Common use of A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei Clause in Contracts

A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei. 5.1 A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át. 5.2 A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott. 5.3 A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtől. A Képző szerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását. 5.4 A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését követően jogosult az e-Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-learning képzésben való részvételre. A Tanuló jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntart. Ebből következően tilos az e-learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni. 5.5 A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Xxxxx szervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az általa megadott felhasználóneve, és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért a Képző szerv nem felel. 5.6 A Képző szerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek vagy más félnek okozott károkért. 5.7 A Tanuló tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek. 5.8 Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit. 5.9 Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) megkezdésekor (az e- Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: GKM rendelet) adatokat. 5.10 Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv legalább 5 évig megőrzi és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja. 5.11 A Képző szerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül.

Appears in 11 contracts

Samples: Felnőttképzési Szerződés, Felnőttképzési Szerződés, Általános Szerződési Feltételek

A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei. 5.1 A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át. 5.2 A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott. 5.3 A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtől. A Képző szerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását. 5.4 A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését követően jogosult az e-Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-learning képzésben való részvételre. A Tanuló a jelen szerződés aláírását, valamint az aláírt szerződés Xxxxx szervhez való visszajuttatását követően jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntart. Ebből következően tilos az e-e- learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni. 5.5 A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Xxxxx szervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az általa megadott felhasználóneve, és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért a Képző szerv nem felel. 5.6 A Képző szerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek vagy más félnek okozott károkért. 5.7 A Tanuló tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek. 5.8 Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit. 5.9 Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) megkezdésekor (az e- Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: GKM rendelet) adatokat. 5.10 Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv legalább 5 évig megőrzi és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja. 5.11 A Képző szerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül.

Appears in 9 contracts

Samples: Felnőttképzési Szerződés, Felnőttképzési Szerződés, Általános Szerződési Feltételek

A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei. 5.1 A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át. 5.2 A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott. 5.3 A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtől. A Képző szerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását. 5.4 A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését követően jogosult az e-Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-e- learning képzésben való részvételre. A Tanuló a jelen szerződés aláírását, valamint az aláírt szerződés Xxxxx szervhez való visszajuttatását követően jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntart. Ebből következően tilos az e-e- learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni. 5.5 A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Xxxxx Képző szervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az általa megadott felhasználóneve, és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért a Képző szerv nem felel. 5.6 A Képző szerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek vagy más félnek okozott károkért. 5.7 A Tanuló tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek. 5.8 Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit. 5.9 Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) megkezdésekor (az e- Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: GKM rendelet) adatokat. 5.10 Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv legalább 5 évig megőrzi és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja. 5.11 A Képző szerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Felnőttképzési Szerződés

A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei. 5.1 A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át. 5.2 A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott. 5.3 A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtől. A Képző szerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását. 5.4 A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését követően jogosult az e-Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-learning képzésben való részvételre. A Tanuló a jelen szerződés aláírását, valamint az aláírt szerződés Xxxxx szervhez való visszajuttatását követően jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntart. Ebből következően tilos az e-e- learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni. 5.5 A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Xxxxx szervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az általa megadott felhasználóneve, és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért a Képző szerv nem felel. 5.6 A Képző szerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek vagy más félnek okozott károkért. 5.7 A Tanuló tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek. 5.8 Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit. 5.9 Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) megkezdésekor (az e- Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: GKM rendelet) adatokat. 5.10 Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv legalább 5 évig megőrzi és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja. 5.11 A Képző szerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül.

Appears in 2 contracts

Samples: Felnőttképzési Szerződés, Felnőttképzési Szerződés

A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei. 5.1 A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át. 5.2 A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott. 5.3 A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtől. A Képző szerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását. 5.4 A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését követően jogosult az e-Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-e- learning képzésben való részvételre. A Tanuló jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntart. Ebből következően tilos az e-e- learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni. 5.5 A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Xxxxx Képző szervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az általa megadott felhasználóneve, és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért a Képző szerv nem felel. 5.6 A Képző szerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek vagy más félnek okozott károkért. 5.7 A Tanuló tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek. 5.8 Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit. 5.9 Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) megkezdésekor (az e- Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: GKM rendelet) adatokat. 5.10 Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv legalább 5 évig megőrzi és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja. 5.11 A Képző szerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Felnőttképzési Szerződés

A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei. 5.1 A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át. 5.2 . A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott. 5.3 . A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtől. A Képző szerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását. 5.4 . A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését követően jogosult az e-Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-learning képzésben való részvételre. A Tanuló jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntart. Ebből következően tilos az e-learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni. 5.5 . A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Xxxxx szervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az általa megadott felhasználóneve, és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért a Képző szerv nem felel. 5.6 . A Képző szerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek vagy más félnek okozott károkért. 5.7 . A Tanuló tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek. 5.8 . Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit. 5.9 . Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) megkezdésekor (az e- e-Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: GKM rendelet) adatokat. 5.10 . Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv legalább 5 évig megőrzi és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja. 5.11 . A Képző szerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül. A Képző szervet nem terheli felelősség, amennyiben szolgáltatás nyújtása az érdekkörén kívül eső, elháríthatatlan ok miatt válik átmenetileg vagy tartósan lehetetlenné. Ez nem érinti a Tanuló díjfizetési kötelezettségét. A Képző szerv az 5.11 pontban megjelölt e-learning képzések, valamint az e-Titán Rendszer rendelkezésre állását éves szinten legalább 96%-os hozzáféréssel biztosítja. A Képző szerv, az e-Titán Rendszer üzemeltetője jogosult a Tanulók részére közvetlenül is e-mailben értesítést küldeni az e-Titán Rendszer tervezett karbantartásairól, valamint a Tanulók által elvégzett képzések értékelésével kapcsolatban. Az e-Titán Rendszer használatához, eléréséhez, valamint az e-learning képzésben való részvételhez a legalább az alábbi informatikai környezettel kell rendelkezni: Támogatott böngészők (legutóbbi 2 verzió, amely legalább 6 hónapja került kiadásra): Microsoft Edge , Mozilla Firefox, Google Chrome Képernyőfelbontás: minimum 1024x768 Internet letöltési sebesség: minimum 768 Kbps A nem megfelelő informatikai háttér miatti felhasználási zavarokért a Képző szervet nem terheli felelősség. A Képző szerv semmilyen körülmények között nem tartozik kártérítési felelősséggel, ideértve korlátozás nélkül a közvetlen, vagy a közvetett, speciális, esetleges következményekért, veszteségért, költségért való felelősséget, amelyek a szolgáltatás használatával kapcsolatban keletkeznek. A Képző szerv jogosult a Tanuló kifejezett beleegyezése esetén, az általa önkéntesen megadott e-mail címére az új, vagy meglévő szolgáltatásairól tájékoztatást küldeni.

Appears in 2 contracts

Samples: Felnőttképzési Szerződés, Felnőttképzési Szerződés

A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei. 5.1 A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át. 5.2 . A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott. 5.3 . A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtől. A Képző szerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását. 5.4 . A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését követően jogosult az e-Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-learning képzésben való részvételre. A Tanuló a jelen szerződés aláírását, valamint az aláírt szerződés Xxxxx szervhez való visszajuttatását követően jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntart. Ebből következően tilos az e-learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni. 5.5 . A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Xxxxx szervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az általa megadott felhasználóneve, és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért a Képző szerv nem felel. 5.6 . A Képző szerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek vagy más félnek okozott károkért. 5.7 . A Tanuló tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek. 5.8 . Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit. 5.9 . Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) megkezdésekor (az e- e-Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: GKM rendelet) adatokat. 5.10 . Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv legalább 5 évig megőrzi és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja. 5.11 . A Képző szerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül. A Képző szervet nem terheli felelősség, amennyiben szolgáltatás nyújtása az érdekkörén kívül eső, elháríthatatlan ok miatt válik átmenetileg vagy tartósan lehetetlenné. Ez nem érinti a Tanuló díjfizetési kötelezettségét. A Képző szerv az 5.11 pontban megjelölt e-learning képzések, valamint az e-Titán Rendszer rendelkezésre állását éves szinten legalább 96%-os hozzáféréssel biztosítja. A Képző szerv, az e-Titán Rendszer üzemeltetője jogosult a Tanulók részére közvetlenül is e-mailben értesítést küldeni az e-Titán Rendszer tervezett karbantartásairól, valamint a Tanulók által elvégzett képzések értékelésével kapcsolatban. Az e-Titán Rendszer használatához, eléréséhez, valamint az e-learning képzésben való részvételhez a legalább az alábbi informatikai környezettel kell rendelkezni: Támogatott böngészők (legutóbbi 2 verzió, amely legalább 6 hónapja került kiadásra): Microsoft Edge , Mozilla Firefox, Google Chrome Képernyőfelbontás: minimum 1024x768 Internet letöltési sebesség: minimum 768 Kbps A nem megfelelő informatikai háttér miatti felhasználási zavarokért a Képző szervet nem terheli felelősség. A Képző szerv semmilyen körülmények között nem tartozik kártérítési felelősséggel, ideértve korlátozás nélkül a közvetlen, vagy a közvetett, speciális, esetleges következményekért, veszteségért, költségért való felelősséget, amelyek a szolgáltatás használatával kapcsolatban keletkeznek. A Képző szerv jogosult a Tanuló kifejezett beleegyezése esetén, az általa önkéntesen megadott e-mail címére az új, vagy meglévő szolgáltatásairól tájékoztatást küldeni.

Appears in 2 contracts

Samples: Felnőttképzési Szerződés, Felnőttképzési Szerződés

A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei. 5.1 A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át. 5.2 A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott. 5.3 A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtől. A Képző szerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását. 5.4 A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését követően jogosult az e-Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-e- learning képzésben való részvételre. A Tanuló jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntart. Ebből következően tilos az e-e- learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni. 5.5 A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Xxxxx szervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az általa megadott felhasználóneve, és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért a Képző szerv nem felel. 5.6 A Képző szerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek vagy más félnek okozott károkért. 5.7 A Tanuló tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek. 5.8 Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit. 5.9 Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) megkezdésekor (az e- Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: GKM rendelet) adatokat. 5.10 Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv legalább 5 évig megőrzi és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja. 5.11 A Képző szerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei. 5.1 A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át. 5.2 . • A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott. 5.3 . • A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtőlKépzőszervtől. A Képző szerv Képzőszerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását. 5.4 . • A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését követően jogosult az e-Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-e- learning képzésben való részvételre. A Tanuló a jelen szerződés aláírását, valamint az aláírt szerződés Képzőszervhez való visszajuttatását követően jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-e- learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntart. Ebből következően tilos az e-learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni. 5.5 . • A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Xxxxx szervet Képzőszervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az általa megadott felhasználóneve, és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért a Képző szerv Képzőszerv nem felel. 5.6 . • A Képző szerv Képzőszerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül anélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek Képzőszervnek vagy más félnek okozott károkért. 5.7 . • A Tanuló tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek. 5.8 . • Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit. 5.9 . • Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) megkezdésekor (az e- e-Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: GKM rendelet) adatokat. 5.10 . • Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv Képzőszerv legalább 5 évig megőrzi megőrzi, és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja. 5.11 . • A Képző szerv Képzőszerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-e- learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 7×24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül. • A Képzőszervet nem terheli felelősség, amennyiben szolgáltatás nyújtása az érdekkörén kívül eső, elháríthatatlan ok miatt válik átmenetileg vagy tartósan lehetetlenné. Ez nem érinti a Tanuló díjfizetési kötelezettségét. A Képző szerv az 5.11 pontban megjelölt e-learning képzések, valamint az e-Titán Rendszer rendelkezésre állását éves szinten legalább 96%-os hozzáféréssel biztosítja. • A Képzőszerv, az e-Titán Rendszer üzemeltetője jogosult a Tanulók részére közvetlenül is e- mailben értesítést küldeni az e-Titán Rendszer tervezett karbantartásairól, valamint a Tanulók által elvégzett képzések értékelésével kapcsolatban. • Az e-Titán Rendszer használatához, eléréséhez, valamint az e-learning képzésben való részvételhez legalább az alábbi informatikai környezettel kell rendelkezni: Támogatott böngészők (legutóbbi 2 verzió, amely legalább 6 hónapja került kiadásra): Microsoft Edge, Mozilla Firefox, Google Chrome Képernyőfelbontás: minimum 1024×768 Internet letöltési sebesség: minimum 768 Kbps A nem megfelelő informatikai háttér miatti felhasználási zavarokért a Képzőszervet nem terheli felelősség. • A Képzőszerv semmilyen körülmények között nem tartozik kártérítési felelősséggel, ideértve korlátozás nélkül a közvetlen, vagy a közvetett, speciális, esetleges következményekért, veszteségért, költségért való felelősséget, amelyek a szolgáltatás használatával kapcsolatban keletkeznek. • A Képzőszerv jogosult a Tanuló kifejezett beleegyezése esetén, az általa önkéntesen megadott e- mail címére az új, vagy meglévő szolgáltatásairól tájékoztatást küldeni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei. 5.1 A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át. 5.2 A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-e- learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott. 5.3 A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtől. A Képző szerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását. 5.4 A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését követően jogosult az e-Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-learning képzésben való részvételre. A Tanuló a jelen szerződés aláírását, valamint az aláírt szerződés Xxxxx szervhez való visszajuttatását követően jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntart. Ebből következően tilos az e-e- learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni. 5.5 A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Xxxxx szervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az általa megadott felhasználóneve, és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. jutott Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért a Képző szerv nem felel. 5.6 A Képző szerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül anélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek vagy más félnek okozott károkért. 5.7 A Tanuló tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek. 5.8 Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-e- learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit. 5.9 Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) megkezdésekor (az e- Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: GKM rendelet) adatokat. 5.10 Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv legalább 5 évig megőrzi és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja. 5.11 A Képző szerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül.

Appears in 1 contract

Samples: Képzési Szerződés

A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei. 5.1 5.1. A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át. 5.2 5.2. A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott. 5.3 5.3. A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtől. A Képző szerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását. 5.4 5.4. A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését díjmegfizetését követően jogosult az e-Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-learning képzésben való részvételre. A Tanuló a jelen szerződés aláírását, valamint az aláírt szerződés Xxxxx szervhez való visszajuttatását követően jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntartfenntartja. Ebből következően tilos az e-learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni. 5.5 5.5. A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Xxxxx szervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az a általa megadott felhasználóneve, felhasználóneve és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért kérőkért a Képző szerv nem felelfele. 5.6 5.6. A Képző szerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő felmerült károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez ezt a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek vagy más félnek okozott károkért. 5.7 5.7. A Tanuló tudomásul veszi, hogy az a e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az azok e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek. 5.8 5.8. Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-e- Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit. 5.9 5.9. Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) tanfolyam megkezdésekor (az e- e-Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása oktatását indítás gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: továbbiakban GKM rendelet) adatokat. 5.10 5.10. Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv legalább 5 évig megőrzi és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja. 5.11 5.11. A Képző szerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 7×24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül.

Appears in 1 contract

Samples: E Learning Training Agreement

A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei. 5.1 A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át. 5.2 A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott. 5.3 A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtől. A Képző szerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását. 5.4 A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését követően jogosult az e-Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-learning képzésben való részvételre. A Tanuló a jelen szerződés aláírását, valamint az aláírt szerződés Képző szervhez való visszajuttatását követően jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntart. Ebből következően tilos az e-e- learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni. 5.5 A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Xxxxx Képző szervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az általa megadott felhasználóneve, és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért a Képző szerv nem felel. 5.6 A Képző szerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek vagy más félnek okozott károkért. 5.7 A Tanuló tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek. 5.8 Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit. 5.9 Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) megkezdésekor (az e- Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: GKM rendelet) adatokat. 5.10 Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv legalább 5 évig megőrzi és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja. 5.11 A Képző szerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül.

Appears in 1 contract

Samples: Felnőttképzési Szerződés

A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei. 5.1 A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át. 5.2 A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott. 5.3 A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtől. A Képző szerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását. 5.4 A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését követően jogosult az e-Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-learning képzésben való részvételre. A Tanuló a jelen szerződés aláírását, valamint az aláírt szerződés Xxxxx szervhez való visszajuttatását követően jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntart. Ebből következően tilos az e-e- learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni. 5.5 A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Xxxxx szervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az általa megadott felhasználóneve, és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért a Képző szerv nem felel. 5.6 A Képző szerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül anélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek vagy más félnek okozott károkért. 5.7 A Tanuló tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek. 5.8 Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit. 5.9 Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) megkezdésekor (az e- Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: GKM rendelet) adatokat. 5.10 Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv legalább 5 évig megőrzi és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja. 5.11 A Képző szerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül.

Appears in 1 contract

Samples: Képzési Szerződés

A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei. 5.1 4.1 A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át. 5.2 4.2 A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott. 5.3 4.3 A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtől. A Képző szerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását. 5.4 4.4 A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését követően jogosult az e-e- Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-learning képzésben való részvételre. A Tanuló jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-tanfolyam- igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntart. Ebből következően tilos az e-learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni. 5.5 4.5 A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Xxxxx szervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az általa megadott felhasználóneve, és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért a Képző szerv nem felelvállal felelősséget. 5.6 4.6 A Képző szerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek vagy más félnek okozott károkért. 5.7 4.7 A Tanuló tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek. 5.8 4.8 Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit. 5.9 4.9 Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) megkezdésekor (az e- e-Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: GKM rendelet) adatokat.) 5.10 4.10 Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv legalább 5 évig megőrzi és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja. 5.11 4.11 A Képző szerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 7×24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-e- learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül. 4.12 A Képző szervet nem terheli felelősség, amennyiben szolgáltatás nyújtása az érdekkörén kívül eső, elháríthatatlan ok miatt válik átmenetileg vagy tartósan lehetetlenné. Ez nem érinti a Tanuló díjfizetési kötelezettségét. A Képző szerv az 5.11 pontban megjelölt e-learning képzések, valamint az e-Titán Rendszer rendelkezésre állását éves szinten legalább 96%-os hozzáféréssel biztosítja. 4.13 A Képző szerv, az e-Titán Rendszer üzemeltetője jogosult a Tanulók részére közvetlenül is e-mailben értesítést küldeni az e-Titán Rendszer tervezett karbantartásairól, valamint a Tanulók által elvégzett képzések értékelésével kapcsolatban. 4.14 Az e-Titán Rendszer használatához, eléréséhez, valamint az e- learning képzésben való részvételhez a legalább az alábbi informatikai környezettel kell rendelkezni: Támogatott böngészők (legutóbbi 2 verzió, amely legalább 6 hónapja került kiadásra): Microsoft Edge , Mozilla Firefox, Google Chrome Képernyőfelbontás: minimum 1024×768 Internet letöltési sebesség: minimum 768 Kbps A nem megfelelő informatikai háttér miatti felhasználási zavarokért a Képző szervet nem terheli felelősség. • A Képző szerv semmilyen körülmények között nem tartozik kártérítési felelősséggel, ideértve korlátozás nélkül a közvetlen, vagy a közvetett, speciális, esetleges következményekért, veszteségért, költségért való felelősséget, amelyek a szolgáltatás használatával kapcsolatban keletkeznek. • A Képző szerv jogosult a Tanuló kifejezett beleegyezése esetén, az általa önkéntesen megadott e-mail címére az új, vagy meglévő szolgáltatásairól tájékoztatást küldeni.

Appears in 1 contract

Samples: E Learning Training Terms and Conditions

A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei. 5.1 4.1 A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át. 5.2 4.2 A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott. 5.3 4.3 A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtől. A Képző szerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását. 5.4 4.4 A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését követően jogosult az e-Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-learning képzésben való részvételre. A Tanuló jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntart. Ebből következően tilos az e-learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni. 5.5 4.5 A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Xxxxx szervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az általa megadott felhasználóneve, és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért a Képző szerv nem felel.nem 5.6 4.6 A Képző szerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek vagy más félnek okozott károkért. 5.7 4.7 A Tanuló tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek. 5.8 4.8 Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit. 5.9 4.9 Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) megkezdésekor (az e- e-Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: GKM rendelet) adatokat.) 5.10 4.10 Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv legalább 5 évig megőrzi és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja. 5.11 4.11 A Képző szerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 7×24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei. 5.1 A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át. 5.2 A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott. 5.3 A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtől. A Képző szerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását. 5.4 A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését követően jogosult az e-Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-e- learning képzésben való részvételre. A Tanuló a jelen szerződés aláírását, valamint az aláírt szerződés Xxxxx szervhez való visszajuttatását követően jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntart. Ebből következően tilos az e-e- learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni. 5.5 A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Xxxxx szervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az általa megadott felhasználóneve, és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért a Képző szerv nem felel. 5.6 A Képző szerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek vagy más félnek okozott károkért. 5.7 A Tanuló tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek. 5.8 Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit. 5.9 Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) megkezdésekor (az e- Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: GKM rendelet) adatokat. 5.10 Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv legalább 5 évig megőrzi és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja. 5.11 A Képző szerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei. 5.1 A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át. 5.2 A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott. 5.3 A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtől. A Képző szerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását. 5.4 A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését követően jogosult az e-Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-learning képzésben való részvételre. A Tanuló elfogadását követően jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntart. Ebből következően tilos az e-e- learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni. 5.5 A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Xxxxx szervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az általa megadott felhasználóneve, és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért a Képző szerv nem felel. 5.6 A Képző szerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek vagy más félnek okozott károkért. 5.7 A Tanuló tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek. 5.8 Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit. 5.9 Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) megkezdésekor (az e- Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: GKM rendelet) adatokat. 5.10 Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv legalább 5 évig megőrzi és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja. 5.11 A Képző szerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül.

Appears in 1 contract

Samples: Felnőttképzési Szerződés