Úthasználati Jogosultság definíciója

Úthasználati Jogosultság. Az Útdíjtörvény szerinti jogosultság, amelynek megléte igazolja, hogy az adott személy az adott Díjköteles Útszakasz vonatkozásában teljesítette az Útdíj megfizetésére vonatkozó kötelezettségét.
Úthasználati Jogosultság az elemi útszakasz Útdíjköteles Gépjárművel történő közlekedési célú használatát jogszerűen lehetővé tevő jogviszony, amely adott jármű vonatkozásában jön létre, amennyiben valamennyi, a jogosultság létrejöttéhez szükséges feltétel egyidejűleg fennáll.
Úthasználati Jogosultság. Az Útdíjtörvény szerinti azon jogosultság, amelynek megléte lehetővé teszi az adott Útdíjköteles Gépjármű számára az adott Útdíjköteles Elemi Útszakasz jogszerű használatát.

Examples of Úthasználati Jogosultság in a sentence

  • Az Értesítendő Személy felé történő értesítésnek tartalmaznia kell a Gépjármű rendszámát, OBUID-t, a felmondás kezdő időpontját, a felmondás indokát, továbbá azt a tényt, hogy a felmondás időpontjától kezdődően az Ügyfél más módon köteles gondoskodni az Úthasználati Jogosultság megszerzéséről.

  • A NÚSZ a Díjfizetési Szerződés szerint jogosult az Ügyfélnek az Úthasználati Jogosultság Adatszolgáltatások alapján történő biztosítását felfüggeszteni, és ilyen esetben egyúttal jogosult az Adatszolgáltatások feldolgozását is felfüggeszteni.

  • A NÚSZ a Díjfizetési Szerződés szerint jogosult az az Ügyfélnek az Úthasználati Jogosultság Adatszolgáltatások alapján történő biztosítását felfüggeszteni, és ilyen esetben egyúttal jogosult az Adatszolgáltatások feldolgozását is felfüggeszteni.

  • Úthasználati Jogosultság szerezhető az Útdíjszedővel szerződéses jogviszonyban álló EETS Útdíjszolgáltatón keresztül is.

  • Úthasználati Jogosultság kizárólag abban az esetben illeti meg az Ügyfelet, ha az Útdíjat előre megfizette.

  • Az UD Rendszerben több módon szerezhető Úthasználati Jogosultság.

  • A Folyószámla terhére azonban nem keletkezik Úthasználati Jogosultság a felmondási idő elteltét követően függetlenül attól, hogy az Általános Szerződési Feltételek a bevallási közreműködők adatszolgáltatására vonatkozó egyedi szerződéshez (a továbbiakban: BKÁSZF) elnevezésű dokumentum alapján annak feltételei adottak lennének.

  • Az értesítésnek tartalmaznia kell a Gépjármű rendszámát, OBUID-t, a felmondás kezdő időpontját, a felmondás indokát, továbbá azt a tényt, hogy a felmondás időpontjától kezdődően a Megrendelő más módon köteles gondoskodni az Úthasználati Jogosultság megszerzéséről.

  • A NÚSZ-nál tárolt és a Bevallási Közreműködővel megosztható Ügyfél személyes adatok: Bevallási Közreműködő megnevezése, Fedélzeti Eszköz azonosító adatai, Ügyfél azonosításához szükséges adatok, Gépjármű forgalmi rendszáma, felségjele, emissziós osztálya, minimális tengelyszáma, tömege, Adatszolgáltatás szerint igényelt és megadott Úthasználati Jogosultság adatai, Adatszolgáltatás időpontja.

  • Amennyiben a Xxxxxxxx több Úthasználati Jogosultság igénylést tartalmazott, mint amire a tényleges úthasználat szerint szükség lett volna, az az EETS Felhasználó számára biztosított Úthasználati Jogosultságot nem érinti, és a NÚSZ a tényleges úthasználattal nem érintett Úthasználati Jogosultságra jutó Útdíjat sem az EETS Felhasználó, sem az EETS Útdíjszolgáltató részére nem téríti vissza vagy fizeti meg.

Related to Úthasználati Jogosultság

  • Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. Ivóvíz szolgáltatás - Kalocsa, Komló sor 9. 180 000 2017.10.05 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés M és Társa Kft. Zöldség, gyümölcs, tojás beszerzés 24 hónapra. 20 884 323 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer beszerzés 16 100 000 2014.04.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer, gyógyászati segédeszköz beszerzés Kalocsa 920 000 2016.09.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés Royal II. Sütőipari Zrt. Kenyér, péksütemény, cukászsütemény keretszerződés 9 214 314 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés TE-DI Trade Kft. Tej, tejtermékek keretszerződés 9 069 219 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés "Harmónia" Integrált Szociális Intézmény 341673 Busa Kft. Szárazáru beszerzés 24 hónapra. 17 820 063 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Compact Higiéniai Kft. Tisztító és tisztálkodó szerek beszerzése 2021. év. 14 766 944 2020.12.07 2022.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés

  • Gazdálkodó szervezet a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi együttműködési csoportosulás, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a közös vállalat, a végrehajtói iroda, a közjegyzői iroda, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egyéni cég, továbbá az egyéni vállalkozó.”

  • Közhasznú szervezet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 32. § (1) bekezdésében közhasznúként meghatározott szervezet;

  • Fizikai munkavégzés olyan munkavégzés, amely jelentôs fizikai erôkifejtést igényel illetve – pl. a munkavégzés helyszínébôl vagy körülményeibôl adódóan – a szellemi jellegû irodai munkavégzés kockázatát meghaladó balesetveszéllyel jár. Busz és 3,5 tonna össztömeget meg nem haladó tehergépjármû vezetése nem minôsül fizikai munkavégzésnek (szállítmány rakodása azonban igen!).

  • Biztosítási összeg a biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási kötelezettségének felsô határa.

  • hozott kárelőzményi igazolás más tagállam által előírt kötelezettség alapján megkötött gépjármű- felelősségbiztosítási szerződésre vonatkozó igazolás, amely tartalmazza az adott biztosítónál nyilvántartott időszakot, valamint a szerződés hatálya alatt harmadik személyeknek okozott és a más tagállami biztosító által az igazolás kiadásának napjáig elismert, vagy vele szemben jogerősen megítélt kártérítések alapjául szolgáló káresetek számát, időpontját, illetve a kármentesség tényét;

  • Biztosítási időszak a határozatlan tartamú szerződések esetében – a díjfizetés gyakoriságától függetlenül – az az időtartam, amelyre a megállapított díj vonatkozik;

  • Biztosítási évforduló minden naptári évben a biztosítás technikai kezdetének megfelelő naptári nap.

  • kártalanítási szervezet a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet végző biztosítók által a székhelyük szerinti tagállamban működtetett szervezet, amelynek feladata a belföldi károsult más tagállam területén telephellyel rendelkező gépjármű üzemeltetéséből eredően a zöldkártyarendszer valamely országában elszenvedett kára kapcsán a károkozó biztosítója vagy annak kárrendezési megbízottja kárrendezésének elmaradása esetén a kártérítési igények elbírálása és kielégítése e törvényben meghatározott esetekben;

  • Számhordozási megállapodás az Előfizető számhordozásra vonatkozó igénybejelentése alapján az Előfizető és az átvevő szolgáltató között létrejövő megállapodás, amely az Előfizető által hordozandó összes számot és a hordozások számátadási időablakát is tartalmazza.

  • Biztosítási esemény Minden olyan esemény, amelynek a következményeire a biztosítási szerződés részben vagy egészben fedezetet nyújt. Az ugyanazon biztosítási eseményből származó veszteségek egy kárigényt képeznek.

  • Biztosítási esemény időpontja a biztosítási esemény felté- telei szerint adott első transzfúzió napja.

  • Általános Szerződési Feltételek azok a szerződési feltételek, amelyeket a Bank több, pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötése céljából egyoldalúan, az Ügyfél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyeket a Felek egyedileg nem tárgyaltak meg. Eltérő rendelkezés hiányában az Általános Szerződési Feltételek jelen Üzletszabályzat alkalmazása szempontjából a hitel és pénzkölcsön nyújtására vonatkozó szerződési feltételekre értendőek, ideértve a hitelkártyához kapcsolódó hitelkeret rendelkezésre tartására irányuló szerződési feltételeket is, amennyiben a Bankkártya Üzletszabályzat speciális szabályokat nem állapít meg.

  • Biztosítási szerződés a Biztosító és a Szerződő között létrejött csoportos biztosítási szerződés, melynek részét képezik a jelen biztosítási feltételek és a biztosító ügyféltájékoztatója.

  • Számátadási időablak minden munkanap 20 óra 00 perctől kezdődő 4 óra hosszúságú időtartomány, amelyben a számhordozás és számmező átadás érvényesítéséhez szükséges műszaki intézkedéseket a szolgáltatók végrehajtják, és amely időtartam alatt a számátadással érintett számokon a szolgáltatás részben vagy egészben szünetelhet;

  • Rendszeres karbantartásnak nevezzük azon technikai eszközeink üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenységeit, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. Rendszeres karbantartásba tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében karbantartási munkákat igényelnek. (pl. diszkbővítés, stb.) Rendszeres karbantartási munkálatokat minden héten szerdán 24.00-06.00 között lehet elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetséges. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre - ide nem értve az általános szerződési feltételekben meghatározott rendszeres karbantartást -, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, a szünetelés időtartama alatt az Előfizető a szünetelés időtartamára vonatkozó díj fizetésére nem köteles.

  • díjfizetési időszak rendszeres díjfizetésű biztosítás esetén az az időszak (egész év), amely során a szerződő a rendszeres biztosítási díj fizetését vállalja.

  • Fogyasztói szerződés olyan szerződés, melynek egyik alanya fogyasztónak minősül

  • Biztosítási szolgáltatás A biztosítási esemény bekö- vetkezése esetén a biztosító által nyújtott szolgáltatás.

  • Sorozatkár A sorozatkárok egy biztosítási eseménynek minôsülnek. Jelen szerzôdés alkalmazása szempontjából sorozatkár az, ha egyazon biztosítotti károkozói magatartásból több kártérítési kötelezettség származik és az ok (a biztosított magatartása) és az okozatok közötti összefüggés fennáll.

  • Egyedi Szerződés adott üzemben tartó által, egy meghatározott gépjárműre kötött, e törvénynek megfelelő biztosítási szerződés;

  • Szolgáltatási szerződés az adásvételi szerződéstől eltérő bármely olyan szerződés, amelynek értelmében a vállalkozás a fogyasztó részére szolgáltatást nyújt vagy szolgáltatás nyújtását vállalja, a fogyasztó pedig megfizeti vagy vállalja, hogy megfizeti a szolgáltatás díját.

  • Fizetés-kezdeményezési szolgáltatás Olyan szolgáltatás, amely a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő kérésére másik pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számla vonatkozásában fizetési megbízás indítására szolgál.

  • Hordozott szám az előfizetői szerződésben szereplő azon szám, amelyet az előfizető az átadó szolgáltatótól az átvevő szolgáltatóhoz való áttéréskor, vagy helyhez kötött telefonszolgáltatás esetén a számozási körzeten belül az igénybevétel helyének illetve technológiájának – hívásirányítási információ változásával járó – megváltoztatásakor megtart;

  • Protézis bármely olyan árucikk, amely átmenetileg vagy állandó jelleggel szerv, szövet, szervi folyadék, vagy azok bármely részének hiányosságát pótolja. Így például olyan mechanikus vagy biológiai árucikkek, mint a szívbillentyű részei, ízületi helyettesítések, szintetikus bőr, intraokuláris lencse, biológiai anyagok (szaruhártya), folyadékok, gélek valamint szintetikus vagy fél szintetikus folyadékok, amelyek biológiai nedvességet vagy folyadékokat helyettesítenek, gyógyszertároló, mobil oxigénterápiás rendszerek.

  • adatfeldolgozás az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalma- zott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik.