A bérleti szerződés megszűnése. 7.1. A határozott időre kötött Xxxxxxx Szerződés a határozott idő elteltével szűnik meg, kivéve, ha a szerződés határozatlan idejűvé alakul át. 7.2. A szerződés határozatlan időtartamúvá alakulása esetén Bébeadó jogosult bármikor, indokolás nélkül, 2 napos felmondási idő mellett, míg Bérlő az Eszköz visszaszolgáltatásával egyidejűleg a szerződést felmondani. 7.3. Bérbeadó a szerződést jogosult bármikor, azonnali hatályú felmondással megszüntetni, amennyiben Bérlő a szerződésből eredő kötelezettségeit megsérti, különösen, de nem kizárólag, ha az eszközt rendeltetésellenesen használja, a szerződésben előírtak szerinti őrzéséről nem gondoskodik, azt harmadik személy használatába adja, nem teszi lehetővé Bérbeadó számára a használat ellenőrzését, vagy az Eszköz kártól való megóvása érdekében ez szükségesnek mutatkozik. 7.4. Bérbeadó szintén jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha Bérlő fizetési kötelezettségével 8 napos póthatáridő biztosítását követően is késedelembe esik, Bérlővel szemben csőd-, felszámolási-, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás indul, a cégnyilvántartásba Bérlővel szemben indított végrehajtási eljárás tényét jegyzik be vagy adószáma felfüggesztésre kerül. 7.5. Bérbeadó a 7.3. és 7.4. szerinti esetekben a szerződést előzetes írásbeli felhívás nélkül azonnali hatállyal felmondhatja és elszállíthatja a bérlet tárgyát képező gépet, mely Bérbeadó részéről birtokhábrításnak nem minősül. Ebben az esetben Xxxxx nem akadályozhatja meg a berendezés elszállítását, köteles biztosítani Xxxxxxxx szabad bejutását az ingatlanra, ahol az Eszköz található.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
A bérleti szerződés megszűnése. 7.118.1 A felek között a bérleti szerződés megszűnik: - határozatlan idejű bérleti szerződés esetén indoklás nélkül 15 napos felmondási határidővel - határozott idejű bérleti szerződés esetén a határozott idő lejártakor, - rendkívüli felmondás jog gyakorlásával, - közös megállapodással.
18.2 A határozatlan idejű bérleti szerződés – a felek ellenkező közös írásbeli megállapodása hiányában – 15 napos felmondási határidővel szüntethető meg. A Bérlő köteles a Bérleményre vonatkozó lemondási szándékát Bérbeadó felé minden esetben írásban jelezni az xxxx@xxxxxxxxxxxxxxx.xx e- mail címen. A lemondás visszaigazolásáról és egyben a visszaszállítás dátumáról Bérbeadó írásban válasz e-mailben értesíti a Bérlőt. Határozott idejű bérleti szerződés esetén a határozott idő lejárta előtt a rendkívüli felmondás eseteit kivéve a bérlet nem mondható fel. A határozott időre kötött Xxxxxxx Szerződés idő lejárta előtt tett felmondási nyilatkozat – a határozott idő elteltével szűnik meg18.3 – 18.6 pontokban meghatározott esetek kivételével – érvénytelen, kivévejoghatás kiváltására alkalmatlan. Ha valamelyik fél egy ilyen érvénytelen felmondás után a szerződéses kötelezettségeit nem teljesíti, vele szemben a szerződésszegés jogkövetkezményei alkalmazandók.
18.3 A szerződő felek azonnali hatályú rendkívüli felmondással élhetnek, ha a szerződés határozatlan idejűvé alakul átmásik fél súlyos szerződésszegést követ el.
7.2. A szerződés határozatlan időtartamúvá alakulása esetén Bébeadó jogosult bármikor18.4 Súlyos szerződésszegés, indokolás nélkül, 2 napos felmondási idő mellett, míg Bérlő az Eszköz visszaszolgáltatásával egyidejűleg a szerződést felmondani.
7.3. Bérbeadó a szerződést jogosult bármikor, azonnali hatályú felmondással megszüntetni, amennyiben Bérlő ha valamelyik fél súlyosan megszegi a szerződésből eredő kötelezettségeit megsérti, vagy jogszabályban meghatározott valamely lényeges kötelezettségét.
18.5 Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, de nem kizárólagha
18.5.1 a Bérlő a bérleti díj megfizetésével több, ha az eszközt rendeltetésellenesen használja, a szerződésben előírtak szerinti őrzéséről nem gondoskodik, azt harmadik személy használatába adja, nem teszi lehetővé Bérbeadó számára a használat ellenőrzését, vagy az Eszköz kártól való megóvása érdekében ez szükségesnek mutatkozik.
7.4. Bérbeadó szintén jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha Bérlő fizetési kötelezettségével 8 napos póthatáridő biztosítását követően is mint 16 nap késedelembe esik, Bérlővel szemben és ezek után a Xxxxxxxx által számára biztosított póthatáridőre sem teljesít,
18.5.2 a Bérlő a Bérleményt olyan módon használja, ami veszélyezteti a Bérlemény épségét, harmadik személyek életét, egészségét, vagyonát, illetőleg a környezet károsodásával fenyeget,
18.5.3 a Bérlő nem tudja biztosítani a Bérlemény védelmét, így a Bérlemény károsodásával, eltulajdonlásával fenyegető helyzet áll fenn, amit a Bérlő a Bérbeadó felszólítása ellenére nem szüntet meg,
18.5.4 a Bérlő akadályozza a Bérbeadó – 1.4 pontban meghatározott – ellenőrzési jogának gyakorlását,
18.5.5 a Bérlő jogellenes tevékenységet folytat, vagy olyan árut/ terméket tárol vagy kezel a Bérleményben, amelyeket a hatályos jogszabályok alapján nem tárolhatna/ kezelhetne,
18.5.6 a Bérlő a Bérbeadó engedélye nélkül albérletbe, harmadik személy használatába, illetőleg birtokába adja a Bérleményt.
18.6 A felet rendkívüli felmondási jog illeti meg továbbá akkor, ha a másik fél ellen csőd-, felszámolási-felszámolási vagy végelszámolási eljárás indul. Az a fél, végelszámolási vagy kényszertörlési aki ellen ilyen eljárás indul, köteles erről a cégnyilvántartásba Bérlővel szemben indított végrehajtási eljárás tényét jegyzik be vagy adószáma felfüggesztésre kerülmásik felet haladéktalanul értesíteni.
7.518.7 Szerződés megszűnése után a Bérbeadó jogosult a kihelyezett Bérleményt azonnal elszállítani, melyet a Bérlő nem akadályozhat meg. A Bérbeadó jogosult a Bérlő tárgyait raktárban, a Bérlő költségére elhelyezni, továbbá a Bérleményben talált tárgyak értékét szükség esetén szakértővel, a Bérlő költségére megállapíttatni.
18.8 Bérlő feltétlen hozzájárulását adja, hogy a Bérbeadó a 7.3Bérlemény tárolási helyére – azok elszállítása érdekében – jogosultan, a birtokháborítás veszélye nélkül – belépjen, s onnan a saját tulajdonát képező eszközöket elszállítsa. és 7.4Bérlő aláírásával elismeri, hogy tartozás esetén történő elszállításkor nem vonhatja felelősségre az elszállításért sem a terület üzemeltetőjét, sem a területet őrző céget, sem fő kivitelezőt, ill. szerinti esetekben az őt munkával megbízó vállalkozást/vállalkozót.
18.9 Bérbeadó minden év végén kb. 2 hét általános év végi leállással tervez, így minden év december második felét érintő szállítások kötelező jelleggel szünetelnek. Bérlő köteles év végi lemondás esetén ennek figyelembevételével intézkedni a szerződést előzetes írásbeli felhívás nélkül azonnali hatállyal felmondhatja és elszállíthatja ki- vagy visszaszállítás megrendelését illetően.
18.10 Amennyiben Bérlő a bérlet tárgyát képező gépetbérleti idő kezdete, mely illetve a teljesítés előtt bármely okból kifolyólag eláll a szerződéstől, úgy a Bérbeadó részéről birtokhábrításnak a szerződéses összeg 100%-ra jogosult kötbér jogcímén. Amennyiben felek írásban másként nem minősül. Ebben az esetben Xxxxx rendelkeznek, úgy Bérlő a Bérbeadó felé semmilyen jogcímen kötbért nem akadályozhatja meg a berendezés elszállítását, köteles biztosítani Xxxxxxxx szabad bejutását az ingatlanra, ahol az Eszköz találhatóérvényesíthet.
Appears in 2 contracts
A bérleti szerződés megszűnése. 7.1. 12.1 A határozott időre kötött Xxxxxxx Bérleti Szerződés eltérő rendelkezése hiányában, a határozott idő elteltével Bérleti Szerződés akkor szűnik meg, kivéveamikor a Bérlő minden kötelezettségét teljesítette:
a) A határozott időtartam lejártával és valamennyi havi díj továbbá szolgáltatási díj megfizetésével, ha amelyeket a szerződés határozatlan idejűvé alakul átBérleti Szerződés és az Ászf meghatároz;
b) A Felek a bérlet megszüntetésével kapcsolatos közös megállapodása esetére, a Bérlő a Bérbeadóval szembeni valamennyi fizetési kötelezettségének teljesítésével és valamennyi más fennálló kötelezettségének teljesítésével (fizetési kötelezettség úgyis, mint késedelmi kamat, adminisztratív díj és teljes kártérítés (elmaradt vagyoni előny is));
c) A bérlet tárgyának forgalomból történő végleges kivonása és a havi díjak teljes megfizetése esetére, amikor a Bérlő a bérlet tárgyával a Bérbeadó utasításai szerint köteles rendelkezni.
7.2. 12.2 A szerződés határozatlan időtartamúvá alakulása esetén Bébeadó jogosult bármikor, indokolás nélkül, 2 napos felmondási idő mellett, míg Bérlő az Eszköz visszaszolgáltatásával egyidejűleg a szerződést felmondani.
7.3. Bérbeadó a szerződést jogosult bármikor, azonnali hatályú felmondással megszüntetni, amennyiben Bérlő a szerződésből eredő kötelezettségeit megsérti, különösentöbbek között, de nem kizárólagkizárólagosan az alábbi esetekben jogosult a Bérleti Szerződést felmondani:
a) A Bérlő több, mint tizennégy (14) napja késedelemben van bármely kötelezettséget érintően, még akkor is, ha az eszközt rendeltetésellenesen használjabármely fizetési kötelezettség részteljesítésére vonatkozik (azaz bármely bérleti díj, szerződéses kötbér, késedelmi kamat. Etc.), legyen az akár a szerződésben előírtak szerinti őrzéséről nem gondoskodikBérleti Szerződésből vagy bármely más szerződésből eredő, azt harmadik személy használatába adjaamely a Bérlő és a Bérbeadó között került aláírásra, nem teszi lehetővé Bérbeadó számára mint például bérleti szerződés vagy a használat ellenőrzésétBérlő több, mint tizennégy (14) napja fizetési késedelemben van a SCANIA Hungária Kft.-vel szemben a közöttük létrejött megállapodás értelmében;
b) A Bérlő a bérlet tárgyával kapcsolatosan elmulasztja teljesíteni a gondossági kötelmét vagy az Eszköz kártól való megóvása érdekében ez szükségesnek mutatkozik.
7.4. Bérbeadó szintén jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha Bérlő fizetési kötelezettségével 8 napos póthatáridő biztosítását követően is késedelembe esik, Bérlővel szemben csőd-, felszámolási-, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás indul, a cégnyilvántartásba Bérlővel szemben indított végrehajtási eljárás tényét jegyzik be vagy adószáma felfüggesztésre kerül.
7.5. Bérbeadó a 7.3. és 7.4. szerinti esetekben a szerződést előzetes írásbeli felhívás nélkül azonnali hatállyal felmondhatja és elszállíthatja a bérlet tárgyát képező gépeta használat céljával, mely a technikai dokumentációval ellentétesen használja és ez a Bérbeadónak kárt okoz vagy jelentős kár bekövetkezése fenyeget;
c) Amennyiben a Bérlő súlyosan megsérti a Bérleti Szerződésből eredő kötelezettségét vagy a kapcsolódó és további szolgáltatások szerződéses feltételeit, illetőleg a jelen Ászf-et;
d) Amennyiben a Bérlő meghal vagy cselekvőképtelenné válik és a Bérleti Szerződés természetes személlyel került megkötésre és amennyiben egy hónapon belül a jogutód nem ismert, vagy amennyiben a Bérleti Szerződés megkötését követően a Bérlő felszámolás alá kerül vagy a Bérlővel szemben fizetésképtelenségi eljárást indítanak vagy a Bérlő végrehajtással érintett vagy ellene végrehajtási kérelmet nyújtottak be;
e) Amennyiben a Bérlő és a Bérbeadó részéről birtokhábrításnak egymással több megállapodást kötött és a Bérlő elmulasztja megfelelő időben és hiánytalanul teljesíteni a havi díj, a vételár vagy bármely más fizetési kötelezettségét, amely bármely megállapodásból ered, vagy más okból a Felek között aláírt egyéb szerződés felmondásra kerül vagy a Bérlő nem minősül. Ebben teljesíti a biztosítási szerződésből vagy az esetben Xxxxx nem akadályozhatja meg a berendezés elszállítását, köteles biztosítani Xxxxxxxx szabad bejutását az ingatlanra, ahol az Eszköz található.egyéni biztosítási szerződésből eredő kötelezettségeit;
Appears in 1 contract
Samples: Tartós Bérleti Szerződés
A bérleti szerződés megszűnése. 7.1. 7.1 A határozott időre kötött Xxxxxxx Szerződés a határozott idő elteltével szűnik meg, kivévekivéve a 2.2 pontban rögzített esetet.
7.2 A teljesítés Bérlő érdekkörében felmerült - 6.2. pontban meghatározott bármely ok miatti - lehetetlenülése esetén a lehetetlenülésre okot adó körülmény bekövetkezésének napján szűnik meg a Bérleti Szerződés.
7.3 A Bérbeadó írásbeli felszólításban megjelölt határidő eredménytelen elteltét követően azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést (rendkívüli felmondás) és elszállíthatja a Bérleményt, ha a szerződés határozatlan idejűvé alakul át.
7.2Bérlő súlyosan megsérti az egyedi Bérleti Szerződés vagy az Általános Szerződéses Feltételek rendelkezéseit, vagy, ha a Bérlő csőd vagy felszámolás alá kerül, illetve erre irányuló eljárást kezdeményeznek ellene vagy megszűnik. Amennyiben a Bérlő a 4.6. pont szerinti visszaszállítási kötelezettségének önként, illetőleg szerződésszegő módon nem tesz eleget, úgy erre az esetre jelen szerződésben kifejezetten akképp nyilatkozik és feltétlen kötelezettséget vállal, hogy lehetővé teszi és biztosítja, hogy a Bérbeadó a Bérlemény üzemeltetési helyére/tárolási helyére a birtokháborítás veszélye nélkül szabadon bejuthasson a Bérlemény visszaszállítása érdekében. A szerződés határozatlan időtartamúvá alakulása esetén Bébeadó jogosult bármikor, indokolás nélkül, 2 napos felmondási idő mellett, míg Bérbeadó ezen esetben a Bérlő az Eszköz visszaszolgáltatásával egyidejűleg a szerződést felmondani.
7.3. Bérbeadó a szerződést jogosult bármikor, azonnali hatályú felmondással megszüntetni, amennyiben Bérlő a szerződésből eredő kötelezettségeit megsérti, különösen, de nem kizárólag, ha az eszközt rendeltetésellenesen használja, a szerződésben előírtak szerinti őrzéséről nem gondoskodik, azt harmadik személy használatába adja, nem teszi lehetővé Bérbeadó számára a használat ellenőrzését, vagy az Eszköz kártól való megóvása érdekében ez szükségesnek mutatkozik.
7.4. Bérbeadó szintén jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha Bérlő fizetési kötelezettségével 8 napos póthatáridő biztosítását követően is késedelembe esik, Bérlővel szemben csőd-, felszámolási-, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás indul, a cégnyilvántartásba Bérlővel szemben indított végrehajtási eljárás tényét jegyzik be vagy adószáma felfüggesztésre kerül.
7.5. Bérbeadó a 7.3. és 7.4. szerinti esetekben a szerződést előzetes írásbeli felhívás nélkül azonnali hatállyal felmondhatja és elszállíthatja a bérlet tárgyát képező gépet, mely Bérbeadó részéről birtokhábrításnak nem minősülköltségére szállítja vissza Bérleményét. Ebben az esetben Xxxxx nem akadályozhatja meg a berendezés Bérlemény elszállítását, köteles biztosítani és biztosítja Xxxxxxxx szabad bejutását az ingatlanra, ahol melyen a Bérlemény van, és nem tekinti az Eszköz találhatóoda bejutást birtokháborításnak.
7.4 A határozatlan időre kötött Bérleti szerződést minden hó 10. napjáig a hónap végére bármelyik fél írásban felmondhatja (rendes felmondás). Amennyiben a határozott időre kötött Bérleti szerződés a 2.2. pont szerint alakul át határozatlan idejű Bérleti szerződéssé, úgy Bérbeadót Bérlő szerződésszegő magatartására tekintettel 3 napos felmondási idő közbeiktatásával illeti meg a rendes felmondás joga.
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti Szerződés