Kiegészítő Anyagok definíciója

Kiegészítő Anyagok olyan anyagokat jelentenek, amelyek nem minősülnek Szoftvernek vagy kapcsolódó Felhasználói Dokumentációnak, hanem amelyeket az Autodesk a Szoftverrel való használat érdekében elérhetővé tesz, vagy rendelkezésre bocsát. A Kiegészítő Anyagok korlátozás nélkül magukba foglalnak (a) tartalmakat, például rajz- vagy tervmintákat, rajz- vagy tervmodulokat, valamint rajzok és tervek készítése során használt elemek megjelenítései (pl. épületek, épületrészek, berendezési tárgyak, bútorok, hidak, utak, jelek, hátterek, beállítások és animációk), (b) háttéranyagok, úgy mint épületkódok és az építési technikai leírása, (c) eszközök, amelyek a Szoftver output-ját segítik, pl. betűrajzolatok sorozata, és (d) Fejlesztési Anyagok alkalmazási program interfészek (API), és más hasonló fejlesztői anyagok (ideértve az API Információt).

Examples of Kiegészítő Anyagok in a sentence

  • A "Hot Backup Szerver" olyan fájl szerver Számítógép, amelyre Telepítésre került a Szoftver és a Kiegészítő Anyagok, de amelyhez nem engedélyezett a Hozzáférés, kivéve, ha a Szoftver és a Kiegészítő Anyagok Telepített első példánya nem működik, és kizárólag addig, amíg az elsődleges telepítésű példány működésképtelen.

  • A “Hot Backup Szerver” olyan fájl szerver Számítógép, amelyre Telepítésre került a Szoftver és a Kiegészítő Anyagok, de amelyhez nem engedélyezett a Hozzáférés, kivéve, ha a Szoftver és a Kiegészítő Anyagok Telepített első példánya nem működik, és kizárólag addig, amíg az elsődleges telepítésű példány működésképtelen.

Related to Kiegészítő Anyagok

  • Fogyasztói szerződés olyan szerződés, melynek egyik alanya fogyasztónak minősül

  • Nagyvízi meder a vízfolyást vagy állóvizet magában foglaló terület, amelyet az árvíz levonulása során a víz rendszeresen elborít. A nagyvízi meder területét a mértékadó árvízszint, vagy az eddig előfordult legnagyobb árvízszint közül a magasabb jelöli ki. A nagyvízi meder rendeltetése a mederből kilépő árvizek és a jég levezetése.

  • Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés ÉLET-ERŐ GYÓGYFORRÁS KFT. Gyógyszer és gyógyászati segédeszköz b 18 000 000 2014.04.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés ELMŰ - ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. Villamosenergia beszerzés 2019-2020. 13 749 744 2019.07.30 2020.09.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Hajdú-Coop Zrt. Tej, tejtermékek adásvétele 15 518 165 2020.07.30 2021.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Hajdú-Coop Zrt. Szárazáru termékek adásvétele 18 781 254 2020.07.30 2021.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Hajdúsági Sütődék Kft. Kenyér és pékáru termékek adásvétele 8 649 389 2019.12.30 2020.11.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Mikáczó Kft. Hús és húskészítmény termékek adásvét 37 297 292 2020.01.27 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés MORTAK FRUIT Kft Zöldség, gyümölcs beszerzése 25 320 040 2019.12.04 2021.12.04 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Naturice Kft. Mirelit termékek adásvétele 13 094 090 2019.12.04 2021.12.04 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés NKM Energia Zrt. Földgáz beszerzés 2019-2020. 9 858 326 2019.10.30 2020.11.02 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés PRÍMAENERGIA ZRT. Tartályos PB gáz Szerep-Hosszúhát 16 000 000 2013.12.30 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Püspökladányi Városüzemeltető Kft. Háztartási szennyvízideiglenes begyűjtés 5 974 278 2016.01.01 2021.01.31 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés TÖMB 2002 Szolgáltató Kft. Takarítási feladatok ellátása Báránd, Szer 32 828 772 2019.12.20 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés TÖMB 2002 Szolgáltató Kft. Karbantartási, fűtési, parkfenntartási szol 30 248 064 2019.12.20 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Tömb 2002 Szolgáltató Kft. összesen: 63 076 836 Bihari Egyesített Szociális Intézmény 675354 Xxxxxxx Xxxxx Csatornamosatás és szippantás 6 900 000 2019.12.30 2020.12.31 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Best Clean Best Kft Tisztító szerek és eszközök beszerzése és 7 329 531 2020.01.31 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Best Clean Best Kft Személyi higiénés szerek-eszközök besze 5 400 000 2020.01.31 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Debreceni Hőszolgáltató Zrt. Hődíj 25 743 371 2015.02.24 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés

  • Panasz az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó, az előfizetői jogviszonyt érintő egyéni jogsérelem vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul és nem minősül Xxxxxxxxxxxxxxxxx, illetve amelyben az Előfizető, vagy a felhasználó azt állítja, hogy a Szolgáltató által nyújtott Szolgáltatás vagy a Szolgáltató alkalmazottjának munkavégzése részben vagy egészben nem felel meg a jogszabályi előírásoknak és /vagy az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak. Prémium szolgáltatások: Szolgáltatási egységek, olyan televíziós programcsomagok, amelyek igénybevételének feltétele valamely Alap szolgáltatás igénybevétele az Előfizető részéről.

  • Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás- kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető. A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik: − a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése, − a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése. Kizárt esetek különösen: − a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése, − Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése.

  • kötelezettségvállalás országa bármely fajta gépjármű biztosítása esetén a

  • Nemzeti Iroda az e törvény szerinti biztosítók szervezete, amely ellátja a nemzetközi gépjármű-biztosítási megállapodásból és a kapcsolódó egyezményekből eredő koordinációs, kárrendezési és elszámolási feladatokat;

  • Megbízási szerződés az Alkusszal a jelen ÁSZF-ben foglalt feltételekkel kötött alkuszi megbízás és meghatalmazás, mely egyebek mellett az Ügyfél által kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésében, biztosítási szerződések kezelésében, és az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való biztosításközvetítői közreműködésre terjed ki magában az alkuszi megbízási és meghatalmazási szerződésben, illetve az ÁSZF-ben meghatározott részletes szabályok szerint.

  • Munkanap az a nap, amelyen a Bank fizetési művelet teljesítése céljából nyitva tart.

  • Keretszerződés a Szolgáltató és a Felhasználó között, érvényes felhasználói regisztrációval, az ÁSZF rendelkezéseinek megfelelően létrejövő szerződés.

  • Egyedi Szerződés adott üzemben tartó által, egy meghatározott gépjárműre kötött, e törvénynek megfelelő biztosítási szerződés;

  • rendeltetés helye szerinti tagállam gépjármű tulajdonjogának átruházása esetén a tulajdonszerzést követően a rendelkezésre bocsátástól számított harmincnapos időtartam folyamán az – a gépjármű telephely szerinti országától eltérő – tagállam,

  • Szolgáltatás a jelen ÁSZF-ben szabályozott elektronikus hírközlési (műsorterjesztési) szolgáltatás.

  • Hibabejelentés a szolgáltatás igénybe nem vehetőségéről, vagy csökkent minőségéről szóló bejelentés, amelyet az előfizető tesz és a szolgáltató által a szolgáltatáshoz használt elektronikus hírközlő hálózatnak, illetőleg annak meghibásodásának tulajdonítható. Többvonalas, többcsatornás előfizetői hozzáférésről bejelentett hibákat egy hibának kell tekinteni, a bekapcsolt, érintett vonalak, csatornák számától függetlenül. A hibaelhárítási idő csak azokra az esetekre vonatkozik, ahol a szolgáltató az előfizetővel az ÁSZF szerinti hibaelhárítási feltételekkel szerződik. Kizárt esetek különösen: − előfizetői végberendezés hibája, − ha a javítás az előfizető telephelyének elérésétől függ és ez a hozzáférés – a szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt – nem lehetséges a megkívánt időben, − ha az előfizető kéri a javítás elhalasztását.

  • szakasz Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk

  • Ügymenet kiszervezése a biztosító biztosítási vagy azzal közvetlenül összefüggő tevékenysége valamely részének végzésére mást bíz meg.

  • Számlatulajdonos a Bankszámla-keretszerződést, Bankszámlaszerződést (akár meghatalmazott útján is) aláíró Ügyfél illetve akinek a nevére és javára a Bank a bankszámlát a Bankszámlaszerződés alapján vezeti.

  • Számlafizető azon természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli más szervezet, aki vagy amely az Előfizetői Szerződésben vállalja, hogy az Előfizető által igénybe vett Szolgáltatás után járó díjakat megfizeti. Az Előfizető és a Számlafizető személye eltérhet.

  • Fogyasztó a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy

  • Üzletszabályzat azon dokumentum, amely meghatározza a Bank és az Ügyfelek közötti pénzügyi szolgáltatási üzletági jogviszony alapvető szabályait, és amelynek rendelkezéseit alkalmazni kell a Bank és valamennyi Adós, illetve egyéb Ügyfele közötti minden olyan jogviszonyban, melynek során a Bank pénzügyi szolgáltatást nyújt az Ügyfelek részére, és/vagy az Ügyfelek valamely pénzügyi szolgáltatást vesznek igénybe a Banktól.

  • Előfizetői Szerződés a jelen ÁSZF-ben foglalt szolgáltatások igénybe vételére az Előfizető és a Szolgáltató által megkötött szerződés, mely az egyedi előfizetői szerződésből, és az Általános Szerződési Feltételekből áll, azok minden mellékletével és függelékével együtt.

  • Átadó szolgáltató az az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató, amelynek előfizetője az előfizetői szerződés megszüntetését, illetve módosítását követően az előfizetői számát egy másik szolgáltatóhoz viszi át;

  • Szerződő az a természetes vagy jogi személy, vagy polgári jogi jogalanyisággal rendelkező nem jogi személy/szervezet aki/amely a Biztosítóval a Biztosítási Szerződést megköti és a biztosítási díj megfizetésére kötelezettséget vállal. Ha a szerződést nem a Biztosított köti, a biztosítási esemény bekövetkezéséig vagy a Biztosított belépéséig a Szerződő fél a hozzá intézett nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetkezett változásokról a Biztosítottat köteles tájékoztatni.

  • Számszerűsíthető kockázatok Piaci árváltozás kockázata 6 Kamatkockázat 1 Kibocsátói/hitelezési kockázat 2 Devizaárfolyam-kockázat 6

  • zöldkártyarendszer a nemzeti irodák közötti megál- lapodások alapján az ezen megállapodásokban részes országok rendszere, mely rendszerhez tartozó országok hatóságai a zöldkártyában megtestesülő igazolást az országban megkövetelt gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet igazolásául elfogadják.

  • Földrajzi kitettség Kötvény befektetések Magyarország Részvény befektetések: nem koncentrált