A biztosítási kötvény elvesztése A biztosítási kötvény elvesztése vagy megsemmisülése ese- tén a biztosító a szerződő (biztosított) kérésére a szerződés aktuális állapotának megfelelő új kötvényt állít ki, vagy az eredeti kötvény másolatát megküldi a szerződőnek. A biz- tosító kérheti az új kötvény kiállítási költségeinek megtérí- tését.
A biztosítási szolgáltatások Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyan- azon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a szerződő fél a díjat meg- felelően kiegészíti. A fenti jogkövetkezményt a biztosító abban az esetben alkalmazhat- ja, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egyidejűleg írásban felhívta a szerződő fél figyelmét, és a fedezetfeltöltés díját közölte. Ha a szerződő fél a fedezetfeltöltés jogával nem él, a szerződés a ki- fizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mellett marad ha- tályban a folyó biztosítási időszakra. A jármű pótlási és helyreállítási költségeire vonatkozó biztosítási összeg a jármű káridőponti értéke.
A biztosítási szolgáltatás teljesítése Amennyiben a biztosított által igényelt szolgáltatást gátló helyi körülmények miatt a biztosító/szolgáltató nem tudja a megbízott közreműködővel a vészhelyzetet elhárítani, a biztosított és a biztosító telefonos egyeztetése során engedélyezett külső közremű- ködők költségét a biztosított köteles kiegyenlíteni, majd a külső közremű- ködő által kiállított tételes számlát és a kifizetés igazolását a biztosító/szol- gáltató részére megküldeni. A biztosító előzetes hozzájárulásával igénybe vett szolgáltatások költsé- geit igazoló dokumentumo(ka)t, vagy azok másolatát a biztosított köteles megőrizni abban az esetben, ha azok olyan szolgáltatáshoz kapcsolódnak, amely költségeinek megtérítését a biztosítótól kéri. A biztosított valamennyi dokumentum eredeti példányát a szolgáltatótól telefonon kapott kárszámmal ellátott, lezárt borítékban köteles eljuttatni a szolgáltató alábbi címére: AWP P&C S.A., Niederlassung für Österreich Magyarországi Fióktelepe, 0000 Xxxxxxx, Xxxxxxxxx xx 000. ORCO Business Park, B. ép. 4. em. Amennyiben a biztosított költségei megtérítését kéri a biztosítótól, úgy az általa megküldött eredeti dokumen- tumokkal együtt köteles bejelenteni azt a bankszámlaszámot is, amelyre a biztosító pénzbeli szolgáltatását kéri. A biztosító a szolgáltatás iránti igény elbírálásához bekért igazoló doku- mentumok beérkezésétől számított 30 napon belül teljesíti a költségek visszatérítését.
A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSÁNAK ESEDÉKESSÉGE A biztosító, illetve megbízottja a Europ Assistance Magyarország Kft. a segélyhívás beér- kezésekor haladéktalanul köteles megkezdeni a biztosítási szolgáltatás megszervezését és amennyiben erre lehetőség van a biztosított személyt tájékoztatja a biztosítási szol- gáltatások tartalmáról és határidejéről. A számlával igazolt költségek megtérítése a Europ Assistance Magyarország Kft. központjához a jogalap és összegszerűség megállapításá- hoz szükséges dokumentumok benyújtása utáni 15. napon esedékes.
A biztosító szolgáltatásai 1. A Biztosító – teljesítési kötelezettsége esetén – vállalja a biz- tosítási esemény megtörténte időpontjától a Biztosított jo- gainak védelmével összefüggésben felmerülő indokolt költ- ségeket az alábbiak szerint. 2. A biztosítási esemény bejelentése előtt keletkezett költsé- gekre csak akkor vonatkozik a biztosítási védelem, ha azok a biztosítási esemény bejelentése előtt 30 napnál nem koráb- ban a Biztosítottal jogvitában álló fél, a bíróság intézkedései vagy a Biztosított érdekében tett halaszthatatlan intézkedé- sek által merültek fel. 3. A Biztosító az alábbiakat téríti: a) a jogi képviselő számlával igazolt munkadíját és költsé- geit, b) a peres és nem peres bírósági eljárással összefüggő, jog- szabályon alapuló díjakat és illetékeket; valamennyi fokon, beleértve a tanúk és tolmácsok díját és költségeit, c) a bíróság által kirendelt szakértő előírt díját és költségeit; d) a Biztosító hozzájárulásával felkért független szakértő te- vékenységéért járó díjakat; e) Biztosítottat megillető végrehajtási jogcím meglétét köve- tően (például ítélet) a jogi érvényesítés költségeit legfel- jebb 2 végrehajtási kísérlet erejéig; f) jogerős bírósági határozat alapján a Biztosítottat terhelő, a Biztosítottal jogvitában álló fél vagy az állam oldalán felmerült díjakat és költségeket; g) utazási költségeket az illetékes bíróság székhelyére, ha a személyes megjelenést a bíróság rendeli el. A Biztosító ezen utazási költséget másodosztályú vasúti, vagy ezzel egyenrangú más közlekedési eszköz menetjegyének vé- teláráig vállalja megtéríteni. h) jogi tanácsadás költségét. A jogi tanácsadás egy biztosí- tási esemény megoldási lehetőségeivel kapcsolatos egy- szeri, szóban vagy írásban nyújtott alapvető állásfoglalás. i) Óvadék, biztosíték megelőlegezése: A Biztosító a kockázatviselése alatt bekövetkezett biztosí- tási eseménnyel összefüggésben arra vállal kötelezettsé- get, hogy a kötvényben az érintett biztosítási tárgyra meghatározott maximális biztosítási összeg erejéig meg- előlegezi az óvadékot vagy biztosítékot, amely a Biztosí- tottat érintő vizsgálati fogság vagy előzetes letartóztatás kiváltásának, illetve hatóságilag bevont útlevél kiadásá- nak célját szolgálja. A Biztosított köteles az óvadék vagy biztosíték összegét 15 napon belül visszafizetni, ha azt ré- szére a bíróság vagy más erre jogosult szerv visszaadja. Ha az ügyben más jogerős döntés születik, de legkésőbb az óvadék vagy biztosíték nyújtásától számított maximum 6 hónapon belül. 4. A Biztosító teljesítési kötelezettsége az alábbiak szerint áll fenn: a) A Biztosító által az egy biztosítási időszakban bekövetke- zett károkra a teljesítések felső határát az ajánlaton jelzett – a választott fedezettípusnak megfelelő – biztosítási összeg képezi, függetlenül attól, hogy az egy biztosítási esemény miatti igényérvényesítés milyen hosszú időn keresztül fo- lyik. b) Több biztosítási eseménynél, melyek okozatilag össze- függő egységes folyamatot alkotnak, a biztosítási összeg csak egyszer áll rendelkezésre. c) Perbeli egyezség esetén a Biztosító a bíróság által megál- lapított költségeket a pernyertességnek a pervesztesség- hez viszonyított, bíróság által megállapított arányában vi- seli. Peren kívüli egyezség esetén a költségeket a Bizto- sító viseli. d) A Biztosító fedezetet nyújt a folyamatban lévő bírósági, hatósági eljárásokban azok jogerős befejezéséig akkor is, ha a biztosítási szerződés időközben megszűnt, feltéve, hogy a biztosítási esemény a szerződés hatálya alatt kö- vetkezett be, és a biztosítási esemény a szerződés hatálya alatt a Biztosító részére bejelentésre került.
A biztosítási esemény és a biztosítási szolgáltatás 1. A biztosítási esemény a biztosított baleseti eredetű teljes vagy részleges maradandó egészségkárosodása, fel- téve, hogy a baleset a biztosítás tartama alatt következett be. 2. Baleseti eredetű teljes maradandó egészségkároso- dásnak minősül a biztosított, egyazon balesettel össze- függésben, a baleset időpontjától számított 180 napon belül bekövetkezett egészségkárosodása, amennyiben az, orvos által igazoltan, kialakultnak és stabilnak tekinthe- tő, annak mértéke eléri a 100%-ot, 12 egymást követő hónapban folyamatosan fennállt és ezen időszak végén is maradandónak, véglegesnek és visszafordíthatatlannak minősült. 3. Baleseti eredetű teljes maradandó egészségkárosodás esetén a biztosító a biztosítási összeget fizeti ki. 4. Baleseti eredetű teljes maradandó egészségkároso- dásnak minősül az Általános Biztosítási Szabályzat, Bal- eseti eredetű maradandó egészségkárosodások táblázata című, 1. számú mellékletében meghatározott egészség- károsodás abban az esetben is, ha az nem állt fenn folya- matosan 12 egymást követő hónapban. 5. A biztosító a térítés összegéből levonja azt az össze- get, amelyet az ugyanazon balesetből származó ugyana- zon egészségkárosodásra részleges maradandó egészség- károsodás esetén már kifizetett. 6. Baleseti eredetű részleges maradandó egészségkáro- sodásnak minősül a biztosított, egyazon balesettel össze- függésben, a baleset időpontjától számított 180 napon belül bekövetkezett, legalább 31%-os mértéket elérő, és 100%-os mértéket el nem érő, az Általános Biztosítási Szabályzat, Baleseti eredetű maradandó egészségkároso- dások táblázata című, 1. számú mellékletében meghatá- rozott egészségkárosodása. 7. Baleseti eredetű részleges maradandó egészségkáro- sodás esetén a biztosító a biztosítás mértékét az Általános Biztosítási Szabályzat, Baleseti eredetű maradandó egész- ségkárosodások táblázata című 1. számú mellékletében meghatározottak szerint állapítja meg. 8. A jobb és a baloldali felső végtag, az Általános Bizto- sítási Szabályzat, Baleseti eredetű maradandó egészségká- rosodások táblázata című, 1. számú mellékletében meg- határozott egészségkárosodása esetén a térítés összege azonos. 9. Amennyiben a biztosított olyan egészségkárosodást szenved, amely a jelen Biztosítási Szabályzat, Baleseti ere- detű maradandó egészségkárosodások táblázata című, 1. számú mellékletében nem került feltüntetésre, úgy az egészségkárosodás, annak jellege alapján, az ott megha- tározott egészségkárosodásokkal kerül összehasonlításra és az összehasonlítás alapján elbírálásra, a biztosított fog- lalkozásának figyelmen kívül hagyásával. 10. Az egészségkárosodás mértékét, szükség esetén, a biztosító orvosszakértője állapítja meg, aki döntését más orvosszakértői testület megállapításától függetlenül hoz- za meg. 11. A biztosító az egészségkárosodás jellegének, xxxx- dandóságának és mértékének egyértelmű orvosi megál- lapítását megelőzően szolgáltatást nem teljesít. Az egész- ségkárosodás mértékét és maradandóságát a baleset bekövetkezését követő 2 éven belül meg kell állapítani. 12. A biztosító az igényelbírálás tartama alatt jogosult a saját költségén a biztosítottat az általa megnevezett or- vosokkal megvizsgáltatni olyan gyakran, ahogy az orvos- szakmai szempontból indokolt. 13. Az ugyanazon balesetből származó több egészség- károsodásra meghatározott térítési összegek összeadásra kerülnek azzal, hogy a térítés teljes összege nem halad- hatja meg a biztosítási összeget. 14. Amennyiben a biztosított egészségi állapota tovább romlik azon biztosítási esemény következményeként, amelynek alapján a biztosító már részbeni kifizetést telje- sített, a biztosított, a baleset bekövetkezésétől számított 2 éven belül, további igényt érvényesíthet a biztosítóval szemben. Az igényt írásban, az egészségi állapotot igazo- ló egészségügyi dokumentációval együtt kell benyújtani a biztosítóhoz. A biztosító az egészségkárosodás mérté- két felülvizsgálja, és annak eredményeként a biztosítási összeg erejéig további szolgáltatást teljesíthet. A baleset bekövetkezésétől számított 2 éven túl további igény nem érvényesíthető.
Biztosítási események és szolgáltatások BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY a szerződéshez tartozó különös feltéte- lekben ekként meghatározott esemény.
A biztosítási szerződés megszűnésének esetei 1.6.1. Érdekmúlás, lehetetlenné válás: ha a biztosító kockázatviselésének tartama alatt a biztosítottnak a biztosítási érdeke megszűnik, vagy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné válik, a szerződés - vagy annak érintett része - megszűnik az érdek megszűnésének, illetve a biztosítási esemény lehetetlenné válásának napjával. A Biztosítót ilyen esetben a biztosítási szerződés megszűnése napjáig számított díj illeti meg. A Biztosító kérésére az érdekmúlást igazoló dokumentumot a Biztosító részére be kell mutatni. A biztosítási érdek megszünéséhez fűződő jogkövetkezmények nem alkalmazhatók, ha az érdekmúlás kizárólag a biztosított vagyontárgy tulajdonjoga átszállásának következménye és a vagyontárgy más jogcím alapján már korábban is az új tulajdonos birtokában volt. Ebben az esetben a tulajdonjoggal együtt a biztosítási fedezet is átszáll, és a tulajdonjog átszállása időpontjában esedékes biztosítási díjakért a korábbi és új tulajdonos egyetemlegesen felelős, a szerződésre díjfizetési kötelezettség továbbra is fennáll a Biztosító kockázatviselésének megszüntéig. A szerződést bármelyik fél a tulajdonjog átszállásáról való tudomásszerzést követő harminc napon belül írásban, harmincnapos határidővel felmondhatja. 1.6.2. Rendes felmondás: a határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, harmincnapos felmondási idővel felmondhatják. A felmondás akkor hatályos, ha az a másik félhez határidőben megérkezik. 1.6.3. Díjnemfizetés: ha az esedékes biztosítási díj nem kerül megfizetésre, a biztosító díjfizetésre történő felszólítást küld, amelyben a díj megfizetésére vonatkozóan a felszólító elküldésétől számított legalább harminc napos póthatáridőt határoz meg. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a Biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A Biztosító jogosult a meg nem fizetett díj iránti igényét érvényesíteni. Abban az esetben, ha a szerződés a fentiekben írt módon (1.6.3. pont), a folytatólagos díj meg nem fizetése következtében szűnt meg, a szerződő fél a megszűnés napjától számított százhúsz napon belül írásban kérheti a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyreállíthatja, feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biztosítási díjat megfizetik. A biztosítási szerződés díjnemfizetés miatt legkésőbb az adott biztosítási időszak végével megszűnik. Ha az esedékes díjnak csak egy részét fizették meg, és a Biztosító - a díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával - eredménytelenül hívta fel a szerződő felet a befizetés kiegészítésére, a szerződés változatlan biztosítási összeggel, a befizetett díjjal arányos időtartamra marad fenn. 1.6.4. Közös megegyezés: a felek a szerződést közös megegyezéssel megszüntethetik. 1.6.5. A Biztosító az 1.6.3. pontban foglaltakon túlmenően a biztosítási szerződés megszűnésének egyéb eseteiben is az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor kockázatviselése véget ért és köteles az esetleges díjkülönbözet visszatérítésére.
A Biztosítási Titokra Vonatkozó Elvi És Gyakorlati Tudnivalók A személyes adatok, arra való tekintettel, hogy biztosítási szerződéshez kapcsolódnak, egyben biztosítási titkot is képeznek, ekként az adatok kezelésére irányadó tudnivalókat, A biztosítási titokra vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalók című fejezet tartalmazza
A biztosító szolgáltatásának korlátozása A biztosító biztosítási időszakonként, mindösszesen legfeljebb a fenti táblázatban a biztosítási időszakra meghatározott ösz- szeget, biztosítási eseményenként pedig a táblázat szerinti ká- ronként teljesítendő összeget téríti meg. Az önrészesedés mértéke biztosítási eseményenként 10.000 Ft. A biztosító a 10.000 Ft-ot meghaladó károk esetén a biztosítási szolgáltatásból nem von le önrészesedést.