A határozat mintaszakaszok

A határozat. A melléklete a minimális minőségi követelmények, B melléklete a nem teljesítés következményei, C melléklete az eljárásrendre vonatkozó előírásokat foglalja magába.
A határozat. 1. A munkáltatói jogkörgyakorló döntését a lezárt vizs- gálati jegyzőkönyvre vezeti rá. 2. A döntés során a munkáltatói intézkedést az összes körülmények – így különösen az okozott kár, az előidé- zett veszély, az eljárás alá vont munkavállaló korábbi munkavégzése és szociális körülményei – figyelembevé- telével, szabad mérlegelés alapján, úgy kell megállapíta- ni, hogy annak a hátrány mellett egyéni és általános visz- szatartó hatása is legyen. 3. A határozat meghozatalánál nem szabad olyan kö- rülményeket figyelembe venni, amelyre vonatkozóan az eljárás alá vont részére a védekezés lehetőségét nem biz- tosították. 4. Nincs akadálya annak, hogy a jogkörgyakorló ugyanazzal az eljárás alá vont munkavállalóval szemben egymástól különálló ügyekben ugyanazt a munkáltatói intézkedést alkalmazza. 5. Nem szabad olyan határozatot hozni, amelyben fog- lalt munkáltatói intézkedés az adott munkavállalóval szemben nem hajtható végre. 6. Indokolt határozattal meg kell szüntetni az eljárást, ha a) az eljárás alá vont munkavállaló meghalt,
A határozat. 1. A munkáltatói jogkörgyakorló döntését a lezárt vizsgálati jegyzőkönyvre vezeti rá. 2. A döntés során a munkáltatói intézkedést az összes körülmények – így különösen az okozott kár, az előidézett veszély, az eljárás alá vont munkavállaló korábbi munkavégzése és szociális körülményei – figyelembevételével, szabad mérlegelés alapján, úgy kell megállapítani, hogy annak a hátrány mellett egyéni és általános visszatartó hatása is legyen. 3. A határozat meghozatalánál nem szabad olyan körülményeket figyelembe venni, amelyre vonatkozóan az eljárás alá vont részére a védekezés lehetőségét nem biztosították. 4. Nincs akadálya annak, hogy a jogkörgyakorló ugyanazzal az eljárás alá vont munkavállalóval szemben egymástól különálló ügyekben ugyanazt a munkáltatói intézkedést alkalmazza.

Related to A határozat

  • határozata Visegrád Város Önkormányzat Képviselő-testülete Dr Szabó Attila Helyi Választási Iroda vezetőjének indítványára a „választási eljárásról” szóló 2013. évi XXXVI törvény 24.§ (1) bekezdése értelmében Visegrád településen működő nemzetiségi szavazókör szavazatszámláló bizottság tagjainak a következő személyeket választja meg: Nemzetiségi szavazókör: Egészségház /Visegrád, Fő u. 38./ Tagok: Nádler Anna 2025 Visegrád, Mátyás király u. 9. Konczné Szőke Éva 2025 Visegrád, Mátyás király u. 73. Borsody István 2025 Visegrád, Fő u. 22. Petőczné Ivitz Judit 2025 Visegrád, Nap u. 6. Sovány József 2025 Visegrád, Fő u. 79/A Felelős: azonnal Határidő: Dr. Szabó Attila aljegyző Beszámoló a két ülés között eltelt időszak fontosabb eseményeiről - Helyi Védelmi Bizottsági ülésen vett részt Szentendrén, ahol elfogadták a téli veszélyhelyzetre való felkészülés programját. - Egyeztetést tartott a Duna Maraton szervezőjével, az idén a szervezők szeretnék, ha a kiinduló és végpont a nagy parkoló lenne, de ez még egyeztetést igényel a közterület foglalási rendelet figyelembevételével. - A Budapest Közlekedési Központ egy megvalósíthatósági tanulmányt készít egy menetrend szerint közlekedő hajójárat rendszer működtetéséről Visegrádtól Százhalombattáig. Ennek volt ma egy helyszíni bejárása egy esetleges kikötő helyszínét keresve. - A mai napon volt Dr Balázs Mária háziorvossal kapcsolatos bírósági per első tárgyalása. Az irat ismertetésre és a doktornő véleményének kifejtésével zajlott a mai tárgyalás, viszontválaszra már sajnos nem maradt idő, de annyit jegyzőkönyveztek, hogy mindenképpen reflektálni kíván az önkormányzat a doktornő által elhangzottakra. Ezt írásban meg fogjuk tenni. A legközelebbi tárgyalási időpont május 15-én lesz. - A mai napon létrejött egy tárgyalás a Telecommal a Fő utcai földkábel vezetés kapcsán, elmondták, hogy együttműködőek, viszont forrásuk nincs a megvalósításra. Az előrelépéshez tervet kell készíteni, ezeknek az árajánlata készül. - A gát beruházás kapcsán a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály jóváhagyását várjuk, amint ez megérkezik rendkívüli testületi ülés keretében a közbeszerzés eredményét ki lehet hirdetni. - Beadásra került az óvoda homlokzat felújítására, hőszigetelésére, nyílászáró cserékre vonatkozó pályázat. - Március 15-én délután egy londoni polgármesterekből álló delegáció érkezik a Dunakanyarba, és a Külügyminisztériumtól érkezett egy megkeresés arra vonatkozóan, hogy a város fogadja a delegációt. A palotában egy idegenvezetéssel egybekötött fogadás lesz a tiszteletükre.

  • A hibaelhárítás határideje A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult hibát – ha az a Szolgáltató hibás teljesítésnek minősül – annak bejelentésétől számított 72 órán belül elhárítani. Ha a hiba kivizsgálása vagy kijavítása kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében és az Előfizető által meghatározott időpontban lehetséges, vagy ha a kijavítás a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt nem volt lehetséges, (például, ha az Előfizető nem volt elérhető), a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidő e kiesett idő tartamával meghosszabbodik. A kiesés ideje a Szolgáltató által vállalt rendelkezésre állásba nem számít bele, ezen időszakra az Előfizető díjfizetésre köteles. Szintén nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a Szolgáltató által javasolt időponttól az Előfizető által meghatározott időpontig eltelt időtartam, ha a hiba kivizsgálása vagy kijavítása kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges és a Szolgáltató által az értesítésben javasolt időpont az Előfizetőnek nem megfelelő. Ha a kivizsgálás vagy a kijavítás időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, de a hiba kijavítására a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt mégsem volt lehetőség, úgy a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidő a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a Xxxxx által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik.

  • Az Üzletszabályzat hatálya 1.5.1 Az Üzletszabályzat időbeli hatálya annak cégszerű aláírása után az Üzletszabályzat kifüggesztését és a Fióktelep internetes portálján való ezzel egyidejű közzétételt követő ötödik napon kezdődik és határozatlan ideig tart. 1.5.2 Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya a Fióktelep és Ügyfelei között létrejött, az Üzletszabályzatban felsorolt tevékenységi körökhöz kapcsolódóan létrejövő szerződésekre és az azok alapján az Ügyfél által adott megbízásokra (egyenként a „Megbízás”, együttesen a „Megbízások”) terjed ki. A Preambulumban rögzítettekre figyelemmel az Üzletszabályzat tárgyi hatálya kiterjed a Fióktelep valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt létrejött és a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokra is. 1.5.3 Az Üzletszabályzat személyi hatálya a Fiókteleppel szerződéses jogviszonyban álló Ügyfélre – ideértve a KBC Equitas Zrt. korábbi Ügyfeleit, illetőleg meghatározott rendelkezések esetén a leendő szerződő felet is – és a Fióktelepre terjed ki, s ezen személyek tekintetében kötelező. 1.5.4 A jelen szabályzat alkalmazásában Ügyfél az a cselekvőképes természetes személy, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, illetve amely részére a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenységet végez, és kiegészítő szolgáltatást nyújt. Ügyfélnek minősülnek a KBC Equitas Zrt. jelen Üzletszabályzat hatálybalépését megelőzően hatályban volt üzletszabályzata alapján a KBC Equitas Zrt. korábbi ügyfeleinek minősülő ügyfelek is. Cselekvőképtelen személyek nevében a törvényes képviselő jár el. Korlátozottan cselekvőképes személyek jognyilatkozata csak akkor érvényes, ha annak megkötéséhez a törvényes képviselő hozzájárul. A törvényes képviselő azonosítása az Ügyfél azonosítására vonatkozó szabályok szerint történik. A törvényes képviselő képviseleti joga nem terjed ki az online rendszerek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra. 1.5.5 A Fióktelep felhívja a figyelmet, hogy kiskorú személynek kizárólag akkor nyit számlát, ha