Vállalkozások növekedési feltételeinek javítása mintaszakaszok

Vállalkozások növekedési feltételeinek javítása. A fejlesztés szükségességét az igazolja, hogy a korábban a térséget meghatározó nagyvállalatok eltűnése miatt a térség jelenleg nem rendelkezik számottevő ipari termelési kapacitással. A szolgáltatás és turizmus fejlesztése mellett kiemelt jelentőségű az ipari termelés arányának a térség adottságaihoz mérten történő javítása. Egyrészt a felsőoktatás hiányában csak a termelő vállalatokra lehet alapozni a szükséges innovációs kapacitások bővítését, másrészt csak a termelő szektorra alapozva várható, hogy a térségbe visszatelepülnek a középvállalatok. Erre azonban a térség természetvédelmi jellege miatt csak korlátozott helyeken és mértékben lehet számítani a jövőben, ami a turizmus alakulásától egyoldalúan függővé teszi a terület gazdasági teljesítményét. A turizmus a gazdasági válságokra érzékeny ágazat, mivel a háztartások válság esetén a szabadidős kiadásaikból vesznek vissza először, ami minden előjel nélkül, emiatt előre nem látható módon drasztikusan lecsökkenhet. Ezért fontos külön projektcsomagot tervezni a gazdaság egyéb területeire vonatkozó fejlesztéseket illetően és a gazdaság diverzifikációját célzó intézkedéseket pénzügyileg és intézményileg külön kezelni, nehogy az egyébként jobb adottsággal rendelkező turizmus elszívja az egyéb termelő és szolgáltató tevékenységek elől az állami támogatásokat. Javasolt indikátor: • A kkv-k árbevételének növekedése; • A térségbe áramló működő tőke növekedése; • A kkv-k átlagos foglalkoztatotti létszámának növekedése; • A betelepülő vagy létrejövő középvállalatok és 30 főnél többet foglalkoztató kisvállalkozások száma.
Vállalkozások növekedési feltételeinek javítása ábra – A vállalkozások növekedési feltételeinek javítását célzó beavatkozás hatásútvonala

Related to Vállalkozások növekedési feltételeinek javítása

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített csillagpontosított, visszirányú kábeltelevízió hálózat, és Előfizetői szerződést már előzőleg a Szolgáltató által kiépített, vagy a más által kiépített és Szolgáltató által – szükség esetén ellenőrző mérés alapján – megfelelőnek minősített előfizetői hozzáférési végponton történő szolgáltatás igénybevételre lehet kötni. A szolgáltatás igénybevételének jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A Szolgáltató használatában, azonban más tulajdonában levő és fentieknek megfelelő kábeltelevíziós hálózaton csak akkor kerülhet sor a Szolgáltató általi Internet-hozzáférési szolgáltatásra irányuló szerződéskötésre és szolgáltatás nyújtására, ha a Szolgáltató és a kábeltelevíziós rendszer tulajdonosa egymással összekapcsolódási megállapodást kötött. A szolgáltatás igénybevételéhez – a Szolgáltató által a szolgáltatás időtartama alatt biztosított kábelmodemen kívül – szükséges a 4.3. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés (legalább 486-os számítógép), egy hálózati kártya, szoftverek és amelyek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés (számítógép), hálózati kártya, szoftverek szolgáltatására. A szolgáltatás nyújtásának feltétele – esettől függően – a kábelmodem, acces point, vagy a router áramellátásának Előfizető általi biztosítása saját költségére. A szolgáltató az előfizetői végberendezés és az azon tárolt adatok megóvása és biztonsága érdekében a szolgáltatás rendeltetésszerű használhatóságát nem befolyásoló módon portszűrést alkalmazhat és egyes portok – így különösen a 139-es port – forgalmát letilthatja. 2.1.3.2. A szolgáltatásnak időbeli korlátja nincs. 2.1.3.3. A szolgáltatást az Előfizető nem veheti igénybe a Szolgáltatónak a hírközlési hatósághoz tett bejelentése alapján nyilvántartott azon földrajzi területen (vételkörzet) kívül, ahol a Szolgáltató hírközlési hálózattal rendelkezik, vagy internet hozzáférési szolgáltatást nyújt. 2.1.3.4. Minden Előfizető csak a rá vonatkozóan a Szolgáltatónál nyilvántartott előfizetői hozzáférési ponton keresztül veheti igénybe az általa előfizetett szolgáltatásokat. 2.1.3.5. A szolgáltatásnyújtás feltétele, hogy az Előfizető és a Felhasználó illetve – ha az ezekkel nem azonos – az ingatlan tulajdonosa az igénybejelentés megtételekor, de legkésőbb a szerződéskötéskor külön nyilatkozatban kifejezetten hozzájáruljon ahhoz, hogy az ingatlanon a hálózat további ellenérték nélkül a hálózat fennállásának idejéig elhelyezésre kerüljön.

  • Fagyasztott élelmiszerek megromlása Biztosítási eseménynek minősül, ha a fagyasztószekrényben, mélyhűtőládában, 0 °C hőmérséklet alatt tárolt élelmiszerek áramkimaradás következtében megromlanak.

  • Az Általános Szerződési Feltételek hatálya Jelen Általános Szerződési Feltételek 2022. 09.01. napján lép hatályba, ez megegyezik az Általános Szerződési Feltételek közzétételének, elérhetővé tételének napjával. Az Általános Szerződési Feltételek rendelkezései a hatálybalépés napjától valamennyi Résztvevőre és szolgáltatásra hatályosak. A Szolgáltató fenntartja a jogot jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseinek módosítására. Módosítás esetén a jelentkezés elküldésének, a beiratkozási lap kitöltésének időpontjában érvényben és hatályban lévő Általános Szerződési Feltételek kerülnek alkalmazásra. Az Általános Szerződési Feltételek a Szolgáltató által nyújtott, az alábbiakban megnevezett szolgáltatásokra terjednek ki: a Szolgáltató által szervezett tanfolyamon, táborokban, oktatáson, a Szolgáltató által biztosított egyéb szolgáltatásokon való részvétel. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások igénybevételére az a személy jogosult, aki előzetesen jelentkezett a Szolgáltató által meghirdetett szolgáltatásra, tanfolyamra, a beiratkozási lapot kitöltötte és a jelentkezés elfogadását a Szolgáltató visszaigazolta, a szolgáltatási díjat megfizette Szolgáltató részére és jelen Általános Szerződési Xxxxxxxxxx rendelkezéseit elfogadta. Az Általános Szerződési Feltételek a fentiekben nevesített szolgáltatások vonatkozásában az ezen szolgáltatások igénybevétele során a szerződő felek között keletkező jogokat és kötelezettségeket szabályozza.

  • Egyedi feltételek A Szolgáltató feladata a Szolgáltatás interfészig történő eljuttatásához szükséges valamennyi berendezés telepítése, valamint az ehhez szükséges kábelezés. Az Előfizető által biztosított berendezések, valamint a Szolgáltató által szállított berendezések közötti összeköttetés megteremtése nem a Szolgáltató feladata. Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges használatára bocsátott technikai eszközök szolgáltató általi felszerelésében köteles együttműködni és a szerződés hatálya alatt felelősséget vállalni a hivatkozott eszközök rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az előfizető a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt végberendezések és technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért – a felróhatóság függvényében – felelősséggel tartozik. Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy az Előfizető által biztosított csatlakozó berendezést a Szolgáltatás használatbavétele előtt megvizsgálja valamint a Szolgáltatás teljes futamideje alatt bármikor ellenőrizheti. Abban az esetben, ha a Szolgáltató véleménye alapján ezen berendezések nem alkalmasak a Szolgáltatás használatára, Szolgáltató jogosult kérni az Előfizetőtől a Szolgáltatás vételére alkalmas berendezések biztosítását. Amennyiben az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, illetve írásban kifejezetten ragaszkodik az általa biztosított berendezések beépítéséhez, abban az esetben Szolgáltató a Szolgáltatás minőségéért nem vállal felelősséget. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által előzetesen megjelölt időpontra helyiségeit, a Szolgáltatás fogadására alkalmas állapotban a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani. Ennek megtörténtéig a Szolgáltató a munkavégzést megtagadhatja. A munkahely rendeltetésszerű állapotban tartásáért, a munka-, baleset-, tűz- és vagyonvédelmi szabályok betartásáért mindenkor az Előfizető felelős. Az Előfizetőt terhelik a helyszínen szükséges szerelési munkálatok, valamint a Szolgáltatás eredeti telepítése után a Előfizető részéről felmerülő esetleges egyéb változtatások költségei. A szolgáltatási szerződés megkötése, illetve annak minden módosítása írásban történik. A szerződés hatályba lépésének, azaz a Szolgáltatásnyújtás megkezdésének napja az a nap, amelyen a Szolgáltató és az Előfizető közös megegyezéssel megállapodnak. Amennyiben az Előfizető a határozott idejű kedvezményes időszak lejárta előtt a szerződéses jogviszony megszüntetése céljából írásbeli nyilatkozatot nem terjeszt elő, úgy a szerződés a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben rögzített feltételekkel marad hatályban.

  • A szolgáltatás igénybevételének módja és feltételei 3.1. A Vendég szóbeli vagy írásbeli ajánlatkérésére a Szolgáltató minden esetben írásbeli ajánlatot küld. Amennyiben az ajánlat elküldésétől számított 48 órán belül nem érkezik konkrét megrendelés, úgy a Szolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik. 3.2. A Szerződés kizárólag a Vendég írásban leadott foglalásának a Szolgáltató általi írásban megküldött visszaigazolásával jön létre, és így írásban megkötött Szerződésnek minősül. 3.3. Szóban leadott foglalás, megállapodás, módosítás, vagy annak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem szerződés értékű. 3.4. A szállás-szolgáltatás igénybevételéről szóló Szerződés meghatározott időtartamra szól. 3.5. Ha a Xxxxxx a meghatározott időtartam lejárta előtt véglegesen elhagyja a szobát, a Szolgáltató jogosult a Szerződésben kikötött szolgáltatás teljes ellenértékére. A lejárati idő előtt megüresedett szobát a Szolgáltató jogosult újra értékesíteni. 3.6. A szállás-szolgáltatás igénybevételének Xxxxxx által kezdeményezett meghosszabbításához a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges. Ebben az esetben a Szolgáltató kikötheti a már teljesített szolgáltatás díjának megtérítését. 3.7. A szállás-szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy a Vendégek személyazonosságukat a törvényes előírásoknak megfelelően, a szoba elfoglalása előtt igazolják. A szállodában bejelentés nélkül senki sem lakhat. 3.8. A Szerződés módosításához és/vagy kiegészítéséhez a Xxxxx által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.

  • Határozott időtartamú szerződéshez fűződő kedvezmény A Szolgáltató a mindenkori ÁSZF-ében meghatározottaktól kedvezőbb feltételek mellett biztosíthatja egyes szolgáltatások igénybevételét, amennyiben az Előfizető határozott időtartamra köt a Szolgáltatóval szerződést. Ha az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésekor a Szolgáltató által közzétett valamely ajánlat (Általános Akció – 7. sz. Melléklet – vagy Egyedi Kedvezmény) alapján olyan kedvezményt vett igénybe, amelyet a Szolgáltató meghatározott szolgáltatási szint igénybe vételéhez és meghatározott időtartamra történő szerződéskötéshez kötött, az Előfizető a kedvezmény összegét elveszti az alábbi esetekben: a) amennyiben az Előfizetői Szerződését a határozott időtartam alatt rendes felmondással megszünteti b) amennyiben az Előfizetői szerződést a Szolgáltató a határozott időtartam alatt az Előfizetőnek felróható okból mondja fel a 12.3.3 és 12.3.4 pontokban leírt okok miatt; ezekben az esetekben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet, a Szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani. c) amennyiben a határozott időtartam alatt az Előfizető az igénybe vett szolgáltatási szinthez képest szerződésmódosítást kezdeményez, valamint, ha határozott időtartamú szerződésének közös megegyezéssel történő megszüntetésével egyidejűleg új előfizetői szerződést köt; d) Prémium szolgáltatások esetében a fentieken túlmenően akkor is, ha annak időtartama alatt az Alap szolgáltatásra vonatkozó Előfizetői szerződés megszűnik. A fenti esetekben az Előfizető a határozott időtartamú szerződéshez fűződő kedvezményt elveszti, és köteles megfizetni az egyedi Előfizetői szerződésben meghatározott kedvezményeknek (melyek lehetnek havidíjból adott, egyszeri díjból nyújtott vagy egyéb kedvezmények) a) a fenti a-b) pontokban meghatározott felmondási idő lejártáig; illetve b) a fenti c-e) pontokban foglalt időpontig igénybevett összegét. A szerződés megszüntetéséhez fűződő hátrányos jogkövetkezmények nem kerülnek alkalmazásra, amennyiben az Előfizetői szerződés a fenti, c) pontban meghatározott okból szűnik meg, és az Előfizető egyidejűleg a Szolgáltatóval új, határozott idejű előfizetői szerződést köt ugyanazon szolgáltatás más szolgáltatási szintjére, és az új határozott idejű szerződést legalább az eredeti szerződés határozott időtartama lejártának időpontjáig fenntartja, illetve az új szerződés tekintetében az a)-e) pontokban meghatározott körülmények az eredeti szerződés időtartamának lejárati időpontjáig nem következnek be. Az eredeti szerződés alapján nyújtott kedvezményt az Előfizető elveszti, ha az így megkötött új szerződés tekintetében az a)-e) pontokban rögzített körülmények valamelyike az eredeti szerződés időtartamának lejárati időpontjáig bekövetkezik. Ilyen esetben a Szolgáltató jogosult az eredeti szerződés - annak megszűnésének időpontjáig - időarányos kedvezményeit, illetve az új szerződés tekintetében igénybe vett időarányos kedvezményeket egy összegben érvényesíteni az Előfizetővel szemben.

  • Általános Szerződési Feltételek Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk. Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSzF) hatálya Szolgáltató weblapján (xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xxxx.xx) és al-domain-jein történő jogviszonyokra terjed ki. Jelen ÁSzF folyamatosan elérhető a következő weboldalról: xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xxxx.xx/xxxx/ és letölthető, továbbá bármikor kinyomtatható az alábbi linkről:

  • A járadékszolgáltatás feltételei Összefoglaló tájékoztató a nyugdíjbiztosításokra vonatkozó adójogszabályokról Összesített kockázat + + + + Megcélzott ügyfélkör Kiegyensúlyozott Referenciaindex 30% Euro Aggregate Treasury EUR + 70% MSCI ACWI EUR Ajánlott minimális befektetési időtartam 7 év Lehetséges befektetési eszközök Az eszközalap összetétele Pénzpiaci eszközök, fix- és változó kama- tozású állampapírok, kollektív befektetési formák (kötvény), betétek 20% 10% 70% Fix- és változó kamatozású banki-, válla- lati-, önkormányzati kötvények, jelzálog- levelek, illetve ezekbe fektető kollektív befektetési formák 5% 0% 30% Egyéb devizában denominált, de részben, vagy egészben euróra fedezett kötvények 0% 0% 30% Részvények 0% 0% 40% Kollektív befektetési formák (részvény, illetve hasonló kockázatosságú eszközök) 70% 30% 90% Euro készpénz, látra szóló betét 5% 0% 20%

  • Elektronikus panaszbejelentés Az ügyfél panaszbejelentését elektronikusan az info@signal. hu e-mail címre, faxon a 06-1-458-4260 faxszámra vagy – re- gisztrációt követően – Ügyfélportálon keresztül online módon is eljuttathatja a biztosító részére.