Árváltozások mintaszakaszok

Árváltozások. 5.1 Ha a megbízás megadását követő 3 hónapon belül annak teljesítése a Megrendelő hibájából eredően még nem fejeződött be, az Ecovent System Kft. jogosult az önköltségi árat meghatározó tényezők ennek megfelelő emelését a Megrendelőre hárítani.
Árváltozások. A Költöztető csak jogszabály-módosításokkal, kollektív szerződésekkel, üzemanyagár- változással, valamint szállítási költségekkel, szállítási és vasúti tarifákkal, árfolyamokkal kapcsolatos árváltozásokat alkalmazhat, de csak az esetleges alvállalkozó(k) és/vagy harmadik felek tarifaváltozásainak következményeként, a jelen általános szerződési feltételek azon rendelkezéseivel összhangban, amelyek az alvállalkozó(ka)t és/vagy harmadik feleket kötelezik e változások alkalmazására. Az árváltozás okait a Költöztetőnek közölnie kell az Ügyféllel, amint értesül azokról. Ez vonatkozik mind az áremelésekre, mind az árcsökkenésekre.
Árváltozások. A Daktela az ügyfélnek küldött írásbeli értesítéssel megváltoztathatja a díjakat, új díjakat vezethet be, vagy megemelheti a következő időszakra vonatkozó díjakat. Ha a felek másként nem állapodnak meg, az árváltozás az ügyfél értesítése után 30 nappal lép hatályba. Ha az ügyfél nem ért egyet az árváltozással, felmondhatja a szerződést azon a napon, amikor a változásoknak hatályba kellett volna lépniük, feltéve, hogy a felmondási értesítést a változás hatálybalépése előtt eljuttatta a Daktelához. A Daktela által továbbértékesített, harmadik fél által nyújtott szolgáltatások ára, beleértve a távközlési díjakat is, előzetes értesítéssel változhat.
Árváltozások. Weboldal üzemeltetője fenntartja a jogot, hogy bármikor megváltoztassa a termékek és szolgáltatások árait anélkül, hogy előzetesen értesítené a Felhasználókat. Az új árak azokra a megrendelésekre nem vonatkoznak, amelyek már megerősítésre kerültek. Az előfizetői díjak változása esetén a már előfizetett időszakra a változások nem lesznek hatással. Az előfizetési díjak változása az új előfizetőkre és az új számlázási ciklusokra érvényesek. Amennyiben bizonyos termékekre vagy termékcsoportra kedvezményes, illetőleg promóciós ár kerül bevezetésre, Weboldal üzemeltetője tájékoztatja Felhasználókat az akcióról/promócióról és annak pontos időtartamáról. Amennyiben a Weboldal üzemeltetője hibásan tünteti fel a Weboldalon a termékek díjját, akkor a Weboldal üzemltetője nem köteles a terméket hibás áron szolgáltatni, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szolgáltatást, amelynek ismeretében a Felhasználó elállhat vásárlási szándékától. Hibás ár esetén esetben feltűnő értékaránytalanság áll fenn a szolgáltatás valódi és feltüntetett ára között, amit egy átlagfogyasztónak azonnal észlelnie szükséges.
Árváltozások. (a) Az Előfizetések árát időről időre megváltoztathatjuk, de ha Ön előfizető, legalább 30 nappal előre értesítjük az árváltozásokról. Az árváltozások nem lépnek hatályba az Ön jelenlegi előfizetési időszakában, így csak a megújításakor lépnek hatályba (ha Ön olyan Előfizetéssel rendelkezik, amely automatikusan megújul). Ha Ön az Előfizetését az új áron nem kívánja fenntartani, a következő előfizetési időszak kezdete előtt lemondhatja az Előfizetését. (b) Ha Ön valamelyik harmadik személy partnerünkön vagy más szolgáltatáson keresztül vásárolt Előfizetést, az árváltozások szintén az adott harmadik személy vagy szolgáltatás feltételeinek hatálya alá tartozhatnak.
Árváltozások. Az EUROHUNTING Vadászatszervező Kft fenntartja magának a jogot, hogy a vadászat lefoglalásakor visszaigazolt árat rajta kívül álló okok miatt változtassa abban az esetben, ha a vadászat időpontja a szerződéskötést követő 2 hónapnál hosszabb idő múlva esedékes. Az indulást megelőző 20 napon belül az árakat nem változtatja.
Árváltozások. Fogalmak:
Árváltozások 

Related to Árváltozások

  • Meghatározások Adóhálózat jelenti a digitális földfelszíni televízió műsorterjesztő hálózatot, és a Szolgáltatóhoz kapcsolódó valamennyi eszközt, valamint a szolgáltatásban elérhető műsorok jeleinek a stúdióiktól a digitális földfelszíni televízió műsorterjesztő hálózathoz történő továbbításához kapcsolódó valamennyi eszközt.

  • Díjmeghatározások Az ÁSZF-ben megjelölt díjak meghatározását és alkalmazásának eseteit a jelen melléklet, valamint az ÁSZF vonatkozó része határozza meg:

  • Fogalom Meghatározás Jogosulatlan Úthasználat Minden olyan úthasználat jogosulatlan, ahol a Díjköteles Útszakaszok használatáért a Díjfizetésre Kötelezettek esetében nem vagy nem megfelelő mértékben történik díjfizetés. A mentesség eseteit kivéve.

  • Fogalom meghatározások A jelen Általános Szerződési Feltételek alkalmazása tekintetében:

  • Fogalmi meghatározások Antenna jel: Az Érintéses fizetési technológia szimbóluma.

  • kizárások, korlátozások A Biztosító jelen biztosítási szerzôdés alapján nem fizeti meg a szándékosan okozott károkat, továbbá azokat a károkat, amelyeknek térítésére a hatályos magyar jogszabályok szerint, a kárt okozó jármû kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítása kiterjed, függetlenül attól, hogy a károkozó jármû rendelkezett-e ilyen biztosítással. A Biztosító a károkozó biztosítottnak a biztosítási összeghatárt (limitet) meghaladó jogi képviseleti költségeit, sérelemdíjat és a kamatokat sem téríti meg.

  • Tartózkodás meghosszabbítása Amennyiben a biztosítottnak külföldön tartózkodását kórházi elbocsátását követően – orvosilag indokolt esetben – meg kell hosszabbítania, vagy ha- zaszállítására, illetve hazautazására a sürgősségi ellátás biztosítási/baleseti káresemény miatt csak az eredetileg tervezettnél későbbi időpontban ke- rülhet sor, a biztosító fedezi a felmerülő, legfeljebb 5 éjszakára szóló szál- lodaköltségeket, illetve a hazautazással kapcsolatos, számlával igazolt többletköltségeket – maximum a kötvényben rögzített összeghatárig – mind a biztosított, mind pedig a vele együtt külföldön tartózkodó, Utazási Biztosítással rendelkező hozzátartozója részére.

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • Az elektronikus levelezésre vonatkozó irányelvek 4.1. Nem szabad a szolgáltató hálózatát vagy szervereit nagy terjedelmű vagy nagy mennyiségű levelek, illetve kéretlen kereskedelmi üzenetek (együttesen spam) küldésére használni. Ilyenek minősülhetnek többek közt a kereskedelmi reklámok, tájékoztató bejelentések, karitatív kérések, aláírásgyűjtések és politikai vagy vallási röpiratok. Hasonló tartalmú üzeneteket csak akkor szabad küldeni, ha valaki ezeket kifejezetten igényli (l. elektronikus kereskedelmi törvény). 4.2. Tilos a szolgáltató hálózatát vagy szervereit kéretlen, nagy mennyiségű, illetve kereskedelmi elektronikus levelekre való válaszok begyűjtésére használni. Tilos a szolgáltató hálózatán igénybe vett bármely szolgáltatást a 4.1. pontban leírt módon reklámozni. 4.3. Tilos hamisítani, megváltoztatni vagy eltávolítani az elektronikus levél fejlécét. 4.4. Nem szabad számos kópiát küldeni azonos vagy nagyon hasonló levelekből. Ugyancsak tilos igen hosszú üzenetek vagy fájlok küldése egy címzettnek a levelező szerver, illetve a felhasználói hozzáférés megbénítása szándékával (mail bombing). 4.5. Nem szabad küldeni, illetve továbbítani "hólabda" levelezést (chain letters, olyan üzenet mely tartalmazza azt, hogy a címzettje azt küldje tovább másoknak), vagy hasonló üzeneteket, függetlenül attól, hogy ezekben folyamodnak-e pénzért, illetve egyéb értékért, vagy sem valamint függetlenül attól, hogy a címzettek kívánnak-e vagy sem ilyen leveleket kapni, kivéve, ha a címzett előzetesen hozzájárult az ilyen levelek küldéséhez. 4.6. A szolgáltató hálózatát és szervereit nem szabad olyan más Internet szolgáltatótól küldött levelekre való válaszok fogadására használni, mely levelek megsértik a jelen Szolgáltatási irányelveket vagy a másik Internet szolgáltató szolgáltatási irányelveit. 4.7. Amennyiben valaki egy másik Internet szolgáltató szolgáltatását veszi igénybe egy, a szolgáltatónál elhelyezett web lap reklámozására, úgy köteles olyan reklámozási technikákat alkalmazni, melyek megfelelnek a jelen Szolgáltatási irányelveknek.

  • Kizárások Nem fedezi a biztosító azon károkat, amelyeket – a károkozó biztosított nem látott előre és nem is kellett előre látnia; – a biztosított maga szenved el. Nem fedezi a biztosító – a biztosítottal szemben támasztott társadalombiztosítási megté- rítési igényeket; – azokat a károkat, amelyek esetében a biztosított károkozása nem jogellenes; – az olyan következményi károkat, amelyek nem mutatnak éssze- rű, szerves összefüggést a káreseménnyel és időben is távoliak; – a biztosítottat terhelő eljárási és jogi képviseleti költségeket, ka- matokat. Nem terjed ki a biztosítás: – a gépjármű-felelősségbiztosítással összefüggésben keletkezett károkra; – a munkáltatói felelősségbiztosítással összefüggésben keletkezett károkra; – a közös képviselet ellátásával vagy a társasházkezeléssel össze- függésben harmadik személyeknek okozott károkra; – az olyan kárra, amely a biztosított és a károsult közötti jogvi- szonyra irányadó szabályok szerint elévült; – közgyűlési határozat ellenére a társasház biztosítási védelmének elmulasztásából vagy nem megfelelő biztosítási szerződés meg- kötéséből eredő károkra; – az elmaradt vagyoni előny jogcímén érvényesített károkra; – a közüzemi szolgáltatás leállásából, szüneteléséből, valamint a közüzemi szolgáltatás nem megfelelő teljesítéséből eredő követ- kezményi károkra, ha a várható üzemszünetről szóló előzetes tá- jékoztatást a közös képviselő bizonyíthatóan megtette; – a nem megfelelő épület-fenntartási tevékenységekből eredő ká- rokra, ha a közös képviselő a felújítás, javítás elvégzésére bizo- nyíthatóan felhívta a közgyűlés figyelmét, és javaslatot tett, azonban azt a társasház döntéshozó testülete nem vagy nem kellő időben hagyta jóvá; – a bűncselekménnyel okozott károkra; – olyan károkra, amelyek vagyontárgyak (ideértve a pénzt és az ér- tékpapírt is) elveszéséből, eltulajdonításából erednek; – a pénzkezelés körében, a bankszámlaforgalom, készpénzforga- lom, házipénztári pénzkezelés, elektronikus pénzeszköz, elektroni- kus fizetőeszköz, elektronikus aláírás, számviteli és pénzügyi bi- zonylatok kezelésével, alkalmazásával, nyilvántartásával, őrzésével összefüggésben elkövetett mulasztás miatt bekövetkezett károkra; – jogszabályban, egyéb előírásban meghatározott személyi és tárgyi feltételek hiányában végzett munka során keletkezett károkra; – a hatósági engedélyhez kötött tevékenység engedély nélküli vég- zése során, az azzal okozati összefüggésben keletkezett károkra; – azokra a károkra, amelyeket a biztosított más keresőfoglalkozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott.