Hozzáférési jog definíciója

Hozzáférési jog a Biztosított a személyes adatainak feldolgozásával kapcsolatban tájékoztatást kérhet, és a személyes adatokról másolatot is kaphat.
Hozzáférési jog az adatkezelés folyamatában az érintett jogosult hozzáférni a róla tárolt adatokhoz, és tájékoztatást kapni a róla kezelt, illetve feldolgozott adatok céljáról, jogalapjáról, tárolásáról és tárolás időtartamáról. A tájékoztatási jog kiterjed a személyes adatok helyesbítésére, törlésére, kezelés korlátozására, illetve a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának lehetőségéről való tájékoztatásra. Az adatkezelők az érintett jogai gyakorlására irányuló kérelme teljesítése érdekében lehetőség szerint mindent megtesznek. Az adatkezelők az érintett jogainak gyakorlását, a személyének egyértelmű beazonosításához kötik.
Hozzáférési jog az Ügyfél által a Felhasználóra/Szupervizorra ruházott azon jog, amely alapján Felhasználó/Szupervizor a K&H Fleximsre irányadó feltételek szerint és a Szerződésben meghatározottak szerinti műveleteket végezhet. Az Ügyfél a Felhasználó/Szupervizor hozzáférési jogát és annak terjedelmét az Ügyfélszerződés vonatkozó mellékletén adja meg a Banknak.

Examples of Hozzáférési jog in a sentence

  • III.1.2. Hozzáférési jog biztosításakor a Kondíciós Listában meghatározott szerepkörök kerülhetnek hozzárendelésre egy felhasználói fiókhoz, amelyek meghatározzák, hogy milyen funkciók, jogosultságok érhetőek el,.


More Definitions of Hozzáférési jog

Hozzáférési jog az Ügyfél által a Felhasználóra ruházott jog, mely alapján a felhasználó jogosult az ügyfél e-pénz rendelkezési számlájára vonatkozóan, a felhasználói szerepkörének megfelelő – a mindenkori Kondíciós Listában leírtak szerinti – műveletek végzésére. A Felhasználói hozzáférési jogát a szerződés elválaszthatatlan részét képező meghatalmazás és a fizetési kártya szerződés határozza meg.

Related to Hozzáférési jog

  • Késleltetés-ingadozás (Körbejárási) A Yettel nem vállal a késleltetés- ingadozásra (körbejárási) vonatkozó szolgáltatásminőségi követelményeket és ezekhez tartozó célértékeket. Csomagvesztés A Yettel nem vállal a csomagvesztésre vonatkozó szolgáltatásminőségi követelményeket és ezekhez tartozó célértékeket.

  • Előfizetői hozzáférési pont az előfizetői tápvonal hálózat felőli végénél kialakított mérőpont, vagy maga a tényleges hozzáférési (jelátadási) pont.

  • Késedelmi kötbér Ha ajánlattevő – olyan okból, amelyért felelős – késedelmesen teljesít, az ajánlatkérő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 10%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 20 naptári napot eléri, vagy meghaladja, az Ajánlatkérő jogosult – anélkül, hogy érdekmúlását bizonyítania kellene – a szerződést felmondani, és a meghiúsulási kötbért követelni. Hibás teljesítési kötbér: Ha ajánlattevő – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, Ajánlatkérő a teljes nettó szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 15%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 5 alkalmat, az Ajánlatkérő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Ajánlatkérő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján. Meghiúsulási kötbér: Amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért ajánlattevő felelős – meghiúsul, Ajánlatkérő – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenérték 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető.

  • Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Pest-Center Zrt. Iroda helység bérlés 17 952 756 2015.12.21 Fix összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Pest-Center Zrt. Iroda helység bérlés 6 000 000 0000.01.25. Fix összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Xxxxxxxx Xxxxxxxxxx Önkormányzata Bérleti szerződés 15 000 000 2014.02.07 Fix összegű Folyamatos szerződés vagyonhasznosítás Xxxxxxx Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Foglalkozás-egészségügyi és kapcsolódó szolgáltatások 11 515 748 2017.03.01. Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés WSH Számítástechnikai Xxxxxx és Xxxxx. Kft. Szerver hosting szolgáltatás 8 112 000 2015.07.31 2018.04.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Baranya Megyei Kirendeltség Baranya Megyei Kormányhivatal Pécs, Xxxxxxxxx xxx 0 üzemeltetési költségek 5 095 070 2013.12.18 Fix összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Bács-Kiskun Megyei Kirendeltség Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskemét, Deák F. tér 3. sz. ingatlan üzemeltetési kiadásai 13 000 000 2013.03.06 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés EDF DÉMÁSZ Zrt. Villamosenergia vásárlás 5 100 000 2016.09.01 2018.01.31 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés FŐGÁZ zrt. Földgáz szolgáltatás és rendszerhasználat 8 314 961 2017.01.02 2017.10.31 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Solo Security Biztonságcédelmi-, telefonközpont kezelési vlamint gépjármű üzemeltetési teendők ellátás 8 520 000 2016.09.01 Fix összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Békés Megyei Kirendeltség FŐGÁZ Zrt. Földgáz 6 976 198 2016.10.31. 2017.10.31. Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltség ELMŰ - ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. Gázdíj 6 511 583 2016.09.01. Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Incorp-Security Services Kft. Portaszolgálat, rendészeti, vagyonvédelem 7 100 956 2016.09.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Használati megállapodás - Miskolc, Selyemré utca 1 szám alatti ingatlanra 6 023 656 2016.03.23 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Vitkó Security Kft. Őrző-védő szolgáltatás 7 542 270 2016.09.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Csongrád Megyei Kirendeltség Bodrogi Bau Kft. Ingatlan tűzeset utáni állagmegóvási munka 9 948 064 2016.09.27 2017.10.01 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Xxxxx és Társa Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. Őrzés-védelmi feladatok ellátása 8 755 200 2016.09.19 Fix összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés

  • Nemzetközi hívás a külföldi telefon állomásra irányuló hívás.

  • Hozzáférés-védelem Az adathozzáféréshez csak érvényes, személyre szóló, azonosítható jogosultsággal lehet hozzáférni. Hálózati erőforrásokhoz csak érvényes felhasználói névvel és jelszóval lehet hozzáférni. A jelszavak cseréjéről rendszeresen gondoskodni kell. A rendszergazda legalább kéthetente, az ügyintéző felhasználók pedig legalább negyven naponként új jelszót adnak meg. Hálózati védelem: A mindenkor rendelkezésre álló számítástechnikai eszközök felhasználásával meg kell akadályozni, hogy adatokat tároló, hálózaton keresztül elérhető szerverekhez illetéktelen személy hozzáférjen.

  • Árvízvédelmi mű az elsőrendű, másodrendű, harmadrendű árvízvédelmi vízi-létesítmény, valamint annak műtárgya, tartozéka, járulékos létesítménye, amely a védvonal védőképességét, rendeltetésszerű használatát biztosítja, illetve szolgálja.

  • Hozzátartozó a közeli hozzátartozó, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, és a testvér házastársa.

  • hozott kárelőzményi igazolás más tagállam által előírt kötelezettség alapján megkötött gépjármű- felelősségbiztosítási szerződésre vonatkozó igazolás, amely tartalmazza az adott biztosítónál nyilvántartott időszakot, valamint a szerződés hatálya alatt harmadik személyeknek okozott és a más tagállami biztosító által az igazolás kiadásának napjáig elismert, vagy vele szemben jogerősen megítélt kártérítések alapjául szolgáló káresetek számát, időpontját, illetve a kármentesség tényét;

  • értékelési szempont Nettó Vállalkozói Díj összesen (Ft) tartalékkeret nélkül értékelési szempont esetében a legjobb (legalacsonyabb nettó vállalkozói díj) ajánlat a maximális 100 pontot kapja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva, a fordított arányosítás módszerével számolja ki a pontszámokat az ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóságnak a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutatója (Közbeszerzési Értesítő 2019. évi 227. szám, 2019. november 26.) alapján. Az ajánlattevőnek részletes árajánlatot kell tennie a részletes árajánlat (az árazatlan költségvetési kiírás(ok)) kitöltésével, melyet a dokumentáció tartalmaz (excel és pdf. fileként is szükséges benyújtani). A felolvasólapon az ajánlattevő által beárazott költségvetés végösszegét kell feltüntetni.

  • Hordozott szám az előfizetői szerződésben szereplő azon szám, amelyet az előfizető az átadó szolgáltatótól az átvevő szolgáltatóhoz való áttéréskor, vagy helyhez kötött telefonszolgáltatás esetén a számozási körzeten belül az igénybevétel helyének illetve technológiájának – hívásirányítási információ változásával járó – megváltoztatásakor megtart;

  • Számhordozási megállapodás az Előfizető számhordozásra vonatkozó igénybejelentése alapján az Előfizető és az átvevő szolgáltató között létrejövő megállapodás, amely az Előfizető által hordozandó összes számot és a hordozások számátadási időablakát is tartalmazza.

  • Sorozatkár A sorozatkárok egy biztosítási eseménynek minôsülnek. Jelen szerzôdés alkalmazása szempontjából sorozatkár az, ha egyazon biztosítotti károkozói magatartásból több kártérítési kötelezettség származik és az ok (a biztosított magatartása) és az okozatok közötti összefüggés fennáll.

  • Távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében – szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz

  • Megbízási szerződés az Alkusszal a jelen ÁSZF-ben foglalt feltételekkel kötött alkuszi megbízás és meghatalmazás, mely egyebek mellett az Ügyfél által kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésében, biztosítási szerződések kezelésében, és az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való biztosításközvetítői közreműködésre terjed ki magában az alkuszi megbízási és meghatalmazási szerződésben, illetve az ÁSZF-ben meghatározott részletes szabályok szerint.

  • kártalanítási szervezet a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet végző biztosítók által a székhelyük szerinti tagállamban működtetett szervezet, amelynek feladata a belföldi károsult más tagállam területén telephellyel rendelkező gépjármű üzemeltetéséből eredően a zöldkártyarendszer valamely országában elszenvedett kára kapcsán a károkozó biztosítója vagy annak kárrendezési megbízottja kárrendezésének elmaradása esetén a kártérítési igények elbírálása és kielégítése e törvényben meghatározott esetekben;

  • Gazdálkodó szervezet a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi együttműködési csoportosulás, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a közös vállalat, a végrehajtói iroda, a közjegyzői iroda, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egyéni cég, továbbá az egyéni vállalkozó.”

  • Fizetés-kezdeményezési szolgáltatás Olyan szolgáltatás, amely a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő kérésére másik pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számla vonatkozásában fizetési megbízás indítására szolgál.

  • Számátadási időablak minden munkanap 20 óra 00 perctől kezdődő 4 óra hosszúságú időtartomány, amelyben a számhordozás és számmező átadás érvényesítéséhez szükséges műszaki intézkedéseket a szolgáltatók végrehajtják, és amely időtartam alatt a számátadással érintett számokon a szolgáltatás részben vagy egészben szünetelhet;

  • Egyedi Előfizetői Szerződés Szolgáltató és az Előfizető között létrejött egyedi, kizárólagosan az érintett Előfizetőre vonatkozó megállapodás.

  • Személyi dokumentum jelen feltételek szerint személyi dokumentumnak minősül: útlevél, személyi igazolvány, lakcímkártya, a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet szerinti vezetői engedély, TAJ kártya, adó igazolvány.

  • Elektronikus hírközlési szolgáltatás olyan, más részére általában ellenszolgáltatásért - jellemzően díjazás ellenében - nyújtott szolgáltatás, amely az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások felhasználásával továbbított tartalmat szolgáltató, ilyen tartalom felett szerkesztői ellenőrzést gyakorló szolgáltatások vagy az információs társadalommal összefüggő, jogszabályban meghatározott, személyközi hírközlési szolgáltatásnak nem minősülő szolgáltatások kivételével magában foglalja

  • Közeli hozzátartozó a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és nevelőszülő, és a testvér.

  • Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás- kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető. A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik: − a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése, − a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése. Kizárt esetek különösen: − a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése, − Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése.

  • Közhasznú szervezet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 32. § (1) bekezdésében közhasznúként meghatározott szervezet;

  • Általános Szerződési Feltételek azok a szerződési feltételek, amelyeket a Bank több, pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötése céljából egyoldalúan, az Ügyfél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyeket a Felek egyedileg nem tárgyaltak meg. Eltérő rendelkezés hiányában az Általános Szerződési Feltételek jelen Üzletszabályzat alkalmazása szempontjából a hitel és pénzkölcsön nyújtására vonatkozó szerződési feltételekre értendőek, ideértve a hitelkártyához kapcsolódó hitelkeret rendelkezésre tartására irányuló szerződési feltételeket is, amennyiben a Bankkártya Üzletszabályzat speciális szabályokat nem állapít meg.