Common use of Utalványozás Clause in Contracts

Utalványozás. 1. Az utalványozás a kiadások teljesítésének, illetve bevételek beszedésének, elszámolásának elrendelését jelenti. A bevételek utalványozására – ha az utalványozás a XI.4. foglaltakra figyelemmel szükséges – a teljesítés igazolása nélkül kerülhet sor. A kiadási előirányzatok terhére történő utalványozásra – a IX.5. pontban foglalt kivételekkel – a teljesítés igazolását és az annak alapján végrehajtott érvényesítést követően kerülhet sor. Utalványozás nélkül az érvényesített összeget kifizetni nem lehet. 2. A nemzetiségi önkormányzatnál a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (továbbiakban: utalványozásra) kizárólag az elnök vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult. 3. Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön írásbeli rendelkezéssel lehet. Az utalvány-rendelet mintáját a Polgármesteri Hivatal Bizonylati rendjének mellékletét képező bizonylati album tartalmazza. 4. Az utalvány-rendeletnek tartalmaznia kell: a) az „utalvány” megjelölést, b) a költségvetési évet, c) a befizető és a kedvezményezett megnevezését, címét, d) fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét, e) a megterhelendő és a jóváírandó fizetési számla számát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, g) a bevétel, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számát, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számát, h) az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, és i) az érvényesítést. 5. Az Ávr. 59. § (5) bekezdés a)-d) pontjai értelmében nem kell utalványozni: a) a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek beszedését, és az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke és B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket, b) a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, és kamatbevételeket, c) az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, és d) a fedezetkezelői számláról, valamint - a fedezetkezelői számlára történő átutalás esetén - az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket. Előzetes írásbeli kötelezettségvállalás hiányában kifizetésre számla nem fogadható be, kivéve a VII. 6. pontban foglaltak.

Appears in 8 contracts

Samples: Együttműködési Megállapodás, Együttműködési Megállapodás, Cooperation Agreement

Utalványozás. 1. Az utalványozás a kiadások teljesítésének, illetve bevételek beszedésének, elszámolásának elrendelését jelenti. A bevételek utalványozására – ha az bevételi előirányzatok javára bevételt elszámolni és a kiadási előirányzatok terhére kifizetést elrendelni utalványozás a XI.4. foglaltakra figyelemmel szükséges – a teljesítés igazolása nélkül kerülhet soralapján lehet. A kiadási előirányzatok terhére történő utalványozásra – a IX.5. pontban foglalt kivételekkel – a teljesítés igazolását és az annak alapján végrehajtott érvényesítést követően kerülhet sor. Utalványozás nélkül az érvényesített összeget kifizetni nem lehet. 2. A nemzetiségi önkormányzatnál a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (továbbiakban: utalványozásra) kizárólag az elnök vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult. Az utalványozásra jogosultak nevét és aláírás mintáját az 7. számú melléklet tartalmazza. 3. Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön írásbeli rendelkezéssel lehet. Az utalvány-rendelet mintáját a Polgármesteri Hivatal Bizonylati rendjének mellékletét képező bizonylati album tartalmazza. 4. Az utalvány-rendeletnek tartalmaznia kellA külön írásbeli rendelkezésen fel kell tüntetni: a) az „utalvány” megjelölést, b) a költségvetési évet, c) a befizető és a kedvezményezett megnevezését, címét, d) fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét, e) a megterhelendő és a jóváírandó fizetési számla számát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, g) a bevétel, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számát, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számát, h) az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, és i) az érvényesítést. 54. Az Ávr. 59. § (5) bekezdés a)-d) pontjai értelmében nem kell utalványozni: a) a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek beszedését, és az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke és B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket, b) a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, és kamatbevételeket, c) az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, és d) a fedezetkezelői számláról, valamint - a fedezetkezelői számlára történő átutalás esetén - az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket. Előzetes írásbeli kötelezettségvállalás hiányában kifizetésre számla nem fogadható be, kivéve a VII. 6. pontban foglaltak.

Appears in 4 contracts

Samples: Együttműködési Megállapodás, Együttműködési Megállapodás, Együttműködési Megállapodás

Utalványozás. 1A bevételi előirányzatok javára bevételt elszámolni és a kiadási előirányzatok terhére kifizetést elrendelni – az Ávr. Az rendelkezéseiben meghatározott kivételekkel – utalványozás a kiadások teljesítésének, illetve bevételek beszedésének, elszámolásának elrendelését jelenti. A bevételek utalványozására – ha az utalványozás a XI.4. foglaltakra figyelemmel szükséges – a teljesítés igazolása nélkül kerülhet soralapján lehet. A kiadási előirányzatok terhére történő utalványozásra – a IX.5. pontban foglalt az Ávr.-ben meghatározott kivételekkel – a teljesítés igazolását igazolását, és az annak alapján végrehajtott érvényesítést követően kerülhet sor. Utalványozás nélkül az érvényesített összeget kifizetni nem lehet. 2. A nemzetiségi önkormányzatnál a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (továbbiakban: utalványozásra) kizárólag az elnök vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult. 3. Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön írásbeli rendelkezéssel (utalványrendelet) lehet. Az utalvány-rendelet mintáját a Polgármesteri Hivatal Bizonylati rendjének mellékletét képező bizonylati album tartalmazza. 4. Az utalvány-rendeletnek tartalmaznia kell: a) utalványrendeleten fel kell tüntetni: - az „utalványUtalványrendeletmegjelölést, b) szót, - az önkormányzat, intézmény nevét és a költségvetési évet, c) , - a befizető és a befizető, kedvezményezett megnevezését, címét, d) , - a fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét, e) a megterhelendő és a jóváírandó fizetési számla számát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, g) , - a bevétel, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számátszámát és megnevezését, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet Áhsz. szerinti könyvviteli számlájának számát és megnevezését, - a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, h, - a szakmai teljesítés igazolását, - az Ávr. 58. § (3) bekezdése szerinti érvényesítést, - az utalványozó keltezéssel ellátott aláírásátaláírását és - a teljességi igazolást. Utalványozásra az önállóan működő költségvetési szerv esetében egyrészt a költségvetési szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott, és i) az érvényesítést. 5intézmény alkalmazásában álló személy, másrészt a polgármester – az intézményvezető írásbeli tájékoztatása mellett – jogosult. Az Ávr. 59. § (5) bekezdés a)-d) pontjai értelmében nem Nem kell utalványozni: a) : - a termék értékesítéséből, szolgáltatás nyújtásából – számla, egyszerűsített számla, számlát helyettesítő okirat, készpénzátutalás alapján - befolyó, valamint a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek alapuló bevétel beszedését, és az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke és B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket, b) - a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, és kamatbevételeket, c) - az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, és d) a - fedezetkezelői számláról, valamint - a fedezetkezelői számlára történő átutalás esetén - az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket. Előzetes írásbeli kötelezettségvállalás hiányában kifizetésre számla nem fogadható beAz önállóan működő költségvetési szervek vezetői esetében a személyi- és bérjellegű kifizetéseknél a kötelezettségvállalói és utalványozói hatáskör a polgármestert, kivéve a VII. 6. pontban foglaltakmint munkáltatói jogokat gyakorló személyt illeti meg.

Appears in 3 contracts

Samples: Munkamegosztási Megállapodás, Együttműködési Megállapodás, Együttműködési Megállapodás

Utalványozás. 1. Az utalványozás a kiadások teljesítésének, illetve bevételek beszedésének, elszámolásának elrendelését jelenti5.1. A bevételek utalványozására – ha az utalványozás a XI.4. foglaltakra figyelemmel szükséges – a teljesítés igazolása nélkül kerülhet sor. A kiadási előirányzatok terhére történő utalványozásra – a IX.5. pontban foglalt kivételekkel – a teljesítés igazolását és az annak alapján végrehajtott érvényesítést követően kerülhet sor. Utalványozás nélkül az érvényesített összeget kifizetni nem lehet. 2. A helyi nemzetiségi önkormányzatnál a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (továbbiakban: utalványozásra) kizárólag az elnök vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult. Utalványozni csak az érvényesítés után lehet. Pénzügyi teljesítésre az utalványozás után kerülhet sor. Készpénz a házipénztárból akkor fizethető ki, ha a helyi nemzetiségi önkormányzat elnöke a kifizetés teljesítéséhez szükséges dokumentumokat (szerződés, számla) bemutatja, és a pénzfelvétel szándékát legalább 5 munkanappal a felvételt megelőzően a helyi önkormányzat hivatala pénztári feladatokkal megbízott köztisztviselőjének jelzi. 35.2. Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön az utalványrendeletre rávezetett írásbeli rendelkezéssel lehet. Az utalvány-rendelet mintáját a Polgármesteri Hivatal Bizonylati rendjének mellékletét képező bizonylati album tartalmazza. 45.3. Az utalvány-rendeletnek tartalmaznia kellA készpénzes fizetési mód kivételével az utalványon fel kell tüntetni: a) a. az „utalvány” megjelöléstszót, b) b. a költségvetési évet, c) c. a befizető és a kedvezményezett megnevezését, címét, bankszámlájának a számát, d) d. a fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét, e) e. a megterhelendő és a megterhelendő, jóváírandó fizetési számla számát pénzforgalmi számlaszámát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, g) f. a bevétel, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számátszámát és g. megnevezését, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számát és megnevezését, h. a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, h) i. a keltezést, valamint az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, és, i) j. az érvényesítést. A rövidített utalványon – készpénzfizetési mód bizonylaton – az előzőekben felsoroltak közül a számla okmányon már feltüntetett adatokat nem kell megismételni. 55.4. Az Ávr. 59. § (5) bekezdés a)-d) pontjai értelmében nem Nem kell külön utalványozni: a) a. a termékértékesítésből, szolgáltatásból – számla, egyszerűsített számla, számlát helyettesítő okirat, készpénzátutalás alapján – befolyó, valamint b. a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek alapuló bevétel beszedését, és az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke és B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket, b) c. továbbá a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, és kamatbevételeketpénzügyi szolgáltatások kiadásait, c) d. az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, ésEU forrásokból nyújtott támogatások lebonyolítási számláról történő kifizetését, d) e. a fedezetkezelői számláról, valamint - illetve a fedezetkezelői számlára történő átutalás utalás esetén - az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket. 5.5. Előzetes írásbeli kötelezettségvállalás hiányában kifizetésre számla A kötelezettségvállalásra, a pénzügyi ellenjegyzésre, a teljesítés igazolásra, az érvényesítésre, utalványozásra jogosult személyek nevéről és aláírás mintájáról a helyi önkormányzat hivatala nyilvántartást vezet. A nyilvántartás vezetéséért a Gazdálkodási Főosztály Pénzügyi Osztály/Finanszírozási Csoport8 20 erre kijelölt ügyintézője a felelős. 5.6. A kötelezettségvállaló és a pénzügyi ellenjegyző ugyanazon gazdasági esemény tekintetében azonos személy nem fogadható belehet. Az érvényesítő ugyanazon gazdasági esemény tekintetében nem lehet azonos a kötelezettségvállalásra, kivéve utalványozásra jogosult és a VIIteljesítést igazoló személlyel. 6. pontban foglaltakKötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, érvényesítési, utalványozási és teljesítés igazolására irányuló feladatot nem végezheti az a személy, aki ezt a tevékenységét a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója, vagy maga javára látná el.

Appears in 3 contracts

Samples: Együttműködési Megállapodás, Cooperation Agreement, Cooperation Agreement

Utalványozás. 1. Az utalványozás a kiadások teljesítésének, illetve bevételek beszedésének, elszámolásának elrendelését jelenti5.1. A bevételek utalványozására – ha az utalványozás a XI.4. foglaltakra figyelemmel szükséges – a teljesítés igazolása nélkül kerülhet sor. A kiadási előirányzatok terhére történő utalványozásra – a IX.5. pontban foglalt kivételekkel – a teljesítés igazolását és az annak alapján végrehajtott érvényesítést követően kerülhet sor. Utalványozás nélkül az érvényesített összeget kifizetni nem lehet. 2. A helyi nemzetiségi önkormányzatnál a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (továbbiakban: utalványozásra) kizárólag az elnök vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult. Utalványozni csak az érvényesítés után lehet. Pénzügyi teljesítésre az utalványozás után kerülhet sor. Készpénz a házipénztárból akkor fizethető ki, ha a helyi nemzetiségi önkormányzat elnöke a kifizetés teljesítéséhez szükséges dokumentumokat (szerződés, számla) bemutatja, és a pénzfelvétel szándékát legalább 5 munkanappal a felvételt megelőzően a helyi önkormányzat hivatala pénztári feladatokkal megbízott köztisztviselőjének jelzi. 35.2. Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön az utalványrendeletre rávezetett írásbeli rendelkezéssel lehet. Az utalvány-rendelet mintáját a Polgármesteri Hivatal Bizonylati rendjének mellékletét képező bizonylati album tartalmazza. 45.3. Az utalvány-rendeletnek tartalmaznia kellA készpénzes fizetési mód kivételével az utalványon fel kell tüntetni: a) az „utalvány” megjelöléstszót, b) a költségvetési évet, c) a befizető és a kedvezményezett megnevezését, címét, bankszámlájának a számát, d) a fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét, e) a megterhelendő és a megterhelendő, jóváírandó fizetési számla számát pénzforgalmi számlaszámát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, g) a bevétel, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számátszámát és g) megnevezését, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számátszámát és megnevezését, h) az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, és i) az érvényesítést. 5. Az Ávr. 59. § (5) bekezdés a)-d) pontjai értelmében nem kell utalványozni: a) a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek beszedését, és az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke és B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket, b) a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, és kamatbevételeket, c) az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, és d) a fedezetkezelői számláról, valamint - a fedezetkezelői számlára történő átutalás esetén - az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket. Előzetes írásbeli kötelezettségvállalás hiányában kifizetésre számla nem fogadható be, kivéve a VII. 6. pontban foglaltak.

Appears in 2 contracts

Samples: Cooperation Agreement, Cooperation Agreement

Utalványozás. 1. Az utalványozás a kiadások teljesítésének, illetve bevételek beszedésének, elszámolásának elrendelését jelenti6.5.1. A bevételek utalványozására – ha az utalványozás a XI.4. foglaltakra figyelemmel szükséges – a teljesítés igazolása nélkül kerülhet sor. A kiadási előirányzatok terhére történő utalványozásra – a IX.5. pontban foglalt kivételekkel – a teljesítés igazolását és az annak alapján végrehajtott érvényesítést követően kerülhet sor. Utalványozás nélkül az érvényesített összeget kifizetni nem lehet. 2. A helyi nemzetiségi önkormányzatnál a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (továbbiakban: utalványozásra) kizárólag az elnök vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult. Utalványozni csak az érvényesítés után lehet. Pénzügyi teljesítésre az utalványozás után kerülhet sor. Készpénz a házipénztárból akkor fizethető ki, ha a helyi nemzetiségi önkormányzat elnöke a kifizetés teljesítéséhez szükséges dokumentumokat (szerződés, számla) bemutatja, és szándékát a pénzfelvételt legalább egy nappal megelőzően a helyi önkormányzat hivatala pénztári feladatokkal megbízott köztisztviselőjének jelzi. 36.5.2. Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön az utalványrendeletre rávezetett írásbeli rendelkezéssel lehet. Az utalvány-rendelet mintáját a Polgármesteri Hivatal Bizonylati rendjének mellékletét képező bizonylati album tartalmazzaA külön írásbeli rendelkezés az érvényesítő és az utalványozó legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírásával ellátott elektronikus dokumentumban is történhet. 46.5.3. Az utalvány-rendeletnek tartalmaznia kellA készpénzes fizetési mód kivételével az utalványon fel kell tüntetni: a) az „utalvány” megjelöléstszót, b) a költségvetési évet, c) a befizető és a befizető, kedvezményezett megnevezését, címét, d) a fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét, e) a megterhelendő és a jóváírandó fizetési számla számát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, g) a bevétel, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számátszámát és megnevezését, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, hg) az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, elektronikus utalványrendelet esetén a legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírását és ih) az érvényesítést. 5. Az Ávr. 5958. § (53) bekezdés a)-d) pontjai értelmében nem bekezdése szerinti érvényesítést. Nem kell külön utalványozni: a) a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek beszedését, és az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke és ellenértéke, B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke és B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket, b) a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, kiadásokat és kamatbevételeket, c) az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, és d) a fedezetkezelői számláról, valamint - a fedezetkezelői számlára történő átutalás esetén - az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket. Előzetes írásbeli kötelezettségvállalás hiányában kifizetésre számla nem fogadható be, kivéve a VII. 6. pontban foglaltak.

Appears in 2 contracts

Samples: Együttműködési Megállapodás, Közigazgatási Szerződés Együttműködési Megállapodás

Utalványozás. 1. Az utalványozás a kiadások teljesítésének, illetve bevételek beszedésének, elszámolásának elrendelését jelenti. A bevételek utalványozására – ha az utalványozás a XI.4. foglaltakra figyelemmel szükséges – a teljesítés igazolása nélkül kerülhet sor. A kiadási előirányzatok terhére történő utalványozásra – a IX.5. pontban foglalt kivételekkel – a teljesítés igazolását és az annak alapján végrehajtott érvényesítést követően kerülhet sor. Utalványozás nélkül az érvényesített összeget kifizetni nem lehet. 2. A nemzetiségi önkormányzatnál a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (továbbiakban: utalványozásra) kizárólag az elnök vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult. 3. Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön írásbeli rendelkezéssel lehet. Az utalvány-rendelet mintáját a Polgármesteri Hivatal Bizonylati rendjének mellékletét képező bizonylati album tartalmazza. 4. Az utalvány-rendeletnek tartalmaznia kell: a) az „utalvány” megjelölést, b) a költségvetési évet, c) a befizető és a kedvezményezett megnevezését, címét, d) fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét, e) a megterhelendő és a jóváírandó fizetési számla számát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, g) a bevétel, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számát, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számát, h) az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, és i) az érvényesítést. 5. Az Ávr. 59. § (5) bekezdés a)-d) pontjai értelmében nem kell utalványozni: a) a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek beszedését, és az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke és B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket, b) a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, és kamatbevételeket, c) az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, és d) a fedezetkezelői számláról, valamint - a fedezetkezelői számlára történő átutalás esetén - az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket. Előzetes írásbeli kötelezettségvállalás hiányában kifizetésre számla nem fogadható be, kivéve a VII. 6. pontban foglaltak.

