We use cookies on our site to analyze traffic, enhance your experience, and provide you with tailored content.
For more information visit our privacy policy.A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai A Szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzék a Szolgáltatóval vagy más hírközlési szolgáltató által elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződés alapján létesített előfizetői hozzáférési ponttal, illetve a szükséges végberendezésekkel. Ez alól kivételt képez a mikrohullámú Internet szolgáltatás. A előfizetői hozzáférési pontról a Szolgáltató hírközlő hálózatának elérését lehetővé tevő szakaszt Szolgáltató valósítja meg. A szakasz megvalósításában esetenként a Szolgáltatóval szerződésben lévő Társszolgáltatók is részt vehetnek. A Szolgáltató által biztosított előfizetői szolgáltatásoknak nincsen időbeli korlátja, ugyanakkor azok az Előfizető által biztosított folyamatos 220/230V-os tápáramellátást igényelnek, amelyből adódóan az áramszolgáltatásban bekövetkezett bármilyen kimaradás esetén, annak időtartama alatt az adathálózati szolgáltatások nem elérhetők.
A számhordozás általános szabályai A számhordozás olyan előfizetői szám hordozását jelenti, amelynek során az előfizető megtarthatja földrajzi előfizetői számát, amennyiben az előfizető a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül változtat előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltatót.
A Pénzügyi Számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás és átvilágítás alapján fennálló kötelezettségek (1) Az Aktv. szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentő Magyar Pénzügyi Intézmény (e pont alkalmazásában a továbbiakban: intézmény) az általa kezelt, az Aktv. 1. melléklet VIII/C. pontja szerinti Pénzügyi Számla vonatkozásában elvégzi az Aktv. szerinti Számlatulajdonos és Jogalany (e pont alkalmazásában a továbbiakban együtt: Számlatulajdonos) illetőségének az Aktv. 1. melléklet II–VII. pontja szerinti megállapítására irányuló vizsgálatot (ezen cím alkalmazásában a továbbiakban: illetőségvizsgálat). (2) Az intézmény a Számlatulajdonost az illetőségvizsgálat elvégzésével egyidejűleg az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben közzétett hirdetmény útján vagy – ha az lehetséges – elektronikus úton tájékoztatja a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről, b) az Aktv. 43/H. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségéről. (3) Az Aktv. 43/H. §-a szerinti adatszolgáltatásról az intézmény a Számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől számított harminc napon belül írásban – ha az lehetséges elektronikus úton – tájékoztatja.
A KÖZLÉSI ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGSÉRTÉSE, MENTESÜLÉSEK, KIZÁRÁSOK 18 XI.1. A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértésének következményei 18
Mikor mentesül az Eladó a jótállási kötelezettsége alól? Az Eladó a jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Felhívjuk a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok a szavatossági jogosultságoktól függetlenül megilletik.
A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.
A számhordozással, a szünetmentes szolgáltatóváltással, a közvetítőválasztással kapcsolatos eljárások részletes szabályai 41 8.1. A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai 41 8.2. Internet-hozzáférés szolgáltatók esetében a szünetmentes szolgáltatóváltással kapcsolatos 8.3. A közvetítőválasztással kapcsolatos eljárás részletes szabályai a közvetítőválasztást biztosító hálózati szerződésekben foglaltakkal összhangban 42
Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat • a szerződés kezdetekor adatközlési illetve díjfizetési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség terheli.
A BIZTOSÍTOTT KÁRBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE A biztosítási eseményt annak bekövetkeztét követő két munkanapon belül a Biztosított illetve a Szerződő köteles a Biztosító honlapján (xxx.xxxxx.xx) az elektronikus gépjármű kárbejelentő lap kitöltésével, vagy pedig te- lefonon a Biztosító telefonos ügyfélszolgálatán a Külföldön bekövetkezett kár esetén, a biztosítónál, vagy az általa kijelölt segítségnyújtó intézménynél kell a bizto- sítottnak a kárt bejelentenie. A tűz- vagy robbanáskárt a biztosítottnak a tűzrendészeti hatóságnál is be kell jelentenie. Lopás-, rablás-, rongálás kár esetén a biztosítottnak a rendőrségen feljelentést kell tennie. A vaddal történt ütközés miatt keletkezett kárt a biztosított a terület szerint illetékes vadászatra jogosultnak („vadásztársaságnak”) is bejelenteni tartozik. A biztosított a kárfelvételig, de legfeljebb a bejelentéstől számított öt munkanap elteltéig köteles a sérült jármûvet változatlan állapotban tartani. A kárigény elbírálásához be kell mutatni a biztosítónak minden olyan iratot, amely a jogosultság, a biztosítási esemény és a kárösszeg megállapításához szükséges. A biztosított kárbejelentési kötelezettsége körében többek között köteles a biztosító által rendszeresített nyomtatvá- nyon feltett valamennyi kérdésre a valóságnak megfele- lően válaszolni. A teljes jármû ellopása esetén a jármûhöz tartozó összes kulcsot (beleértve az elektronikus kódkul- csokat is) a biztosító képviselőjének, a biztosító által sza- bályozott módon át kell adni. Amennyiben a biztosított a bejelentési kötelezettségének időben nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító teljesítési kötelezett- sége nem áll be. Ha az ellopott jármû, alkatrész vagy tartozék a lopáskár megtérítése után megkerül, a biztosított köteles e tényt 15 napon belül jelenteni a biztosítónak.
A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.