A kárrendezéshez szükséges iratok. A biztosítási szolgáltatás teljesítését igénylő személynek kell igazolnia, hogy a biztosító szolgáltatásának a szerződésben valamint jogszabályban előírt feltételei fennállnak. Neki kell bizonyítania a kár bekövetkeztét, összegszerűségét, valamint a kár és a károkozó tényező közti összefüggést. A biztosítási szerződés teljesítését igénylő személy a biztosító szolgáltatásának teljesítése érdekében a felmerült károk és költségek igazolása céljából az alábbi dokumentumok, tárgyak benyújtására köteles: a) Szabálysértési vagy büntetőeljárás megindítása esetén az eljárás megindítását igazoló okirat. b) Totálkár esetén a törzskönyv, ennek hiányában a Xxxxxxxxxx meghatalmazása. c) Töréskár esetén: ⯈ baleseti bejelentő; ⯈ a káresemény részletes leírása; ⯈ amennyiben a káresemény közúti baleset kapcsán történt, úgy a további résztvevők megnevezése (vezető neve, gépjárművek típusa, rendszáma); ⯈ rendőri intézkedés esetén az erről kiállított igazolás; ⯈ gépjármű gazdaságos javíthatósága esetén javítási kalkuláció; ⯈ tűzkárnál: tűzeseti igazolás; d) a biztosítási esemény bekövetkezését és az ennek következtében elszenvedett károk mértékét (összegszerűségét) igazoló dokumentumok (számlák, árajánlatok, szerződések, egyéb igazolások). A biztosító a szolgáltatás teljesítésének esedékességét a bejelentett káresemény tekintetében indult szabálysértési vagy büntető eljárás jogerős befejezéséhez (jogerős határozathoz) nem köti. A jelen pontban felsorolt dokumentumok benyújtásának kötelezettsége nem érinti a biztosítási szolgáltatás teljesítését igénylő személy azon jogát, hogy a biztosítási esemény bekövetkezését és az elszenvedett kár mértékét a bizonyítás általános szabályai szerint egyéb dokumentumokkal is igazolja.
Appears in 2 contracts
Samples: Postaautóőr Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítási Ügyféltájékoztató
A kárrendezéshez szükséges iratok. A biztosítási szolgáltatás teljesítését igénylő személynek kell igazolnia, hogy a biztosító szolgáltatásának a szerződésben szerződésben, valamint jogszabályban előírt feltételei fennállnak. Neki kell bizonyítania a kár bekövetkeztét, összegszerűségét, valamint a kár és a károkozó tényező közti összefüggést. A biztosítási szerződés teljesítését szolgáltatást igénylő személy a biztosító szolgáltatásának teljesítése érdekében a felmerült károk és költségek igazolása céljából az alábbi dokumentumok, tárgyak benyújtására köteles:
a) Szabálysértési szabálysértési vagy büntetőeljárás megindítása esetén az eljárás megindítását igazoló okirat.;
b) Totálkár totálkár esetén a törzskönyv, ennek hiányában a Xxxxxxxxxx meghatalmazása.;
c) Töréskár töréskár esetén: ⯈ baleseti bejelentő; ⯈ a káresemény részletes leírása; ⯈ amennyiben a káresemény közúti baleset kapcsán történt, úgy a további résztvevők megnevezése (vezető neve, gépjárművek típusa, rendszáma); ⯈ rendőri intézkedés esetén az erről kiállított igazolás; ⯈ gépjármű gazdaságos javíthatósága esetén javítási kalkuláció; ⯈ tűzkárnál: tűzeseti igazolás;.
d) a biztosítási esemény bekövetkezését és az ennek következtében elszenvedett károk mértékét (összegszerűségét) igazoló dokumentumok (számlák, árajánlatok, szerződések, egyéb igazolások). A biztosító a szolgáltatás teljesítésének esedékességét a bejelentett káresemény tekintetében indult szabálysértési vagy büntető eljárás büntetőeljárás jogerős befejezéséhez (jogerős határozathoz) nem köti. A jelen pontban felsorolt dokumentumok benyújtásának kötelezettsége nem érinti a biztosítási szolgáltatás teljesítését igénylő személy azon jogát, hogy a biztosítási esemény bekövetkezését és az elszenvedett kár mértékét a bizonyítás általános szabályai szerint egyéb dokumentumokkal is igazolja.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Policy Summary
A kárrendezéshez szükséges iratok. A biztosítási szolgáltatás teljesítését igénylő igénylô személynek kell igazolnia, hogy a biztosító szolgáltatásának a szerződésben szerzô- désben valamint jogszabályban előírt elôírt feltételei fennállnakfennáll- nak. Neki kell bizonyítania a kár bekövetkeztét, összegszerűségétösszeg- szerûségét, valamint a kár és a károkozó tényező tényezô közti összefüggést. A biztosítási szerződés szerzôdés teljesítését igénylő igénylô személy a biztosító szolgáltatásának teljesítése érdekében érde- kében a felmerült károk és költségek igazolása céljából az alábbi dokumentumok, tárgyak benyújtására köteles:
a) Szabálysértési vagy büntetőeljárás büntetôeljárás megindítása esetén az eljárás megindítását igazoló okirat.
b) Totálkár esetén a törzskönyv, ennek hiányában a Xxxxxxxxxx meghatalmazása.
c) Töréskár esetén: ⯈ baleseti bejelentőbejelentô; ⯈ a káresemény részletes leírása; ⯈ amennyiben a káresemény közúti baleset kapcsán történt, úgy a további résztvevők résztvevôk megnevezése (vezető vezetô neve, gépjárművek gépjármûvek típusa, rendszáma); ⯈ rendőri rendôri intézkedés esetén az erről errôl kiállított igazolás; ⯈ gépjármű gépjármû gazdaságos javíthatósága esetén javítási kalkuláció; ⯈ tűzkárnáltûzkárnál: tűzeseti tûzeseti igazolás;
d) a biztosítási esemény bekövetkezését és az ennek következtében elszenvedett károk mértékét (összegszerűségétösszeg- szerûségét) igazoló dokumentumok (számlák, árajánlatokárajánla- tok, szerződésekszerzôdések, egyéb igazolások). A biztosító a szolgáltatás teljesítésének esedékességét a bejelentett káresemény tekintetében indult szabálysértési szabálysér- tési vagy büntető büntetô eljárás jogerős jogerôs befejezéséhez (jogerős jogerôs határozathoz) nem köti. A jelen pontban felsorolt dokumentumok doku- mentumok benyújtásának kötelezettsége nem érinti a biztosítási szolgáltatás teljesítését igénylő igénylô személy azon jogát, hogy a biztosítási esemény bekövetkezését és az elszenvedett kár mértékét a bizonyítás általános szabályai szabá- lyai szerint egyéb dokumentumokkal is igazolja.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Policy
A kárrendezéshez szükséges iratok. A biztosítási szolgáltatás teljesítését igénylő személynek kell igazolnia, hogy a biztosító szolgáltatásának a szerződésben szerződésben, valamint jogszabályban előírt feltételei fennállnak. Neki kell bizonyítania a kár bekövetkeztét, összegszerűségét, valamint a kár és a károkozó tényező közti összefüggést. A biztosítási szerződés teljesítését szolgáltatást igénylő személy a biztosító szolgáltatásának teljesítése érdekében a felmerült károk és költségek igazolása céljából az alábbi dokumentumok, tárgyak benyújtására köteles:
a) Szabálysértési szabálysértési vagy büntetőeljárás megindítása esetén az eljárás megindítását igazoló okirat.;
b) Totálkár totálkár esetén a törzskönyv, ennek hiányában a Xxxxxxxxxx meghatalmazása.;
c) Töréskár töréskár esetén: ⯈ ▪ baleseti bejelentő; ⯈ ▪ a káresemény részletes leírása; ⯈ ▪ amennyiben a káresemény közúti baleset kapcsán történt, úgy a további résztvevők megnevezése (vezető neve, gépjárművek típusa, rendszáma); ⯈ ▪ rendőri intézkedés esetén az erről kiállított igazolás; ⯈ ▪ gépjármű gazdaságos javíthatósága esetén javítási kalkuláció; ⯈ ▪ tűzkárnál: tűzeseti igazolás;.