Szoftverfejlesztési Keretszerződés definíciója

Szoftverfejlesztési Keretszerződés a jelen melléklet vonatkozásában az Egyedi Előfizetői Szerződéssel egyenértékű dokumentum, amelynek keretében Előfizető Folyamatos Szoftverfejlesztési Szolgáltatás elvégzésére irányuló tartós megbízást ad Szolgáltatónak. Felek a Szoftverfejlesztési Szolgáltatás tárgyát Megrendelőlapon határozzák meg. Szoftver oktatás: Szolgáltató egyszeri szolgáltatása, amely – Előfizető igénye szerint – az alábbi szolgáltatásokat tartalmazhatja, a Felek közötti megbeszélések keretén belül: ● Szolgáltató ismerteti a Szoftver funkcionalitását és a Szoftverben leprogramozott folyamatokat, ● Szolgáltató segít a kijelölt felhasználóknak, hogy elsajátítsák a Szoftver használatát. A Szoftver oktatás a fent nevezett szolgáltatásokon kívül más járulékos szolgáltatást nem tartalmaz. Szolgáltató a szoftveroktatás esetén csak a Felek közötti megbeszélések keretében végez szolgáltatást. Felek – a megállapodásuktól függően – a Szoftver oktatásokat személyesen vagy telekommunikációs eszközök (Videokonferencia, Skype, TeamViewer, stb) segítségével tartják. A Szoftveroktatás egyszeri díját az Egyedi Szoftverfejlesztési Szerződés tartalmazza.
Szoftverfejlesztési Keretszerződés az Egyedi Előfizetői Szerződéssel egyenértékű dokumentum, amelynek keretében Előfizető folyamatos szoftverfejlesztési szolgáltatás elvégzésére irányuló tartós megbízást ad Szolgáltatónak. Felek a szoftverfejlesztési szolgáltatás tárgyát Megrendelőlapon határozzák meg. Szoftverszolgáltatás, SaaS, felhőszolgáltatás: Qulto szoftverhasználati szolgáltatás rövidebb megnevezései Szolgáltatás: Szolgáltató által Előfizetői Szerződés keretében elvégzendő, jelen ÁSZF mellékleteiben meghatározott tevékenységek.
Szoftverfejlesztési Keretszerződés a jelen melléklet vonatkozásában az Egyedi Előfizetői Szerződéssel egyenértékű dokumentum, amelynek keretében Előfizető Folyamatos Szoftverfejlesztési Szolgáltatás elvégzésére irányuló tartós megbízást ad Szolgáltatónak. Felek a Szoftverfejlesztési Szolgáltatás tárgyát Megrendelőlapon határozzák meg.

Examples of Szoftverfejlesztési Keretszerződés in a sentence

  • A Megrendelőlap mindkét Fél általi elfogadását követően válik a Szoftverfejlesztési Keretszerződés részévé, és hoz létre kötelmi jogviszonyt a Felek között.

  • Előfizető a Szolgáltatási Díjat a Szoftverfejlesztési Keretszerződés lejártáig köteles fizetni.

  • Felek a Szoftverfejlesztési Keretszerződés megkötése mellett vagy azt követően egy vagy több Megrendelőlapot készítenek, amelyen Szolgáltató által elkészítendő Szoftverfejlesztést meghatározzák.

  • Előfizető a Szoftverfejlesztési Keretszerződés megkötésével megbízza Szolgáltatót, hogy számára a Szoftverfejlesztési Keretszerződés meghatározott Szoftverfejlesztési Időkeretben rendelkezésre álljon és Folyamatos Szoftverfejlesztési Szolgáltatást végezzen.

  • A határozott idejű Szoftverfejlesztési Keretszerződés nem szűnik meg az annak keretében elvégzett Folyamatos Szoftverfejlesztési Szolgáltatások teljesítésével, hanem a határozott időtartam lejártáig hatályban marad.

  • Amennyiben a Folyamatos Szoftverfejlesztési Szolgáltatásra fordított munkaidő nem éri el a Szoftverfejlesztési Időkeretben meghatározott munkaórák számát, akkor Felek rendelkezhetnek úgy, hogy a Szoftverfejlesztési Időkeretből fennmaradó időt Előfizető jogosult a következő Szoftverfejlesztési Időkeretben felhasználni, egészen addig, amíg a Szoftverfejlesztési Keretszerződés megkötésétől számított 12 hónap el nem telik.

  • A Szoftverfejlesztési Keretszerződés nem szűnik meg az annak keretében elvégzett Folyamatos Szoftverfejlesztési Szolgáltatások teljesítésével, hanem a határozott időtartam lejártáig hatályban marad.

Related to Szoftverfejlesztési Keretszerződés

  • Keretszerződés a Számlavezető hely és a Számlatulajdonos között létrejött olyan a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására vonatkozó megállapodás, amely egy adott időszakra vonatkozóan meghatározza a keretszerződésen alapuló fizetési megbízások, illetve fizetési műveletek lényeges feltételeit, ideértve a fizetési számla megnyitását is.

  • Szolgáltatási szerződés az adásvételi szerződéstől eltérő bármely olyan szerződés, amelynek értelmében a vállalkozás a fogyasztó részére szolgáltatást nyújt vagy szolgáltatás nyújtását vállalja, a fogyasztó pedig megfizeti vagy vállalja, hogy megfizeti a szolgáltatás díját.

  • Fogyasztói szerződés olyan szerződés, melynek egyik alanya fogyasztónak minősül

  • Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Pest-Center Zrt. Iroda helység bérlés 17 952 756 2015.12.21 Fix összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Pest-Center Zrt. Iroda helység bérlés 6 000 000 0000.01.25. Fix összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Xxxxxxxx Xxxxxxxxxx Önkormányzata Bérleti szerződés 15 000 000 2014.02.07 Fix összegű Folyamatos szerződés vagyonhasznosítás Xxxxxxx Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Foglalkozás-egészségügyi és kapcsolódó szolgáltatások 11 515 748 2017.03.01. Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés WSH Számítástechnikai Xxxxxx és Xxxxx. Kft. Szerver hosting szolgáltatás 8 112 000 2015.07.31 2018.04.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Baranya Megyei Kirendeltség Baranya Megyei Kormányhivatal Pécs, Xxxxxxxxx xxx 0 üzemeltetési költségek 5 095 070 2013.12.18 Fix összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Bács-Kiskun Megyei Kirendeltség Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskemét, Deák F. tér 3. sz. ingatlan üzemeltetési kiadásai 13 000 000 2013.03.06 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés EDF DÉMÁSZ Zrt. Villamosenergia vásárlás 5 100 000 2016.09.01 2018.01.31 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés FŐGÁZ zrt. Földgáz szolgáltatás és rendszerhasználat 8 314 961 2017.01.02 2017.10.31 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Solo Security Biztonságcédelmi-, telefonközpont kezelési vlamint gépjármű üzemeltetési teendők ellátás 8 520 000 2016.09.01 Fix összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Békés Megyei Kirendeltség FŐGÁZ Zrt. Földgáz 6 976 198 2016.10.31. 2017.10.31. Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltség ELMŰ - ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. Gázdíj 6 511 583 2016.09.01. Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Incorp-Security Services Kft. Portaszolgálat, rendészeti, vagyonvédelem 7 100 956 2016.09.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Használati megállapodás - Miskolc, Selyemré utca 1 szám alatti ingatlanra 6 023 656 2016.03.23 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Vitkó Security Kft. Őrző-védő szolgáltatás 7 542 270 2016.09.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Csongrád Megyei Kirendeltség Bodrogi Bau Kft. Ingatlan tűzeset utáni állagmegóvási munka 9 948 064 2016.09.27 2017.10.01 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Xxxxx és Társa Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. Őrzés-védelmi feladatok ellátása 8 755 200 2016.09.19 Fix összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés

  • Rendszeres karbantartásnak nevezzük azon technikai eszközeink üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenységeit, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. Rendszeres karbantartásba tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében karbantartási munkákat igényelnek. A rendszeres karbantartási munkálatokat a Szolgáltató minden héten, kedden és csütörtökön 0-6 óra között hajtja végre. A Szolgáltatás szünetelésével járó rendszeres karbantartást, abban az esetben is, ha azt a fenti időtartamtól eltérő időpontban hajtja végre a Szolgáltató, az Előfizetőt a szünetelést legalább 15 nappal megelőzően, a törzsszöveg 9.2.5. pontjában meghatározott értesítési módokon, alapvetően elektronikus úton, előzetesen értesíti.

  • Megbízási szerződés az Alkusszal a jelen ÁSZF-ben foglalt feltételekkel kötött alkuszi megbízás és meghatalmazás, mely egyebek mellett az Ügyfél által kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésében, biztosítási szerződések kezelésében, és az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való biztosításközvetítői közreműködésre terjed ki magában az alkuszi megbízási és meghatalmazási szerződésben, illetve az ÁSZF-ben meghatározott részletes szabályok szerint.

  • Általános Szerződési Feltételek azok a szerződési feltételek, amelyeket a Bank több, pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötése céljából egyoldalúan, az Ügyfél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyeket a Felek egyedileg nem tárgyaltak meg. Eltérő rendelkezés hiányában az Általános Szerződési Feltételek jelen Üzletszabályzat alkalmazása szempontjából a hitel és pénzkölcsön nyújtására vonatkozó szerződési feltételekre értendőek, ideértve a hitelkártyához kapcsolódó hitelkeret rendelkezésre tartására irányuló szerződési feltételeket is, amennyiben a Bankkártya Üzletszabályzat speciális szabályokat nem állapít meg.

  • Kiegészítő Szolgáltatás Olyan elektronikus hírközlési szolgáltatás, amely az alapszolgáltatást kiegészíti, és annak meglétét feltételezi.

  • értékelési szempont Nettó Vállalkozói Díj összesen (Ft) tartalékkeret nélkül értékelési szempont esetében a legjobb (legalacsonyabb nettó vállalkozói díj) ajánlat a maximális 100 pontot kapja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva, a fordított arányosítás módszerével számolja ki a pontszámokat az ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóságnak a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutatója (Közbeszerzési Értesítő 2019. évi 227. szám, 2019. november 26.) alapján. Az ajánlattevőnek részletes árajánlatot kell tennie a részletes árajánlat (az árazatlan költségvetési kiírás(ok)) kitöltésével, melyet a dokumentáció tartalmaz (excel és pdf. fileként is szükséges benyújtani). A felolvasólapon az ajánlattevő által beárazott költségvetés végösszegét kell feltüntetni.

  • Gazdálkodó szervezet a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi együttműködési csoportosulás, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a közös vállalat, a végrehajtói iroda, a közjegyzői iroda, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egyéni cég, továbbá az egyéni vállalkozó.”

  • rendeltetés helye szerinti tagállam gépjármű tulajdon- jogának átruházása esetén a tulajdonszerzést követően a rendelkezésre bocsátástól számított harmincnapos időtar- tam folyamán az – a gépjármű telephely szerinti országá- tól eltérő – tagállam, a) ahol a tulajdont szerző természetes személy állandó lakóhelye, a jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég tulajdonszerzése esetén annak székhelye található, illetve

  • Szolgáltatások A felkínált vagy keresett szolgáltatásnak meg kell felelnie a Társaság adott kategóriára vonatkozó előírásainak. A Társaság korlátozhatja vagy megtilthatja egyes szolgáltatások hirdetését.

  • Kölcsönszerződés a Társaság és az Ügyfél közötti olyan Egyedi Szerződés, amely a Társaság által az Ügyfél részére való Kölcsön nyújtására irányul. Ahol a jelen Üzletszabályzat Kölcsönszerződésre hivatkozik, azt szükség szerint úgy kell értelmezni, hogy az a Társaság és az Ügyfél közötti finanszírozási szerződést (keretszerződést) jelenti;

  • Hordozott szám az előfizetői szerződésben szereplő azon szám, amelyet az előfizető az átadó szolgáltatótól az átvevő szolgáltatóhoz való áttéréskor, vagy helyhez kötött telefonszolgáltatás esetén a számozási körzeten belül az igénybevétel helyének illetve technológiájának – hívásirányítási információ változásával járó – megváltoztatásakor megtart;

  • kártalanítási szervezet a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet végző biztosítók által a székhelyük szerinti tagállamban működtetett szervezet, amelynek feladata a belföldi károsult más tagállam területén telephellyel rendelkező gépjármű üzemeltetéséből eredően a zöldkártyarendszer valamely országában elszenvedett kára kapcsán a károkozó biztosítója vagy annak kárrendezési megbízottja kárrendezésének elmaradása esetén a kártérítési igények elbírálása és kielégítése e törvényben meghatározott esetekben;

  • Közhasznú szervezet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 32. § (1) bekezdésében közhasznúként meghatározott szervezet;

  • Számhordozási megállapodás az Előfizető számhordozásra vonatkozó igénybejelentése alapján az Előfizető és az átvevő szolgáltató között létrejövő megállapodás, amely az Előfizető által hordozandó összes számot és a hordozások számátadási időablakát is tartalmazza.

  • Egyedi Szerződés adott üzemben tartó által, egy meghatározott gépjárműre kötött, e törvénynek megfelelő biztosítási szerződés;

  • Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás- kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető. A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik: − a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése, − a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése. Kizárt esetek különösen: − a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése, − Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése.

  • Szolgáltatás a jelen ÁSZF-ben szabályozott elektronikus hírközlési (műsorterjesztési) szolgáltatás.

  • Elszámolási időszak a Felek megállapodása alapján a Kereskedői Szerződésben meghatározott időintervallum, amely elteltével a Simple a Kereskedővel elszámolja a SimplePay rendszeren keresztül bonyolított Tranzakciók összegét és a Jutalékot.

  • Személyes hitelesítési adatok A pénzforgalmi szolgáltató által hitelesítés céljából az ügyfél rendelkezésére bocsátott személyes elemek.

  • Adásvételi szerződés a Polgári Törvénykönyv szerinti adásvételi szerződés, valamint minden olyan szerződés is, amelynek áruk és szolgáltatások egyaránt tárgyát képezik.

  • díjfizetési időszak rendszeres díjfizetésű biztosítás esetén az az időszak (egész év), amely során a szerződő a rendszeres biztosítási díj fizetését vállalja.

  • Ügymenet kiszervezése a biztosító biztosítási vagy azzal közvetlenül összefüggő tevékenysége valamely részének végzésére mást bíz meg.

  • hozott kárelőzményi igazolás más tagállam által előírt kötelezettség alapján megkötött gépjármű- felelősségbiztosítási szerződésre vonatkozó igazolás, amely tartalmazza az adott biztosítónál nyilvántartott időszakot, valamint a szerződés hatálya alatt harmadik személyeknek okozott és a más tagállami biztosító által az igazolás kiadásának napjáig elismert, vagy vele szemben jogerősen megítélt kártérítések alapjául szolgáló káresetek számát, időpontját, illetve a kármentesség tényét;