A biztosítotti jogviszony azonnali hatályú felmondása mintaszakaszok

A biztosítotti jogviszony azonnali hatályú felmondása. 8.1.1. Távközlő eszköz útján történt csatlakozás (szóbeli csatlakozási nyilatkozat) esetén a Biztosított a rá kiterjesztett kockázatviselést a Bank által küldött írásbeli visszaigazolás (ld. még a 6.4 pontban) kézhezvételétől számított 30 (harminc) napos határidőn belül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozat megküldése útján azonnali hatállyal felmondhatja. Az azonnali hatályú felmondás a megtétel napján 24 órakor lép hatályba. Ilyen esetben a kockázatviselés kezdetétől a kockázatviselés megszűnéséig terjedő időszakra az adott Biztosított vonatkozásában nem áll fenn díjfizetési kötelezettség. A Biztosított által addig esetlegesen már megfizetett biztosítási díj áthárított, Biztosítottra jutó részét a Bank jóváírja a Biztosított hitelszámláján. 8.1.2. Az azonnali hatályú felmondást akkor kell határidőn belül teljesítettnek tekinteni, ha a Biztosított az azonnali hatályú felmondást tartalmazó írásbeli nyilatkozatát a visszaigazolás kézhezvételétől számított 30 napos határidőn belül postára adja vagy egyéb igazolható módon elküldi. A határidőn túl tett azonnali hatályú felmondás a biztosítotti jogviszony rendes felmondásának minősül.
A biztosítotti jogviszony azonnali hatályú felmondása. A Biztosított a csatlakozása folytán létrejött biztosítotti jogviszonyt • írásbeli csatlakozás esetében a csatlako- zási nyilatkozat megtételétől számított 30 napon belül, • szóbeli csatlakozás esetében a Bank által küldött visszaigazolás kézhezvételétől számított 30 napon belül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal indokolási és fizetési kötelezettség nélkül írás- beli nyilatkozattal azonnali hatállyal felmond- hatja. Az azonnali hatályú felmondást akkor kell határidőben érvényesítettnek tekinteni, ha a Biztosított a felmondó nyilatkozatát a 30 napos határidő lejárta előtt postára adja vagy egyéb igazolható módon elküldi.
A biztosítotti jogviszony azonnali hatályú felmondása. Távközlő eszköz útján történt csatlakozás (a 0 pont szerinti esetben tett utólagos írásbeli Biztosítotti Nyilatkozat útján, vagy a 4.3.2. pont szerinti szóbeli Biztosítotti Nyilatkozat útján történő csatlakozás) esetén a Biztosított a biztosítotti jogviszonyát 30 napon belül indokolási- és fizetési kötelezettség nélkül írásban (levélben) azonnali hatállyal felmondhatja. Ezen 30 napos határidőt attól a naptól kell számítani, amely napon a Biztosított megkapta a Bank által küldött írásbeli visszaigazolást arról, hogy a Csoportos Biztosítási Szerződés hatálya a Biztosítottra kiterjed (a továbbiakban: írásbeli visszaigazolás). Az azonnali hatályú felmondás jogát akkor kell határidőben érvényesítettnek tekinteni, ha az azonnali hatályú felmondást tartalmazó írásbeli nyilatkozatát a Biztosított a 30 napos határidő lejárta előtt postára adja vagy egyéb igazolható módon elküldi. Az azonnali hatályú felmondást tartalmazó nyilatkozatot legkésőbb az elküldést követő negyedik munkanapon 24 órakor beérkezettnek kell tekinteni azzal, hogy a Biztosító(k) bizonyíthatja (bizonyíthatják), hogy a felmondó nyilatkozatot korábban vette (vették) kézhez. A határidőn túl tett felmondó nyilatkozat a 8.2. pont szerinti rendes felmondásnak minősül.
A biztosítotti jogviszony azonnali hatályú felmondása. 5.3.1.A Biztosított a csatlakozása folytán létrejött biztosítotti jogviszonyt a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal indokolási és fizetési kötelezettség nélkül írásbeli nyilatkozattal azonnali hatállyal felmondhatja. Az azonnali hatályú felmondást akkor kell határidőben érvényesítettnek tekinteni, ha a Biztosított a felmondó nyilatkozatát a 30 napos határidő lejárta előtt postára adja vagy egyéb igazolható módon elküldi. 5.3.2.A határidőn túl tett felmondó nyilatkozat a 7.2. pont szerinti rendes felmondásnak minősül. 5.3.3.A Biztosított azonnali hatályú felmondása a Bankhoz történő beérkezése napján lép hatályba. Az azonnali hatályú felmondást legkésőbb az elküldését követő negyedik munkanapon 24 órakor beérkezettnek kell tekinteni azzal, hogy a Biztosító bizonyíthatja, hogy a felmondó nyilatkozatot a Bank korábban vette kézhez.
A biztosítotti jogviszony azonnali hatályú felmondása. 7.1.1. A Biztosított a csatlakozása folytán létrejött biztosítotti jogviszonyt • a 3.1.1. pont szerinti csatlakozás esetében a csatlakozási nyilatkozat megtételétől számított 30 napon belül, • a 3.1.2. pont szerinti szóbeli csatlakozás esetében a Bank által küldött visszaigazolás kézhezvételétől számított 30 napon belül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal indokolási- és fizetési kötelezettség nélkül írásbeli nyilatkozattal azonnali hatállyal felmondhatja. Az azonnali hatályú felmondást akkor kell határidőben érvényesítettnek tekinteni, ha a Biztosított a felmondó nyilatkozatát a 30 napos határidő lejárta előtt postára adja vagy egyéb igazolható módon elküldi. 7.1.2. A határidőn túl tett felmondó nyilatkozat a 7.2. pont szerinti rendes felmondásnak minősül. 7.1.3. A Biztosított azonnali hatályú felmondása a Bankhoz történő beérkezése napján lép hatályba. Az azonnali hatályú felmondást legkésőbb az elküldését követő negyedik munkanapon 24 órakor beérkezettnek kell tekinteni azzal, hogy a Biztosító bizonyíthatja, hogy a felmondó nyilatkozatot a Bank korábban vette kézhez.

Related to A biztosítotti jogviszony azonnali hatályú felmondása

  • Azonnali hatályú felmondás Bármelyik Fél súlyos szerződésszegése esetén a másik Fél jogosult a szerződésszegő Félhez intézett értesítésével az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani. Az azonnali hatályú felmondást megalapozó súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, ha: a) a Kereskedő az Egyedi Szerződésben, és/vagy annak elválaszthatatlan részét képező dokumentumokban, és/vagy a jelen Kereskedői ÁSZF-ben foglalt bármely lényeges kötelezettségét súlyosan megsérti; b) a Kereskedő a SimplePay Szolgáltatás hibás működését okozza, vagy a Simple által javasolt, hibás működés kijavításához szükséges módosításokat a Simple kijavításra vonatkozó javaslatainak kézhezvételétől számított három (3) napon belül nem hajtja végre; c) a Kereskedő a SimplePay Szolgáltatással kapcsolatos tevékenységével összefüggésben sérti a Simple üzleti hírnevét, d) alapos gyanú merül fel arra vonatkozóan, hogy a Kereskedő jogsértő és/vagy gondatlan magatartása következtében bármely Kártyaadatokkal kapcsolatos vagy Kereskedői visszaélés történt; e) a tárgyhónapban reklamált és/vagy visszaéléses Tranzakciók aránya a Kereskedő megelőző havi Elszámolási időszakban mért forgalmának (darabszámban vagy értékben) 10 százalékát meghaladja és a kereskedelmi tevékenysége, gondatlan és/vagy jogszerűtlen magatartása miatt feltételezhető, hogy ez az arány a jövőben is hasonlóképen alakul; f) a Simple a Tranzakciókat az Egyedi Szerződésben vagy a jelen Kereskedői ÁSZF-ben meghatározott eseteit kivéve az Elszámolási időszakot követő 14 napon belül, a Kereskedő 7 napos határidővel küldött írásbeli felszólítása ellenére nem számolja el. g) a SimplePay Rendszer a Simple-nek felróható okból a Kereskedőnek a SimplePay Rendszer leállását legalább 24 órával megelőzően küldött írásbeli értesítése hiányában 7 napot meghaladó időtartamra nem üzemel. h) minden olyan ok, magatartás, esemény, amelyet jogszabály, jelen Kereskedői ÁSZF vagy az Egyedi Szerződés súlyos szerződésszegésnek minősít, vagy elkövetése esetére azonnali hatályú felmondási jogot biztosít valamelyik félnek. A Simple jogosult az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha olyan esemény, vagy események sorozata következik be, amely a Simple megítélése szerint hatással lehet a Kereskedő azon képességére, vagy készségére, hogy eleget tegyen az Egyedi Szerződésből és/vagy a Kereskedői ÁSZF-ből vagy jogszabályból folyó kötelezettségeinek, így különösen fizetési kötelezettségeinek. A Simple jogosult az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha valamely Nemzetközi kártyatársaság és/vagy az Authorizácós központot üzemeltető hitelintézet erre felszólítja. A Kereskedői ÁSZF 37-71. pontjában előírt kötelezettségek Kereskedő általi megszegése, valamint a Kereskedői ÁSZF szerinti titoktartási kötelezettség megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül, és a Simple az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondhatja. A Simple jogosult az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha a Kereskedő az Egyedi Szerződésben szereplő tevékenységi körének, vagy az árusított termék/szolgáltatás körének megváltozását a változástól számított 15 naptári napon belül nem jelenti be írásban a Simple-nek, vagy a megcélzott tevékenységi kör a Simple üzleti céljával nem egyeztethető össze. A Simple-nek jogában áll a bankok és a Vevők közösségét védő szervezetek (pl. Magyar Nemzeti Bank, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, nemzetközi kártyatársaságok) bármelyikének javaslatára, kérésére vagy jelzése alapján azonnali hatállyal, írásban felmondani az Egyedi Szerződést. Kereskedő szerződésszegése esetén a Kereskedő köteles a Simple szerződésszegés következtében bekövetkezett valamennyi kárát, beleértve a tapadó, következményes, felelősségi, közvetlen és közvetett károkat, elmaradt hasznot, indokolt és ésszerű ügyvédi költségeket, a kár elhárításához, mérsékléséhez szükséges indokolt költségeket, megtéríteni, minden ilyen kár az egyedi szerződés aláírásakor és a károkozó magatartás tanúsításakor előrelátható kárnak minősül. Kereskedő nem jogosult a Simple-lel szembeni igényét a Simple vezető tisztségviselőjével szemben sem önállóan, sem a Simple-lel egyetemlegesen érvényesíteni. A Simple vezető tisztségviselője erre a felelősségkorlátozásra érvényesen hivatkozhat. A Simple kifejezetten kizárja a Kereskedővel szembeni szerződésszegéssel okozott károkért és szerződésen kívül okozott károkért való kártérítési felelősségét a következményes, közvetett károkra, elmaradt bevételre, elmaradt haszonra, jogi és ügyvédi költségekre, büntető jellegű kártérítésre, sérelemdíjra, nem vagyoni kárra, általános kártérítésre és minden olyan kárra, amely nem közvetlen, tapadó kár. A Simple ezen korlátozás figyelembevétele mellett fennálló kártérítési felelősségét összegszerűségében összesen, egy Kereskedőre vonatkozóan évente legfeljebb 500.000,- Ft-ban korlátozza.

  • A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog (1) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság érintettre vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben. (2) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha az illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről. (3) A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.

  • A biztosító visszakövetelési joga Ha a biztosító a jelen szerződés alapján szolgáltatást nyújtott, őt illetik meg azok a jogok, amelyek a biztosí- tottat, illetőleg a szerződőt illették meg a kárért felelős személlyel szemben, kivéve, ha az a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • A BIZTOSÍTOTT KÁRBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE A biztosítási eseményt annak bekövetkeztét követő két munkanapon belül a Biztosított illetve a Szerződő köteles a Biztosító honlapján (xxx.xxxxx.xx) az elektronikus gépjármű kárbejelentő lap kitöltésével, vagy pedig te- lefonon a Biztosító telefonos ügyfélszolgálatán a Külföldön bekövetkezett kár esetén, a biztosítónál, vagy az általa kijelölt segítségnyújtó intézménynél kell a bizto- sítottnak a kárt bejelentenie. A tűz- vagy robbanáskárt a biztosítottnak a tűzrendészeti hatóságnál is be kell jelentenie. Lopás-, rablás-, rongálás kár esetén a biztosítottnak a rendőrségen feljelentést kell tennie. A vaddal történt ütközés miatt keletkezett kárt a biztosított a terület szerint illetékes vadászatra jogosultnak („vadásztársaságnak”) is bejelenteni tartozik. A biztosított a kárfelvételig, de legfeljebb a bejelentéstől számított öt munkanap elteltéig köteles a sérült jármûvet változatlan állapotban tartani. A kárigény elbírálásához be kell mutatni a biztosítónak minden olyan iratot, amely a jogosultság, a biztosítási esemény és a kárösszeg megállapításához szükséges. A biztosított kárbejelentési kötelezettsége körében többek között köteles a biztosító által rendszeresített nyomtatvá- nyon feltett valamennyi kérdésre a valóságnak megfele- lően válaszolni. A teljes jármû ellopása esetén a jármûhöz tartozó összes kulcsot (beleértve az elektronikus kódkul- csokat is) a biztosító képviselőjének, a biztosító által sza- bályozott módon át kell adni. Amennyiben a biztosított a bejelentési kötelezettségének időben nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító teljesítési kötelezett- sége nem áll be. Ha az ellopott jármû, alkatrész vagy tartozék a lopáskár megtérítése után megkerül, a biztosított köteles e tényt 15 napon belül jelenteni a biztosítónak.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat • a szerződés kezdetekor adatközlési illetve díjfizetési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség terheli.

  • Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége A Biztosító csak a jelen szerzôdés hatálya alatt, és a jelen szerzôdésben meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett károkért áll helyt. A Biztosító szolgáltatása a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésében (kárbiztosítás), a biztosított részére nyújtott más szolgáltatás teljesítésében vagy a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésében (összegbiztosítás) áll. A Biztosító kárbiztosítás esetén a kifizetésnél levonja minden esetben a bármely más biztosítás, vagy bármely más cselekmény alapján a megtérült összeget, függetlenül a megtérülés jogcímétôl és minden esetben levonja a biztosított vagyontárgy maradványértékét. Több biztosítási szerzôdés esetén – akár más biztosítónál akár az Aegon Biztosítónál áll fenn a kár csak egyszeresen térülhet meg. 1.12.1. A Biztosító vagy megbízottja köteles a sérült jármûvet a kárbejelentéstôl számított 5 napon belül megszemlézni, szükség esetén pótszemlét tartani és a károkat rögzíteni. 1.12.2. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentéstôl számított 30. napon esedékes. Ha a Biztosított igazoló iratot tartozik bemutatni (1.11.4. pont szerint), úgy a 30 napos határidô attól a naptól számítandó, amikor az utolsó, a kár elbírálásához szükséges irat a Biztosítóhoz megérkezett. 1.12.3. Lopáskár esetén, ha a vagyontárgy nem került meg, a kárösszeg a nyomozást megszüntetô jogerôs határozatnak a Biztosító kárrendezési egységéhez való megérkezését, vagy a vádemelésrôl való értesülést követô 30. napon esedékes. 1.12.4. Ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár megtérítése után megkerül, a Biztosított arra igényt tarthat. Ez esetben azonban köteles a Biztosítónak bejelenteni a vagyontárgy megkerülését és visszafizetni a kárösszeget, illetôleg annak a lopáskárral összefüggésben szükségessé vált, a Biztosító által jóváhagyott helyreállítási költségével – csak az egyébként meglévô kockázati elemek alapján térítendô – csökkentett összegét. 1.12.5. A Biztosító a szolgáltatását kizárólag a Magyarországon történô javítás, helyreállítás, pótlás erejéig nyújtja és a törvényes belföldi fizetôeszközben téríti meg. 1.12.6. A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható. A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki a vagyontárgy helyreállításával kapcsolatban felmerült áfa megtérítésére akkor sem, ha azt a Biztosított jogosult az adójából levonni, illetve visszaigényelheti. 1.12.7. A Biztosító a különbözô díjszámítások alapján létrejövô szerzôdések esetén a Különös Feltételekben szabályozott, eltérô szolgáltatási feltételek alapján teljesít.

  • A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

  • A biztosított, kedvezményezett kötelezettségei A biztosított és a kedvezményezett kötelezettségeit az Általános Feltételek 11.A. pontja tartalmazza.