A Díj mintaszakaszok

A Díj. 5.1. A Megrendelő a META-NF által elvégzett egyes Szolgáltatásokért az adott Szolgáltatásra vonatkozó Egyedi Megrendelésben meghatározott díj (a továbbiakban: “Díj”) fizetésére köteles, amely vagy fix összeg, vagy a ténylegesen elvégzett munka alapján (time and material) kerül megállapításra. A Díj minden esetben úgy kerül az Egyedi Megrendelésben meghatározásra, hogy az tartalmazza a META-INF-nek az adott Szolgáltatással kapcsolatos valamennyi díját és költségét, azonban nem foglalja magában az utazás és esetleges szállásköltségeket, valamint vízumköltséget. 5.2. A ténylegesen elvégzett munkaidő ráfordítás esetén a META-INF köteles az elvégzett munkáról kimutatást vezetni, amely a Díj későbbi megállapításának alapjául szolgál. A tényleges időráfordítás esetén a META-INF az Egyedi Megrendelésben meghatározott óradíj alapulvételével köteles elszámolni a Megrendelő felé. A META-INF által készítendő munkaidő-elszámolás esetén mindaddig nem jogosult kiállítani a számláját, amíg a Megrendelő a kimutatást el nem fogadja. Amennyiben azonban a Megrendelő a kimutatás részére történő elküldését követő 5 napon belül sem reagál, úgy a benne foglaltak elfogadottnak tekintendőek. 5.3. Amennyiben a META-INF az Ajánlatát úgy adta, hogy abban munkaidő ráfordítás (time & material) szerepel, úgy az csak becslésnek tekintendő, a ténylegesen számlázott óradíj mennyisége ettől eltérhet, tekintettel arra, hogy az Ajánlat megküldésekor a META-INF a rendelkezésére álló információk és korábbi tapasztalatai alapján becsüli meg az elvégzendő munka mennyiségét. Amennyiben a META-INF előre látja, hogy a Megrendelő igényeinek megfelelő munka mennyisége meghaladja a tervezett munkaóra mennyiséget, köteles a Megrendelőt tájékoztatni az idő túllépésének okáról, valamint a felmerülő plusz munkaóra igényről. Ezt követően a Megrendelő vagy elfogadja a vonatkozó díjnövekedéssel a munkaóra mennyiségének növekedését, vagy pedig a Felek közösen meghatározzák azon feladatokat, amelyek az előre becsült munkaidő mennyiségbe elvégezhetőek, amely így a megrendelt munka műszaki tartalmának csökkenését eredményezheti. Ezen túlmenően ilyen esetben a Megrendelő kérheti, hogy az adott részfeladatot a META-INF ne végezze el, ez esetben azonban köteles a META-INF felmerült költségeit megtéríteni. A time & material munkavégzés esetében a Ptk. szerinti többletmunka és pótmunka fogalmak alkalmazása nem értelmezhető, ezért azokat a felek kizárják. 5.4. A becsült munkaidő túllépésének oka lehet a munkavégzés közb...
A Díj. 4.1. A Képzésen Résztvevő a META-INF által kiállított számlában megjelölt határidőn belül köteles a képzés díját (továbbiakban, mint: „Díj”) megfizetni a META-INF részére. Amennyiben a fenti számlán szereplő határidőn belül a Díjat nem egyenlíti ki a Képzésen Résztvevő, úgy a META-INF további képzésein nem vehet részt. 4.2. A META-INF tájékoztatja a Képzésben Résztvevőt, hogy amennyiben a képzés végeztét követő 3 munkanapon belül, részletes, valós indokkal bizonyítja, hogy a képzés nem felelt meg az általa elvártaknak, úgy a META-INF vállalja, hogy a Díjat részére megfizeti.
A Díj. 4.1. A Kurzus GtPMHJIL]HWpVpQHN VSHFLiOLV IHOWpWHOHL 4.1.1. A Kurzus GtMwDw w.Dlo xxxxxxx.xxx honlapRQ NHUO PHJKLUGHKuWrzpusVGUtiHMQ D ND] pontoV |VV]HJH WHNLQWHWpEHQ DM |WMWH OH6Q] HUÈ]6Ę=G)p VVa z]UHHUQL LUiQ\DGyDN 4.1.2. $ .XU]iXEVy O GtDM /RDJunLakVesFziR,RVON ROD D MHOHQ È6=)p E H Q UpV]OHW]HH]UHWLQWWH N NHVGYH]PpQ\Wco oEl DLun]akWeRszVi ,tVWNKRDOWOD ay n d|$|Q Qtii/eOl,RJL KRJ\ D] V]iP~ PHOOpNOHajtWiNE HNQ| ]tUOW PHHJO\\HLVN HNWH GpYVH EL]W.RVA tLWogMisDcool Dunakeszi Iskola WRYiEDE]i È6=) V]iP~ P UpVete]]OHWWHNHQ W~OPHQĘHeQzm pLQVt \a DEiiLN]UWpRVeV]. tpWUKDW NHGY 4.1.3. A Logiscool Dunakeszi Iskola a] HOHNWURQLNX-VHDOQH QEWHNpHU]NpHV]LH W$WGDWOD D WHNLQWHWEHQ KRJ\ D] iOWDOD DONDOPD]WDkpbQenGy DONDOPD]KDWyN Dda tla-p HszOerHintQi 'WLNkUiHD] pVpYLVi O$DD V]WRW.WA me.nnXyiUbe]n XVU NHGYH]PpQ\ KD WO yND~OJP\D ]D] LJpQ\EH YHKHWĘ NHGYH]Pp GtM±UyDO] pUYpQ\HVtWHWW NHGYH]PpQ\HN pV- pDUH]WVRtNW LP p 7|UYpQ\HV .pSYYpLQV\HHOVĘ W. pDS Y7L|VUHOĘ-m aiil FOtWPDUOH PNHJODG|RWW H
A Díj. 2.1 A fordítási szolgáltatások árait a megbízott érvényes árjegyzéke vagy az adott munkára adott árajánlata határozza meg. Az írásbeli fordítások mennyiségi elszámolásánál az alapegység a célnyelvre lefordított leütés (szóközökkel együtt). Egy elszámolási oldal 1500 leütésből áll. Ez magába foglalja a kinyomtatott leütéseket és a szavak között egy szóközt. A töredék sorokat és a töredék oldalakat a megbízott összevonva számolja el. A megbízott jogosult minimum díj megállapítására. A szóbeli fordítások mennyiségi elszámolásánál az alapegység a megbízás teljesítésére fordított idő, beleértve, de nem kizárólag vidékre vagy külföldre irányuló megbízásoknál a helyszínre utazásra, a szünetekre és az étkezésre fordított időt is. 2.2 Árajánlat csak írásos formában és az árajánlat kiadásától számított 1 hónapos időtartamra érvényes. 2.3 Amennyiben a megbízó a szóbeli fordítás jellegét nem közli és segédanyagot nem bocsát a megbízott rendelkezésére, illetve írásbeli fordítás esetén a fordítandó dokumentumot nem bocsátja a megbízott rendelkezésére az ajánlatkéréskor, megbízott csak tájékoztató árajánlatot ad, amelyet a megrendelés beérkezésekor a nevezett segédanyag, illetve a szóbeli fordítás jellege, vagy a fordítandó dokumentum ismeretében vagy visszaigazol, vagy új, kötelező érvényű árajánlatot ad és ennek elfogadása után kezdi meg a munkát.
A Díj. 8.1. A MasterPrintet a szerződés teljesítéséért a szerződés szerinti ütemezésben díj illeti meg. Az Ügyfél a MasterPrintet illető díjat köteles a MasterPrint számlái szerint megfizetni. 8.2. Amennyiben az Ügyfél nem teljesíti a díjfizetési kötelezettségét, a késedelmes napokra késedelmi kamatot tartozik fizetni a MasterPrint részére, aminek mértéke a késedelemmel érintett naptári félév első napján hatályos jegybanki alapkamat 15 %-kal emelt mértéke. 8.3. Abban az időben, amikor az Ügyfél a díj fizetésével késedelemben áll, a MasterPrint nem köteles a szerződéses teljesítésének folytatására, mely a részéről nem minősül késedelemnek. 8.4. A MasterPrint a saját döntése szerint jogosult a számláját papíralapon és elektronikus számlaként is kiállítani, illetve postai és elektronikus úton is megküldeni az Ügyfél részére. 8.5. A díj akkor tekinthető teljesítettnek, ha az jóváírásra került a MasterPrint számláján.
A Díj. 2.1 A fordítási szolgáltatások árait a megbízott érvényes árjegyzéke vagy az adott munkára adott árajánlata határozza meg. Az írásbeli fordítások mennyiségi elszámolásánál az alapegység a forrásnyelv szerinti szavak száma. A megbízott jogosult minimum díj megállapítására. A szóbeli fordítások mennyiségi elszámolásánál az alapegység a megbízás teljesítésére fordított idő, beleértve, de nem kizárólag vidékre vagy külföldre irányuló megbízásoknál a helyszínre utazásra, a szünetekre és az étkezésre fordított időt is.
A Díj. Az Előadó jelen szerződésben vállalt kötelezettsége teljesítése esetén egy összegben összesen bruttó ………………. Ft, azaz bruttó ……………………….. forint szerzői díjra jogosult. A díj 20%-a a mű elkészítésének, 80%-a vagyoni értékű jog felhasználásának ellenértéke.

Related to A Díj

  • A díjfizetés módja A felek a biztosítási díj megfizetésének módjára vonatkozóan az alábbi fizetési módokon történô fizetésben állapodhatnak meg: – készpénz – A szerzôdô a biztosítási díjat a biztosítási szerzôdés megkötésekor készpénzben a biztosító képviselôje részére köteles megfizetni, – online bankkártyás fizetés – a szerzôdô a biztosítási díjat a biztosítási szerzôdés megkötésekor online fizetésre alkalmas bankkártyával a biztosító online szerzôdéskötô rendszerén keresztül fizeti meg. A biztosítási szerzôdés egyedi rendelkezése a fentiektôl eltérhet.

  • A biztosítás díja és a díjfizetés módja A fenti életkorú biztosított 25000 Ft (vagy annak megfelelő EUR/USD/CHF stb.) kezdeti díjjal havonta fizetendő rendsze- res díjfizetésű biztosítást köt, ahol a díjfizetés banki átutalással történik. • A TKMNy a biztosítási feltétek szerint kötelezően választandó minimális biztosítási fedezetek kockázati díját veszi figyelembe költségként. • Jelen „Jövőkulcs Bonus” biztosítás esetében a szerződésbe épített kötelező biztosítási kockázat jellemzői a követezők: Ha a biztosított 40%-ot elérő mértékű egészségkárosodást szenved vagy elhalálozik, a biztosító a szerződésen nyilván- tartott megtakarítási, extra, adójóváírás extra és kiegészítő extra befektetési egységeinek értékén felül az – egyébként még nem hozzáférhető – bónusz befektetési egységek értékét is kifizeti, illetve járadékként folyósítja. Amennyiben a biztosí- tott öregségi korhatárának elérése előtt nyugdíjba vonul, a fentiek annyiban módosulnak, hogy a bónusz befektetési egy- ségek 80%-a kerül figyelembevételre. A biztosított elhalálozása esetén, ha a halálesetet a halált meg- előző egy éven belül bekövetkezett baleset okozta, 500000 forint többletszolgáltatás is kifizetésre kerül. A TKMNy számítás a Rendeletnek megfelelően figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön a befektetést az adott unit-linked nyugdíjbiztosításon keresztül valósította meg. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvez- ményeket. Amennyiben a különböző eszközalapokhoz kapcso- lódó költségek eltérnek, akkor egyetlen százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biztosítók. Jelen Jövőkulcs Bonus nyugdíjbiztosítás TKMNy értéke: Felhívjuk figyelmét, hogy jelen termék egyes eszközalapok ese- tében a 10 és 20 éves kiemelt tartamoknál meghaladja az MNB 8/2016. (VI. 30.) ajánlás (továbbiakban Ajánlás) 29. pontjában rögzített TKMNy határt. A részletes információt a jelen melléklet végén található Táblázat valamint az UNIQA biztosító interne- tes honlapja (xxx.xxxxx.xx) tartalmazza. Fontos tudnivaló, hogy a fentiekben bemutatott TKMNy értékek a típuspélda adatain túlmenően, azt is feltételezték, hogy a szer- ződés az adott tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosí- tásra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított díjak az adott tartam során időben, maradéktalanul megfizetésre kerülnek. Mindezért a TKMNy ér- tékek által bemutatott költségszint nem szükségszerűen azonos a megvásárolni kívánt konkrét szerződés költségeivel, hanem arról megközelítő tájékoztatást nyújt. A szerződés egyedi jel- lemzőinek függvényében a konkrét szerződés költségei akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKMNy értékektől. Felhívjuk a figyelmet továbbá arra, hogy a TKMNy fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a unit-linked nyugdíjbiztosí- tásokra vonatkozó ügyféltájékoztatásnak. Nem elhanyagolható szempont ugyanis a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fe- dezet jellege (élet-, baleset- vagy egészségbiztosítás) és nagy- sága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továbbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (például milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biztosítás), mennyire hozzáférhető az adott szerződésben elhelyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgálására (például a befektetések online átcsoportosításának lehetősége). Köszönjük figyelmét, és bízunk abban, hogy a TKMNy bemuta- tása is hozzájárul ahhoz, hogy a különböző biztosítók által kínált, befektetési egységekhez kötött életbiztosítások költségszintje át- látható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább meg- alapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgáltatás megvásárlásakor. Az alábbi táblázat eszközalaponként tartalmazza a Rendelet 5.§ (1) a) bekezdése szerinti kiemelt tartamokhoz tartozó TKMNy értékeit. Számszerűsített indoklást fűztünk azokhoz az esetekhez, ahol a TKMNy értéke meghaladja az Ajánlás 29. pontja szerinti határt (10 éves tartamnál a 4,25%-ot; 15 éves tartamnál a 3,95%-ot; 20 éves tartamnál a 3,50%-ot). A határ átlépésének mértéke ugyanakkor egyetlen esetben sem haladja meg az ugyancsak a fenti ajánlásban rögzített 1,5 száza- lékpontot. A számszerűsített indoklás bemutatja, hogy a referenciaindex az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális befektetési időtartam alatt mennyivel haladta meg az RMAX indexnek megfelelő kockázatmentes hozamot. A vizsgált időtartam minden eset- ben a 2016. november 30-át megelőző, ajánlott hosszúságú időszak volt. Eszközalap neve Tartam: 10 év 15 év 20 év A TKMNy határ átlépésének számszerűsített indoklása, ahol ez szükséges BEFEKTETÉSI STRATÉGIÁT KÍNÁLÓ ESZKÖZALAPOK Menedzselt konzervatív TKMNy 3,89% 2,84% 2,56% – TKMNy határ túllépése – – – Menedzselt kötvény- túlsúlyos TKMNy 4,46% 3,44% 3,16% Célzottan 70% kötvény, 30% részvénypiaci befektetéseket tartalmazó, összetett szerkezetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi értékpapírok és költséghatékony kollektív befektetési formák segítségével diverzifikált portfoliót felépítve, a referen- ciaindexben megadott súlyoktól eltérően, az eszközalap befektetési politikájában meghatározott keretek között aktív straté- giai és taktikai eszközallokációval dönt a befektetések összetételéről, a piaci hozamkilátásokra, kamattrendekre reagálva azzal a céllal, hogy a referenciaindexet meghaladó hozamot érjen el mérsékelt árfolyam-ingadozások mellett. Az eszközal- lokációs döntések egyebek mellett a referenciaindexet alkotó egyes befektetések alul- vagy felülsúlyozását, egyedi értékpa- pír kiválasztás révén szerkezeti eltérések alkalmazását, valamint aktív devizafedezeti stratégiát is magukban foglalnak. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 5 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap vár- ható teljesítményére is iránymutató referenciaindex évesítve 7,12 százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban szereplő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos következtetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múlt- beliektől bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKMNy határ túllépése 0,21% – – Menedzselt kiegyen- súlyozott TKMNy 4,53% 3,50% 3,22% Célzottan 50% kötvény, 50% részvénypiaci befektetéseket tartalmazó, összetett szerkezetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi értékpapírok és költséghatékony kollektív befektetési formák segítségével diverzifikált portfoliót felépítve, a referen- ciaindexben megadott súlyoktól eltérően, az eszközalap befektetési politikájában meghatározott keretek között aktív straté- giai és taktikai eszközallokációval dönt a befektetések összetételéről, a piaci hozamkilátásokra, kamattrendekre reagálva azzal a céllal, hogy a referenciaindexet meghaladó hozamot érjen el közepes árfolyam-ingadozások mellett. Az eszközallo- kációs döntések egyebek mellett a referenciaindexet alkotó egyes befektetések alul- vagy felülsúlyozását, egyedi értékpapír kiválasztás révén szerkezeti eltérések alkalmazását, valamint aktív devizafedezeti stratégiát is magukban foglalnak. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 5 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap várható teljesítményére is iránymutató referenciaindex évesítve 8,33 százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban szere- plő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Felhívjuk azonban a figyel- met arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos következtetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múltbeliektől bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKMNy határ túllépése 0,28% – – Menedzselt részvény- túlsúlyos TKMNy 4,59% 3,56% 3,29% Célzottan 30% kötvény, 70% részvénypiaci befektetéseket tartalmazó, összetett szerkezetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi értékpapírok és költséghatékony kollektív befektetési formák segítségével diverzifikált portfoliót felépítve, a referen- ciaindexben megadott súlyoktól eltérően, az eszközalap befektetési politikájában meghatározott keretek között aktív straté- giai és taktikai eszközallokációval dönt a befektetések összetételéről, a piaci hozamkilátásokra, kamattrendekre reagálva azzal a céllal, hogy a referenciaindexet meghaladó hozamot érjen el a közepest meghaladó árfolyam-ingadozások mellett. Az eszközallokációs döntések egyebek mellett a referenciaindexet alkotó egyes befektetések alul- vagy felülsúlyozását, egyedi értékpapír kiválasztás révén szerkezeti eltérések alkalmazását, valamint aktív devizafedezeti stratégiát is magukban foglalnak. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 7 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap vár- ható teljesítményére is iránymutató referenciaindex évesítve 8,70 százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban szereplő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos következtetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múlt- beliektől bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKMNy határ túllépése 0,34% – – Feltörekvő piaci részvény TKMNy 4,70% 3,67% 3,40% Szinte kizárólag fejlett részvénypiaci befektetéseket tartalmazó, összetett szerkezetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi ér- tékpapírok és költséghatékony kollektív befektetési formák segítségével diverzifikált portfoliót felépítve, a referenciaindex- ben megadott súlyoktól eltérően, az eszközalap befektetési politikájában meghatározott keretek között aktív stratégiai és taktikai eszközallokációval dönt a befektetések összetételéről, a piaci hozamkilátásokra reagálva azzal a céllal, hogy a refe- renciaindexet meghaladó hozamot érjen el jelentős árfolyam-ingadozások mellett. Az eszközallokációs döntések egyebek mellett a referenciaindexet alkotó egyes befektetések alul- és felülsúlyozását, egyedi értékpapír kiválasztás révén szerkezeti eltérések alkalmazását, valamint aktív devizafedezeti stratégiát is magukban foglalnak. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 10 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap várható teljesítményére is iránymutató referenciaindex évesítve 1,20 százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban sze- replő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Felhívjuk azonban a figyel- met arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos következtetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múltbeliektől bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKMNy határ túllépése 0,45% – – Fejlett piaci részvény TKMNy 4,70% 3,67% 3,40% Szinte kizárólag feltörekvő piaci részvénybefektetéseket tartalmazó, összetett szerkezetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi értékpapírok és költséghatékony kollektív befektetési formák segítségével diverzifikált portfoliót felépítve, a referenciaindex- ben megadott súlyoktól eltérően, az eszközalap befektetési politikájában meghatározott keretek között aktív stratégiai és taktikai eszközallokációval dönt a befektetések összetételéről, a piaci hozamkilátásokra reagálva azzal a céllal, hogy a refe- renciaindexet meghaladó hozamot érjen el jelentős árfolyam-ingadozások mellett. Az eszközallokációs döntések egyebek mellett a referenciaindexet alkotó egyes befektetések alul- és felülsúlyozását, egyedi értékpapír kiválasztás révén szerkezeti eltérések alkalmazását, valamint aktív devizafedezeti stratégiát is magukban foglalnak. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 10 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap várható teljesítményére is iránymutató referenciaindex évesítve 3,13 százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban sze- replő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Felhívjuk azonban a figyel- met arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos következtetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múltbeliektől bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKMNy határ túllépése 0,45% – –

  • A biztosítási díj, a díjfizetés szabályai A Biztosítót a kockázatviselés időtartamára, annak megszűnése napjáig illeti meg a biztosítási díj. A Biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja ki, és azt az adott biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja meg, kivéve, ha a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosítható, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyal. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. Tájékoztatjuk, hogy a díj megállapítása szempontjából a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételt. A határozatlan időre szóló biztosítás díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetni. A díjfizetés csekken, csoportos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyával, vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választani. A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítót. A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban az első díjrészlet a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pedig az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes. Az esedékes díjat a számviteli bizonylaton megjelölt határidőre, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – tartozik megfizetni. A Biztosító a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérheti. A díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha az esedékes biztosítási díjat vagy a fedezetlenségi díjat nem fizetik meg, a Biztosító a díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-

  • A szerződés tárgya A jelen szerződés megkötésével az SPB kötelezettséget vállal arra, hogy díjazás ellenében az Ügyfél javára, a jelen számlaszerződésben meghatározott feltételek szerint Ügyfél-főszámlát nyit, Xxxxx megegyezése szerint az alábbi elemekkel (azzal, hogy ügyfélszámla nyitása az SPB szolgáltatásainak igénybevételéhez kötelező!): - ügyfélszámla - értékpapírszámla Az SPB kötelezettséget vállal arra, hogy a számla javára és terhére a Számlatulajdonos illetve az általa feljogosított képviselőinek, meghatalmazottjainak rendelkezései szerint a Számlatulajdonos tulajdonát képező − pénzügyi eszközökről, − értékpapírok vételére, más pénzügyi eszköz vételére vagy pozíciók nyitására átadott pénzösszegekről; − az értékpapírokból vagy más pénzügyi eszközből továbbá ezek értékesítéséből befolyt ellenértékről nyilvántartást vezet, az értékpapírokat kezeli, továbbá a számla egyenlegéről az Ügyfelet vagy erre irányuló meghatalmazás esetén a képviselőjét értesíti. Az SPB vállalja, hogy jelen szerződés alapján az Ügyfél részére megnyitott számlákon végrehajtja az Ügyfél, illetve adott számla felett rendelkezésre jogosult rendelkezései szerinti számlaműveleteket, feltéve, hogy annak sem a jelen szerződés, sem az SPB Üzletszabályzata, sem a vonatkozó hatályos jogszabályok alapján nincs akadálya. Az SPB tájékoztatja az Ügyfelet, hogy befektetési, kiegészítő befektetési szolgáltatásainak igénybevételére kizárólag a jelen Számlaszerződés megkötését követően kerülhet sor. Jelen számlaszerződés megkötését megelőzően az SPB az Üzletszabályzatban előírt módon elvégezte az ügyfél-átvilágítást és a tényleges tulajdonos meghatározására irányuló eljárást, melynek során a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvényben foglaltak figyelembe vételével járt el. A Xxxxx rögzítik továbbá, hogy az SPB a jelen szerződés megkötését megelőzően Üzletszabályzatának és a jogszabályoknak megfelelően teljesítette előzetes tájékozódási és tájékoztatási kötelezettségét, melynek keretében az Ügyféllel alkalmassági és megfelelési tesztet vett xxx.Xx Ügyfél tudomásul veszi, hogy ezen eljárások elvégzése a jelen Számlaszerződés megkötésének előfeltétele. Az Ügyfél köteles az SPB teljesítését akként is elősegíteni, hogy a jogszabályok által kötelezően előírt előzetes tesztek és ügyfélminősítés végrehajtása során azokban teljes körűen együttműködik, adatszolgáltatási és nyilatkozattételi kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz. Az SPB az előzetes tájékoztatási kötelezettségének teljesítése során felhívta az Ügyfél figyelmét a szokásos, illetve a korábbi szerződéses gyakorlattól eltérő rendelkezésekre. Az Ügyfél tudomással bír arról, hogy jelen szerződés aláírásával kifejezetten elfogad minden egyes benne foglalt feltételt, mely feltételekre vonatkozó kérdések, felvetések megtárgyalására a szerződéskötés folyamatában, annak aláírását megelőzően van lehetősége. Az Ügyfél a jelen szerződés aláírásával kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az SPB a jogszabályok által meghatározott körben, a jogszabályok által előírt azon tájékoztatási kötelezettségének, mely az Ügyfélre vonatkozó személyes adatot, információt, értékpapírtitkot vagy más jogszabály által védett titkot nem tartalmaz, a xxxx://xxx.xxxxxxxxx.xx/ alatti címen elérhető honlapján történő közzététel útján, nem személyesen az Ügyfélnek szóló tájékoztatás formájában tegyen eleget. Az SPB az Ügyfelet elektronikus úton is értesíti a honlap címéről, és megjelöli, hogy az adott információ pontosan a honlap mely részén érhető el. A Felek rögzítik, hogy az ily módon történő tájékoztatás a Felek közötti kapcsolattartási formának megfelel.

  • A díjkiegyenlítés határideje A számlák befizetésének határideje a számlán minden esetben fel van tüntetve. A szolgáltató köteles számláját az azon feltüntetett befizetési határidő előtt 8 nappal az előfizető részére megküldeni. Amennyiben az előfizető a havi rendszerességgel fizetendő díjakról a hónap végéig, ill. az ettől eltérő számlázási gyakoriságú ügyfél a számlázási időszak első hónapjának 20. napjáig nem kap számlát, ezt be kell jelentenie az illetékes ügyfélszolgálaton. A rendszeres díjak megfizetése a – számlázási gyakoriságnak megfelelő – tárgyidőszakra vonatkozóan előre, az egyéb díjak az igénybevételt követő számlázási időszakban, utólag esedékesek.

  • A szolgáltatás tárgya 1.1. Szerződő felek rögzítik, hogy Szolgáltató az igénybevétel napjától biztosítja a fenti felhasználási helyen a távhőszolgáltatást, a közöttük a szolgáltatás igénybevételével létrejött közszolgáltatási jogviszony alapján. Szolgáltató vállalja, hogy a fentiekben megjelölt épületet (a továbbiakban: felhasználási hely): a) fűtési célú hőenergiával, vagy b) fűtési célú hőenergiával és használati melegvízzel, vízfelmelegítési szolgáltatás formájában (nem a távhőszolgáltató által rendelkezésre bocsátott közműves ivóvíz felmelegítésével), vagy

  • A szolgáltatás díja A szolgáltatás díja éves díj, amelynek mértéke és fizetési gyakorisága a biztosítási ajánlaton illetve a kötvényen kerül meghatározásra.

  • A személyes adatok továbbításának esetei 3.1. Az 1.1. pont szerinti adatok közül azok, amelyek az adatkezelés céljához szükségesek, átadhatók: a) azoknak, akik a Szolgáltató megbízása alapján a számlázást, a követelések kezelését, a forgalmazás kezelését, illetőleg az ügyfél-tájékoztatást végzik, b) a számlázási és forgalmazási jogviták rendezésére jogszabály alapján jogosult szervek részére, c) a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, a közvádas bűncselekmények, valamint az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan vagy jogsértő felhasználásának üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak, d) a bírósági végrehajtásról szóló törvény előírásai szerint a végrehajtónak. 3.2. Az 1.2. pont szerinti adatok közül azok, amelyek az adatkezelés céljához szükségesek, átadhatók: a) azoknak, akik a Szolgáltató megbízása alapján a hibaelhárítást illetőleg az ügyfél-tájékoztatást végzik, b) a hibaelhárításból eredő jogviták rendezésére jogszabály alapján jogosult szervek részére. 3.3. Az 1.3. pont szerinti adatok közül azok, amelyek az adatkezelés céljához szükségesek, átadhatók: a) azoknak, akik a Szolgáltató megbízása alapján a panasz ügyintézését, illetőleg az ügyfél- tájékoztatást végzik b) a panaszügyekből eredő jogviták rendezésére jogszabály alapján jogosult szervek részére. 3.4. Az 1.4. pont szerinti adatok közül azok, amelyek az adatkezelés céljához szükségesek, átadhatók – az Előfizető kifejezett hozzájárulása esetén – azoknak, akik a Szolgáltató megbízása alapján a marketing akciót illetőleg a marketing jellegű ügyfél-tájékoztatást végzik. 3.5. Az 1.4. pont szerinti adatok közül azok, amelyek az adatkezelés céljához szükségesek, átadhatók – az Előfizető kifejezett hozzájárulása esetén – harmadik fél számára a harmadik fél által gyártott/forgalmazott termékekkel vagy nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos aktuális marketing információknak az Előfizető részére történő küldése céljából. 3.6. A 3.1.-3.5. pont alapján átadott adatokkal kapcsolatban az adatokat átvevőket a szolgáltatóval azonos titoktartási kötelezettség terheli.

  • A szerződés hatályba lépése A szerződés az ajánlatnak a biztosító részére történt átadása időpontjára visszamenő hatállyal jön létre. A szerződés ha- tályba lépésének feltétele, hogy a szerződő az első díjat leg- később a szerződés létrejöttéig megfizesse, kivéve, ha a díj megfizetésére vonatkozóan halasztásban állapodtak meg.

  • A díjfizetés elmulasztásának következményei Amennyiben a szerződő a biztosítás folytatólagos díját az esedékességkor nem egyenlíti ki, a biztosító – a következ- ményekre történő figyelmeztetés mellett – a szerződő felet a felszólítás elküldésétől számított harminc napos póthatár- idő tűzésével a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség nap- jára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti.