Vásárlás elektronikus úton mintaszakaszok

Vásárlás elektronikus úton. Az online vásárlási módokat a VOLT Produkció saját online értékesítési felületén keresztül, vagy külön szakosodott Szerződéses partner bevonásával végzi, pénzintézet által biztosított biztonságos online fizetési felületen keresztül. Ezen rendszerekben foglalásra nincsen lehetőség, azonban a VOLT Produkció meghatározott körben ez alól kivételt tehet. A szükséges adatok megadását, jelen ÁSZF, illetőleg az esetleges további Termékekre vagy Szolgáltatásokra vonatkozó szerződéses feltételek elfogadását és a sikeres banki tranzakciót követően a VOLT Produkció vagy Szerződéses partnere emailt küld a Jegyvásárló által megadott email-címre, amely tartalmazza az(oka)t a link(ek)et, amelyről az őt megillető Jegye(ke)t és/vagy egyéb Termékre vagy Szolgáltatásra vonatkozó igazolásokat letöltheti. Amennyiben a Xxxxx(ke)t vagy igazolásokat a Jegyvásárló technikai okokból kifolyólag nem kapta meg, úgy a VOLT Produkció azokat a megadott email-címre a Jegyvásárló erre irányuló jelzése esetén ismételten és díjmentesen megküldi. Tekintettel arra, hogy a vásárlást követően az email VOLT Produkció általi kiküldésével a vásárlás lezártnak, a Jegy, illetve az egyéb Termékekre, Szolgáltatásokra vonatkozó igazolások pedig átvettnek tekintendők, a Jegyvásárló kizárólagos felelőssége, hogy a VOLT Produkció felé késedelem nélkül jelezze, ha a Jegyet vagy igazolást mégsem kapta meg. Minden egyes megvásárolt Jegyhez, Termékhez és Szolgáltatáshoz külön igazolás (voucher és/vagy egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás [például QR-kód]) tartozik, ezért a Jegyvásárló a letöltési felületen vásárlásonként a vásárolt Jegyek, Termékek és Szolgáltatások számától függően egy vagy több linket talál. Mindegyik link különböző igazoláshoz (voucherhez és/vagy egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldáshoz) vezet, több Jegy, Termék vagy Szolgáltatás vásárlása esetén ezért – ha a VOLT Produkció eltérő lehetőséget nem biztosít – valamennyi igazolás bemutatása szükséges. A VOLT Produkció a Rendezvény helyszínén egy darab igazolás (voucher, illetve egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) ellenében egy darab karszalagot, illetve a Jegy, Termék vagy Szolgáltatás jellegétől függően kapcsolódó (például VIP-) karszalagot vagy Jegyet ad ki, kivéve amennyiben adott Termék vagy Szolgáltatás igénybevételéhez karszalag vagy további karszalag nem szükséges. A Látogató felelőssége az igazolás (voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megold...
Vásárlás elektronikus úton. 3.2.1. A Szolgáltatónál elektronikus úton történő vásárlás e-mailben leadott megrendelés és annak visszaigazolása útján, továbbá a Webshopban leadott megrendelés útján történik, a jelen ÁSZF-ben meghatározott módon. 3.2.2. A Webshop szolgáltatásai regisztrációval elérhetőek valamennyi felhasználó számára. A regisztrációval a rendelés státusza a felhasználó számára is könnyen nyomon követhető, illetve a későbbi megrendeléseiket adataik újbóli rögzítése nélkül tudják megküldeni. A regisztráció az 5.6 pontban meghatározott módon törölhető.