Appears in 2 contracts

Samples: Együttműködési Megállapodás, Cooperation Agreement

Utalványozás. 1. Az utalványozás a kiadások teljesítésének, illetve bevételek beszedésének, elszámolásának elrendelését jelenti5.1. A bevételek utalványozására – ha az utalványozás a XI.4. foglaltakra figyelemmel szükséges – a teljesítés igazolása nélkül kerülhet sor. A kiadási előirányzatok terhére történő utalványozásra – a IX.5. pontban foglalt kivételekkel – a teljesítés igazolását és az annak alapján végrehajtott érvényesítést követően kerülhet sor. Utalványozás nélkül az érvényesített összeget kifizetni nem lehet. 2. A helyi nemzetiségi önkormányzatnál a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (továbbiakban: utalványozásra) kizárólag az elnök vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult. Utalványozni csak az érvényesítés után lehet. Pénzügyi teljesítésre az utalványozás után kerülhet sor. Készpénz a házipénztárból akkor fizethető ki, ha a helyi nemzetiségi önkormányzat elnöke a kifizetés teljesítéséhez szükséges dokumentumokat (szerződés, számla) bemutatja, és a pénzfelvétel szándékát legalább 5 munkanappal a felvételt megelőzően a helyi önkormányzat hivatala pénztári feladatokkal megbízott köztisztviselőjének jelzi. 35.2. Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön az utalványrendeletre rávezetett írásbeli rendelkezéssel lehet. Az utalvány-rendelet mintáját a Polgármesteri Hivatal Bizonylati rendjének mellékletét képező bizonylati album tartalmazza. 45.3. Az utalvány-rendeletnek tartalmaznia kellA készpénzes fizetési mód kivételével az utalványon fel kell tüntetni: a) a. az „utalvány” megjelöléstszót, b) b. a költségvetési évet, c) c. a befizető és a kedvezményezett megnevezését, címét, bankszámlájának a számát, d) d. a fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét, e) e. a megterhelendő és a megterhelendő, jóváírandó fizetési számla számát pénzforgalmi számlaszámát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, g) f. a bevétel, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számátszámát és g. megnevezését, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számát és megnevezését, x. a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, h) i. a keltezést, valamint az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, és, i) j. az érvényesítést. A rövidített utalványon – készpénzfizetési mód bizonylaton – az előzőekben felsoroltak közül a számla okmányon már feltüntetett adatokat nem kell megismételni. 55.4. Az Ávr. 59. § (5) bekezdés a)-d) pontjai értelmében nem Nem kell külön utalványozni: a) a. a termékértékesítésből, szolgáltatásból – számla, egyszerűsített számla, számlát helyettesítő okirat, készpénzátutalás alapján – befolyó, valamint b. a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek alapuló bevétel beszedését, és az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke és B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket, b) c. továbbá a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, és kamatbevételeketpénzügyi szolgáltatások kiadásait, c) d. az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, ésEU forrásokból nyújtott támogatások lebonyolítási számláról történő kifizetését, d) e. a fedezetkezelői számláról, valamint - illetve a fedezetkezelői számlára történő átutalás utalás esetén - az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket. 5.5. Előzetes írásbeli kötelezettségvállalás hiányában kifizetésre számla A kötelezettségvállalásra, a pénzügyi ellenjegyzésre, a teljesítés igazolásra, az érvényesítésre, utalványozásra jogosult személyek nevéről és aláírás mintájáról a helyi önkormányzat hivatala nyilvántartást vezet. A nyilvántartás vezetéséért a Gazdálkodási Főosztály Pénzügyi Osztály/Finanszírozási Csoport8 20 erre kijelölt ügyintézője a felelős. 5.6. A kötelezettségvállaló és a pénzügyi ellenjegyző ugyanazon gazdasági esemény tekintetében azonos személy nem fogadható belehet. Az érvényesítő ugyanazon gazdasági esemény tekintetében nem lehet azonos a kötelezettségvállalásra, kivéve utalványozásra jogosult és a VIIteljesítést igazoló személlyel. 6. pontban foglaltakKötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, érvényesítési, utalványozási és teljesítés igazolására irányuló feladatot nem végezheti az a személy, aki ezt a tevékenységét a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója, vagy maga javára látná el.

Appears in 1 contract

Samples: Cooperation Agreement

Utalványozás. 1. Az utalványozás a kiadások teljesítésének, illetve bevételek beszedésének, elszámolásának elrendelését jelenti. A bevételek utalványozására – ha az utalványozás a XI.4. foglaltakra figyelemmel szükséges – a teljesítés igazolása nélkül kerülhet sor. A kiadási előirányzatok terhére történő utalványozásra – a IX.5. pontban foglalt kivételekkel – a teljesítés igazolását és az annak alapján végrehajtott érvényesítést követően kerülhet sor. Utalványozás nélkül az érvényesített összeget kifizetni nem lehet. 2. A nemzetiségi önkormányzatnál a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (továbbiakban: utalványozásra) kizárólag az elnök vagy az általa írásban felhatalmazott meghatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult. 3. Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén csak az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetettérvényesítés után lehet. Pénzügyi teljesítésre az utalványozás után és az utalványozás ellenjegyzése mellett kerülhet sor. Készpénz a házipénztárból akkor fizethető ki, más esetben külön ha a helyi nemzetiségi önkormányzat elnöke vagy az általa meghatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő a kifizetés teljesítéséhez szükséges dokumentumokat (szerződés, számla) bemutatja, és szándékát a pénzfelvételt legalább két nappal megelőzően, a pénztár nyitva tartásához igazodóan a Hivatal pénztári feladatokkal megbízott köztisztviselőjének jelzi. Utalványozni az utalványrendeletre rávezetett írásbeli rendelkezéssel lehet. Az utalvány-rendelet mintáját a Polgármesteri Hivatal Bizonylati rendjének mellékletét képező bizonylati album tartalmazza. 4. Az utalvány-rendeletnek tartalmaznia kell: a) utalványon fel kell tüntetni: - az „utalvány” megjelölést, b) szót, - a költségvetési évet, c) , - a befizető és a kedvezményezett megnevezését, címét, d) , bankszámlájának a számát, - a fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét, e) , - a megterhelendő és a megterhelendő, jóváírandó fizetési számla számát pénzforgalmi számlaszámát és megnevezését, f) , - a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, g) számát nyilvántartásba vétel esetén, - a bevételkeltezést, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számát, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számát, h) valamint az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, és i) - az érvényesítést. 5. Az Ávr. 59. § (5) bekezdés a)-d) pontjai értelmében nem Nem kell külön utalványozni: a) : - a termékértékesítésből, szolgáltatásból – számla, egyszerűsített számla, számlát helyettesítő okirat, készpénzátutalás alapján – befolyó, valamint - a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek alapuló bevétel beszedését, és az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke és B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket, b) - továbbá a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkalkapcsolatos pénzügyi szolgáltatások kiadásait, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, és kamatbevételeket, c) az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, és d) a fedezetkezelői számláról, valamint - a fedezetkezelői számlára történő átutalás esetén - az építtetői fedezetbiztosítási EU forrásokból nyújtott támogatások lebonyolítási számláról történő kifizetéseketkifizetését, - A kötelezettségvállaló és a pénzügyi ellenjegyző ugyanazon gazdasági esemény tekintetében azonos személy nem lehet. Előzetes írásbeli kötelezettségvállalás hiányában kifizetésre számla - Az érvényesítő ugyanazon gazdasági esemény tekintetében nem fogadható belehet azonos a kötelezettségvállalásra, kivéve utalványozásra jogosult és a VIIteljesítést igazoló személlyel. 6- Kötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, érvényesítési, utalványozási és teljesítés igazolására irányuló feladatot nem végezheti az a személy, aki ezt a tevékenységét a Ptk. pontban foglaltakszerinti közeli hozzátartozója vagy maga javára látná el. - A kötelezettségvállalásra, az utalványozásra, a pénzügyi ellenjegyzésre, az érvényesítésre és a szakmai teljesítés igazolásra jogosult személyek nevéről és aláírás mintájáról a Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal nyilvántartást vezet. A nyilvántartás vezetéséért a gazdálkodási osztály vezetője a felelős.

Appears in 1 contract

Samples: Cooperation Agreement

Utalványozás. 1. Az utalványozás a kiadások teljesítésének, illetve bevételek beszedésének, elszámolásának elrendelését jelenti5.1. A bevételek utalványozására – ha az utalványozás a XI.4. foglaltakra figyelemmel szükséges – a teljesítés igazolása nélkül kerülhet sor. A kiadási előirányzatok terhére történő utalványozásra – a IX.5. pontban foglalt kivételekkel – a teljesítés igazolását és az annak alapján végrehajtott érvényesítést követően kerülhet sor. Utalványozás nélkül az érvényesített összeget kifizetni nem lehet. 2. A helyi nemzetiségi önkormányzatnál a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (továbbiakban: utalványozásra) kizárólag az elnök vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult. Utalványozni csak az érvényesítés után lehet. Pénzügyi teljesítésre az utalványozás után kerülhet sor. Készpénz a házipénztárból akkor fizethető ki, ha a helyi nemzetiségi önkormányzat elnöke a kifizetés teljesítéséhez szükséges dokumentumokat (szerződés, számla) bemutatja, és a pénzfelvétel szándékát legalább 5 munkanappal a felvételt megelőzően a helyi önkormányzat hivatala pénztári feladatokkal megbízott köztisztviselőjének jelzi. 35.2. Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön az utalványrendeletre rávezetett írásbeli rendelkezéssel lehet. Az utalvány-rendelet mintáját a Polgármesteri Hivatal Bizonylati rendjének mellékletét képező bizonylati album tartalmazza. 45.3. Az utalvány-rendeletnek tartalmaznia kellA készpénzes fizetési mód kivételével az utalványon fel kell tüntetni: a) az „utalvány” megjelöléstszót, b) a költségvetési évet, c) a befizető és a kedvezményezett megnevezését, címét, bankszámlájának a számát, d) a fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét, e) a megterhelendő és a megterhelendő, jóváírandó fizetési számla számát pénzforgalmi számlaszámát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, g) a bevétel, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számátszámát és g) megnevezését, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számátszámát és megnevezését, h) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, i) a keltezést, valamint az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, és, ij) az érvényesítést. 5. Az Ávr. 59. § (5) bekezdés a)-d) pontjai értelmében nem kell utalványozni: a) a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek beszedését, és az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke és B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket, b) a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, és kamatbevételeket, c) az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, és d) a fedezetkezelői számláról, valamint - a fedezetkezelői számlára történő átutalás esetén - az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket. Előzetes írásbeli kötelezettségvállalás hiányában kifizetésre számla nem fogadható be, kivéve a VII. 6. pontban foglaltak.

