A biztosítási fedezet nem terjed ki mintaszakaszok

A biztosítási fedezet nem terjed ki a föld ásványi anyagainak feltárása során, illetve azzal összefüggésben keletkezett károkra, – az elvezetetlen csapadék és szennyvizek okozta kiüregelődésből keletkező károkra, – beomlott ismeretlen üreg feltöltésének költsé- geire; – az épületek/építmények alatti feltöltések ülepe- dése, illetve az alapok alatti talajsüllyedésre.
A biztosítási fedezet nem terjed ki a lábon álló növényekben keletkezett károkra, – a háziállatok elhullásával keletkezett károkra, – a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, vagy egyéb jármű felelősségbiztosítás által fedezett károkra, valamint – arra az esetre, ha az idegen jármű a szerződő/ biztosított tudomásával és beleegyezésével közelíti meg a biztosított vagyontárgyat.
A biztosítási fedezet nem terjed ki. 4.13.1. az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, valamint ezen országok bíróságainak joghatósága alá eső területeken érvényesített kártérítési igényekre, továbbá
A biztosítási fedezet nem terjed ki a föld ásványi anyagainak feltárása során, illetve azzal összefüggésben keletkezett károkra,
A biztosítási fedezet nem terjed ki a több, független merevlemez összekapcsolásával létreho- zott nagyméretű logikai lemezeken (ún. RAID-ek), illetve a szerver eszközben használt merevlemezeken tárolt adatok helyreállítására; – a vállalkozói tulajdonban lévő adathordozón tárolt adatok helyreállítására; – CD, DVD, Blu-ray lemezeken tárolt adatok helyreállítására; – hajlékony (floppy) lemezeken tárolt adatok helyreállítására; – a 10 évnél idősebb adathordozón tárolt adatok helyreállítá- sára.
A biztosítási fedezet nem terjed ki a lábon álló növényekben keletkezett károkra,
A biztosítási fedezet nem terjed ki a. a jelen feltételek alapján biztosítottnak minősülő személyek egy- más ellen érvényesített kárigényeire, kivéve a 2.B. pontban meg- határozott eseteket;
A biztosítási fedezet nem terjed ki. 1. a szolgáltatás-kimaradásából adódó, közvetett gazdasági hátrányokra (például termeléskiesés, elmaradt haszon, kifizetett bér, kötbér, bírság, stb.);
A biztosítási fedezet nem terjed ki a) az épületeken kívül hagyott mozgatható vagyontárgyakban az időjárási hatások által, illetve a vagyontárgyak bármiféle eltűnésé- vel összefüggésben bekövetkezett káreseményekre;
A biztosítási fedezet nem terjed ki a) a biztosítás megkötésekor már törött, repedt vagy toldott üvegekben keletkezett további károkra;