Vásárlás elektronikus úton. Az online vásárlási módokat az SZKT külön szakosodott Szerződéses partner bevonásával végzi, pénzintézet által biztosított biztonságos online fizetési felületen keresztül. A szerződés szerinti termékért, illetve szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás általános forgalmi adót tartalmazó teljes összegét a vásárlási felület ún. „Kosár” oldala tartalmazza, megjelölve a bruttó jegyárakat, adminisztrációs díjat. A szerződéskötés lépései: 1. a) Webshop/ Jegyvásárlás aloldalra érkezés A jegyvásárlás megkezdését a https:// xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx/xxxx oldalon lehet kezdeményezni, a linkre kattintva a xxx.xxxx.xx oldal vásárlófelülete jelenik meg. A vásárlás során a jegyértékesítő partner általános szerződési feltételei a mérvadóak. 1. b) Adatbekérés: a Kosár tartalmának összeválogatása Az oldalra érkezést követően a megvásárolni kívánt termék mellett található „+” jelre kattintva lehet kiválasztani a kívánt mennyiséget, majd a „Megveszem” gombbal lehet kiválasztani a megfelelő jegyet. A következő lépésben egy előre ugró ablakban van lehetőség a Kosár tartalmát megnézni. Amennyiben a kívánt termékek, megfelelő mennyiségben vannak a Kosárban elhelyezve, úgy az oldalt lefelé görgetve kell kiválasztani “a jegyátvétel módját” is. Ezt követően, a fizetési mód kerül kiválasztásra. Az alábbi adatok megadása szükséges a sikeres vásárláshoz: utónév, vezetéknév, utca és házszám, város, postai irányítószám, ország. Ezen adatok megadására nincs szükség, amennyiben regisztrált fiókkal rendelkezik a vásárló a xxx.xxxx.xx oldalon. Amennyiben a vásárlásról cég névre kér számlát abban az esetben az „Eltérő számlázási adatok” kell választani. Ebben a lépésben van lehetőség az adatok megadásán túl a fizetési mód kiválasztására. Fizetési módok elektronikus vásárlás esetén: – online bankkártyás fizetés Az online bankkártyás fizetés esetén az elfogadható bankkártya típusokról a vásárlás folyamán nyújt a weboldal további tájékoztatást. A megrendelés véglegesítéséhez ki kell pipálni az „Elfogadom a feltételeket” checkboxot. A „Megveszem” gomb megnyomásával a Vásárló szerződési nyilatkozatot tesz Tixa Hungary Kft. felé, amely fizetési kötelezettséget von maga után.
Vásárlás elektronikus úton. Az online vásárlási módokat a Szervező pénzintézet által biztosított biztonságos online fizetési felületen keresztül biztosítja. A szükséges adatok megadását, jelen ÁSZF, elfogadását és a vételár sikeres banki tranzakcióját követően a Szervező e-mailt küld a Jegyvásárló által megadott e-mail címre, amely tartalmazza az(oka)t a linket, amelyről az őt megillető Jegyet letöltheti. Amennyiben a Jegyet vagy igazolásokat a Jegyvásárló technikai okokból kifolyólag nem kapta meg, úgy a Szervező azokat a megadott e-mail címre a Jegyvásárló erre irányuló jelzése esetén ismételten és díjmentesen megküldi. Tekintettel arra, hogy a vásárlást követően az e-mail Szervező általi kiküldésével a vásárlás lezártnak, a Jegyre vonatkozó igazolások pedig átvettnek tekintendők, a Jegyvásárló kizárólagos felelőssége, hogy a Szervező felé késedelem nélkül jelezze, ha a Jegyet vagy igazolást mégsem kapta meg. Minden egyes Jegyhez külön igazolás (voucher és/vagy egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás [például QR-kód]) tartozik. A Szervező a Rendezvény helyszínén egy darab igazolás (voucher) ellenében egy darab Karszalagot ad ki. A Fogyasztó felelőssége az igazolás (voucher) megőrzése, és a fesztiválra való belépéskor a Szervezőtől kapott tájékoztatás szerinti megfelelő formában történő bemutatása.
Vásárlás elektronikus úton. Az online vásárlási módokat a Szolgáltató saját online értékesítési felületén keresztül, vagy külön szakosodott Szerződéses partner bevonásával végzi, pénzintézet által biztosított biztonságos online fizetési felületen keresztül. A Belépőjegyek online megvásárlására a xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx weboldalon keresztül van lehetőség. A Rendszerben foglalásra nincs lehetőség. A szerződés szerinti termékért, illetve szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás általános forgalmi adót tartalmazó teljes összegét a vásárlási felület ún. “Kosár” oldala tartalmazza, megjelölve a bruttó jegyárakat. A szerződéskötés lépései:
Vásárlás elektronikus úton. 2.1.a., Online vásárlói felület Az online vásárlási módokat a Szolgáltató saját online értékesítési felületén keresztül, vagy külön szakosodott Szerződéses partner bevonásával végzi, pénzintézet által biztosított biztonságos online fizetési felületen keresztül. 2.1.b Rendelés/vásárlás Jelen ÁSZF elfogadásával a Jegyvásárló tudomásul veszi, hogy Szolgáltató rendszerében foglalásra nincsen lehetőség, azonban a Szolgáltató meghatározott körben ez alól kivételt tehet. A vásárláshoz szükséges adatok megadását, jelen ÁSZF, illetve az esetleges további Termékekre vagy Szolgáltatásokra vonatkozó szerződéses feltételek elfogadását és a sikeres banki tranzakciót követően a Szolgáltató vagy Szerződéses partnere emailt küld a Jegyvásárló által megadott email-címre.
Vásárlás elektronikus úton. 2.1.1. Online Belépőjegy árusítást a Szervező külön erre szakosodott Szerződéses partner bevonásával végzi, a partner által biztosított biztonságos online fizetési felületen keresztül. A jegyvásárlás során a szerződéses partner általános szerződési feltételei az irányadóak. A Szerződéses partner neve: Cooltix Kft. Székhelye és postai címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 0. 3.em 27. Cégjegyzékszám: 00-00-000000 Weboldalának címe: xxx.xxxxxxx.xx Ügyfélszolgálat: xxxxxx@xxxxxxx.xx, +00000000000 (munkanapokon 10:00 - 16:00 óra között) 2.1.2. A Szervező Szerződéses partnere a sikeres banki tranzakciót követően e-mailt küld a Belépőjegy vásárló által megadott email-címre, amely tartalmazza az(oka)t a link(eket)et, amelyről az őt megillető Belépőjegye(ke)t, Termékre vagy Szolgáltatásra vonatkozó igazolásokat letöltheti. 2.1.3. Minden egyes megvásárolt Belépőjegyhez, Xxxxxxxxx vagy Szolgáltatáshoz külön igazolás (voucher és/vagy egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás [például QR-kód]) tartozik, ezért a Belépőjegy vásárló a letöltési felületen vásárlásonként a vásárolt Belépőjegyek, Termékek vagy Szolgáltatások számától függően egy vagy több linket talál. Mindegyik link különböző igazoláshoz (voucherhez és/vagy egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldáshoz) vezet, több Belépőjegy, Termék vagy Szolgáltatás vásárlása esetén ezért valamennyi igazolás bemutatása szükséges. 2.1.4. A Szervező a Rendezvény helyszínén egy darab igazolás (voucher, illetve egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) ellenében egy darab karszalagot, illetve a Belépőjegy, Termék vagy Szolgáltatás jellegétől függően kapcsolódó (például VIP) karszalagot és/vagy badge-t ad ki, kivéve amennyiben adott Termék vagy Szolgáltatás igénybevételéhez karszalag vagy badge nem szükséges. 2.1.5. A Szervező kifejezetten felhívja a figyelmet, hogy a Belépőjegyek (voucherek, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldások) bemutatóra szólnak. A Látogató felelőssége az igazolás (voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) megőrzése, és a Rendezvényre való belépéskor a vásárláskor kapott tájékoztatás szerinti megfelelő formában történő bemutatása. 2.1.6. Az online vásárlásra vonatkozó részletes feltételek kapcsán a Szervező Szerződéses partnere nyújt részletes tájékoztatást, különösen a következő témakörök tekintetében: online szerződéskötés, fizetési és teljesítési módok, számlázás, adatkezelés. A Szervező felh...

Related to Vásárlás elektronikus úton

  • Az elektronikus számla Az Előfizető az elektronikus számla (a továbbiakban: e-számla) szolgáltatást az Ügyfélszolgálaton személyesen, illetve a Szolgáltató honlapján az Ügyfélkapun keresztül történő regisztrációval rendelheti meg. A Szolgáltató az e-számla igénybevétele esetén az Előfizetőnek kedvezményes előfizetési díjat számíthat fel. Előfizető tudomásul veszi, hogy a sikeres megrendelést, illetve regisztrációt követően kizárólag elektronikus úton (e-mailben, illetve a Szolgáltató honlapján az Ügyfélkapun keresztül) kap számlát, illetve a számla kiállításáról való értesítést vagy fizetési emlékeztetőt, illetve felszólítást, azaz a továbbiakban sem papíralapú számlát, sem készpénz átutalási megbízást, sem papír alapú fizetési emlékeztetőt, illetve felszólítást nem állít ki részére Szolgáltató. Az e-számlára vonatkozó részletes előírásokat a Szolgáltató honlapján teszi közzé. Az e-számla szolgáltatás igénybe vétele esetén a számla kézbesítése az Előfizető által megadott e-mail címre küldött értesítést jelenti, melyben Xxxxxxxxx tájékoztatást kap Szolgáltatótól az e-számlának a Szolgáltató honlapján történő megjelenéséről is. Amennyiben az Előfizető e-számla szolgáltatást vesz igénybe, úgy szintén kizárólag elektronikus módon értesíti a Szolgáltató az Előfizetőt esetleges díjfizetési hátralékairól, elmaradásairól, mely értesítésben a Szolgáltató egyúttal megjelöli azt a fizetési póthatáridőt, amelyen belül az Előfizető díjtartozását kiegyenlítheti, valamint tájékoztatja az Előfizetőt a szolgáltatás korlátozásának lehetőségéről, illetve az Előfizetői Szerződés Szolgáltató általi felmondásának lehetőségéről, amennyiben az Előfizető tartozását nem rendezi. Amennyiben ezen értesítés Előfizetőhöz történő megérkezését az Előfizető nem igazolja vissza, vagy az az Előfizető érdekkörében felmerült egyéb ok miatt nem állapítható meg, úgy a Szolgáltató a sikertelen első kézbesítést követő 5 nap elteltével ismételt értesítést küld. Ezen második kézbesítési kísérletet követő 5 nap elteltével a Szolgáltatót további értesítési kötelezettség nem terheli.

  • Információ az elektronikus munkafolyamatokról A megrendelés elektronikus úton történik x Elektronikusan benyújtott számlákat elfogadnak x A fizetés elektronikus úton történik

  • Az elektronikus számlázás 7.1.11.1. A Szolgáltató az Előfizető igénye esetén elektronikus úton bocsátja ki a számlát. Az elektronikus számla legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátva kerül kibocsátásra. A Szolgáltató a kibocsátott elektronikus számla eredetének hitelességét, tartalmának teljességét, megváltoztathatatlanságát, sértetlenségét, értelmezhetőségét (olvashatóságát), a jogosultak általi hozzáférhetőségét, valamint a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, törlés vagy megsemmisítés elleni védelmét a kibocsátáskor és a számla megőrzésére külön jogszabály által előírt időtartam alatt is biztosítja. Az elektronikus számla adóigazolásra alkalmas, tartalmazza mindazon adatokat, amelyeket a papíralapon kibocsátott számla. 7.1.11.2. Az elektronikus számla igényelhető: a) az előfizetői szerződés megkötésekor, vagy b) az előfizetői szerződés módosítása keretében (ld.: előfizetői szerződés módosítására vonatkozó szabályok). 7.1.11.3. Az elektronikus számla igénylésének feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzen egy állandó és létező e-mail címmel, továbbá, hogy az Előfizető írásban nyilatkozzon az ÁSZF elektronikus számlázásra vonatkozó részei megismeréséről. Elektronikus számla csak a tárgyhót követő hónaptól igényelhető. 7.1.11.4. Az Előfizető tartozik felelősséggel azért, hogy létező, számára hozzáférhető, illetéktelen személyek elöl védett e-mail címet adjon meg a Szolgáltatónak, melyre a Szolgáltató a számlázás rendjére vonatkozó ÁSZF rendelkezéseknek és egyéb jogszabályoknak megfelelően elküldi az Előfizető elektronikus számláját. Az Előfizető szavatol azért, hogy az általa megadott e-mail címet fenntartsa, ahhoz hozzáférési joggal rendelkezzen. Az Előfizető a megadott e-mail címének megszűnéséről, vagy az e-mail cím megváltoztatásáról 15 nappal korábban köteles a Szolgáltatót írásban értesíteni az adatváltozásra vonatkozó szabályok szerint, a módosított e-mail cím egyidejű megadásával. 7.1.11.5. A Szolgáltatót semminemű felelősség nem terheli abban az esetben, ha az elektronikus számlát az Előfizető a Szolgáltató érdekkörén kívül eső körülmény – különösen a megadott e- mail cím megszűnéséről vagy módosulásáról való értesítés elmaradása, illetve a szükséges beállítási módosítások elmaradása – miatt nem kapja meg, illetve ilyen vagy hasonló okból nem fér hozzá. 7.1.11.6. Az elektronikus számlának a megadott e-mail címre történő elküldésekor az elektronikus számla kézbesítettnek minősül. 7.1.11.7. Az Előfizető a részére kézbesített elektronikus számlát „xml” kiterjesztésű formátumban kapja meg. Adóigazgatási azonosításra csak ez a fájl alkalmas változatlan, elektronikus formában tárolva. Az Előfizető „.xml” kiterjesztésű elektronikus számla mellé kap egy .pdf kiterjesztésű fájlt is, melyben a számlán szereplő adatok megtalálhatóak, azonban adóigazgatási azonosításra ez nem alkalmas. Az Előfizető a részére kibocsátott elektronikus számlákról másolat kibocsátását a 1. sz. melléklet szerinti számlamásolati díj megfizetése esetén igényelheti. 7.1.11.8. Az elektronikus számlázás esetén - a számlázás jellegéből adódóan - az Előfizető postai úton számlát és mellékelten befizetési csekket (sárga csekket) nem kap, így a teljesítés banki átutalással, postai átutalással (rózsaszínű csekken) történhet, valamint a Szolgáltató kizárólag az ügyfélszolgálati helységében elfogad kézpénzes teljesítést is. Elektronikus számlázást választó Előfizető részére - a számla nem megfelelő teljesítése esetén - küldött fizetési emlékeztető is elektronikus úton kerül a Szolgáltató részéről megküldésre. Hasonlóan az elektronikus számlához, az emlékeztető is kézbesítettnek minősül az Előfizető által megadott e-mail címre történő továbbítással. 7.1.11.9. Az elektronikus számlázási mód lemondására csak személyesen, a Szolgáltató ügyfélszolgálati helységeiben van lehetőség. A lemondás feltétele, hogy az Előfizető más alkalmas számlázási módot válasszon, melyet a Szolgáltató az Előfizető által igénybe vett szolgáltatásokra és az előfizetői szerződésre tekintettel elfogad.

  • Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk Elektronikus árlejtést alkalmaztak A közbeszerzési megállapodásra (GPA) vonatkozó információk A szerződés a közbeszerzési megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik igen

  • Elektronikus panaszbejelentés Az ügyfél panaszbejelentését elektronikusan az info@signal. hu e-mail címre, faxon a 06-1-458-4260 faxszámra vagy – re- gisztrációt követően – Ügyfélportálon keresztül online módon is eljuttathatja a biztosító részére.

  • Elektronikus szerződéskötés szabályai 13 1. A szerződéskötés technikai lépései, biztosítási ajánlat visszaigazolása 13 2. A szerződés írásbelisége, nyelve, a szerződés rögzítése és hozzáférhetővé tétele 13

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint. 2.3.1.2. Egy előfizetői hozzáférési pont létesítésére illetve azon történő szolgáltatásra vonatkozóan előfizetői jogviszony egyidejűleg csak egy Előfizetővel létesíthető. 2.3.1.3. Az Előfizetők csoportjának (társasház, lakásszövetkezet) igénye esetén sor kerülhet csoportos szerződéskötésre is, mely során a csoportot illetik az Előfizető jogai és terhelik az Előfizető kötelezettségei. A csoportos szerződéskötésre a lakásszövetkezet esetén közgyűlési határozat alapján, társasház esetén a valamennyi tulajdonos által a társasházi közös képviselő részére adott meghatalmazás útján kerül sor. Az együttes kötelezettség miatt a csoport bármely tagja általi szerződésszegés a csoporttal kötött szerződés megszegését jelenti és a jogkövetkezmények is a csoportra vonatkozóan állnak be azzal, hogy a Szolgáltatót a csoport tagjai közül csak azokkal szemben jogosult a szerződéskötés megtagadására a jövőben, akik a szerződésszegő magatartást tanúsították. 2.3.1.4. A Szolgáltatót az előfizetői szerződés megkötése körében szerződéskötési kötelezettség nem terheli. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy az előfizetői szerződés megkötését indokolási kötelezettség nélkül megtagadja különösen, ha a) az Előfizetőnek hírközlési szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása áll fenn a Szolgáltatóval szemben, vagy b) az Előfizető korábbi előfizetői szerződésének megszűnésére 1 éven belül az Előfizető érdekkörében felmerült okból eredő felmondás miatt került sor, vagy c) a hozzáférési pont létesítésének műszaki vagy gazdasági korlátai vannak, vagy d) az igénylő – személyazonosító okmányának adatai szerint – 18. életévét még nem töltötte be és emiatt az Mttv.-nek a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó szabályainak megtarthatósága nem biztosított. 2.3.1.5. Az Előfizető szolgáltatás nyújtásának megkezdésére megjelölt határidőn belül – az üzlethelyiségen kívül és a távollévők között megkötött szerződés kivételével – nem jogosult elállni.

  • Az elektronikus levelezésre vonatkozó irányelvek 4.1. Nem szabad a szolgáltató hálózatát vagy szervereit nagy terjedelmű vagy nagy mennyiségű levelek, illetve kéretlen kereskedelmi üzenetek (együttesen spam) küldésére használni. Ilyenek minősülhetnek többek közt a kereskedelmi reklámok, tájékoztató bejelentések, karitatív kérések, aláírásgyűjtések és politikai vagy vallási röpiratok. Hasonló tartalmú üzeneteket csak akkor szabad küldeni, ha valaki ezeket kifejezetten igényli (l. elektronikus kereskedelmi törvény). 4.2. Tilos a szolgáltató hálózatát vagy szervereit kéretlen, nagy mennyiségű, illetve kereskedelmi elektronikus levelekre való válaszok begyűjtésére használni. Tilos a szolgáltató hálózatán igénybe vett bármely szolgáltatást a 4.1. pontban leírt módon reklámozni. 4.3. Tilos hamisítani, megváltoztatni vagy eltávolítani az elektronikus levél fejlécét. 4.4. Nem szabad számos kópiát küldeni azonos vagy nagyon hasonló levelekből. Ugyancsak tilos igen hosszú üzenetek vagy fájlok küldése egy címzettnek a levelező szerver, illetve a felhasználói hozzáférés megbénítása szándékával (mail bombing). 4.5. Nem szabad küldeni, illetve továbbítani "hólabda" levelezést (chain letters, olyan üzenet mely tartalmazza azt, hogy a címzettje azt küldje tovább másoknak), vagy hasonló üzeneteket, függetlenül attól, hogy ezekben folyamodnak-e pénzért, illetve egyéb értékért, vagy sem valamint függetlenül attól, hogy a címzettek kívánnak-e vagy sem ilyen leveleket kapni, kivéve, ha a címzett előzetesen hozzájárult az ilyen levelek küldéséhez. 4.6. A szolgáltató hálózatát és szervereit nem szabad olyan más Internet szolgáltatótól küldött levelekre való válaszok fogadására használni, mely levelek megsértik a jelen Szolgáltatási irányelveket vagy a másik Internet szolgáltató szolgáltatási irányelveit. 4.7. Amennyiben valaki egy másik Internet szolgáltató szolgáltatását veszi igénybe egy, a szolgáltatónál elhelyezett web lap reklámozására, úgy köteles olyan reklámozási technikákat alkalmazni, melyek megfelelnek a jelen Szolgáltatási irányelveknek.

  • A szolgáltatás igénybevételének módja és feltételei 3.1. A Vendég szóbeli vagy írásbeli ajánlatkérésére a Szolgáltató minden esetben írásbeli ajánlatot küld. Amennyiben az ajánlat elküldésétől számított 48 órán belül nem érkezik konkrét megrendelés, úgy a Szolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik. 3.2. A Szerződés kizárólag a Vendég írásban leadott foglalásának a Szolgáltató általi írásban megküldött visszaigazolásával jön létre, és így írásban megkötött Szerződésnek minősül. 3.3. Szóban leadott foglalás, megállapodás, módosítás, vagy annak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem szerződés értékű. 3.4. A szállás-szolgáltatás igénybevételéről szóló Szerződés meghatározott időtartamra szól. 3.5. Ha a Xxxxxx a meghatározott időtartam lejárta előtt véglegesen elhagyja a szobát, a Szolgáltató jogosult a Szerződésben kikötött szolgáltatás teljes ellenértékére. A lejárati idő előtt megüresedett szobát a Szolgáltató jogosult újra értékesíteni. 3.6. A szállás-szolgáltatás igénybevételének Xxxxxx által kezdeményezett meghosszabbításához a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges. Ebben az esetben a Szolgáltató kikötheti a már teljesített szolgáltatás díjának megtérítését. 3.7. A szállás-szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy a Vendégek személyazonosságukat a törvényes előírásoknak megfelelően, a szoba elfoglalása előtt igazolják. A szállodában bejelentés nélkül senki sem lakhat. 3.8. A Szerződés módosításához és/vagy kiegészítéséhez a Xxxxx által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.

  • Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 4.4.1. Az Előfizető a hálózathoz csak az alapvető követelményeknek megfelelő, így különösen belföldön megfelelő típusengedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező és az internet hozzáférési szolgáltatás igénybevételére alkalmas végberendezést (legalább 486-os számítógép) csatlakoztathat. Az Előfizető a hálózathoz asztali vagy más számítógépet (pl. laptop) vagy azzal egyenértékű berendezést csatlakoztathat. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponton túl a hálózathoz kapcsolódó szerelést csak szakemberrel végeztethet. Az Előfizető nem csatlakoztathat vagy üzemeltethet olyan végberendezést, amely veszélyeztetheti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények) vagy a hálózat zavartalan működését, és a végberendezésnek meg kell felelnie az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek. Az előfizetői végberendezés kezelési utasításában, és annak mellékleteiben meghatározott rendeltetés szerinti használatához szükséges működési feltételeket (beleértve a működéséhez szükséges elektromos energiát) az Előfizető köteles biztosítani. 4.4.2. A hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának és a hálózathoz az Előfizető által csatlakoztatott berendezések állapotáért, azok karbantartásáért az Előfizető a felelős. Ha az Előfizető üzemeltetésében levő valamely berendezés a Szolgáltatónak kárt okoz, az Előfizető köteles azt megtéríteni. 4.4.3. A Szolgáltató nem felelős a hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának vagy az Előfizető végberendezésének bármilyen beállítási hibájáért, meghibásodásáért, részben vagy egészben való vételi alkalmatlanságáért. Az esetleges végberendezési hiba elhárítása vagy a végberendezés szolgáltatás igénybevételére alkalmassá tételére a Szolgáltató nem köteles, azok elvégzésére külön díjazásért vállalkozhat, mely költségek az Előfizetőt terhelik. A végberendezés hibájára vagy alkalmatlanságára vagy hiányára való hivatkozással az Előfizető nem mentesül az előfizetési díj megfizetése alól. 4.4.4. A bekötéskor a Szolgáltató a 4. sz. melléklet szerinti installálási díj ellenében elvégzi a szolgáltatás Előfizető általi igénybevételéhez szükséges – Előfizető által rendelkezésre bocsátott vagy ingyenesen hozzáférhető – szoftvernek az Előfizető számítógépére történő telepítését és a számítógép beállításait. A számítógép konfigurálása az Előfizető ügykörébe tartozik. A bekötéskor a Szolgáltató – díjmentesen – megkísérli az előfizetői számítógép konfigurálását, azonban amennyiben ez az előfizetői oldal hiányossága miatt bekötéskor, helyben műszakilag nem lehetséges, a Szolgáltatót nem terheli a továbbiakban ezzel kapcsolatos díjmentes kötelezettség. A hálózatra történő csatlakozást követő további konfigurálásokat az Előfizető kérésére a Szolgáltató a 4. sz. melléklet szerinti kiszállási és konfigurálási díj ellenében végzi el. 4.4.5. Az Előfizető végberendezésének hibájára vagy alkalmasságára vonatkozó esetleges viták eldöntésére a 2. sz. melléklet szerinti illetékes hírközlési hatóság jogosult. Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni. Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak költségeit a Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben érvényesíteni. 4.4.6. A Szolgáltató jogosult az Előfizetőnél a szolgáltatás igénybevételéhez használt hálózatot és végberendezéseket ellenőrizni. Ha ellenőrzése során hiányosságokat tapasztal, az Előfizetőt felszólítja annak haladéktalan, de legkésőbb 3 napon belüli megszüntetésére, ennek eredménytelensége esetén a végberendezés üzemen kívül helyezésére. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató írásbeli felszólításának nem tesz eleget, a Szolgáltató az előfizetői szerződést felmondhatja. 4.4.7. A Szolgáltató jogosult a kábelmodem hálózati protokollját tetszőlegesen meghatározni, és azt bármikor módosítani (pl. DOCSIS stb)