Common use of A Fizetési Megbízások Teljesítésének Szabályai Clause in Contracts

A Fizetési Megbízások Teljesítésének Szabályai. A Bank a fizetési megbízások teljesítése során - jogszabályban meghatározott eseteket kivéve - kizárólag a megbízó fizetési megbízásban foglalt rendelkezései szerint jár el. A számlatulajdonosnak a fizetési megbízásokat az erre a célra rendszeresített formanyomtatványokon, az egyes fizetési módok esetében a hatályos pénzforgalmi jogszabályokban rögzített, a teljesítéshez szükséges adattartalom feltüntetése mellett kell megadnia. A Bank - térítés ellenében - a nyomtatványokat a számlatulajdonos rendelkezésére bocsátja, és csak az e nyomtatványokon adott megbízásokat fogadja el teljesítésre. A nyomtatványokat jól olvasható módon, javítás nélkül kell kitölteni, valamint a Banknál bejelentett módon aláírni. Ha a fizetési megbízás a jogszabályokban előírt követelményeknek nem felel meg, a Bank a fizetési megbízás teljesítését visszautasítja. A hiányosan vagy pontatlanul adott megbízásokért a Bank felelősséget nem vállal és az ezzel kapcsolatosan felmerülő költségekkel a számlatulajdonos fizetési számláját megterheli. A Bank az Azonnali átutalási megbízás keretében érkező összeg jóváírását visszautasítja – a visszautasítás okának közlésével –, ha a fizetési megbízás a Fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója által történt átvétel időpontja és a Bankhoz érkezés időpontja közötti időtartam a 20 (húsz) másodpercet meghaladja. Az erről szóló tájékoztatást a fizetési műveletről történő értesülését követően haladéktalanul elküldi a Fizető fél számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatónak. A Bank szóban vagy telefonon keresztül közölt, illetve e-mail üzenet formájában továbbított fizetési megbízást nem fogad el. A Bank a személyesen benyújtott, postai úton feladott, illetve – vonatkozó szerződés kiegészítés megkötése esetében, az abban foglalt rendelkezéseknek megfelelően - elektronikus úton érkezett megbízásokat veszi át. A fizetési megbízásokat a Bank azok beérkezésének sorrendjében átvettnek tekinti, a fizetési megbízás átvételének időpontját (év, hó, nap, óra, perc) a fizetési megbízáson/megbízásban rögzíti és tárolja. A fizetési megbízásokat a Bank - a hatályos pénzforgalmi jogszabályok, törvények vagy a számlatulajdonos eltérő rendelkezésének hiányában - az átvétel sorrendjében teljesíti. Az átvétel sorrendjére vonatkozóan a Bank nyilvántartása az irányadó. A készpénzfizetési megbízásokat – a hatályos pénzforgalmi jogszabályok által kötelezően sorba állított fizetési megbízások kivételével – a Bank azonnal lekönyveli, tekintet nélkül az egyéb beérkezett, rögzített tételekre. A megbízások teljesítésének pontos rendjéről, valamint a fizetési megbízások jóváírásának várható időpontjáról a „Tájékoztató a számlatulajdonosok pénzforgalmi/fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről” (a továbbiakban: Tájékoztató) ad útmutatást. A Bank biztosítja, hogy a Tájékoztatóban rögzített időintervallumon belül benyújtott átutalási megbízás összege a kedvezményezett pénzforgalmi számláján legkésőbb a pénzforgalmi megbízás Bank általi átvételét követő 4 (négy) órán belül jóváírásra kerül. A Bank az Azonnali Fizetési Megbízásból rá háruló feladatokat az IG3 fizetési rendszerre irányadó szabályok szerint teljesíti. A Bank a beérkező fizetési megbízások átvétele céljából alkalmazott gyűjtőláda útján a munkanap kezdő és záró időpontja között benyújtott fizetési megbízásokat érkezteti. A Bank a fizetési megbízásokat akkor teljesíti, ha a megbízáson lévő aláírás(ok)nak a számla felett rendelkezésre jogosult(ak) bejelentett aláírásával való azonossága megállapítható. Amennyiben a hatályos jogszabályok alapján az azonosítás kötelező esete áll fenn, a Bank akkor teljesíti a megbízást, ha az azonosítandó személy azonosítását el tudta végezni. A Bank a számlatulajdonos fizetési megbízásainak teljesítése érdekében jogosult közreműködő tevékenységét igénybe venni. Ha a közreműködő felelősségét jogszabály vagy üzletszabályzat korlátozza, a Bank felelőssége a közreműködő felelősségéhez igazodik. A Bank nem felel az olyan károkért, amelyek erőhatalom, bel- vagy külföldi hatósági rendelkezés, szükséges hatósági engedély megtagadása vagy késedelmes megadása folytán következnek be. Nem vállal felelősséget a Bank az utólag hamisnak bizonyult fizetési megbízások teljesítéséért, ha azok teljesítés előtti ellenőrzése során úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A Bank a megbízási díjak, jutalékok, kamatok mértékét, továbbá az alkalmazott árfolyamokat, az egyes fizetési módoknál alkalmazott teljesítési határidőket, egyes egyéb számlavezetési feltételeket Hirdetményeiben teszi közzé. A Bank a téves bejegyzés helyesbítését nem tekinti fizetési műveletnek. A téves számlavezetői bejegyzésből eredő bármely irányú eltérés a fizetési számla egyenlegében nem eredményezhet a számlatulajdonos vagyonában beálló változást. Ennek megfelelően a Bank joga és kötelessége a saját tévedésén alapuló jóváírás vagy terhelés esetén a téves bejegyzést – elévülési időn belül – a számlatulajdonos külön rendelkezése nélkül minden egyéb, a számlatulajdonos számláját érintő fizetési megbízást – az előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási végzést, valamint az egyéb szerződési viszonyból származó zárolást megelőzően - helyesbíteni. A helyesbítésről a Bank az ok megjelölésével utólag tájékoztatja a számlatulajdonost. A fizetési megbízások közül a Bank először - a számlatulajdonos rendelkezése és az általa meghatározott sorrendre tekintet nélkül - a hatályos pénzforgalmi jogszabályokban foglaltak alapján benyújtott hatósági átutalás és átutalási végzés megbízásokat teljesíti, az ott meghatározott módon. A számlatulajdonos és a Bank között létrejött egyéb pénzforgalmi szolgáltatásra vagy kiegészítő pénzforgalmi szolgáltatásra vonatkozó szerződés alapján keletkező banki követeléseket a Bank beszámítási jogával élve – a vonatkozó szerződésben rögzített hozzájáruló ügyfélnyilatkozat alapján – az előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási végzést követően, de még a számlatulajdonos által kezdeményezett megbízások előtt teljesíti. A számlatulajdonos külön, eseti rendelkezése nélkül, de a számlatulajdonos lakossági Keretszerződésben rögzített felhatalmazása alapján a Bank beszámítási jogával élve megterhelheti a számlatulajdonos nála vezetett fizetési számláját a számlavezetési tevékenysége körében keletkezett esedékes követelésével. A Bank a számlatulajdonossal szemben - a pénzforgalmi szolgáltatói tevékenysége körében - keletkezett esedékes követelését a hatályos pénzforgalmi jogszabályokban felsorolt előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási végzést követően, de még a számlatulajdonos által kezdeményezett fizetési megbízásokat megelőzően teljesíti. A fizetési számlához kötődő készpénzfizetési megbízásokat, valamint a számlatulajdonosnak a Felhatalmazó levélben rögzített ezirányú rendelkezésének megfelelően a felhatalmazó levél alapján kezdeményezett beszedési megbízás teljesítéseket a számlán kötelezően sorba állított hatósági átutalás és az átutalási végzés teljesítését követően, a szükséges fedezet megléte esetén a Bank azonnal lekönyveli, tekintet nélkül a Bank nyilvántartásában rögzített egyéb ügyfélmegbízásokra. A Bank állandó átutalási megbízásnak tekinti és kezeli a számlatulajdonos által benyújtott rendszeres (állandó) megbízás alapján forint pénznemben belföldi pénzforgalmi szolgáltató által kezelt fizetési számla javára kezdeményezett átutalásokat is függetlenül attól, hogy a számlatulajdonos a tartós megbízást papír alapon vagy elektronikus úton nyújtotta be a Bankhoz. A számlatulajdonos által papír alapon – személyesen, postai úton vagy külön szerződés alapján telefaxon keresztül – benyújtott állandó átutalási megbízásokat a Bank állandó átutalási megbízásként kezeli és a Tájékoztatóban rögzítettek szerint teljesíti. Amennyiben számlatulajdonos az átutalási megbízást terhelési nap feltüntetésével nyújtja be, úgy a Bank vállalja, hogy az átutalási megbízáson feltüntetett terhelési napon teljesíti a fizetési megbízást. Értéknapként csak banki munkanap adható meg. Értéknapos teljesítésre szóló megbízások esetén a Bank a fedezetvizsgálatot az értéknapon végzi el és a Tájékoztatóban rögzített feltételek szerint teljesíti.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

A Fizetési Megbízások Teljesítésének Szabályai. A Bank a fizetési megbízások teljesítése során - jogszabályban meghatározott eseteket kivéve - kizárólag a megbízó fizetési megbízásban foglalt rendelkezései szerint jár el. A számlatulajdonosnak a fizetési megbízásokat az erre a célra rendszeresített formanyomtatványokon, az egyes fizetési módok esetében a hatályos pénzforgalmi jogszabályokban rögzített, a teljesítéshez szükséges adattartalom feltüntetése mellett kell megadnia. A Bank - térítés ellenében - a nyomtatványokat a számlatulajdonos rendelkezésére bocsátja, és csak az e nyomtatványokon adott megbízásokat fogadja el teljesítésre. A nyomtatványokat jól olvasható módon, javítás nélkül kell kitölteni, valamint a Banknál bejelentett módon aláírni. Ha a fizetési megbízás a jogszabályokban előírt követelményeknek nem felel meg, a Bank a fizetési megbízás teljesítését visszautasítja. A hiányosan vagy pontatlanul adott megbízásokért a Bank felelősséget nem vállal és az ezzel kapcsolatosan felmerülő költségekkel a számlatulajdonos fizetési számláját megterheli. A Bank az Azonnali átutalási megbízás keretében érkező összeg jóváírását visszautasítja – a visszautasítás okának közlésével –, ha a fizetési megbízás a Fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója által történt átvétel időpontja és a Bankhoz érkezés időpontja közötti időtartam a 20 (húsz) másodpercet meghaladja. Az erről szóló tájékoztatást a fizetési műveletről történő értesülését követően haladéktalanul elküldi a Fizető fél számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatónak. A Bank szóban vagy telefonon keresztül közölt, illetve e-mail üzenet formájában továbbított fizetési megbízást nem fogad el. A Bank a személyesen benyújtott, postai úton feladott, illetve – vonatkozó szerződés kiegészítés megkötése esetében, az abban foglalt rendelkezéseknek megfelelően - elektronikus úton érkezett megbízásokat veszi át. A fizetési megbízásokat a Bank azok beérkezésének sorrendjében átvettnek tekinti, a fizetési megbízás átvételének időpontját (év, hó, nap, óra, perc) a fizetési megbízáson/megbízásban rögzíti és tárolja. A fizetési megbízásokat a Bank - a hatályos pénzforgalmi jogszabályok, törvények vagy a számlatulajdonos eltérő rendelkezésének hiányában - az átvétel sorrendjében teljesíti. Az átvétel sorrendjére vonatkozóan a Bank nyilvántartása az irányadó. A készpénzfizetési megbízásokat – a hatályos pénzforgalmi jogszabályok által kötelezően sorba állított fizetési megbízások kivételével – a Bank azonnal lekönyveli, tekintet nélkül az egyéb beérkezett, rögzített tételekre. A megbízások teljesítésének pontos rendjéről, valamint a fizetési megbízások jóváírásának várható időpontjáról a „Tájékoztató a számlatulajdonosok pénzforgalmi/fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről” (a továbbiakban: Tájékoztató) ad útmutatást. A Bank biztosítja, hogy a Tájékoztatóban rögzített időintervallumon belül benyújtott átutalási megbízás összege a kedvezményezett pénzforgalmi számláján legkésőbb a pénzforgalmi megbízás Bank általi átvételét követő 4 (négy) órán belül jóváírásra kerül. A Bank az Azonnali Fizetési Megbízásból rá háruló feladatokat az IG3 fizetési rendszerre irányadó szabályok szerint teljesíti. A Bank a beérkező fizetési megbízások átvétele céljából alkalmazott gyűjtőláda útján a munkanap kezdő és záró időpontja között benyújtott fizetési megbízásokat érkezteti. A Bank a fizetési megbízásokat akkor teljesíti, ha a megbízáson lévő aláírás(ok)nak a számla felett rendelkezésre jogosult(ak) bejelentett aláírásával való azonossága megállapítható. Amennyiben a hatályos jogszabályok alapján az azonosítás kötelező esete áll fenn, a Bank akkor teljesíti a megbízást, ha az azonosítandó személy azonosítását el tudta végezni. A Bank a számlatulajdonos fizetési megbízásainak teljesítése érdekében jogosult közreműködő tevékenységét igénybe venni. Ha a közreműködő felelősségét jogszabály vagy üzletszabályzat korlátozza, a Bank felelőssége a közreműködő felelősségéhez igazodik. A Bank nem felel az olyan károkért, amelyek erőhatalom, bel- vagy külföldi hatósági rendelkezés, szükséges hatósági engedély megtagadása vagy késedelmes megadása folytán következnek be. Nem vállal felelősséget a Bank az utólag hamisnak bizonyult fizetési megbízások teljesítéséért, ha azok teljesítés előtti ellenőrzése során úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A Bank a megbízási díjak, jutalékok, kamatok mértékét, továbbá az alkalmazott árfolyamokat, az egyes fizetési módoknál alkalmazott teljesítési határidőket, egyes egyéb számlavezetési feltételeket Hirdetményeiben teszi közzé. A Bank a téves bejegyzés helyesbítését nem tekinti fizetési műveletnek. A téves számlavezetői bejegyzésből eredő bármely irányú eltérés a fizetési számla egyenlegében nem eredményezhet a számlatulajdonos vagyonában beálló változást. Ennek megfelelően a Bank joga és kötelessége a saját tévedésén alapuló jóváírás vagy terhelés esetén a téves bejegyzést – elévülési időn belül – a számlatulajdonos külön rendelkezése nélkül minden egyéb, a számlatulajdonos számláját érintő fizetési megbízást – az előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási végzést, valamint az egyéb szerződési viszonyból származó zárolást megelőzően - helyesbíteni. A helyesbítésről a Bank az ok megjelölésével utólag tájékoztatja a számlatulajdonost. A fizetési megbízások közül a Bank először - a számlatulajdonos rendelkezése és az általa meghatározott sorrendre tekintet nélkül - a hatályos pénzforgalmi jogszabályokban foglaltak alapján benyújtott hatósági átutalás és átutalási végzés megbízásokat teljesíti, az ott meghatározott módon. A számlatulajdonos és a Bank között létrejött egyéb pénzforgalmi szolgáltatásra vagy kiegészítő pénzforgalmi szolgáltatásra vonatkozó szerződés alapján keletkező banki követeléseket a Bank beszámítási jogával élve – a vonatkozó szerződésben rögzített hozzájáruló ügyfélnyilatkozat alapján – az előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási végzést követően, de még a számlatulajdonos által kezdeményezett megbízások előtt teljesíti. A számlatulajdonos külön, eseti rendelkezése nélkül, de a számlatulajdonos lakossági Keretszerződésben rögzített felhatalmazása alapján a Bank beszámítási jogával élve megterhelheti a számlatulajdonos nála vezetett fizetési számláját a számlavezetési tevékenysége körében keletkezett esedékes követelésével. A Bank a számlatulajdonossal szemben - a pénzforgalmi szolgáltatói tevékenysége körében - keletkezett esedékes követelését a hatályos pénzforgalmi jogszabályokban felsorolt előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási végzést követően, de még a számlatulajdonos által kezdeményezett fizetési megbízásokat megelőzően teljesíti. A fizetési számlához kötődő készpénzfizetési megbízásokat, valamint a számlatulajdonosnak a Felhatalmazó levélben rögzített ezirányú rendelkezésének megfelelően a felhatalmazó levél alapján kezdeményezett beszedési megbízás teljesítéseket a számlán kötelezően sorba állított hatósági átutalás és az átutalási végzés teljesítését követően, a szükséges fedezet megléte esetén a Bank azonnal lekönyveli, tekintet nélkül a Bank nyilvántartásában rögzített egyéb ügyfélmegbízásokra. A Bank állandó átutalási megbízásnak tekinti és kezeli a számlatulajdonos által benyújtott rendszeres (állandó) megbízás alapján forint pénznemben belföldi pénzforgalmi szolgáltató által kezelt fizetési számla javára kezdeményezett átutalásokat is függetlenül attól, hogy a számlatulajdonos a tartós megbízást papír alapon vagy elektronikus úton nyújtotta be a Bankhoz. A számlatulajdonos által papír alapon – személyesen, postai úton vagy külön szerződés alapján telefaxon keresztül – benyújtott állandó átutalási megbízásokat a Bank állandó átutalási megbízásként kezeli és a Tájékoztatóban rögzítettek szerint teljesíti. Amennyiben számlatulajdonos az átutalási megbízást terhelési nap feltüntetésével nyújtja be, úgy a Bank vállalja, hogy az átutalási megbízáson feltüntetett terhelési napon teljesíti a fizetési megbízást. Értéknapként csak banki munkanap adható meg. Értéknapos teljesítésre szóló megbízások esetén a Bank a fedezetvizsgálatot az értéknapon végzi el és a Tájékoztatóban rögzített feltételek szerint teljesíti. A Bank pénzforgalmi korlátozást alkalmaz azokra a fizetési számlákra, amelyek szerencsejáték-felügyeleti hatóság határozata alapján tiltott szerencsejáték szervezéssel összefüggő tét befizetésre vagy kifizetésre szolgálnak. A tiltott fizetési számla terhére vagy javára teljesítendő fizetési megbízás vagy fizetési művelet-ide nem értve a hatósági átutalást és az átutalási végzés alapján történő átutalást-haladéktalanul visszautasítja. A Bank a tiltott fizetési számla pénzforgalmi korlátozását a szerencsejáték-felügyeleti hatóság által közzétett tiltott fizetési számla száma alapján hajtja végre. A Bank a korlátozást megszünteti amennyiben a szerencsejáték-felügyelet a tiltást megszünteti és az erről szóló határozatot honlapján közzéteszi. A fizetési számla vezetésére irányuló keretszerződést a Bank azonnali hatállyal felmondja amennyiben a szerencsejáték-felügyeleti hatóság honlapján közzétételre kerül, hogy a számlatulajdonos szerepel a tiltott fizetési számlák nyilvántartásában. A Bank a bankkártyával kezdeményezett Magyarországon kívül végrehajtott internetes szerencsejáték terheléseket és jóváírásokat elutasítja.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

A Fizetési Megbízások Teljesítésének Szabályai. A Bank Takarékszövetkezet a fizetési megbízások teljesítése során megbízás teljesítési határidejét – a Számlatulajdonos/Kedvezményezett által megjelölt későbbi időpont (teljesítési dátum), vagy jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - jogszabályban meghatározott eseteket kivéve - kizárólag a megbízó fizetési megbízásban foglalt rendelkezései szerint jár elmegbízás befogadásának időpontjától számítja. A számlatulajdonosnak fizetési megbízás befogadásának időpontja: a) a fizetési megbízásokat kedvezményezett ügyfél Takarékszövetkezete szempontjából az erre az időpont, amikor a célra rendszeresített formanyomtatványokonTakarékszövetkezet a beszedési megbízást a rá háruló feladatok teljesítéséhez szükséges valamennyi adat - ideértve a rendelkezésre jogosult azonosítását is -, okirat birtokában átvette, b) a fizető fél Takarékszövetkezetének szempontjából az egyes fizetési módok esetében az időpont, amikor a hatályos pénzforgalmi jogszabályokban rögzítettbeszedési megbízást a rá háruló feladatok teljesítéséhez szükséges valamennyi adat, okirat birtokában átvette; a) pénztári befizetésnél az az időpont, amikor a kiszolgáló pénztár a teljesítéshez szükséges adattartalom feltüntetése mellett kell megadniavalamennyi adat birtokában a Befizetőtől a készpénzt átvette, b) befizetési funkciót ellátó bankjegykiadó automatán végzett befizetésnél az az időpont, amikor a pénzforgalmi szolgáltató a befizetés összegszerűségét ellenőrizte, mely időpont legfeljebb három munkanappal haladhatja meg a tényleges befizetés napját, c) kifizetésnél az az időpont, amikor a fizetési megbízást a kifizető hely a kifizetéshez szükséges valamennyi adat birtokában átvette, és a fizetési megbízás pénzügyi fedezete rendelkezésre áll. A Bank - térítés ellenében - hatályos pénzforgalmi jogszabályok, illetve a nyomtatványokat felek eltérő rendelkezésének hiányában a számlatulajdonos rendelkezésére bocsátjafizetési megbízás teljesülésének időpontja az a nap, és csak amikor a pénzösszeget az e nyomtatványokon adott megbízásokat fogadja el teljesítésreátutalás, illetve a beszedési megbízás kedvezményezettjének a fizetési számláján jóváírják. A nyomtatványokat jól olvasható módonbankszámlára történő készpénzbefizetés vagy a bankszámláról történő készpénzkifizetés akkor teljesül, javítás nélkül kell kitölteni, valamint amikor a Banknál bejelentett módon aláírnikészpénzt a Takarékszövetkezet pénztáránál be- vagy kifizetik. Ha Amennyiben a fizetési megbízás a jogszabályokban előírt követelményeknek nem felel meghatályos pénzforgalmi jogszabályok előírásaiba ütközik, és a Bank Takarékszövetkezet ezt észleli, akkor a fizetési megbízás teljesítését megtagadja. Ha a Takarékszövetkezet a hatályos pénzforgalmi jogszabályok előírásai alapján a fizetési megbízás teljesítését visszautasítja. A hiányosan vagy pontatlanul adott megbízásokért , akkor a Bank felelősséget nem vállal visszautasítás okát közli és az ezzel kapcsolatosan felmerülő költségekkel a számlatulajdonos fizetési számláját megterheli. A Bank az Azonnali átutalási megbízás keretében érkező összeg jóváírását visszautasítja – a visszautasítás okának közlésével –, ha okmányokkal vagy ellenjegyzéssel ellátott papír alapú megbízások esetén a fizetési megbízás megbízást és az okmányokat visszaküldi, egyéb papír alapú és elektronikusan benyújtott megbízások esetén a Fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója által történt átvétel időpontja és a Bankhoz érkezés időpontja közötti időtartam a 20 (húsz) másodpercet meghaladja. Az erről visszautasításról szóló tájékoztatást a fizetési műveletről történő értesülését követően haladéktalanul elküldi a Fizető fél számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatónak. A Bank szóban vagy telefonon keresztül közölt, illetve e-mail üzenet formájában továbbított fizetési megbízást nem fogad el. A Bank a személyesen benyújtott, postai úton feladott, illetve – vonatkozó szerződés kiegészítés megkötése esetében, az abban foglalt rendelkezéseknek megfelelően - elektronikus úton érkezett megbízásokat veszi át. A fizetési megbízásokat a Bank azok beérkezésének sorrendjében átvettnek tekinti, a fizetési megbízás átvételének időpontját (év, hó, nap, óra, perc) a fizetési megbízáson/megbízásban rögzíti és tárolja. A fizetési megbízásokat a Bank - a hatályos pénzforgalmi jogszabályok, törvények vagy a számlatulajdonos eltérő rendelkezésének hiányában - az átvétel sorrendjében teljesíti. Az átvétel sorrendjére vonatkozóan a Bank nyilvántartása az irányadó. A készpénzfizetési megbízásokat – a hatályos pénzforgalmi jogszabályok által kötelezően sorba állított fizetési megbízások kivételével – a Bank azonnal lekönyveli, tekintet nélkül az egyéb beérkezett, rögzített tételekreértesítést küld. A megbízások teljesítésének pontos rendjéről, valamint a fizetési megbízások jóváírásának várható időpontjáról a „Tájékoztató a számlatulajdonosok pénzforgalmi/Számlatulajdonosok fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről” (a továbbiakban: Tájékoztató) szóló tájékoztató ad útmutatást. A Bank fizetési megbízás teljesítésének előfeltétele az, hogy a Számlatulajdonos bankszámláján legyen számlaegyenleg. Amennyiben az egyszerű és a csoportos átutalási megbízás fedezete nem áll teljes egészében rendelkezésre a fizetésre kötelezett bankszámláján, akkor a Takarékszövetkezet részteljesítést nem végez. A Takarékszövetkezet a Keretszerződés alapján biztosítja, hogy a Tájékoztatóban rögzített időintervallumon belül benyújtott az InterGiro2 átutalási megbízás megbízások összege a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójának az MNB-nél vezetett pénzforgalmi számláján legkésőbb a pénzforgalmi fizetési megbízás Bank Takarékszövetkezet általi átvételét befogadását követő 4 (négy) órán belül jóváírásra kerülkerüljön. A Bank Takarékszövetkezet a fizetési megbízást akkor tekinti befogadottnak, ha a megbízást teljesítéséhez szükséges valamennyi adat – így különösen a rendelkezésre jogosult beazonosítását lehetővé tevő adat - birtokában átvette, és a pénzügyi fedezet rendelkezésre áll, a megbízás könyvelése megtörtént. A Takarékszövetkezet a Keretszerződés alapján biztosítja, hogy az Azonnali Fizetési Megbízásból rá háruló feladatokat InterGiro1 fizetési megbízások összege a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójának az IG3 MNB-nél vezetett pénzforgalmi számláján legkésőbb a fizetési rendszerre irányadó szabályok szerint megbízás Xxxxxxxxxxxxxxxxxx általi átvételét követő munkanap végéig jóváírásra kerüljön. A Takarékszövetkezet a Keretszerződés alapján vállalja, hogy a Valós Idejű Bruttó Elszámolási Rendszer – a továbbiakban: VIBER – alkalmazásával az Ügyfél vonatkozó rendelkezése alapján a papír alapú forint átutalási megbízás átvételét követően haladéktalanul - rövid határidő mellett - teljesíti a belföldi bankközi átutalásokat a részére személyesen átadott átutalási megbízások alapján. A Takarékszövetkezet a fizetési megbízásokat a bankszámla tényleges fedezete (azaz az előző napi záróegyenleg és a tárgynapi jóváírásoknak a teljesítésnél a feldolgozás során még figyelembe vehető része, valamint a Számlatulajdonos szabad hitelkerete) erejéig teljesíti. A Bank Takarékszövetkezet – a beérkező tárgynapi teljesítésre befogadott - a fizetési megbízások átvétele céljából alkalmazott gyűjtőláda útján teljesítéséből reá háruló feladatokat egy bankműveleti munkanapon belül végzi el. Amennyiben az Ügyfél forint pénznemben, belföldi pénzforgalmi szolgáltató által kezelt fizetési számlára címzett egyszeri – de nem hatósági átutaláson vagy átutalási végzésen alapuló -, illetve csoportos átutalási megbízásait elektronikus úton kezdeményezi, akkor a munkanap kezdő Takarékszövetkezet ezen átutalási megbízásokat InterGiro2 átutalási megbízásnak tekinti és záró időpontja között benyújtott a napközben folyamatosan beérkezett, a „Számlatulajdonosok fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről” szóló Tájékoztatóban rögzített időpontig (cut-off time) befogadott megbízásokat érkeztetia 4 (négy) órás jóváírási szabály betartásának biztosítása mellett teljesíti. A Bank Takarékszövetkezet InterGiro2 átutalási megbízásnak tekinti és kezeli a Számlatulajdonos által benyújtott rendszeres (tartós) megbízás alapján forint pénznemben belföldi pénzforgalmi szolgáltató által kezelt fizetési számla javára kezdeményezett átutalásokat is függetlenül attól, hogy a Számlatulajdonos a tartós megbízást papír alapon vagy elektronikus úton nyújtotta be a Takarékszövetkezethez. A hivatkozott Tájékoztatóban rögzített befogadási időpontot követően a Takarékszövetkezethez beérkező InterGiro2 átutalási megbízásokat a Takarékszövetkezet befogadja, feldolgozásra előkészíti – alakilag, tartalmilag megvizsgálja -, de a tényleges feldolgozásra (fedezetvizsgálat, a megbízás összegének a fizető fél pénzforgalmi számláján történő elszámolására) és teljesítésére csak a következő banki munkanap kerül sor. Az Ügyfél által papír alapon – személyesen, postai úton – benyújtott átutalási megbízásokat a Takarékszövetkezet InterGiro2 átutalási megbízásként kezeli és „Számlatulajdonosok fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről” szóló Tájékoztatóban rögzítettek szerint – egy bankműveleti munkanapon belül – teljesíti. Ha az Ügyfél az átutalási megbízást – függetlenül attól, hogy azt a Takarékszövetkezet InterGiro2 átutalásnak vagy InterGiro1 fizetési megbízásnak tekinti - terhelési nap feltüntetésével nyújtja be, úgy a Takarékszövetkezet vállalja, hogy az átutalási megbízáson feltüntetett terhelési napon teljesíti a fizetési megbízásokat akkor teljesíti, ha a megbízáson lévő aláírás(ok)nak a számla felett rendelkezésre jogosult(ak) bejelentett aláírásával való azonossága megállapítható. Amennyiben a hatályos jogszabályok alapján az azonosítás kötelező esete áll fenn, a Bank akkor teljesíti a megbízást, ha az azonosítandó személy azonosítását el tudta végezni. A Bank a számlatulajdonos fizetési megbízásainak teljesítése érdekében jogosult közreműködő tevékenységét igénybe venni. Ha a közreműködő felelősségét jogszabály vagy üzletszabályzat korlátozza, a Bank felelőssége a közreműködő felelősségéhez igazodik. A Bank nem felel az olyan károkért, amelyek erőhatalom, bel- vagy külföldi hatósági rendelkezés, szükséges hatósági engedély megtagadása vagy késedelmes megadása folytán következnek be. Nem vállal felelősséget a Bank az utólag hamisnak bizonyult fizetési megbízások teljesítéséért, ha azok teljesítés előtti ellenőrzése során úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A Bank a megbízási díjak, jutalékok, kamatok mértékét, továbbá az alkalmazott árfolyamokat, az egyes fizetési módoknál alkalmazott teljesítési határidőket, egyes egyéb számlavezetési feltételeket Hirdetményeiben teszi közzé. A Bank Takarékszövetkezet a téves bejegyzés helyesbítését nem tekinti fizetési műveletnek. A téves számlavezetői bejegyzésből eredő bármely irányú eltérés a fizetési számla egyenlegében nem eredményezhet a számlatulajdonos Számlatulajdonos vagyonában beálló változást. Ennek megfelelően a Bank Takarékszövetkezet joga és kötelessége a saját tévedésén alapuló jóváírás vagy terhelés esetén a téves bejegyzést – elévülési időn belül – a számlatulajdonos Számlatulajdonos külön rendelkezése nélkül minden egyéb, a számlatulajdonos Számlatulajdonos számláját érintő fizetési megbízást – az előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási végzést, valamint az egyéb szerződési viszonyból származó zárolást megelőzően - helyesbíteni. A helyesbítésről a Bank Takarékszövetkezet az ok megjelölésével utólag tájékoztatja a számlatulajdonostSzámlatulajdonost. A fizetési megbízások közül a Bank Takarékszövetkezet először - a számlatulajdonos Számlatulajdonos rendelkezése és az általa meghatározott sorrendre tekintet nélkül - a hatályos pénzforgalmi jogszabályokban foglaltak alapján benyújtott hatósági átutalás és átutalási végzés megbízásokat teljesíti, az ott meghatározott módon. A számlatulajdonos és a Bank között létrejött egyéb pénzforgalmi szolgáltatásra vagy kiegészítő pénzforgalmi szolgáltatásra vonatkozó szerződés alapján keletkező banki követeléseket a Bank beszámítási jogával élve – a vonatkozó szerződésben rögzített hozzájáruló ügyfélnyilatkozat alapján – az előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási végzést követően, de még a számlatulajdonos által kezdeményezett megbízások előtt teljesíti. A számlatulajdonos Az Ügyfél külön, eseti rendelkezése nélkül, de a számlatulajdonos lakossági Számlatulajdonos Keretszerződésben rögzített felhatalmazása alapján a Bank Takarékszövetkezet beszámítási jogával élve megterhelheti a számlatulajdonos Számlatulajdonos nála vezetett fizetési számláját bankszámláját a számlavezetési tevékenysége körében keletkezett esedékes követelésével. A Bank Takarékszövetkezetnek a számlatulajdonossal szemben - a pénzforgalmi szolgáltatói saját követelése erejéig - hitelintézeti tevékenysége körében közvetlen terhelési joga van, mely időben - keletkezett esedékes követelését a hatályos pénzforgalmi jogszabályokban felsorolt előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási végzést követően, de még kivételekkel - megelőzi a számlatulajdonos által kezdeményezett fizetési megbízásokat megelőzően teljesítimegbízását. A fizetési számlához bankszámlához kötődő készpénzfizetési megbízásokat, a csoportos beszedési megbízás teljesítéseket, valamint a számlatulajdonosnak Számlatulajdonosnak a Felhatalmazó levélben rögzített ezirányú rendelkezésének megfelelően a felhatalmazó levél alapján kezdeményezett beszedési megbízás teljesítéseket a számlán kötelezően sorba állított hatósági átutalás és az átutalási végzés teljesítését követően, követően a szükséges fedezet megléte esetén a Bank Takarékszövetkezet azonnal lekönyveli, tekintet nélkül a Bank Takarékszövetkezet nyilvántartásában rögzített egyéb ügyfélmegbízásokra. A Bank állandó Takarékszövetkezet téves bejegyzésének helyesbítését szolgáló terhelő tranzakció – az előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási megbízásnak tekinti végzést is megelőzve – a pénzügyi fedezet rendelkezésre állásáig vagy az elévülési időpontig a Számlatulajdonos bankszámláján sorba állításra kerül. A Takarékszövetkezet a sorba állítás időtartama alatt a rendelkezésre álló részfedezet erejéig részfizetést teljesít. A hatósági átutalás és kezeli átutalási végzés alapján teljesítendő átutalás teljesítése szempontjából a számlatulajdonos által benyújtott rendszeres (állandó) megbízás alapján forint pénznemben belföldi pénzforgalmi szolgáltató által kezelt Számlatulajdonos részére vezetett valamennyi fizetési számla javára kezdeményezett átutalásokat is (bankszámla, a Számlatulajdonos szabad rendelkezésű elkülönített számlái, valamint lekötött betét számlái) pénznemtől függetlenül egy fizetési számlának minősül. A hatósági átutalás és átutalási végzés teljesítése során a megbízásban szereplő összeg pénznemével azonos pénznemben vezetett fizetési számlát kell a Takarékszövetkezetnek elsődlegesen figyelembe vennie, függetlenül attól, hogy a számlatulajdonos megbízásban feltüntetett terhelendő számla nem azonos a tartós teljesítésre - jogszabály által kijelölt - fizetési számlával/számlákkal. Sorban álló hatósági átutalás és átutalási végzés átvételének időpontja az az időpont, amikor a teljesítéshez (részteljesítéshez) szükséges fedezet a Fizető fél Pénzforgalmi számláján rendelkezésre áll, és az a belföldi fizetési rendszer, amelynek útján a Takarékszövetkezet a hatósági átutalást és átutalási végzés alapján történő átutalást teljesíti, üzemel. Ha a fizető fél nem rendelkezik ilyen pénznemben vezetett fizetési számlával vagy az azonos pénznemben vezetett fizetési számlán nem, vagy csak részben volt fedezet, akkor a forintban, majd az egyéb pénznemben vezetett fizetési számlát kell figyelembe venni. Pénznemek közötti átváltás esetén a Takarékszövetkezet az általa jegyzett - a fizetési számla megterhelésének napján érvényes - devizavételi árfolyamot alkalmazza. Amennyiben a Takarékszövetkezet által nem jegyzett pénznemre szóló hatósági átutalási megbízást papír alapon vagy elektronikus úton nyújtotta és átutalási végzést fogad be a BankhozTakarékszövetkezet teljesítésre, úgy ez esetben a fizetési megbízást forintban teljesíti. A forintra történő átváltást a Takarékszövetkezet a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, a terhelés napján érvényes hivatalos devizaárfolyamon végzi el. Amennyiben a hatósági átutalás és átutalási végzés a fedezetösszevonást követően pénzügyi fedezet hiánya miatt részben vagy egészben nem teljesíthető, abban az esetben, mint ún. előnyösen rangsorolt fizetési megbízásokat a Takarékszövetkezet az azonnali visszaküldést kérő rendelkezése hiányában a teljesítéshez szükséges fedezet biztosításáig - de legfeljebb azonban 35 (harmincöt) napig – a Számlatulajdonosnak a megbízásban szereplő összeg pénznemével azonos pénznemben vezetett bankszámláján, ennek hiányában a hatósági átutalás és átutalási végzés megbízásban feltüntetett terhelendő bankszámlán sorba állítja. A sorba állítás határideje a fizetési megbízás átvételét követő munkanapon kezdődik. A Takarékszövetkezet a sorba állítás időtartama alatt a hatósági átutalásra és az átutalási végzésre a rendelkezésre álló részfedezet erejéig részfizetést teljesít. A sorba állítás időtartamának elteltét követően a Takarékszövetkezet a fizetési megbízás teljesítését visszautasítja, a megbízást törli a nyilvántartásából. A Számlatulajdonos bankszámlájára érkező, felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízásokat a Takarékszövetkezet a teljes fedezet hiányában a fizetési megbízáson feltüntetett pénzforgalmi számla egyenlegéig részteljesíti, a fennmaradó követelést pedig visszautasítja, vagy a Számlatulajdonos eltérő rendelkezése esetén, mint vissza nem utasított fizetési megbízásokat a Takarékszövetkezet a Számlatulajdonos bankszámláján a Számlatulajdonos által a Felhatalmazó levélben rögzített időtartamig, de legfeljebb 35 (harmincöt) napig sorba állítja. A sorba állítás határideje a fizetési megbízás átvételét követő munkanapon kezdődik. A Számlavezető hely a sorba állítás időtartama alatt a rendelkezésre álló részfedezet erejéig részfizetést teljesít, kivéve, ha erről a számlatulajdonos által papír alapon ellentétesen írásban nem nyilatkozik a felhatalmazó levél megadásakor. A sorba állítás időtartamának elteltét követően a Takarékszövetkezet a fizetési megbízás teljesítését visszautasítja, a megbízást törli a nyilvántartásából. A fedezethiány miatt nem teljesíthető csoportos beszedési megbízást a Takarékszövetkezet a terhelési naptól számított négy munkanap időtartamra állítja sorba a Számlatulajdonos bankszámláján. A sorba állítási idő alatt a Takarékszövetkezet részfizetést nem teljesít, a fedezet hiányában a sorba állítási időszak lejártát követően a csoportos beszedési megbízás teljesítését a Takarékszövetkezet visszautasítja, a megbízást törli a nyilvántartásából. A Takarékszövetkezet személyesena hatályos pénzforgalmi jogszabályok eltérő rendelkezése hiányában, postai úton vagy külön szerződés alapján telefaxon keresztül illetve ha a Számlatulajdonossal másként nem állapodik meg benyújtott állandó a bankszámlán pénzügyi fedezet hiánya miatt nem teljesíthető átutalási megbízásokat visszautasítja. A Takarékszövetkezet fedezethiány esetén a Bank állandó rendszeres átutalási megbízásként kezeli és megbízással indított tranzakciókat Sorba állítási szerződés megléte nélkül is a Tájékoztatóban rögzítettek szerint teljesítifedezet biztosításáig, de legfeljebb 35 napig állítja sorba. Amennyiben számlatulajdonos az A sorba állítás időtartama alatt a rendszeres átutalási megbízást terhelési nap feltüntetésével nyújtja be, úgy megbízásra részfizetést nem teljesít. A sorba állítás időtartamának elteltét követően a Bank vállalja, hogy az átutalási megbízáson feltüntetett terhelési napon teljesíti Takarékszövetkezet a fizetési megbízástmegbízást visszautasítja. Értéknapként csak banki munkanap adható meg. Értéknapos teljesítésre szóló megbízások Fedezethiány esetén a Bank Számlatulajdonossal kötött külön megállapodás alapján a fedezetvizsgálatot az értéknapon végzi el és Takarékszövetkezet a Tájékoztatóban rögzített feltételek szerint fizetési számla terhére befogadott fizetési megbízásokat, a Takarékszövetkezet téves bejegyzése miatt keletkezett helyesbítő tételeket, valamint egyéb szerződéses viszonyból származó számlavezetői követeléseket a kapcsolódó hitelkeret terhére is teljesíti.

Appears in 1 contract

Samples: Bankszámla Keretszerződés