A kötbér érvényesítése mintaszakaszok
A kötbér érvényesítése. A Felek megállapodnak abban, hogy a Vevő az Eladó írásbeli értesítését követően jogosult az Eladó által fizetendő kötbér összegét a számla összegéből a pénzügyi teljesítéskor levonni. Az értesítésben a Vevő köteles feltüntetni a kötbér jogalapját, a késedelemmel, vagy hibás teljesítéssel érintett napok számát, valamint a kötbér összegszerűségét. Amennyiben a Vevőnek a kötbér mértékét meghaladó kára keletkezik, azt jogosult az Eladó felé továbbhárítani. Az Eladó köteles megtéríteni az általa a Szerződés megszegésével vagy szerződésen kívül okozott és a Vevő partnerei és ügyfelei által jogosultan a Vevőre hárított kárt. A késedelmi kötbér az elmulasztott teljesítési határidőt követő naptól válik esedékessé. A hibás teljesítési kötbér a kijavítási határidő lejártát követő napon válik esedékessé. A teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbér a Szerződés Eladónak felróható megszűnését követő napon válik esedékessé. Amennyiben az Eladó a Vevő kötbérigényét kifogásolja, köteles ezt haladéktalanul, az értesítés kézhezvételétől számított 5 (öt) napon belül írásban megtenni. A ▇▇▇▇▇ kifejezetten megállapodnak abban, hogy amennyiben az Eladó a fenti határidőt elmulasztja, az a Vevő kötbérigénye elismerésének minősül. A kötbérigény nem érvényesítése vagy nem határidőben történő érvényesítése nem jelent joglemondást a Vevő részéről.
A kötbér érvényesítése. A Felek megállapodnak abban, hogy a Vevő az Eladó írásbeli értesítését követően jogosult az Eladó által fizetendő kötbér összegét a számla összegéből a pénzügyi teljesítéskor levonni. Az értesítésben a Vevő köteles feltüntetni a kötbér jogalapját, a késedelemmel, vagy hibás teljesítéssel érintett napok számát, valamint a kötbér összegszerűségét. Amennyiben a Vevőnek a kötbér mértékét meghaladó kára keletkezik, azt jogosult az Eladó felé továbbhárítani. Az Eladó köteles megtéríteni az általa a Szerződés megszegésével vagy szerződésen kívül okozott és a Vevő partnerei és ügyfelei által jogosultan a Vevőre hárított kárt. A késedelmi kötbér az elmulasztott teljesítési határidőt követő naptól válik esedékessé. A hibás teljesítési kötbér a kijavítási határidő lejártát követő napon válik esedékessé. A teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbér a Szerződés Eladónak felróható megszűnését követő napon válik esedékessé. Amennyiben az Eladó a Vevő kötbérigényét kifogásolja, köteles ezt haladéktalanul, az értesítés kézhezvételétől számított 5 (öt) napon belül írásban megtenni. A ▇▇▇▇▇ kifejezetten megállapodnak abban, hogy amennyiben az Eladó a fenti határidőt elmulasztja, az a Vevő kötbérigénye elismerésének minősül. A kötbérigény nem érvényesítése vagy nem határidőben történő érvényesítése nem jelent joglemondást a Vevő részéről. A késedelmi és a hibás teljesítési kötbér mértéke Az Egyedi Szerződés eltérő rendelkezése hiányában a késedelmi kötbér mértéke a késedelemmel érintett megrendelés teljes értéke után, 3 (három) naptári nap türelmi időt figyelembe véve: 1-10. napig napi 0,3 % azaz maximum 3 % 11-20. napig 3% + napi 0,5 % azaz maximum 8 % 21-30. napig 8% + napi 0,7 % azaz maximum 15 % azaz összesen maximum 15 %. A teljesítési határidőt követő első 3 (három) naptári nap kötbérmentes (türelmi idő). Amennyiben az Eladó késedelme a 3 (három) naptári napos türelmi időszakot meghaladja, abban az esetben az Eladó köteles a teljesítés határidejétől az adott türelmi időszak tartamára eső kötbért is megfizetni. Az Eladó kötbérfizetési kötelezettsége kiterjed a hibás teljesítésre is, a hiba kijavításáig terjedő időtartamra. Az Egyedi Szerződés eltérő rendelkezése hiányában a hibás teljesítési kötbér mértéke a hibás teljesítéssel érintett megrendelés teljes értéke után 15 %. Hibás teljesítés esetén a Vevő jogosult az ellenértéket a kijavításig visszatartani. A Vevő a késedelmes és hibás teljesítés esetén érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát is.
A kötbér érvényesítése. Megrendelő a Vállalkozóval szemben érvényesíteni kívánt kötbér összegéről könyvelési értesítést küld a Vállalkozó részére. Felek rögzítik, hogy a meghiúsulási kötbér érvényesítésekor a Megrendelő elsődlegesen az igényét a teljesí- tési biztosíték összegéből elégíti ki; a fennmaradó részt pedig meghiúsulási kötbérként rója ki a Vállalkozóra az alábbi szabályok alkalmazásával. A Vállalkozó elfogadja, hogy a Megrendelő a kötbért jogosult a Vállalkozó vállalkozói díjába beszámítani és annak összegével a vállalkozói díjat csökkenteni. Amennyiben Megrendelőnek nem keletkezik fizetési kötelezettsége, vagy annak értéke nem éri el a könyvelési értesítésben szereplő kötbér-értéket, Vállalkozó a kötbér összegét köteles az értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül Megrendelő 19017004-00000309 fizetési számlájára befizetni.
11.2.4. Megrendelő a kötbért meghaladó igazolt közvetlen kárát is érvényesítheti a Vállalkozóval szemben. 11.2.5.Ha a Vállalkozó a jogszabályi előírások megsértésével, illetve a jelen szerződésben rögzített kötelezettségeinek az érdekkörébe tartozó megszegése folytán a jelen szerződésen kívülálló harmadik személynek kárt okoz, és a káro- sult harmadik személy a Megrendelővel szemben támaszt kártérítési igényt, úgy a Vállalkozó köteles a Megrendelőt teljes mértékben mentesíteni a kártérítési felelősség alól akként, hogy a kárt a károsult harmadik személynek köz- vetlenül és korlátlanul megtéríti. Ebben az esetben a Vállalkozó által nyújtott kártérítésnek ki kell terjednie azokra a költségekre is, amelyek a kártérítési igénnyel kapcsolatban a Megrendelő részéről merülnek fel.
