A biztosítási szerződés megszűnésének esetei. 1.6.1. Érdekmúlás, lehetetlenné válás: ha a biztosító kockázatviselésének tartama alatt a biztosítottnak a biztosítási érdeke megszűnik, vagy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné válik, a szerződés - vagy annak érintett része - megszűnik az érdek megszűnésének, illetve a biztosítási esemény lehetetlenné válásának napjával. A Biztosítót ilyen esetben a biztosítási szerződés megszűnése napjáig számított díj illeti meg. A Biztosító kérésére az érdekmúlást igazoló dokumentumot a Biztosító részére be kell mutatni. A biztosítási érdek megszünéséhez fűződő jogkövetkezmények nem alkalmazhatók, ha az érdekmúlás kizárólag a biztosított vagyontárgy tulajdonjoga átszállásának következménye és a vagyontárgy más jogcím alapján már korábban is az új tulajdonos birtokában volt. Ebben az esetben a tulajdonjoggal együtt a biztosítási fedezet is átszáll, és a tulajdonjog átszállása időpontjában esedékes biztosítási díjakért a korábbi és új tulajdonos egyetemlegesen felelős, a szerződésre díjfizetési kötelezettség továbbra is fennáll a Biztosító kockázatviselésének megszüntéig. A szerződést bármelyik fél a tulajdonjog átszállásáról való tudomásszerzést követő harminc napon belül írásban, harmincnapos határidővel felmondhatja.
1.6.2. Rendes felmondás: a határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, harmincnapos felmondási idővel felmondhatják. A felmondás akkor hatályos, ha az a másik félhez határidőben megérkezik.
1.6.3. Díjnemfizetés: ha az esedékes biztosítási díj nem kerül megfizetésre, a biztosító díjfizetésre történő felszólítást küld, amelyben a díj megfizetésére vonatkozóan a felszólító elküldésétől számított legalább harminc napos póthatáridőt határoz meg. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a Biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A Biztosító jogosult a meg nem fizetett díj iránti igényét érvényesíteni. Abban az esetben, ha a szerződés a fentiekben írt módon (1.6.3. pont), a folytatólagos díj meg nem fizetése következtében szűnt meg, a szerződő fél a megszűnés napjától számított százhúsz napon belül írásban kérheti a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyreállíthatja, feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biztosítási díjat megfizetik. A biztosítási szerződés díjnemfizetés miatt legkésőbb az adott biztosítási időszak v...
A biztosítási szerződés megszűnésének esetei. A biztosítási szerződés megszűnik:
A biztosítási szerződés megszűnésének esetei. Az alapbiztosítás megszűnésével egyidejűleg a kiegészítő biztosítá- sok is megszűnnek. A kiegészítő biztosítások a különös biztosítási feltéte- lekben szabályozottak szerint szűnnek meg. Az adott kiegészítő biztosítás megszűnése az alapbiztosítást és a többi kiegészítő biztosítást – a különös biztosítási feltételek eltérő rendelkezése hiányában – nem érinti.
A biztosítási szerződés megszűnésének esetei. 16
6.A. Érdekmúlás, lehetetlenülés 16
A biztosítási szerződés megszűnésének esetei. 6.1. Megszűnik a biztosítási szerződés
a) rendes (évfordulóra történő) felmondással, amennyiben azt határozatlan időre kötötték;
b) ha a határozott tartamú szerződés tartama lejár;
c) a biztosítási díj fizetésének elmulasztása esetén;
d) a biztosítási díj változása esetén, ha a szerződő a szerződést a biztosítási időszak végére felmondja,
e) ráutaló magatartással (hallgatólagosan) létrejött biztosítási szerződés utólagos fel- mondása esetén vagy a biztosítási kockázat jelentős növekedése esetén;
A biztosítási szerződés megszűnésének esetei. 6
A. Érdekmúlás, lehetetlenülés 6
B. Évfordulóra történő felmondás 6
C. Díjnemfizetés 6
A biztosítási szerződés megszűnésének esetei. 10
A. Érdekmúlással, lehetetlenüléssel 10
B. Évfordulóra történő felmondással 10
C. Díj nem fizetés miatt 10
D. Közös megegyezéssel 11
E. A határozott tartam lejártával 11
A biztosítási szerződés megszűnésének esetei. A biztosítási szerződés megszűnik Ha a biztosító kockázatviselése előtt a biztosítási ese- mény bekövetkezett, bekövetkezése lehetetlenné vált vagy a biztosítási érdek megszűnt, a szerződés vagy annak megfelelő része megszűnik. Ha a biztosító kockázatviselésének tartama alatt a biz- tosított vagyontárgy megóvásához fűződő érdek meg- szűnt (ideértve a biztosított vagyontárgy tulajdonjogá- ban bekövetkezett változás valamennyi esetét), vagy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált, a szerződés, illetőleg annak megfelelő része az érdekmú- lás, illetőleg a lehetetlenülés bekövetkezése napjával megszűnik.
A biztosítási szerződés megszűnésének esetei. A felek a határozatlan tartamú szerződést a biztosítási időszak végére írásban felmondhatják. A felmondási idő 30 nap. A felek a szerződésben a felmondási jogot legfeljebb 3 évre kizárhatják. A szerződő fél felmondása esetén a biztosító a szabályzat szerint követelheti annak a díjengedménynek a megfizetését, amelyet a szerződés hosszabb tartamára tekintettel a szerződőnek nyújtott (tartamengedmény). A határozott tartamú biztosítási szerződés a lejáratkor, a tartam utolsó napjának 24.00 órájával, a felek további intézkedése nélkül megszűnik. A megszűnést követő időszakra esetlegesen befizetett díjat a biztosító visszafizeti 30 napon belül. A díjfizetés elmulasztása a szerződésben meghatározott feltételek mellett a szerződés megszűnéséhez vezet (lásd díjfizetési kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményei). Ha a biztosító kockázatviselésének tartama alatt a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált vagy a biztosítási érdek megszűnt, a szerződés vagy annak megfelelő része megszűnik.
A biztosítási szerződés megszűnésének esetei. Amennyiben a különös feltételek ettől eltérően nem rendel- keznek, a biztosítási szerződés megszűnik az alábbi esetek bármelyikének bekövetkezése esetén:
a) a biztosítási szerződésben meghatározott tartam végén, a biztosító – feltételekben foglaltaknak megfelelő – szolgálta- tásának teljesítésével;
b) a biztosított halála esetén, a biztosító – feltételekben fog- laltaknak megfelelő – haláleseti szolgáltatásának teljesítésé- vel, vagy a jelen általános feltételek II.3.3. vagy VI.2.3. vagy VII.1.1. pontjában foglaltak teljesítésével;
c) a díjfizetés elmulasztása esetén a jelen általános feltételek IV.3. pontjában és az alapbiztosítás különös feltételeiben meghatározottak szerint;
d) a szerződő rendes felmondása esetén, a jelen általános fel- tételek II.5.1. pontjában leírtak szerint;
e) a fogyasztónak minősülő szerződő jelen általános feltételek II.5.2. pontjában rögzített kötvényátvételtől számított 30 na- pon belüli rendkívüli felmondása esetén a felmondás biztosí- tóhoz való beérkezését követő munkanapon;
f) a szerződő jelen általános feltételek IV.6. pontjában rögzített alapdíjtétel korrekciója miatti rendkívüli felmondása esetén;
g) a ráutaló magatartással (hallgatólagosan) létrejött biztosítási szerződés utólagos felmondása esetén (II.2.8. pont), vagy a biztosítási szerződést érintő lényeges körülmények megvál- tozása, a biztosítónak erről való tudomásszerzése esetén a 30 napos felmondási idő elteltével (III.3. pont). Ilyen esetben a biztosító a szerződő részére kifizeti a szerződés aktuális visszavásárlási értékét. Az életbiztosítási szerződést a bizto- sító a III.3. jelen pontban foglaltak kivételével nem mond- hatja fel;
h) a biztosított jelen általános feltételek II.1.7. pontjában rögzí- tettek szerinti, a biztosítási szerződés megkötéséhez adott hozzájárulásának írásbeli visszavonásával, kivéve, ha a biz- tosított a szerződő fél írásbeli hozzájárulásával a szerződés- be szerződőként belép;
i) a szerződés ellehetetlenülése, illetve érdekmúlás esetén (II.5.3.);
j) a szerződő jelen általános feltételekben meghatározottak szerinti egyes költségek biztosító általi módosítása miatti rendkívüli felmondása esetén.
II.5.1. A szerződő rendes felmondási lehetősége, visszavásárlás
II.5.1.1. A szerződés rendes felmondása (visszavásárlás) esetén, amennyiben a felmondás időpontjában a biztosítási szerződés- nek van visszavásárlási értéke,
a) akkor a biztosító a visszavásárlási igény biztosítóhoz történő beérkezését követően a szerződőnek kifizeti a rendszeres dí...