Közbeszerzési Dokumentumok
4840/2017/START
Közbeszerzési Dokumentumok
„SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyában,
a 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) Harmadik rész 112. § (1) bekezdés b) pontja szerinti
– figyelemmel a 307/2015. (X. 27.) Korm. rendeletben foglaltakra – tárgyalásos közbeszerzési eljáráshoz
2017. július 13.
Tartalomjegyzék:
A) Útmutató a részvételre jelentkezők részére 4
3. Az eljárást megindító felhívás és a részvételi jelentkezés visszavonása 5
4. A részvételi felhívás és egyéb Közbeszerzési Dokumentumok, a részvételi jelentkezés módosítása 5
5. Kapcsolattartásra vonatkozó szabályok 5
7. Közös részvételi jelentkezésre vonatkozó szabályok 6
8. A részvételre jelentkezés költsége 7
9. A részvételi jelentkezés formája, benyújtásának helye és határideje 7
10. A részvételi jelentkezések bírálata 8
11. Kapacitást nyújtó szervezet igénybe vétele 8
11. A részvételi szakaszt lezáró döntés 9
B) Útmutató az ajánlattevők részére 11
4. Ajánlattal kapcsolatos költségek, ajánlatok kezelése 11
5. Az ajánlatok összeállításával kapcsolatos információk 12
6. Az ajánlat formája, benyújtásának helye és határideje 12
8. Az ajánlatok bírálata és értékelése 13
11. Ajánlatkérő tájékoztatása a Kbt. 73. § (5) bekezdése alapján 17
Külön mellékletként csatolva. 20
IV. Igazolások- és nyilatkozatok jegyzéke 21
A) Részvételi szakaszban alkalmazandó nyilatkozatminták 24
1. sz. melléklet: Felolvasólap (részvételi szakasz) 25
2. sz. melléklet: Részvételre jelentkező nyilatkozata a Kbt. 66. § (4) bekezdése tekintetében 27
3. sz. melléklet: Nyilatkozat közös részvételre jelentkezésről 28
4. sz. melléklet: Részvételre jelentkező nyilatkozata a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerint 29
5. sz. melléklet: Részvételre jelentkező nyilatkozata a Kbt. 66. § (6) bekezdés a)-b) pontja tekintetében 34
6. sz. melléklet: Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bekezdése tekintetében 35
8. sz. melléklet: Nyilatkozat üzleti titokról 36
9. sz. melléklet: Nyilatkozat a felelős fordításról 37
10. sz. melléklet: Nyilatkozat a papír alapú és az elektronikus példány egyezőségéről 38
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL 39
B) Ajánlattételi szakaszban alkalmazandó nyilatkozatminták 40
11. számú melléklet: Felolvasólap (ajánlattételi szakasz) 41
12. sz. melléklet: Ajánlattevői nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdése tekintetében 43
14. sz. melléklet: Nyilatkozat a Kbt. 84. § (1) bekezdés d) pontja szerint a kizáró okok fenn nem állásáról 44
16. sz. melléklet: Referencia nyilatkozat 46
17. sz. melléklet: Nyilatkozat üzleti titokról 47
18. sz. melléklet: Nyilatkozat a felelős fordításról 48
19. sz. melléklet: Nyilatkozat a papír alapú és az elektronikus példány egyezőségéről 49
20. sz. melléklet: Nyilatkozat az ajánlat végleges műszaki/szakmai tartalmára vonatkozóan 50
I. Útmutató
A) Útmutató a részvételre jelentkezők részére
1. Általános tudnivalók
Jelen közbeszerzési eljárás olyan két szakaszból álló eljárás, amelynek első, részvételi szakaszában az ajánlatkérő a részvételre jelentkezőknek a szerződés teljesítésére való alkalmasságáról vagy alkalmatlanságáról dönt.
2. Előzetes kikötések
A részvételi jelentkezés elkészítésének alapja a Közbeszerzési Dokumentumok, mely tartalmazza a részvételi jelentkezés elkészítésével kapcsolatban a részvételre jelentkezők részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, a részvételi jelentkezés részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét, valamint a további ajánlott igazolás- és nyilatkozatmintákat.
A részvételre jelentkezőnek a részvételi felhívásban, valamint a Közbeszerzési Dokumentumok hivatkozott pontjaiban, valamint a Kbt-ben és a kapcsolódó jogszabályokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell részvételi jelentkezését elkészítenie.
Az eljárásban kizárólag azok a gazdasági szereplők nyújthatnak be részvételi jelentkezést, amelyeknek az ajánlatkérő a részvételi felhívást megküldte.
A Közbeszerzési Dokumentumokat Ajánlatkérő a részvételi felhívás megküldésének időpontjától, korlátlanul és teljes körűen, a részvételi felhívás I.2) pontjában megadott xxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/xxx-xxxxxxx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx honlapon, elektronikus úton, térítésmentesen teszi hozzáférhetővé a gazdasági szereplők számára. Ajánlatkérő a Kbt. 39. § (1) bekezdésben foglaltak teljesítése mellett a Közbeszerzési dokumentumokat közvetlenül meg is küldi a részvételre felhívott gazdasági szereplők részére.
Ajánlatkérő a Kbt. 112. § (2) bekezdése alapján köteles legalább három - a Közbeszerzési Hatóság felé előzetesen megjelölt - gazdasági szereplőnek megküldeni az eljárást megindító felhívást, valamint rajtuk kívül mindazoknak a gazdasági szereplőknek is, akik az ajánlatkérőnél az eljárás iránt érdeklődésüket jelezték. Az eljárást megindító felhívást a gazdasági szereplők részére egyidejűleg, közvetlenül írásban kell megküldeni legkésőbb az összefoglaló tájékoztatás megküldésétől számított tizenkét hónapon belül. Az eljárásban kizárólag azok a gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot, illetve nyújthatnak be részvételre jelentkezést, amelyeknek az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást megküldte. Bármely gazdasági szereplő, amelynek az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást megküldte, jogosult közösen ajánlatot tenni, illetve közösen részvételi jelentkezést benyújtani olyan gazdasági szereplővel is, amelynek az ajánlatkérő nem küldött eljárást megindító felhívást. Az ajánlatkérő az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések bontásakor ismerteti, hogy mely gazdasági szereplőknek küldte meg saját kezdeményezésére az eljárást megindító felhívást.
A Közbeszerzési Dokumentumokat részvételi jelentkezésenként legalább egy részvételre jelentkezőnek, vagy a részvételi jelentkezésében megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie a részvételi határidő lejártáig.
A részvételre jelentkező kötelessége, hogy teljes körű ismereteket szerezzen a maga számára a közbeszerzési eljárás minden vonatkozásában a részvételi jelentkezés benyújtása előtt. Ajánlatkérő feltételezi, hogy a részvételre jelentkező minden olyan információt beszerzett, amely a részvételi jelentkezés elkészítéséhez szükséges.
Ajánlatkérő valamennyi részvételre jelentkezőtől elvárja, hogy az összes tájékoztatást, követelményt, meghatározást, specifikációt, amelyet a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmaznak, átvizsgáljon.
A részvételre jelentkező kizárólagos felelőssége, hogy a részvételi jelentkezési határidő lejártáig figyelemmel kövesse Ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Dokumentumok hozzáférésére rendszeresített honlapját; a részvételre jelentkező nem hivatkozhat adott dokumentum, adat vagy információ nem megismerésére a részvételi jelentkezés valamely hibája kapcsán.
Bármely, a részvételi jelentkezés által tartalmazott hiba, hiányosság a részvételre jelentkező kockázatára történik, és adott esetben a részvételi jelentkezés érvénytelenségét eredményezheti.
3. Az eljárást megindító felhívás és a részvételi jelentkezés visszavonása
A Kbt. 53. §-a alapján Ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást a részvételi határidő lejártáig vonhatja vissza. A visszavonásról a Kbt. 113. § (4) bekezdése alapján nem kell hirdetményt közzétenni, hanem az eredeti részvételi határidő lejárta előtt közvetlenül, egyidejűleg írásban kell tájékoztatni azokat a gazdasági szereplőket, akiknek az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást megküldte.
A részvételre jelentkező a részvételi határidő lejártáig vonhatja vissza részvételi jelentkezését.
4. A részvételi felhívás és egyéb Közbeszerzési Dokumentumok, a részvételi jelentkezés módosítása
A Kbt. 55. §-ában foglaltak szerint Ajánlatkérő a részvételi felhívás tartalmát (ideértve a részvételi határidő meghosszabbítását is) a részvételi határidő lejártáig módosíthatja. A módosításról a Kbt. 113.
§ (4) bekezdése alapján nem kell hirdetményt közzétenni, hanem az eredeti részvételi határidő lejárta előtt közvetlenül, egyidejűleg írásban kell tájékoztatni azokat a gazdasági szereplőket, akiknek az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást megküldte.
A részvételre jelentkező a részvételi határidő lejártáig teljes körű, új részvételi jelentkezés benyújtásával módosíthatja a részvételi jelentkezését. Ebben az esetben az elsőként benyújtott részvételi jelentkezést visszavontnak kell tekinteni.
5. Kapcsolattartásra vonatkozó szabályok
A kapcsolattartásra a Kbt. 41 §-a vonatkozik. A részvételre jelentkező kizárólagos felelőssége, hogy olyan telefax-elérhetőséget adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ugyancsak a részvételre jelentkező felelőssége, hogy a szervezeti egységén belül az ajánlatkérő által megküldendő bármely dokumentum időben az arra jogosulthoz megérkezzen.
Ajánlatkérő kapcsolattartója a részvételi felhívás I.1) pontjában megjelölt személy.
Referencia igénylésével kapcsolatos központi elérhetőség: referenciakeres@mav-start.hu1
6. Kiegészítő tájékoztatás
Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.)
A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a részvételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles megadni.
Ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy a kérdés megválaszolása a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségével.
Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére.
A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg.
1 Amennyiben a szerződést kötő másik fél (vagy jogutódja) a MÁV-START Zrt.
Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra.
A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számára.
A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhat.
A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg.
7. Közös részvételi jelentkezésre vonatkozó szabályok
Bármely gazdasági szereplő, amelynek az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást megküldte, jogosult közösen ajánlatot tenni, illetve közösen részvételi jelentkezést benyújtani olyan gazdasági szereplővel is, amelynek az ajánlatkérő nem küldött eljárást megindító felhívást.
