Visszatartási jog Az Eladó mindaddig visszatarthatja a fogyasztónak visszajáró összeget, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Utánvéttel vagy portósan feladott küldeményeket nem áll módunkban elfogadni.
Visszatérítés 8.6.1. A Bank visszatéríti a Számlatulajdonos által jóváhagyott, a kedvezményezett által, vagy rajta keresztül kezdeményezett fizetési művelet összegét, ha: a) a jóváhagyás időpontjában a fizető fél nem ismerte a fizetési művelet összegét és b) a fizetési művelet összege meghaladta azt az összeget, amely a fizető fél részéről az adott helyzetben ésszerűen elvárható volt. A feltételek fennállását a fizető félnek kell bizonyítania. 8.6.2. A visszatérítési igénnyel kapcsolatban a Bank a fizető fél korábbi fizetési műveleteit, a fizetési művelet teljesítésének körülményeit és a jelen Üzletszabályzat rendelkezéseit vizsgálja. 8.6.3. A visszatérítési igényhez legalább az alábbi dokumentumokat kell mellékelnie az Ügyfélnek: a) a kedvezményezett mint beszedő által az Ügyfélnek küldött, a visszatérítés iránti igénnyel érintett számla, illetve fizetési értesítő eredeti példányát; b) az Ügyfél és a kedvezményezett mint beszedő által kötött, a visszatérítés iránti igénnyel érintett szerződés eredeti példányát; c) az Ügyfél közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatát arról, hogy jóváhagyás időpontjában a fizető fél nem ismerte a fizetési művelet összegét, ennek indokait, továbbá arra vonatkozó nyilatkozatot, miért tekinti az adott helyzetben ésszerűen elvárhatót meghaladó összegűnek a beszedést. 8.6.4. Ésszerűen elvárható összegnek tekinthető a beszedéssel érintett összeg, ezért erre történő hivatkozással a Bank az Ügyfél utólagos bizonyítása ellenére sem teljesít visszatérítést, ha az ésszerűen elvárhatóság vizsgálata meghaladja a Bank lehetőségeit, így különösen: ha a váltóbeszedéssel érintett összeg alapjául becsatolt, a váltójogi előírásoknak mindenben megfelelő váltót, az Ügyfél, illetve a nevében és képviseletében jogszerűen eljáró személy a Bank által ismert és ellenőrizhető módon írt alá. 8.6.5. A kedvezményezett által vagy rajta keresztül kezdeményezett, és a fizető fél által jóváhagyott fizetési művelet visszatérítésére vonatkozó igényét a fizető fél a terhelés napjától számított ötvenhat napig érvényesítheti. 8.6.6. A Bank a fizető fél visszatérítésre vonatkozó igényének benyújtásától számított tíz munkanapon belül a fizetési művelet összegét visszatéríti, vagy az igényt indokolással ellátva elutasítja. 8.6.7. Ha a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójának székhelye nem EGT-állam területén található, a visszatérítési jog akkor sem illeti meg az Ügyfelet, ha a jóváhagyás időpontjában nem ismerte a fizetési művelet összegét, vagy a fizetési művelet összege meghaladta azt az összeget, amely a fizető fél részéről az adott helyzetben ésszerűen elvárható volt. A fizető fél nem hivatkozhat a 8.6.1. b) pontjára a pénznemek közötti átváltással kapcsolatosan, ha az átváltás során a Bank az általa alkalmazandó referencia-árfolyamot használt. 8.6.8. A fizető fél nem jogosult a visszatérítésre, ha a) a jóváhagyást közvetlenül a saját pénzforgalmi szolgáltatójának adta meg, és b) a jövőbeni fizetési műveletre vonatkozó tájékoztatást a Bank vagy a kedvezményezett a megállapodás szerinti módon a fizetési megbízás teljesítésének esedékességét megelőzően huszonnyolc nappal a fizető fél rendelkezésére bocsátotta vagy számára elérhetővé tette.
Díjvisszatérítés Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben meghatározott esetekben köteles díjvisszatérítésre. A teljes adóhálózat 48 órát meghaladó és Szolgáltatónak felróható okból bekövetkező üzemzavara esetén Szolgáltató a szolgáltatási díjat időarányosan és csatorna arányosan csökkenti. Ha a Szolgáltató a vállalt éves rendelkezésre állást nem teljesíti, abban az esetben a tényleges és a vállalt éves rendelkezésre állás különbözetének napokban kifejezett mértéke alapján a.) előre történő fizetés esetén díjvisszatérítés helyett a Szolgáltatás időtartamának a meghosszabbítására,
Visszaigazolás A PANAROM a Vásárló részére a megrendelést elektronikus úton, a Vásárló által megadott e- mailcímre küldött e-mailben visszaigazolja. Amennyiben a visszaigazolás a Vásárló megrendelésétől számított 2 (két) munkanapon belül a Vásárló részére nem érkezik meg, úgy a Vásárló vásárlási kötelezettsége minden további feltétel nélkül megszűnik. A PANAROM a megrendelés teljesítésére csak abban az esetben köteles, ha a megrendelést visszaigazolta. A szerződés a visszaigazolás Vásárló részére történő megérkezésével jön létre. A Vásárló részére a visszaigazolás akkor tekintendő megérkezettnek, amikor a visszaigazolást tartalmazó e-mail a Vásárló számára hozzáférhetővé válik. A szerződés létrejöttével PANAROM köteles a termékek kiszállítására, és Vásárló köteles a termékek vételárának a megfizetésére.
