A szerződés tárgya és mennyisége 1.1 Szerződő felek rögzítik, hogy Xxxxx eladja, Vevő pedig megveszi a jelen szerződés tárgyát képező - a jelen szerződés 1. számú mellékletben meghatározott - berendezéseket és eszközöket (a továbbiakban: áru). 1.2 A szerződő felek megállapodnak abban is, hogy az 1.1 pontban meghatározott berendezést eladó köteles a Vevő által a szállítást megelőzően megadott helyszínre szállítani, a Vevő birtokába és tulajdonába adni, üzembe helyezni, és használatát betanítani az 1. számú mellékletében megjelölt határidőn belül. 1.3 A jelen szerződés azon a napon lép hatályba, amikor azt aláírásával az utolsó szerződő fél is ellátta és a feladatok szerződésszerű teljesítéséig tart. 1.4 Az Eladó kijelenti, hogy a jelen szerződés teljesítéséhez szükséges jogszabályi feltételekkel és hatósági engedélyekkel rendelkezik. 1.5 A Felek rögzítik, hogy az Eladó felelősségére a leszállításra kerülő berendezésnek az átadás átvételkor rendelkeznie kell az adott berendezésre vonatkozó gyártói megfelelőségi nyilatkozattal, és - az osztályba sorolástól függően a 4/2009. (III.17.) EÜM rendelet és a 8/2003. (III.13.) ESzCsM rendelet alapján - bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékellési tanúsítvánnyal.
A közbeszerzés tárgya és mennyisége 4.1. A közbeszerzés tárgya: építési beruházás
A szolgáltatás korlátozása A Szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével a következő esetekben jogosult: a) az Előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség- tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott; b) az Előfizető az előfizetői Szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt a hálózati szerződésekről szóló kormányrendelet szerinti hálózati szolgáltatás céljára használja c) az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt – de legalább 30 napos – határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az Egyedi Előfizetői Szerződésben meghatározott vagyoni biztosítékot. A Szolgáltató köteles a korlátozást haladéktalanul megszüntetni, ha az Előfizető a korlátozás okát megszünteti, és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez. A korlátozás feloldásának díját a mindenkori Díjszabás (1. sz. melléklet) tartalmazza. Az előfizetői hozzáférést biztosító Szolgáltató a hálózati Szolgáltató megkeresése esetén is korlátozhatja az előfizetői hozzáférési szolgáltatás igénybevételét, az előzőekben felsorolt b)-c) pontokban meghatározott feltételek esetén.
A kötbér meghatározása, mértéke és módjai 7.5.1. A Szolgáltató által fizetendő kötbér esetei meghatározását és megfizetése módját a 6.2.5.- 6.2.6. pontja tartalmazza. 7.5.2. Az Előfizetőt az Eht. és az előfizetői szerződésekre vonatkozó NMHH elnöki rendelet alapján megillető kötbér mértéke az alábbi: 7.5.2.1. A 2.3.1. pontban meghatározott, illetve a Szolgáltató által a 2.1.1.2.9. b) pontja szerint vállalt határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató által fizetendő kötbér összege minden késedelmes nap után a bekapcsolási díj egy tizenötöd része, bekapcsolási díj hiányában az előfizetői szerződés alapján az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban fizetendő havi előfizetési díj, illetve az előre fizetett szolgáltatások esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének nyolcszorosa. 7.5.2.2. Amennyiben az előfizetői szerződésben foglalt határidő teljesítésére a Szolgáltató műszaki okból nem képes, és ezért az előfizetői szerződést rendes felmondással megszünteti, a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a szerződés megszűnéséig fizetendő kötbér összege a szolgáltatásnyújtás késedelme miatti 7.5.2.1. pont szerinti kötbér fele. 7.5.2.3. Amennyiben a Szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az átírás díjának egytizede. 7.5.2.4. Az áthelyezési igénybejelentés Szolgáltató általi elfogadása esetén a meghatározott határidők be nem tartása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az áthelyezés díjának egyharmada. 7.5.2.5. A hibás teljesítéssel kapcsolatban a 6.1.1.3. pont szerinti értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén az értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig az alábbi vetítési alap kétszerese. A hibás teljesítéssel kapcsolatban a hiba kijavítására nyitva álló 6.1.1.4. pont szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén a határidő eredménytelen elteltétől a hiba elhárításáig terjedő időszakra az alábbi vetítési alap - négyszerese, ha a hiba következtében az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató által vállalt minőséghez képest alacsonyabb minőségben képes csak igénybe venni, - nyolcszorosa, ha a hiba következtében az előfizetői szolgáltatást nem lehet igénybe venni. A kötbér meghatározásához szükséges vetítési alap a) a hiba bejelentését megelőző hat hónapra az előfizető által az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (előre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg, b) hat hónapnál rövidebb időtartamú előfizetői jogviszony esetén annak teljes időtartama alatt, az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (előre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg, c) ha a hiba bejelentését megelőzően az előfizető az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban díjat még nem fizetett, akkor a havi előfizetési díj alapján egy napra vetített összeg. 7.5.2.6. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a kötbér mértéke minden megkezdett késedelmes nap után a visszakapcsolási díj egyharmada. Amennyiben a Szolgáltató visszakapcsolási díjat nem számít fel, a kötbér mértéke az előfizetői szerződés alapján az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban fizetendő havi előfizetési díj, illetve előre fizetett szolgáltatás esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének négyszerese.
A szolgáltatás különös szabályai Ha a helyiség – mennyezetének és egyik oldalfalának; vagy – két oldalfalának a festése, tapétázása vagy mázolása károsodik, a biztosító a helyiség egész felületének helyreállítási költségeit téríti meg. A biztosító avult értéken téríti meg: – A biztosított melléképületek és építmények kárainak helyreállítá- si költségeit, amelyek avultsága a kár időpontjában meghaladta a 75%-ot. – Vályogból vagy döngölt falból, illetve az előbbiek vegyes alkal- mazásával készített melléképületek árvíz, felhőszakadás és veze- tékes vízkár által okozott részleges vagy teljes károsodásának helyreállítási, illetve újraépítési költségeit. – A 85%-osnál nagyobb elhasználtságú (avult) ingóságok kárainak helyreállítási, illetve pótlási költségeit. A káridőponti avult érték kiszámításának alapja a károsodott épület, épít- mény, ingóság műszaki jellemzőivel azonos módon kivitelezett épület, épít- mény, ingóság káridőponti újraépítési, illetve újra beszerzési költsége, ami- ből le kell vonni a kár időpontjában fennálló időközbeni elhasználódás mér- tékének megfelelő összeget. A hazai kereskedelmi forgalomban beszerezhetetlen vagyontárgyak javítás- sal helyre nem állítható kára esetén a biztosító a belföldön kapható azonos vagy hasonló vagyontárgy beszerzési árát veszi alapul a biztosítási szolgál- tatás megállapításánál. Bérelt, kölcsönvett vagy megőrzésre átvett vagyontárgyak károsodása ese- tén a kárt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a biztosí- tott felelősséggel tartozik. Nem téríti meg a biztosító: – a biztosítás megkötésekor már meglévő olyan hibák és hiányos- ságok miatt keletkezett károkat, amelyekről a biztosított (szer- ződő) tudott vagy tudnia kellett; – a biztosítási események által közvetlenül kiváltott azon károkat, amelyek az épület avultságával, karbantartásának elmulasztásá- val, a kivitelezés szakszerűtlenségével vagy az építési szabályok be nem tartásával okozati összefüggésben következnek be. A biztosító szolgáltatása nem terjed ki a sorozathoz (garnitúrához), készlethez, gyűjteményhez tartozó egyes darabok károsodása estén arra az anyagi hátrányra, amely a felsoroltak megcsonkulása miatt következett be, továbbá az úgynevezett előszereteti értékre sem.
Az előfizetőt megillető kötbér meghatározása, mértéke és a kötbérfizetés módjai A Szolgáltató által a szolgáltatásnyújtás megkezdésére vállalt határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató kötbért fizet, melynek összege minden késedelmes nap után az ÁSZF-ben foglalt kedvezmények nélküli belépési díj egy tizenötöd része, vagy az Előfizetői Szerződés szerinti díjcsomagra az ÁSZF-ben meghatározott kedvezmények nélküli havi előfizetési díj egyharmincad részének nyolcszorosa vagy, az előre fizetett szolgáltatások esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének nyolcszorosa közül a magasabb összeg. A Szolgáltató ezen kötbér felét fizeti meg, amennyiben az Előfizetői Szerződésben foglalt határidő teljesítésére műszaki okból mégsem képes, és ezért az Előfizetői Szerződést rendes felmondással megszünteti, a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a szerződés megszűnéséig. Áthelyezés esetén amennyiben a Szolgáltató az Előfizetővel közölt teljesítési időpontot nem tartja be, úgy a Szolgáltató kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az áthelyezés díjának egyharmada. A Szolgáltató a kötbér összegét az áthelyezés díját tartalmazó számlán írja jóvá. Átírás esetében, a határidő Szolgáltató által történő be nem tartásakor a Szolgáltató minden késedelmes nap után az átírás díjának egytizedével megegyező összegű kötbért köteles fizetni, és a kötbér összegét az átírás díját tartalmazó számlán jóváírni. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató minden megkezdett késedelmes nap után kötbért köteles fizetni. A kötbér mértéke minden megkezdett késedelmes nap után a visszakapcsolási díj egyharmada. Ha a Szolgáltató visszakapcsolási díjat nem számít fel, a kötbér mértéke minden megkezdett késedelmes nap után az Előfizetői Szerződés alapján az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban a visszakapcsolás időpontja szerinti hónapra vonatkozó havi előfizetési díj, vagy előre fizetett díjú szolgáltatás esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének négyszerese. A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valós, érdekkörébe tartozó hibát 72 órán belül kijavítani. A Szolgáltató kötbér fizetésére köteles: a. a hibabejelentés kivizsgálásáról szóló értesítés valamint a hibaelhárításról szóló értesítés elmaradása esetén a fenti értesítésekre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden megkezdett késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig;
A szolgáltatás leírása (1) A jelen pont szabályai szerint nyújtott szolgáltatás a kötelezett társszolgáltató (a továbbiakban: társszolgáltató) által a Szolgáltató részére átengedett előfizetői hurkon, a Szolgáltató által jelen ÁSZF-ben és az Egyedi előfizetői szerződésben meghatározott feltételekkel nyújtott helyhez kötött telefonszolgáltatás. A szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő havi díjat és hívás díjakat a Díjszabás illetve az Egyedi előfizetői szerződés díjazási melléklete tartalmazza. (2) Szolgáltató jogosult arra, hogy a fent említett szolgáltatások keretében az Előfizetők részére adathálózati (Internet) és telefonszolgáltatásokat összevontan értékesítsen. Ennek részletes szabályait és díjait az ÁSZF és a 2. sz. melléklet tartalmazza. (3) A Szolgáltató a telefonszolgáltatás keretében vegyes, részben hagyományos technológián, részben IP alapú hang (ún. VoIP) technológia segítségével továbbítja a hívást. A két technológián elérhető szolgáltatások köre és minőségi paraméterei eltérnek.
Az előfizetői szolgáltatás szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei 4.1.1. A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatásokra a 3. sz. mellékletben meghatározott egyedi szolgáltatásminőségi célértékeket biztosítja az Előfizető által rendeltetésszerűen használt előfizetői hozzáférési ponton. 4.1.2. Ha a Szolgáltató a 4.1.1. pont szerinti vállalását az előfizetés időtartama alatt nem tudja betartani, az Előfizető a a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti (jelen ÁSZF hatálybalépésekor a 13./2011.(XII.27.) NMHH és 22/2020. (XII. 21.) NMHH rendelet szerinti) kötbérre jogosult. 4.1.3. A minőségi célértékek értelmezését a 3. sz. melléklet tartalmazza. 4.1.4. A Szolgáltató kivételesen indokolt esetben jogosult a minőségi célérték vállalt paraméterektől eltérő, csökkentett minőségi célértékekkel való szolgáltatás nyújtására. Ezen szolgáltatásokat a Szolgáltató a 4. sz. mellékletben jelöli meg, a célértékeket pedig a Szolgáltató külön köteles tételesen feltüntetni a 3. sz mellékletben. Ezen szolgáltatás vonatkozásában minőségi reklamációt az Előfizető csak a csökkentett minőségi követelményeket el nem érő minőség esetén tehet. 4.1.5. A szolgáltatás minőségét a Szolgáltató ellenőrzi a) a fejállomáson szemrevételezéssel folyamatosan és méréssel b) a gerinchálózaton meglevő mérőpontokon keresztül
Az előfizetői szolgáltatás korlátozása 5.2.1. Az előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a Szolgáltató az Előfizető értesítésével a következő esetekben jogosult: a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség- tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott vagy a szolgáltatást a Hálózathasználati Elvekbe ütköző módon használja (tiltott internet-használat), vagy az Előfizető veszélyezteti a Szolgáltató sávszélességgel való gazdálkodását és ezzel a szolgáltatás minőségét az Előfizető által az adott csomaghoz rendelt sávszélességen átvihető adatmennyiség túllépésével, vagy az Előfizető veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának működését egyéb módon (extrém használat). b) a szolgáltatást igénybe vevő Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja, c) az Előfizetőnek a díjfizetésre vonatkozó, annak esedékessé válását követő 8 napon belül megküldött felszólításban megjelölt - de legalább 15 napos - határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot,
A szolgáltatás tárgya 1.1. Szerződő felek rögzítik, hogy Szolgáltató az igénybevétel napjától biztosítja a fenti felhasználási helyen a távhőszolgáltatást, a közöttük a szolgáltatás igénybevételével létrejött közszolgáltatási jogviszony alapján. Szolgáltató vállalja, hogy a fentiekben megjelölt épületet (a továbbiakban: felhasználási hely): a) fűtési célú hőenergiával, vagy b) fűtési célú hőenergiával és használati melegvízzel, vízfelmelegítési szolgáltatás formájában (nem a távhőszolgáltató által rendelkezésre bocsátott közműves ivóvíz felmelegítésével), vagy