Értékpapír letéti számla mintaszakaszok

Értékpapír letéti számla. Az okirati formában előállított értékpapírokról és a hozzá kapcsolódó jogokról az értékpapír-tulajdonos javára vezetett nyilvántartás, külön rendelkezés hiányában ide értve a nyugdíj értékpapír letéti számlát és a tbsz értékpapír letéti számlát is. Értékpapír-titok Minden olyan, az Ügyfélről a Bank rendelkezésére álló adat, amely az Ügyfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, üzleti befektetési tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, illetve a Bankkal befektetési szolgáltatási tevékenysége keretében kötött szerződéseire, számlájának egyenlegére és forgalmára vonatkozik. FATCA törvény a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvény Fél / Felek A Bank és az Ügyfél külön-külön, illetve együtt Fiókhálózat A Bank azon ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségei, amelyben az Ügyfél a Bank jelen Üzletszabályzat szerinti szolgáltatásait személyesen veheti igénybe. Fogyasztó A szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy, illetve a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó rendelkezések alkalmazása tekintetében a lakossági minősítésű ügyfél akkor is, ha nem természetes személy. Forgalomba hozatal Az értékpapír tulajdonjogának első ízben történő keletkezésére irányuló eljárás. Forgalmazó Az értékpapír forgalomba hozatalában közreműködő befektetési vállalkozás, hitelintézet. Határidős adásvétel Olyan adás-vételi ügylet, ahol a felek kötelezettségeiket egy a szerződésben meghatározott későbbi időpontban teljesítik. Határidős kamatláb- megállapodás (Forward Rate Agreement, FRA) Olyan ügylet, ahol a felek egy meghatározott időpontban tőkemozgás nélkül elszámolják a referencia kamatláb és a megállapodásban rögzített fix kamatláb jelenértékére számított különbséget. Hirdetmény (Üzleti Feltételek tőzsdei szabványosított határidős ügyletekre) A tőzsdei szabványosított határidős ügyletek vonatkozásban a Bank által meghatározott és a Bank honlapján (xxx.xxx.xx) közzétett üzleti feltételeket tartalmazó hirdetmény. Hpt. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény. Intézményi befektető A Tpt-ben meghatározott fogalom. Jegyzés Az értékpapír forgalomba hozatala során az értékpapírt megszerezni szándékozó befektető...
Értékpapír letéti számla. 1. A Bank az Ügyfél részére végzett befektetési szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatosan letétként az Ügyféltől átvett fizikai értékpapírokat értékpapír letéti számlán tartja nyilván. 2. Az értékpapír letéti számla technikai számla, amely a letéti illetve a letétkezelési szerződés megkötésével automatikusan létrejön, és a letéti illetve letétkezelési szerződés megszűnésével automatikusan megszűnik.

Related to Értékpapír letéti számla

  • A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai A Szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzék a Szolgáltatóval vagy más hírközlési szolgáltató által elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződés alapján létesített előfizetői hozzáférési ponttal, illetve a szükséges végberendezésekkel. Ez alól kivételt képez a mikrohullámú Internet szolgáltatás. A előfizetői hozzáférési pontról a Szolgáltató hírközlő hálózatának elérését lehetővé tevő szakaszt Szolgáltató valósítja meg. A szakasz megvalósításában esetenként a Szolgáltatóval szerződésben lévő Társszolgáltatók is részt vehetnek. A Szolgáltató által biztosított előfizetői szolgáltatásoknak nincsen időbeli korlátja, ugyanakkor azok az Előfizető által biztosított folyamatos 220/230V-os tápáramellátást igényelnek, amelyből adódóan az áramszolgáltatásban bekövetkezett bármilyen kimaradás esetén, annak időtartama alatt az adathálózati szolgáltatások nem elérhetők.

  • Egyéb előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételeik Az előfizetői szerződés a Szolgáltató vagy az Előfizető általi felmondáson kívül megszűnik az alábbi esetekben:

  • Szolgáltatói felmondás az Előfizető egyéb szerződésszegése esetén (1) A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése esetén az Előfizetői szerződést 15 napos határidővel mondhatja fel, ha a.) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b.) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c.) az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő Előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is harmadik személy részére továbbértékesíti, d.) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja. (2) A műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződést a szolgáltató akkor is jogosult 15 napos határidővel felmondani, ha az előfizető az (1) bekezdés szerinti jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja. (3) A Szolgáltató - más érintett szolgáltató kérelmére is – köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát az érintett szolgáltató használja, vagy Szolgáltató a díjat az érintett szolgáltató helyett szedi be, és a.) a 12.3.2. pontban és 12.3.3. (1) illetve (2) bekezdésben írott feltételek teljesültek, valamint b.) az érintett szolgáltató maga nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére.

  • A személyes adatok kezelésére vonatkozó tájékoztatás A jelen adatkezelési tájékoztató keretében, AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) a természetes személyeknek a szemé- lyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áram- lásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (a továbbiakban: Adat- védelmi Rendelet) alapján tájékoztatjuk Önt arról, hogy az Ön személyes adatait hogyan és milyen célokkal kezeljük. 6.4.1. Ki fogja kezelni az Ön személyes adatait? Az adatok kezelője (“adatkezelő”) a Genertel Biztosító Zrt. 6.4.2. Hogyan kezeljük és használjuk az Ön személyes adatait? A biztosító az alábbi célokból kezeli az Ön személyes adatait: i) a biztosítási szerződés megkötése, módosítása, nyilvántartása, állományban tartása, ii) kockázatvállalás, kockázatelbírálás és kockázatkezelés iii) a biztosítási szerződésből származó követelések megítélése iv) a biztosító üzleti érdeke, és a biztosítási veszélyközösség megóvása érdekében a biz- tosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megelőzése és megakadályozása v) panaszok kezelése vi) pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának megelőzése és megakadályozása, adóügyi illetőség megállapítása A biztosító a személyes adatokat i) a biztosítási szerződés teljesítése, ii) a biztosítási szerződésből eredő jogi igények előterjesztése, érvényesítése, védelme iii) jogi kötelezettség teljesítése (számviteli bizonylatok kezelése és megőrzése, pénzmo- sás és terrorizmus finanszírozásának megelőzése és megakadályozása, adóügyi ille- tőség megállapítása, panaszkezelési tevékenység) iv) egészségügyi adatok kezelése esetében az Ön kifejezett hozzájárulása v) jogos érdekének érvényesítése (így különösen: teljesítménymutatók figyelése, kocká- zatelbírálási és károkkal kapcsolatos kockázatok kezelése, visszaélések megakadá- lyozása céljából) alapján kezeli.

  • A szerződés időtartama vagy a befejezés határideje A (tervezett) időtartam hónapban: 12 vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) VAGY: Kezdés (év/hó/nap) Befejezés (év/hó/nap)

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • Az adatbeviteli hibák javítása - Felelősség a megadott adatok valóságáért Önnek a megrendelés során a megrendelés véglegesítése előtt folyamatosan lehetősége van az Ön által bevitt adatok módosítására (a böngészőben a vissza gombra kattintva az előző oldal nyílik meg, így akkor is javíthatóak a bevitt adatok, ha Ön már a következő oldalra lépett). Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön felelőssége, hogy az Ön által megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen az Ön által megadott adatok alapján kerül számlázásra, illetve szállításra az Áru. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a szerződés létrejöttét. Amennyiben a Vásárló véglegesítette rendelését és a megadott adatokban hibát fedez fel, akkor a lehető legrövidebb időn belül kezdeményeznie kell a rendelése módosítását. A hibás rendelés módosítását a megrendeléskor megadott e-mail címről küldött levéllel, vagy telefonhívással jelezheti Vásárló az Eladó felé.

  • Meddig tároljuk az Ön személyes adatait? a) A biztosítási szerzôdés teljesítésével kapcsolatos adatkezelés esetén: Az Ön adatait a biztosítási jogviszony fennállásának idején, valamint azon idôtartam alatt kezeljük, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthetô. A létre nem jött biztosítási szerzôdéssel kapcsolatos személyes adatokat addig kezeljük, ameddig a szerzôdés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthetô. b) a biztosítási szerzôdésbôl eredô jogi igények elôterjesztésén, érvényesítésén, védelmén alapuló adatkezelés esetén: Amíg az adott jogi igénnyel kapcsolatban a bírósági jogérvényesítés lehetôsége fennáll. c) jogi kötelezettség teljesítésén alapuló adatkezelés esetén: Mindaddig, amíg azt a kötelezô adatkezelést elôíró jogszabály elôírja. Ennek keretében például a számviteli bizonylatnak minôsülô dokumentumokat 9 évig, míg a pénzmosás és terrorizmus megelôzése és megakadályozása érdekében kezelt adatokat 8 évig kötelesek vagyunk megôrizni. d) hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetén a hozzájárulás visszavonásáig e) jogos érdeken alapuló adatkezelés esetén, amíg az ennek alapjául szolgáló körülmények fennállnak.

  • Az előfizetői szolgáltatás felfüggesztésének esetei és feltételei A szolgáltatás 15 napot meghaladó korlátozását követően, amennyiben a Szolgáltató nem él a díjtartozás miatt biztosított felmondási jogosultságával, a szolgáltatást legfeljebb 6 hónapig felfüggesztheti. A Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztése alatt díjat nem számít fel. Amennyiben a szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztés időtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idővel az előfizetői szerződést felmondhatja. A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést legalább 15 napos felmondási idővel felmondani, és ennek tartamára a szolgáltatást felfüggeszteni, amennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az előfizetői szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a szolgáltatót lényeges körülmény - így különösen a személyes adatok - vonatkozásában megtévesztette.

  • A Szolgáltató kártérítési felelőssége 22.1. A Szolgáltató felelősséget vállal minden olyan, a Vendéget ért kárért, mely a létesítményein belül, bizonyíthatóan a Szolgáltató, vagy annak alkalmazottai hibájából következett be. 22.2. A Szolgáltató felelőssége nem terjed ki azokra a káreseményekre, amelyek a Szolgáltató alkalmazottainak és vendégeinek körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be, vagy azokat a vendég közvetve vagy közvetlenül maga okozta. 22.3. A Szolgáltató kijelöl olyan helyeket, területeket a szállodában, ahová Vendég nem léphet be. Az ilyen helyeken történt esetleges kárért, sérülésért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. 22.4. A Vendégnek az őt ért kárt azonnal jelentenie kell a Szolgáltató felé, és minden szükséges adatot a Szolgáltató rendelkezésére kell bocsátania, amely a káreset körülményeinek tisztázásához, esetleg a rendőrségi jegyzőkönyv felvételéhez / rendőrségi eljáráshoz szükséges. 22.5. Értéktárgyakért, értékpapírokért és készpénzért a Szolgáltató csak akkor felelős, ha a dolgot megőrzésre kifejezetten átvette. 22.6. Szolgáltató közösségi tereiben vagy szobáiban hagyott személyes tárgyakért, (ideértve a szobaszéfben elhelyezett dolgokat, tárgyakat is) a Szolgáltató nem vállal felelősséget. 22.7. A Szolgáltatót abban az esetben sem terheli kártérítési felelősség, ha a panziói wellness-részlegnek rendkívüli vagy egészségügyi előírások betartása végett elrendelt karbantartás idejére ezen létesítmény használata korlátozott vagy nem megengedett. 22.8. A Szolgáltató parkolójában levő gépjárműben hagyott értéktárgyakért a Szolgáltató nem vállal felelősséget, illetve a parkoló gépjárművekben keletkezett károk keletkezését a Szolgáltató kivizsgálja és amennyiben a kár neki felróható gondatlanságból keletkezett, megtéríti azt. 22.9. A kártérítés mértékének felső határa a Szerződés szerinti napi szobaár összegének az ötvenszerese, kivéve, ha a kár ennél kevesebb.