a kiskorú öröklés útján szerzett vagyona jóváírása érdekében szükséges. A kiskorú számlája ezt követően zárolásra kerül, amely zárolás azon a napon kerül feloldásra, amikor a kiskorú betölti a 18. életévét. Indokolt esetben, a gyámhatóság hozzájárulásával a zárolás korábban is feloldható. Ilyen esetben a kiskorú törvényes képviselője jogosult a számla felett rendelkezni, azzal a megkötéssel, hogy a képviseleti joga nem terjed ki az online felületek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra. A kiskorú számláján a mindenkori hatályos jogszabályban meghatározott értéket meghaladó ügylet esetén a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, mely jóváhagyás meglétét a Fióktelep jogosult vizsgálni. 1.5.6 A Fióktelepet az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében nem terheli szerződéskötési kötelezettség az Ügyfél vagy a leendő Ügyfél irányában, ennek megfelelően a Fióktelep az Ügyfél, illetőleg a leendő ügyfél kezdeményezése alapján nem köteles velük szerződéses jogviszonyt létesíteni. A Fióktelep valamennyi, a jelen Üzletszabályzatban elérhetőként megjelölt szolgáltatását biztosítja az Ügyfelek részére azzal, hogy a Fióktelep jogosult a szolgáltatásait az általa meghatározott csomagokba csoportosítani és az adott csomagokban szereplő szolgáltatásokat együtt biztosítani az Ügyfél számára. Az Ügyfél jogosult a szolgáltatási csomagokat saját döntése alapján megválasztani. Amennyiben az Ügyfél a számlanyitás követő 30 napon belül nem választ csomagot, akkor automatikusan a Társaság által kínált legalacsonyabb havidíjas csomagba kerül besorolásra. Az Ügyfél jogosult kérni az általa korábban választott vagy Társaságunk által a számlanyitástól számított 30 napos határidő eltelte után beállított csomag megváltoztatását. Az adott hónapban beállított, megváltoztatott díjcsomag a következő hónap első napján lép életbe, kivéve a számlanyitást követő első csomagválasztást, ami haladéktalanul rögzítésre kerül a rendszerben. A csomagok részletes tartalmát a Fióktelep Kondíciós Listája tartalmazza. Az Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Xxxxxxxxx nem köteles az Ügyfél által választott csomagban nem szereplő szolgáltatások biztosítására. 1.5.7 Szolgáltatásai elősegítése érdekében a Fióktelep jogosult közvetítőként más befektetési vállalkozás vagy függő ügynök igénybevételére.. 1.5.8 A közvetítők Ügyfelek irányába fennálló eljárási jogosultságainak korlátait az Alapmegállapodás és a Fióktelep Közvetítőkről szóló Hirdetménye tartalmazza.

  • A honlap használata A vásárlás nem regisztrációhoz kötött.

  • Sorozatkár A felelősségbiztosítás keretében alkal- mazandó fogalom, melynek jelentése: több, azonos okból bekövetkezett, idő- ben összefüggő káresemény, amelyet viseli a kockázatot. A biztosítási esemé- nyekre vonatkozó szabályok (jelen feje- zet 4. pontja) a területi hatályt érintő további rendelkezéseket tartalmaznak. A felelősségi kár okozásának időpontja az a nap, amikor a biztosított károkozó/ jogsértő magatartást tanúsított. Amennyiben a károkozás mulasztás- sal valósult meg, úgy a károkozás időpontja az a nap, amelyen az elmu- lasztott cselekményt még a kár bekö- vetkezése nélkül pótolni lehetett volna. A felelősségi kár bekövetkezésének időpontja az a nap, amikor a felelős- ségi kár bekövetkezett a károsultnál/ sérelmet szenvedett félnél, illetve ha ez nem határozható meg, akkor az a nap, amikor a felelősségi kárt a biztosított vagy a károsult/sérelmet szenvedett fél először észlelte, vagy kellő gondosság- gal észlelhette volna.

  • A szerződés hatálybalépése A biztosítási szerződés az ajánlat biztosító általi elfoga- dását követően az ajánlat aláírásnak napjára visszame- nőlegesen lép hatályba.

  • A panasz megválaszolásának határideje és módja A Szolgáltató a panasz benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 30 napon belül, a bejelentéssel megegyező módon vagy írásban az Előfizető által választott formában. A panaszt a Szolgáltató az ügyfélszám megadásával, illetve az előfizetői adatok hitelességének ellenőrzése után fogadja el. Ha a panasz bonyolultsága indokolja, a Szolgáltató jogosult, hogy a bejelentés megtételének módjától függetlenül, az általa a legmegfelelőbbnek ítélt formában (írásban vagy e-mailen) tájékoztassa az Előfizetőt panaszával kapcsolatban. A panaszt elutasító állásfoglalását a Szolgáltató indokolni köteles, egyúttal tájékoztatja az Előfizetőt az igénybe vehető jogorvoslati lehetőségeiről, az illetékes szervezetek elérhetőségeiről, eljárásáról. E-mail útján érkező panaszbejelentés esetén Szolgáltató csak a beazonosítható és teljes körű panaszleírást tudja nyilvántartásba venni. Az automatikus válasz küldése a bejelentés megérkezéséről nem minősül a panaszbejelentés elfogadásának, erről a Szolgáltató külön értesítést küld.

  • A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog (1) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság érintettre vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben. (2) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha az illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről. (3) A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.

  • Azonnali hatályú felmondás Bármelyik Fél súlyos szerződésszegése esetén a másik Fél jogosult a szerződésszegő Félhez intézett értesítésével az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani. Az azonnali hatályú felmondást megalapozó súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, ha: a) a Kereskedő az Egyedi Szerződésben, és/vagy annak elválaszthatatlan részét képező dokumentumokban, és/vagy a jelen Kereskedői ÁSZF-ben foglalt bármely lényeges kötelezettségét súlyosan megsérti; b) a Kereskedő a SimplePay Szolgáltatás hibás működését okozza, vagy a Simple által javasolt, hibás működés kijavításához szükséges módosításokat a Simple kijavításra vonatkozó javaslatainak kézhezvételétől számított három (3) napon belül nem hajtja végre; c) a Kereskedő a SimplePay Szolgáltatással kapcsolatos tevékenységével összefüggésben sérti a Simple üzleti hírnevét, d) alapos gyanú merül fel arra vonatkozóan, hogy a Kereskedő jogsértő és/vagy gondatlan magatartása következtében bármely Kártyaadatokkal kapcsolatos vagy Kereskedői visszaélés történt; e) a tárgyhónapban reklamált és/vagy visszaéléses Tranzakciók aránya a Kereskedő megelőző havi Elszámolási időszakban mért forgalmának (darabszámban vagy értékben) 10 százalékát meghaladja és a kereskedelmi tevékenysége, gondatlan és/vagy jogszerűtlen magatartása miatt feltételezhető, hogy ez az arány a jövőben is hasonlóképen alakul; f) a Simple a Tranzakciókat az Egyedi Szerződésben vagy a jelen Kereskedői ÁSZF-ben meghatározott eseteit kivéve az Elszámolási időszakot követő 14 napon belül, a Kereskedő 7 napos határidővel küldött írásbeli felszólítása ellenére nem számolja el. g) a SimplePay Rendszer a Simple-nek felróható okból a Kereskedőnek a SimplePay Rendszer leállását legalább 24 órával megelőzően küldött írásbeli értesítése hiányában 7 napot meghaladó időtartamra nem üzemel. h) minden olyan ok, magatartás, esemény, amelyet jogszabály, jelen Kereskedői ÁSZF vagy az Egyedi Szerződés súlyos szerződésszegésnek minősít, vagy elkövetése esetére azonnali hatályú felmondási jogot biztosít valamelyik félnek. A Simple jogosult az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha olyan esemény, vagy események sorozata következik be, amely a Simple megítélése szerint hatással lehet a Kereskedő azon képességére, vagy készségére, hogy eleget tegyen az Egyedi Szerződésből és/vagy a Kereskedői ÁSZF-ből vagy jogszabályból folyó kötelezettségeinek, így különösen fizetési kötelezettségeinek. A Simple jogosult az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha valamely Nemzetközi kártyatársaság és/vagy az Authorizácós központot üzemeltető hitelintézet erre felszólítja. A Kereskedői ÁSZF 37-71. pontjában előírt kötelezettségek Kereskedő általi megszegése, valamint a Kereskedői ÁSZF szerinti titoktartási kötelezettség megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül, és a Simple az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondhatja. A Simple jogosult az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha a Kereskedő az Egyedi Szerződésben szereplő tevékenységi körének, vagy az árusított termék/szolgáltatás körének megváltozását a változástól számított 15 naptári napon belül nem jelenti be írásban a Simple-nek, vagy a megcélzott tevékenységi kör a Simple üzleti céljával nem egyeztethető össze. A Simple-nek jogában áll a bankok és a Vevők közösségét védő szervezetek (pl. Magyar Nemzeti Bank, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, nemzetközi kártyatársaságok) bármelyikének javaslatára, kérésére vagy jelzése alapján azonnali hatállyal, írásban felmondani az Egyedi Szerződést. Kereskedő szerződésszegése esetén a Kereskedő köteles a Simple szerződésszegés következtében bekövetkezett valamennyi kárát, beleértve a tapadó, következményes, felelősségi, közvetlen és közvetett károkat, elmaradt hasznot, indokolt és ésszerű ügyvédi költségeket, a kár elhárításához, mérsékléséhez szükséges indokolt költségeket, megtéríteni, minden ilyen kár az egyedi szerződés aláírásakor és a károkozó magatartás tanúsításakor előrelátható kárnak minősül. Kereskedő nem jogosult a Simple-lel szembeni igényét a Simple vezető tisztségviselőjével szemben sem önállóan, sem a Simple-lel egyetemlegesen érvényesíteni. A Simple vezető tisztségviselője erre a felelősségkorlátozásra érvényesen hivatkozhat. A Simple kifejezetten kizárja a Kereskedővel szembeni szerződésszegéssel okozott károkért és szerződésen kívül okozott károkért való kártérítési felelősségét a következményes, közvetett károkra, elmaradt bevételre, elmaradt haszonra, jogi és ügyvédi költségekre, büntető jellegű kártérítésre, sérelemdíjra, nem vagyoni kárra, általános kártérítésre és minden olyan kárra, amely nem közvetlen, tapadó kár. A Simple ezen korlátozás figyelembevétele mellett fennálló kártérítési felelősségét összegszerűségében összesen, egy Kereskedőre vonatkozóan évente legfeljebb 500.000,- Ft-ban korlátozza.

  • Határozati javaslat Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete a háziorvosi ellátás tárgyában 2016. szeptember 30-án kötött feladat-ellátási szerződés módosítását, és az egységes szerkezetű feladat-ellátási szerződést az előterjesztés mellékletei szerint elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a szerződésmódosítást aláírja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Szentantalfa, 2022. november 15. Mely létrejött egyrészről Zánka Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxx Xxxxxx polgármester), Balatonszepezd Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxx Xxxx polgármester), Balatoncsicsó Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxxxxxx Xxxxxx polgármester), Óbudavár Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxx Xxxxx xxxxxxxxxxxx), Szentantalfa Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxx Xxxxx polgármester), Szentjakabfa Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxxxxxx Xxxx polgármester), Tagyon Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxxxxxx Xxxxxx polgármester), mint megbízók (továbbiakban: megbízók), másrészről az OLIKALMI és TÁRSA Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Kft. (székhely: 8251 Zánka, Xxxxxxx xx 00.; Cg. 00-00-000000; adószám: 23723056-1-19.; képviseli: xx. Xxxx Xxxxxx háziorvos, mint személyes ellátásra kötelezett orvos), mint megbízott (továbbiakban: megbízott) között alulírott helyen és időpontban az alábbi feltételekkel: