Értesítések A Xxxxx az egymáshoz intézett nyilatkozatokat írásban kötelesek megtenni, és az egymásnak megküldendő nyilatkozatokat, értesítéseket, tájékoztatásokat stb. - amennyiben a Hitelkártya Szerződés vagy a jelen ÁSZF eltérően nem rendelkezik - postai úton, közvetlen kézbesítés útján (személyesen vagy futárral) vagy telefax útján kötelesek eljuttatni a címzett fél értesítési címére, illetve az általa megadott faxszámra. Mindegyik fél köteles az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a másik félnek, ha az értesítési címe megváltozott. A Felek értesítési címének mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a Szerződésben feltüntetett székhely (cím) minősül. A közvetlen kézbesítés útján eljuttatott nyilatkozatot akkor lehet kézbesítettnek tekinteni, ha a nyilatkozat átvételét a címzett írásban elismerte. Az átvétel elismertnek minősül akkor is, ha az elismerést a) a Hitelintézet esetében az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében dolgozó alkalmazottja tette; b) Ügyfél esetében a vele együtt élő cselekvőképes közeli hozzátartozója vagy élettársa tette. A Hitelintézet jogosult úgy tekinteni, hogy a Kártyabirtokos tudomásul vette és elfogadta a nyilatkozatban foglaltakat, ha arra a kézhezvételtől számított 8 naptári napon belül nem érkezett írásos észrevétel vagy kifogás. Az előző bekezdésben meghatározott szabályok nem vonatkoznak a Xxxxx számára jogot, kötelezettséget keletkeztető, törlő, ezek mértékét megváltoztató nyilatkozatokra. Azokat a küldeményeket, amelyek kézbesítésének tényéhez jogkövetkezmény fűződik, a Felek könyvelt küldeményként, tértivevénnyel kötelesek postára adni. A jelen pont szerinti postai úton megküldött küldeményeket a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett a nyilatkozatot nem vette át, a nyilatkozatot – az ellenkező bizonyításáig – a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni. A telefax útján elküldött értesítés a küldő fél telefax activity reportjában szereplő időpontban tekintendő kézbesítettnek. Egyik fél sem hivatkozhat arra, hogy a fentiek szerint kézbesítettnek tekintendő nyilatkozatról nem szerzett tudomást. A nyilatkozatok kézbesítésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni abban az esetben is, ha a felek értesítést vagy dokumentumot küldenek egymás részére.
Kiemelés elleni védelem Az ajtóra eredetileg vagy utólag felszerelt olyan műszaki megoldás, amely kívülről történő támadás esetén meg- akadályozza a zárt ajtónak a zsanérról való leemelését.
Személyes átvétel Eladó a termékek személyes átvételére nem biztosít lehetőséget. A termékek csak házhozszállítással rendelhetők meg.
Ellenőrzés 8.1. A Bank jogosult az Adós, az Adóstárs, valamint a kezesek fizetőképességét, pénzügyi helyzetét folyamatosan ellenőrizni. Az ellenőrzési jog különösen azon adatok bekérését jelenti, amelyek alapján a természetes személyek Bank általi minősítése elvégezhető, valamint a fizetőképességének alakulása nyomon követhető. Amennyiben a Bank az ellenőrzés során azt állapítja meg, hogy az Adós pénzügyi helyzetében olyan alapvető változások következtek be, amelyek a Kölcsönszerződésből származó bármely fizetési kötelezettség határidőre való teljesítését súlyosan veszélyeztetik, a Bank jogosult a Kölcsönszerződést azonnali hatállyal is felmondani és a Kölcsönt lejárttá tenni. 8.2. Az Adós a Kölcsönszerződés fennállása alatt más hitelintézettől csak a Bank előzetes, írásbeli hozzájárulásával vehet igénybe Hitelkeretet, illetőleg Kölcsönt, vállalhat kezességet, köthet pénzügyi lízingszerződést vagy vállalhat más ilyen típusú kötelezettséget. Az Adós köteles továbbá a Bankot haladéktalanul, írásban tájékoztatni a szerződéskötést követően keletkezett minden további, ebbe a körbe tartozó olyan kötelezettségvállalásáról, amely a fizetőképességét alapvetően befolyásolja. A fentiek elmulasztása az Adós részéről súlyos szerződésszegésnek minősül, melynek alapján a Bank jogosult a Kölcsönszerződést azonnali hatállyal is felmondani és a Kölcsönt lejárttá tenni. 8.3. A Bankot megilleti az Adós, illetve a Biztosítékot nyújtó harmadik személy által nyújtott Fedezetek meglétének és értékének rendszeres ellenőrzési joga. Az Adós a Bank fedezetellenőrzési jogának biztosítása érdekében a Kölcsönszerződés aláírásával az alábbi kötelezettségeket vállalja: - Az Adós a Kölcsönszerződés aláírásával felhatalmazza a Bankot, hogy a Fedezetek felülvizsgálatát a Bank nevében rendelje meg, és ennek költségét az Adósra hárítsa. - Az Adós kötelezi magát arra, hogy az Értékbecslés felülvizsgálatának költségét az értékbecslő által kiállított számla alapján a Bank részére határidőben megfizeti. Amennyiben az Adós a felszólítás ellenére ezen költséget nem fizeti meg, a Bank jogosult a fennálló tartozást ezen költséggel megterhelni, és az Adós törlesztéséből levonni.
Be- és kifeszítés elleni védelem Olyan műszaki megoldás, amelyik hatásosan késlelteti, illetve megakadályozza a nyílászáró külső oldal felőli be- vagy kifeszítését. Alapvető megoldás a minél jobb zárás- pontosság, de megfelelő pl. a keret és az ajtólap éleinek vasalása és a hevederzár is.
Rendelés feldolgozása, a szerződés létrejötte Önnek bármilyen időpontban lehetősége van a megrendelés leadására. Az Eladó legkésőbb az Ön ajánlatának elküldését követő munkanap során e-mail útján visszaigazolja az Ön ajánlatát. A szerződés akkor jön létre, amikor az Eladó által küldött visszaigazoló email az Ön számára a levelezőrendszerében hozzáférhetővé válik.
Fúrás elleni védelem Fúrás ellen védett az a zárszerkezet, zárcilinder, amelyet a beépített vagy a fúrás ellen utólag felszerelt védelmi elemek miatt nem lehet megfúrni, illetve a zárszerkezet fúrás esetén sem lesz nyitható.
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás VAGY Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján Szempont Súlyszám VAGY Egyéb: III.3) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárással kapcsolatos korábbi közzétételekre/tájékoztatásra III.3.1) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító felhívásra (adott esetben) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: 2014 /S 150 - 269849 A hirdetmény közzétételének időpontja: 2014/08/07 (év/hó/nap) ÉS / VAGY A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 15437 / 2014 (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének időpontja: 2014/08/11 (év/hó/nap) III.3.2) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja (adott esetben) Dátum: (év/hó/nap) III.3.3) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: 2017 /S 036 - 065512 A hirdetmény közzétételének időpontja: 2017/02/21 (év/hó/nap) ÉS / VAGY A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 2561 / 2017 (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének időpontja: 2017/02/22 (év/hó/nap)
Törés elleni védelem Letörés ellen védett a hengerzárbetét, ha a külső oldalon (rácsajtók, üvegezett ajtók esetében – ahol a zárbetét belső oldala is hozzáférhető – a belső oldalon is) az ajtólap sík- jából – vagy a kívülről csak roncsolással eltávolítható nem könnyűfémből készült zárcímer, szintezőfém, rozetta stb. síkjából – nem nyúlik ki 2 mm-nél hosszabban.
Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása: