Építés-, szerelésbiztosítás. A biztosító kockázatviselése kiterjed az építés, valamint az építési engedélyhez vagy épí- tési tevékenység bejelentéséhez kötött bővítés, átépítés alatt álló épületek és épületré- szek teljes építési munkájára, beleértve az összes szükséges szerkezeti elemet, épí- tőanyagokat, valamint az épületgépészeti- és villamos berendezéseket és szereléseket. A Különös feltételek Elemi károk, alapkockázatok című fejezetében (II.5.A.) felsorolt és a Különös feltételek Kiegészítő fedezetek (II.5.B.) közül választott kiegészítő biztosítás(ok) szerinti veszélyek kiegészülnek az építési folyamat során a biztosított vagyontárgyak- ban előre nem látható, hirtelen és váratlan események következtében keletkezett dologi károkkal, melyek javítást, pótlást, vagy helyreállítást tesznek szükségessé. A szerződőt/biztosítottat szolgáltatási igényenként 20% önrész terheli.
Appears in 3 contracts
Samples: Lakásbiztosítási Ügyféltájékoztató És Feltételek, Lakásbiztosítási Szerződés, Lakásbiztosítási Szerződés
Építés-, szerelésbiztosítás. A biztosító kockázatviselése kiterjed az építés, valamint az építési engedélyhez vagy épí- tési tevékenység bejelentéséhez kötött bővítés, átépítés alatt álló épületek és épületré- szek teljes építési munkájára, beleértve az összes szükséges szerkezeti elemet, épí- tőanyagokat, valamint az épületgépészeti- és villamos berendezéseket és szereléseket. A Különös feltételek Elemi károkXxxxx xxxxx, alapkockázatok című fejezetében (II.5.A.) felsorolt és a Különös feltételek Kiegészítő fedezetek (II.5.B.) közül választott kiegészítő biztosítás(ok) szerinti veszélyek kiegészülnek az építési folyamat során a biztosított vagyontárgyak- ban előre nem látható, hirtelen és váratlan események következtében keletkezett dologi károkkal, melyek javítást, pótlást, vagy helyreállítást tesznek szükségessé. A szerződőt/biztosítottat szolgáltatási igényenként 20% önrész terheli.
Appears in 1 contract