Általános üzemeltetői felelősség. A gépjárművet az Ügyfél saját költségén és kockázatára üzemelteti és gondoskodik annak rendeltetésszerű működéséről. Az Ügyfél saját költségén köteles gondoskodni a gépjármű kezelési utasításában foglaltak betartásáról, illetve az előírt hatósági engedélyek beszerzéséről, valamint a gépjárművel kapcsolatos adófizetésről. Az Ügyfél köteles a Szerződés hatálya alatt a gépjármű szükséges műszaki felülvizsgálatát a gyártó által meghatározott időpontokban, illetve a gépjármű egyéb rendszeres karbantartását és az esetleges meghibásodások kijavítását a jótállási jegyen feltüntetett, vagy a gépjármű vezérképviselete által megjelölt márkaszervizek valamelyikében saját költségén elvégeztetni. Az Ügyfél a gépjárművet, illetve annak jellegét, rendeltetését a szokásos karbantartás körét meghaladóan nem változtathatja meg, azt nem alakíthatja át gázüzemre, taxizás, oktatás, sport céljára, illetve haszongépjárműből személygépjárművé, vagy személygépjárműből haszongépjárművé, továbbá a forgalmi engedélyben szereplő szállítható személyek számánál több személy szállítására. A gépjármű üzemeltetésével okozott kárért az Ügyfél a polgári jog szabályai szerint felel, az ilyen károkért a Bankot semmilyen felelősség nem terheli. A gépjármű meghibásodásából, sérüléséből, ellopásából, illetve önkényes elvételéből eredő kár, vagy az Ügyfél és az Eladó, vagy a Megbízott között felmerülő esetleges vita az Ügyfél Bank felé fennálló kötelezettségeit nem érinti. Az Ügyfél köteles a Bankot haladéktalanul tájékoztatni minden olyan tudomására jutott körülményről vagy tényről, amely a gépjármű értékét vagy értékesíthetőségét csökkenti, vagy csökkentheti. A gépjármű működőképességének csökkenése vagy megszűnése - bármilyen okra is vezethető vissza - nem érinti az Ügyfél fizetési kötelezettségét.A jótállási és szavatossági igények késedelmes érvényesítéséből eredő esetleges károk az Ügyfelet terhelik, az Ügyfél erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Bankkal szemben, és felel a Bank ezzel kapcsolatos káráért is. Az Ügyfél köteles haladéktalanul értesíteni a Bankot minden jótállási, szavatossági igényre jogosító esetről, és minden tőle elvárhatót megtenni annak érdekében, hogy neki, vagy a Banknak ne keletkezzen kára. Amennyiben jogszabály, vagy a jelen Üzletszabályzat eltérően nem rendelkezik az Ügyfél bármely a Bankkal szemben fennálló kötelezettségének határidőre történő teljesítését semmilyen jótállási, szavatossági probléma miatt nem tagadhatja meg, és nem kérheti a törlesztőrészlet csökkentését és/vagy a fizetés felfüggesztését sem. Miután a gépjárművet az Ügyfél választotta ki és vette át mennyiségileg és minőségileg az Eladótól, vagy a Megbízottól, a Bank nem felel azért, hogy az rendeltetésszerű használatra alkalmas-e. E címen az Ügyfél a Bankkal szemben nem támaszthat igényt sem a törlesztőrészlet csökkentésére, sem fizetésének beszüntetésére, illetve semminemű kártérítésre. Az Ügyfél a gépjárművet lízingbe-, bérbe-, használatba-, vagy kölcsönbe nem adhatja, azt el nem adhatja, el nem idegenítheti, el nem zálogosíthatja, illetve semmilyen módon meg nem terhelheti. Amennyiben a Szerződés futamideje alatt a gépjárműre harmadik személy pert kezdeményezne, végrehajtást vezetne rá, zár alá venné, forgalmi engedélyét bevonná, vagy a Bank jogait bármely más módon sértené, illetve veszélyeztetné, az Ügyfél köteles a Bankot erről haladéktalanul, írásban is értesíteni, s a tőle elvárható kárenyhítési kötelezettségének eleget tenni.