Közös részvételi jelentkezés esetén a közös részvételre jelentkezőknek írásbeli megállapodást kell kötniük egymással, melyben szabályozzák a közös részvételre jelentkezők egymás közötti és az ajánlatkérővel való kapcsolatát. A részvételi jelentkezésben utalni kell a közös részvételi szándékra, s meg kell nevezni a tagokat, illetve a Kbt. 35. § (2) bekezdése nyomán a részvételre jelentkezők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös részvételre jelentkezők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni (név, cím, kapcsolattartó feltüntetésével). Az együttműködési megállapodást a részvételi jelentkezéshez csatolni kell.
A megállapodásnak az alábbi kötelező elemeket kell tartalmazni:
• a közös részvételre jelentkezők közös fellépési formájának ismertetését és
• a részvételi jelentkezés aláírása módjának ismertetését, és
• a részesedés mértékének feltüntetését, és
• a vezető tag (a képviselő) megjelölését azzal, hogy a képviselő korlátozás nélkül jogosult valamennyi közös részvételre jelentkezőt képviselni az ajánlatkérővel szemben a jelen
közbeszerzési eljárásban, az ajánlatkérő által a részvételre jelentkező, illetve a részvételre jelentkező által az ajánlatkérő felé megteendő, illetve megtehető jognyilatkozatokban, és
• a részvételi jelentkezésben vállalt kötelezettségek megosztásának ismertetését, és
• a részvételi jelentkezésben vállalt kötelezettségeken belül azokat, amelyeket:
a) az egyes részvételre jelentkezők külön-külön teljesítenek (az érintett részvételre jelentkező
megnevezésével),
b) amelyeket egynél több részvételre jelentkező együttesen teljesít (az érintett részvételre jelentkezők megnevezésével),
c) és azon kötelezettségeket, amelyek tekintetében harmadik személlyel kívánnak szerződést kötni,
• azon megállapodást, miszerint közös részvételre jelentkezők a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak, és
• a részvételi jelentkezés benyújtásának napján érvényes és hatályos, és hatálya, teljesítése, alkalmazhatósága vagy végrehajthatósága nem függ felfüggesztő (hatályba léptető), illetve bontó feltételtől és/vagy harmadik személy, illetve hatóság jóváhagyásától.
A közös részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplők személyében a részvételi határidő lejárta után változás nem következhet be.
A közös részvételre jelentkezők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös részvételre jelentkezők megjelölését.
Továbbá Ajánlatkérő kizárja projekttársaság létrehozását.
8. A részvételre jelentkezés költsége
A részvételi jelentkezés elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos összes költség a részvételre jelentkezőt terheli.
Az ajánlatkérő nem felel, és/vagy nem fizet semmiféle költségért vagy kárért, amely a részvételre jelentkezőt érheti a részvételi jelentkezéssel kapcsolatban. A részvételre jelentkezőnek nincs joga semmilyen, a releváns Közbeszerzési Dokumentumokban kifejezetten jelzett jogcímen kívüli egyéb – így különösen anyagi – igény érvényesítésére. A közbeszerzési eljárás eredményes vagy eredménytelen befejezésétől függetlenül az ajánlatkérővel szemben e költségekkel kapcsolatban semmilyen követelésnek nincs helye.
Az ajánlatkérő kifejezetten nyilatkozik, hogy a részvételre jelentkezések elkészítéséért sem a részvételre jelentkezőknek, sem másoknak semmilyen ellenértéket nem fizet.
9. A részvételi jelentkezés formája, benyújtásának helye és határideje
A részvételi jelentkezést egy eredeti papír alapú, és egy, a papír alapú példánnyal mindenben megegyező, .pdf formátumú (szkennelt), adathordozón (Pl. CD, DVD) elhelyezett elektronikus másolati példányban kell benyújtani.
A részvételi jelentkezést közvetlenül, vagy postai úton, írásban, sérülésmentes, zárt csomagolásban kell benyújtani a részvételi felhívásban megjelölt részvételi határidő lejártáig az alábbi helyszínre:
Helyszín: MÁV Csoport Székház, 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 54-60. 370. iroda Címzett: xx. Xxxxxx Xxxxx (00-0-000-0000; xxxxxx.xxxxx@xxx-xxx.xx)
A részvételi jelentkezés benyújtására a Kbt. 68. § (2) bekezdése vonatkozik. A részvételi jelentkezésnek a részvételi határidőre, a fenti helyszínre való megérkezéséért a felelősség a részvételre jelentkezőt terheli.
A részvételi jelentkezés csomagolásán a „Részvételi jelentkezés – SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” „Határidő (2017. július 24. 11:00 óra) előtt nem bontható fel!” feliratot kell feltüntetni.
A részvételi jelentkezés eredeti példányát állagsérelem nélkül nem szétbontható módon, lapozhatóan kell összefűzni, mely feltételnek önmagában a spirálozás nem felel meg. Ajánlatkérő ezen formai követelmény teljesítésére javasolja, hogy a részvételi jelentkezés zsinórral kerüljön összefűzésre, melynek csomója matricával a részvételre jelentkezés első vagy hátsó lapjához kerüljön rögzítésre, a matrica legyen lebélyegezve, vagy a részvételre jelentkező részéről erre jogosult aláírásával ellátva úgy, hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen.
A részvételi jelentkezés oldalait folyamatos számozással kell ellátni oly módon, hogy az oldalszámozás eggyel kezdődjön, és oldalanként eggyel növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni.
A részvételi jelentkezésnek az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján a részvételi jelentkezésben szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak.
A részvételi jelentkezés minden olyan oldalát, amelyen – a részvételi jelentkezés beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
A részvételi jelentkezések bontására a részvételi felhívásban foglaltaknak megfelelően, az ott meghatározott helyszínen kerül sor.
A részvételi jelentkezések felbontásakor ajánlatkérő ismerteti az alábbi adatokat:
- részvételre jelentkező neve,
- részvételre jelentkező címe (székhelye, lakóhelye),
A részvételre jelentkezések bontására vonatkozó egyéb szabályokat a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
10. A részvételi jelentkezések bírálata
Az eljárás részvételi szakaszában a részvételre jelentkező ajánlatot nem tehet. Amennyiben a részvételre jelentkező ajánlatot tesz, úgy az ajánlatkérő a részvételi jelentkezést a Kbt. 73. § (3) bekezdése alapján köteles érvénytelenné nyilvánítani.
Az ajánlatkérő köteles megállapítani, hogy mely részvételi jelentkezés érvénytelen, és hogy van-e olyan gazdasági szereplő, akit az eljárásból ki kell zárni.
Ajánlatkérő köteles a részvételi jelentkezéseket elbírálni, kivéve, ha a részvételi határidő lejártát követően beállott, ellenőrzési körén kívül eső és általa előre nem látható körülmény miatt a szerződés teljesítésére nem lenne képes, vagy ilyen körülmény miatt a szerződéstől való elállásnak vagy a szerződés felmondásának lenne helye [Kbt. 53. § (4) bekezdése].
A részvételi jelentkezések elbírálása során Ajánlatkérő értelemszerűen alkalmazza a Kbt. 71. §-ában foglaltakat.
A részvételi jelentkezés érvénytelenségi eseteit a Kbt. 73. §-a tartalmazza; a részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet kizárására a Kbt. 74. §-a vonatkozik.
A részvételi jelentkezések felbontása után sem a részvételre jelentkezők, sem más, a részvételi jelentkezések elbírálásában hivatalosan részt nem vevő személyek nem kaphatnak információt a részvételi jelentkezések értékelésével kapcsolatban az Összegezés a részvételi jelentkezések elbírálásáról szóló dokumentum megküldéséig.
11. Kapacitást nyújtó szervezet igénybe vétele
Részvételre jelentkezőnek a részvételi jelentkezésében nyilatkozni kell a tekintetben, hogy a Kbt. 65.
§ (7) bekezdése nyomán az előírt alkalmassági követelmények közül bármelyiknek bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva kíván-e megfelelni. A részvételre jelentkező arra vonatkozóan is nyilatkozni köteles, amennyiben nem vesz igénybe kapacitást nyújtó szervezetet az alkalmassági minimumkövetelmények igazolására.
Abban az esetben amennyiben az előírt alkalmassági követelmények bármelyikének a részvételre jelentkezők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva kívánnak megfelelni, úgy a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján meg kell jelölni a részvételi jelentkezésben ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében a részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
Amennyiben részvételre jelentkező az előírt alkalmassági feltételek bármelyikének igazolása esetén bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva kíván megfelelni – kivéve a Kbt. 65. §
(8) bekezdése szerinti esetkört – a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján csatolni kell a részvételi jelentkezésben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az okiratnak minimálisan az alábbi tartalmi elemeknek kell megfelelnie:
- tartalmazza a részvételre jelentkező és a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet képviseletében eljárók cégszerű aláírását;
- az okiratból egyértelműen ki kell derülnie, hogy az eljárást megindító felhívás mely alkalmassági követelményének vonatkozásában írták alá az okiratot;
- az okirat tartalmazza a kapacitást nyújtó szervezet részéről azon kötelezettségvállalást, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt; továbbá
amennyiben az adott alkalmassági követelmény tekintetében releváns a Kbt. 65. § (9) bekezdése, ebben az esetben
- az okiratban nem elegendő csupán nyilatkozni az erőforrások rendelkezésre állásáról, hanem az az okiratnak alá kell támasztania, hogy az adott alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet olyan mértékben vesz részt a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely – a részvételre jelentkező saját kapacitásával együtt – biztosítja, az elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben.
A kötelezettségvállalásnak a referenciákra vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet tekintetében azt kell alátámasztania, hogy ez a szervezet ténylegesen részt vesz a szerződés teljesítésében.
Amennyiben a részvételre jelentkező a gazdasági és pénzügyi alkalmasságot bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva igazolja, abban az esetben az a szervezet, amelynek adatait a részvételre jelentkező az alkalmasság igazolásához felhasználta, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az Ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
11. A részvételi szakaszt lezáró döntés
Ajánlatkérő valamennyi részvételre jelentkezőt írásban tájékoztatja a részvételi szakasz eredményéről, a részvételi szakasz eredménytelenségéről, a részvételre jelentkező kizárásáról, a szerződés teljesítésére vonatkozó alkalmatlanságának megállapításáról, részvételi jelentkezésének a Kbt. 73. §-a szerinti érvénytelenné nyilvánításáról, valamint ezek részletes indokolásáról.
