A biztosítási szerződés mintaszakaszok

A biztosítási szerződés. A biztosítási szerződés alapján a Biztosító meghatározott jövőbeli esemény (biztosítási esemény) bekövetkeztétől függően bizonyos összeg megfizetésére, a Szerződő díj fizetésére kötelezi magát. A biztosítási szerződés tartalmát az ajánlat és a biztosítási kötvény együttesen határozzák meg. A biztosítási szerződés részét képezik a biztosítási ajánlatban és a biztosítási kötvényben megjelőlt kód- számú általános és különös szerződési feltételek is.
A biztosítási szerződés. A jelen biztosítási konstrukció ún. csoportos biztosítás, amely a Biztosító és a Szolgáltató között létrejött Csoportos Készülékbiztosítási Szerződésből, a Biztosított(ak) által aláírt Nyilatkozat(ok)ból és a jelen ügyfél-tájékoztatóból és általános szerződési feltételekből áll (a továbbiakban: a „Szerződés”).
A biztosítási szerződés. 1. A biztosítási szerződés megkötésének lényeges feltétele, hogy a) a Biztosított által a Biztosítási ajánlatban megadott adatok alapján a Biztosító megállapítja, hogy az exportirányú külkereskedelmi szerződéshez kapcsolódó exporthitelnyújtás tartalmilag megfelel a szerződéskötés időpontjában hatályos, a Hivatalosan támogatott exporthitelekről szóló OECD Megállapodásban foglaltaknak; b) a Biztosított és az Adós között közvetlen vagy közvetett tulajdonosi kapcsolat, illetve személyi összeférhetetlenség, valamint egyéb érdekeltségi viszony nem állhat fenn kivéve, ha ahhoz a Biztosító írásban hozzájárult. (Személyi összeférhetetlenség áll fenn, ha a jelen pontban érintettek közvetlen vagy közvetett tulajdonosai, vezető tisztségviselői, egyéb vezető állású munkavállalói, felügyeleti szerveinek tagjai részben vagy egészben azonos személyek; egyéb érdekeltségi viszony: ha a Biztosított és az Adós egymásban a Ptk. 8:2.§-a szerint e befolyással rendelkezik) c) az OECD „Vesztegetésről és hivatalosan támogatott exporthitelekről” szóló cselekvési nyilatkozatában foglaltak értelmében a biztosítási ügyletben résztvevők írásban nyilatkozzanak arról, hogy nem vettek részt az ügylettel kapcsolatos vesztegetésben és nincs tudomásuk korrupcióról; d) az OECD Tanácsának az Exporthitelekről és a kellő környezeti és társadalmi körültekintésről szóló Ajánlásának megfelelően elvégzett környezeti célú átvilágítás, vagy környezeti és társadalmi hatástanulmány alapján a biztosított ügylet nem minősül a környezetre nézve károsnak, és az emberi jogokra tekintettel hátrányosnak. e) a Biztosított által a Biztosítási ajánlatban megadott adatok alapján megállapítható, hogy az exportirányú külkereskedelmi szerződéshez kapcsolódó exporthitelnyújtás a szerződéskötés időpontjában tartalmilag megfelel a Tanács 98/29 számú: a közép- és hosszú lejáratú fedezettel rendelkező ügyletek exporthitel-biztosításával kapcsolatos főbb rendelkezések összehangolásáról szóló EK irányelv rendelkezéseinek. 2. A Biztosított a hitelbiztosítási ajánlatát a Biztosító által előírt formanyomtatványon nyújtja be. A biztosítási szerződés a Biztosító és a Biztosított írásbeli megállapodásával jön létre. A biztosítási szerződés részét képezi a Kötvény, a jelen Általános szerződési feltételek, a Biztosítási ajánlat, a Kondíciós lista valamint a Biztosító Üzletszabályzata. Abban az esetben, ha a Kondíciós Lista, az Általános szerződési feltételek, a biztosítási kötvény eltér az Üzletszabályzattól, úgy az előbbiek rendelk...
A biztosítási szerződés. (a) a felek írásbeli megállapodásával, (b) a fogyasztónak minősülő szerződő írásbeli ajánlata alapján a biztosító ráutaló magatartásával jön létre.
A biztosítási szerződés a) határozatlan időtartamra kötött biztosítási szerződés esetén tartalmazza · a kockázatviselés első napját, valamint · a biztosítási évfordulót, b) határozott időtartamra kötött biztosítási szerződés esetén a kockázatviselés első és utolsó napját. Amennyiben a biztosítási szerződés nem tartalmazza az 1.5.2. pontban írt adatokat, úgy ezek vonatkozásában jelen általános biztosítási feltételek szerinti általános szabályok az irányadók.
A biztosítási szerződés. A biztosítási szerződés az Ön által, az ajánlattétel során megadott adatok alapján jön létre. Ezeket az információkat a biztosító utóbb, külön nem ellenőrzi, ezért különösen fontos, hogy a szerződéskötéskor mindig a valós adatokat adja meg, hiszen csak ebben az esetben lesz megfelelő a bizto- sítási védelem. A szerződő az a természetes személy fogyasztó, vagy vállal- kozás, aki a biztosított javára a biztosítási szerződést meg- köti és a díjat megfizeti. A biztosított az a természetes személy, akinek életével, egészségi állapotával, útipoggyászával és/vagy egyéb va- gyontárgyival kapcsolatos kockázatokra a biztosítási szerző- dés létrejön, illetve: - a kockázatviselés megkezdésekor 70. életévét még nem töltötte be, - magyarországi állandó lakóhellyel rendelkezik, - a magyar kötelező egészségbiztosításban biztosított, vagy annak ellátására egyéb módon jogosult, - érvényes társadalombiztosítási azonosító jellel (TAJ szám) rendelkezik, - nem fizikai jellegű munkavégzés céljából utazik külföldre, - nem olyan külföldi személy, aki saját állampolgársága sze- rinti országba utazik. Az ajánlattétel alapján létrejött biztosítási szerződés része a biztosítási szabályzat (Általános és Különös feltételek), to- vábbá a biztosítási kötvény. Biztosítási szerződés alapján a biztosító köteles a szerző- désben meghatározott kockázatra fedezetet nyújtani, és a kockázatviselés kezdetét követően bekövetkező biztosítási esemény bekövetkezése esetén a szerződésben meghatá- rozott szolgáltatást teljesíteni; a biztosítóval szerződő fél díj fizetésére köteles.
A biztosítási szerződés. TARTAMA‌‌‌ 3.1. A biztosítási szerződés határozott időtartamú, ilyenkor az időtartam azonos a kivitelezési időszakkal (megegyezés estén kiterjesztve a szavatossági időszakra).
A biztosítási szerződés. A biztosítási szerződés alapján a biztosító a szerződé- si feltételekben meghatározott szolgáltatás teljesítésére vállal kötelezettséget.
A biztosítási szerződés. A jelen biztosítási konstrukció ún. csoportos biztosítás, amely a Biztosító és a Mobiltelefon-szolgáltató között létrejött DOMINO Csoportos Készülékbiztosítási Szerződésből, a Biztosított(ak) által aláírt Nyilatkozat(ok)ból és a jelen ügyfél-tájékoztatóból és általános szerződési feltételekből áll (a továbbiakban: a „Szerződés”), és meghatározza a Biztosítottak Mobiltelefon-szolgáltatóval Domino Előfizetés alapján használt Készülékeire vonatkozó biztosítási fedezet általános szerződési feltételeit.
A biztosítási szerződés alanyai‌ 1.1. Biztosító‌ A Wabard Biztosító Zrt. (biztosító), amely a biztosítási díj ellenében a biztosítási kockázatot viseli és a feltételekben meghatározott szolgáltatás teljesítésére kötelezettséget vállal. 1.2. Szerződő‌ A szerződő az fél, aki a biztosítás megkötésére ajánlatot tesz és a biztosítási díj megfizetésére kötelezettséget vállal. 1.3. Biztosított‌ 1.3.1. A biztosítási szerződésben a biztosított a szerződő által a kötvényben pontos címmel (helyrajzi számmal) megjelölt ingatlan tulajdonosa és tulajdonostársa(i), bérlője és bérlőtársa(i), haszonélvezője valamint a kötvényen megjelölt biztosítottnak a kockázatviselés helyén állandó jelleggel vele vagyonközösségben, illetve közös háztartásban élő hozzátartozója. 1.3.2. A biztosított és a szerződő azonos is lehet. A biztosított, ha nem azonos a szerződővel, a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor a szerződő helyébe léphet. Ilyen esetben a folyó biztosítási időszakban esedékes biztosítási díj megfizetéséért a szerződő és a biztosított egyetemlegesen felelős. 1.3.3. A kiegészítő biztosítások a biztosítottak köréről a fentiektől eltérően is rendelkezhetnek.