Appears in 2 contracts
Samples: Hitel És Pénzügyi Lízing Szerződés, Hitel És Pénzügyi Lízing Szerződés
Általános üzemeltetői felelősség. A gépjárművet az Ügyfél saját költségén és kockázatára üzemelteti és gondoskodik annak rendeltetésszerű működéséről. Az Ügyfél saját költségén köteles gondoskodni a gépjármű kezelési utasításában foglaltak betartásáról, illetve az előírt hatósági engedélyek beszerzéséről, valamint a gépjárművel kapcsolatos adófizetésről. Az Ügyfél köteles a Szerződés hatálya alatt a gépjármű szükséges műszaki felülvizsgálatát a gyártó által meghatározott időpontokban, illetve a gépjármű egyéb rendszeres karbantartását és az esetleges meghibásodások kijavítását a jótállási jegyen feltüntetett, vagy a gépjármű vezérképviselete által megjelölt márkaszervizek valamelyikében saját költségén elvégeztetni. Az Ügyfél a gépjárművet, illetve annak jellegét, rendeltetését a szokásos karbantartás körét meghaladóan nem változtathatja meg, azt nem alakíthatja át gázüzemre, taxizás, oktatás, sport céljára, illetve haszongépjárműből személygépjárművé, vagy személygépjárműből haszongépjárművé, továbbá a forgalmi engedélyben szereplő szállítható személyek számánál több személy szállítására. A gépjármű üzemeltetésével okozott kárért az Ügyfél a polgári jog szabályai szerint felel, az ilyen károkért a Bankot semmilyen felelősség nem terheli. A gépjármű meghibásodásából, sérüléséből, ellopásából, illetve önkényes elvételéből eredő kár, vagy az Ügyfél és az Eladó, vagy a Megbízott között felmerülő esetleges vita az Ügyfél Bank felé fennálló kötelezettségeit nem érinti. Az Ügyfél köteles a Bankot haladéktalanul tájékoztatni minden olyan tudomására jutott körülményről vagy tényről, amely a gépjármű értékét vagy értékesíthetőségét csökkenti, vagy csökkentheti. A gépjármű működőképességének csökkenése vagy megszűnése - bármilyen okra is vezethető vissza - nem érinti az Ügyfél fizetési kötelezettségét.. A jótállási és szavatossági igények késedelmes érvényesítéséből eredő esetleges károk az Ügyfelet terhelik, az Ügyfél erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Bankkal szemben, és felel a Bank ezzel kapcsolatos káráért is. Az Ügyfél köteles haladéktalanul értesíteni a Bankot minden jótállási, szavatossági igényre jogosító esetről, és minden tőle elvárhatót megtenni annak érdekében, hogy neki, vagy a Banknak ne keletkezzen kára. Amennyiben jogszabály, vagy a jelen Üzletszabályzat eltérően nem rendelkezik az Ügyfél bármely a Bankkal szemben fennálló kötelezettségének határidőre történő teljesítését semmilyen jótállási, szavatossági probléma miatt nem tagadhatja meg, és nem kérheti a törlesztőrészlet csökkentését és/vagy a fizetés felfüggesztését sem. Miután a gépjárművet az Ügyfél választotta ki és vette át mennyiségileg és minőségileg az Eladótól, vagy a Megbízottól, a Bank nem felel azért, hogy az rendeltetésszerű használatra alkalmas-e. E címen az Ügyfél a Bankkal szemben nem támaszthat igényt sem a törlesztőrészlet csökkentésére, sem fizetésének beszüntetésére, illetve semminemű kártérítésre. Az Ügyfél a gépjárművet lízingbe-, bérbe-, használatba-, vagy kölcsönbe nem adhatja, azt el nem adhatja, el nem idegenítheti, el nem zálogosíthatja, illetve semmilyen módon meg nem terhelheti. Amennyiben a Szerződés futamideje alatt a gépjárműre harmadik személy pert kezdeményezne, végrehajtást vezetne rá, zár alá venné, forgalmi engedélyét bevonná, vagy a Bank jogait bármely más módon sértené, illetve veszélyeztetné, az Ügyfél köteles a Bankot erről haladéktalanul, írásban is értesíteni, s a tőle elvárható kárenyhítési kötelezettségének eleget tenni.
Appears in 2 contracts
Samples: Hitelnyújtási És Pénzügyi Lízing Szerződés, Hitel És Pénzügyi Lízing Szerződés
Általános üzemeltetői felelősség. A gépjárművet az Ügyfél saját költségén és kockázatára üzemelteti és gondoskodik annak rendeltetésszerű működéséről. Az Ügyfél saját költségén köteles gondoskodni a gépjármű kezelési utasításában foglaltak betartásáról, illetve az előírt hatósági engedélyek beszerzéséről, valamint a gépjárművel kapcsolatos adófizetésről. Az Ügyfél köteles a Szerződés hatálya alatt a gépjármű szükséges műszaki felülvizsgálatát a gyártó által meghatározott időpontokban, illetve a gépjármű egyéb rendszeres karbantartását és az esetleges meghibásodások kijavítását a jótállási jegyen feltüntetett, vagy a gépjármű vezérképviselete által megjelölt márkaszervizek valamelyikében saját költségén elvégeztetni. Az Ügyfél a gépjárművet, illetve annak jellegét, rendeltetését a szokásos karbantartás körét meghaladóan nem változtathatja meg, azt nem alakíthatja át gázüzemre, taxizás, oktatás, sport céljára, illetve haszongépjárműből személygépjárművé, vagy személygépjárműből haszongépjárművé, továbbá a forgalmi engedélyben szereplő szállítható személyek számánál több személy szállítására. A gépjármű üzemeltetésével okozott kárért az Ügyfél a polgári jog szabályai szerint felel, az ilyen károkért a Budapest Bankot semmilyen felelősség nem terheli. A gépjármű meghibásodásából, sérüléséből, ellopásából, illetve önkényes elvételéből eredő kár, vagy az Ügyfél és az Eladó, vagy a Megbízott között felmerülő esetleges vita az Ügyfél Budapest Bank felé fennálló kötelezettségeit nem érinti. Az Ügyfél köteles a Budapest Bankot haladéktalanul tájékoztatni minden olyan tudomására jutott körülményről vagy tényről, amely a gépjármű értékét vagy értékesíthetőségét csökkenti, vagy csökkentheti. A gépjármű működőképességének csökkenése vagy megszűnése - bármilyen okra is vezethető vissza - nem érinti az Ügyfél fizetési kötelezettségét.. A jótállási és szavatossági igények késedelmes érvényesítéséből eredő esetleges károk az Ügyfelet terhelik, az Ügyfél erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Budapest Bankkal szemben, és felel a Budapest Bank ezzel kapcsolatos káráért is. Az Ügyfél köteles haladéktalanul értesíteni a Budapest Bankot minden jótállási, szavatossági igényre jogosító esetről, és minden tőle elvárhatót megtenni annak érdekében, hogy neki, vagy a Budapest Banknak ne keletkezzen kára. Amennyiben jogszabály, vagy a jelen Üzletszabályzat eltérően nem rendelkezik az Ügyfél bármely a Budapest Bankkal szemben fennálló kötelezettségének határidőre történő teljesítését semmilyen jótállási, szavatossági probléma miatt nem tagadhatja meg, és nem kérheti a törlesztőrészlet csökkentését és/vagy a fizetés felfüggesztését sem. Miután a gépjárművet az Ügyfél választotta ki és vette át mennyiségileg és minőségileg az Eladótól, vagy a Megbízottól, a Budapest Bank nem felel azért, hogy az rendeltetésszerű használatra alkalmas-e. E címen az Ügyfél a Budapest Bankkal szemben nem támaszthat igényt sem a törlesztőrészlet csökkentésére, sem fizetésének beszüntetésére, illetve semminemű kártérítésre. Az Ügyfél a gépjárművet lízingbe-, bérbe-, használatba-, vagy kölcsönbe nem adhatja, azt el nem adhatja, el nem idegenítheti, el nem zálogosíthatja, illetve semmilyen módon meg nem terhelheti. Amennyiben a Szerződés futamideje alatt a gépjárműre harmadik személy pert kezdeményezne, végrehajtást vezetne rá, zár alá venné, forgalmi engedélyét bevonná, vagy a Budapest Bank jogait bármely más módon sértené, illetve veszélyeztetné, az Ügyfél köteles a Budapest Bankot erről haladéktalanul, írásban is értesíteni, s a tőle elvárható kárenyhítési kötelezettségének eleget tenni.
Appears in 1 contract
Samples: Loan Agreement
Általános üzemeltetői felelősség. A gépjárművet az Ügyfél saját költségén és kockázatára üzemelteti és gondoskodik annak rendeltetésszerű működéséről. Az Ügyfél saját költségén köteles gondoskodni a gépjármű kezelési utasításában foglaltak betartásáról, illetve az előírt hatósági engedélyek beszerzéséről, valamint a gépjárművel kapcsolatos adófizetésről. Az Ügyfél köteles a Szerződés hatálya alatt a gépjármű szükséges műszaki felülvizsgálatát a gyártó által meghatározott időpontokban, illetve a gépjármű egyéb rendszeres karbantartását és az esetleges meghibásodások kijavítását a jótállási jegyen feltüntetett, vagy a gépjármű vezérképviselete által megjelölt márkaszervizek valamelyikében saját költségén elvégeztetni. Az Ügyfél a gépjárművet, illetve annak jellegét, rendeltetését a szokásos karbantartás körét meghaladóan nem változtathatja meg, azt nem alakíthatja át gázüzemre, taxizás, oktatás, sport céljára, illetve haszongépjárműből személygépjárművé, vagy személygépjárműből haszongépjárművé, továbbá a forgalmi engedélyben szereplő szállítható személyek számánál több személy szállítására. A gépjármű üzemeltetésével okozott kárért az Ügyfél a polgári jog szabályai szerint felel, az ilyen károkért a Budapest Bankot semmilyen felelősség nem terheli. A gépjármű meghibásodásából, sérüléséből, ellopásából, illetve önkényes elvételéből eredő kár, vagy az Ügyfél és az Eladó, vagy a Megbízott között felmerülő esetleges vita az Ügyfél Budapest Bank felé fennálló kötelezettségeit nem érinti. Az Ügyfél köteles a Budapest Bankot haladéktalanul tájékoztatni minden olyan tudomására jutott körülményről vagy tényről, amely a gépjármű értékét vagy értékesíthetőségét csökkenti, vagy csökkentheti. A gépjármű működőképességének csökkenése vagy megszűnése - bármilyen okra is vezethető vissza - nem érinti az Ügyfél fizetési kötelezettségét.A jótállási és szavatossági igények késedelmes érvényesítéséből eredő esetleges károk az Ügyfelet terhelik, az Ügyfél erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Budapest Bankkal szemben, és felel a Budapest Bank ezzel kapcsolatos káráért is. Az Ügyfél köteles haladéktalanul értesíteni a Budapest Bankot minden jótállási, szavatossági igényre jogosító esetről, és minden tőle elvárhatót megtenni annak érdekében, hogy neki, vagy a Budapest Banknak ne keletkezzen kára. Amennyiben jogszabály, vagy a jelen Üzletszabályzat eltérően nem rendelkezik az Ügyfél bármely a Budapest Bankkal szemben fennálló kötelezettségének határidőre történő teljesítését semmilyen jótállási, szavatossági probléma miatt nem tagadhatja meg, és nem kérheti a törlesztőrészlet csökkentését és/vagy a fizetés felfüggesztését sem. Miután a gépjárművet az Ügyfél választotta ki és vette át mennyiségileg és minőségileg az Eladótól, vagy a Megbízottól, a Budapest Bank nem felel azért, hogy az rendeltetésszerű használatra alkalmas-e. E címen az Ügyfél a Budapest Bankkal szemben nem támaszthat igényt sem a törlesztőrészlet csökkentésére, sem fizetésének beszüntetésére, illetve semminemű kártérítésre. Az Ügyfél a gépjárművet lízingbe-, bérbe-, használatba-, vagy kölcsönbe nem adhatja, azt el nem adhatja, el nem idegenítheti, el nem zálogosíthatja, illetve semmilyen módon meg nem terhelheti. Amennyiben a Szerződés futamideje alatt a gépjárműre harmadik személy pert kezdeményezne, végrehajtást vezetne rá, zár alá venné, forgalmi engedélyét bevonná, vagy a Budapest Bank jogait bármely más módon sértené, illetve veszélyeztetné, az Ügyfél köteles a Budapest Bankot erről haladéktalanul, írásban is értesíteni, s a tőle elvárható kárenyhítési kötelezettségének eleget tenni.
Appears in 1 contract
Samples: Loan Agreement