A Közszolgáltató feladatai mintaszakaszok

A Közszolgáltató feladatai. 1.1. A szerződésben vállalt hulladékkezelői feladatok elvégzéséről hulladékkezelési naplót vezet, melyben az eseményeket járatonként rögzíti. 1.2. Ha a vállalt feladatokat rendkívüli körülmény, ok miatt nem tudja elvégezni a szerződés szerinti időpontban, ezt a naplóban rögzíti, és Megrendelő felé azonnal írásban jelzi. Ebben az esetben felek közösen új határidőt állapítanak meg a munka elvégzésére. Az elmaradt, vagy hiányosan elvégzett munkák pótlását a naplóban rögzíti. 1.3. Megbízottja útján a közös ellenőrzéseken, bejárásokon a részvételét biztosítja. A közös ellenőrzésekről ellenőrzési naplót vezet, melyben az észrevételeket közösen rögzítik a Megrendelővel. 1.4. A hulladékkezelés egységárait évente felülvizsgálja, költségelemzést készít és a Megrendelő felé jóváhagyásra átadja minden év 10. hó 15 – ik napjáig. 1.5. Pilisszentlászló község közszolgáltatással ellátott területein a lakosság és a gazdálkodó szervezetek által kihelyezett háztartási szilárd, illetve az ahhoz hasonló jellegű hulladékot az annak kezelésére - ingatlanonként, illetve gazdálkodó egységenként - kötött egyedi és a jelen szerződés alapján összegyűjti a rendszeres hulladékgyűjtő járatok alkalmával. 1.6. Végzi a települési szilárd hulladék egyes összetevőinek más összetevőktől elkülönített, szelektív gyűjtését, működtet hulladékgyűjtő szigeteket, megvalósít és működtet hulladékgyűjtő udvart és komposztáló állomást. 1.7. A lakossággal és a gazdálkodó szervezetekkel egyedi szerződéses kapcsolatot hoz létre és tart fenn a háztartási szilárd hulladék kezelésére vonatkozóan. 1.8. Évente lomtalanítást végez, amelyről a Megrendelővel külön szerződést köt.
A Közszolgáltató feladatai. 1.1.Ha a vállalt feladatokat rendkívüli körülmény, ok miatt nem tudja elvégezni a szerződés szerinti időpontban, azt Megrendelő felé azonnal írásban jelzi. Ebben az esetben felek közösen új határidőt állapítanak meg a munka elvégzésére. 1.2.Megbízottja útján a közös ellenőrzéseken, bejárásokon a részvételét biztosítja. 1.3.A hulladékkezelés egységárait évente felülvizsgálja, költségelemzést készít és a Megrendelő felé jóváhagyásra átadja minden év 10. hó 15 – ik napjáig. 1.4.Végzi a települési szilárd hulladék egyes összetevőinek más összetevőktől elkülönített, szelektív gyűjtését, hulladékgyűjtő szigeteket működtet, hulladékgyűjtő udvart valósít meg és működtet.
A Közszolgáltató feladatai. 3.1. A közszolgáltató köteles a) a közszolgáltatás igénybevételére köteles, vagy azt igénybe vevő ingatlanhasználóktól a Közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített (szabványos) gyűjtőedényben, vagy külön szabályozott esetekben a Közszolgáltató által biztosított jelzett műanyag zsákban gyűjtött vegyes hulladék és háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű hulladék házhoz menő járattal történő rendszeres begyűjtésére és elszállítására; b) a közszolgáltatás igénybevételére köteles, vagy azt igénybe vevő ingatlanhasználóktól a Közszolgáltató által fenntartott és működtetett hulladékgyűjtő udvarokon, szigeteken, továbbá a közszolgáltató által rendelkezésre bocsátott gyűjtőedényben, vagy vele egyeztetett módon, elkülönítetten gyűjtött csomagolási hulladék begyűjtésére és elhelyezésére illetve a 2016. június 30. napjáig begyűjtött hulladék hasznosítására; c) az általa begyűjtött települési szilárd hulladék kezelésére szolgáló, saját, vagy az Önkormányzat tulajdonát képező illetve vagyonkezelésbe átvett hulladékkezelő telepek, hulladékgyűjtő udvarok és szigetek üzemeltetésére, létesítésére; d) az a)-c) pontokban foglaltak szerint begyűjtött és elszállított települési szilárd hulladék hasznosításra történő átadására vagy ártalmatlanítására; e) a Szentendre Város közszolgáltatással ellátott területén található, a lakosság és a gazdálkodó szervezetek, intézmények által kirakott összes háztartási, vagy ahhoz hasonló jellegű hulladék rendszeres begyűjtésére és elszállítására, ártalmatlanítására. f) Szentendre Város közszolgáltatással ellátott területén lomhulladék és zöldhulladék begyűjtésére, elszállítására. 3.2. A Közszolgáltató a magasabb szintű jogszabályokban és e rendeletben foglaltak szerint köteles eleget tenni adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettségének. 3.3.A Közszolgáltató köteles a Képviselő-testület számára – átruházott hatáskörrel rendelkező szakbizottsága útján - közszolgáltatói tevékenységéről negyedévente részletes beszámolót, valamint évente költségelszámolást készíteni a közszolgáltatási tevékenység éves értékeléséhez. 3.4. A Közszolgáltató a hulladékgazdálkodási közszolgáltatáshoz a) biztosítja a közszolgáltatás - külön jogszabályban meghatározott - személyi és tárgyi, valamint közegészségügyi feltételeit, amelyek garantálják a közszolgáltatás tartós, rendszeres és a környezetvédelmi szempontoknak maradéktalanul megfelelő ellátását; b) rendelkezik a magasabb szintű jogszabályokban megkövetelt, a hulladékgazdálkodási közs...
A Közszolgáltató feladatai. 3.1. A közszolgáltatás igénybevételére köteles, vagy azt igénybe vevő ingatlanhasználóktól a) a Közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített (szabványos) gyűjtőedényben, vagy külön szabályozott esetekben a Közszolgáltató által térítés ellenében biztosított, jelzett műanyag zsákban vegyesen gyűjtött háztartási hulladék és háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű hulladék házhoz menő járattal történő rendszeres begyűjtése és elszállítása; b) a Közszolgáltató által fenntartott és működtetett hulladékgyűjtő udvarokon, szigeteken, továbbá a Közszolgáltató által rendelkezésre bocsátott gyűjtőedényben, vagy vele egyeztetett módon, szelektíven gyűjtött települési szilárd hulladék begyűjtése és elhelyezése, hasznosítása; c) közterületi háztartási vagy háztartási szilárd hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű hulladéknak egyedi megrendelés alapján történő alkalmi begyűjtése és elszállítása; d) a közterületekre kihelyezett közcélú hulladékgyűjtő edényekben összegyűlt hulladék – külön szerződés szerinti – rendszeres begyűjtése, elszállítása; e) az általa begyűjtött települési szilárd hulladék kezelésére szolgáló, saját, vagy az Önkormányzat tulajdonát képező hulladékkezelő telepek, hulladékgyűjtő udvarok és szigetek létesítése és üzemeltetése;

Related to A Közszolgáltató feladatai

  • A Szolgáltató kötelezettségei A Szolgáltató köteles gondoskodni az általa kezelt előfizetői adatok biztonságáról és az adatkezelési műveleteket úgy megszervezni, hogy a GDPR és az adatkezelésre vonatkozó más szabályok alkalmazása során biztosítsa az érintettek magánszférájának védelmét. A Szolgáltató alkalmazottai, alvállalkozói és megbízottjai – jogszabály kötelezően alkalmazandó eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltatóval azonos adatvédelmi és titoktartási kötelezettség teljesítésére kötelesek. A Szolgáltató – szükség szerint más szolgáltatókkal közösen – megfelelő műszaki és szervezési intézkedésekkel gondoskodni köteles a továbbított közlés és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatok jogosulatlan lehallgatásának, tárolásának vagy megfigyelésének, valamint a közléshez és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatokhoz történő jogosulatlan vagy véletlen hozzáférésnek a megakadályozásáról (közlés bizalmassága). A Szolgáltató csak úgy választhatja meg, és minden esetben úgy üzemeltetheti a Szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközöket, hogy biztosítani tudja a közlés bizalmasságát. A Szolgáltató a továbbított közlések tartalmát csak olyan mértékben ismerheti meg és tárolhatja, amely a Szolgáltatás nyújtásához műszakilag elengedhetetlenül szükséges. Egy Előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy Előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása vagy más megfelelő jogalap alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni. A fentiekben meghatározott tevékenysége keretében a Szolgáltató köteles az alábbi szabályoknak megfelelni: Tükrözés: A hálózati kiszolgáló gép (a továbbiakban: szerver) a személyes adatok elvesztésének elkerülésére folyamatos tükrözéssel (biztonsági másolat készítésével és megőrzésével, az irányadó adatmegőrzési időkre is tekintettel) biztosítható egy tőle fizikailag különböző adathordozón.

  • A Szolgáltató adatai Teljes név: Dunakanyar Holding Pénzügyi Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Rövidített név: Dunakanyar Holding Kft

  • A Pénzügyi Számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás és átvilágítás alapján fennálló kötelezettségek (1) Az Aktv. szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentő Magyar Pénzügyi Intézmény (e pont alkalmazásában a továbbiakban: intézmény) az általa kezelt, az Aktv. 1. melléklet VIII/C. pontja szerinti Pénzügyi Számla vonatkozásában elvégzi az Aktv. szerinti Számlatulajdonos és Jogalany (e pont alkalmazásában a továbbiakban együtt: Számlatulajdonos) illetőségének az Aktv. 1. melléklet II–VII. pontja szerinti megállapítására irányuló vizsgálatot (ezen cím alkalmazásában a továbbiakban: illetőségvizsgálat). (2) Az intézmény a Számlatulajdonost az illetőségvizsgálat elvégzésével egyidejűleg az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben közzétett hirdetmény útján vagy – ha az lehetséges – elektronikus úton tájékoztatja a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről, b) az Aktv. 43/H. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségéről. (3) Az Aktv. 43/H. §-a szerinti adatszolgáltatásról az intézmény a Számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől számított harminc napon belül írásban – ha az lehetséges elektronikus úton – tájékoztatja.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített csillagpontosított, visszirányú kábeltelevízió hálózat, és Előfizetői szerződést már előzőleg a Szolgáltató által kiépített, vagy a más által kiépített és Szolgáltató által – szükség esetén ellenőrző mérés alapján – megfelelőnek minősített előfizetői hozzáférési végponton történő szolgáltatás igénybevételre lehet kötni. A szolgáltatás igénybevételének jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A Szolgáltató használatában, azonban más tulajdonában levő és fentieknek megfelelő kábeltelevíziós hálózaton csak akkor kerülhet sor a Szolgáltató általi Internet-hozzáférési szolgáltatásra irányuló szerződéskötésre és szolgáltatás nyújtására, ha a Szolgáltató és a kábeltelevíziós rendszer tulajdonosa egymással összekapcsolódási megállapodást kötött. A szolgáltatás igénybevételéhez – a Szolgáltató által a szolgáltatás időtartama alatt biztosított kábelmodemen kívül – szükséges a 4.3. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés (legalább 486-os számítógép), egy hálózati kártya, szoftverek és amelyek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés (számítógép), hálózati kártya, szoftverek szolgáltatására. A szolgáltatás nyújtásának feltétele – esettől függően – a kábelmodem, acces point, vagy a router áramellátásának Előfizető általi biztosítása saját költségére. A szolgáltató az előfizetői végberendezés és az azon tárolt adatok megóvása és biztonsága érdekében a szolgáltatás rendeltetésszerű használhatóságát nem befolyásoló módon portszűrést alkalmazhat és egyes portok – így különösen a 139-es port – forgalmát letilthatja. 2.1.3.2. A szolgáltatásnak időbeli korlátja nincs. 2.1.3.3. A szolgáltatást az Előfizető nem veheti igénybe a Szolgáltatónak a hírközlési hatósághoz tett bejelentése alapján nyilvántartott azon földrajzi területen (vételkörzet) kívül, ahol a Szolgáltató hírközlési hálózattal rendelkezik, vagy internet hozzáférési szolgáltatást nyújt. 2.1.3.4. Minden Előfizető csak a rá vonatkozóan a Szolgáltatónál nyilvántartott előfizetői hozzáférési ponton keresztül veheti igénybe az általa előfizetett szolgáltatásokat. 2.1.3.5. A szolgáltatásnyújtás feltétele, hogy az Előfizető és a Felhasználó illetve – ha az ezekkel nem azonos – az ingatlan tulajdonosa az igénybejelentés megtételekor, de legkésőbb a szerződéskötéskor külön nyilatkozatban kifejezetten hozzájáruljon ahhoz, hogy az ingatlanon a hálózat további ellenérték nélkül a hálózat fennállásának idejéig elhelyezésre kerüljön.

  • A szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli korlátai A szolgáltatás igénybevételére az Egyedi Előfizetői Szerződés fennállta alatt jogosult az Előfizető. Kivételt képez e szabály alól, ha a körülményekben lényeges változás – így különösen jogszabályi változás – következik be, ilyen esetekben ugyanis vagy e jogszabályi változásra tekintettel, vagy más lényeges változás miatt az Egyedi Előfizetői Szerződés tartama is megváltozhat. Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételét az általa meghatározott időtartamra szüneteltetheti, illetve erre bizonyos esetekben a Szolgáltatónak is lehetősége van jelen ÁSZF 5. Fejezetében meghatározottak szerint. E szüneteltetés tartama alatt az Egyedi Előfizetői Szerződés továbbra is hatályban marad a Felek között. A szolgáltatás tartalmára, minőségére, a szolgáltatás igénybevétele után felszámított díjakra és kedvezményekre vonatkozóan az Előfizető által egyedileg és esetileg, külön megállapodás, a kedvezmények igénybevételével kötött határozott időtartamú szerződés alapján vállalt határozott időtartam is vonatkozhat.

  • A szolgáltatás díja A szolgáltatás díja éves díj, amelynek mértéke és fizetési gyakorisága a biztosítási ajánlaton illetve a kötvényen kerül meghatározásra.

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége A Biztosító csak a jelen szerzôdés hatálya alatt, és a jelen szerzôdésben meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett károkért áll helyt. A Biztosító szolgáltatása a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésében (kárbiztosítás), a biztosított részére nyújtott más szolgáltatás teljesítésében vagy a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésében (összegbiztosítás) áll. A Biztosító kárbiztosítás esetén a kifizetésnél levonja minden esetben a bármely más biztosítás, vagy bármely más cselekmény alapján a megtérült összeget, függetlenül a megtérülés jogcímétôl és minden esetben levonja a biztosított vagyontárgy maradványértékét. Több biztosítási szerzôdés esetén – akár más biztosítónál akár az Aegon Biztosítónál áll fenn a kár csak egyszeresen térülhet meg. 1.12.1. A Biztosító vagy megbízottja köteles a sérült jármûvet a kárbejelentéstôl számított 5 napon belül megszemlézni, szükség esetén pótszemlét tartani és a károkat rögzíteni. 1.12.2. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentéstôl számított 30. napon esedékes. Ha a Biztosított igazoló iratot tartozik bemutatni (1.11.4. pont szerint), úgy a 30 napos határidô attól a naptól számítandó, amikor az utolsó, a kár elbírálásához szükséges irat a Biztosítóhoz megérkezett. 1.12.3. Lopáskár esetén, ha a vagyontárgy nem került meg, a kárösszeg a nyomozást megszüntetô jogerôs határozatnak a Biztosító kárrendezési egységéhez való megérkezését, vagy a vádemelésrôl való értesülést követô 30. napon esedékes. 1.12.4. Ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár megtérítése után megkerül, a Biztosított arra igényt tarthat. Ez esetben azonban köteles a Biztosítónak bejelenteni a vagyontárgy megkerülését és visszafizetni a kárösszeget, illetôleg annak a lopáskárral összefüggésben szükségessé vált, a Biztosító által jóváhagyott helyreállítási költségével – csak az egyébként meglévô kockázati elemek alapján térítendô – csökkentett összegét. 1.12.5. A Biztosító a szolgáltatását kizárólag a Magyarországon történô javítás, helyreállítás, pótlás erejéig nyújtja és a törvényes belföldi fizetôeszközben téríti meg. 1.12.6. A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható. A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki a vagyontárgy helyreállításával kapcsolatban felmerült áfa megtérítésére akkor sem, ha azt a Biztosított jogosult az adójából levonni, illetve visszaigényelheti. 1.12.7. A Biztosító a különbözô díjszámítások alapján létrejövô szerzôdések esetén a Különös Feltételekben szabályozott, eltérô szolgáltatási feltételek alapján teljesít.

  • Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.

  • Szolgáltató adatai A Szolgáltató neve: SpaTrend Kft. A Szolgáltató székhelye: 2096 Üröm, Xxxxxxxx xx 00. A Szolgáltató elérhetősége, az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címe: xxxx@xxxxxxxx.xx Cégjegyzékszáma: 00-00-000000 Adószáma: 14067585-2-13 Nyilvántartásban bejegyző hatóság neve: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága Telefonszáma: +00000000000 A szerződés nyelve: magyar A tárhely-szolgáltató neve, címe, e-mail címe: Cég: Rackhost Zrt. Cím: 6722 Szeged, Xxxxx Xxxxx körút 41 Adószám: 25333572-2-06 Tel: +00 0 000 0000 A panaszügyintézés e-mailen keresztül történik az alábbi e-mail címen: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xx

  • Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei 79 13.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 79 13.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 80 13.3. A végberendezéssel, vagy az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 80 13.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 81