A biztosító kockázatviselése A biztosító kockázatviselése (a biztosítási fedezet) a felek által a szerződésben meghatározott időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttének időpontjában, a 4. § (3) bekezdésében meghatározott üzemben tartó által kötött szerződés esetén az üzemben tartói jogosultság keletkezésének - járműnyilvántartásba bejegyzett - időpontjában - de legkorábban a biztosítási szerződésben megállapított időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttének időpontjában - kezdődik.
Betegség Szárazföldi járművek (sínpályához kötött járművek kivételével)
Adatbiztonság (1) A Szolgáltató műszaki és szervezési intézkedésekkel köteles gondoskodni a szolgáltatás biztonságának, valamint az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása során kezelt előfizetői adatok védelméről. (2) Az adatbiztonság keretében Szolgáltató a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközök üzemeltetése vonatkozásában garantálja, hogy a kezelt adatok az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás), az adatok hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége), az adatok változatlanok (adatintegritás), valamint az adatok a jogosulatlan hozzáférés ellen védettek (adat bizalmassága). (3) A Szolgáltató a kezelt személyes ügyféladatokat megfelelő szervezési és műszaki (informatikai) intézkedésekkel védi az illetéktelen hozzáférések és felhasználások ellen. Az adatbiztonság keretében az egyes személyes adatokat kezelő informatikai rendszerekhez csak a megfelelő szintű hozzáférés- jogosultsággal rendelkező személyek üzemeltethetik. A hozzáférés-jogosultságokat, valamint azok felhasználását Szolgáltató meghatározott rendszerességgel felülvizsgálja. (4) Ha a személyes adatok megsértése várhatóan hátrányosan érinti az Előfizető vagy más magánszemély személyes adatait vagy magánéletét, akkor az elektronikus hírközlési szolgáltató erről az Előfizetőt vagy magánszemélyt is indokolatlan késedelem nélkül köteles értesíteni. Nem kell az érintett Előfizetőt vagy magánszemélyt értesíteni a személyes adataival való visszaélésről, ha az elektronikus hírközlési szolgáltató a Hatóságnak kielégítően igazolni tudja, hogy végrehajtotta a megfelelő technikai védelmi intézkedéseket, vagy, hogy ezen intézkedéseket alkalmazták a biztonság sérelmével érintett adatok tekintetében. Az ilyen technológiai védelmi intézkedéseknek értelmezhetetlenné kell tenniük az adatokat az azokhoz való hozzáféréshez engedéllyel nem rendelkező személyek számára. (5) Ha a hálózat egységességével és a szolgáltatás biztonságát érintő vagy veszélyeztető esemény következtében korábban nem ismert, új biztonsági kockázat jelentkezik, a Szolgáltató haladéktalanul, az esemény jellegének megfelelő módon tájékoztatja az Előfizetőt a korábban nem ismert, új biztonsági kockázatról, a védelem érdekében az Előfizető által tehető intézkedésekről, és azok várható költségeiről. A Szolgáltató által nyújtott tájékoztatásért külön díj nem kérhető az Előfizetőtől.
A kockázatviselés tárgya III.1. A biztosító vállalja, hogy – a szerződésben megállapított mértékben és feltételek szerint – mentesíti a biztosítot- tat olyan a) tisztán vagyoni károk megtérítése alól, melyeket a biztosított, a biztosítottal munkaviszonyban vagy mun- kavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy a szakmai szolgáltatás során, azzal összefüggés- ben – a szakmai szolgáltató tevékenységére irányadó foglalkozási szabályok megszegése folytán okoz, és amelyekért a biztosított kártérítési felelősséggel tartozik. b) sérelemdíj megfizetése alól, melynek a térítésére a biztosított köteles, a biztosított, a biztosítottal mun- kaviszonyban vagy munkavégzésre álló egyéb jogviszonyban álló személy által – a szakmai szolgáltatás során, azzal összefüggésben – a szakmai szolgáltató tevékenységére irányadó foglalkozási szabályok megszegése folytán elkövetett személyiségi jogsértésre tekintettel. III.2. Jelen feltétel alkalmazásában a) munkaviszony: a munka törvénykönyvéről szóló mindenkor hatályos jogszabályban meghatározott jogvi- szony; b) munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony: a közszolgálati jogviszony, kormányzati szolgálati jogviszony, szolgálati jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, társas vállalkozásban vagy egyéni cégben fennálló tag- sági jogviszony, megbízási jogviszony, vállalkozási jogviszony, közérdekű önkéntes jogviszony, egyéni vállalkozói tevékenység; c) tisztán vagyoni károk jelen szerződés értelmében azok a károk, amelyek nem személysérüléses károk (halál, egészségkárosodás vagy testi sérülés), nem dologi károk (tárgy megsérülése, megsemmisülése, eltűnése, használhatatlanná válása), és nem is ilyen károkra vezethetők vissza. Dolognak számít a pénz és az értékpapír is.
A Biztosító kockázatviselésének megszűnése A Biztosító kockázatviselése megszűnik – és nem nyújt a továbbiakban szolgáltatást - az alábbi esetekben: 3.2.1. Egy adott Biztosított illetve Társbiztosított tekintetében: a) a Biztosított vagy Társbiztosított halálával; b) annak a hónapnak az utolsó napjával, amelyben a Biztosított, illetve a Társbiztosított a rá irányadó biztosítási csomag szerinti felső korhatárt – Egyéni és Családi csomag esetén 80 év, Extra csomag esetén 70 év - betöltötte. Családi csomag esetén, amennyiben a Biztosított a 80. életévét eléri, rá vonatkozóan megszűnik a Biztosító szolgáltatása, de a Családi Társbiztosítottakra – változatlan díjfizetés mellett – érvényben marad, amíg életben vannak, vagy amíg a 80. életévüket be nem töltik és a rájuk vonatkozó biztosítási díj megfizetésre került. 3.2.2. Egy adott Egyéni Társbiztosított tekintetében (a 3.2.1. pontban foglaltakon túlmenően): a) az Egyéni Társbiztosítottra eső biztosítási díj áthárításához történő hozzájárulás (lásd 11.6. pont) Biztosított általi visszavonása esetén a visszavonó nyilatkozatnak a Szerződőhöz történő beérkezését követő hónap első napján 0.00 órakor; b) az Egyéni Társbiztosítottnak a Biztosítottal azonos lakcímre történő állandó lakcímbejelentése megszűnése esetén, a megszűnés napján 24 órakor. 3.2.3. A Biztosított és valamennyi Társbiztosított tekintetében: a) a Biztosított halálával, az elhalálozás napjával; b) a Biztosított Szolgáltatási Szerződésének megszűnése esetén annak a hónapnak az utolsó napján 24 órakor, amely hónapban a Szolgáltatási Szerződés megszűnt, c) távértékesítés esetén a biztosítotti jogviszony azonnali hatályú felmondásával a 3.2.4. pont szerinti időpontban, d) a biztosítotti jogviszony Biztosított általi felmondásával a 3.2.5. pont szerinti időpontban, e) amennyiben a Biztosított a rá vonatkozó biztosítási díjat nem fizeti meg a Szerződő részére a 3.4. pont szerinti időpontban. 3.2.4. Amennyiben a Biztosított távértékesítés útján – telefonon, vagy internetes felületen keresztül - csatlakozik a csoportos biztosítási szerződéshez, úgy a csatlakozását követő 14. napig postára adott (postacím: 7602 Pécs, Pf.: 197..) vagy telefaxon (faxszám: 06 72/ 501 208 ), elküldött, a Szerződőhöz intézett nyilatkozatával indokolás nélkül visszavonhatja a csatlakozási nyilatkozatát, mely esetben a Biztosító kockázatviselése a visszavonó nyilatkozat hatályosulásával megszűnik. 3.2.5. Családi és Egyéni csomag esetén a Biztosított jogosult a csomag szerinti biztosítotti jogviszonyát a Szerződőhöz intézett - a Szerződő ügyfélszolgálatán személyesen átadott vagy a Szerződő ügyfélszolgálati elérhetőségeire postai úton vagy faxon eljuttatott – írásbeli nyilatkozattal bármikor megszüntetni (továbbiakban: felmondó nyilatkozat). A biztosítotti jogviszony felmondása esetén a csomag szerinti biztosítotti jogviszony megszűnik a felmondást követő hónap utolsó napján 24 órakor. Extra csomag esetén a csomag szerinti biztosítási jogviszony a 3.1. szerinti, adott Biztosítottra/Társbiztosítottra vonatkozó biztosítási évfordulóra mondható csak fel. A felmondásra egyebekben az előző bekezdésben írtakat kell alkalmazni. 3.2.6. Valamennyi Biztosított vonatkozásában megszűnik a Biztosító kockázatviselése a Biztosítottak által megfizetett biztosítási díjjal fedezett időtartam utolsó napjának 24. órakor, ha a Szerződővel kötött csoportos szerződés megszűnik, de legkésőbb azon a napon, amikor a csoportos biztosítás átruházásra kerül. 3.2.7. A Biztosító kockázatviselésének megszűnése nem érinti a megszűnés előtt igényelt szolgáltatások, folyamatban lévő vagy függő szervezését, finanszírozását.
A kockázatviselés kezdete 3.1. A biztosítási szerződés létrejötte esetén a biztosító kockázatviselésének kezdete: • az ajánlaton feltüntetett időpont, vagy • ennek hiányában az ajánlat beérke- zését követő nap 0 óra 00 perc. A kockázatviselés kezdetét a biztosító által kiállított kötvény tartalmazza. 3.2. A biztosító az árvíz kockázatot 15 napos várakozási idővel vállalja, melynek kezdete az ajánlat beérke- zését követő nap 0 óra 00 perc. A biz- tosító kockázatviselése a várakozási idő elteltét követő napon – az ajánlat beérkezését követő 16. nap 0 óra 00 perc – kezdődik. A biztosító nem köt ki várakozási időt arra az esetre, ha a kockázatviselésnek a szerződésben meghatározott időpontja 15 nappal későbbi, mint az ajánlat beérkezését követő nap.
Adatbiztonsági intézkedések A biztosító minden ésszerű lépést megtesz annak érdeké- ben, hogy megakadályozza a személyes adatokhoz és a személyes adatok kezeléséhez használt eszközökhöz való jogosulatlan hozzáférést, illetve azok jogosulatlan fel- használását. A biztosító az általa kezelt személyes adatok védelmét az általános adatvédelmi rendelet előírásainak megfelelően biztosítja. A biztosító mind papír alapú, mind elektronikus adattáro- lás esetén megfelelő fizikai és logikai védelmet biztosít az általa kezelt adatok vonatkozásában. A személyes adatok- hoz való hozzáférés megfelelő technikai megoldásokkal korlátozott, illetve ellenőrizhető. A biztosító által történő adatkezelés biztonságát belső szabályzatok rendezik. Az előírások értelmében a biztosító az általa kezelt adato- kat biztonsági osztályokba sorolja. A biztosító által alkal- mazott besorolási rendszer az adatokat csoportosítja, és az adatbiztonsági osztályokhoz rendelten megadja, hogy milyen egyedi védelmi intézkedésre van szükség.
A biztosító kockázatviselésének kezdete A biztosító kockázatviselése a biztosítási szerződés létre- jöttének időpontjában kezdődik.
Kizárások a kockázatviselés köréből Nem fedezi a biztosítás – a biztosított saját kárát, illetve hozzátartozóinak kárát (hozzátartozóinak a Ptk. 8:1. § (1) bek. 2. pontjában megjelölt személyek minősülnek); – azt a kárt, mely a biztosított jogszabályban írt felelősségénél szigorúbb, szerződésben vagy egyol- dalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötelezettségen alapul; – az elmaradt vagyoni előnyt; – az összeférhetetlenségre vonatkozó előírások megszegésével okozott kárt; – tárgyak (értékpapír, értéktárgy, számlák, bizonylatok) eltűnésével, elvesztésével, ellopásával össze- függésben keletkezett károkat; – költségkeretek és hitelek túllépéséből adódó károkat; – azon károkat, melyeket a biztosított (vagy olyan személy, akinek a magatartásáért a magyar jogsza- bályok értelmében felelősséggel tartozik) bűncselekménnyel, vagy a büntető eljárási rendelkezések alapján lefolytatott közvetítői eljárásban létrejött egyezség alapját képező magatartással okoz; – üzleti- vagy magántitok megsértéséből eredő károkat. Jelen feltétel értelmében üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden nem közis- mert vagy az érintett gazdasági tevékenységet végző személyek számára nem könnyen hozzáférhető olyan tény, tájékoztatás, egyéb adat és az azokból készült összeállítás, amelynek illetéktelenek által történő megszerzése, hasznosítása, másokkal való közlése vagy nyilvánosságra hozatala a jogosult jogos pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekét sértené vagy veszélyeztetné, feltéve, hogy a titok meg- őrzésével kapcsolatban a vele jogszerűen rendelkező jogosultat felróhatóság nem terheli. – szerződést biztosító mellékkötelezettségeket (pl.: kötbér), bírságot, pénzbüntetést, valamint egyéb büntető jellegű költségeket, valamint a károkozó ezzel kapcsolatos képviseleti költségeit; – kizárólag lelki sérülés, pszichikai, mentális zavar vagy az érzelemvilág hátrányos megváltozása alapján előterjesztett kárigényeket, amennyiben a lelki sérülés mértéke nem éri el az egészségká- rosodás szintjét; – azt a kárt, amely azbeszt alkalmazásából vagy felhasználásából ered, valamint penészesedés és gombásodás által okozott károkat; – a közgyűlés összehívására vonatkozó szabályok megszegéséből, a közgyűlés késedelmes összehí- vásából, összehívásának elmulasztásából származó károkat; – a pénzkezeléssel összefüggésben elkövetett szabályszegésekkel okozott károkat (pl. házipénztári pénzkezelés, számviteli és pénzügyi bizonylatok nyilvántartása, kezelése, bankszámlaforgalommal kapcsolatos jogsértések); – biztosítási szerződések (pl. épület vagyonbiztosítása) késedelmes megkötéséből, megkötésének elmulasztásából, illetve biztosítási szerződések megszűnésével, megszüntetésével összefüggés- ben felmerülő károkat. A kockázatviselés köréből kizárt káresemények bekövetkezése esetén a biztosító biztosítási szolgálta- tást nem teljesít.
A Biztosító Kötelezettségei 12.2.1. A biztosító a károkat a feltételekben foglaltak szerint téríti meg. A biztosító késedelmes szolgáltatás esetén kizáró- lag a magyar polgári jog szabályai szerinti késedelmi kamat megfizetésére köteles. 12.2.2. A térítési összeg a térítés alapjául szolgáló utolsó ok- irat beérkezését követő 15 napon belül esedékes. 12.2.3. Ha a kárrendezés során megállapítást nyert, hogy szerződés szerinti biztosítási esemény történt, de a térítés végső összege még nem határozható meg pontosan, akkor a biztosító kárelőleget nyújthat.