Visszavásárlás A szerződő a biztosítási tartamon belül írásban felmond- hatja a szerződést (IV.5. fejezet). A biztosító az igény hiány- talan és egyértelmű bejelentésének a biztosítóhoz történő beérkezését és a szükséges azonosítások elvégzését követő értékelési napon számított aktuális VISSZAVÁSÁRLÁSI ÖSSZEGET fizeti ki a szerződőnek.
Visszakapcsolási díj Amennyiben a szolgáltatás az Előfizető kérésére, vagy egyéb, az Előfizető érdekkörébe eső okból kifolyólag szünetelt, vagy korlátozásra került és az Előfizető a szolgáltatás helyreállítását kéri, visszakapcsolási díj fizetendő, ha a visszakapcsoláshoz a Szolgáltató helyszíni intézkedése szükséges.
Kockázatkizárások a) A biztosító kockázata – amennyiben a biztosítási szerződés különös feltételei vagy a biztosítási szerződés másként nem rendelkezik – nem terjed ki az alábbi esetekre: • a biztosított ittas állapotával (0,8 ezrelék, vagy ennél magasabb véralkohol szint) okozati össze- függésben bekövetkező eseményekre, • a biztosítási esemény a biztosított vezetői engedélye, illetve egyéb szükséges hatósági enge- dély nélkül, illetve bármely okból tudatmódosult állapotban történt, bármely jármű vezetése közben, azzal okozati összefüggésben következett be, ideértve a nem közforgalmi úton történt gépjárművezetést is, • bármely, nem orvosi rendelvényre, nem gyógyítási céllal, nem gyógyszernek minősülő, a tudat, az elme, az idegrendszer, vagy a szervezet bármely funkciójának normál működését akadályozó szer használatával összefüggésbe hozható biztosítási eseményekre, • harci cselekményben (háborúban, polgárháborúban, határvillongásban, felkelésben, forrada- lomban, zendülésben, törvényes kormány elleni puccsban vagy puccskísérletben, tüntetésen, felvonulásban, sztrájkban, munkahelyi rendbontásban, idegen hatalom ellenséges cselekede- tében, kommandó támadásban, terrorcselekményben), vagy más háborús cselekményben, lázadásban, zavargásban való részvételből eredő biztosítási eseményekre, • az atomenergia, illetve az ionizáló sugárzás hatásával összefüggő biztosítási eseményekre, kivéve az orvosilag előírt terápiás célú sugárkezelést, • a biztosítási esemény összefüggésben áll a biztosított HIV (AIDS) vírus fertőzöttségével.
Jognyilatkozatok 15.1. A biztosító jogosult a biztosítási szerződés kezelésével kapcsolatos informáci- ókat elektronikus úton megküldeni a szerződő részére, valamint a biztosítási díjakról szóló számlát elektronikus úton, elektronikus formátumban kiállítani. A biztosítási szerződések kezelésével kapcsolatos információk a következők: a biztosítási szerződés megkötésével, módosításával, megszűnésével, szolgáltatási, kárrendezési igénnyel, szolgáltatások elérhetőségével, ügyintézéssel, kármegelő- zéssel kapcsolatos, valamint a biztosítási díjról szóló információk. 15.2. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követő 5. munkana- pon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címéről „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. 15.3. Postai úton tértivevénnyel történő közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselője aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. 15.4. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesített- nek tekinteni. 15.5. A biztosítóhoz címzett, távollevők között tett jognyilatkozat a biztosítóhoz való meg- érkezéssel, míg az elektronikus úton tett szerződési jognyilatkozat akkor válik hatályossá, amikor az a biztosító számára hozzáférhetővé válik. 15.6. A szerződő felek a biztosítási szerződés vonatkozásában írásban megtett nyi- latkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részéről aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetőségekre.
Kockázatfeltáró nyilatkozat Alulírott Ügyfél jelen okirat aláírásával kijelentem, hogy az SPB Befektetési Zrt. (székhely: Kifejezett figyelemfelhívó tájékoztatás alapján tudomásul veszem, hogy mind az azonnali mind a napon belüli ügyletek esetén, függetlenül attól, hogy az ügylet származékos ügyletnek minősül vagy sem, az általam befektetett teljes összeget, ideértve az SPB rendelkezésére bocsátott fedezetet (biztosítékot), illetve a pozícióim fenntartásához szükséges, az SPB-nél elhelyezett, óvadéki joggal terhelt valamennyi eszközömet teljes egészében elveszíthetem és ezeket meghaladó mértékben keletkezhet fizetési kötelezettségem, melynek teljesítésére köteles vagyok. Abban a nem várt esetben, amennyiben a piaci ármozgás a pozícióm ellen történik, köteles vagyok a pozíció tartása érdekében a szükséges pótfedezetet haladéktalanul az SPB rendelkezésére bocsátani, ennek elmaradása esetén az SPB jogosult arra, hogy a fedezetlen pozíciómat, előzetes értesítésem nélkül, lezárja, mely eljárás veszteségem realizálásához vagy növeléséhez is vezethet. Tudomásul veszem, hogy gyors piaci mozgásokból kifolyólag az árfolyamváltozásokat és a pozícióimat rendszeresen köteles vagyok figyelemmel kísérni, és azokkal kapcsolatos tájékozódási kötelezettség terhel. Tudomással bírok arról, hogy a nemzetközi tőkepiacokon történő befektetések esetében figyelembe kell venni a devizaárfolyamok mozgásából származó kockázatot is. Külföldi devizában denominált befektetési eszközök esetén a devizák közötti esetleges váltás befolyásolhatja, akár csökkentheti a külföldi devizában denominált befektetési eszközök értékét, még abban az esetben is, ha az eszköz saját devizájában kifejezett értéke emelkedett. Kifejezetten tudomásul veszem, hogy az SPB befektetési döntéseim eredményességéért, így az abból származó nyereségért vagy veszteségért nem felel. Az általam kötött ügyletekből származó nyereség kizárólagosan engem illet, ugyanígy, a veszteség is kizárólag engem terhel. Tudomással bírok továbbá arról, hogy veszteségeim mérséklése érdekében jogosult vagyok ún. stop loss megbízást adni az SPB-nek. Kifejezett figyelemfelhívó tájékoztatás alapján tudomásul veszem, hogy az általam megadott stop loss megbízás akár rosszabb szinten is teljesülhet, mint a stop loss megbízásban szereplő aktiválási ár. Az SPB a stop loss megbízás teljesülését az abban szereplő aktiválási áron nem garantálja, és annak szavatolására a piaci viszonyok függvényében nem képes. Kijelentem, hogy az SPB kifejezetten felhívta a figyelmemet arra, hogy a származékos ügyletek kiemelkedően magas kockázattal bírnak. Ilyen ügyletek kötésénél reális lehetőségként kell számolni a veszteség kockázatával. Tudomásul vettem továbbá, hogy a származékos tőzsdei, illetve tőzsdén kívüli ügyleteknél a tőkeáttétel alapján a termék ára az egyes piaci eseményekre a tőkeáttétel mértékétől függően, nagyobb mértékben reagál, eszerint a veszteség és a nyereség mértéke az alapul szolgáló termék árában bekövetkező elmozdulás többszöröse is lehet. Az SPB kifejezetten felhívta továbbá a figyelmemet arra, hogy jelen kockázatfeltárás nem teljes körű, az ebben leírt eseteken kívül a piac sajátosságaiból és a gazdasági eseményekből kifolyólag számolnom kell előre nem látható veszélyforrásokkal egyaránt. Aláírásommal elismeri, hogy a jelen Kockázatfeltáró nyilatkozatban foglaltakat megértettem, tudomásul vettem és az SPB- vel megkötött szerződéseimet a jelen nyilatkozatban foglalt kockázatok ismeretében és tudatában kötöm meg. Budapest, 201.. ………………….. … …………………………………………… Ügyfél
Szolgáltatások A Társaság a Rendszerhasználati szerződés alapján ellenérték fejében a jelen 4.d ÁSZF szerinti alapszolgáltatásokat és választható, valamint külön díjas szolgáltatásokat nyújtja a Rendszerhasználóknak A Rendszerhasználó kizárólagos felelőssége, hogy csak olyan szolgáltatást és csak olyan mértékben vegyen igénybe, amelyre és amilyen mértékben a rá vonatkozó jogszabályok, illetve nemzetközi szankciós intézkedések alapján jogosult; ennek figyelemmel kísérése és betartatása nem a Társaság felelőssége. A Rendszerhasználó tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás jogosulatlan igénybevételével a Társaságnak, más Rendszerhasználónak vagy harmadik személynek okozott kárért a Rendszerhasználó teljeskörű kárfelelősséggel tartozik, a Társaság a vele szemben azzal összefüggésben érvényesített valamennyi követelést (kártérítés, költség, díj bírság) áthárítja a Rendszerhasználóra, aki köteles azt megtéríteni.