Ajánlatkérő a fenti tájékoztatást a részvételre jelentkezők számára a döntését követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb három munkanapon belül adja meg. Ajánlatkérő a részvételi jelentkezések elbírálásának befejezésekor írásbeli összegezést készít a részvételi jelentkezésekről, melyet a részvételre jelentkezők számára egyidejűleg, e-mailen és/vagy telefaxon küld meg. A további szabályokat a Kbt. 79. §-a tartalmazza.
Az eljárás eredménytelenségének lehetséges eseteit a Kbt. 75. §-a tartalmazza.
Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési eljárásban a Kbt. 75. § (2) e) pontja szerinti eredménytelenségi esetkört nem alkalmazza.
12. Üzleti titok
Amennyiben részvételre jelentkező a Kbt. 44. § alapján jelentkezésének egy részét üzleti titoknak (ideértve a védett ismeretet is) minősíti, és ezáltal annak nyilvánosságra hozatalát megtiltja, úgy erről nyilatkoznia kell jelentkezésében. (Ajánlatkérő erre vonatkozóan a Közbeszerzési Dokumentumok V. fejezetében külön nyilatkozatmintát bocsát rendelkezésre.)
Ezzel kapcsolatban Ajánlatkérő felhívja részvételre jelentkezők figyelmét a Kbt. 44. § (2)-(4) bekezdésében foglaltakra.
Felhívja továbbá a figyelmet, hogy a fentiek alapján üzleti titoknak (ideértve a védett ismeretet is) minősített információkat a részvételi jelentkezésben elkülönített módon, mellékletben kell közölni. Az üzleti titkot tartalmazó iratokat úgy kell elkészíteni, hogy azok kizárólag olyan információkat tartalmazzanak, amelyek nyilvánosságra hozatala az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, továbbá ne tartalmazzanak a Kbt. 44. § (2)-(3) bekezdés szerinti elemeket.
A részvételre jelentkező az üzleti titkot tartalmazó́, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. A részvételre jelentkező által adott indokolás
nem megfelelő̋ , amennyiben csupán megismétli a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket vagy általánosságot rögzít, azaz az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra. A benyújtott indoklásban a
részvételre jelentkezőnek mindenképpen meg kell jelölnie a kockázatot, a veszélyeket és a valószínűsíthető sérelmet.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy amennyiben részvételre jelentkező valamely adatot a Kbt. 44. § (2)-(3) bekezdésébe ütköző módon minősít üzleti titoknak és ezt az ajánlatkérő hiánypótlási felhívását követően sem javítja, úgy jelentkezése a Kbt. 73. § (1) bekezdés fa) pontja alapján érvénytelen;
továbbá ha a részvételre jelentkező indokolása a hiánypótlást követően sem megfelelően, úgy a részvételi jelentkezés a Kbt. 73. § (1) bekezdés fb) pontja alapján érvénytelen.
Felhívjuk részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a jelen pontban ismertetett, üzleti titokra irányadó szabályok az ajánlattételi szakaszban az ajánlat elkészítése során is értelemszerűen alkalmazandóak.
12. További információk
Ajánlatkérő tájékoztatja részvételre jelentkezőket, hogy a MÁV-START Zrt-től származó referencia igénylése esetén az alábbi központi elérhetőséghez fordulhatnak: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx-xxxxx.xx.
B) Útmutató az ajánlattevők részére
1. Általános tudnivalók
Jelen közbeszerzési eljárás második, ajánlattételi szakaszában kizárólag azon gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot, akiket az ajánlatkérő az eljárás első, részvételi szakaszában alkalmasnak minősített a szerződés teljesítésére, és érvényes részvételi jelentkezést nyújtottak be (továbbiakban: ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők).
Ha a részvételi szakasz eredményes, az eredménynek a részvételre jelentkezőkkel történt közlésétől számított öt munkanapon belül az ajánlatkérő köteles az alkalmasnak minősített jelentkezőknek az ajánlattételi felhívást egyidejűleg megküldeni.
2. Előzetes kikötések
Az ajánlatok elkészítésének alapja a Közbeszerzési Dokumentumok, mely tartalmazza az ajánlatok elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, az ajánlatok részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét, valamint a további ajánlott igazolás- és nyilatkozatmintákat.
Az ajánlattevőnek az ajánlattételi felhívásban, valamint a Közbeszerzési Dokumentumok hivatkozott pontjaiban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie.
Az ajánlattevő kötelessége, hogy teljes körű ismereteket szerezzen a maga számára a közbeszerzési eljárás minden vonatkozásában az ajánlat benyújtása előtt. Ajánlatkérő feltételezi, hogy az ajánlattevő minden olyan információt beszerzett, amely az ajánlat elkészítéséhez szükséges.
Ajánlatkérő valamennyi ajánlattevőtől elvárja, hogy az összes tájékoztatást, követelményt, meghatározást, specifikációt, amelyet a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmaz, átvizsgáljon. Bármely, az ajánlat által tartalmazott hiba, hiányosság az ajánlattevő kockázatára történik, és adott esetben az ajánlat érvénytelenségét eredményezheti.
3. Kiegészítő tájékoztatás
Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők a megfelelő ajánlat elkészítése érdekében, a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhetnek. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word- formátum) is szükséges megküldeni.)
A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles megadni.
Ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy a kérdés megválaszolása a megfelelő ajánlattételhez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet az ajánlattételi határidő meghosszabbításának lehetőségével.
Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg valamennyi ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő részére.
A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg.
4. Ajánlattal kapcsolatos költségek, ajánlatok kezelése
Ajánlattevőnek kell viselnie minden, az ajánlatának összeállításával és benyújtásával kapcsolatos költséget. Ajánlatkérő semmilyen esetben sem tehető felelőssé e költségek felmerüléséért, függetlenül a közbeszerzési eljárás lefolytatásától vagy végkimenetelétől.
5. Az ajánlatok összeállításával kapcsolatos információk
Az ajánlatnak tartalmaznia kell:
• az ajánlat fedlapját
• tartalomjegyzéket, oldalszám jelöléssel
• felolvasólapot
• az ajánlattételi felhívás szerinti nyilatkozatokat, dokumentumokat
• az ajánlatkérő által a Közbeszerzési Dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott szerződéstervezetet (az esetleges javítási, módosítási javaslatok jelölésével (korrektúrázva)
kell az első ajánlathoz csatolni a szerződést, vagy ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy az alapajánlat benyújtásakor nincsen szerződéses észrevétele. Az esetlegesen javításokat, módosítási javaslatokat tartalmazó szerződéstervezet CD-n vagy DVD-n, WORD formátumban is csatolandó (korrektúrázva)
Az ajánlattevőnek az ajánlathoz nem kell csatolni azt az igazolást, nyilatkozatot, amelyet a részvételi jelentkezéshez már csatolt, kivéve, ha a korábban benyújtott igazolás vagy nyilatkozat már nem alkalmas az előírtak bizonyítására.
Az ajánlatban lévő, minden, ajánlattevő, vagy alvállalkozója által készített dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak.
Az ajánlat összeállítására egyebekben a Kbt. 66. §-a vonatkozik.
6. Az ajánlat formája, benyújtásának helye és határideje
Az ajánlatot egy eredeti papír alapú, és egy, a papír alapú példánnyal mindenben megegyező, .pdf formátumú (szkennelt), adathordozón (Pl. CD, DVD) elhelyezett elektronikus másolati példányban kell benyújtani.
Az ajánlatot közvetlenül, vagy postai úton, írásban, sérülésmentes, zárt csomagolásban kell benyújtani az ajánlattételi felhívásban megjelölt ajánlattételi határidő lejártáig az alábbi helyszínre:
1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx körút 54-60. 310. szoba Címzett:
Az ajánlat csomagolásán a „Ajánlat – SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” „Határidő (2017. július 24. 11:00 óra) előtt nem bontható fel!” feliratot kell feltüntetni.
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét arra, hogy az ajánlatkérő kapcsolattartási pontjaként megjelölt székházban beléptető rendszer működik, s emiatt az épületbe történő belépés a portai regisztráció miatt időigényes (előre láthatólag 20-25 perc). Ennek figyelembevétele az ajánlattevők részéről elengedhetetlen, különös tekintettel az ajánlatok benyújtásának napjára. Az ebből eredő bárminemű késedelemért ajánlatkérő felelősséget nem vállal. Ajánlatkérő azon dokumentumokat tekinti határidőre benyújtottnak, amelyek a kapcsolattartási pontként megjelölt irodába a megjelölt határidőre megérkeznek. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlattételi határidő lejártát a xxx.xxxxxxxxx.xxx weboldal „Pontos idő Budapest ” adatai alapján állapítja meg.
Az ajánlat benyújtására a Kbt. 68. § (2) bekezdése vonatkozik. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidőre, a fenti helyszínre való megérkezéséért a felelősség az ajánlattevőt terheli.
Az ajánlat eredeti példányát állagsérelem nélkül nem szétbontható módon, lapozhatóan kell összefűzni, mely feltételnek önmagában a spirálozás nem felel meg. Ajánlatkérő ezen formai követelmény teljesítésére javasolja, hogy az ajánlat zsinórral kerüljön összefűzésre, melynek csomója matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához kerüljön rögzítésre, a matrica legyen lebélyegezve, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosult aláírásával ellátva úgy, hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen.
Az ajánlat oldalait folyamatos számozással kell ellátni oly módon, hogy az oldalszámozás eggyel kezdődjön, és oldalanként eggyel növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet
tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni.
Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak.
Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
Az ajánlatok bontására az ajánlattételi felhívásban foglaltaknak megfelelően, az ott meghatározott helyszínen kerül sor.
Az ajánlatok felbontásakor ajánlatkérő ismerteti az alábbi adatokat:
- ajánlattevők neve,
- ajánlattevők címe (székhelye, lakóhelye),
- a Kbt. 68. § (4) bekezdése alapján a főbb, számszerűsíthető adatok, amelyek az értékelési szempont (részszempontok) alapján értékelésre kerülnek
7. Az ajánlattétel nyelve
A részvételi felhívásban valamint az ajánlattételi felhívásban rögzítetteknek megfelelően az ajánlattétel nyelve a magyar, tehát azokról a dokumentumokról, amelyek idegen nyelven íródtak, csatolni kell a magyar nyelvű felelős fordítást is.
Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen ajánlattevő képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő a felelős.
Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó.
8. Az ajánlatok bírálata és értékelése
Az ajánlatok bírálatát az ajánlatkérő több szakaszban végzi:
Az ajánlattételi felhívásban meghatározott ajánlattételi határidőre benyújtott, ajánlati kötöttséget nem eredményező első ajánlat vonatkozásában az ajánlatkérő megvizsgálja, hogy az megfelel-e a Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott feltételeknek. Az ajánlatot a tárgyalások megkezdését megelőzően akkor kell érvénytelenné nyilvánítani, ha az ajánlat olyan okból érvénytelen, amellyel kapcsolatban a tárgyalások során vagy hiánypótlás keretében nincs lehetőség az ajánlat megfelelővé tételére. A tárgyalások megkezdését megelőzően csak akkor lehet az ajánlat érvénytelenségét a szakmai ajánlat nem megfelelő volta miatt megállapítani, ha a szakmai ajánlat nem felel meg az ajánlatkérő által meghatározott minimumkövetelményeknek. Az ajánlatban foglalt egyéb nyilatkozatokkal, dokumentumokkal kapcsolatos hiányokat a tárgyalások befejezéséig kell pótolni.
A tárgyalások befejezését követően az ajánlatkérő megvizsgálja, hogy a végleges ajánlatok megfelelnek-e a Közbeszerzési Dokumentumok tárgyalás befejezéskori tartalmának, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek és szükség szerint alkalmazza a Kbt. 71. §-ában és a 72.
§-ában foglaltakat. Azon nyilatkozatokra, dokumentumokra vonatkozó hiányok, amelyeket az első ajánlattal kapcsolatban a tárgyalások befejezéséig kellett volna pótolni, ezt követően már nem pótolhatóak.
Az ajánlatkérő a Kbt. 72. § (1) bekezdése alapján az értékelés szempontjából lényeges ajánlati elemek tartalmát megalapozó adatokat, valamint indokolást köteles írásban kérni és erről a kérésről a többi ajánlattevőt egyidejűleg, írásban értesíteni, ha az ajánlat a megkötni tervezett szerződés tárgyára figyelemmel aránytalanul alacsony összeget tartalmaz az értékelési szempontként figyelembe vett ár vagy költség, vagy azoknak valamely önállóan értékelésre kerülő eleme tekintetében.
Az ajánlatkérő köteles érvénytelennek nyilvánítani az ajánlatot, ha a közölt információk nem indokolják megfelelően, hogy a szerződés az adott áron vagy költséggel teljesíthető.
A végleges ajánlatokat az ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerint, legjobb ár-érték arány értékelési szempontnak megfelelően értékeli, és a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerint jár el.
Értékelési szempontok:
1. részszempont: Nettó ajánlati ár összesen (EUR); súlyszám: 90
2. részszempont: Jótállás időtartama (minimum 12 hónap, maximum 36 hónap); súlyszám: 10
Értékelés módszere:
A részszempontok értékelése során adható pontszámok 1-10 pontig terjedhetnek. A pontozási módszer rövid ismertetése: az adott értékelési részszempont esetében az ajánlatkérő számára legkedvezőbb értékre 10, a további ajánlatokra arányosan kevesebb pontot lehet kapni. Mindegyik részszempont esetében ajánlatkérő két tizedesjegy pontosságig számol, majd az így kapott számot beszorozza a súlyszámmal. Ajánlatkérő az így kialakuló pontszám esetében is csak két tizedesjegy pontosságig veszi figyelembe az ajánlatok pontszámát.
1. részszempont esetében Ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerével számítja ki a pontszámokat.
Fordított arányosítás: a legalacsonyabb érték a legkedvezőbb, az ajánlatkérő a legkedvezőbb tartalmi elemre a maximális pontot (felső ponthatár) adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva fordítottan arányosan számolja ki a pontszámokat.
Az arányosítás során alkalmazott képlet:
Alegjobb
P= ×(Pmax-Pmin)+Pmin Avizsgált
ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa
Pmin: a pontskála alsó határa
Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme.
Az ellenszolgáltatás összegét minden esetben úgy kell megadni, hogy az tartalmazzon az általános forgalmi adón kívül minden járulékos költséget, függetlenül azok formájától és forrásától, pl. VÁM, különböző díjak és illetékek, egyéb adók stb.
2. részszempont esetében Ajánlatkérő az egyenes arányosítás módszerével számítja ki a pontszámokat.
Egyenes arányosítás: legmagasabb érték a legkedvezőbb, az ajánlatkérő a legkedvezőbb tartalmi elemre a maximális pontot (felső ponthatár) adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva arányosan számolja ki a pontszámokat.
Az arányosítás során alkalmazott képlet:
P= | Avizsgált
| ×(Pmax-Pmin)+Pmin |
Alegjobb |
ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa
Pmin: a pontskála alsó határa
Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Ajánlatkérő felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a 2. részszempont esetében a jótállási időre a minimum 12 hónap vállalása kötelező, annál alacsonyabb vállalás az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után.
A jótállásra vonatkozóan ajánlatkérő bármely 12 hónapnál kedvezőbb ajánlást elfogad, azonban a bírálás során az előírt maximum 36 hónapon felüli vállalást nem részesíti előnyben Ajánlatkérő, vagyis a 36 hónapon felüli jótállás vállalása esetén is ugyanannyi pontszámban részesül Ajánlattevő, mintha 36 hónapra vállalná azt, tehát az adott részszempontra adható maximális pontszámot (10 pont) fogja kapni.
Ezek az értékek összeadódnak, az összeg adja az ajánlattevő összpontszámát. Azonos végső pontszámok esetén ajánlatkérő a Kbt. 77. § (5) bekezdését alkalmazza.
9. A tárgyalások menete
A tárgyalás arra irányul, hogy Ajánlatkérő a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tevővel és a legkedvezőbb feltételekkel köthessen szerződést.
9.1. Ajánlatkérő az ajánlattételi határidőre benyújtott ajánlatok bírálatát követően az érvényesnek minősített ajánlattevőkkel tárgyalást kíván lefolytatni a szerződéses feltételek és/vagy az ár vonatkozásában.
9.2. Az Ajánlatkérő egyértelműen előzetesen az ajánlattevőt tájékoztatni fogja, hogy mikor fogja a tárgyalásokat lezárni. A tárgyalásokat ajánlatkérő vezeti.
9.3. A tárgyaláson résztvevő ajánlattevőt annak cégjegyzésre jogosult tagja, vagy egy cégjegyzésre jogosult tag által meghatalmazott személy képviselheti. Ajánlatkérő a tárgyalások megkezdését megelőzően ellenőrzi ajánlattevő képviseleti és nyilatkozattételi jogosultságainak meglétét, valamint a képviselők személyazonosságát.
9.4. Ajánlatkérő a tárgyalásokat tervezetten az ajánlattevők együttes részvételével tartja, de fenntartja a jogot, hogy külön-külön is tárgyalhasson az ajánlattevőkkel, mindezen döntését ajánlatkérőnek indokolnia nem kell.
9.5. Az ajánlatkérő lehetőség szerint több fordulós tárgyalást tart.
9.6. Ajánlatkérő minden egyes tárgyalásról jegyzőkönyvet készít, és azt a tárgyalás következő fordulójának megkezdéséig (utolsó forduló esetén a tárgyalás befejezését követő két munkanapon belül) minden, az adott tárgyalási fordulóban részt vevő ajánlattevőnek alá kell írnia. Ajánlatkérő az ajánlattevőknek a jegyzőkönyvből egy példányt aláírást követően átad, vagy két munkanapon belül azt részükre megküldi.
9.7. A tárgyalásos közbeszerzési eljárásban Ajánlattevő az ajánlatához a tárgyalások befejezésének időpontjától van kötve. Több tárgyalási forduló esetén, az utolsó tárgyalás
végén, a végső ajánlat megadásával jön létre az ajánlati kötöttség. A tárgyalásos eljárásban az Ajánlatkérő és az ajánlattevő közötti tárgyalások arra irányulnak, hogy az Ajánlatkérő a legkedvezőbb feltételekkel köthessen szerződést. Az utolsó, már nem módosítható ajánlat megtételét megelőzően e tényre Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét.
Módosított ajánlat benyújtása
1. a szerződéses tárgyalások lezárásaként:
- Ajánlatkérő fenntartja a lehetőséget arra, hogy a szerződéses tárgyalások lezárásaként, különösen a szerződéses feltételek jelentős módosulása esetén, a végleges szerződéstervezetre vonatkozóan módosított ajánlatot kérjen az ajánlattevőktől.
- A módosított ajánlat benyújtási határidejének lejárta után az ajánlattevő sem a szerződéstervezet, sem a műszaki tartalom tekintetében nem módosíthat ajánlatán. A módosított ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a módosult szerződéstervezet változtatás nélküli elfogadásáról.
- A szerződéses tárgyalások eredményére tekintettel az ajánlattevők a módosított ajánlatukban az alapajánlathoz képest fenntarthatják az értékelési szempontra (adott esetben részszempontokra/alszempontokra) tett korábbi ajánlatukat, vagy módosíthatják azt.
- A módosított ajánlatok beadására ajánlatkérő – választása szerint –:
a) a módosított ajánlatok beadására vonatkozó felhívásával egyidejűleg ajánlattételi határidőt is megjelöl. Ebben az estben a módosított ajánlatok bontásáról a Kbt. 68.
§ (6) bekezdése szerinti jegyzőkönyv készül, és az ajánlatok bontása a Kbt. 68. §
(3) bekezdése szerinti körben nyilvános; vagy
b) az ártárgyalás keretében hívja fel az ajánlattevőket. Ebben az esetben a módosított ajánlatokban foglalt, a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatok az ártárgyalási jegyzőkönyvben dokumentáltan, az ártárgyaláson kerülnek ismertetésre. Továbbá ebben az esetben a módosított ajánlat az ártárgyalás tervezett kettő fordulójából, az értékelési szempont szerinti tartalmi elemre – adott esetben elemekre – tett megajánlás tekintetében az első fordulós ajánlatnak is minősül.
2. a módosult szerződéses feltételekre vonatkozóan:
Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy a közbeszerzési eljárás tárgyalási szakaszában esetlegesen olyan módosított ajánlat benyújtását kérje az ajánlattevőktől, amely még nem eredményezi a szerződéses tárgyalások lezárását.
Amennyiben ajánlatkérő nem él a módosított ajánlat bekérésének lehetőségével, úgy az ajánlattevőknek lehetőségük van arra, hogy nyilatkozatot nyújtsanak be a végleges műszaki-szakmai ajánlatuk tartalmára vonatkozóan. Ezen nyilatkozat arra vonatkozik, hogy a végleges műszaki-szakmai ajánlatot az alapajánlatuk, valamint az alapajánlattal kapcsolatban a tárgyalások során pótolt hiányosságok, nyilatkozatok, dokumentumok, pontosítások stb. képezik.
Amennyiben ajánlatkérő a fentiek szerint módosított ajánlat benyújtására kéri fel az ajánlattevőket, az ajánlattevőknek kötelező módosított ajánlatot benyújtaniuk, vagy cégszerűen aláírt nyilatkozatot benyújtaniuk arra vonatkozóan, hogy az alapajánlatukban foglaltak szerinti megajánlásukat/megajánlásaikat fenntartják.
Ártárgyalás (a „Nettó ajánlati ár összesen” értékelési szempont szerinti tartalmi elemre tett végleges megajánlások kialakítása):
- Az ajánlatkérő – adott esetben a szerződéses tárgyalások lezárását követően beadott módosított ajánlatok benyújtása után – a végleges ajánlatok megtételére ártárgyalás keretében biztosít lehetőséget, ahol a műszaki-szakmai tartalomról valamint a
szerződéses feltételekről a Felek már nem tárgyalnak, kizárólag a „Nettó ajánlati ár összesen” tekintetében kerül sor új ajánlatok benyújtására.
- Az ártárgyalás az ajánlattevők együttes jelenlétében, tervezetten kettő fordulóban történik. Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy az ártárgyalás első fordulóját követően – különösen a „Nettó ajánlati ár összesen” értékelési szempont szerinti tartalmi elemre tett, az ajánlatkérőre nézve kedvezőbb vállalások elérése érdekében – a szerződéses feltételekről való tárgyalásokat újranyissa.
- Az ártárgyalás a Kbt. 68. § (3) bekezdése szerinti körben nyilvános.
- Az ártárgyalás keretében, az egyes ártárgyalási fordulók lezárásaként az ajánlattevők ajánlatukat zárt borítékban nyújtják be az ajánlatkérő részére (cégszerűen aláírt felolvasólapon, valamint az ajánlati nyilatkozat, valamint adott esetben a beárazott tétellista becsatolásával). Ajánlatkérő a benyújtott ajánlato(ka)t az ajánlattevők együttes jelenlétében ismerteti. Az ártárgyalások fordulóira ajánlat benyújtása kötelező, ajánlattevőknek az ártárgyalásra vagy a jelen részletes szabályozásban foglaltak szerinti új ajánlatukat, vagy cégszerűen aláírt nyilatkozatukat – amelyben rögzítik, hogy az előző ajánlatukban szereplő megajánlásukat/megajánlásaikat fenntartják – be kell nyújtaniuk.
- A lefolytatott tárgyalások eredményére tekintettel az ajánlattevők a végső ajánlatukban az alapajánlathoz képest tett megajánlásokat bármely irányban módosíthatják. Amennyiben a végső ajánlat beadása előtt sor kerül módosított ajánlat beadására és azt követően a szerződéses feltételek nem változtak, az ajánlattevők a módosított ajánlatukban foglaltakhoz képest az Ajánlatkérő számára kedvezőtlenebb vállalást az értékelési szempont illetve adott esetben „Nettó ajánlati ár összesen” egyetlen értékelési részszempont tekintetében sem tehetnek.
- Az ártárgyalási forduló lezárását követően a tárgyalások befejeződnek, és ezzel az ajánlati kötöttség a teljes ajánlat vonatkozásában beáll.
-
10. Szerződéstervezet
A szerződéstervezet a Közbeszerzési Dokumentumok részét képezi (III. fejezet).
Az ajánlatkérő által a Közbeszerzési Dokumentumok részeként kiadott szerződéstervezetet az esetleges javítási, módosítási feltételek jelölésével (korrektúrázva) kell az alapajánlathoz csatolni. Amennyiben a szerződéstervezetet változatlan formában el kívánják fogadni, úgy a szerződéstervezetet csatolni nem kell, azonban nyilatkozni kell a szerződés feltételek nélküli elfogadásáról. A szerződéstervezet CD-n vagy DVD-n, WORD formátumban is csatolandó (korrektúrázva).
11. Ajánlatkérő tájékoztatása a Kbt. 73. § (5) bekezdése alapján
Ajánlatkérő ezúton tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményekről, vonatkozó kötelezettségekről az alábbiak szerint kérhető tájékoztatás:
Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ)
Székhely: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0.
Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839.
Tel.: x00-0-000-0000
Fax: x00-0-000-0000
Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség
Székhely: 1016 Budapest, Mészáros u. 58/a. Postacím: 1539 Budapest, Pf: 675
Telefon: x00 0 000 0000
Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx
Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztály
Székhely: 1086 Budapest, Szeszgyár u. 4.
Tel.: +36-1- 000-0000
Fax: +36-1- 000-0000
Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
Székhely: 1145 Budapest, Columbus u. 17-23.
Levelezési cím: 1590 Budapest, Pf. 95.
Tel.: x00-0-000-0000
Fax: x00-0-000-0000
E-mail: xxxxxxx@xxxx.xx Honlap: xxx.xxxx.xx
Nemzetgazdasági Minisztérium
Székhely: 1051 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxxx xxx 0. Telefonszám:00-0-000-0000
Telefax: 00-0-000-0000
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xxx.xx
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat
Székhely: 1089 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxx 0.
Levelezési cím: 1476 Budapest, Pf. 75.
Tel.: x00-0-000-0000
Fax: x00-0-000-0000
A tájékoztatással és tanácsadással kapcsolatos feladatok ellátása 2012. január 19-től az alábbiak szerint működik: A megyeszékhelyeken, a helyszínen, a Fővárosi, Megyei Kormányhivatalok Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége (elérhetőségeik megtalálhatók a xxxx://xxx.xxxx.xxx.xx/xxxxx.xxx honlap „Elérhetőségek” Munkavédelmi Felügyelőségek menüben) segíti tájékoztatással és tanácsadással a munkáltatókat és munkavállalókat, a munkavédelmi képviselőket, továbbá az érdekképviseleteket munkavédelemmel kapcsolatos jogaik gyakorlásában, kötelezettségeik teljesítésében.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága továbbra is működteti központi munkavédelmi információs rendszerét, az ingyenesen hívható zöld számon:
Munkavédelmi Információs Szolgálat (MISZ) elérhetőségek
Tel.: 06-80/204-292
és információs elektronikus postacímén: E-mail: xxxxxxxx-xxxx@xxxx.xxx.xx
II. Műszaki tartalom
A Közbeszerzési Dokumentumokban kiadott tétellistában Ajánlatkérő az adott tétel esetében vagy a termék típusát, vagy a gyári rajzszámot, vagy katalógus számot – esetenként egyszerre több azonosítót is – megadja. A gyári rajzszám, vagy katalógus szám a gyártói dokumentációkban lévő rajz, ill. katalógus számokat jelöli, mely dokumentáció az adott termék gyártójának szellemi terméke.
Ajánlatkérő az áru esetében nem bocsát rajzdokumentációt rendelkezésre, mivel Ajánlatkérő nem rendelkezik saját szellemi tulajdonát képező, méretezett műszaki rajzokkal, illetve a rajzdokumentáció
– mint szellemi termék – harmadik személyek részére történő átadásához szükséges, a szerzői jogi jogosult által adott felhasználási jogokkal.
Ajánlatkérő az egyenértékűség kapcsán tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások kerültek megjelölésre, tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő a vasúti járművek üzembehelyezése engedélyezéséről, időszakos vizsgálatáról és hatósági nyilvántartásáról szóló 31/2010. (XII. 23.) NFM rendeletben meghatározott, az adott járműsorozatokra kiadott típusengedélyben rögzített műszaki tartalom biztosítása érdekében csak az adott járműsorozat (415 sorozatú Stadler FLIRT típusú motorvonatok) magyarországi hatósági típusengedélyében szereplő típusú SCHAKU kapcsolókészülékekkel kompatibilis tolató kapcsolókészülékek megajánlását fogadja el. A tolató kapcsolókészülékek típusát az árulistában közölt azonosítók (megnevezés- és gyártói azonosító adatok) egyértelműen meghatározzák.
Műszaki leírás alapját szolgáló szállítandó termék és szállítandó mennyiségek:
Sorszám | Termék megnevezés | Gyári rajzszám, vagy katalógus szám | Mennyiség (db) |
1. | SCHAKU tolató kapcsolókészülék | 40-1201(1) | 8 |
III. Szerződéstervezet
IV. Igazolások- és nyilatkozatok jegyzéke
Felhívjuk a Tisztelt részvételre jelentkezők/ajánlattevők figyelmét, hogy a részvételi jelentkezésükben/ajánlatukban az alábbiakban felsorolt releváns dokumentumokat az eljárás adott szakaszának megfelelően alkalmazva és – ahol az ajánlatkérő nyilatkozatmintát is rendelkezésre bocsát, azt – értelemszerűen kitöltve csatolják részvételi jelentkezésükben/ajánlatukban!
Melléklet a forma - nyomtatványok között | Iratanyag megnevezése |
Részvételi szakasz | |
1. számú melléklet | Felolvasólap (részvételi szakasz) |
Oldalszámozott tartalomjegyzék | |
2. számú melléklet | Részvételre jelentkező nyilatkozata a Kbt. 66. § (4) bekezdése tekintetében |
3. számú melléklet | Nyilatkozat közös részvételre jelentkezésről (adott esetben) |
Együttműködési megállapodás (közös részvételi jelentkezés esetén) | |
4. számú melléklet | Részvételre jelentkező nyilatkozata a Kbt. 67. § (1) bekezdése alapján |
5. számú melléklet | Részvételre jelentkező nyilatkozata a Kbt. 66. § (6) bekezdés a)-b) pontja tekintetében |
6. számú melléklet | Részvételre jelentkező nyilatkozata a Kbt. 65. § (7) bekezdése tekintetében |
Amennyiben részvételre jelentkező a 321/2015. (X.30.) 21. § (3) bekezdés a) pontja szerinti alkalmassági feltételek bármelyikének igazolása esetén bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján csatolni kell a részvételi jelentkezésben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. (adott esetben) | |
8. számú melléklet | Nyilatkozat üzlet titokról (adott esetben) |
Felelős fordítások (adott esetben) | |
9. számú melléklet | Nyilatkozat felelős fordításról (adott esetben) |
10. számú melléklet | Nyilatkozat a papír alapú és az elektronikus példány egyezőségéről |
A részvételi jelentkezéshez csatolni kell a részvételre jelentkező, az alvállalkozó vagy a kapacitást nyújtó szervezet (személy) részéről a jelentkezést aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát/címpéldányait vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírási mintát egyszerű másolatban. | |
Amennyiben az aláíró/szignáló személy nem cégjegyzésre jogosult az adott gazdasági szereplőnél, úgy továbbá csatolni kell az adott gazdasági szereplőnél cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselő által aláírt meghatalmazást legalább teljes bizonyító erejű magánokirati formában, melynek tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírását/szignómintáját is. (adott esetben) | |
Amennyiben cégügyben el nem bírált módosítás van folyamatban, akkor csatolandó az elektronikusan kitöltött változásbejegyzési kérelem kinyomtatott változata, valamint a benyújtást igazoló digitális tértivevény kinyomtatott változata, cégszerűen aláírva. | |
Átláthatósági nyilatkozat |
Ajánlattételi szakasz | |
11. számú melléklet | Felolvasólap (ajánlattételi szakasz) |
12. számú melléklet | Ajánlattevői nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdése tekintetében |
14. számú melléklet | Nyilatkozat a Kbt. 84. § (1) bekezdés d) pontja szerint a kizáró okokra vonatkozóan |
15. számú melléklet | Nyilatkozat a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az árbevételről (ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására csatolandó) |
16. számú melléklet | A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja szerinti alkalmassági előírás vonatkozásában becsatolandó referencia nyilatkozat/referenciaigazolás (ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására csatolandó) |
17 számú melléklet | Xxxxxxxxxxx üzleti titokról (adott esetben) |
Felelős fordítások (adott esetben) | |
18. számú melléklet | Nyilatkozat a felelős fordításról (adott esetben) |
19. számú melléklet | Nyilatkozat a papír alapú és az elektronikus példány egyezőségéről |
20. számú melléklet | Nyilatkozat az ajánlat végleges műszaki/szakmai tartalmára vonatkozóan (ajánlattételi szakaszban csatolandó a végleges ajánlat részeként) |
21. számú melléklet | Műszaki táblázat (kitöltve és aláírva) (ajánlattételi szakaszban csatolandó az ajánlat és a módosított/végleges ajánlat részeként) |
Abban az esetben, ha az ajánlatot aláíró személy eltér attól, aki a részvételi jelentkezést írta alá, az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő, az alvállalkozó vagy a kapacitást nyújtó szervezet (személy) részéről a jelentkezést aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát/címpéldányait vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírási mintát egyszerű másolatban. | |
Amennyiben az aláíró/szignáló személy nem cégjegyzésre jogosult az adott gazdasági szereplőnél, úgy továbbá csatolni kell az adott gazdasági szereplőnél cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselő által aláírt meghatalmazást legalább teljes bizonyító erejű magánokirati formában, melynek tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírását/szignómintáját is. | |
Az ajánlathoz az ajánlattevő vonatkozásában folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. |
V. Nyilatkozatminták
Felhívjuk a részvételre jelentkezők/az ajánlattevők figyelmét, hogy az alábbi formanyomtatványok ajánlatkérő tartalmi elvárásait rögzítik, azok formájának alkalmazása nem kötelező.
Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy a formanyomtatványokért valamint azok használatáért az ajánlatkérő felelősséget nem vállal, azaz a részvételre jelentkezők/az ajánlattevők a formanyomtatványokat saját felelősségükre alkalmazhatják.
A részvételre jelentkezőknek/az ajánlattevőknek a formanyomtatványokat értelemszerűen kell kitöltenie.
A) Részvételi szakaszban alkalmazandó nyilatkozatminták
1. sz. melléklet: Felolvasólap (részvételi szakasz)
Részvételre jelentkező neve: | |
Részvételre jelentkező lakcíme / székhelye: | |
Részvételre jelentkező levelezési címe: | |
Részvételre jelentkező kapcsolattartójának neve: | |
Részvételre jelentkező kapcsolattartójának telefonszáma: | |
Részvételre jelentkező kapcsolattartójának telefaxszáma: | |
Részvételre jelentkező kapcsolattartójának e-mail címe: |
<Közös részvételre jelentkezés> esetén:
Közös részvételre jelentkező 1 neve: (konzorciumvezető) | |
Közös részvételre jelentkező lakcíme / székhelye: |
Közös részvételre jelentkező 2 neve: (konzorciumi tag) | |
Közös részvételre jelentkező lakcíme / székhelye: |
(több közös részvételre jelentkező esetén tetszőleges számban ismételhető a fenti táblázat)>
Közös részvételre jelentkezők képviselőjének neve: | |
Közös részvételre jelentkezők képviselőjének lakcíme / székhelye: | |
Közös részvételre jelentkezők képviselőjének levelezési címe: | |
Közös részvételre jelentkezők képviselőjének telefonszáma: | |
Közös részvételre jelentkezők képviselőjének telefaxszáma: | |
Közös részvételre jelentkezők képviselőjének e-mail címe: |
Xxxxxxxxx <képviselő / meghatalmazott neve> a(z) <cégnév> (<székhely>) mint részvételre jelentkező képviseletében ezúton nyilatkozom, hogy a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban indított, a Kbt. Harmadik része szerinti tárgyalásos eljárás részvételi felhívásában és a Közbeszerzési Dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés gondos áttekintése után a részvételi felhívásban és a Közbeszerzési Dokumentumokban foglalt valamennyi feltételt megismertük, megértettük és azokat a jelen nyilatkozattal elfogadjuk.
<Kelt>
…………………………..
(Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
2. sz. melléklet: Részvételre jelentkező nyilatkozata a Kbt. 66. § (4) bekezdése tekintetében
Alulírott <képviselő / meghatalmazott neve> a(z) <cégnév> (<székhely>) mint részvételre jelentkező képviseletében ezúton nyilatkozom a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által
„SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban indított, a Kbt. Harmadik része szerinti tárgyalásos eljárásban, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi
XXXIV. törvény szerint az általam képviselt részvételre jelentkező
• mikrovállalkozásnak
• kisvállalkozásnak
• középvállalkozásnak
• e törvény hatálya alá nem tartozónak2 minősül.
<Kelt>
…………………………..
(Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
2 A megfelelő aláhúzandó!
3. sz. melléklet: Nyilatkozat közös részvételre jelentkezésről
Alulírottak <képviselő / meghatalmazott neve> mint a(z) <cégnév> (<székhely>) részvételre jelentkező és <képviselő / meghatalmazott neve> mint a(z) <cégnév> (<székhely>) részvételre jelentkező képviselői nyilatkozunk, hogy a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban indított, a Kbt. Harmadik része szerinti tárgyalásos eljárásban a(z) <cégnév> (<székhely>), valamint a(z) <cégnév> (<székhely>) közös részvételre jelentkezést nyújt be.
A közös részvételre jelentkezők egymás közötti és külső jogviszonyára a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:29. § és 6:30. §-ában foglaltak irányadóak.
Közös akarattal ezennel úgy nyilatkozunk, hogy a közös részvételre jelentkezők képviseletére, a nevükben történő eljárásra a(z) <cégnév> (<székhely>) teljes joggal jogosult.
Kijelentjük továbbá, hogy részvételre jelentkezésünkhöz csatoljuk az általunk, mint közös részvételre jelentkezők által kötött megállapodást, amely részletesen rendelkezik a felelősség (kötelező egyetemleges felelősség), a képviselet és a feladatmegosztás kérdéseiről.
Tudatában vagyunk annak, hogy közös részvételi jelentkezés esetén a közös részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplők személyében a részvételi határidő lejárta után változás nem következhet be sem a közbeszerzési eljárás, sem az annak alapján megkötött szerződés teljesítése során.
Kelt:
……………………………… | ……………………………… |
(Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről) | (Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről) |
4. sz. melléklet: Részvételre jelentkező nyilatkozata a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerint
I. Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése tekintetében
Alulírott <képviselő / meghatalmazott neve> a(z) <cégnév> (<székhely>) mint részvételre jelentkező képviseletében a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban indított, a Kbt. Harmadik része szerinti tárgyalásos eljárásban ezúton nyilatkozom, hogy nem állnak fenn velünk szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontjaiban foglalt kizáró okok.
<Kelt>
….………………………………..
(Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
II. Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjára vonatkozóan3
A)
Alulírott <képviselő / meghatalmazott neve> a(z) <cégnév> (<székhely>) mint részvételre jelentkező képviseletében a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban indított, a Kbt. Harmadik része szerinti tárgyalásos eljárásban ezúton nyilatkozom, hogy a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében a <cégnév> (<székhely>) olyan társaságnak minősül, melyet szabályozott tőzsdén jegyeznek.
B)
Alulírott <képviselő / meghatalmazott neve> a(z) <cégnév> (<székhely>) mint részvételre jelentkező képviseletében a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban indított, a Kbt. Harmadik része szerinti tárgyalásos eljárásban ezúton nyilatkozom, hogy a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében a <cégnév> (<székhely>) olyan társaságnak minősül, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén.
Továbbá nyilatkozom, hogy a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. §
r) pont ra)-rb) vagy rc)-rd) alpontja szerinti4 definiált tényleges tulajdonos(ok) az alábbi(ak):
Tényleges tulajdonos neve: | Tényleges tulajdonos állandó lakóhelye: | Kérjük megjelölni, hogy a feltüntetett tényleges tulajdonos a pénzmosásról szóló törvény r) pontjának mely alpontja alapján minősül tényleges tulajdonosnak. |
C)
3 Részvételre jelentkezőnek a megfelelő nyilatkozat kitölteni (A, vagy, B, vagy C) , a többi, ki nem töltött nyilatkozatmintát törölnie szükséges.
4 2007. évi CXXXVI. törvény a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerint:
„r) tényleges tulajdonos:
ra) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. § (4) bekezdésében meghatározott módon - közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak,
rb) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben - a Ptk. 8:2.
§ (2) bekezdésében meghatározott - meghatározó befolyással rendelkezik,
rc) az a természetes személy, akinek megbízásából valamely ügyleti megbízást végrehajtanak,
rd) alapítványok esetében az a természetes személy,
1. aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták,
2. akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy
3. aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár”
Alulírott <képviselő / meghatalmazott neve> a(z) <cégnév> (<székhely>) mint részvételre jelentkező képviseletében a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban indított, a Kbt. Harmadik része szerinti tárgyalásos eljárásban ezúton nyilatkozom, hogy a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében a <cégnév> (<székhely>) olyan társaságnak minősül, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén.
Továbbá nyilatkozom, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. § ra)-rb) pont valamint rc)-rd) pont szerinti tényleges tulajdonosunk nincsen.
<Kelt>
…………………………..
(Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
III. Nyilatkozat a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján
Alulírott <képviselő / meghatalmazott neve> a(z) <cégnév> (<székhely>) mint részvételre jelentkező képviseletében a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban indított, a Kbt. Harmadik része szerinti tárgyalásos eljárásban ezúton nyilatkozom, hogy nem veszünk igénybe a részvételi felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általunk az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a részvételi felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá.
<Kelt>
…………………………..
(Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
IV. Nyilatkozat az alkalmassági követelmények teljesítéséről
Alulírott <képviselő / meghatalmazott neve> a(z) <cégnév> (<székhely>) mint részvételre jelentkező/alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet* képviseletében a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban indított, a Kbt. Harmadik része szerinti tárgyalásos eljárásban ezúton nyilatkozom, hogy a részvételi felhívás III. 1.2. P/1. és a III.1.3. M/1., M/2, és M/3. szerinti, általam igazolni kívánt alkalmassági követelmény(ek) teljesülnek.
<Kelt>
…………………………..
(Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
*A megfelelő aláhúzandó!
5. sz. melléklet: Részvételre jelentkező nyilatkozata a Kbt. 66. § (6) bekezdés a)-b) pontja tekintetében
Alulírott <képviselő / meghatalmazott neve> a(z) <cégnév> (<székhely>) mint részvételre jelentkező képviseletében, a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban indított, a Kbt. Harmadik része szerinti, tárgyalásos eljárásban, a Kbt. 66 § (6) bekezdés a)-b) pontja szerint akként nyilatkozom, hogy a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként kötendő szerződés teljesítéséhez,
A) nem kívánok alvállalkozót igénybe venni.
VAGY
B)
a közbeszerzés alábbi részéhez/részeihez kívánok alvállalkozót igénybe venni:
- ……………………
- ……………………
továbbá az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és a részvételi jelentkezés benyújtásakor már ismert alvállalkozókat az alábbiak szerint nevezem meg5:
- ……………………….
- …………………….…
<Kelt>
…………………………..
(Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
5 Csak abban az esetben kitöltendő, amennyiben a részvételi jelentkezés benyújtásakor van ismert alvállalkozó.
6. sz. melléklet: Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bekezdése tekintetében
Alulírott <képviselő / meghatalmazott neve> a(z) <cégnév> (<székhely>) mint részvételre jelentkező képviseletében a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban indított, a Kbt. Harmadik része szerinti tárgyalásos eljárásban a Kbt. 65. § (7) bekezdése tekintetében ezúton nyilatkozom, hogy az előírt alkalmassági feltételeknek önállóan kívánok megfelelni / más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva kívánok megfelelni* az alábbiak szerint:
Alkalmassági előírás megnevezése: | Kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet (személy) megnevezése (neve, címe): |
<Kelt>
…………………………..
(Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
*A megfelelő aláhúzandó! Amennyiben részvételre jelentkező más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva kíván megfelelni az alkalmassági előírásoknak, úgy a táblázatot ki kell tölteni!
8. sz. melléklet: Nyilatkozat üzleti titokról
Alulírott <képviselő / meghatalmazott neve> a(z) <cégnév> (<székhely>) részvételre jelentkező képviseletében a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban indított, a Kbt. Harmadik része szerinti tárgyalásos eljárásban nyilatkozom, hogy a részvételi jelentkezésben/ hiánypótlásban*, annak …-… oldalain a Kbt. 44. §- ában foglaltaknak megfelelően, elkülönítetten elhelyezett iratok, a Pkt. 2:47. § szerinti üzleti titkot tartalmaznak, melyek nyilvánosságra hozatalát ezennel megtiltom.
Tudomásul veszem, hogy az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala üzleti tevékenységünk szempontjából aránytalan sérelmet okozna.
A Kbt. 44. § (1) bekezdése alapján, az alábbiak szerint indokoljuk, hogy az üzleti titkot tartalmazó iratban található információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számunkra aránytalan sérelmet6:
Dokumentum1**:
A nyilvánosságra hozatalhoz kapcsolódó
- kockázatok és veszélyek bemutatása: …………..
- valószínűsíthető sérelem 7
Dokumentum2:
A nyilvánosságra hozatalhoz kapcsolódó
- kockázatok és veszélyek bemutatása: …………..
- valószínűsíthető sérelem: ……………….
<Kelt>
…………………………..
(Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
*Értelemszerűen megjelölendő, hogy mely dokumentumban, illetve mely dokumentumhoz kapcsolódóan kerül elhelyezésre az üzleti titkot tartalmazó irtok köre.
**Az indokolást akkor tekinti Ajánlatkérő megfelelőnek, amennyiben a részvételre jelentkező az üzleti titoknak minősített iratok körében elhelyezett valamennyi dokumentumhoz kapcsolódóan, tételesen kifejti indokolását.
6 A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra. Nem megfelelő az indoklás, ha csupán megismétli a Ptk. és/vagy Kbt. vonatkozó jogszabályi rendelkezéseit.
7 Szükség szerint ismétlődik az üzleti titokként kezelendő dokumentumok számának megfelelően.
9. sz. melléklet: Nyilatkozat a felelős fordításról
Alulírott <képviselő / meghatalmazott neve> a(z) <cégnév> (<székhely>) mint részvételre jelentkező képviseletében a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban indított, a Kbt. Harmadik része szerinti tárgyalásos eljárásban ezúton nyilatkozom, hogy a részvételi jelentkezésben/hiánypótlásban stb.* becsatolt idegen nyelvű iratok felelős fordításának tartalma a fordítás alapjául szolgáló dokumentum tartalmával teljes mértékben megegyezik.
<Kelt>
…………………………..
(Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
*Értelemszerűen megjelölendő, hogy mely eljárási iratban elhelyezett idegen nyelvű dokumentumhoz kapcsolódik nyilatkozat.
10. sz. melléklet: Nyilatkozat a papír alapú és az elektronikus példány egyezőségéről
Alulírott <képviselő / meghatalmazott neve> a(z) <cégnév> (<székhely>) mint részvételre jelentkező képviseletében a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban indított, a Kbt. Harmadik része szerinti tárgyalásos eljárásban ezúton
nyilatkozom,
hogy a részvételi jelentkezés elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf file) példánya a papír alapú eredeti részvételi jelentkezés példányával megegyezik.
<Kelt>
………………………….. (Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra
jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL
A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.)
3. § (1) bekezdés 1. pontja alapján
Név ……………………………………………………………………….
Székhely ……………………………………………………………………….
Cégjegyzékszám ……………………………………………………………………….
Adószám ……………………………………………………………………….
Képviseletében eljár ……………………………………………………………………….
Alulírott ……………. , mint a (nyilatkozatot tevő szervezet) képviseletére jogosult,
az Nvt. 3. § (1) bekezdés 1. pontja alapján felelősségem tudatában kijelentem, hogy az általam képviselt szervezet átlátható szervezetnek minősül.
Felelősségem teljes tudatában kijelentem továbbá, hogy jogosult vagyok a szervezet képviseletére, valamint, hogy az átlátható szervezetekre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket megismertem.
Jelen nyilatkozat alapján tudomásul veszem, hogy a központi költségvetési kiadási előirányzatok terhére olyan jogi személlyel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel nem köthető érvényesen visszterhes szerződés, illetve létrejött ilyen szerződés alapján nem teljesíthető kifizetés, amely szervezet nem minősül átlátható szervezetnek.
Kijelentem és szavatolom, hogy amennyiben az általam képviselt szervezet már nem minősül átláthatónak, úgy azt haladéktalanul bejelentem a MÁV-START Zrt. részére.
Jelen nyilatkozatot a MÁV-START Zrt., mint Ajánlatkérő által a „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban kiírt (köz)beszerzési eljárás részeként teszem meg.
<Kelt>
………………………….. (Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra
jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
B) Ajánlattételi szakaszban alkalmazandó nyilatkozatminták
11. számú melléklet: Felolvasólap (ajánlattételi szakasz)
Ajánlattevő neve: | |
Ajánlattevő lakcíme / székhelye: | |
Ajánlattevő levelezési címe: | |
Ajánlattevő kapcsolattartójának neve: | |
Xxxxxxxxxxx kapcsolattartójának telefonszáma: | |
Ajánlattevő kapcsolattartójának telefaxszáma: | |
Ajánlattevő kapcsolattartójának e-mail címe: |
<Közös ajánlattétel esetén>8:
Xxxxxxxxxxx 1 neve: (konzorciumvezető) | |
Ajánlattevő lakcíme / székhelye: |
Közös Ajánlattevő 2 neve: (konzorciumi tag) | |
Közös Ajánlattevő lakcíme / székhelye: |
(több közös ajánlattevő esetén tetszőleges számban ismételhető a fenti táblázat)>
Xxxxx Xxxxxxxxxxx képviselőjének neve: | |
Közös Ajánlattevő képviselőjének lakcíme / székhelye: | |
Xxxxx Xxxxxxxxxxx képviselőjének levelezési címe: | |
Xxxxx Xxxxxxxxxxx képviselőjének telefonszáma: | |
Xxxxx Xxxxxxxxxxx képviselőjének telefaxszáma: | |
Xxxxx Xxxxxxxxxxx képviselőjének e- mail címe: |
Xxxxxxxxx .............................. mint a(z) (cégnév, székhely) (a továbbiakban: Ajánlattevő) cégjegyzésre/nyilatkozattételre jogosult képviselője, hivatkozással a 20... ……. án megküldött tárgybeli Ajánlattételi felhívásra, a(z) Xxxxxxxxxxx nevében a „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyú közbeszerzési eljárásban az alábbi számszerűsíthető ajánlatot teszem:
8 Amennyiben nem közös ajánlattevők által kerül benyújtásra az ajánlat, úgy ez a rész törlendő!
Értékelési részszempontok | Ajánlattevő megajánlása |
1. Nettó ajánlati ár összesen (8 db termék vonatkozásában) | Nettó EUR |
2. Jótállás időtartama (minimum 12 hónap, maximum 36 hónap) | …………… hónap |
Keltezés (helység, év, hónap, nap)
…………………………..
(Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
12. sz. melléklet: Ajánlattevői nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdése tekintetében
Ajánlattevői nyilatkozat
Alulírott, …………………………………………., mint a(z) (cégnév,
székhely) cégjegyzésre jogosult/meghatalmazott képviselője ezennel kijelentem, hogy az ajánlattételi felhívásban foglalt valamennyi feltételt megismertük, megértettük és azokat a jelen nyilatkozattal elfogadjuk, és nyertesség esetén a szerződést a tárgyalások során kialakított tartalommal és ajánlati áron megkötjük és teljesítjük.
Kijelentem továbbá, hogy a mindenkori teljesítéskor a Műszaki tartalomban előírt paramétereknek megfelelő árut szállítunk.
Jelen nyilatkozatot a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által kiírt
„SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyában megindított közbeszerzési eljárásban, az ajánlat részeként teszem.
Keltezés (helység, év, hónap, nap)
………………………….. (Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra
jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
14. sz. melléklet: Nyilatkozat a Kbt. 84. § (1) bekezdés d) pontja szerint a kizáró okok fenn nem állásáról
Alulírott …………………………, mint a(z) ……(cégnév, székhely) cégjegyzésre jogosult/meghatalmazott képviselője ezúton nyilatkozom, hogy a részvételi szakasz óta az ajánlat benyújtásáig nem következett be olyan változás, mely alapján ajánlattevő, alvállalkozója vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet a részvételi felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá került.
Jelen nyilatkozatot a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által kiírt „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyában megindított közbeszerzési eljárásban, az ajánlat részeként teszem.
Keltezés (helység, év, hónap, nap)
…………………………..
(Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
15. számú melléklet: Nyilatkozat a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az árbevételről
(ezt a nyilatkozatot kell kitöltve ajánlatkérő felhívására benyújtani)
Alulírott, ……………………………….., mint a(z) …………………………….(cégnév) cégjegyzésre jogosult képviselője a „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyában megindított közbeszerzési eljárásban az ajánlat részeként kijelentem, hogy a (cégnév)
Ajánlattételi felhívás megküldését megelőző három (3) mérlegfordulónappal lezárt üzleti év teljes nettó - általános forgalmi adó nélkül számított- árbevétele az alábbiak szerint alakult:
Sorszám | Mérlegfordulónappal lezárt üzleti év megadása | Teljes nettó árbevétel |
1. | ||
2. | ||
3. |
Jelen nyilatkozatot a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által kiírt „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyában megindított közbeszerzési eljárásban, az ajánlat részeként teszem.
Ajánlattevőknek a fentiek szerint benyújtásra kerülő nyilatkozatukban a mérlegforduló nappal lezárt üzleti év időtartamát „év/hó/nap – tól év/hó/nap-ig”
pontossággal szükséges megjelölniük!
Kérjük a megadott érték devizanemét és egységét megadni eredeti pénznemben! (például: ezer HUF)
<Kelt>
…………………………..
(Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
16. sz. melléklet: Referencia nyilatkozat
Referencia nyilatkozat a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja szerinti alkalmassági előírás vonatkozásában
(ezt a nyilatkozatot – vagy ajánlattevő választása alapján a szerződést kötő másik fél által kiadott vagy aláírt igazolást – kell kitöltve ajánlatkérő felhívására benyújtani)
Alulírott <képviselő / meghatalmazott neve> a(z) <cégnév> (<székhely>) mint ajánlattevő / kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet (személy)∗ képviseletében a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban indított, a Kbt.
Harmadik részes szerinti tárgyalásos eljárásban ezúton nyilatkozom, hogy a részvételi felhívásban előírt, a közbeszerzés tárgyára [SCHAKU tolató kapcsolókészülék] vonatkozóan a részvételi felhívás feladásától visszaszámított három év (36 hónap) legjelentősebb szállításai az alábbiak:
A szerződést kötő másik fél megnevezése (Név, cím/székhely) | Kapcsolattartó személy neve és elérhetősége (telefonszám és e-mail) | A szerződés tárgyának ismertetése olyan részletezettséggel, hogy abból az előírt alkalmassági feltételnek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen | A szerződés teljesítésének kezdő időpontja (év, hónap, nap pontossággal) | A szerződés teljesítésének befejező időpontja (év, hónap, nap pontossággal) | Az ellenszolgáltatás nettó összege (saját teljesítés összege a vizsgált időszak vonatkozásában): |
Továbbá nyilatkozom arról, hogy a fentebb felsorolt teljesítések mindegyike az előírásoknak és a szerződéseknek megfelelően történtek.
<Kelt>
…………………………..
(Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről
∗ A megfelelő aláhúzandó!
17. sz. melléklet: Nyilatkozat üzleti titokról
Alulírott <képviselő / meghatalmazott neve> a(z) <cégnév> (<székhely>) ajánlattevő képviseletében a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban indított, a Kbt. Harmadik része szerinti tárgyalásos eljárásban nyilatkozom, hogy az ajánlatban/ hiánypótlásban/ indokolásban*, annak …-… oldalain a Kbt. 44. §-ában foglaltaknak megfelelően, elkülönítetten elhelyezett iratok, a Pkt. 2:47. § szerinti üzleti titkot tartalmaznak, melyek nyilvánosságra hozatalát ezennel megtiltom.
Tudomásul veszem, hogy az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala üzleti tevékenységünk szempontjából aránytalan sérelmet okozna.
A Kbt. 44. § (1) bekezdése alapján, az alábbiak szerint indokoljuk, hogy az üzleti titkot tartalmazó iratban található információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számunkra aránytalan sérelmet9:
Dokumentum1**:
A nyilvánosságra hozatalhoz kapcsolódó
- kockázatok és veszélyek bemutatása: …………..
- valószínűsíthető sérelem 10
Dokumentum2:
A nyilvánosságra hozatalhoz kapcsolódó
- kockázatok és veszélyek bemutatása: …………..
- valószínűsíthető sérelem: ……………….
<Kelt>
…………………………..
(Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
*Értelemszerűen megjelölendő, hogy mely dokumentumban, illetve mely dokumentumhoz kapcsolódóan kerül elhelyezésre az üzleti titkot tartalmazó irtok köre.
**Az indokolást akkor tekinti Ajánlatkérő megfelelőnek, amennyiben ajánlattevő az üzleti titoknak minősített iratok körében elhelyezett valamennyi dokumentumhoz kapcsolódóan, tételesen kifejti indokolását.
9 A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra. Nem megfelelő az indoklás, ha csupán megismétli a Ptk. és/vagy Kbt. vonatkozó jogszabályi rendelkezéseit.
10 Szükség szerint ismétlődik az üzleti titokként kezelendő dokumentumok számának megfelelően.
18. sz. melléklet: Nyilatkozat a felelős fordításról
Alulírott <képviselő / meghatalmazott neve> a(z) <cégnév> (<székhely>) mint ajánlattevő képviseletében a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban indított, a Kbt. Harmadik része szerinti tárgyalásos eljárásban ezúton nyilatkozom, hogy az ajánlatban/hiánypótlásban stb.* becsatolt idegen nyelvű iratok felelős fordításának tartalma a fordítás alapjául szolgáló dokumentum tartalmával teljes mértékben megegyezik.
<Kelt>
…………………………..
(Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
*Értelemszerűen megjelölendő, hogy mely eljárási iratban elhelyezett idegen nyelvű dokumentumhoz kapcsolódik nyilatkozat.
19. sz. melléklet: Nyilatkozat a papír alapú és az elektronikus példány egyezőségéről
Alulírott <képviselő / meghatalmazott neve> a(z) <cégnév> (<székhely>) mint ajánlattevő képviseletében a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., mint ajánlatkérő által „SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyban indított, a Kbt. Harmadik része szerinti tárgyalásos eljárásban ezúton
nyilatkozom,
hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf file) példánya a papír alapú eredeti ajánlat példányával megegyezik.
<Kelt>
………………………….. (Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra
jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
20. sz. melléklet: Nyilatkozat az ajánlat végleges műszaki/szakmai tartalmára vonatkozóan
„SCHAKU tolató kapcsolókészülék beszerzése” tárgyú közbeszerzési eljárásban az ajánlat végleges műszaki/szakmai tartalmára vonatkozóan11
Alulírott,……………………………………, mint a(z) ………………………………………
(cégnév, székhely) cégjegyzésre/nyilatkozattételre jogosult képviselője ezennel kijelentem, hogy az ajánlatunk végleges műszaki/szakmai tartalmát az
- ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban meghatározott követelményekre tett alapajánlatunk,
- hiánypótlás vagy felvilágosítás keretében benyújtott dokumentumok, vagy a tárgyalás eredményeként benyújtott módosított dokumentum(ok), amely(ek) az alapajánlat vonatkozó részei helyébe lép(nek)
együttesen képezik.
Keltezés (helység, év, hónap, nap)
………………………….. (Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra
jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)
Eredeti példányban szükséges benyújtani ajánlatkérő felhívására, amennyiben ajánlattevő a műszaki tartalomról és a szerződéses feltételekről folytatott tárgyalásokat követően nem nyújt be külön, az ajánlattételi felhívás szerinti módosított szakmai ajánlatot.
Műszaki Táblázat 21. sz. nyilatkozat
A nyilatkozat az első ajánlat és a módosított/végleges ajánlat részeként csatolandó!
Mennyiség: | Megajánlott készülék gyártója: | Megajánlott készülék típusa: |
8 db |
<Kelt>
………………………….. (Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra
jogosult/jogosultak, vagy aláírás
a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről)