Díjak és fizetés. 6.1 Szolgáltatásainkért az egyedileg meghatározott díjszabás szerint számlázunk és Ön köteles a díjakat megfizetni. Fenntartjuk a díjmódosítás jogát, így különösen éves indexálás, árfolyamváltozás, vagy bármely egyéb gazdasági vagy üzleti feltétel változása esetére, melyről Önt a díjmódosítás bevezetését megelőzően, 30 nappal korábban, írásban értesítjük. Érdemi nyilatkozat hiányában a díjmódosítást további értesítés nélkül jogosultak vagyunk a 30. napot követően érvényesíteni. Amennyiben Ön a díjmódosítással nem ért egyet, azt nem fogadja el, úgy a szerződés a 30 nap elteltével megszűnik, és Ön szolgáltatásaink igénybe vételére ezt követően nem jogosult. A szolgáltatás újbóli igénybe vétele új szerződés megkötése és új díjmegállapodás alapján lehetséges.
6.2 A számlázás mindenkor az adott rendeléssel egy időben leadott Médiautasítások alapján történik, így valamely műsorszolgáltató jövőbeni megszűnése nem vonja maga után a már terjesztésre került tartalomról szóló számlázott összeg csökkentését.
6.3 Nem számolunk fel díjat olyan Tartalmakért, amelyeket saját hibánkból tévesen közöltünk. Olyan esetekben sem számolunk fel díjat, amikor nem teljesítettük az Ön által meghatározott szolgáltatási szintet.
6.4 A teljesített szolgáltatásokról szóló számlát időben eljuttatjuk Xxxxx. A szolgáltatások igénybe vételének alapvető feltétele, hogy valamennyi számlát (az abban foglalt áfa-tartalommal együtt) a számla kiállításától számított 30 napon belül ki kell egyenlíteni.
6.5 A Platform megállapodás szerint esedékes díjakat Ön köteles maradéktalanul, bármely beszámítási igény, ellenkövetelés, levonás vagy visszatartás nélkül megfizetni.
6.6 Amennyiben Ön valamely általunk kiszámlázott díj megfizetésével 14 napot meghaladó késedelembe esik, külön értesítés nélkül és a további jogorvoslat jogát fenntartva jogunkban áll a kintlévőségre a fizetés esedékességének napjától kezdődően a számla kiegyenlítésének dátumáig terjedő időszakra évi 10% késedelmi kamatot felszámolni, valamint az összegek behajtásának költségét Önre áthárítani.
Díjak és fizetés. (a) A megrendelés elfogadásakor vagy a szerződés tárgyalásakor a Társaság és az Ügyfél által nem meghatározott díjak tekintetében a Társaság sztenderd árai (amelyek változhatnak) alkalmazandók, és minden vonatkozó adót az Ügyfél köteles fizetni.
Díjak és fizetés. 5.1 A Szolgáltatás díjait a Weboldalon közzétett mindenkor hatályos díjszabás alapján kell megfizetni. A Dumaszínház a Weboldalon közzéteszi az érvényes díjszabást, a 2.3. pontban megjelölt típusok szerinti bontásában.
5.2 A Felhasználó a Szolgáltatáshoz való hozzáférés érdekében először a Szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötésének napján fizet felhasználói díjat. A Dumaszínház lehetővé teheti, hogy a Felhasználó a Szolgáltatáshoz való hozzáférés nélkül kössön felhasználói szerződést, ez esetben az első díjfizetésig a Felhasználó csak a fiókjához férhet hozzá, de Szolgáltatáshoz nem. A Felhasználó a következő hónapokra vonatkozó felhasználói díjat minden hónapban ugyanazon a napon fizeti meg a Dumaszínháznak, mint amikor a Felhasználó először díjat fizetett. Ha az első díjfizetési nappal megegyező sorszámú nap egy következő hónapban nincsen, akkor a következő hónap utolsó napja a fizetés napja.
Díjak és fizetés. 5.1. A Felhasználó havi díj fizetése ellenében fizethet elő a Szolgáltatásra és szerezhet hozzáférést. A
5.2. A Szolgáltatás alapdíja 3990.- HUF/hó (3141,7 Ft + ÁFA). A Network4 fenntartja a jogot arra, hogy az alapdíjtól eltérő havidíjat határozzon meg, és azokat a Weboldalon közzé tegye. A Szolgáltatás kedvezményes díját a Weboldalon közzétett érvényes díjszabás alapján kell megfizetni. A Felhasználó már a Szerződés megkötése előtt, valamint a regisztrációs eljárás során is hozzáférhet az irányadó díjszabáshoz. A Felhasználó kifejezetten megerősíti, hogy tisztában van azzal, hogy a Szolgáltatás megrendelése díjfizetési kötelezettséggel jár együtt. A Network4 kizárja a felelősségét az alkalmazandó átváltási árfolyamot, illetve bármely más díjat illetően, amelyet a bank vagy a fizetési eszközt nyújtó szolgáltató alkalmaz. A részletekkel kapcsolatosan a bank vagy a fizetési eszközt nyújtó szolgáltató tud felvilágosítást adni.
5.3. Eltérő megállapodás hiányában a Felhasználó a Szolgáltatásért először a Szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötésének napján kell megfizetnie az előfizetési díjat, majd azt követően
5.4. A Felhasználó a díjat a Network4 által a Weboldalon felkínált bármely módon kifizetheti. A Felhasználó vállalja, hogy aláírja a szükséges dokumentumokat és kellő fedezetet biztosít a számláján az egyes esedékességi időpontokban annak érdekében, hogy a Szolgáltatás díját határidőben megfizesse.
5.5. Ha a Network4 a Felhasználó részére Tesztidőszakot vagy Díjmentes Időszak biztosít, ezen időszakok alatt a Felhasználót díjfizetési kötelezettség nem terheli. A Felhasználónak a Szolgáltatásért először a Tesztidőszak vagy az Díjmentes Időszak lejártát követő első napon kell fizetnie (hacsak a Felhasználó vagy a Network4 a Szerződést nem mondta fel a Tesztidőszak vagy az Díjmentes Időszak lejárta előtt) és azután a következő hónapokban minden hónap ugyanezen napján kell fizetnie. Ha az adott nap az adott hónapban nem található, akkor a hónap utolsó napja minősül a fizetés napjának.
5.6. Ha a Felhasználó nem biztosít kellő fedezetet a fizetés esedékessége napján, a Network4 a fizetés sikertelenségéről e-mail üzenete küld a Felhasználó által megadott e-mail címre és megkísérli ismételten – de legfeljebb öt alkalommal – megterhelni a bankkártyát vagy hitelkártyát a díj összegével.
5.7. Amennyiben a fizetésre határidőben nem kerül sor, a Network4 azonnal felfüggesztheti vagy korlátozhatja a Felhasználó hozzáférését a Szolgáltatáshoz. A Network4 harminc (30...
Díjak és fizetés. 2.1. A Szolgáltatás érvényes bankkártyával vagy banki átutalással fizethető ki.
2.2. Felhasználó felelőssége, hogy a kiválasztott díjcsomag díját kifizesse a kiállított elektronikus számlán szereplő határidőig.
2.3. A Szolgáltatási periódus 30 napos és a megfizetett díj visszatérítése nem lehetséges. Tört hónapra vagy szolgáltatás módosításra sem jár díj visszatérítés.
2.4. Ha a Felhasználó a Szolgáltatás díját nem fizeti meg legkésőbb a Szolgáltatási periódus lejáratát követő 8. napig, akkor a felhasználói hozzáférés az Üzletszabályzat alapján korlátozásra vagy törlésre kerül.
Díjak és fizetés. (a) A Vállalat és az Ügyfél között a rendelés leadásakor vagy a szerződés véglegesítésekor még nem meghatározott díjak számolása a Vállalat általános díjtáblázata szerint történik (mely időközönként változhat); minden vonatkozó adó megfizetése az Ügyfél kötelezettsége.
(b) Hacsak rövidebb időszak nincs rögzítve a számlán, az Ügyfél zökkenőmentesen megfizet a Vállalatnak minden esedékes díjat a vonatkozó számladátumot követően legfeljebb 30 nappal vagy a Vállalat által a számlán megjelölt, ettől eltérő időtartammal („esedékesség”), illetve ennek elmulasztása esetén havi 1,5% (vagy ettől eltérő, a számlán meghatározott mértékű) késedelmi kamat fizetendő az esedékesség napjától addig a napig (az adott napot is magába foglalóan), amelyen a fizetés végül tényleg megtörténik.
(c) Az Ügyfél nem jogosult bármely összeg vitatására, ellenkövetelésre vagy szembeállításra való hivatkozással bármely összeg Vállalatnak való megfizetését visszatartani vagy elhalasztani.
(d) A Vállalat dönthet úgy, hogy keresetet nyújt be bármely illetékes bírósághoz a meg nem fizetett díjak beszedése érdekében.
(e) Az Ügyfél köteles a Vállalat összes, beszedéssel kapcsolatos költségeit megfizetni, beleértve ügyvédi munkadíjakat és azzal kapcsolatos költséget is.
Díjak és fizetés. 6.1 A Szolgáltatás díjait a Weboldalon közzétett mindenkor érvényes díjszabás alapján kell megfizetni. A Felhasználó már a Szerződés megkötése előtt, valamint a regisztrációs eljárás során is hozzáférhet az irányadó díjszabáshoz. A Felhasználó kifejezetten megerősíti, hogy tisztában van azzal, hogy a Szolgáltatás megrendelése díjfizetési kötelezettséggel jár együtt. A díj magyar forintban (HUF) kerül meghatározásra, de ha a választott fizetési eszköz mögött más pénznemben vezetett bankszámla kerül rögzítésre, akkor a bankszámlát vezető bank vagy a fizetési eszközt biztosító szolgáltató határozza meg az átváltási árfolyamot. Az FK Media Group Ltd. kizárja a felelősségét az alkalmazandó átváltási árfolyamot, illetve bármely más díjat illetően, amelyet a bank vagy a fizetési eszközt nyújtó szolgáltató alkalmaz. A részletekkel kapcsolatosan a bank vagy a fizetési eszközt nyújtó szolgáltató tud felvilágosítást adni.
6.2 Amennyiben egy Felhasználó nem jogosult sem Próbaidőszakra, sem Ingyenes Hozzáférési Időszakra, akkor a Felhasználónak a Szolgáltatásért először a Szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötésének napján kell megfizetnie az előfizetési díjat. Azt követően a soron következő hónapokra vonatkozó előfizetési díjat minden hónapban előre kell megfizetni az FK Media Group Ltd.-nek ugyanazon a napon amikor a Felhasználó megkötötte a Szolgáltatásra vonatkozó szerződést (kivételt képeznek az eltérő feliratkozási időszakok). Ha az adott nap az adott hónapban nemtalálható, akkor a hónap utolsó napja minősül a fizetés napjának.
6.3 A Felhasználó a díjat az FK Media Group Ltd. által a Weboldalon felkínált bármely módon kifizetheti. A Felhasználó vállalja, hogy aláírja a szükséges dokumentumokat és kellő fedezetet biztosít a számláján az egyes esedékességi időpontokban annak érdekében, hogy a Szolgáltatás díját határidőben megfizesse.
6.4 Ha a FK Media Group Ltd. a Felhasználó részére Próbaidőszakot vagy Ingyenes Hozzáférési Időszak biztosít, ezen időszakok alatt a Felhasználót díjfizetési kötelezettség nem terheli. A Felhasználónak a Szolgáltatásért először a Próbaidőszak vagy az Ingyenes Hozzáférési Időszak lejártát követő első napon kell fizetnie (hacsak a Felhasználó a Szerződést nem mondta fel a Próbaidőszak vagy az Ingyenes Hozzáférési Időszak lejárta előtt) és azután a következő hónapokban minden hónap ugyanezen napján kell fizetnie. Ha az adott nap az adott hónapban nem található, akkor a hónap utolsó napja minősül a fizetés napjának.
6.5 Ha a Felhasznál...
Díjak és fizetés. 6.1. A Szolgáltatás egyes részeinek használatidíjait a Weboldalon közzétett mindenkor érvényes díjszabás alapján, vagy a Training360-nal kötött egyedi megállapodások alapján kell megfizetni. A Felhasználó kifejezetten megerősíti, hogy tisztában van azzal, hogy a Szolgáltatás egyes részeinek megrendelése díjfizetési kötelezettséggel jár együtt.
6.2. A Felhasználó a Szolgáltatás egyes részeiért fizetendő díjat a Training360 által a Weboldalon felkínált bármely módon kifizetheti. A fizetés során a Felhasználó csak olyan bankkártyákra, vagy fiókra vonatkozólag adhat meg adatokat, amelyek a Felhasználó tulajdonát képezik. A Felhasználó kifejezetten tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás egyes részei kizárólag abban az esetben vehetők igénybe, amennyiben a Weboldalon, vagy az egyedi feltételekben meghatározott díj megfizetésre kerül.
Díjak és fizetés. A Szolgáltatás díjait a Weboldalon közzétett mindenkor érvényes díjszabásban meghatározottaknak, valamint a Szerződés feltételeinek megfelelően szükséges megfizetni. Az Előfizető már a Szerződés megkötése előtt, valamint a regisztrációs eljárás során is hozzáférhet az irányadó díjszabáshoz. Az Előfizető kifejezetten megerősíti, hogy tisztában van azzal, hogy a Szolgáltatás megrendelése díjfizetési kötelezettséggel jár együtt.
Díjak és fizetés. 12.1 Az Ügyfél által a Szállítónak fizetendő árra a következők érvényesek: (a) rögzített a teljes időtartam alatt; (b) tartalmazza a nyersanyagok, a komponensek, a munkaerő költségét, a Szállító nyereségét, az adókat, a 12. Charges and Payment 12.1 The Price to be paid by Client to the Supplier shall be: (a) fixed during the Term; (b) inclusive of the costs for raw materials, components, labour, Supplier’s profit, taxes, packaging,
12.2 Amennyiben az Ügyfél másképpen nem rendelkezik, és az alkalmazandó jogszabályok nem tiltják, az Ügyfél által a Szállítónak teljesített fizetés félhavonta teljesítendő, jelenleg minden hónap 6. és 17. napján vagy azokhoz közel. Ha a fizetési nap ünnepnapra vagy munkaszüneti napra esik, a fizetést a következő munkanapon kell teljesíteni. Az Ügyfél fenntartja a jogot arra, hogy időről időre módosítsa a fizetési napok számát, és hogy a hónapon belül melyik napon kell fizetni.
12.3 A Szállító az áruk leszállításakor vagy a szolgáltatás teljesítésekor vagy azokat követően számláz az Ügyfélnek.
12.4 Ha a kiszámlázott összeg bármely részét valóban és jóhiszeműen vitatják, az Ügyfél kifizeti a nem vitatott részt, és felfüggeszti a vitatott összegek lejáratát a vita rendezéséig, ami történhet bíróságon kívül, harminc (30) napot nem meghaladó észszerű időn belül, vagy pedig bíróság előtt.
12.5 Az Ügyfél által a Szerződés keretében fizetendő minden összeget ÁFA-val vagy annak megfelelő értékesítési adóval, például GST-vel együtt kell megadni és elfogadni, illetve olyan egyéb adókkal együtt, amelyek az alkalmazandó jogszabályok szerint az Ügyfélre érvényesek, és a megadott és egyeztetett ár az Ügyfél által fizetendő végleges teljes összeget jelenti, amennyiben a Szerződés kifejezetten másképpen nem rendelkezik. 12.6 Mindegyik Fél egyetemleges felelősséget visel a Szerződésből és/vagy az itt leírt feltételekből eredő adófizetési kötelezettségek teljesítéséért, azok jellegétől és joghatóságától függetlenül. Abban az esetben, ha törvény, rendelet vagy közigazgatási hatóság az Ügyfelet olyan adó visszatartására vagy megfizetésére kötelezi - ideértve bármely joghatóság által jelzett bármilyen insurance and carriage, or any other costs related to the Supplier´s activities related to the Contract. No extra charges shall be effective unless agreed in writing; And (c) payable within 60 days or such other period separately agreed (including in the Purchase Order accepted by the Supplier in accordance herewith) which agreement shall take precedenc...