Értékmenedzsment mintaszakaszok

Értékmenedzsment. A Honsa KFT az autóipar területén működő középvállalkozás, így tudatában vagyunk annak a ténynek, hogy beszállítóink és partnereink nagy befolyást gyakorolnak a vállalatra, és hogy felelősségvállalásunk túlmutat saját magunkon, és beszállítóinkra is vonatkozik. Természetesen folyamatosan arra törekszünk, hogy partnereinkkel és beszállítóinkkal való együttműködésünket nyitottság, korrektség és átláthatóság fémjelezze. Beszállítóinkkal szemben támasztott követelmények: Azt a teljesítményt, melyet partnereink és beszállítóink mutatnak fel az emberi jogok, az egészség, szociális felelősség, környezetvédelem és biztonság, továbbá a vállalkozói felelősségvállalások más terén is, a jövőben is meghatározó részben fogjuk figyelembe venni partnereink és beszállítóink kiválasztásáról hozott döntéseinkben. Célunk, hogy ezekben a kérdésekben cégünk alapvetései ismeretesek legyenek beszállítóink és partnereink számára, és hogy ők maguk is elkezdjék ezeket betartani és megvalósítani. Legfontosabb beszállítóinktól és partnereinktől hosszútávon a következő alapelvek betartását várjuk el: Olyan fizetések a dolgozóknak, amelyek elegendőek a létfenntartáshoz, valamint a minden munkavállaló által kötelezően teljesítendő munkaórák számának korlátozása; A gazdasági gondolkodás és cselekvés támogatása és fejlesztése; Korrekt magatartás egymással, valamint az ügyfelekkel és a piaci szereplőkkel szemben; Biztonságos, a technikai fejlődés jelen színvonalának megfelelő és környezetkímélő termékek konstruktív és értelmes fejlesztése; A szükséges nyersanyagok, segédeszközök és energiaforrások forrás- és környezetkímélő használata; Az erkölcsi értékrendről alkotott képzet betartása; Az etikai és egyenlő bánásmód értékeinek betartása; Gyermek- és kényszermunka elutasítása; Tiszta és biztonságos munkavégzési helyek és feltételek; A munkahely, valamint a megismert és előállított adatok biztonságának szavatolása; Az un. „Konfliktus ásványok”-ra vonatkozó előírások betartása Pozitív együttműködés a hatóságokkal, közintézményekkel és közhivatalokkal Szociális kompetencia és felelősség a munkatársakkal, ügyfelekkel, beszállítókkal, hatóságokkal, a városi és országos hivatalokkal, családdal szemben; A korrupció, megvesztegetés és zsarolás tilalma; A hatályos törvények és előírások betartása; A munkabiztonság és az egészségvédelem előírásainak betartása.

Related to Értékmenedzsment

  • Jognyilatkozatok A felek kölcsönösen kijelentik, hogy

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • Az ajánlatok értékelése Az ajánlatkérő az ajánlatokat a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok alapján értékeli a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján.

  • Nyilatkozatok Előfizető/Igénylő nyilatkozata, illetve hozzájárulása

  • Jogorvoslati kérelmek benyújtása A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148. § szerint.

  • Értékelési szempontok III.2.1) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg) x A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

  • A közbeszerzés mennyisége Aszód Város Önkormányzata az „Aszód Város főterének megújítása” tárgyú építési beruházás során az alábbiakban részletezett építési, kivitelezési munkákat kívánja megvalósítani. Az átalakítás célja, egy kulturált, rendezett teret létrehozni, amely méltó a Podmaniczky kastélyhoz való megérkezéshez és Aszód Polgármesteri Hivatalához. A tér elhanyagolt burkolatai elbontásra kerülnek. A világháborús emlékmű előtti burkolatot visszabontjuk a lépcsősorig. (A bontás nem tárgya a közbeszerzésnek) Az elbontott lépcsőelemek az új pavilonépületnél felhasználásra kerül. Az emlékmű eredeti kerítése visszaállításra kerül, és a szobrok díszkivilágítást kapnak. A tér közepén egy központi pozícióban szökőkút kerül kialakításra. Körülötte teresedés, pihenő padokkal. A központi szökőkút körül a burkolat virág mintázatban kerül lerakásra. A téren a Xxxxxxx Xxxxx utca felé egy zenepavilon kerül, időszakos rendezvényekhez. A fő közlekedési irányok mellett gyalogosösvények segítik a tér intenzívebb használatát. Zenepavilon építése (főbb munkanemek): Bontott keménymészkő elemekből padlóburkolat készítése: 28,3 m2; Bontott keménymészkő elemekből lépcső készítése 3 sorban: 96 fm; Fa pergolaszerkezet kialakítása: 58,9 m2; Deszkázás gyalult, hornyolt deszkával: 65 m2 Fémlemezfedés készítése állókorcos kialakítással: 124 m2; Külső fafelületek lazúrozása: 140 m2 Parkosítás (főbb munkanemek): Gyepnyesés 15-20 cm vastagságban, termőföld deponálása újrahasznosításhoz: 2444 m2; Tereprendezés: 3152 m2; Termőföld beszerzése, szállítása és elterítése: 541 m3; Járdák, gyalogutak építése: térkő burkolat építése gyalogos forgalomra: 402 m2; Xxxxxx xxxxx kialakítása: térkő burkolat építése gyalogos forgalomra: 424 m2; Vegyes használatú piactér építése: térkő burkolat építése autóforgalomra: 324 m2; Szórt burkolatú sétautak építése: 256 m2 Elektromos munkák; Gépészet (az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)

  • Az alábbiakban megadott szempontok x Minőségi kritérium – 1 Moduláris kártya felépítésű termékek száma (min. 0- max. 3) 10 Költség kritérium – x Ár – Súlyszám: 90 Az ár nem az egyetlen odaítélési kritérium, az összes kritérium kizárólag a közbeszerzési dokumentációban került meghatározásra

  • Kedvezményezett Kedvezményezett az a személy, aki a biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosítási szolgáltatásra jogosult. Haláleseti szolgáltatás kedvezményezettje – más rendelke- zés hiányában, vagy ha a kedvezményezett jelölése a biz- tosítási esemény bekövetkeztekor nem volt érvényben – a biztosított örököse. A szerződő a kedvezményezettet a biztosítóhoz címzett és a biztosítónak eljuttatott írásbeli nyilatkozattal jelölheti ki. Több kedvezményezett megjelölése esetén meg kell határozni a kedvezményezés arányát. Ennek hiányában a kedvezményezés arányát egyenlőnek kell tekinteni. A szerződő bármely kedvezményezett helyett – a bizto- sítóhoz intézett és a biztosítási esemény bekövetkezése előtt hozzá eljutatott – írásbeli nyilatkozattal más kedvez- ményezettet nevezhet meg. A szerződő a kijelölést bár- mikor ugyanilyen formában visszavonhatja vagy a kijelölt kedvezményezett helyett más kedvezményezettet nevez- het meg. A kedvezményezett kijelöléséhez illetőleg megváltoztatá- sához – ha nem a szerződő a biztosított – a biztosított írás- beli hozzájárulása szükséges. A biztosított hozzájárulása nélkül kötött szerződésnek a kedvezményezett kijelölését tartalmazó rendelkezése semmis. Ilyen esetben kedvezmé- nyezettnek a biztosítottat vagy örökösét kell tekinteni, aki a szerződőnek köteles megtéríteni az általa megfizetett díjakat, szerződésre fordított költségeket. A szerződő a biztosítotthoz, és/vagy kedvezményezetthez intézett írásbeli nyilatkozattal kötelezettséget vállalhat arra, hogy a kedvezményezett kijelölést folyamatosan hatályban tartja. A szerződőnek a nyilatkozatról a biztosí- tót tájékoztatnia kell. Az ilyen kedvezményezett jelölést a biztosított és/vagy kedvezményezett hozzájárulása nélkül nem lehet módosítani vagy visszavonni. A kedvezményezett kijelölése hatályát veszti, ha a kedvez- ményezett a biztosítási esemény bekövetkezte előtt meg- hal, illetve a jogi személy kedvezményezett jogutód nélkül megszűnik. Ha a szerződő ilyenkor nem tesz új nyilatkoza- tot a kedvezményezésről, de korábban több kedvezménye- zettet is jelölt, akkor a továbbiakban a kedvezményezés arányára a hatályban maradt jelölések egymáshoz viszo- nyított aránya az irányadó.

  • Kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontokat illetően (α szakasz vagy e rész A–D szakaszai), a gazdasági szereplő kijelenti a következőket: