Common use of A biztosítási összeg Clause in Contracts

A biztosítási összeg. 8.1. A Biztosító teljesítési kötelezettsége egy biztosítási esemény kapcsán legfeljebb a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra megkötött biztosítási szerződésben, illetve az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re vonatkozóan a biztosítási eseményenként meghatározott legmagasabb összeg (biztosítási összeg) erejéig terjed, mely a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő járulékos költséggel együtt -beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- a Biztosító szolgáltatásának felső határa,, és nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra (általában 1 évre) meghatározott kártérítési limitet, továbbá nem haladhatja meg a fuvarozott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő fuvarozás esetét is. 8.2. A Biztosító kockázatviselése a fuvarozott szállítmány tekintetében a biztosítási kötvényben megjelölt, EUR, USD vagy HUF-ban meghatározott biztosítási összegig áll fenn. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadó. Az éves biztosítási összeg szintén a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.3. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) és/vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségekre. Ha a Biztosítási Esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összeget, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből való levonása után − legfeljebb a Biztosítási Szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése olyan arányban történik, amilyen arányban a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhez. 8.4. A Biztosító a kártérítési limit erejéig megtéríti: - a fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, vám és egyéb költségek árukárral arányos részét, - a kár megállapításához, a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtak. 8.5. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a Szerződő Fél a Felek megállapodása alapján a biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizeti.

Appears in 3 contracts

Samples: Felelősségbiztosítási Szerződés, Felelősségbiztosítási Szerződés, Felelősségbiztosítási Szerződés

A biztosítási összeg. 8.11. A Biztosító teljesítési kötelezettsége egy biztosítási esemény kapcsán legfeljebb a károkozás időpontját idôpontját magába foglaló biztosítási időszakra idôszakra megkötött biztosítási szerződésbenszerzôdésben, illetve az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re jármû(vek)re vonatkozóan a biztosítási eseményenként meghatározott legmagasabb összeg (biztosítási összeg) erejéig terjed, mely a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő terhelô járulékos költséggel együtt -beleértve – beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- is – a Biztosító szolgáltatásának felső felsô határa,, és nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben szerzôdésben a károkozás időpontját idôpontját magába foglaló biztosítási időszakra idôszakra (általában 1 évre) meghatározott kártérítési limitet, továbbá nem haladhatja meg a fuvarozott károsodott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő történô fuvarozás esetét is. 8.22. A Biztosító kockázatviselése a fuvarozott szállítmány tekintetében a biztosítási kötvényben megjelölt, EUR, USD vagy HUF-ban meghatározott biztosítási összegig áll fenn. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadó. Az éves biztosítási összeg szintén a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.33. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) és/vagy Biztosítási Időszakonkénti Idôszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő felmerülô költségekre. Ha a Biztosítási Esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összeget, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből kárösszegbôl való levonása után legfeljebb a Biztosítási Szerződésben Szerzôdésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra Idôszakra vonatkozó biztosítási összegből összegbôl még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése olyan arányban történik, amilyen arányban a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhez. 8.44. A Érvényes biztosítási fedezet és a fedezetbôl ki nem zárt kockázatból eredô kár együttesfennállása esetén a Biztosító a káreseményenkénti és/vagy éves kártérítési limit erejéig megtéríti: - a : 4.1. károsodott áru sérülésével vagy elveszésével kapcsolatos tényleges károkat és/vagyköltségeket (legfeljebb az áru feladáskori értéke illetve SDR 8,33/kg mértékig), 4.2. fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, vám fuvardíj és egyéb költségek árukárral arányos részét, - , 4.3. a kár megállapításához, a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerzôdés szerinti rendeltetési helyre történő történô továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés szerzôdés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű ésszerû keretek között mozogtak. 8.55. Az adott biztosítási időszakra idôszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban idôszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a Szerződő Szerzôdô Fél a Felek megállapodása alapján a biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizeti.

Appears in 2 contracts

Samples: Belföldi Közúti Árufuvarozói Felelősségbiztosítás, Belföldi Közúti Árufuvarozói Felelősségbiztosítás

A biztosítási összeg. 8.17.1. A Biztosító teljesítési kötelezettsége egy biztosítási esemény kapcsán legfeljebb bekövetkezésekor érvényes biz- tosítási összeg a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra megkötött biztosítási szerződésben, illetve az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re vonatkozóan biztosító szolgáltatási kötelezettségének a felső határa. Ha a biztosítási eseményenként meghatározott legmagasabb összeg feltételekben szolgáltatási felső határ (biztosítási összeglimit) erejéig terjedis meg van határozva, mely a kamattal és valamennyi biztosító szolgál- tatási kötelezettsége – a Biztosítottat terhelő járulékos költséggel együtt -beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- a Biztosító szolgáltatásának felső határa,, és nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra (általában 1 évre) meghatározott kártérítési limitet, továbbá nem haladhatja meg a fuvarozott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő fuvarozás esetét is. 8.2. A Biztosító kockázatviselése a fuvarozott szállítmány tekintetében a biztosítási kötvényben megjelölt, EUR, USD vagy HUF-ban meghatározott biztosítási összegig áll fenn. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadó. Az éves biztosítási összeg szintén a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.3. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) és/vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben biz- tosítási esemény bekövetkezésekor érvényes limitösszegig terjed. Éves limit alkalmazása esetén a károsult oldalán felmerülő költségekrebiztosító a limit összegéig téríti meg az ugyanazon biztosítási időszak alatt bekövet- kezett károkat. Az egyes biztosítások biztosítási összegeit a szerződő határozza meg. A kiegészítő biztosítások egy egységre jutó kezdeti biztosítási összegét és többszörözhetőségét a 2. sz. függelék tartalmazza.‌‌ Ha a Biztosítási Esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összegetösszeg egységek alkalmazásával kerül megállapításra, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből való levonása után − legfeljebb a Biztosítási Szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha az egy Biztosítási Eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése olyan arányban történik, amilyen arányban a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) egységre jutó biztosítási összeg aránylik valamint a megalapozott kárigények együttes összegéhezcsomagban szereplő és/ vagy a szerződő által választott egységek számának a szorzata. 8.4. A Biztosító a kártérítési limit erejéig megtéríti: - a fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, vám és egyéb költségek árukárral arányos részét, - a kár megállapításához, a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtak. 8.57.2. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett bekövetke- zett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a Szerződő Fél szerződő fél a Felek megállapodása alapján díjat megfelelően kiegészíti. A biztosító ezt a jogkövetkezményt abban az esetben alkal- mazhatja, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egyidejűleg írásban felhívta a szerződő fél figyelmét, és a fedezetfeltöltés díját közölte. Ha a szerződő fél a fedezetfeltöltés jogával nem él, a szer- ződés a kifizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mellett marad hatályban a folyó biztosítási időszakra. Ha a biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizetiegységek alkalmazásával kerül megállapításra, akkor a biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg valamint a csomagban szereplő és/ vagy a szerződő által választott egységek számának a szorzata.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Policy, Insurance Agreement

A biztosítási összeg. 8.110.1. A Biztosító teljesítési kötelezettsége biztosítási összeget a szerződő határozza meg a Ma- gyarországon mindenkor érvényes belföldi fizetőeszközben. A biztosítási összeg a biztosító szolgáltatásainak éves vagy a biztosítási időszakra vonatkozó felső határa. 10.2. A biztosítási eseményenkénti (káronkénti) biztosítá- si összeg az egy biztosítási esemény kapcsán legfeljebb a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra megkötött biztosítási szerződésben, illetve az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re vonatkozóan a biztosítási eseményenként meghatározott legmagasabb összeg (biztosítási összeg) erejéig terjed, mely a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő járulékos költséggel együtt -beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- a Biztosító szolgáltatásának felső határa,, és nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben a károkozás időpontját magába foglaló eseménnyel összefüggésben 10.3. A biztosítási időszakra (általában 1 évreösszesen) meghatározott kártérítési limitetmegállapított biztosítási összeg az egy biztosítási időszakban okozott károk kapcsán bekövetkezett biztosítási eseményekre – a biztosító szolgáltatásának szabályai szerint – összesen kifizethető összeg (beleértve a jogi képviseleti, továbbá nem haladhatja meg valamint eljárási költségeket és a fuvarozott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő fuvarozás esetét kamatokat is). 8.210.4. A Biztosító kockázatviselése a fuvarozott szállítmány tekintetében szublimit, többfajta felelősségbiztosítás együttes megkötése esetén az egyes felelősségbiztosítási módoza- tokra, a biztosítási kötvényben megjelölteseményenkénti és biztosítási időszak- ra szóló limiten belül meghatározott, EUR, USD vagy HUF-ban meghatározott az adott felelősségi módozatra biztosítási összegig áll fenn. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadó. Az éves biztosítási összeg szintén a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.3. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) eseményenként és/vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségekreidőszakonként kifizethető legmagasabb összeg. 10.5. A kombinált limit több biztosított kockázatra vagy bármilyen egyéb közös jellemzőre együttesen vonatkozó biztosítási eseményenkénti és biztosítási időszakra szóló felső összeghatár. 10.6. Ha a Biztosítási Esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja biztosított a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összeget, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből való levonása után − legfeljebb a Biztosítási Szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése olyan arányban történik, amilyen arányban a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhez. 8.4. A Biztosító a kártérítési limit erejéig megtéríti: - a fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, vám és egyéb költségek árukárral arányos részét, - a kár megállapításához, a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtak. 8.5. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökkenvele szemben írásban támasztott kártérítési, kivéveilletve sérelemdíj megfizetésére irányuló igényt csak a következő biztosítási időszakban, de a kárbejelentés- re előírt határidőn belül jelenti be a biztosítónak, a biztosító fizetési kötelezettségének mértékére – a biztosító szolgálta- tásának szabályaiban foglaltakra figyelemmel – nem a folyó biztosítási időszakra megállapított biztosítási összeg, hanem a biztosítási esemény bekövetkezésének időszakára eső, ille- tőleg a még abból fennmaradó biztosítási összeg az irányadó. 10.7. Abban az esetben, ha a Szerződő Fél károkozás és a Felek megállapodása alapján kár bekövet- kezése idején különböző kárlimitek vannak érvényben, akkor a kár szempontjából a bekövetkezés időpontjában érvényes limitet kell figyelembe venni. 10.8. A biztosítási összeget a biztosító által biztosítási szolgál- tatásként fizetett összeg akkor sem haladhatja meg, ha a térí- 10.9. A Magyarország területén kívül okozott, bekövetkezett és érvényesített károk esetében a biztosítási eseményenkénti biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizeticsökken a biztosító azon költségeivel, me- lyek a kár felmérése, rendezése, a jogalap tisztázása vagy egyéb – a kár rendezésével kapcsolatos – kötelezettségének teljesítése érdekében merülnek fel. 10.10. Együttbiztosított megjelölése esetén a biztosítási szer- ződésben meghatározott biztosítási összeg a biztosítottra és az együttbiztosítottra együttesen vonatkozik és ugyanabból a biztosítási eseményből származó kárigény(ek) esetén a bizto- sító kizárólag egyszer szolgáltat.

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozói Felelősségbiztosítás, Vállalkozói Felelősségbiztosítás

A biztosítási összeg. 8.14.1. A Biztosító teljesítési kötelezettsége biztosítási összeget a szerződő határozza meg a Ma- gyarországon mindenkor érvényes belföldi fizetőeszközben. A biztosítási összeg a biztosító szolgáltatásainak éves vagy a biztosítási időszakra vonatkozó felső határa. 4.2. A biztosítási eseményenkénti (káronkénti) biztosítási ösz- szeg az egy biztosítási esemény kapcsán legfeljebb eseménnyel összefüggésben – a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra megkötött biztosítási szerződésben, illetve az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re vonatkozóan a biztosítási eseményenként meghatározott legmagasabb biz- tosító szolgáltatásának szabályai szerint – kifizethető legma- gasabb összeg (biztosítási összeg) erejéig terjedbeleértve a jogi képviseleti, mely valamint eljárási költségeket és a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő járulékos költséggel együtt -beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- a Biztosító szolgáltatásának felső határa,, és nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben a károkozás időpontját magába foglaló kamatokat is). 4.3. A biztosítási időszakra (általában 1 évreösszesen) meghatározott kártérítési limitetmegállapított bizto- sítási összeg az egy biztosítási időszakban okozott károk kapcsán bekövetkezett biztosítási eseményekre – a biztosító szolgáltatásának szabályai szerint – összesen kifizethető ösz- szeg (beleértve a jogi képviseleti, továbbá nem haladhatja meg valamint eljárási költségeket és a fuvarozott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő fuvarozás esetét kamatokat is). 8.24.4. A Biztosító kockázatviselése a fuvarozott szállítmány tekintetében szublimit, többfajta felelősségbiztosítás együttes meg- kötése esetén az egyes felelősségbiztosítási módozatokra, a biztosítási kötvényben megjelölteseményenkénti és biztosítási időszakra szóló limiten belül meghatározott, EUR, USD vagy HUF-ban meghatározott az adott felelősségi módozatra biztosítási összegig áll fenn. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadó. Az éves biztosítási összeg szintén a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.3. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) eseményenként és/vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségekreidőszakonként kifizethető legmagasabb összeg. 4.5. A kombinált limit több biztosított kockázatra vagy bármi- lyen egyéb közös jellemzőre együttesen vonatkozó biztosítási eseményenkénti és biztosítási időszakra szóló felső összeg- határ. 4.6. Ha a Biztosítási Esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja biztosított a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összeget, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből való levonása után − legfeljebb a Biztosítási Szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése olyan arányban történik, amilyen arányban a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhez. 8.4. A Biztosító a kártérítési limit erejéig megtéríti: - a fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, vám és egyéb költségek árukárral arányos részét, - a kár megállapításához, a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtak. 8.5. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökkenvele szemben írásban támasztott kártérítési, kivéveilletve sérelemdíj megfizetésére irányuló igényt csak a következő biztosítási időszakban, de a kárbejelentés- re előírt határidőn belül jelenti be a biztosítónak, a biztosító fizetési kötelezettségének mértékére – a biztosító szolgálta- tásának szabályaiban foglaltakra figyelemmel – nem a folyó biztosítási időszakra megállapított biztosítási összeg, hanem a biztosítási esemény bekövetkezésének időszakára eső, ille- tőleg a még abból fennmaradó biztosítási összeg az irányadó. 4.7. Abban az esetben, ha a Szerződő Fél károkozás és a Felek megállapodása alapján kár bekövetkezé- se idején különböző kárlimitek vannak érvényben, akkor a kár szempontjából a bekövetkezés időpontjában érvényes limitet kell figyelembe venni. 4.8. A biztosítási összeget a biztosító által biztosítási szolgál- tatásként fizetett összeg akkor sem haladhatja meg, ha a térí- tési kötelezettség több biztosítottat terhel, illetve több személy lép fel kártérítési vagy sérelemdíj iránti igénnyel. Amennyiben 4.9. A Magyarország területén kívül okozott, bekövetkezett és érvényesített károk esetében a biztosítási eseményenkénti biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizeticsökken a biztosító azon költségeivel, me- lyek a kár felmérése, rendezése, a jogalap tisztázása vagy egyéb – a kár rendezésével kapcsolatos – kötelezettségének teljesítése érdekében merülnek fel. 4.10. Együttbiztosított megjelölése esetén a biztosítási szer- ződésben meghatározott biztosítási összeg a biztosítottra és az együttbiztosítottra együttesen vonatkozik és ugyanabból a biztosítási eseményből származó kárigény(ek) esetén a bizto- sító kizárólag egyszer szolgáltat.

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozói Biztosítások, Vállalkozói Biztosítások

A biztosítási összeg. 8.11. A Biztosító teljesítési kötelezettsége egy biztosítási esemény kapcsán legfeljebb a károkozás időpontját idôpontját magába foglaló biztosítási időszakra idôszakra megkötött biztosítási szerződésbenszerzôdésben, illetve az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re jármû(vek)re vonatkozóan a biztosítási eseményenként meghatározott legmagasabb összeg (biztosítási összeg(biztosítási összeg) erejéig terjed, mely a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő terhelô járulékos költséggel együtt -beleértve – beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- is – a Biztosító szolgáltatásának felső felsô határa,, és nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben szerzôdésben a károkozás időpontját idôpontját magába foglaló biztosítási időszakra (általában 1 évre) idôszakra meghatározott kártérítési limitet, továbbá nem haladhatja meg a fuvarozott károsodott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő történô fuvarozás esetét is. 8.22. A Biztosító kockázatviselése a fuvarozott szállítmány tekintetében a biztosítási kötvényben megjelölt, EUR, USD vagy HUF-ban meghatározott biztosítási összegig áll fenn. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadó. Az éves biztosítási összeg szintén a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.33. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) és/vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási idôszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő felmerülô költségekre. Ha a Biztosítási Esemény biztosítási esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összeget, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből kárösszegbôl való levonása után legfeljebb a Biztosítási Szerződésben biztosítási szerzôdésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra biztosítási idôszakra vonatkozó biztosítási összegből összegbôl még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel biztosítási eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése olyan arányban történik, amilyen arányban a Biztosítási Eseményenkénti biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhez. 8.44. A Érvényes biztosítási fedezet és a fedezetbôl ki nem zárt kockázatból eredô kár együttes fennállása esetén a Biztosító a káreseményenkénti és/vagy éves kártérítési limit erejéig megtéríti: - : a) károsodott áru sérülésével vagy elveszésével kapcsolatos tényleges károkat és/vagy költségeket (legfeljebb az áru feladáskori értéke illetve SDR 8,33/kg mértékig), b) a fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, vám és egyéb költségek árukárral arányos részét, - részét (a kár megállapításához, fuvardíj vonatkozásában legfeljebb a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint fuvarozó által elfogadott nettó fuvardíj mértékéig), c) azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerzôdés szerinti rendeltetési helyre történő történô továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés szerzôdés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű ésszerû keretek között mozogtak. A Biztosító térítése nem haladhatja meg az eredeti fuvardíj nettó összegét, d) ha a Biztosított nem rendelkezik elektronikai áruk záradéka szerinti fedezettel, de gyûjtôfuvar keretében szállít – nem kizárólagosan – a XX./9.1 pont szerinti elektronikai árut, ebben az esetben a biztosítási fedezet a biztosítási összegen (kártérítési limit) belül legfeljebb EUR 20.000 (biztosítási eseményenként és évente összesen) összegig kiterjed az elektronikai árukra is, e) a Biztosító – amennyiben a Biztosított részérôl a fuvarozás zökkenômentes lebonyolítása érdekében elôlegek vagy garanciák nyújtása indokolt – közös hajókárral kapcsolatos elôlegeket vagy garanciákat nyújt a hajóstársaságnak. A Biztosított köteles a megelôlegezett összegeket a Biztosítónak visszatéríteni. A Biztosított ezzel összefüggésben az áru kiszolgáltatásáról csak a közös hajókárral kapcsolatos elôlegek vagy garanciák Árutulajdonos vagy Árutulajdonos képviselôje általi visszaszolgáltatását követôen intézkedhet, illetôleg abban az esetben, ha az Árutulajdonos vagy Árutulajdonos képviselôje nem fizet, köteles a Biztosítottat megilletô zálogjogot az árun gyakorolni, valamint az összegek megtérítésérôl a zálogtárgyak értékesítésén keresztül gondoskodni. Amennyiben a Biztosított nem tartja be a jelen rendelkezéseket, úgy vissza kell fizetnie a Biztosítónak az esetlegesen neki kifizetett elôleget, illetôleg a garanciák érvénytelennek nyilváníthatóak, f) valamennyi igénybevett kompjáraton történô átkelés, illetve RoLa/RoRo/Huckepack fuvarozás alatt bekövetkezett károkat a Biztosító csak abban az esetben téríti meg, ha a biztosítottak a hajós-, a vasút, vagy kombitársaságokkal (hajó és vasúti egyben) szembeni visszkereset eredményes lefolytatásához szükséges jogfenntartásokat megteszik és a szükséges okmányokat a Biztosítónak idôben átadják. Az ilyen fuvarozások során a hûtô aggregátokat a Biztosítottak végig kötelesek mûködtetni. 8.5. g) Az adott biztosítási időszakra idôszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban idôszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a Szerződő Fél Szerzôdô a Felek felek megállapodása alapján a biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizeti. 5. Az adott biztosítási idôszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási idôszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a Szerzôdô a felek megállapodása alapján a biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizeti.

Appears in 2 contracts

Samples: Nemzetközi Közúti Árufuvarozói Felelősségbiztosítás (Cmr), Nemzetközi Közúti Árufuvarozói Felelősségbiztosítás (Cmr)

A biztosítási összeg. 8.11. A Biztosító teljesítési kötelezettsége egy biztosítási esemény kapcsán legfeljebb összeg a károkozás időpontját magába foglaló biztosító kötelezettségvállalásának felső határa és egyben a biztosítási időszakra megkötött díj megállapításának alapja. 2. A biztosítási szerződésbenösszeget a biztosított, illetve a szerződő határozza meg. 3. Önálló vagyoncsoportnak tekintendő minden az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re vonatkozóan ajánlaton külön soron saját biztosítási összeggel feltüntetett vagyoncsoport. A va- gyoncsoporton belül külön felsorolt vagyonkategóriák biztosítási összegei nem vonhatók össze. 4. A biztosítási összeg módosítását a szerződő a biztosítóhoz inté- zett nyilatkozattal bármikor kezdeményezheti. Az ilyen nyilatko- zat biztosítási eseményenként meghatározott legmagasabb összeg (biztosítási összeg) erejéig terjed, mely a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő járulékos költséggel együtt -beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- a Biztosító szolgáltatásának felső határa,ajánlatnak minősül, és nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra (általában 1 évre) meghatározott kártérítési limitet, továbbá nem haladhatja meg a fuvarozott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő fuvarozás esetét isbiztosító új ajánlatként bírálja el. 8.25. A Biztosító kockázatviselése a fuvarozott szállítmány tekintetében a biztosítási kötvényben megjelöltszerződés automatikusan értékkövető, EUR, USD vagy HUF-ban meghatározott biztosítási összegig áll fennrendszeresen indexálódik. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadóértékkövetés minden vagyoncsoportra és biztosí- tási elemre vonatkozik. Az éves biztosítási összeg szintén a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.3. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) és/átlagos inflációtól eltérő értékváltozás vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségekre. Ha a Biztosítási Esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összeget, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből való levonása után − legfeljebb a Biztosítási Szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése olyan arányban történik, amilyen arányban a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhez. 8.4. A Biztosító a kártérítési limit erejéig megtéríti: - a fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, vám és egyéb költségek árukárral arányos részét, - a kár megállapításához, a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtak. 8.5. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a Szerződő Fél a Felek megállapodása alapján vagyonszaporulat esetén a biztosítási összeg helyreállítására módosítását a szerződő félnek kell kezdeményeznie. Az indexálás a Központi Statisztikai Hivatal által kiadott általá- nos fogyasztói árindex alapján vagyoncsoportonként történik. Az index mértéke a biztosítási évfordulót megelőző naptári évre vo- natkoztatott éves fogyasztói árindex. Az értékkövetéssel módosí- tott biztosítási összeget az előző biztosítási összeg és a KSH-in- dex szorzata adja. A biztosítási összeg változását a biztosítási díj arányosan követi. Ugyancsak arányosan változnak a kerekítés szabályainak megfelelően a biztosítás egyéb elemei is (költségté- rítések, minimál díj), kivéve a limiteket és az önrészt. A biztosítás indexálására évente kerül sor, a biztosítási évforduló napjával. A biztosítási összeg értékkövető módosításáról, annak mértékéről és a díjváltozásról a biztosító a biztosítási évfordulót 60 nappal megelőzően írásban értesíti a szerződőt. A biztosítás indexálásával egyidejűleg a biztosító a biztosítási díj- tételek kockázati vagy egyéb okból való megváltoztatását is kez- deményezheti. A biztosítási díjtétel változásról a biztosító a biz- tosítási évfordulót 60 nappal megelőzően írásban értesíti a szer- ződőt. Amennyiben a szerződő a díjemelésre vonatkozó pótdíjat megfizetiszerző- désmódosítást írásos formában nem ellenzi, vagy arra nem nyi- latkozik, úgy azt elfogadottnak kell tekinteni.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Policy, Insurance Policy

A biztosítási összeg. 8.11. A Biztosító teljesítési kötelezettsége egy biztosítási esemény kapcsán legfeljebb összeg megállapításának módszerét és a károkozás időpontját magába foglaló vagyontárgyak, vagyoncsoportok, illetve a költségtérítés biztosítási összegét a Biztosított határozza meg és azok mindenkori karbantartása is a Biztosított kötelezettsége. 2. A vagyontárgyankénti, illetve vagyoncsoportonkénti biztosítási összegeket kockázatviselési helyenként (telephelyenként) a biztosítási időszakra megkötött vonatkozóan kell meghatározni. Biztosított vagyontárgyaknak a telephelyi adatközlő lapokon biztosítási szerződésbenösszeggel megjelölt vagyontárgyak, vagyoncsoportok minősülnek. A vagyontárgyankénti, illetve vagyoncsoportonkénti biztosítási összegek egymás terhére, illetve javára nem konvertálhatóak, illetve csoportosíthatóak át. Ha az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re vonatkozóan egyes vagyontárgyak biztosítási összegei meghaladják az azoknak megfelelő biztosított utánpótlási értéket, az összeg efölötti része nem kerülhet szétosztásra azon vagyontárgyak között, melyeknél alulbiztosítás mutatkozik. 3. A biztosítási összeg meghatározásánál a kockázatviselési helyhez (telephelyhez) tartozó teljes biztosítható vagyont figyelembe kell venni. A tárgyi és a forgóeszközök (készletek), továbbá az idegen vagyontárgyak esetében a biztosítási eseményenként meghatározott időszak folyamán előforduló legmagasabb összeg értéket kell meghatározni. 4. Saját tulajdonú vagyontárgyak biztosítási összege: a) Tárgyi eszközök: (biztosítási összegberuházások kivételével) erejéig terjed- utánpótlási (újraelőállítási, mely a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő járulékos költséggel együtt -beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- a Biztosító szolgáltatásának felső határa,, és nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra újrabeszerzési érték) érték vagy műszaki avult (általában 1 évrevalóságos) meghatározott kártérítési limitetérték b) Az utánpótlási értékhez viszonyított 40 % -os vagy ezt meghaladó mértékű technikai avultságú, továbbá a „0”-ra leírt tárgyi eszközök: - műszaki avult (valóságos) érték c) Nem aktivált – építési, szerelési tevékenységgel együtt nem haladhatja meg a fuvarozott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő fuvarozás esetét is. 8.2. A Biztosító kockázatviselése a fuvarozott szállítmány tekintetében a biztosítási kötvényben megjelölt, EUR, USD vagy HUF-ban meghatározott biztosítási összegig áll fenn. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadó. Az éves biztosítási összeg szintén a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.3. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) és/vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségekre. Ha a Biztosítási Esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összeget, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből való levonása után − legfeljebb a Biztosítási Szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése olyan arányban történik, amilyen arányban a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhez. 8.4. A Biztosító a kártérítési limit erejéig megtérítijáró – beruházások: - a fuvarozás soránberuházás újraelőállítási, azzal összefüggésbenújrabeszerzési költsége d) Vásárolt készletek (anyagok, igazoltan felmerült fuvardíjáruk): - közvetlen költségekkel növelt újrabeszerzési ár e) Befejezetlen termelés, vám kész- és egyéb költségek árukárral arányos részétfélkész termékek, készáruk: - a kár megállapításához, a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtak. 8.5. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a Szerződő Fél a Felek megállapodása alapján a biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizeti.készültségi foknak megfelelő újraelőállítási költség (önköltség)

Appears in 1 contract

Samples: All Risks Property Insurance

A biztosítási összeg. 8.11. A Biztosító teljesítési kötelezettsége egy biztosítási esemény kapcsán legfeljebb a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra megkötött biztosítási szerződésben, illetve az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re vonatkozóan a biztosítási eseményenként meghatározott legmagasabb összeg (biztosítási összeg(biztosítási összeg) erejéig terjed, mely a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő járulékos költséggel együtt -beleértve – beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- is – a Biztosító szolgáltatásának felső határa,, és nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra (általában 1 évre) meghatározott kártérítési limitet, továbbá nem haladhatja meg a fuvarozott károsodott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő fuvarozás esetét is. 8.22. A Biztosító kockázatviselése a fuvarozott szállítmány tekintetében a biztosítási kötvényben megjelölt, EUR, USD vagy HUF-ban meghatározott biztosítási összegig áll fenn. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadó. Az éves biztosítási összeg szintén a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.33. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) és/vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási időszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségekre. Ha a Biztosítási Esemény biztosítási esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összeget, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből való levonása után legfeljebb a Biztosítási Szerződésben biztosítási szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel biztosítási eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése olyan arányban történik, amilyen arányban a Biztosítási Eseményenkénti biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhez. 8.44. A Érvényes biztosítási fedezet és a fedezetből ki nem zárt kockázatból eredő kár együttes fennállása esetén a Biztosító a káreseményenkénti és/ vagy éves kártérítési limit erejéig megtéríti: - : a) károsodott áru sérülésével vagy elveszésével kapcsolatos tényleges károkat és/vagy költségeket (legfeljebb az áru feladáskori értéke illetve SDR 8,33/kg mértékig), b) a fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, vám és egyéb költségek árukárral arányos részét, - részét (a kár megállapításához, fuvardíj vonatkozásában legfeljebb a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint fuvarozó által elfogadott nettó fuvardíj mértékéig), c) azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtak. A Biztosító térítése nem haladhatja meg az eredeti fuvardíj nettó összegét, d) ha a Biztosított nem rendelkezik elektronikai áruk záradéka szerinti fedezettel, de gyűjtőfuvar keretében szállít – nem kizárólagosan – a XX./9.1 pont szerinti elektronikai árut, ebben az esetben a biztosítási fedezet a biztosítási összegen (kártérítési limit) belül legfeljebb EUR 20.000 (biztosítási eseményenként és évente összesen) összegig kiterjed az elektronikai árukra is, e) a Biztosító – amennyiben a Biztosított részéről a fuvarozás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében előlegek vagy garanciák nyújtása indokolt – közös hajókárral kapcsolatos előlegeket vagy garanciákat nyújt a hajóstársaságnak. A Biztosított köteles a megelőlegezett összegeket a Biztosítónak visszatéríteni. A Biztosított ezzel összefüggésben az áru kiszolgáltatásáról csak a közös hajókárral kapcsolatos előlegek vagy garanciák Árutulajdonos vagy Árutulajdonos képviselője általi visszaszolgáltatását követően intézkedhet, illetőleg abban az esetben, ha az Árutulajdonos vagy Árutulajdonos képviselője nem fizet, köteles a Biztosítottat megillető zálogjogot az árun gyakorolni, valamint az összegek megtérítéséről a zálogtárgyak értékesítésén keresztül gondoskodni. Amennyiben a Biztosított nem tartja be a jelen rendelkezéseket, úgy vissza kell fizetnie a Biztosítónak az esetlegesen neki kifizetett előleget, illetőleg a garanciák érvénytelennek nyilváníthatóak, f) valamennyi igénybevett kompjáraton történő átkelés, illetve RoLa/RoRo/Huckepack fuvarozás alatt bekövetkezett károkat a Biztosító csak abban az esetben téríti meg, ha a biztosítottak a hajós-, a vasút, vagy kombitársaságokkal (hajó és vasúti egyben) szembeni visszkereset eredményes lefolytatásához szükséges jogfenntartásokat megteszik és a szükséges okmányokat a Biztosítónak időben átadják. Az ilyen fuvarozások során a hűtő aggregátokat a Biztosítottak végig kötelesek működtetni. 8.5g) Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a Szerződő a felek megállapodása alapján a biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizeti. 5. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a Szerződő Fél a Felek felek megállapodása alapján a biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizeti.

Appears in 1 contract

Samples: Nemzetközi Közúti Árufuvarozói Felelősségbiztosítás (Cmr)

A biztosítási összeg. 8.11. A Biztosító teljesítési kötelezettsége egy biztosítási esemény kapcsán legfeljebb összeg megállapításának módszerét és a károkozás időpontját magába foglaló vagyontárgyak, vagyoncsoportok, illetve a költségtérítés biztosítási összegét a Biztosított határozza meg és azok mindenkori karbantartása is a Biztosított kötelezettsége. 2. A vagyontárgyankénti, illetve vagyoncsoportonkénti biztosítási összegeket kockázatviselési helyenként (telephelyenként) a biztosítási időszakra megkötött vonatkozóan kell meghatározni. Biztosított vagyontárgyaknak a telephelyi adatközlő lapokon biztosítási szerződésbenösszeggel megjelölt vagyontárgyak, vagyoncsoportok minősülnek. A vagyontárgyankénti, illetve vagyoncsoportonkénti biztosítási összegek egymás terhére, illetve javára nem konvertálhatóak, illetve csoportosíthatóak át. Ha az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re vonatkozóan egyes vagyontárgyak biztosítási összegei meghaladják az azoknak megfelelő biztosított utánpótlási értéket, az összeg efölötti része nem kerülhet szétosztásra azon vagyontárgyak között, melyeknél alulbiztosítás mutatkozik. 3. A biztosítási összeg meghatározásánál a kockázatviselési helyhez (telephelyhez) tartozó teljes biztosítható vagyont figyelembe kell venni. A tárgyi és a forgóeszközök (készletek), továbbá az idegen vagyontárgyak esetében a biztosítási eseményenként meghatározott időszak folyamán előforduló legmagasabb összeg értéket kell meghatározni. 4. Saját tulajdonú vagyontárgyak biztosítási összege: a) Tárgyi eszközök: (biztosítási összegberuházások kivételével) erejéig terjed- utánpótlási (újraelőállítási, mely a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő járulékos költséggel együtt -beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- a Biztosító szolgáltatásának felső határa,, és nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra újrabeszerzési érték) érték vagy mőszaki avult (általában 1 évrevalóságos) meghatározott kártérítési limitetérték b) Az utánpótlási értékhez viszonyított 40 % -os vagy ezt meghaladó mértékő technikai avultságú, továbbá a „0”-ra leírt tárgyi eszközök: - mőszaki avult (valóságos) érték c) Nem aktivált – építési, szerelési tevékenységgel együtt nem haladhatja meg a fuvarozott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő fuvarozás esetét is. 8.2. A Biztosító kockázatviselése a fuvarozott szállítmány tekintetében a biztosítási kötvényben megjelölt, EUR, USD vagy HUF-ban meghatározott biztosítási összegig áll fenn. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadó. Az éves biztosítási összeg szintén a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.3. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) és/vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségekre. Ha a Biztosítási Esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összeget, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből való levonása után − legfeljebb a Biztosítási Szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése olyan arányban történik, amilyen arányban a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhez. 8.4. A Biztosító a kártérítési limit erejéig megtérítijáró – beruházások: - a fuvarozás soránberuházás újraelőállítási, azzal összefüggésbenújrabeszerzési költsége d) Vásárolt készletek (anyagok, igazoltan felmerült fuvardíjáruk): - közvetlen költségekkel növelt újrabeszerzési ár e) Befejezetlen termelés, vám kész- és egyéb költségek árukárral arányos részétfélkész termékek, készáruk: - a kár megállapításához, a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtak. 8.5. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a Szerződő Fél a Felek megállapodása alapján a biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizeti.készültségi foknak megfelelő újraelőállítási költség (önköltség)

Appears in 1 contract

Samples: All Risks Property Insurance

A biztosítási összeg. 8.1A biztosítási összeg a biztosító szolgáltatásának (térítések) felsô határa és egyben a biztosítási díj megállapításának alapja is. Önálló vagyoncsoportnak tekintendô minden az ajánlaton külön soron saját biztosítási összeggel feltüntetett vagyoncsoport (vagyonkategória). A Biztosító teljesítési kötelezettsége egy vagyoncsoporton belül külön felsorolt vagyonkategóriák biztosítási esemény kapcsán legfeljebb a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra megkötött biztosítási szerződésben, illetve az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re vonatkozóan a biztosítási eseményenként meghatározott legmagasabb összeg (biztosítási összeg) erejéig terjed, mely a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő járulékos költséggel együtt -beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- a Biztosító szolgáltatásának felső határa,, és összegei nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra (általában 1 évre) meghatározott kártérítési limitet, továbbá nem haladhatja meg a fuvarozott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő fuvarozás esetét isvonhatók egybe. 8.21. A Biztosító kockázatviselése biztosítási összeget a fuvarozott szállítmány tekintetében szabályzatok vonatkozó fejezetei alapján a biztosítási kötvényben megjelölt, EUR, USD vagy HUF-ban meghatározott biztosítási összegig áll fennszerzôdô határozza meg. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadó. Az éves A biztosítási összeg szintén megállapításának alapja a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.3. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) és/vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségekrebiztosítani kívánt vagyontárgy szerzôdés-kötéskori utánpótlási újértéke. Ha a Biztosítási Esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összeget, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből való levonása után − legfeljebb a Biztosítási Szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban alacsonyabb, mint a Biztosítási Időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg vagyontárgy káridôponti utánpótlási újértéke – alulbiztosítás -, a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor biztosító aránylagos térítést alkalmaz és a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése kárt olyan arányban történiktéríti meg, amilyen arányban ahogy a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) káridôponti biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhezkáridôponti utánpótlási újértékhez. 8.42. A Biztosító biztosítás éves díját a kártérítési limit erejéig megtéríti: - a fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, vám és egyéb költségek árukárral arányos részét, - a kár megállapításához, a kár elhárításhoz vagyoncsoportonkénti biztosítási összeg és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeitbiztosítási díjtétel szorzata adja. A biztosító a díjból kedvezményeket adhat. A kedvezmények együttes összege az éves bruttó díj 45%-át nem haladhatja meg. A biztosító a fentiektôl függetlenül minimáldíjat alkalmazhat, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtak. 8.5melybôl további engedmény nem adható. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a Szerződő Fél a Felek megállapodása alapján A biztosító a biztosítási összeg helyreállítására és -díj megállapításánál a matematikai kerekítés szabályai szerint az alábbiak szerint jár el: • a biztosítási összegeket, a felelôsségbiztosítási limitet és a költségtérítések összegét egész 1000 forintokban, • az éves biztosítási díjat a biztosító egész forintokban, kerekítve határozza meg. 3. A biztosítási összeg módosítását a szerzôdô a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor kezdeményezheti. Az ilyen nyilatkozat biztosítási ajánlatnak minôsül, és a biztosító új ajánlatként bírálja el a II.1. pont szerint. 4. A biztosítási szerzôdés automatikusan értékkövetô, amennyiben a szerzôdô másként nem rendelkezik, az értékkövetés (továbbiakban: indexelés) rendszeres. Az értékkövetés minden vagyoncsoportra és biztosítási elemre vonatkozik. Az átlagos inflációtól eltérô értékváltozás vagy vagyonszaporulat esetén a biztosítási összeg módosítását a szerzôdônek kell kezdemé- nyeznie. Az indexelés a Központi Statisztikai Hivatal által kiadott általános fogyasztói árindex alapján vagyoncsoportonként történik. Az értékkö- vetéssel módosított biztosítási összeget az elôzô biztosítási összeg és a KSH-index szorzata adja. A biztosítási összeg változását a biztosítási díj arányosan követi. Ugyancsak arányosan változnak a kerekítés szabályainak megfelelôen a biztosítás egyéb elemei is (önrész, költségtérítések, minimáldíj). Ha az így kiszámított díjváltozás nem haladja meg az 5%-ot, a biztosító az adott biztosítási idôszakban a díjat változatlanul hagyhatja, a biztosítási összeget azonban az indexszámoknak megfelelôen módosítja, és ezt a díjváltozást a következô indexeléskor, azzal összevonva érvényesíti. A biztosítási indexelésre évente kerül sor, a biztosítási évforduló napjával. A biztosítási összeg értékkövetô módosításáról, annak mértékérôl vagy a díj változásáról, a biztosító a biztosítási évfordulót 60 nappal megelôzôen írásban értesíti a szerzôdôt. Amennyiben az átlagos értékváltozás az elôzô negyedévhez képest eléri vagy meghaladja a 20%-ot, a biztosító a következô negyedév kezdetével, a biztosítási évfordulótól függetlenül, rendkívüli indexelést alkalmazhat. Errôl a biztosító a szerzôdôt a díjváltozás érvénye- sítését 60 nappal megelôzôen, írásban értesíti. 5. A biztosítás indexelésével egyidejûleg a biztosító a biztosítási díjtételek kockázati vagy egyéb okból való megváltoztatását is kezdeményez- heti. A biztosítási díjtételváltozásról a biztosító a biztosítási évfordulót 60 nappal megelôzôen írásban értesíti a szerzôdôt. Amennyiben a biztosított (szerzôdô) a díjemelésre vonatkozó pótdíjat megfizetiszerzôdésmódosítást írásos formában nem ellenzi, vagy arra nem nyilatkozik, úgy azt elfogadottnak kell tekinteni.

Appears in 1 contract

Samples: Családi Otthon Biztosítás

A biztosítási összeg. 8.1. A Biztosító teljesítési kötelezettsége egy biztosítási esemény kapcsán legfeljebb a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra megkötött biztosítási szerződésben, illetve az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott adott jármű(vek)re vonatkozóan a biztosítási eseményenként meghatározott legmagasabb összeg (biztosítási összeg) erejéig terjed, mely a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő járulékos költséggel együtt -beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- a Biztosító szolgáltatásának felső határa,, és . 8.2. A Biztosítónak a Biztosítási Időszak egészére vonatkozó teljesítési kötelezettsége – a Biztosítási Események (káresemények) számától függetlenül – nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben Biztosítási Szerződésben a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra (általában 1 évre) meghatározott kártérítési limitet, továbbá nem haladhatja meg a fuvarozott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő fuvarozás esetét is. 8.2. A Biztosító kockázatviselése a fuvarozott szállítmány tekintetében a biztosítási kötvényben megjelölt, EUR, USD vagy HUF-ban Biztosítási Időszakra meghatározott biztosítási összegig áll fenn. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadó. Az éves biztosítási összeg szintén a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.3összeget. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) és/vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségekre. Ha a Biztosítási Esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összeget, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből való levonása után − legfeljebb a Biztosítási Szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése olyan arányban történik, amilyen arányban a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhez. 8.4. A Biztosító a kártérítési limit erejéig megtéríti: - a fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, vám és egyéb költségek árukárral arányos részét, - a kár megállapításához, a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtak. 8.58.3. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a Szerződő Fél a Felek megállapodása alapján a biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizeti.

Appears in 1 contract

Samples: Belföldi Közúti Árufuvarozói Felelősségbiztosítás

A biztosítási összeg. 8.11. A Biztosító teljesítési kötelezettsége egy biztosítási esemény kapcsán legfeljebb a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra megkötött biztosítási szerződésben, illetve az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re vonatkozóan a biztosítási eseményenként meghatározott legmagasabb összeg (biztosítási összeg) erejéig terjed, mely a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő járulékos költséggel együtt -beleértve – beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- is – a Biztosító szolgáltatásának felső határa,, és nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra (általában 1 évre) meghatározott kártérítési limitet, továbbá nem haladhatja meg a fuvarozott károsodott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő fuvarozás esetét is. 8.22. A Biztosító kockázatviselése a fuvarozott szállítmány tekintetében a biztosítási kötvényben megjelölt, EUR, USD vagy HUF-ban meghatározott biztosítási összegig áll fenn. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadó. Az éves biztosítási összeg szintén a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.33. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) és/vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségekre. Ha a Biztosítási Esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összeget, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből való levonása után legfeljebb a Biztosítási Szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése olyan arányban történik, amilyen arányban a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhez. 8.44. A Érvényes biztosítási fedezet és a fedezetből ki nem zárt kockázatból eredő kár együttesfennállása esetén a Biztosító a káreseményenkénti és/vagy éves kártérítési limit erejéig megtéríti: - a : 4.1. károsodott áru sérülésével vagy elveszésével kapcsolatos tényleges károkat és/vagyköltségeket (legfeljebb az áru feladáskori értéke illetve SDR 8,33/kg mértékig), 4.2. fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, vám fuvardíj és egyéb költségek árukárral arányos részét, - , 4.3. a kár megállapításához, a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtak. 8.55. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a Szerződő Fél a Felek megállapodása alapján a biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizeti.

Appears in 1 contract

Samples: Belföldi Közúti Árufuvarozói Felelősségbiztosítás

A biztosítási összeg. 8.11. A Biztosító teljesítési kötelezettsége egy biztosítási esemény kapcsán legfeljebb összeg (limit) az az ajánlaton feltüntetett Biztosítási Eseményenként (káreseményenként) és a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra megkötött biztosítási szerződésben, illetve az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re vonatkozóan a biztosítási eseményenként Biztosítási Időszakra meghatározott legmagasabb összeg (biztosítási összeg) erejéig terjed, mely a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő járulékos költséggel együtt -beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- a Biztosító szolgáltatásának felső határa,, és nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra (általában 1 évre) meghatározott kártérítési limitet, továbbá nem haladhatja meg a fuvarozott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő fuvarozás esetét is. 8.2. A Biztosító kockázatviselése szublimit a fuvarozott szállítmány tekintetében káreseményenkénti és/vagy a biztosítási kötvényben megjelölt, EUR, USD vagy HUF-ban Biztosítási Időszakra meghatározott biztosítási összegig áll fenn. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam összegen belül az irányadó. Az éves biztosítási összeg szintén a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.3egyes kockázatokra meghatározott limit. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) és/vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet összeg mértékéig a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségekreXIV. fejezet 4. pontjában meghatározott károkat és költségeket téríti meg. 2. Ha a Biztosítási Esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összeget, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből való levonása után − legfeljebb a Biztosítási Szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése olyan arányban történik, amilyen arányban a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhez. 8.4. A Biztosító a kártérítési limit erejéig megtéríti: - a fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, vám és egyéb költségek árukárral arányos részét, - a kár megállapításához, a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtak. 8.5. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a Szerződő Fél a Felek megállapodása alapján a biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizeti.

Appears in 1 contract

Samples: Kivitelezői Felelősségbiztosítási Szerződés

A biztosítási összeg. 8.1V.1. A Biztosító teljesítési kötelezettsége biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási kötelezettségé- nek felső határa a – biztosítási ajánlaton feltüntetésre kerülő – biztosítási esemé- nyenkénti és biztosítási időszakra szóló biztosítási összeg. A szerződő felelősségbiztosítási védelme érdekében a szerződéskötéskor – biz- tosítási összeg szerint – négy Felelősségbiztosítási csomag közül választhat. A felelősségbiztosítási szerződés biztosítási összegét a kiválasztott csomag tar- talmazza a jelen feltételek 1. sz. Mellékletét képező szolgáltatási táblázat szerint. V.1.1. A biztosítási eseményenkénti biztosítási összeg az egy biztosítási esemény kapcsán legfeljebb eseménnyel összefüggésben – a károkozás időpontját magába foglaló biztosító szolgáltatásának szabályai szerint (VIII. 2. pont) – kifizethető legmagasabb összeg. V.1.2. A biztosítási időszakra megkötött biztosítási szerződésben, illetve az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re vonatkozóan a biztosítási eseményenként meghatározott legmagasabb összeg (biztosítási összeg) erejéig terjed, mely a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő járulékos költséggel együtt -beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- a Biztosító szolgáltatásának felső határa,, és nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra (általában 1 évre) meghatározott kártérítési limitet, továbbá nem haladhatja meg a fuvarozott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő fuvarozás esetét is. 8.2. A Biztosító kockázatviselése a fuvarozott szállítmány tekintetében a biztosítási kötvényben megjelölt, EUR, USD vagy HUF-ban meghatározott biztosítási összegig áll fenn. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadó. Az éves megállapított biztosítási összeg szintén az egy biztosítási időszak- ban okozott károk kapcsán bekövetkezett biztosítási eseményekre – a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.3biztosító szolgáltatásának szabályai szerint (VIII.2. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkéntipont) és/vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségekre– összesen kifizethető összeg. Ha a Biztosítási Esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja biztosított a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összeget, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből való levonása után − legfeljebb a Biztosítási Szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése olyan arányban történik, amilyen arányban a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhez. 8.4. A Biztosító a kártérítési limit erejéig megtéríti: - a fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, vám és egyéb költségek árukárral arányos részét, - a kár megállapításához, a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtak. 8.5. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökkenmi- att vele szemben írásban támasztott kártérítési igényt csak a következő bizto- sítási időszakban jelenti be a biztosítónak, kivévea biztosító fizetési kötelezettségének mértékére – a biztosító szolgáltatásának szabályaiban (VIII.2. pont) foglaltakra figyelemmel – nem a folyó biztosítási időszakra megállapított biztosítási összeg, hanem a biztosítási esemény bekövetkezésének időszakára eső, illetőleg a még fennmaradó biztosítási összeg az irányadó. V.2. A biztosítási összeget a biztosító által biztosítási szolgáltatás címén (VIII.2. pont) fizetett összeg akkor sem haladhatja meg, ha a Szerződő Fél térítési kötelezettség több bizto- sítottat terhel, illetve több személy lép fel kártérítési igénnyel. Amennyiben több személy lép fel kártérítési igénnyel és a Felek megállapodása alapján a káreseményenkénti biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizetivalamennyi követelés kielégítésére nem elegendő, a biztosító a károsultaknak az őket ért kár, illetőleg – ha a kár nem, vagy csak a biztosító külön ráfordítása ellenében állapítható meg – a kár arányában fizet kártérítést.

Appears in 1 contract

Samples: Business Property and Liability Insurance Terms and Conditions

A biztosítási összeg. 8.110.1. A Biztosító teljesítési kötelezettsége biztosítási összeget a szerződő határozza meg a Ma- gyarországon mindenkor érvényes belföldi fizetőeszközben. A biztosítási összeg a biztosító szolgáltatásainak éves vagy a biztosítási időszakra vonatkozó felső határa. 10.2. A biztosítási eseményenkénti (káronkénti) biztosítá- si összeg az egy biztosítási esemény kapcsán legfeljebb a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra megkötött biztosítási szerződésben, illetve az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re vonatkozóan a biztosítási eseményenként meghatározott legmagasabb összeg (biztosítási összeg) erejéig terjed, mely a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő járulékos költséggel együtt -beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- a Biztosító szolgáltatásának felső határa,, és nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben a károkozás időpontját magába foglaló eseménnyel összefüggésben 10.3. A biztosítási időszakra (általában 1 évreösszesen) meghatározott kártérítési limitetmegállapított biztosítási összeg az egy biztosítási időszakban okozott károk kapcsán bekövetkezett biztosítási eseményekre – a biztosító szolgáltatásának szabályai szerint – összesen kifizethető összeg (beleértve a jogi képviseleti, továbbá nem haladhatja meg valamint eljárási költségeket és a fuvarozott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő fuvarozás esetét kamatokat is). 8.210.4. A Biztosító kockázatviselése a fuvarozott szállítmány tekintetében szublimit, többfajta felelősségbiztosítás együttes meg- kötése esetén az egyes felelősségbiztosítási módozatokra, a biztosítási kötvényben megjelölteseményenkénti és biztosítási időszakra szóló limi- ten belül meghatározott, EUR, USD vagy HUF-ban meghatározott biztosítási összegig áll fenn. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadó. Az éves biztosítási összeg szintén a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.3. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) adott felelősségi módozatra bizto- sítási eseményenként és/vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségekreidőszakonként kifizet- hető legmagasabb összeg. 10.5. A kombinált limit több biztosított kockázatra vagy bármi- lyen egyéb közös jellemzőre együttesen vonatkozó biztosítási eseményenkénti és biztosítási időszakra szóló felső összeg- határ. 10.6. Ha a Biztosítási Esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja biztosított a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összeget, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből való levonása után − legfeljebb a Biztosítási Szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése olyan arányban történik, amilyen arányban a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhez. 8.4. A Biztosító a kártérítési limit erejéig megtéríti: - a fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, vám és egyéb költségek árukárral arányos részét, - a kár megállapításához, a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtak. 8.5. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökkenvele szemben írásban támasztott kártérítési, kivéveilletve sérelemdíj megfizetésére irányuló igényt csak a következő biztosítási időszakban, de a kárbejelentés- re előírt határidőn belül jelenti be a biztosítónak, a biztosító fizetési kötelezettségének mértékére – a biztosító szolgálta- tásának szabályaiban foglaltakra figyelemmel – nem a folyó biztosítási időszakra megállapított biztosítási összeg, hanem a biztosítási esemény bekövetkezésének időszakára eső, ille- tőleg a még abból fennmaradó biztosítási összeg az irányadó. 10.7. Abban az esetben, ha a Szerződő Fél károkozás és a Felek megállapodása alapján kár bekövet- kezése idején különböző kárlimitek vannak érvényben, akkor a kár szempontjából a bekövetkezés időpontjában érvényes limitet kell figyelembe venni. 10.8. A biztosítási összeget a biztosító által biztosítási szolgál- tatásként fizetett összeg akkor sem haladhatja meg, ha a térí- tési kötelezettség több biztosítottat terhel, illetve több személy lép fel kártérítési vagy sérelemdíj iránti igénnyel. Amennyiben több személy lép fel kártérítési vagy sérelemdíj iránti igénnyel és a káreseményenkénti biztosítási összeg valamennyi kárté- rítési követelés illetve elfogadott/ megítélt sérelemdíj kielégíté- sére nem elegendő, a biztosító a károsultaknak az őket ért kár arányában fizet kártérítést, illetve sérelemdíjat. 10.9. A Magyarország területén kívül okozott, bekövetkezett és érvényesített károk esetében a biztosítási eseményenkénti biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizeticsökken a biztosító azon költségeivel, me- lyek a kár felmérése, rendezése, a jogalap tisztázása vagy egyéb – a kár rendezésével kapcsolatos – kötelezettségének teljesítése érdekében merülnek fel. 10.10. Együttbiztosított megjelölése esetén a biztosítási szer- ződésben meghatározott biztosítási összeg a biztosítottra és az együttbiztosítottra együttesen vonatkozik és ugyanabból a biztosítási eseményből származó kárigény(ek) esetén a bizto- sító kizárólag egyszer szolgáltat.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozói Felelősségbiztosítás

A biztosítási összeg. 8.15.1. A Biztosító teljesítési kötelezettsége egy biztosítási esemény kapcsán legfeljebb összeg megállapításának mód- szerét és a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra megkötött biztosítási szerződésbenvagyontárgyak, illetve költségté- rítések biztosítási összegét a biztosított / szerződő határozza meg. Eltérő megállapodás hiányában a vagyon- tárgyanként, vagyoncsoportonként az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re vonatkozóan értékmegállapítás módszerével számított és vagyoncsoportonként összesített biztosítási összeg az adott egységre (telephelyre) a biztosító káreseményenkénti és biztosítási eseményenként meghatározott legmagasabb összeg (biztosítási összeg) erejéig terjed, mely a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő járulékos költséggel együtt -beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- a Biztosító évenkénti szolgáltatásának felső határa,. A mindenkori tárgyévi biztosítási összegek jelen feltételek szerinti meghatározása, illet- ve karbantartása a biztosított / szerződő kö- telezettsége. 5.2. A vagyontárgyankénti és vagyoncsoporton- kénti, illetve a költségtérítésekre vonatkozó biztosítási összegeket kockázatviselési he- lyenként (telephelyenként) a mindenkori biztosítási tárgyévre vonatkozóan kell meg- határozni. Biztosított vagyontárgyaknak és költségek- nek a telephelyi adatközlő lapokon biztosí- tási összeggel megjelölt vagyoncsoportok (vagyontárgyak) és költségek minősülnek. A biztosítási összegek telephelyek és va- gyoncsoportok között nem haladhatja meg az adott csoportosíthatók át. 5.3. A biztosítási szerződésben összeg meghatározásánál a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra kockázatviselési helyhez (általában 1 évretelephelyhez) meghatározott kártérítési limitettartozó teljes biztosítható vagyont figyelem- be kell venni. A tárgyi és a forgóeszközök (készletek), továbbá nem haladhatja meg az idegen vagyontár- gyak esetében a fuvarozott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő fuvarozás esetét isbiztosítási tárgyév folyamán előforduló legmagasabb értéket kell meg- határozni. 8.25.4. A Biztosító kockázatviselése saját tulajdonú vagyontárgyak biztosítási összege: a) tárgyi eszközök (a fuvarozott szállítmány tekintetében beruházások kivételé- vel): • utánpótlási új érték, b) az utánpótlási új értékhez viszonyított 40%-os vagy ezt meghaladó mértékű technikai avultságú, továbbá a teljesen leírt tárgyi eszközök: • technikai avult (valóságos) érték, c) nem aktivált – építési, szerelési tevé- kenységgel együtt nem járó – beruházá- sok: • a beruházás újra-előállítási, újrabeszerzési költsége, d) vásárolt készletek (anyagok, áruk): • a közvetlen költségekkel növelt – en- gedmény nélküli – újrabeszerzési ár, e) befejezetlen termelés, kész- és félkész termékek, készáruk: • a készültségi foknak megfelelő újra- előállítási költségérték (önköltség), f) közvetlenül költségként elszámolt eszkö- zök: • a beszerzési áron kalkulált, a biztosí- tási év során előforduló legmagasabb értékösszeg, g) véglegesen használaton kívül helyezett tárgyi eszközök: • technikai avult (valóságos) érték. 5.5. Idegen tulajdonú vagyontárgyak biztosítási összege: • technikai avult (valóságos) érték. 5.6. A jelen feltétel alkalmazásában: A technikai avulás (elhasználódás) mérté- kének megállapítása – többek között – a kö- vetkező főbb vizsgálati szempontok alapján történik: kor, műszaki állapot, üzemelési idő, a kar- bantartás színvonala, üzemelési körülmé- nyek, folyamatos vagy időszakos használat, a vagyontárgy és alkatrész utánpótlási lehe- tősége. 5.7. A költségtérítések biztosítási összege: a biztosítási kötvényben megjelöltév folyamán előforduló kár- eseményekkel összefüggésben felmerülő, EURa feltétel 4.5. pontjában felsorolt költségtéríté- sek – a biztosított / szerződő által becsléssel meghatározott – legmagasabb értékeinek összege. 5.8. A biztosítási szerződés (ajánlat, USD vagy HUF-ban meghatározott biztosítási összegig áll fenn. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan kötvény, adatközlő) tartalmazza a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadó. Az biztosított vagyon- tárgyak vagyoncsoportonkénti, illetve va- gyontárgyankénti, továbbá a költségtérítések éves biztosítási összeg szintén a biztosítási kötvényben kerül meghatározásraösszegét és az értékmegállapítás módszerét. 8.3. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) és/vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségekre5.9. Ha a Biztosítási Esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja biztosított egy vagyoncsoporton belül eltérő értékmegállapítási módszereket al- kalmaz, az érintett vagyoncsoportot részle- tes listán meg kell bontani, feltüntetve az egyes vagyontárgyak biztosítási összegét és az értékmegállapítás módszerét. 5.10. A biztosítási összege(ke)t a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összeget, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből való levonása után − legfeljebb a Biztosítási Szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) felek közös megegyezéssel év közben is megváltoztat- hatják. A biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése olyan arányban történik, amilyen arányban a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhez. 8.4. A Biztosító a kártérítési limit erejéig megtéríti: - a fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, vám és egyéb költségek árukárral arányos részét, - a kár megállapításához, a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtak. 8.5. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a Szerződő Fél a Felek megállapodása alapján módosítása a biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizetidíj módosulásával jár együtt.

Appears in 1 contract

Samples: Összkockázatú Vagyonbiztosítás

A biztosítási összeg. 8.11. A Biztosító teljesítési kötelezettsége egy biztosítási összeg az a biztosítási ajánlaton meghatározott összeg, amely a biztosítási esemény kapcsán legfeljebb bekövetkeztekor a károkozás időpontját magába foglaló biztosító szolgáltatásának (térítésének) felsô határa, és egyben a biztosítási időszakra megkötött díj megállapításának alapja is. 2. A biztosítási szerződésbenösszeget a feltételek vonatkozó fejezetei alapján a szerzôdô határozza meg. Önállóan határozandó meg és kezelendô minden, az ajánlaton külön soron, saját biztosítási összeggel feltüntetett vagyoncsoport. A vagyoncsoportok biztosítási összegei kárrendezéskor sem vonhatók össze. 3. A biztosítási összeg meghatározásának alapja a biztosítani kívánt vagyontárgy szerzôdés kötéskori újjáépítési, illetve az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re vonatkozóan a biztosítási eseményenként meghatározott legmagasabb összeg (biztosítási összeg) erejéig terjed, mely a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő járulékos költséggel együtt -beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- a Biztosító szolgáltatásának felső határa,, és nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra (általában 1 évre) meghatározott kártérítési limitet, továbbá nem haladhatja meg a fuvarozott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő fuvarozás esetét is. 8.2. A Biztosító kockázatviselése a fuvarozott szállítmány tekintetében a biztosítási kötvényben megjelölt, EUR, USD vagy HUF-ban meghatározott biztosítási összegig áll fenn. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadó. Az éves biztosítási összeg szintén a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.3. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) és/vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségekreúj állapotban való beszerzésének értéke. Ha a Biztosítási Esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja biztosítási összeg alacsonyabb, mint a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összegetvagyontárgy helyreállítási, újjáépítési, illetve új állapotban való beszerzésének értéke, akkor alulbiztosítás következik be. Ilyen esetben a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek biztosító aránylagos térítést alkalmaz, tehát a kárösszegből való levonása után − legfeljebb a Biztosítási Szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése kárt olyan arányban történiktéríti meg, amilyen arányban ahogyan a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) káridôponti biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhezkáridôponti helyreállítási, újjáépítési, illetve új állapotban való beszerzési értékhez. 8.44. Ha a szerzôdés a biztosító által javasolt, a szerzôdô által elfogadott négyzetméterre vetített biztosítási összeggel jött létre az „Épületek” és „Ingóságok” vagyoncsoportban, úgy kár esetén nem érvényesül az alulbiztosítás jogkövetkezménye, az aránylagos térítés. A Biztosító a kártérítési limit erejéig megtéríti: - a fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, vám és egyéb költségek árukárral arányos részét, - a kár megállapításához, a kár elhárításhoz biztosító szolgáltatásának felsô határa az általa javasolt és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtakszerzôdô által elfogadott biztosítási összeg. 8.55. Az adott A biztosító a javasolt biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg összeget a biztosított épület, alapterületére vetítve adja meg. Amennyiben a biztosított épület alapterülete a káresemény bekövetkeztekor nagyobb, mint az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökkenajánlaton feltüntetett alapterület, kivéve, ha úgy a Szerződő Fél biztosító a Felek megállapodása alapján biztosított és a tényleges hasznos alapterület arányában nyújt térítést. 6. A biztosító a biztosítási összeg helyreállítására rögzítésénél és a díj megállapításánál a matematikai kerekítés szabályait alkalmazva az alábbiak szerint jár el: • az egyes vagyoncsoportokra vonatkozó pótdíjat megfizetibiztosítási összegeket, a felelôsségbiztosítási limitet, a költségtérítések összegét egész ezer forintokban, • az éves biztosítási díjat egész forintokban határozza meg. 7. A vagyonbiztosítási szerzôdés biztosítási összegeinek módosítását, a szerzôdô a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor kezdeményezheti. Az ilyen nyilatkozat biztosítási ajánlatnak minôsül, és a biztosító új ajánlatként bírálja el az Általános Feltételek II.1. pontja szerint.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

A biztosítási összeg. 8.11. A Biztosító teljesítési kötelezettsége egy biztosítási esemény kapcsán legfeljebb összeg (limit) az az ajánlaton feltüntetett Biztosítási Eseményenként (káreseményenként) és a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra megkötött biztosítási szerződésben, illetve az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re vonatkozóan a biztosítási eseményenként Biztosítási Időszakra meghatározott legmagasabb összeg (biztosítási összeg) erejéig terjed, mely a – a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő járulékos költséggel együtt -beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- - a Biztosító szolgáltatásának felső határa,. Kötvényszintű (kombinált vagy aggregát) limit alkalmazása esetén, az összes felelősségbiztosítási kockázatra együttes – Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) és Biztosítási Időszakonkénti – (kártérítési) limitet kell meghatározni. A Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) és/vagy a Biztosítási Időszakonkénti kötvényszintű limitet bármelyik választott felelősségbiztosítás alapján nyújtott szolgáltatás kimerítheti. A szublimit a káreseményenkénti és/vagy a Biztosítási Időszakra meghatározott biztosítási összegen belül az egyes kockázatokra meghatározott limit. 2. A Biztosítónak a Biztosítási Időszak egészére vonatkozó teljesítési kötelezettsége – a Biztosítási Események (káresemények) számától függetlenül – nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben Biztosítási Szerződésben a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra (általában 1 évre) meghatározott kártérítési limitet, továbbá nem haladhatja meg a fuvarozott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő fuvarozás esetét is. 8.2. A Biztosító kockázatviselése a fuvarozott szállítmány tekintetében a biztosítási kötvényben megjelölt, EUR, USD vagy HUF-ban Biztosítási Időszakra meghatározott biztosítási összegig áll fenn. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadó. Az éves biztosítási összeg szintén a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.3összeget. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) és/vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségekre. Ha a Biztosítási Esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összeget, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből való levonása után − legfeljebb a Biztosítási Szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése olyan arányban történik, amilyen arányban a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhez. 8.4. A Biztosító a kártérítési limit erejéig megtéríti: - a fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, vám és egyéb költségek árukárral arányos részét, - a kár megállapításához, a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtak. 8.5. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a Szerződő Fél a Felek megállapodása alapján a biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizeti.

Appears in 1 contract

Samples: General Liability Insurance Agreement