Appears in 1 contract

Samples: Cooperation Agreement

Utalványozás. 1. Az utalványozás a kiadások teljesítésének, illetve bevételek beszedésének, elszámolásának – érvényesített okmány alapján történő – elrendelését jelenti. A bevételek utalványozására – ha az bevételi előirányzatok javára bevételt elszámolni és a kiadási előirányzatok terhére kifizetést elrendelni utalványozás a XI.4. foglaltakra figyelemmel szükséges – a teljesítés igazolása nélkül kerülhet soralapján lehet. A kiadási előirányzatok terhére történő utalványozásra – a IX.5. pontban foglalt kivételekkel – a teljesítés igazolását és az annak alapján végrehajtott érvényesítést követően kerülhet sor. Utalványozás nélkül az érvényesített összeget kifizetni nem lehet. 2. A nemzetiségi önkormányzatnál a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (továbbiakban: utalványozásra) kizárólag az elnök vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult. Az utalványozásra jogosultak nevét és aláírás mintáját az 7. számú melléklet tartalmazza. 3. Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön írásbeli rendelkezéssel lehet. Az utalvány-rendelet mintáját a Polgármesteri Hivatal Bizonylati rendjének mellékletét képező bizonylati album tartalmazza. 4. Az utalvány-rendeletnek tartalmaznia kellA külön írásbeli rendelkezésen fel kell tüntetni: a) az „utalvány” megjelöléstszót, b) a költségvetési évet, c) a befizető és a kedvezményezett megnevezését, címét, d) fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét, e) a megterhelendő és a jóváírandó fizetési számla számát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, g) a bevétel, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számátszámát és megnevezését, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, hg) az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, és ih) az érvényesítést. 5. Az Ávr. 59. § (5) bekezdés a)-d) pontjai értelmében nem kell utalványozni: a) a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek beszedését, és az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke és B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket, b) a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, és kamatbevételeket, c) az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, és d) a fedezetkezelői számláról, valamint - a fedezetkezelői számlára történő átutalás esetén - az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket. Előzetes írásbeli kötelezettségvállalás hiányában kifizetésre számla nem fogadható be, kivéve a VII. 6. pontban foglaltak.

Appears in 1 contract

Samples: Cooperation Agreement

Utalványozás. 1. Az utalványozás a kiadások teljesítésének, illetve bevételek beszedésének, elszámolásának elrendelését jelenti6.5.1. A bevételek utalványozására – ha az utalványozás a XI.4. foglaltakra figyelemmel szükséges – a teljesítés igazolása nélkül kerülhet sor. A kiadási előirányzatok terhére történő utalványozásra – a IX.5. pontban foglalt kivételekkel – a teljesítés igazolását és az annak alapján végrehajtott érvényesítést követően kerülhet sor. Utalványozás nélkül az érvényesített összeget kifizetni nem lehet. 2. A helyi nemzetiségi önkormányzatnál a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (továbbiakban: utalványozásra) kizárólag az elnök vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult. Utalványozni csak az érvényesítés után lehet. Pénzügyi teljesítésre az utalványozás után kerülhet sor. Készpénz a házipénztárból akkor fizethető ki, ha a helyi nemzetiségi önkormányzat elnöke a kifizetés teljesítéséhez szükséges dokumentumokat (szerződés, számla) bemutatja, és szándékát a pénzfelvételt legalább egy nappal megelőzően a helyi önkormányzat hivatala pénztári feladatokkal megbízott köztisztviselőjének jelzi. 36.5.2. Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön az utalványrendeletre rávezetett írásbeli rendelkezéssel lehet. Az utalvány-rendelet mintáját a Polgármesteri Hivatal Bizonylati rendjének mellékletét képező bizonylati album tartalmazzaA külön írásbeli rendelkezés az érvényesítő és az utalványozó legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírásával ellátott elektronikus dokumentumban is történhet. 46.5.3. Az utalvány-rendeletnek tartalmaznia kellA készpénzes fizetési mód kivételével az utalványon fel kell tüntetni: a) az „utalvány” megjelöléstszót, b) a költségvetési évet, c) a befizető és a befizető, kedvezményezett megnevezését, címét, d) a fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét, e) a megterhelendő és a jóváírandó fizetési számla számát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, g) a bevétel, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számátszámát és megnevezését, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, hg) az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, és ih) az érvényesítést. 5. Az Ávr. 5958. § (53) bekezdés a)-d) pontjai értelmében nem bekezdése szerinti érvényesítést. Nem kell külön utalványozni: a) a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek beszedését, és az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke és ellenértéke, B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke és B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket, b) a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, kiadásokat és kamatbevételeket, c) az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, és d) a fedezetkezelői számláról, valamint - a fedezetkezelői számlára történő átutalás esetén - az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket. Előzetes írásbeli kötelezettségvállalás hiányában kifizetésre számla nem fogadható be, kivéve a VII. 6. pontban foglaltak.

Appears in 1 contract

Samples: Közigazgatási Szerződés Együttműködési Megállapodás

Utalványozás. 1. Az utalványozás a kiadások teljesítésének, illetve bevételek beszedésének, elszámolásának – érvényesített okmány alapján történő – elrendelését jelenti. A bevételek utalványozására – ha az bevételi előirányzatok javára bevételt elszámolni és a kiadási előirányzatok terhére kifizetést elrendelni utalványozás a XI.4. foglaltakra figyelemmel szükséges – a teljesítés igazolása nélkül kerülhet soralapján lehet. A kiadási előirányzatok terhére történő utalványozásra – a IX.5. pontban foglalt kivételekkel – a teljesítés igazolását és az annak alapján végrehajtott érvényesítést követően kerülhet sor. Utalványozás nélkül az érvényesített összeget kifizetni nem lehet. 2. A nemzetiségi önkormányzatnál a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (továbbiakban: utalványozásra) kizárólag az elnök vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult. Az utalványozásra jogosultak nevét és aláírás mintáját az 7. számú melléklet tartalmazza. 3. Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön írásbeli rendelkezéssel lehet. Az utalvány-rendelet mintáját a Polgármesteri Hivatal Bizonylati rendjének mellékletét képező bizonylati album tartalmazza. 4. Az utalvány-rendeletnek tartalmaznia kellA külön írásbeli rendelkezésen fel kell tüntetni: a) az „utalvány” megjelöléstszót, b) a költségvetési évet, c) a befizető és a kedvezményezett megnevezését, címét, d) fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét, e) a megterhelendő és a megterhelendő, jóváírandó fizetési számla számát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, g) a bevétel, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számát, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számát, h) az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, és ih) az érvényesítést. 54. Az Ávr. 59. § (5) bekezdés a)-d) pontjai értelmében nem Nem kell külön utalványozni: a) a termékértékesítésből, szolgáltatásból - számla, egyszerűsített számla, számlát helyettesítő okirat, készpénzátutalás alapján – befolyó, valamint a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek alapuló bevétel beszedését, és az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke és B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket, b) a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, és kamatbevételeket, c) az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, és d) a fedezetkezelői számláról, valamint - a fedezetkezelői számlára történő átutalás esetén - az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket. Előzetes írásbeli kötelezettségvállalás hiányában kifizetésre számla nem fogadható be, kivéve a VII. 6. pontban foglaltak.

Appears in 1 contract

Samples: Cooperation Agreement

Utalványozás. 1. Az utalványozás a kiadások teljesítésének, illetve bevételek beszedésének, elszámolásának elrendelését jelenti. A bevételek utalványozására – ha az utalványozás a XI.4. foglaltakra figyelemmel szükséges – a teljesítés igazolása nélkül kerülhet sor. A kiadási előirányzatok terhére történő utalványozásra – a IX.5. pontban foglalt kivételekkel – a teljesítés igazolását és az annak alapján végrehajtott érvényesítést követően kerülhet sor. Utalványozás nélkül az érvényesített összeget kifizetni nem lehet. 26.5.1. A nemzetiségi önkormányzatnál a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (továbbiakban: utalványozásra) kizárólag az elnök vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult. Utalványozni csak az érvényesítés után lehet. Pénzügyi teljesítésre az utalványozás után kerülhet sor. Készpénz a házipénztárból akkor fizethető ki, ha a nemzetiségi önkormányzat elnöke a kifizetés teljesítéséhez szükséges dokumentumokat (szerződés, számla) bemutatja, és szándékát a pénzfelvételt legalább egy nappal megelőzően a helyi önkormányzat hivatala pénztári feladatokkal megbízott köztisztviselőjének jelzi. 36.5.2. Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön az utalványrendeletre rávezetett írásbeli rendelkezéssel lehet. Az utalvány-rendelet mintáját a Polgármesteri Hivatal Bizonylati rendjének mellékletét képező bizonylati album tartalmazzaA külön írásbeli rendelkezés az érvényesítő és az utalványozó legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírásával ellátott elektronikus dokumentumban is történhet. 46.5.3. Az utalvány-rendeletnek tartalmaznia kellA készpénzes fizetési mód kivételével az utalványon fel kell tüntetni: a) az „utalvány” megjelöléstszót, b) a költségvetési évet, c) a befizető és a befizető, kedvezményezett megnevezését, címét, d) a fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét, e) a megterhelendő bevétel, kiadás egységes rovatrend és a jóváírandó fizetési számla kormányzati funkció szerinti számát és megnevezését,, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, g) a bevétel, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számát, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számát, h) az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, elektronikus utalványrendelet esetén a legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírását és ih) az érvényesítést. 5. Az Ávr. 5958. § (53) bekezdés a)-d) pontjai értelmében nem bekezdése szerinti érvényesítést. Nem kell külön utalványozni: a) a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek beszedését, és az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke és ellenértéke, B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke és B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket, b) a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, kiadásokat és kamatbevételeket, c) az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, és d) a fedezetkezelői számláról, valamint - a fedezetkezelői számlára történő átutalás esetén - az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket. Előzetes írásbeli kötelezettségvállalás hiányában kifizetésre számla nem fogadható be, kivéve a VII. 6. pontban foglaltak.

Appears in 1 contract

Samples: Együttműködési Megállapodás

Utalványozás. 1. Az utalványozás a kiadások teljesítésének, illetve bevételek beszedésének, elszámolásának elrendelését jelenti. A bevételek utalványozására – ha az utalványozás a XI.4. foglaltakra figyelemmel szükséges – a teljesítés igazolása nélkül kerülhet sor. A kiadási előirányzatok terhére történő utalványozásra – a IX.5. pontban foglalt kivételekkel – a teljesítés igazolását és az annak alapján végrehajtott érvényesítést követően kerülhet sor. Utalványozás nélkül az érvényesített összeget kifizetni nem lehet. 27.1. A nemzetiségi önkormányzatnál önkormányzat kiadási előirányzatai terhére a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (továbbiakban: utalványozásra) kizárólag az elnök nemzetiségi önkormányzat elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosultjogosult kötelezettségvállalásra. Utalványozni csak az érvényesítés után lehet. Pénzügyi teljesítésre az utalványozás után kerülhet sor. Készpénz a házipénztárból akkor fizethető ki, ha a helyi nemzetiségi önkormányzat elnöke a kifizetés teljesítéséhez szükséges dokumentumokat (szerződés, számla) bemutatja, és pénzfelvételi szándékát a pénzfelvételt legalább két nappal megelőzően a Hivatal pénztári feladatokkal megbízott köztisztviselőjének jelzi. 37.2. Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön az utalványrendeletre rávezetett írásbeli rendelkezéssel lehet. Az utalvány-rendelet mintáját a Polgármesteri Hivatal Bizonylati rendjének mellékletét képező bizonylati album tartalmazza. 47.3. Az utalvány-rendeletnek tartalmaznia kellA készpénzes fizetési mód kivételével az utalványon fel kell tüntetni: a) az „utalvány” megjelöléstszót, b) a költségvetési évet, c) a befizető és a kedvezményezett megnevezését, címét, bankszámlájának a számát, d) a fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét, e) a megterhelendő és a megterhelendő, jóváírandó fizetési számla számát pénzforgalmi számlaszámát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, g) a bevételkeltezést, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számát, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számátvalamint az utalványozó aláírását, h) az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, és i) az érvényesítést. 57.4. Az ÁvrA rövidített utalványon – készpénzfizetési mód bizonylaton – a 7.3. 59. § (5) bekezdés a)-d) pontjai értelmében pontban felsoroltak közül a számla okmányon már feltüntetett adatokat nem kell megismételni. 7.5. Nem kell külön utalványozni: a) a közigazgatási hatósági határozaton alapulótermékértékesítésből, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek beszedésétszolgáltatásból - számla, és az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértékeegyszerűsített számla, B402. Szolgáltatások ellenértéke és B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket,számlát helyettesítő okirat, készpénzátutalás alapján – befolyó, valamint b) a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, és kamatbevételeketközigazgatási hatósági határozaton alapuló bevétel beszedését, c) az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, éstovábbá a fizetési számla vezetésével kapcsolatos pénzügyi szolgáltatások kiadásait, d) az EU forrásokból nyújtott támogatások lebonyolítási számláról történő kifizetését, e) a fedezetkezelői számláról, valamint - illetve a fedezetkezelői számlára történő átutalás utalás esetén - az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket. 7.6. Előzetes írásbeli kötelezettségvállalás hiányában kifizetésre számla A kötelezettségvállaló és a pénzügyi ellenjegyző ugyanazon gazdasági esemény tekintetében azonos személy nem fogadható belehet. 7.7. Az érvényesítő ugyanazon gazdasági esemény tekintetében nem lehet azonos a kötelezettségvállalásra, kivéve utalványozásra jogosult és a VIIteljesítést igazoló személlyel. 7.8. 6Kötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, érvényesítési, utalványozási és teljesítés igazolására irányuló feladatot nem végezheti az a személy, aki ezt a tevékenységét a Ptk. pontban foglaltakszerinti közeli hozzátartozója vagy maga javára látná el.

Appears in 1 contract

Samples: Együttműködési Megállapodás

Utalványozás. 1. Az utalványozás a kiadások teljesítésének, illetve bevételek beszedésének, elszámolásának elrendelését jelenti. A bevételek utalványozására – ha az bevételi előirányzatok javára bevételt elszámolni és a kiadási előirányzatok terhére kifizetést elrendelni utalványozás a XI.4. foglaltakra figyelemmel szükséges – a teljesítés igazolása nélkül kerülhet soralapján lehet. A kiadási előirányzatok terhére történő utalványozásra – a IX.5. pontban foglalt kivételekkel – a teljesítés igazolását és az annak alapján végrehajtott érvényesítést követően kerülhet sor. Utalványozás nélkül az érvényesített összeget kifizetni nem lehet. 2. A nemzetiségi önkormányzatnál a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (továbbiakban: utalványozásra) kizárólag az elnök vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult. Az utalványozásra jogosultak nevét és aláírás mintáját az 7. számú melléklet tartalmazza. 3. Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön írásbeli rendelkezéssel lehet. Az utalvány-rendelet mintáját a Polgármesteri Hivatal Bizonylati rendjének mellékletét képező bizonylati album tartalmazza. 4. Az utalvány-rendeletnek tartalmaznia kellA külön írásbeli rendelkezésen fel kell tüntetni: a) az „utalvány” megjelölést, b) a költségvetési évet, c) a befizető és a kedvezményezett megnevezését, címét, d) fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét, e) a megterhelendő és a jóváírandó fizetési számla számát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, g) a bevétel, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számátszámát és megnevezését, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számátszámát és megnevezését, h) az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, és i) az érvényesítést. 54. Az Ávr. 59. § (5) bekezdés a)-d) pontjai értelmében nem Nem kell utalványozni: a) a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek beszedését, és utalványozni - az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke és B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket, b) , - a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, és kamatbevételeket, c) az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, és d) a fedezetkezelői számláról, valamint - a fedezetkezelői számlára történő átutalás esetén - az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket. Előzetes írásbeli kötelezettségvállalás hiányában kifizetésre számla nem fogadható be, kivéve a VII. 6. pontban foglaltak.

Appears in 1 contract

Samples: Cooperation Agreement

Utalványozás. 1. Az utalványozás a kiadások teljesítésének, illetve bevételek beszedésének, elszámolásának elrendelését jelenti. A bevételek utalványozására – ha az utalványozás a XI.4. foglaltakra figyelemmel szükséges – a teljesítés igazolása nélkül kerülhet sor. A kiadási előirányzatok terhére történő utalványozásra – a IX.5. pontban foglalt kivételekkel – a teljesítés igazolását és az annak alapján végrehajtott érvényesítést követően kerülhet sor. Utalványozás nélkül az érvényesített összeget kifizetni nem lehet. 26.5.1. A nemzetiségi önkormányzatnál a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (továbbiakban: utalványozásra) kizárólag az elnök vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult. Utalványozni csak az érvényesítés után lehet. Pénzügyi teljesítésre az utalványozás után kerülhet sor. Készpénz a házipénztárból akkor fizethető ki, ha a nemzetiségi önkormányzat elnöke a kifizetés teljesítéséhez szükséges dokumentumokat (szerződés, számla) bemutatja, és szándékát a pénzfelvételt legalább egy nappal megelőzően a Hivatal pénztári feladatokkal megbízott köztisztviselőjének jelzi. 36.5.2. Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön az utalványrendeletre rávezetett írásbeli rendelkezéssel lehet. Az utalvány-rendelet mintáját a Polgármesteri Hivatal Bizonylati rendjének mellékletét képező bizonylati album tartalmazzaA külön írásbeli rendelkezés az érvényesítő és az utalványozó legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírásával ellátott elektronikus dokumentumban is történhet. 46.5.3. Az utalvány-rendeletnek tartalmaznia kellA készpénzes fizetési mód kivételével az utalványon fel kell tüntetni: a) az „utalvány” megjelöléstszót, b) a költségvetési évet, c) a befizető és a befizető, kedvezményezett megnevezését, címét, d) a fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét, e) a megterhelendő és a jóváírandó fizetési számla számát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, g) a bevétel, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számátszámát és megnevezését, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számát és megnevezését, f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát, hg) az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, aláírását és ih) az Ávr. 58. § (3) bekezdése szerinti érvényesítést. 56.5.4. Az Ávr. 59. § (5) bekezdés a)-d) pontjai értelmében nem Nem kell külön utalványozni: a) a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek beszedését, és az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke és ellenértéke, B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke és B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket, b) a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, kiadásokat és kamatbevételeket, c) az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, és d) a fedezetkezelői számláról, valamint - a fedezetkezelői számlára történő átutalás esetén - az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket. Előzetes írásbeli kötelezettségvállalás hiányában kifizetésre számla nem fogadható be, kivéve a VII. 6. pontban foglaltak.

Appears in 1 contract

Samples: Közigazgatási Szerződés