Common use of Örökösök, hagyatéki eljárással érintett hozzátarto- zók adatainak kezelése Clause in Contracts

Örökösök, hagyatéki eljárással érintett hozzátarto- zók adatainak kezelése. Az elhunyt szerződő féllel illetve biztosítottal kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesített jogo- sult is gyakorolhatja. A joggyakorláshoz szükséges mérték- ben az örökösök adatainak kezelésére – ideértve annak jogalapját, célját, időtartamát is - jelen adatkezelési tájé- koztató rendelkezései vonatkoznak azzal, hogy az örökös által adandó adatokról a biztosító az örökös azonosítását követően nyújt tájékoztatást. 2021. március 10-ei hatállyal a biztosító a hagyatéki eljá- rás jogerős lezárásáról történő tudomásszerzés napjáig az elhunyt szerződő által kötött vagyonbiztosítási szer- ződéshez kapcsolódóan, kizárólag az érintett biztosítási szerződés díjfizetéssel történő fenntartása érdekében a biztosítási szerződés fennállásáról, a biztosítást igazoló okirat számáról, az általános szerződési feltételekről, a szerződés díjegyenlegéről, az esedékes díjtartozás össze- géről, valamint a szerződés évfordulójáról az elhunyt szerződő közeli hozzátartozója, illetve a vagyontárgy birtokosa részére - annak írásbeli kérelmére - adatot szolgáltathat, feltéve, hogy e minőségét a kérelmező okirattal igazolja. A biztosító a kérelmező személyes ada- tait az adatszolgáltatást követően addig kezeli, ameddig a biztosítási szerződés alapján igény érvényesíthető, de legalább öt évig.

Appears in 8 contracts

Samples: Biztosítási Információk, Biztosítási Információk, Biztosítási Információk

Örökösök, hagyatéki eljárással érintett hozzátarto- zók adatainak kezelése. Az elhunyt szerződő féllel féllel, illetve biztosítottal kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesített jogo- sult is gyakorolhatja. A joggyakorláshoz szükséges mérték- ben az örökösök adatainak kezelésére – ideértve annak jogalapját, célját, időtartamát is - jelen adatkezelési tájé- koztató rendelkezései vonatkoznak azzal, hogy az örökös által adandó adatokról a biztosító az örökös azonosítását követően nyújt tájékoztatást. 2021. március 10-ei hatállyal a biztosító a hagyatéki eljá- rás jogerős lezárásáról történő tudomásszerzés napjáig az elhunyt szerződő által kötött vagyonbiztosítási szer- ződéshez szerző- déshez kapcsolódóan, kizárólag az érintett biztosítási szerződés szer- ződés díjfizetéssel történő fenntartása érdekében a biztosítási bizto- sítási szerződés fennállásáról, a biztosítást igazoló okirat számáról, az általános szerződési feltételekről, a szerződés díjegyenlegéről, az esedékes díjtartozás össze- gérőlösszegéről, valamint vala- mint a szerződés évfordulójáról az elhunyt szerződő közeli hozzátartozója, illetve a vagyontárgy birtokosa részére - annak írásbeli kérelmére - adatot szolgáltathat, feltéve, hogy e minőségét a kérelmező okirattal igazolja. A biztosító bizto- sító a kérelmező személyes ada- tait adatait az adatszolgáltatást követően addig kezeli, ameddig a biztosítási szerződés alapján igény érvényesíthető, de legalább öt évig.

Appears in 3 contracts

Samples: Biztosítási Információk, bank360.hu, www.allianz.hu

Örökösök, hagyatéki eljárással érintett hozzátarto- zók adatainak kezelése. Az elhunyt szerződő féllel illetve biztosítottal kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesített jogo- sult is gyakorolhatja. A joggyakorláshoz szükséges mérték- ben az örökösök adatainak kezelésére – ideértve annak jogalapját, célját, időtartamát is - jelen adatkezelési tájé- koztató rendelkezései vonatkoznak azzal, hogy az örökös által adandó adatokról a biztosító az örökös azonosítását követően nyújt tájékoztatást. 2021. március 10-ei hatállyal a biztosító a hagyatéki eljá- rás jogerős lezárásáról történő tudomásszerzés napjáig az elhunyt szerződő által kötött vagyonbiztosítási szer- ződéshez szerző- déshez kapcsolódóan, kizárólag az érintett biztosítási szerződés szer- ződés díjfizetéssel történő fenntartása érdekében a biztosítási bizto- sítási szerződés fennállásáról, a biztosítást igazoló okirat számáról, az általános szerződési feltételekről, a szerződés díjegyenlegéről, az esedékes díjtartozás össze- gérőlösszegéről, valamint vala- mint a szerződés évfordulójáról az elhunyt szerződő közeli hozzátartozója, illetve a vagyontárgy birtokosa részére - annak írásbeli kérelmére - adatot szolgáltathat, feltéve, hogy e minőségét a kérelmező okirattal igazolja. A biztosító bizto- sító a kérelmező személyes ada- tait adatait az adatszolgáltatást követően addig kezeli, ameddig a biztosítási szerződés alapján igény érvényesíthető, de legalább öt évig.

Appears in 3 contracts

Samples: Ügyféltájékoztató És Általános Szerződési Feltételek, Biztosítási Információk, Biztosítási Információk

Örökösök, hagyatéki eljárással érintett hozzátarto- zók adatainak kezelése. Az elhunyt szerződő féllel féllel, illetve biztosítottal kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesített jogo- sult is gyakorolhatja. A joggyakorláshoz szükséges mérték- ben az örökösök adatainak kezelésére – ideértve annak jogalapját, célját, időtartamát is - jelen adatkezelési tájé- koztató rendelkezései vonatkoznak azzal, hogy az örökös által adandó adatokról a biztosító az örökös azonosítását követően nyújt tájékoztatást. 2021. március 10-ei hatállyal a biztosító a hagyatéki eljá- rás jogerős lezárásáról történő tudomásszerzés napjáig az elhunyt szerződő által kötött vagyonbiztosítási szer- ződéshez szerző- déshez kapcsolódóan, kizárólag az érintett biztosítási szerződés szer- ződés díjfizetéssel történő fenntartása érdekében a biztosítási bizto- sítási szerződés fennállásáról, a biztosítást igazoló okirat számáról, az általános szerződési feltételekről, a szerződés díjegyenlegéről, az esedékes díjtartozás össze- gérőlösszegéről, valamint vala- mint a szerződés évfordulójáról az elhunyt szerződő közeli hozzátartozója, illetve a vagyontárgy birtokosa részére részére‌‌‌‌ - annak írásbeli kérelmére - adatot szolgáltathat, feltéve, hogy e minőségét a kérelmező okirattal igazolja. A biztosító bizto- sító a kérelmező személyes ada- tait adatait az adatszolgáltatást követően addig kezeli, ameddig a biztosítási szerződés alapján igény érvényesíthető, de legalább öt évig.

Appears in 2 contracts

Samples: Biztosítási Információk, www.allianz.hu

Örökösök, hagyatéki eljárással érintett hozzátarto- zók adatainak kezelése. Az elhunyt szerződő féllel féllel, illetve biztosítottal kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesített jogo- sult is gyakorolhatja. A joggyakorláshoz szükséges mérték- ben az örökösök adatainak kezelésére – ideértve annak jogalapját, célját, időtartamát is - jelen adatkezelési tájé- koztató rendelkezései vonatkoznak azzal, hogy az örökös által adandó adatokról a biztosító az örökös azonosítását követően nyújt tájékoztatást. 2021. március 10-ei hatállyal a tájékoztatást.‌‌‌ A biztosító a hagyatéki eljá- rás eljárás jogerős lezárásáról történő tudomásszerzés napjáig az elhunyt szerződő által kötött vagyonbiztosítási szer- ződéshez szerződéshez kapcsolódóan, kizárólag az érintett biztosítási szerződés díjfizetéssel történő fenntartása fenn- tartása érdekében a biztosítási szerződés fennállásáról, a biztosítást igazoló okirat számáról, az általános szerződési feltételekről, a szerződés díjegyenlegéről, az esedékes díjtartozás össze- gérőlösszegéről, valamint a szerződés évfordulójáról évforduló- járól az elhunyt szerződő közeli hozzátartozója, illetve a vagyontárgy birtokosa részére - annak írásbeli kérelmére - adatot szolgáltathat, feltéve, hogy e minőségét a kérelmező kérel- mező okirattal igazolja. A biztosító a kérelmező személyes ada- tait adatait az adatszolgáltatást követően addig kezeli, ameddig amed- dig a biztosítási szerződés alapján igény érvényesíthető, de legalább öt évig.

Appears in 1 contract

Samples: www.allianz.hu