Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatás definíciója

Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatás. (European Electronic Toll Service) Szolgáltatás, amely során a díjfizetővel kötött megállapodás keretén belül a szolgáltató EETS megfelelőségű fedélzeti berendezéssel méri az ügyfél úthasználatát az Európai Elektronikus Útdíj Területeken, összesíti és beszedi azt az ügyféltől, valamint elszámol az Európai Elektronikus Utdíjszedőkkel. Európai Elektronikus Útdíj- szedési Szolgáltatás Útdíjszedési szolgáltatás, amely EETS területen valósul meg, EETS szolgáltatókkal szemben. Fedélzeti Berendezés (On Board Equipment, OnBoard Unit) Az elektronikus útdíj tevékenység támogatására alkalmas eszköz, olyan hardver-és szoftverelemek összessége, amely alkalmas az elektronikus útdíjszedési műveletek elvégzéséhez szükséges adatok összegyűjtésére, tárolására, feldolgozására és távolból történő fogadására/továbbítására Magyarország területén. Fedélzeti Eszköz A Bevallási Közreműködők által biztosított vagy rendszerében üzemeltetett, külön gépjármű helymeghatározásra, adatközlésre vagy flottafelügyeletre kifejlesztett GPS nyomkövető eszköz, amely alkalmas a gépjármű által megtett útvonal követésére és ezen információk továbbítására a Bevallási Közreműködők felé. Nem tekinthető Fedélzeti Eszköznek például, de nem kizárólag az önállóan alkalmazott PC, laptop, PDA, PNA, tablet, okos telefon, stb. A Fedélzeti Eszköz lehet beépíthető (szakképesítéssel, szakszervizben beépíthető, amely esetenként a gépjármű elektromos hálózatának megbontásával jár) és beszerelhető (szakképesítés nélkül, 10 perc alatt, bármilyen gépjárműbe beszerelhető). Feketelista Az Útdíjszolgáltatók által összeállított lista, amely a Díjellenőrzés során kiszűrendő Gépjárművek rendszám és Fedélzeti Berendezés azonosítóit tartalmazza. Az Útdíjszolgáltatók és az Egyetemes Útdíjszolgáltató felelőssége a fenti lista folyamatos karbantartása és disztribúciója az Útdíjszedő felé. Feldolgozó Rendszer A Bevallási Közreműködő központi rendszere és mindazon egyéb informatikai rendszere, beleértve a Szerződött Útdíjfizetők Gépjárműveinek Fedélzeti Eszközeit is, amelyek a Bevallási Közreműködő Központi rendszerének funkcionálásához, így különösen az Adatszolgáltatás elkészítéséhez szükséges adatok összegyűjtését és a Bevallási Közreműködő Központi rendszere részére történő továbbítást biztosítja.
Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatás. (European Electronic Toll Service) Szolgáltatás, amely során a díjfizetővel kötött megállapodás keretén belül a szolgáltató EETS megfelelőségű fedélzeti berendezéssel méri az ügyfél úthasználatát az Európai Elektronikus Útdíj Területeken, összesíti és beszedi azt az ügyféltől, valamint elszámol az Európai Elektronikus Utdíjszedőkkel. Európai Elektronikus Útdíj- szedési Szolgáltatás Útdíjszedési szolgáltatás, amely EETS területen valósul meg, EETS szolgáltatókkal szemben. Fedélzeti Berendezés (On Board Equipment, OnBoard Unit) Az elektronikus útdíj tevékenység támogatására alkalmas eszköz, olyan hardver-és szoftverelemek összessége, amely alkalmas az elektronikus útdíjszedési műveletek elvégzéséhez szükséges adatok összegyűjtésére, tárolására, feldolgozására és távolból történő fogadására/továbbítására Magyarország területén. Fedélzeti Eszköz A Bevallási Közreműködők által biztosított vagy rendszerében üzemeltetett, külön gépjármű helymeghatározásra, adatközlésre vagy flottafelügyeletre kifejlesztett GPS nyomkövető eszköz, amely alkalmas a gépjármű által megtett útvonal követésére és ezen információk továbbítására a Bevallási Közreműködők felé. Nem tekinthető Fedélzeti Eszköznek például, de nem kizárólag az önállóan alkalmazott PC, laptop, PDA, PNA, tablet, okos telefon, stb. A Fedélzeti Eszköz lehet beépíthető (szakképesítéssel, szakszervizben beépíthető, amely esetenként a gépjármű elektromos hálózatának megbontásával jár) és beszerelhető (szakképesítés nélkül, 10 perc alatt, bármilyen gépjárműbe beszerelhető).

Examples of Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatás in a sentence

  • Az új rendszer megfelel az európai uniós technológiai követelményeknek és Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatás (EETS) kompatibilis.

Related to Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatás

  • Elektronikus hírközlési szolgáltatás olyan, más részére általában ellenszolgáltatásért - jellemzően díjazás ellenében - nyújtott szolgáltatás, amely az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások felhasználásával továbbított tartalmat szolgáltató, ilyen tartalom felett szerkesztői ellenőrzést gyakorló szolgáltatások vagy az információs társadalommal összefüggő, jogszabályban meghatározott, személyközi hírközlési szolgáltatásnak nem minősülő szolgáltatások kivételével magában foglalja

  • Általános Szerződési Feltételek azok a szerződési feltételek, amelyeket a Bank több, pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötése céljából egyoldalúan, az Ügyfél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyeket a Felek egyedileg nem tárgyaltak meg. Eltérő rendelkezés hiányában az Általános Szerződési Feltételek jelen Üzletszabályzat alkalmazása szempontjából a hitel és pénzkölcsön nyújtására vonatkozó szerződési feltételekre értendőek, ideértve a hitelkártyához kapcsolódó hitelkeret rendelkezésre tartására irányuló szerződési feltételeket is, amennyiben a Bankkártya Üzletszabályzat speciális szabályokat nem állapít meg.

  • határon átnyúló szolgáltatás a Bit.-ben meghatározott fogalom;

  • Szolgáltatási szerződés az adásvételi szerződéstől eltérő bármely olyan szerződés, amelynek értelmében a vállalkozás a fogyasztó részére szolgáltatást nyújt vagy szolgáltatás nyújtását vállalja, a fogyasztó pedig megfizeti vagy vállalja, hogy megfizeti a szolgáltatás díját.

  • Szolgáltatások A felkínált vagy keresett szolgáltatásnak meg kell felelnie a Társaság adott kategóriára vonatkozó előírásainak. A Társaság korlátozhatja vagy megtilthatja egyes szolgáltatások hirdetését.

  • Fizetés-kezdeményezési szolgáltatás Olyan szolgáltatás, amely a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő kérésére másik pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számla vonatkozásában fizetési megbízás indítására szolgál.

  • Egyedi Előfizetői Szerződés Szolgáltató és az Előfizető között létrejött egyedi, kizárólagosan az érintett Előfizetőre vonatkozó megállapodás.

  • kártalanítási szervezet a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet végző biztosítók által a székhelyük szerinti tagállamban működtetett szervezet, amelynek feladata a belföldi károsult más tagállam területén telephellyel rendelkező gépjármű üzemeltetéséből eredően a zöldkártyarendszer valamely országában elszenvedett kára kapcsán a károkozó biztosítója vagy annak kárrendezési megbízottja kárrendezésének elmaradása esetén a kártérítési igények elbírálása és kielégítése e törvényben meghatározott esetekben;

  • Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. Ivóvíz szolgáltatás - Kalocsa, Komló sor 9. 180 000 2017.10.05 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés M és Társa Kft. Zöldség, gyümölcs, tojás beszerzés 24 hónapra. 20 884 323 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer beszerzés 16 100 000 2014.04.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer, gyógyászati segédeszköz beszerzés Kalocsa 920 000 2016.09.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés Royal II. Sütőipari Zrt. Kenyér, péksütemény, cukászsütemény keretszerződés 9 214 314 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés TE-DI Trade Kft. Tej, tejtermékek keretszerződés 9 069 219 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés "Harmónia" Integrált Szociális Intézmény 341673 Busa Kft. Szárazáru beszerzés 24 hónapra. 17 820 063 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Compact Higiéniai Kft. Tisztító és tisztálkodó szerek beszerzése 2021. év. 14 766 944 2020.12.07 2022.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés

  • Befektetési jegy, egyéb kollektív befektetési értékpapírok 0,00% 0,00% 20,00% 0,00% Származtatott ügyletek* 0,00% 0,00% 30,00% 0,00% A befektetési alapra vonatkozó részletesebb információ: xxx.xxxxxx.xx, xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xxx.xx *A Likvid eszközök, illetve a Származtatott ügyletek negatív részarányt is mutathatnak, mert ezekben a kötelezettségek is kimutatásra kerülnek.

  • Közvetített szolgáltatás a Szolgáltató által saját nevében vásárolt és az Előfizetői Szerződés alapján, az Előfizetői Szerződésben rögzített módon részben vagy egészben, de változatlan formában és nem feltétlenül változatlan áron továbbértékesített (továbbszámlázott) Szolgáltatás (ld.: Eht. 128. § (3) bekezdés).

  • Szolgáltatás a jelen ÁSZF-ben szabályozott elektronikus hírközlési (műsorterjesztési) szolgáltatás.

  • Átadó szolgáltató az az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató, amelynek előfizetője az előfizetői szerződés megszüntetését, illetve módosítását követően az előfizetői számát egy másik szolgáltatóhoz viszi át;

  • Biztosítási szolgáltatás A biztosítási esemény bekö- vetkezése esetén a biztosító által nyújtott szolgáltatás.

  • Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás- kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető. A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik: − a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése, − a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése. Kizárt esetek különösen: − a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése, − Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése.

  • Szolgáltatáscsomag olyan csomag, amely több elektronikus hírközlési szolgáltatásból, egy vagy több elektronikus hírközlési szolgáltatásból és elektronikus hírközlő végberendezésből, vagy elektronikus hírközlési szolgáltatásból és más szolgáltatásból áll, és amelyet a szolgáltató ugyanazon szerződés vagy egymással szorosan összefüggő szerződések keretében nyújt vagy értékesít a felhasználók számára. A további fogalommeghatározásokat (értelmező rendelkezéseket) az Eht. 188.§ és az abban meghatározott további jogszabályok tartalmazzák.

  • Személyes hitelesítési adatok A pénzforgalmi szolgáltató által hitelesítés céljából az ügyfél rendelkezésére bocsátott személyes elemek.

  • Megbízási szerződés az Alkusszal a jelen ÁSZF-ben foglalt feltételekkel kötött alkuszi megbízás és meghatalmazás, mely egyebek mellett az Ügyfél által kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésében, biztosítási szerződések kezelésében, és az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való biztosításközvetítői közreműködésre terjed ki magában az alkuszi megbízási és meghatalmazási szerződésben, illetve az ÁSZF-ben meghatározott részletes szabályok szerint.

  • Kiegészítő Szolgáltatás Olyan elektronikus hírközlési szolgáltatás, amely az alapszolgáltatást kiegészíti, és annak meglétét feltételezi

  • Gazdálkodó szervezet a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi együttműködési csoportosulás, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a közös vállalat, a végrehajtói iroda, a közjegyzői iroda, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egyéni cég, továbbá az egyéni vállalkozó.”

  • Kamatfelár-változtatási mutató a kamatfelár módosításának alapjául szolgáló kamatváltoztatási mutató.

  • Földrajzi kitettség Kötvény befektetések Magyarország Részvény befektetések: nem koncentrált

  • Egyedi Szerződés adott üzemben tartó által, egy meghatározott gépjárműre kötött, e törvénynek megfelelő biztosítási szerződés;

  • hozott kárelőzményi igazolás más tagállam által előírt kötelezettség alapján megkötött gépjármű- felelősségbiztosítási szerződésre vonatkozó igazolás, amely tartalmazza az adott biztosítónál nyilvántartott időszakot, valamint a szerződés hatálya alatt harmadik személyeknek okozott és a más tagállami biztosító által az igazolás kiadásának napjáig elismert, vagy vele szemben jogerősen megítélt kártérítések alapjául szolgáló káresetek számát, időpontját, illetve a kármentesség tényét;

  • Alapszolgáltatás Önállóan igénybe vehető elektronikus hírközlési szolgáltatás, vagy szolgáltatás csoport

  • Átvevő szolgáltató az az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató, amelynek jövőbeni előfizetője az előfizetői szerződés megkötésének keretében előfizetői számát egy másik szolgáltatótól hozza át;