A kiegészítő biztosítás létrejötte. 1. A kiegészítő biztosításra tett ajánlat alapján a biztosító kockázatelbírálást végez, majd az ajánlat elfogadását a kötvényen igazolja. 2. A biztosítónak jogában áll az ajánlaton szereplőnél ma- gasabb díjat megállapítania, illetve az ajánlatot egyéb módosításokkal elfogadnia. Lényeges eltérés esetén a biztosító erre a szerződő figyelmét a kötvény kiadásakor írásban felhívja. Ha a kötvény tartalma az ajánlattól eltér, és az eltérést a szerződő tizenöt napon belül nem kifo- gásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. 3. A biztosítónak jogában áll a jelen kiegészítő biztosításra tett ajánlatot a I.2 pont szerint határidőn belül teljes egé- szében, vagy csak valamely biztosítottra vonatkozóan in- doklás nélkül elutasítani. 4. A biztosító kockázatviselése az ajánlaton megjelölt biz- tosítottakra a I.2. pontnak megfelelően kezdődik. 5. A kiegészítő biztosítás a tartamon belül – bármelyik biz- tosítási évfordulóval – utólag is megköthető, valamint a meglévő kiegészítő biztosításra új biztosítottak jelenthe- tők be. Amennyiben a kiegészítő biztosítás utólag kerül megkötésre, illetve új biztosítottak lépnek a szerződésbe, rájuk vonatkozóan a biztosító kockázatviselése legkoráb- ban a következő biztosítási évforduló napján kezdődik, feltéve, hogy a biztosítottak megnevezése megtörtént és a szerződés bővítését a biztosító elfogadta.
Appears in 10 contracts
Samples: Lakásbiztosítás, Lakásbiztosítás, Lakásbiztosítás
A kiegészítő biztosítás létrejötte. 1. A biztosító a kiegészítő biztosítás megkötéséhez valamennyi biztosítottra vonatkozóan egészségi nyilatkozatot kér. A ki- egészítő biztosításra tett ajánlat és egészségi nyilatkozat alapján a biztosító kockázatelbírálást végez, majd az ajánlat elfogadását a kötvényen igazolja.
2. A biztosítónak jogában áll az ajánlaton szereplőnél ma- gasabb maga- sabb díjat megállapítania, illetve az ajánlatot egyéb módosításokkal módo- sításokkal elfogadnia. Lényeges eltérés esetén a biztosító erre a szerződő figyelmét a kötvény kiadásakor írásban felhívjafel- hívja. Ha a kötvény tartalma az ajánlattól eltér, és az eltérést a szerződő tizenöt napon belül nem kifo- gásoljakifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre.
3. A biztosítónak jogában áll a jelen kiegészítő biztosításra tett ajánlatot a I.2 pont LÁF II. fejezetének 3. pontja szerint határidőn belül teljes egé- szébenegészében, vagy csak valamely biztosítottra vonatkozóan in- doklás vo- natkozóan indoklás nélkül elutasítani.
4. A biztosító kockázatviselése az ajánlaton megjelölt biz- tosítottakra biztosí- tottakra a I.2LÁF II. pontnak fejezetének megfelelően kezdődik.
5. A kiegészítő biztosítás a tartamon belül – bármelyik biz- tosítási biztosí- tási évfordulóval – utólag is megköthető, valamint a meglévő meg- lévő kiegészítő biztosításra új biztosítottak jelenthe- tők jelenthetők be. Amennyiben a kiegészítő biztosítás utólag kerül megkötésre, illetve új biztosítottak lépnek a szerződésbe, rájuk vonatkozóan vonatko- zóan a biztosító kockázatviselése legkoráb- ban legkorábban a következő biztosítási évforduló napján kezdődik, feltéve, hogy a biztosítottak bizto- sítottak megnevezése megtörtént és a szerződés bővítését a biztosító elfogadta.
Appears in 1 contract
Samples: Lakásbiztosítás