Felek jogai és kötelezettségei mintaszakaszok

Felek jogai és kötelezettségei. 1. Megrendelő vállalja, hogy a feladatok ellátását befolyásoló eseményekről, azok bekövetkezését megelőzően 1 munkanappal írásban (elektronikus levélben) értesíti Vállalkozót. A tényleges elszámolás a tételesen megrendelt és Vállalkozó által ténylegesen teljesített feladat alapján utólagosan történik. 2. Vállalkozó kötelezi magát, hogy a jelen szerződés szerinti feladatokat az 1. számú mellékletben és a jelen szerződésben foglaltaknak megfelelően, a szükséges szakemberek és technikai eszközök folyamatos rendelkezésre állásának biztosításával, a jogszabályi és egyéb szakmai szabályok előírásának betartásával, valamennyi szükséges engedély birtokában látja el. 3. Megrendelő köteles Vállalkozó megfelelő teljesítését elfogadni, továbbá teljesítés esetén a vállalkozási díjat a jelen szerződésben foglaltak szerint részére megfizetni. 4. Vállalkozó kijelenti és szavatolja, hogy megfelelő források állnak rendelkezésére a jelen szerződés teljesítésére, amelynek aláírásával érvényes és végrehajtható kötelezettségei keletkeznek. 5. Megrendelő a feladatok ellátását jogosult ellenőrizni és annak mindenkori állásáról a Vállalkozótól információt kérni. Vállalkozó a Megrendelő utasítása szerint köteles eljárni. 6. Megrendelő köteles mindazon tényt, információt, adatot vagy dokumentumot megfelelő időben Vállalkozó rendelkezésére bocsátani, amelyek a jelen szerződés szerződésszerű teljesítéséhez szükségesek. 7. Feleket a jelen szerződés hatálya alatt, különösen a tájékoztatás terén, fokozott együttműködési kötelezettség terheli. 8. Felek kötelesek egymást haladéktalanul tájékoztatni minden olyan körülményről, amely a szerződés teljesítését érinti, különösen azokról, amelyek a szerződés teljesítését akadályozhatják, vagy veszélyeztethetik. Megrendelő az értesítés elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből eredő kárért teljes felelősséggel tartozik. Amennyiben a szerződés teljesítése során bármikor a Vállalkozó számára olyan körülmény áll elő, amely akadályozza az időben történő teljesítést, úgy Vállalkozó haladéktalanul értesíti a Megrendelőt. 9. Vállalkozó alvállalkozó igénybevételére nem jogosult. 10. Vállalkozó felelős a képviselője, alkalmazottja által okozott károkért. Károkozás esetén a Megrendelő és a Vállalkozó kár felvételére megbízott képviselőjével jegyzőkönyvet vesz fel, amely tartalmazza a pontos káreseményt és az okozott kár mértékét. Megrendelő a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkért teljes (anyagi) felelősséget vállal. Felek megállapodnak, hogy...
Felek jogai és kötelezettségei. 6.1 Az Képző szerv vállalja, hogy a Tanuló számára biztosítja az e-Titán Rendszer korlátozott felhasználását. 6.2 Az Képző szerv, illetve közreműködője a vizsgák pontos időpontját – amennyiben ezt az illetékes hatóságtól kapott tájékoztatás időpontja lehetővé teszi - öt nappal előbb közli a Tanulóval. 6.3 A(z) Képző szerv vállalja, hogy amennyiben a képzés része a Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés (Bü) tantárgy, úgy biztosítja az oktatáshoz szükséges helyiséget. 6.4 A Tanuló elfogadja a képzés oktatás rendjét, és vállalja, hogy teljesíti az oktatás rendjébe illesztett vizsgákat. A Tanuló köteles betartani a biztonsági, egészségügyi és munkavédelmi előírásokat, nem tanúsít olyan magatartást, amely oktatóit, illetve az Képző szerv érdekeit sértené vagy károsítaná. 6.5 A Tanuló tudomásul veszi, hogy szándékos vagy gondatlanságból elkövetett károkozás esetén az okozott kárt köteles megfizetni. A Tanuló tudomásul veszi azt is, hogy a jelen szerződésben vállalt kötelezettségeit nem teljesíti, úgy az Képző szerv jogosult a szerződést egyoldalú nyilatkozattal megszüntetni. 6.6 A Képző szerv tájékoztatja a tanulót arról, hogy a Felnőttképzési törvény 15. § (1) bekezdés ab) pontjában meghatározott kötelezettségének eleget téve a tanuló természetes személyazonosító adataira, elektronikus levelezési címére és adóazonosító jelére vonatkozó adatokat szolgáltat a felnőttképzési államigazgatási szerv részére a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerében. A Képző szerv jelen szerződésben tájékoztatja a tanulót arról, hogy a Polgár Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:7. § (3) bekezdése szerinti módon megtett jognyilatkozatában az adattovábbítást megtilthatja. 6.7 A Tanuló kijelenti, hogy megismerte és elfogadja az Képző szerv által a Képző szerv [weblap címe] oldalon közzétett írásos tájékoztatót, valamint Képző szerv honlapon közzétett, az e-Titán Rendszer alkalmazására vonatkozó Általános Szerződési Feltételeket (a továbbiakban: ÁSZF). 6.8 A Tanuló elfogadja, hogy az Képző szerv az e-Titán Rendszer alkalmazására vonatkozó ÁSZF- et jogosult egyoldalúan módosítani. A módosításról, annak hatályba lépése előtt előzetesen értesíti a Tanulót a Képző szerv [weblap címe] honlapon keresztül, Az ÁSZF módosításának hatályba lépését követően a felek jogviszonyára az ÁSZF megváltozott rendelkezéseit kell alkalmazni. Az ÁSZF módosítás elfogadásának minősül, ha a Tanuló az ÁSZF-módosítás hatályba lépését követően az Képző szerv szolgáltatását továbbra is igénybe veszi. 6.9 ...
Felek jogai és kötelezettségei. 4.1. Az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésének a) pontja alapján jelen jogügylet energetikai tanúsítvány-készítési kötelezettség alá esik, így jelen Szerződés aláírását követően legkésőbb a Bérlemény birtokba adásával egyidejűleg Bérbeadó átadja a kiállított energetikai tanúsítványt Bérlő részére. 4.2. Bérlő köteles a szükséges hatósági-, illetve telephely működtetési engedélyeket beszerezni és Bérbeadó részére jelen Szerződés hatálybalépésétől számított 60 (hatvan) napon belül bemutatni, ennek elmulasztásából származó minden jogi- és anyagi következmény Bérlőt terheli. Felek megállapodnak, hogy amennyiben Bérlő a szükséges hatósági, illetve telephely- működtetési engedélyeket az 1.1. pontban meghatározott tevékenység végzéséhez nem kapja meg, kártalanításra, kártérítésre, a Bérleti díj és / vagy az ajánlati biztosíték összegének visszatérítésére nem tarthat igényt, továbbá Bérbeadó jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani. 4.3. Bérlő kijelenti, hogy a jelen Szerződés aláírásakor kizárólag a 2. számú mellékletben szereplő bankszámlákkal rendelkezik és kötelezettséget vállal arra, hogy jelen Szerződés hatálybalépésétől számított 8 (nyolc) napon belül köteles a 2. számú mellékletben felsorolt bankszámlákra szóló, a bank által aláírt eredeti beszedési megbízásra szóló felhatalmazó levelet átadni Bérbeadó részére. Bérlő kötelezi magát arra, hogy új bankszámla nyitása esetén, amely beszedési megbízással terhelhető a számlavezető pénzintézeténél haladéktalanul bejelenti a Bérbeadó beszedési megbízás benyújtására vonatkozó jogosultságát és haladéktalanul köteles Bérbeadó rendelkezésére bocsátani az ezen bankszámlájára vonatkozó, a beszedési megbízás benyújtásához szükséges felhatalmazó nyilatkozatot. A felhatalmazó levél tartalmában rendelkezni kell az okirat csatolása nélküli beszedésről, a részteljesítés engedélyezéséről és a pénzügyi fedezethiány miatt nem teljesíthető fizetési megbízás esetére a követelés 35 (harmincöt) napra való sorba állításáról. A beszedési megbízás felső határa, sem a sorba állítás időtartama nem lehet külön meghatározva. A felhatalmazás visszavonása a Szerződéshez kapcsolódó pénzügyi elszámolások lezárását követően a Bérbeadó írásbeli hozzájárulásával lehetséges. Felek megállapodnak abban, hogy Bérbeadó jogosult beszedési megbízással fordulni Bérlő bármely bankja felé, Bérlő előzetes értesítése nélkül, bármely időpontban, bármilyen összegű és bármilyen jo...
Felek jogai és kötelezettségei. 1.3.1 A Szolgáltató vállalja, hogy az Office Hirdető részére az 1.8.1. ponttal összhangban folyamatosan biztosítja az xxxxxxxx.xxx – Office Szolgáltatásait, amennyiben az Office Hirdető a szolgáltatások igénybevételének feltételeit teljesíti a jelen ÁSZF-ben foglaltaknak megfelelően. 1.3.2 Az Office Szolgáltatások aktiválásához előfizetési díjhoz kötött szolgáltatások esetén az előfizetési díjnak a Szolgáltatóhoz történő beérkezése szükséges. A Szolgáltató vállalja, hogy az előfizetési díj beérkezését követően az xxxxxxxx.xxx – office szolgáltatása az Office Hirdető részére 2 (két) munkanapon belül elérhető és működőképes. 1.3.3 Amennyiben a szolgáltatások igénybevétele előzetes díjfizetéshez kötött és az Office Hirdető befizetett egyenlege a rendelkezésre állási időszak lejártakor az addig igénybe vett szolgáltatások következő időszakra történő előfizetésére nem elegendő, a Szolgáltató az Office Hirdető hozzáférését az Office Szolgáltatásokhoz megszünteti. A Szolgáltató vállalja, hogy a Szolgáltatási Díj beérkeztével a felületet legkésőbb 2 (kettő) munkanapon belül újra elérhetővé teszi az Office Hirdető részére. Jelen pont alkalmazásában befizetett egyenleg alatt a Szolgáltatási Díjnak azon részét kell érteni, melyet az Office Hirdető a Szolgáltató előre kiállított elektronikus számlája ellenében negyedévente előre fizet meg, illetve – amennyiben a feltöltés lehetősége technikailag biztosított – amely általa ugyanezen célból feltöltésre kerül. A jelen pont értelmében befizetett egyenlegbe az extra szolgáltatások díja nem számít bele. 1.3.4 Az Office Hirdető tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató oldalain a cégnevét kell használnia. Cégnevétől eltérő megjelenést csak akkor választhat, ha azzal nem sérti más, a Szolgáltatóval szerződéses viszonyban álló Hirdető névhasználathoz fűződő jogát. Amennyiben Szolgáltatóhoz a szerződéses időtartam alatt újabb Hirdető érkezik, aki jogszerűen használja az Office Hirdető által választott cégnevétől eltérő irodanevet, úgy az Office Hirdető köteles a névhasználatot a jogosultnak átengedni és új irodanevet választani. 1.3.5 Az Office Hirdető tudomásul veszi, hogy az xxxxxxxx.xxx adatbázisába adatokat csak manuálisan, vagy a Szolgáltató által rendszeresített és üzemeltetett alkalmazás segítségével a saját adatbázisából tölthet fel. Minden ettől eltérő esetben a Szolgáltató jogosult az ÁSZF-ben a szerződésszegés esetére rögzített jogi lépéséket megtenni, valamint az automatikus adatrögzítésre használt szolgáltatást technikai...
Felek jogai és kötelezettségei. 4.1. Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat és dokumentumokat a Vállalkozó által adott adatbekérőben, illetve dokumentum listában foglaltak szerint. 4.2. Vállalkozó az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (pl. mérőóra cseréje, mérőhely szabványosítása, teljesítmény bővítés, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) ill. határidők betartásáért, továbbá az ügyintézés során a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáért, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért nem vállal felelősséget. 4.3. Amennyiben a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meg, úgy ennek felelőssége a Vállalkozót terheli és a hibát a saját költségén kijavítja. 4.4. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként a munkaterületet az alábbiak szerint biztosítja a Vállalkozó részére: ▪ bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanba, feljutás a tetőre, a kivitelezés teljes időtartama alatt, ▪ a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, az inverter és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (pl. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a használaton kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése nem része a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, ▪ építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. ▪ a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása. 4.5. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget és a munkaterület az előzetes egyeztetések ellenére nem alkalmas a kivitelezésre (így különösen, de nem kizárólagosan nem áll készen a tető, nincs kiépített villamos h...
Felek jogai és kötelezettségei. A 2.1. pontban foglaltakra tekintettel az Egyetem a Szakdolgozatot a titoktartás szabályai és a Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatban foglaltak szerint köteles kezelni. Az Egyetem vállalja, hogy a Szakdolgozatot üzleti titokként kezeli, azt a szerződés időtartama alatt harmadik személyek tudomására nem hozza, illetve semmilyen módon nem teszi hozzáférhetővé a Társaság előzetes írásbeli engedélye nélkül. Társaság kijelenti, hogy a Debreceni Egyetem Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának a titkosított szakdolgozatok kezelésének eljárási rendjében (a továbbiakban: TVSZ) foglaltakat megismerte és az abban foglalt rendelkezéseket a jelen megállapodás alkalmazásának vonatkozásában elfogadja. A TVSZ elérhető az alábbi linken: Az Egyetem vállalja, hogy a TVSZ szerint eljárásrend alkalmazásával kerül sor a titkosított Szakdolgozat megvédésére. A 3.1. pontban előírt titoktartási kötelezettség alól kivételt képez a Szakdolgozat megvédésének folyamata, ahol az értékelő bizottság tagjai – előzetes titoktartási nyilatkozat aláírását követően – megismerik a Szakdolgozat tartalmát. Az Egyetem kötelezettséget vállal arra, hogy kizárólag azok a munkavállalói ismerhetik meg a Szakdolgozat tartalmát, akik tekintetében ez feltétlenül szükséges a Szakdolgozat intézményen belüli, szabályos kezelése céljából. Az Egyetem köteles gondoskodni arról, hogy a titoktartási kötelezettség kiterjed az Egyetem munkavállalóira. Társaság tudomásul veszi, hogy a Szakdolgozat elektronikus pdf formátumú változata a TVSZ értelmében feltöltésre kerül a Debreceni Egyetem Elektronikus Archívumába (DEA), ahol lehetőség van a titkosításhoz szükséges elérési jogosultsági szint beállítására. Felek megállapodnak, hogy a TVSZ-ben foglalt szabályok szerint a titkosított Szakdolgozat kapcsán az alábbi adatok nyilvánosak, azaz nem képezik jelen megállapodás tárgyát:
Felek jogai és kötelezettségei. A Közszolgáltatónak e szerződés keretében nyújtott támogatás közpénznek minősül, melyre vonatkozóan a közpénzek felhasználására, ellenőrzésére, a közzétételi kötelezettségre és az átláthatóság szabályaira vonatkozó jogszabályokat megfelelően alkalmazni kell. A szerződés hatálya alatt, és a megszűnését követően is mindkét fél köteles titokként kezelni az általa megszerzett információkat, és azokat csak annyiban hozhatják nyilvánosságra, amennyiben az a szerződésben foglalt feladat megvalósításához nélkülözhetetlen, illetve amennyiben ahhoz a másik szerződő fél hozzájárult. A Közszolgáltató jogai: jogosult a közszolgáltatási kötelezettség teljesítése mellett, a meglévő kapacitásainak kihasználásával – az alapító okiratával nem ellentétes módon – vállalkozási tevékenységet folytatni, amely nem veszélyeztetheti a közszolgáltatási kötelezettség teljesítését. A Közszolgáltató kötelezettségei: köteles megfelelni a rá vonatkozó jogszabályoknak, különösen az olyan rendelkezéseknek, amelyek esetében a megfelelés hiánya veszélyezteti a közszolgáltatási kötelezettség teljesítését; köteles minden olyan engedélyt megszerezni, amely jogszabály előírása alapján a közszolgáltatási tevékenység folytatásához szükséges; köteles számviteli nyilvántartásaiban és az éves beszámoló részét képező kiegészítő mellékletben a közszolgáltatási tevékenységet és az egyéb (vállalkozási) tevékenységet elkülönítetten kezelni; köteles gazdálkodását a tőle elvárható gondossággal, a költséghatékonyságot szem előtt tartva folytatni; köteles törekedni a rendelkezésére álló személyi állomány és eszközök minél hatékonyabb kihasználására; köteles a közszolgáltatási kötelezettsége körébe tartozó tevékenységek finanszírozására vonatkozó európai uniós, illetve hazai pályázati lehetőségek naprakész figyelésére, a pályázati feltételeknek való megfelelés esetén a pályázatok benyújtására, és az így elnyert forrásokat a közszolgáltatási kötelezettség magasabb szakmai színvonalon történő ellátására fordítani; köteles a közszolgáltatási kötelezettség ellátásához kapcsolódó iratokat megőrizni a közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvénynek, valamint a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően; nem vállalhat kötelezettséget olyan tevékenység végzésére, illetve nem végezhet olyan vállalkozási tevékenységet, melynek bevételei nem nyújtanak fedezetet e tevékenységgel kap...
Felek jogai és kötelezettségei. 6. Az Átvevő ingyenes vagyonkezelői jogának fennállása alatt a köznevelési intézmény feladatainak ellátását szolgáló ingatlan és ingó vagyont az Önkormányzat nem idegenítheti el, nem terhelheti meg, bérbe nem adhatja. 7. Az Átvevő a vagyonkezelésében lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok használatát tanítási időn kívül és az Átvevő fenntartásában és működtetésében lévő köznevelési intézmények Pedagógiai Programjaiban, szervezeti és működési szabályzataiban, házirendjeiben, valamint az Átvevő szervezeti és működési szabályzatában meghatározott feladatok ellátásának zavarása nélkül önkormányzati, helyi közösségi és kulturális, valamint sport rendezvények lebonyolítása céljából ingyenesen biztosítja a tulajdonos Önkormányzat számára, az érintett köznevelési intézmény vezetőjének előzetes hozzájárulásával. Az Önkormányzat ingyenes ingatlan használatra jogosult különösen a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 44/A. §-ában előírt alternatív napközbeni ellátás keretében megszervezett nyári nappali felügyelet kötelező feladat ellátása érdekében. 8. Az Átvevő tudomásul veszi, hogy a gyermekétkeztetéshez, valamint a szünidei gyermekétkeztetéshez szükséges ingó és ingatlan vagyon az Átvevő részére nem került átadásra, azokat az Önkormányzat – a Gyvt. 21/A. és 21/C. §-aiban előírt kötelező feladatellátásának biztosítása céljából – önállóan hasznosítja. 9. Az Átvevő biztosítja, hogy az Önkormányzat az önkormányzati, helyi közösségi, kulturális célú hirdetményeit az ingatlanokban a közösen meghatározott helyen és módon, az Átvevő által meghatározott időtartamban kifüggesztheti. 10. Az Átvevőt a vagyonkezelésében lévő vagyonnal kapcsolatban megilletik a tulajdonos jogai, és terhelik a tulajdonos kötelezettségei – ideértve a számvitelről szóló törvény szerinti könyvvezetési és beszámoló-készítési kötelezettséget is – azzal, hogy a) a vagyont nem idegenítheti el, valamint - jogszabályon alapuló, továbbá az ingatlanra közérdekből külön jogszabályban feljogosított szervek javára alapított használati jog, vezetékjog vagy ugyanezen okokból alapított szolgalom, továbbá a helyi önkormányzat javára alapított vezetékjog kivételével - nem terhelheti meg,
Felek jogai és kötelezettségei. A szerződő felek tudomásul veszik, hogy a személyes közreműködői szerződés akkor léphet hatályba, ha Közreműködő a szerződés I.1. pontjában rögzített háziorvosi szolgálatra vonatkozóan a Fejér Vármegyei Kormányhivatal Móri Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály és annak mindenkori jogutódja által kiadott működési engedéllyel, valamint egyéb, jogszabály által előírt hatósági engedélyekkel rendelkezik. A Közreműködő kijelenti továbbá, hogy ezen engedélyek birtokában a jelen Közreműködői Szerződésben vállalt kötelezettségeket maradéktalanul teljesíteni tudja. A fentiek hiányából eredő jogkövetkezményekért, károkért a Közreműködő teljes körű felelősséggel tartozik. A Közreműködő kötelezettséget vállal arra, hogy bármely olyan körülményt, - amely a jelen közreműködői szerződés teljesítését akadályozza, vagy bármilyen formában befolyásolja – haladéktalanul írásban jelzi az Egészségügyi Szolgáltató felé. Közreműködő vállalja, hogy a fentiekben leírt körzetben – betegség, hivatalos távollét, szabadság és egyéb indokolt akadályoztatás miatti helyettesítés eseteinek kivételével – a mindenkor érvényes szakmai szabályok, valamint a NEAK és a Fejér Vármegyei Kormányhivatal Móri Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály által meghatározott minőségbiztosítási követelményrendszernek megfelelően, személyes ellátást nyújt az egészségi állapot megőrzése, a betegségek megelőzése és gyógyítása céljából a mindenkor hatályos jogszabályok szerint. A Személyes Közreműködői Szerződés keretében ellátott feladatokhoz kapcsolódó tárgyi minimum feltételeket az Egészségügyi Szolgáltató biztosítja. A szükséges eszközök, műszerek beszerzése, javítása, pótlása a Közreműködő feladata. A telefon, internethasználat és egyéb működési költség a Közreműködőt terheli annak szolgáltatók felé történő megfizetésére Közreműködő kötelezettséget vállal. Közreműködő jelen személyes közreműködői szerződés alapján feladatát személyesen, a 8060 Mór, Kórház u. 21. szám alatti rendelő helyiségben látja el. Felek megállapodnak abban, hogy ha a Közreműködőnek az egészségügyi szolgáltatás működtetésével összefüggő tartozása és egyéb kötelezettség vállalása a lejáratot követő 60 napon belül nem kerül kiegyenlítésre, erről haladéktalanul köteles értesíteni az Egészségügyi Szolgáltatót. Közreműködő vállalja, hogy akadályoztatása (szabadság, betegség, stb.) esetén a helyettesítésről – beleértve annak pénzügyi feltételeit maga gondoskodik. Munkavégzésben akkor minősül akadályozottnak az önálló orvosi tevékenységről szó...
Felek jogai és kötelezettségei. 22.2.1. A Display Hirdető köteles a Display Hirdetésnek a Szerződésben meghatározott közzétételi időpontja előtt legalább 5 munkanappal a xxxxx://xxxxx.xxxxxxxx.xxx/xxxxxxxxxxxx/ linken elérhető technikai specifikációnak megfelelő Display Hirdetést a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani. 22.2.2. A Szolgáltató jogosult a közzététel előtt a Display Hirdetést tesztelni. A tesztelés során felmerülő hibákról a Szolgáltató tájékoztatja a Display Hirdetőt; a hibák kijavítása a Display Hirdető feladata. Amennyiben a Display Hirdető nem javítja ki a Szolgáltató által jelzett hibákat a hibajelzéstől számított 3 munkanapon belül, a Szolgáltató jogosult a Szerződéstől elállni. 22.2.3. A Display Hirdető változtatási igényt a Display Hirdetésnek a Szerződésben meghatározott közzétételi időpontja előtt legfeljebb 3 munkanappal terjeszthet elő. E határidő lejártát követően a Szolgáltató változtatási igényt nem fogad el, és nem felel a nem teljesített módosítási igényekből eredő károkért. 22.2.4. A Display Hirdetés – a Szerződésben meghatározott – Felületen történő elhelyezését, illetve megjelenési helyét a Szolgáltató határozza meg. 22.2.5. Szöveges Display Hirdetés (pl. PR cikk) úgy tehető közzé, hogy annak reklám jellege a Display Hirdetés szövegéből egyértelműen kiderüljön, annak valódi természetét a Display Hirdetés nem leplezheti. 22.2.6. Politikai tartalmú Display Hirdetés kizárólag „Fizetett politikai hirdetés” felirattal megjelölve kerülhet közzétételre. 22.2.7. A Display Hirdető a Display Hirdetésnek a Szerződésben meghatározott közzétételéi időpontját megelőző 5. munkanapig jogosult a Szerződéstől a Szolgáltatóhoz intézett írásbeli Jognyilatkozatával elállni. A Jognyilatkozatnak a jelen pontban rögzített határidőig meg kell érkeznie a Szolgáltatóhoz. 22.2.8. A Felületeken közzétett Display Hirdetés megjelenési (AV) és kattintás (CT) számai mérése vonatkozásában a Szolgáltató alvállalkozója (Adverticum Zrt.) által mért adatok az irányadók. A Szolgáltató az így mért adatokhoz online hozzáférést biztosít a Display Hirdető részére. 22.2.9. A Szolgáltató a Display Hirdetés tartalmáért nem felel. A Szolgáltató jogosult a Szerződéstől elállni vagy azt azonnali hatállyal felmondani, amennyiben a Display Hirdetés tartalma jogszabályba ütközik, sérti vagy sértheti harmadik személyek jogait vagy a Szolgáltató üzleti érdekeit. 22.2.10. Ha a Display Hirdetés a Szolgáltatónak felróható ok miatt (pl. szerverleállás) nem jelenik meg a – Szerződésben meghatározott – Felületen, a...