Common use of ÜGYFÉL KÖTELEZETTSÉGEI Clause in Contracts

ÜGYFÉL KÖTELEZETTSÉGEI. 1. A III. pontban foglaltakon túl, Ügyfél köteles gondoskodni arról, hogy Kártya Megrendelés esetén a megállapodott Szállítás időpontjában (munkanapokon 8-16 óra között) a Kártya átvételére feljogosított alkalmazottja vagy megbízottja a Szállítási helyként megjelölt címen tartózkodjon. Amennyiben a Kártyákat a Programgazda megbízottja a Szállítási helyként megjelölt címen az Ügyfélnek felróható okból nem tudja átadni, úgy az Ügyfél a Kártyákat a Programgazda irodájában veheti át, vagy ismételt szállítást kérhet, mely esetben Programgazda jogosult külön Szállítási díjat felszámítani, függetlenül attól, hogy a meghiúsult Szállítás alkalmával felszámíthatott-e Szállítási díjat vagy sem. 2. Ügyfél a Megrendelés leadását és a Díjbekérő szerinti ellenérték kiegyenlítését követően a leadott Megrendeléstől elállni nem jogosult. 3. Ügyfél köteles a Programgazda számára a Szolgáltatási- valamint Kártyadíjat megfizetni abban az esetben is, amennyiben a leadott Megrendelésétől eláll, és amennyiben a Kártya gyártása a Programgazda tájékoztatása szerint elindult. 4. Ügyfél köteles a cégneve, székhelye, telefon- és faxszáma, bankszámlaszáma, valamint adószáma megváltozásáról, továbbá a kapcsolattartóinak (aláírásra jogosult vezető, ügyintézők) elérhetőségeiben bekövetkezett változásról haladéktalanul, de legkésőbb a változás napjától számított 5 munkanapon belül vagy legkésőbb a következő Megrendelés leadását megelőző 48 órával, amelyik a kettő közül a korábbi, Programgazdát írásban, a megváltozott adatok xxxxxxxxxxxxx-xx@xxxxxxx.xxx címre történő megküldésével értesíteni. Ezen kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből fakadó bármilyen következményért, ideértve az esetleges szállítási késedelmet is, Programgazdát nem terheli felelősség. 5. Ügyfél vállalja és szavatolja, hogy minden leendő Kártyabirtokost a rendelés leadása előtt igazolható módon tájékoztat a Szolgáltatással kapcsolatos személyes adatkezelésekről az Adatkezelés Tájékoztató átadásával. Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy Kártyát vagy Társkártyát csak azon természetes személyek részére rendel meg a Programgazdától, akik részére az Adatkezelési Tájékoztatót rendelkezésre bocsátotta. 6. A Szolgáltatás nyújtásához szükséges személyes adatok adattartalmának hiányos kitöltése miatt az érintett Kártyabirtokosnak vagy a Programgazdának bármilyen kára keletkezne, úgy azokért az Ügyfél teljes körűen helytállni köteles. 7. Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy csak azon személyek részére rendel Xxxxxxx Xxxxxxx, akik részére a megrendelés t követő 180 napon belül feltöltést fog teljesíteni. Amennyiben Ügyfél ezen kötelezettségvállalásának nem tesz eleget, úgy Programgazda jogosult Kártyánként éves díjat felszámítani. Az Éves Kártyadíj mértéke mindenkor a jelen ÁSZF 6. számú mellékletében kerül meghatározásra. 8. Ügyfél köteles a Kártyabirtokosait igazolható módon tájékoztatni a jelen ÁSZF-ben foglalt, őket érintő feltételekről, rendelkezésekről, valamint a Kártya használatával, a kapcsolódó juttatásokra vonatkozó mindenkori hatályos adójogi szabályozásokról. Ennek elmaradásából az Edenredet és a Kibocsátót semmilyen felelősség nem terheli. Ügyfél továbbá köteles igazolható módon a Kártyabirtokos ÁSZF-et a Kártyabirtokos, Társkártyabirtokos rendelkezésére bocsátani.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

ÜGYFÉL KÖTELEZETTSÉGEI. 1. 4.1 A III. pontban foglaltakon túl, túl Ügyfél köteles gondoskodni arról, hogy Kártya Megrendelés esetén a megállapodott Szállítás időpontjában (munkanapokon 8-16 óra között) a Kártya átvételére feljogosított alkalmazottja vagy megbízottja a Szállítási helyként megjelölt címen tartózkodjon. Amennyiben a Szállítás napján az átvételre jogosult személyek nem tartózkodnak a szállítási címen, Ügyfél köteles a Kártyák átvételére feljogosított személy helyettesítéséről gondoskodni úgy, hogy (i) cégjegyzékben szereplő személy által (ii) vagy Ügyfél belső eljárásrendje szerint beszerzett jóváhagyás útján két tanúval ellátott meghatalmazással ad jogosultságot a Kártyák átvételére a helyettes(ek) részére. Amennyiben a Kártyákat a Programgazda megbízottja a Szállítási helyként megjelölt címen az Ügyfélnek felróható okból nem tudja átadni, úgy az Ügyfél a Kártyákat a Programgazda irodájában veheti át, vagy ismételt szállítást kérhet, mely esetben Programgazda jogosult külön Szállítási díjat felszámítani, függetlenül attól, hogy a meghiúsult Szállítás alkalmával felszámíthatott-e Szállítási díjat vagy sem. 2. 4.2 Az Ügyfél a Megrendelés leadását és a Díjbekérő az Összesítő szerinti ellenérték kiegyenlítését követően a leadott az adott Megrendeléstől elállni nem jogosult. Ilyen esetekben jelen ÁSZF VI.4 (Téves feltöltés) foglaltak az irányadók. 3. 4.3 Az Ügyfél vállalja, hogy jelen szerződés keretén belül a Kibocsátónak átadja azon munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló munkavállalói személyes adatait, akiknek szándékában áll a Kibocsátóval korlátozott rendeltetésű fizetési számla nyitására vonakozó keretszerződést kötni. 4.4 Az Ügyfél vállalja, hogy a vele munkaviszonyban álló Kártyabirtokosok korlátozott rendeltetésű számláit csak az Edenred Ticket Restaurant SZÉP Kártya munkáltatói juttatásának utalása érdekében használja, azokra egyéb juttatást nem teljesít. 4.5 Az Ügyfél köteles betartani a Programgazda számára mindenkor érvényben lévő adatvédelmi rendelkezéseket a Szolgáltatási- valamint Kártyadíjat megfizetni abban az esetben is, amennyiben a leadott Megrendelésétől eláll, és amennyiben a Kártya gyártása a Programgazda tájékoztatása szerint elindultKártyabirtokosok Edenred Ticket Restaurant SZÉP Kártyához tartozó alszámlái tekintetében. 44.6 A Szolgáltatás nyújtásához szükséges személyes adatok adattartalmának hiányos kitöltése miatt az érintett Kártyabirtokosnak vagy a Kibocsátónak bármilyen kára keletkezne, úgy azokért az Ügyfél teljeskörűen helytállni köteles. 4.7 Az Ügyfél kötelezi magát, hogy csak a vele munkaviszonyban álló Kártyabirtokos szériaszámaira indít lekérdezést. Amennyiben az Ügyfél olyan adatot kérdez le, amelyre nem lenne jogosult, a Kibocsátó az ezzel kapcsolatos minden felelősségét kizárja. 4.8 Az Ügyfél köteles a cégneve, székhelye, telefon- és faxszáma, bankszámlaszáma, valamint adószáma megváltozásáról, továbbá a kapcsolattartóinak (aláírásra jogosult vezető, ügyintézők) elérhetőségeiben bekövetkezett változásról haladéktalanul, de legkésőbb a változás napjától számított 5 munkanapon belül vagy legkésőbb a következő Megrendelés leadását megelőző 48 órával, amelyik a kettő közül a korábbi, Programgazdát Kibocsátót írásban, a megváltozott adatok xxxxxxxxxxxxx-xx@xxxxxxx.xxx xxxxxxxxxxxxxxx-xx@xxxxxxx.xxx címre történő megküldésével értesíteni. Ezen kötelezettség elmulasztásából, elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből fakadó bármilyen következményért, ideértve az esetleges szállítási késedelmet is, Programgazdát Kibocsátót nem terheli felelősség. 5. Ügyfél vállalja és szavatolja, hogy minden leendő Kártyabirtokost a rendelés leadása előtt igazolható módon tájékoztat a Szolgáltatással kapcsolatos személyes adatkezelésekről az Adatkezelés Tájékoztató átadásával. Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy Kártyát vagy Társkártyát csak azon természetes személyek részére rendel meg a Programgazdától, akik részére az Adatkezelési Tájékoztatót rendelkezésre bocsátotta. 6. A Szolgáltatás nyújtásához szükséges személyes adatok adattartalmának hiányos kitöltése miatt az érintett Kártyabirtokosnak vagy a Programgazdának bármilyen kára keletkezne, úgy azokért az Ügyfél teljes körűen helytállni köteles. 7. Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy csak azon személyek részére rendel Xxxxxxx Xxxxxxx, akik részére a megrendelés t követő 180 napon belül feltöltést fog teljesíteni. Amennyiben Ügyfél ezen kötelezettségvállalásának nem tesz eleget, úgy Programgazda jogosult Kártyánként éves díjat felszámítani. Az Éves Kártyadíj mértéke mindenkor a jelen ÁSZF 6. számú mellékletében kerül meghatározásra. 8. Ügyfél köteles a Kártyabirtokosait igazolható módon tájékoztatni a jelen ÁSZF-ben foglalt, őket érintő feltételekről, rendelkezésekről, valamint a Kártya használatával, a kapcsolódó juttatásokra vonatkozó mindenkori hatályos adójogi szabályozásokról. Ennek elmaradásából az Edenredet és a Kibocsátót semmilyen felelősség nem terheli. Ügyfél továbbá köteles igazolható módon a Kártyabirtokos ÁSZF-et a Kártyabirtokos, Társkártyabirtokos rendelkezésére bocsátani.

Appears in 1 contract

Samples: Service Agreement

ÜGYFÉL KÖTELEZETTSÉGEI. 1Ügyfél köteles: - Amennyiben a szerződés elektronikus úton jön létre (azzal, hogy Ügyfél a szolgáltatás igénybevételét jelzi és azt a Szolgáltató visszaigazolja az Ügyfél által megadott elektronikus levelezési címére): a Szolgáltató részére az ajánlatban meghatározott megbízási díjat, a Szolgáltató által kibocsátott díjbekérő, vagy számla alapján, az ajánlatban és a jelen Általános Szerződési Feltételekben rögzített rendelkezéseknek megfelelően kiegyenlíteni. - Amennyiben a szerződés kosár használatával jön létre: bankkártyával közvetlenül (BARION) megfizetni a Szolgáltató részére. Az online bankkártyás fizetések a Barion rendszerén keresztül valósulnak meg. A IIIbankkártya adatok a kereskedőhöz nem jutnak el. pontban foglaltakon túlA szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013.” Ügyfél köteles gondoskodni arróla megbízás keretében végzett tevékenysége során tudomására jutott megoldásokat, hogy Kártya Megrendelés esetén a megállapodott Szállítás időpontjában (munkanapokon 8Szolgáltatót illető technológiákat, know-16 óra között) a Kártya átvételére feljogosított alkalmazottja vagy megbízottja a Szállítási helyként megjelölt címen tartózkodjon. Amennyiben a Kártyákat a Programgazda megbízottja a Szállítási helyként megjelölt címen az Ügyfélnek felróható okból how-t és vonatkozó szellemi termékeit titokként kezelni, azokat nem tudja átadni, úgy az Ügyfél a Kártyákat a Programgazda irodájában veheti át, vagy ismételt szállítást kérhet, mely esetben Programgazda jogosult külön Szállítási díjat felszámítani, függetlenül attól, hogy a meghiúsult Szállítás alkalmával felszámíthatott-e Szállítási díjat vagy sem. 2. Ügyfél a Megrendelés leadását és a Díjbekérő szerinti ellenérték kiegyenlítését követően a leadott Megrendeléstől elállni nem jogosult. 3használhatja fel. Ügyfél köteles Szolgáltató részére minden olyan információt megadni, mely a Programgazda megbízásban vállalt kötelezettségek teljesítése során szükséges. Ügyfél biztosítja, hogy Szolgáltató a feladat ellátásával kapcsolatos összes ügybe megfelelő módon és időben betekintsen. Ügyfél támogatja Szolgáltatót feladatai ellátásában azáltal, hogy mielőbb választ ad az ajánlatban rögzített feladatok elvégzésével kapcsolatban felmerülő kérdésekre, és megad minden információt számára a Szolgáltatási- valamint Kártyadíjat megfizetni abban az esetben isfeladatok végrehajtásához. Az Ügyfél tudomásul veszi, amennyiben hogy köteles minden – a leadott Megrendelésétől elállszerződéses kapcsolat létrejöttét követően felmerült, a feladat teljesítésével összefüggő – új információról, tényről haladéktalanul értesíteni Szolgáltatót. Szolgáltató nem vállal felelősséget a tudomásán kívüli tények miatti és amennyiben a Kártya gyártása a Programgazda tájékoztatása szerint elindult. 4megfelelő tájékoztatás elmaradásából eredő problémákért, hibákért. Ügyfél köteles az általa képviselt vállalkozás/egyéb szervezet státuszában bekövetkezett változásokról a cégneveSzolgáltatót haladéktalanul értesíteni. Ügyfél tudomásul veszi, székhelyehogy amennyiben a Szolgáltató által küldött árajánlatban írtakhoz képest módosítást eszközöl az elvégzendő feladatok tekintetében, telefon- a módosítások kapcsán esetlegesen felmerülő többletköltségek őt terhelik. Ügyfél tudomásul veszi, hogy adótanácsadási, könyvelési tevékenysége során Szolgáltató a 2007. évi CXXXVI. törvény (a pénzmosás és faxszámaterrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról) hatálya alá tartozik és ezáltal az ügyfelei azonosítására köteles. Ügyfél vállalja, bankszámlaszámahogy nyilatkozatot bocsát a Szolgáltató rendelkezésére a fent hivatkozott törvény rendelkezéseivel összhangban, valamint adószáma megváltozásáról, továbbá átadja a kapcsolattartóinak (aláírásra jogosult vezető, ügyintézők) elérhetőségeiben bekövetkezett változásról haladéktalanul, de legkésőbb a változás napjától számított 5 munkanapon belül vagy legkésőbb a következő Megrendelés leadását megelőző 48 órával, amelyik a kettő közül a korábbi, Programgazdát írásban, a megváltozott adatok xxxxxxxxxxxxx-xx@xxxxxxx.xxx címre történő megküldésével értesíteni. Ezen kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből fakadó bármilyen következményért, ideértve az esetleges szállítási késedelmet is, Programgazdát nem terheli felelősség. 5. Ügyfél vállalja és szavatolja, hogy minden leendő Kártyabirtokost a rendelés leadása előtt igazolható módon tájékoztat a Szolgáltatással kapcsolatos személyes adatkezelésekről az Adatkezelés Tájékoztató átadásávaltörvényben felsorolt dokumentumokat. Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy Kártyát vagy Társkártyát csak azon természetes személyek részére rendel meg a Programgazdától, akik részére az Adatkezelési Tájékoztatót rendelkezésre bocsátotta. 6. A Szolgáltatás nyújtásához szükséges személyes adatok adattartalmának hiányos kitöltése miatt az érintett Kártyabirtokosnak vagy fenti információkban bekövetkezett bármely változásról a Programgazdának bármilyen kára keletkezne, úgy azokért az Ügyfél teljes körűen helytállni köteles. 7Szolgáltatót – a változást követő 5 munkanapon belül – tájékoztatja. Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy az adatfeldolgozás, a könyvelés teljeskörűségét a bizonylatok rendelkezésre bocsátásával biztosítja. Ha számla hiányzik, annak pótlása az Ügyfél feladata. Ügyfél tudomásul veszi, hogy ha a pótlás csak azon személyek részére rendel Xxxxxxx Xxxxxxxhatáridőn túl érkezik, akik részére és annak tartalmáról a megrendelés t követő 180 napon belül feltöltést fog teljesíteni. Amennyiben Ügyfél ezen kötelezettségvállalásának nem tesz elegetSzolgáltatónak előzetes tudomása nincs, úgy Programgazda jogosult Kártyánként éves díjat felszámítania számla feldolgozása kimarad. Az Éves Kártyadíj mértéke mindenkor a jelen ÁSZF 6ilyen esetekkel kapcsolatos jogkövetkezményekért Szolgáltató felelősséget nem vállal. számú mellékletében kerül meghatározásra. 8. Ügyfél köteles a Kártyabirtokosait igazolható módon tájékoztatni a jelen ÁSZF-ben foglalt, őket érintő feltételekről, rendelkezésekről, valamint a Kártya használatávalA teljeskörűség, a kapcsolódó juttatásokra vonatkozó mindenkori hatályos adójogi szabályozásokrólbizonylatok hiánytalanságának biztosítása az Ügyfél feladata. Ennek elmaradásából A bizonylatok határidőn túli rendelkezésre bocsátásából eredő mindennemű késedelem az Edenredet Ügyfél felelőssége és veszélye. Az Ügyfél által rendelkezésre bocsátott, alakilag megfelelő bizonylatok, okmányok tartalmáért, a Kibocsátót semmilyen felelősség mögöttük lévő gazdasági események valódiságáért Szolgáltató semminemű felelősséget nem terheli. Ügyfél továbbá köteles igazolható módon vállal, a Kártyabirtokos ÁSZF-et a Kártyabirtokos, Társkártyabirtokos rendelkezésére bocsátaniteljesítés valódiságát nem vizsgálja.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

ÜGYFÉL KÖTELEZETTSÉGEI. 1. A III. pontban foglaltakon túl, Ügyfél köteles gondoskodni arról, hogy Kártya Megrendelés esetén a megállapodott Szállítás időpontjában (munkanapokon 8-16 óra között) a Kártya átvételére feljogosított alkalmazottja vagy megbízottja a Szállítási helyként megjelölt címen tartózkodjon. Amennyiben a Kártyákat a Programgazda megbízottja a Szállítási helyként megjelölt címen az Ügyfélnek felróható okból nem tudja átadni, úgy az Ügyfél a Kártyákat a Programgazda irodájában veheti át, vagy ismételt szállítást kérhet, mely esetben Programgazda jogosult külön Szállítási díjat felszámítani, függetlenül attól, hogy a meghiúsult Szállítás alkalmával felszámíthatott-e Szállítási díjat vagy sem. 2. Ügyfél a Megrendelés leadását és a Díjbekérő szerinti ellenérték kiegyenlítését követően a leadott Megrendeléstől elállni nem jogosult. 3. Ügyfél köteles a Programgazda számára a Szolgáltatási- valamint Kártyadíjat megfizetni abban az esetben is, amennyiben a leadott Megrendelésétől eláll, és amennyiben a Kártya gyártása a Programgazda tájékoztatása szerint elindult. 4. Ügyfél köteles a cégneve, székhelye, telefon- és faxszáma, bankszámlaszáma, valamint adószáma megváltozásáról, továbbá a kapcsolattartóinak (aláírásra jogosult vezető, ügyintézők) elérhetőségeiben bekövetkezett változásról haladéktalanul, de legkésőbb a változás napjától számított 5 munkanapon belül vagy legkésőbb a következő Megrendelés leadását megelőző 48 órával, amelyik a kettő közül a korábbi, Programgazdát írásban, a megváltozott adatok xxxxxxxxxxxxx-xx@xxxxxxx.xxx címre történő megküldésével értesíteni. Ezen kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből fakadó bármilyen következményért, ideértve az esetleges szállítási késedelmet is, Programgazdát nem terheli felelősség. 5. Ügyfél vállalja és szavatolja, hogy minden leendő Kártyabirtokost a rendelés leadása előtt igazolható módon tájékoztat a Szolgáltatással kapcsolatos személyes adatkezelésekről az Adatkezelés Tájékoztató átadásával. Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy Kártyát vagy Társkártyát csak azon természetes személyek részére rendel meg a Programgazdától, akik részére az Adatkezelési Tájékoztatót rendelkezésre bocsátotta. 6. A Szolgáltatás nyújtásához szükséges személyes adatok adattartalmának hiányos kitöltése miatt az érintett Kártyabirtokosnak vagy a Programgazdának bármilyen kára keletkezne, úgy azokért az Ügyfél teljes körűen helytállni köteles. 7. Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy csak azon személyek részére rendel Xxxxxxx Xxxxxxx, akik részére a megrendelés t megrendelést követő 180 napon belül feltöltést fog teljesíteni. Amennyiben Ügyfél ezen kötelezettségvállalásának nem tesz eleget, úgy Programgazda jogosult Kártyánként éves díjat felszámítani. Az Éves Kártyadíj mértéke mindenkor a jelen ÁSZF 6. számú mellékletében kerül meghatározásra. 8. Ügyfél köteles a Kártyabirtokosait igazolható módon tájékoztatni a jelen ÁSZF-ben foglalt, őket érintő feltételekről, rendelkezésekről, valamint a Kártya használatával, a kapcsolódó juttatásokra vonatkozó mindenkori hatályos adójogi szabályozásokról. Ennek elmaradásából az Edenredet és a Kibocsátót semmilyen felelősség nem terheli. Ügyfél továbbá köteles igazolható módon a Kártyabirtokos ÁSZF-et a Kártyabirtokos, Társkártyabirtokos rendelkezésére bocsátani.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions