A biztosító teljesítéséhez szükséges iratok. 5.1 A Biztosítóhoz a biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez a következő iratokat kell a biztosítási esemény bekövetkeztétől számított 8 munkanapon belül benyújtani: • az Általános Személybiztosítási Feltételekben szabályozott iratok, • kárbejelentő formanyomtatvány, • kórházi zárójelentés másolata, • halott vizsgálati bizonyítvány a halál okának megjelölésével, • boncolási jegyzőkönyv másolata, • rendőrségi jegyzőkönyv vagy határozat másolata, • véralkohol-vizsgálat eredménye. A felsorolt dokumentumokon kívül egyéb dokumentumok benyújtásával a biztosítottnak joga van a károk és költségek igazolására a bizonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse. 5.2 A Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, ha a Szerződő vagy a Kedvezményezett nem jelenti be 8 munkanapon belül a kár iránti igényét illetve a szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését nem teszi lehetővé, és emiatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
Appears in 2 contracts
Samples: Életbiztosítási Szerződés, Életbiztosítási Szerződés
A biztosító teljesítéséhez szükséges iratok. 5.1 7.1 A Biztosítóhoz a biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez a következő iratokat kell a biztosítási esemény bekövetkeztétől számított 8 munkanapon belül benyújtani: • az Általános Személybiztosítási Feltételekben szabályozott iratok, továbbá • kárbejelentő formanyomtatvány, • kórházi zárójelentés másolata, • halott vizsgálati bizonyítvány a halál okának megjelölésével, • boncolási jegyzőkönyv másolata, • rendőrségi jegyzőkönyv vagy határozat másolata, másolata • véralkohol-vizsgálat eredményeeredménye • minden olyan orvosi dokumentum, amely a baleseti rokkantságot alátámasztja (Kórházi zárójelentés, szakértői szakvélemény). A felsorolt dokumentumokon kívül egyéb dokumentumok benyújtásával a biztosítottnak joga van a károk és költségek igazolására a bizonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
5.2 7.2 A Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, ha a Szerződő vagy a Kedvezményezett nem jelenti be 8 munkanapon belül a kár iránti igényét illetve a szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését nem teszi lehetővé, és emiatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
Appears in 2 contracts
Samples: Életbiztosítási Szerződés, Életbiztosítási Szerződés
A biztosító teljesítéséhez szükséges iratok. 5.1 7.1 A Biztosítóhoz a biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez a következő iratokat kell a biztosítási az esemény bekövetkeztétől számított bekövetkezését az azt követő 8 munkanapon belül kell bejelenteni. Az alábbi dokumentumokat szükséges lehetőség szerint mihamarabb a Biztosítóhoz benyújtani: • az Általános Személybiztosítási Feltételekben szabályozott iratok, továbbá • kárbejelentő formanyomtatvány, • kórházi zárójelentés másolata, • halott vizsgálati bizonyítvány a halál okának megjelölésével, • boncolási jegyzőkönyv másolata, • rendőrségi jegyzőkönyv vagy határozat másolata, másolata • véralkohol-vizsgálat eredményeeredménye • minden olyan orvosi dokumentum, amely a baleseti rokkantságot alátámasztja (Kórházi zárójelentés, szakértői szakvélemény). A felsorolt dokumentumokon kívül egyéb dokumentumok benyújtásával a biztosítottnak joga van a károk és költségek igazolására a bizonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
5.2 7.2 A Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, ha a Szerződő vagy a Kedvezményezett nem jelenti be 8 munkanapon belül a kár iránti igényét illetve a szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését nem teszi lehetővé, és emiatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
Appears in 1 contract
Samples: Életbiztosítási Szerződés
A biztosító teljesítéséhez szükséges iratok. 5.1 A Biztosítóhoz a biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez a következő iratokat kell a biztosítási az esemény bekövetkeztétől számított bekövetkezését az azt követő 8 munkanapon belül kell bejelenteni. Az alábbi dokumentumokat szükséges lehetőség szerint mihamarabb a Biztosítóhoz benyújtani: • az Általános Személybiztosítási Feltételekben szabályozott iratok, továbbá • kárbejelentő formanyomtatvány, • kórházi zárójelentés másolata, • halott vizsgálati bizonyítvány a halál okának megjelölésével, • boncolási jegyzőkönyv másolatazárójelentés, • rendőrségi jegyzőkönyv vagy határozat másolata, • véralkohol-vizsgálat eredménye, • részletes műtéti napló. A felsorolt dokumentumokon kívül egyéb dokumentumok benyújtásával a biztosítottnak joga van a károk és költségek igazolására a bizonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
5.2 A Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, ha a Szerződő vagy a Kedvezményezett nem jelenti be 8 munkanapon belül a kár iránti igényét igényét, illetve a szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését nem teszi lehetővé, és emiatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
Appears in 1 contract
Samples: Életbiztosítási Szerződés
A biztosító teljesítéséhez szükséges iratok. 5.1 A Biztosítóhoz a biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez a következő iratokat kell a biztosítási az esemény bekövetkeztétől számított bekövetkezését az azt követő 8 munkanapon belül kell bejelenteni. Az alábbi dokumentumokat szükséges lehetőség szerint mihamarabb a Biztosítóhoz benyújtani: • az Általános Személybiztosítási Feltételekben szabályozott iratok, • kárbejelentő formanyomtatvány, • kórházi zárójelentés másolata, • halott vizsgálati bizonyítvány a halál okának megjelölésével, • boncolási jegyzőkönyv másolata, • rendőrségi jegyzőkönyv vagy határozat másolata, • véralkohol-vizsgálat eredménye. A felsorolt dokumentumokon kívül egyéb dokumentumok benyújtásával a biztosítottnak joga van a károk és költségek igazolására a bizonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
5.2 A Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, ha a Szerződő vagy a Kedvezményezett nem jelenti be 8 munkanapon belül a kár iránti igényét illetve a szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését nem teszi lehetővé, és emiatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
Appears in 1 contract
Samples: Életbiztosítási Szerződés
A biztosító teljesítéséhez szükséges iratok. 5.1 20.1 A Biztosítóhoz a biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez a következő iratokat kell a biztosítási az esemény bekövetkeztétől számított bekövetkezését az azt követő 8 munkanapon belül kell bejelenteni. Az alábbi dokumentumokat szükséges lehetőség szerint mihamarabb a Biztosítóhoz benyújtani: • az Általános Személybiztosítási Feltételekben szabályozott iratok, továbbá • kárbejelentő formanyomtatvány, • kórházi zárójelentés másolata, • halott halotti vizsgálati bizonyítvány a halál okának megjelölésével, • boncolási jegyzőkönyv másolata, • házi vagy kezelő orvos nyilatkozata, esetleírása, • rendőrségi jegyzőkönyv vagy határozat másolata, • véralkohol-vizsgálat eredménye. .
20.2 A felsorolt dokumentumokon kívül egyéb dokumentumok benyújtásával a biztosítottnak Főbiztosítottnak joga van a károk és költségek igazolására a bizonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
5.2 20.3 A Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, ha a Szerződő vagy a Kedvezményezett nem jelenti be 8 munkanapon belül a kár iránti igényét illetve igényét, a szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését nem teszi lehetővé, és emiatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
Appears in 1 contract
Samples: Életbiztosítási Szerződés
A biztosító teljesítéséhez szükséges iratok. 5.1 7.1 A Biztosítóhoz a biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez a következő iratokat kell a biztosítási esemény bekövetkeztétől számított 8 munkanapon belül benyújtani: • az Általános Személybiztosítási Feltételekben szabályozott meghatározott iratok, továbbá • kárbejelentő formanyomtatvány, • kórházi zárójelentés a nyugdíjbiztosítási igazgatósághoz benyújtott kérelem másolata, • halott vizsgálati bizonyítvány a halál okának megjelölésévelszakértői intézet rokkantsági szakhatósági állásfoglalása • a szakértői intézet rokkantsági szakhatósági állásfoglalását alátámasztó orvosi (pl. leletek, zárójelentés, stb.) és szakmai indoklások dokumentumai, • boncolási jegyzőkönyv másolatabaleset körülményét igazoló hivatalos hatósági határozat (rendőrségi, • rendőrségi jegyzőkönyv vagy határozat másolatalégügyi, • véralkohol-vizsgálat eredményestb.) és a balesetet alátámasztó összes orvosi dokumentum. A felsorolt dokumentumokon kívül egyéb dokumentumok benyújtásával a biztosítottnak joga van a károk és költségek igazolására a bizonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
5.2 7.2 A Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, ha a Szerződő vagy a Kedvezményezett nem jelenti be 8 munkanapon belül a kár iránti igényét illetve a szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését nem teszi lehetővé, és emiatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
Appears in 1 contract
Samples: Életbiztosítási Szerződés