Common use of A kártérítési összeg megállapítása Clause in Contracts

A kártérítési összeg megállapítása. a) A kártérítés megállapításánál a Biztosító a vagyontárgy teljes (totál) kára esetén a biztosítási esemény bekövet- kezésének időpontjában a szerződés megkötése szerinti módszerrel számított (1.7.1., 1.7.2) értékét, javítással helyreállítható vagyontárgy esetében a helyreállítás értékét veszi alapul, amely nem haladhatja meg a biztosí- tási összeget. b) Amennyiben a sérült, illetve megsemmisült vagyontárgy a káridőponttól számított egy éven belül nem kerül helyreállításra, illetve pótlásra, újraelőállításra, a Biztosító a vagyontárgy korának, elhasználódásának, rongáló- dásának figyelembevételével megállapított káridőponti (avult) értéket (részkárnál az annak megfelelő részérté- ket) tekinti a kártérítési összeg maximumának. c) A biztosító az utánpótlási új értéket a kár időpontjára vonatkoztatja. d) Ha a káresemény időpontjában a Biztosított vagyontárgy, vagyoncsoport biztosítási összege kisebb, mint a – feltétel 1.7.1, 1.7.2. pontjában meghatározott biztosítási összeg megállapítási módszer szerinti – tényleges érték (alulbiztosítás), akkor a biztosító a kárt csak olyan mértékben téríti meg, ahogy a biztosítási összeg a tényleges értékhez aránylik (arányos kártérítés). Az alulbiztosítás tényét a kárrendezés során a biztosító a szer- ződés minden egyes tételesen felsorolt vagyontárgyánál, vagyoncsoportjánál külön-külön vizsgálja. e) Ha a biztosítási összeg magasabb, mint közvetlenül a biztosítási esemény előtti a biztosítás módszerével meg- határozott érték (túlbiztosítás), a Biztosító a keletkezett kárt az utánpótlási érték erejéig téríti meg, az utánpót- lási érték és a biztosítási összeg különbözetére az adott biztosítási időszakra járó biztosítási díjat Biztosított részére visszafizeti. f) Idegen tulajdonú vagyontárgyak (kivétel a lízing, tartós bérlet) esetében a Biztosító – e vagyontárgyak biztosí- tási összegén belül – a keletkezett kárt káridőponti avult értéken téríti meg. g) Ha a helyreállítás, illetve pótlás során nem az eredeti állapot jön létre, a Biztosító csak az eredeti állapot hely- reállításának számított költségeit téríti meg. h) A Biztosító nem téríti meg az összetartozó vagyontárgyak esetén (ide értve a gépek, gépi berendezések, készü- lékek tartalék alkatrészeit is) azt az értékcsökkenést, amelyet a nem károsodott vagyontárgyak a többi vagyon- tárgy megrongálódása, vagy megsemmisülése miatt elszenvedtek. i) A Biztosító az általános forgalmi adót abban az esetben téríti meg, ha a Biztosítottnak a helyreállítással, pótlás- sal kapcsolatban általános forgalmi adó fizetési kötelezettsége van, és a Biztosított az általános forgalmi adót nem igényelheti vissza. j) A Biztosító a hasznosítható maradvány értékét a kártérítési összegből levonja.

Appears in 3 contracts

Samples: Perfekt Géptörés És Üzemszünet Biztosítás, Perfekt Géptörés És Üzemszünet Biztosítás, Perfekt Géptörés És Üzemszünet Biztosítás

A kártérítési összeg megállapítása. a) 1. A kártérítés megállapításánál a Biztosító a vagyontárgy teljes (totál) kára esetén a biztosítási esemény bekövet- kezésének időpontjában a szerződés megkötése szerinti módszerrel számított (1.7.1., 1.7.2) értékét, javítással helyreállítható vagyontárgy esetében a helyreállítás értékét veszi alapul, amely nem haladhatja meg a biztosí- tási összeget. b) Amennyiben a sérült, illetve megsemmisült vagyontárgy a káridőponttól számított egy éven belül nem kerül helyreállításra, illetve pótlásra, újraelőállításra, a Biztosító a vagyontárgy korának, elhasználódásának, rongáló- dásának figyelembevételével megállapított káridőponti (avult) értéket (részkárnál az annak megfelelő részérté- ket) tekinti biztosított vagyontárgyra vonatkozó a kártérítési összeg maximumánakaz alábbiak szerint kerül megállapításra: (a) javítható kár esetén – a szükséges javítási költségek a sérült gép korábbi mű ködőképes állapotába történő helyreállításához, valamint a javítás elvégzéséhez szükséges szétszerelési és újra-összeszerelési munkák költségei, továbbá a műhelybe és a műhelyből történő szállítás díja, esetleges vámok, illetékek (ha van ilyen), feltéve ha ezen kiadások a biztosítási összeg részét képezték. Amennyiben a javítást a Biztosított saját műhelyében végzi el, úgy a Chubb a javításokkal kapcsolatosan felmerült anyag- és munkabér költségeket, továbbá a rezsi költség arányos részét is megtéríti. A lecserélt alkatrészek miatti értékcsökkenést a Chubb nem veszi figyelembe, viszont a maradvány értékét a kártérítési összegbe beszámítja. Amennyiben a javítások fentiek szerinti összköltsége megegyezik vagy meghaladja a biztosított vagyontárgy káresemény bekövetkezése előtti tényleges értékét, úgy a kártérítési összeg megállapítása az alábbi b) pont szerint történik. c(b) totálkár esetén – a vagyontárgy Kár bekövetkezését közvetlenül megelőző tényleges értéke, ideértve a szokásos szállítási, szerelési költségeket, az esetleges vámokat, illetékeket, feltéve, hogy ezen kiadások a biztosítási összeg részét képezik. A biztosító az utánpótlási új értéket tényleges érték megegyezik a kár időpontjára vonatkoztatjavagyontárgy újrabeszerzési értékének és a tényleges értékcsökkenésének különbözetével. A Xxxxx továbbá megtéríti a megsemmisült vagyontárgy szétszerelésének szokásos költségét, de a maradványértékét beszámítja. A megsemmisült vagyontárgyra a biztosítási szerződés a továbbiakban nem nyújt fedezetet. Az azt helyettesítő vagyontárgyra vonatkozó minden szükséges adatot a Biztosítási részletezőben fel kell tüntetni. A megfelelő záradék alkalmazásával, hogy a jelen biztosítási fedezetet ki lehet terjeszteni a teljes újrabeszerzési érték megtérítésére. d) 2. Az ideiglenes javítások költségeit a Chubb viseli, amennyiben e javítások a végső javítások részét képezik, és nem növelik a javítás teljes költségeit. 3. Az átalakítások, kiegészítések, fejlesztések vagy generáljavítások költségeire a biztosítás nem nyújt fedezetet. 4. Ha a káresemény időpontjában a Biztosított vagyontárgy, vagyoncsoport biztosítási összege kisebb, mint a – feltétel 1.7.1, 1.7.2. pontjában által meghatározott biztosítási összeg megállapítási módszer szerinti – tényleges érték kisebb a 3. § 2. pontban előírt biztosítási összegnél (alulbiztosítás), akkor a biztosító a kárt csak megállapított kártérítési összeg olyan mértékben téríti megcsökken, ahogy amilyen mértékben a biztosítási összeg a tényleges értékhez aránylik (arányos kártérítés)eltér az előírt biztosítási összegtől. Az alulbiztosítás tényét a kárrendezés során a biztosító a szer- ződés E rendelkezés szempontjából minden egyes tételesen felsorolt vagyontárgyánál, vagyoncsoportjánál külön-vagyontárgy külön vizsgáljavizsgálandó. e) Ha 5. A végleges kártérítési összeget a fenti pontokban foglalt rendelkezéseknek megfelelően csökkenteni kell a Biztosítási részletezőben vagy a biztosítási összeg magasabb, mint közvetlenül a biztosítási esemény előtti a biztosítás módszerével meg- határozott érték (túlbiztosítás), a Biztosító a keletkezett kárt az utánpótlási érték erejéig téríti meg, az utánpót- lási érték és a biztosítási összeg különbözetére az adott biztosítási időszakra járó biztosítási díjat Biztosított részére visszafizetikötvényben rögzített önrész összegével. f) Idegen tulajdonú vagyontárgyak (kivétel a lízing, tartós bérlet) esetében a Biztosító – e vagyontárgyak biztosí- tási összegén belül – a keletkezett kárt káridőponti avult értéken téríti meg. g) Ha a helyreállítás, illetve pótlás során nem az eredeti állapot jön létre, a Biztosító csak az eredeti állapot hely- reállításának számított költségeit téríti meg. h) A Biztosító nem téríti meg az összetartozó vagyontárgyak esetén (ide értve a gépek, gépi berendezések, készü- lékek tartalék alkatrészeit is) azt az értékcsökkenést, amelyet a nem károsodott vagyontárgyak a többi vagyon- tárgy megrongálódása, vagy megsemmisülése miatt elszenvedtek. i) A Biztosító az általános forgalmi adót abban az esetben téríti meg, ha a Biztosítottnak a helyreállítással, pótlás- sal kapcsolatban általános forgalmi adó fizetési kötelezettsége van, és a Biztosított az általános forgalmi adót nem igényelheti vissza. j) A Biztosító a hasznosítható maradvány értékét a kártérítési összegből levonja.

Appears in 1 contract

Samples: Géptörés Összkockázatú Biztosítás

A kártérítési összeg megállapítása. a) 1. A kártérítés megállapításánál a Biztosító a vagyontárgy teljes (totál) kára esetén a biztosítási esemény bekövet- kezésének időpontjában a szerződés megkötése szerinti módszerrel számított (1.7.1., 1.7.2) értékét, javítással helyreállítható vagyontárgy esetében a helyreállítás értékét veszi alapul, amely nem haladhatja meg a biztosí- tási összeget. b) Amennyiben a sérült, illetve megsemmisült vagyontárgy a káridőponttól számított egy éven belül nem kerül helyreállításra, illetve pótlásra, újraelőállításra, a Biztosító a vagyontárgy korának, elhasználódásának, rongáló- dásának figyelembevételével megállapított káridőponti (avult) értéket (részkárnál az annak megfelelő részérté- ket) tekinti biztosított vagyontárgyra vonatkozó a kártérítési összeg maximumánakaz alábbiak szerint kerül megállapításra: (a) javítható kár esetén – a szükséges javítási költségek a sérült gép korábbi működőképes állapotába történő helyreállításához, valamint a javítás elvégzéséhez szükséges szétszerelési és újra-összeszerelési munkák költségei, továbbá a műhelybe és a műhelyből történő szállítás díja, esetleges vámok, illetékek (ha van ilyen), feltéve ha ezen kiadások a biztosítási összeg részét képezték. Amennyiben a javítást a Biztosított saját műhelyében végzi el, úgy a Chubb a javításokkal kapcsolatosan felmerült anyag- és munkabér költségeket, továbbá a rezsi költség arányos részét is megtéríti. A lecserélt alkatrészek miatti értékcsökkenést a Chubb nem veszi figyelembe, viszont a maradvány értékét a kártérítési összegbe beszámítja. Amennyiben a javítások fentiek szerinti összköltsége megegyezik vagy meghaladja a biztosított vagyontárgy káresemény bekövetkezése előtti tényleges értékét, úgy a kártérítési összeg megállapítása az alábbi b) pont szerint történik. c(b) totálkár esetén – a vagyontárgy Kár bekövetkezését közvetlenül megelőző tényleges értéke, ideértve a szokásos szállítási, szerelési költségeket, az esetleges vámokat, illetékeket, feltéve, hogy ezen kiadások a biztosítási összeg részét képezik. A biztosító az utánpótlási új értéket tényleges érték megegyezik a kár időpontjára vonatkoztatjavagyontárgy újrabeszerzési értékének és a tényleges értékcsökkenésének különbözetével. A Xxxxx továbbá megtéríti a megsemmisült vagyontárgy szétszerelésének szokásos költségét, de a maradványértékét beszámítja. A megsemmisült vagyontárgyra a biztosítási szerződés a továbbiakban nem nyújt fedezetet. Az azt helyettesítő vagyontárgyra vonatkozó minden szükséges adatot a Biztosítási részletezőben fel kell tüntetni. A megfelelő záradék alkalmazásával, hogy a jelen biztosítási fedezetet ki lehet terjeszteni a teljes újrabeszerzési érték megtérítésére. d) 2. Az ideiglenes javítások költségeit a Chubb viseli, amennyiben e javítások a végső javítások részét képezik, és nem növelik a javítás teljes költségeit. 3. Az átalakítások, kiegészítések, fejlesztések vagy generáljavítások költségeire a biztosítás nem nyújt fedezetet. 4. Ha a káresemény időpontjában a Biztosított vagyontárgy, vagyoncsoport biztosítási összege kisebb, mint a – feltétel 1.7.1, 1.7.2. pontjában által meghatározott biztosítási összeg megállapítási módszer szerinti – tényleges érték kisebb a 3. § 2. pontban előírt biztosítási összegnél (alulbiztosítás), akkor a biztosító a kárt csak megállapított kártérítési összeg olyan mértékben téríti megcsökken, ahogy amilyen mértékben a biztosítási összeg a tényleges értékhez aránylik (arányos kártérítés)eltér az előírt biztosítási összegtől. Az alulbiztosítás tényét a kárrendezés során a biztosító a szer- ződés E rendelkezés szempontjából minden egyes tételesen felsorolt vagyontárgyánál, vagyoncsoportjánál külön-vagyontárgy külön vizsgáljavizsgálandó. e) Ha 5. A végleges kártérítési összeget a fenti pontokban foglalt rendelkezéseknek megfelelően csökkenteni kell a Biztosítási részletezőben vagy a biztosítási összeg magasabb, mint közvetlenül a biztosítási esemény előtti a biztosítás módszerével meg- határozott érték (túlbiztosítás), a Biztosító a keletkezett kárt az utánpótlási érték erejéig téríti meg, az utánpót- lási érték és a biztosítási összeg különbözetére az adott biztosítási időszakra járó biztosítási díjat Biztosított részére visszafizetikötvényben rögzített önrész összegével. f) Idegen tulajdonú vagyontárgyak (kivétel a lízing, tartós bérlet) esetében a Biztosító – e vagyontárgyak biztosí- tási összegén belül – a keletkezett kárt káridőponti avult értéken téríti meg. g) Ha a helyreállítás, illetve pótlás során nem az eredeti állapot jön létre, a Biztosító csak az eredeti állapot hely- reállításának számított költségeit téríti meg. h) A Biztosító nem téríti meg az összetartozó vagyontárgyak esetén (ide értve a gépek, gépi berendezések, készü- lékek tartalék alkatrészeit is) azt az értékcsökkenést, amelyet a nem károsodott vagyontárgyak a többi vagyon- tárgy megrongálódása, vagy megsemmisülése miatt elszenvedtek. i) A Biztosító az általános forgalmi adót abban az esetben téríti meg, ha a Biztosítottnak a helyreállítással, pótlás- sal kapcsolatban általános forgalmi adó fizetési kötelezettsége van, és a Biztosított az általános forgalmi adót nem igényelheti vissza. j) A Biztosító a hasznosítható maradvány értékét a kártérítési összegből levonja.

Appears in 1 contract

Samples: Géptörés Összkockázatú Biztosítási Szerződés

A kártérítési összeg megállapítása. a) A kártérítés megállapításánál a Biztosító a vagyontárgy teljes (totál) kára esetén a biztosítási esemény bekövet- kezésének bekö- vetkezésének időpontjában a szerződés megkötése szerinti módszerrel számított (1.7.1., 1.7.2) értékét, javítással javí- tással helyreállítható vagyontárgy esetében a helyreállítás értékét veszi alapul, amely nem haladhatja meg a biztosí- tási biztosítási összeget. b) Amennyiben a sérült, illetve megsemmisült vagyontárgy a káridőponttól számított egy éven belül nem kerül helyreállításra, illetve pótlásra, újraelőállításra, a Biztosító a vagyontárgy korának, elhasználódásának, rongáló- dásának rongá- lódásának figyelembevételével megállapított káridőponti (avult) értéket (részkárnál az annak megfelelő részérté- ketrész- értéket) tekinti a kártérítési összeg maximumának. c) A biztosító az utánpótlási új értéket a kár időpontjára vonatkoztatja. d) Ha a káresemény időpontjában a Biztosított vagyontárgy, vagyoncsoport biztosítási összege kisebb, mint a – feltétel 1.7.1, 1.7.2. pontjában meghatározott biztosítási összeg megállapítási módszer szerinti – tényleges érték (alulbiztosítás), akkor a biztosító a kárt csak olyan mértékben téríti meg, ahogy a biztosítási összeg a tényleges értékhez aránylik (arányos kártérítés). Az alulbiztosítás tényét a kárrendezés során a biztosító a szer- ződés szerződés minden egyes tételesen felsorolt vagyontárgyánál, vagyoncsoportjánál külön-külön vizsgálja. e) Ha a biztosítási összeg magasabb, mint közvetlenül a biztosítási esemény előtti a biztosítás módszerével meg- határozott meghatározott érték (túlbiztosítás), a Biztosító a keletkezett kárt az utánpótlási érték erejéig téríti meg, az utánpót- lási utánpótlási érték és a biztosítási összeg különbözetére az adott biztosítási időszakra járó biztosítási díjat Biztosított részére visszafizeti. f) Idegen tulajdonú vagyontárgyak (kivétel a lízing, tartós bérlet) esetében a Biztosító – e vagyontárgyak biztosí- tási összegén belül – a keletkezett kárt káridőponti avult értéken téríti meg. g) Ha a helyreállítás, illetve pótlás során nem az eredeti állapot jön létre, a Biztosító csak az eredeti állapot hely- reállításának számított költségeit téríti meg. h) A Biztosító nem téríti meg az összetartozó vagyontárgyak esetén (ide értve a gépek, gépi berendezések, készü- lékek készülékek tartalék alkatrészeit is) azt az értékcsökkenést, amelyet a nem károsodott vagyontárgyak a többi vagyon- tárgy vagyontárgy megrongálódása, vagy megsemmisülése miatt elszenvedtek. i) A Biztosító az általános forgalmi adót abban az esetben téríti meg, ha a Biztosítottnak a helyreállítással, pótlás- sal pót- lással kapcsolatban általános forgalmi adó fizetési kötelezettsége van, és a Biztosított az általános forgalmi adót nem igényelheti vissza. j) A Biztosító a hasznosítható maradvány értékét a kártérítési összegből levonja.

Appears in 1 contract

Samples: Perfekt Géptörés És Üzemszünet Biztosítás