a biztosítási szerződés tartama, hatálybalépése mintaszakaszok

a biztosítási szerződés tartama, hatálybalépése. A K&H biztostárs utasbiztosítás maximum 365 napra köthető. A Biztosító kockázatviselése – kizárólag Magyarország területén kívül – legkorábban a biztosítási díj megfizetését követően azonnal – ebben az esetben a biztosítási szerződés megkötésének és a kötvény (fedezetet igazoló dokumentum) kiállításának pontos idejét (óra, perc megjelölésével) is fel kell tüntetni – vagy a Szerződő által meghatározott későbbi nap 0. órájakor kezdődik és a díjjal kiegyenlített utolsó nap 24. órájáig tart. A kockázatviselés kezdete a kötvény (fedezetet igazoló dokumentum) kiállításának keltétől számított maximum 180. nap lehet. Egy külföldi tartózkodás idejére, egymást követő kockázatviselési tartammal több kötvényen kiállított K&H biztostárs utasbiztosítás – az első kivételével – érvénytelen.
a biztosítási szerződés tartama, hatálybalépése. A K&H biztostárs utasbiztosítás maximum 365 napra köthető. A Biztosító kockázatviselése – kizárólag Magyarország területén kívül – legkorábban a biztosítási díj megfizetését követően azonnal – ebben az esetben a biztosítási szerződés megkötésének és a kötvény (fedezetet igazoló dokumentum) kiállításának pontos idejét (óra, perc megjelölésével) is fel kell tüntetni – vagy a Szerződő által meghatározott későbbi nap 0. órájakor kezdődik és a díjjal kiegyenlített utolsó nap 24. órájáig tart. A kockázatviselés kezdete a kötvény (fedezetet igazoló dokumentum) kiállításának keltétől számított maximum 180. nap lehet. Egy külföldi tartózkodás idejére, egymást követő kockázatviselési tartammal több kötvényen kiállított K&H biztostárs utasbiztosítás kizárólag az alábbi feltételekkel érvényes. Ha a Biztosított külföldön tartózkodik, csak abban az esetben hosszabbíthatja meg biztosítási szerződését, ha az új szerződés megkötésének időpontjában a Biztosítottra, az utazás első napjától folyamatosan hatályos biztosítási szerződés van érvényben, és az új szerződés kizárólag az előző szerződéssel folytatólagos tartamra és azonos termékre jön létre, illetve a két szerződés kockázatviselési tartama együttesen nem haladja meg az adott személyre és az érintett termékre vonatkozóan az eredeti szerződésben meghatározott maximális időtartamot. Kivételt képez az az eset, amikor a biztosítási szerződést a külföldre történő utazás napján, de már Magyarország határát átlépve kötik meg és fizetik meg a biztosítási díjat. Ebben az esetben a díj befizetését követően azonnal a Biztosító kockázatviselése kizárólag közlekedési balesetek és az azzal kapcsolatos egyéb biztosítási események vonatkozásában kezdődik meg, más jellegű események esetén a Biztosító kockázatviselése legkorábban a kötvényen feltüntetett kockázatviselés kezdetét követő nap 0 órakor kezdődik meg.

Related to a biztosítási szerződés tartama, hatálybalépése

  • A biztosítási szerződés tartama A biztosítási szerződés határozatlan időre jön létre, kivéve, ha a felek azt a szerződésben foglaltak szerint határozott időre kötötték. A tartamot a biztosítási ajánlat tartalmazza.

  • A biztosítási szerződés tartama, a biztosítási évforduló és a biztosítási időszak 4.A. A biztosítási szerződés, ha a felek másként nem állapodnak meg, határozatlan tartamú.

  • A biztosítás tartama, a biztosítási évforduló és a biztosítási időszak 4.1. A biztosítási szerződés határozat- lan tartamra köthető. 4.2. A biztosítási évforduló a kocká- zatviselés kezdetét követő hónap első napja. Ha a kockázatviselés a tárgyhó- nap első napján kezdődik, a biztosítási évforduló is ez a nap. A biztosítás tartamát és az évfordulót a biztosítási szerződés tartalmazza. 4.3. A biztosítási időszak egy év.

  • A biztosítási szerződés területi hatálya A biztosítási szerződés területi hatálya a tagállamok területére, valamint a zöldkártyarendszer azon országainak területére terjed ki, amelyek nemzeti irodájával a magyar Nemzeti Iroda a Belső Szabályzatnak megfelelő kétoldalú megállapodást kötött.

  • A biztosítási szerződés módosítása 5.1. A felek a szerződés tartalmát közös megegyezéssel bármikor módosíthatják. 5.2. A díjfizetési mód illetve díjfizetési gyakoriság módosítása esetén a szerző- dés a díjfizetési gyakoriság szerinti utolsó díjjal fedezett időszakot követő nappal módosítható, kivéve a bankok és taka- rékszövetkezetek által használt elekt- ronikus elszámolási rendszeren (GIRO) keresztül érkező értesítések alapján elvégzett automatikus tranzakciókat. 5.3. A szerződés módosítását bárme- lyik fél kezdeményezheti. Ha a másik fél a módosító javaslatot nem fogadja el, a biztosítási szerződés az eredeti tartalommal marad hatályban. 5.4. Ha a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról, és ezek a körülmé- nyek a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a bizto- sító a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tesz, vagy a szerződést harminc napra írás- ban felmondhatja. 5.5. Ha a szerződő 15 napon belül írás- ban jelzi, hogy a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak kéz- hezvételétől számított 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a javaslat közlésétől számított harmincadik napon megszűnik, ha a biztosító erre a következményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta. 5.6. Ha a szerződés egyidejűleg több vagyontárgyra vonatkozik, és a biz- tosítási kockázat jelentős megnöve- kedése ezek közül csak egyesekkel kapcsolatban merül fel, a biztosító a fenti pontokban meghatározott jogait a többi vagyontárgy tekintetében nem gyakorolhatja.

  • A biztosítási szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete A biztosítási szerződés a kockázatviselés kezdő napján lép hatályba. A biztosító kockázatviselése az ajánlaton megjelölt időpontban kez- dődik. A kockázatviselés kezdő időpontja nem lehet korábbi, mint az ajánlat biztosító számára történő hozzáférhetővé válás időpontját követő nap 0 órája. Amennyiben az ajánlaton a kockázatviselés kezdő idő- pontjaként korábbi időpont került feltüntetésre, mint az ajánlat biz- tosító számára történő hozzáférhetővé válás időpontját követő nap, úgy a kockázatviselés kezdő időpontjának a biztosító számára történő hozzáférhetővé válás időpontját követő nap 0 óráját kell tekinteni.

  • A biztosító szolgáltatásának korlátozása A biztosító biztosítási időszakonként, mindösszesen legfeljebb a fenti táblázatban a biztosítási időszakra meghatározott ösz- szeget, biztosítási eseményenként pedig a táblázat szerinti ká- ronként teljesítendő összeget téríti meg. Az önrészesedés mértéke biztosítási eseményenként 10.000 Ft. A biztosító a 10.000 Ft-ot meghaladó károk esetén a biztosítási szolgáltatásból nem von le önrészesedést.

  • A biztosítási szolgáltatások Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyan- azon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a szerződő fél a díjat meg- felelően kiegészíti. A fenti jogkövetkezményt a biztosító abban az esetben alkalmazhat- ja, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egyidejűleg írásban felhívta a szerződő fél figyelmét, és a fedezetfeltöltés díját közölte. Ha a szerződő fél a fedezetfeltöltés jogával nem él, a szerződés a ki- fizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mellett marad ha- tályban a folyó biztosítási időszakra. A jármű pótlási és helyreállítási költségeire vonatkozó biztosítási összeg a jármű káridőponti értéke.

  • A biztosító szolgáltatása (1) A Biztosító a szolgáltatását akkor teljesíti, amikor a 3.1 pont szerinti maradandó egészségkárosodás mértéke véglegesnek tekinthetô. Ha az egészségkárosodás mértéke folyamatosan változik, a Biztosító legkésôbb a baleset bekövetkezésének idôpontját követô 2 év elteltével állapítja meg a szolgáltatás mértékét, az idôtartam utolsó napján fennálló állapot szerint. A Biztosító a biztosítási összegbôl a maradandó egészségkárosodás %-os mértékének megfelelôen arányos összegû szolgáltatást nyújt. A térítés mértékét (az egészségkárosodás fokát) a Biztosító orvosszakértôje állapítja meg a MABISZ balesetbiztosítási orvos szakértôi útmutatójának figyelembe vételével. Ha a baleset elôtt már meglévô betegségek, vagy fogyatékosságok közrehatottak a maradandó egészségkárosodás mértékében, a Biztosító a fizetendô összeget a közrehatás mértékével csökkenti. (2) Ha a maradandó egészségkárosodás mértékének megállapítása érdekében a Biztosító orvosa indokoltnak tartja, személyes orvosi vizsgálatot végezhet, illetve egyéb szükséges vizsgálatokat (pl. röntgen, ultrahang) írhat elô a Biztosított részére. A Biztosító orvosa által végzett személyes vizsgálat, illetve az általa elôírt vizsgálatok költségei a Biztosítót terhelik, a Biztosító vállalja továbbá a Biztosított lakhelyérôl a vizsgálat helyszínére történô utazás közlekedési többletköltségeinek megtérítését névre szóló számla alapján. A Biztosító által meghatározásra kerülô maradandó egészségkárosodás fokának mértéke más szakértôi testületek határozatától független. A munkaképesség-csökkenés, a sporttevékenység abbahagyása, az esztétikai, illetve szociális szempontok önmagukban nem képezik szolgáltatás jogalapját. (3) Ha a Biztosított a Biztosító orvosa által megállapított elsôfokú döntést a maradandó egészségkárosodás mértékére vonatkozóan nem fogadja el, akkor újabb szakvizsgálat céljából háromtagú orvosi bizottságot kell létrehozni. Az orvosi bizottság egyik tagját a Biztosított, másik tagját a Biztosító, a – baleseti sebészeti orvos szakértôi jogosítvánnyal rendelkezô – elnököt pedig a két fél együttes megállapodása alapján jelölik ki. Az orvosi bizottság mûködésével kapcsolatos költségeket az a fél viseli, akinek a terhére a döntés születik. (4) Ha a Biztosított a balesetet követô 15 napon belül vagy az egészségkárosodás véglegessé válása elôtt meghal, a Biztosító nem nyújt baleseti egészségkárosodásra vonatkozó szolgáltatást.

  • A biztosítási szerződés alanyai Biztosított lehet az a 15–57 év belépési korú személy, aki a jelen kiegészítő biztosítás hatályba lépésének időpont- jában a biztosító kockázatvállalási feltételeinek megfelel. A kiegészítő biztosítás lejáratakor a biztosított életkora nem haladhatja meg a 65 évet (lejárati életkor).