A Küldöttgyûlés összehívása mintaszakaszok

A Küldöttgyûlés összehívása. 4.8.1. Az Igazgatótanács a Küldöttgyûlést szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal köteles összehívni. Az Igazga- tótanács a Küldöttgyûlés idôpontját minimum 15 nappal korábban köteles kitûzni és azt az Egyesület Internetes oldalán közzétenni. A Küldött választást követô elsô Küldöttgyûlés összehívására az Igazgatótanács jogosult a rendkívüli Kül- döttgyûlés összehívásának szabályai szerint (lsd. 4.8.7.). 4.8.2. A Küldöttgyûlést össze kell hívni akkor is, ha azt a Küldöttek egyharmada az ok és cél megjelölésével indítványozza, vagy ha az összehívását a bíróság, vagy a szakmai felügyeletet ellátó szerv a napirendi pontok megjelölésével elrendeli. A Vezérigazgató kezdeményezésére az Igazgatótanács a Küldöttgyûlést összehívhatja. 4.8.3. Az Igazgatótanács köteles a Küldöttgyûlést összehívni a szükséges intézkedések megtétele céljából, ha 4.8.3.1. az Egyesület vagyona az esedékes tartozásokat nem fedezi; 4.8.3.2. az Egyesület elôreláthatólag nem lesz képes a tartozásokat esedékességkor teljesíteni; vagy 4.8.3.3. az Egyesület céljának elérése veszélybe került. 4.8.4. A 4.8.3. pontban foglaltak alapján összehívott Küldöttgyûlésen a Küldöttek kötelesek az összehívásra okot adó körül- mény megszüntetése érdekében intézkedést tenni vagy az Egyesület megszüntetésérôl dönteni. 4.8.5. A meghívót a Küldöttek részére legalább a Küldöttgyûlést megelôzô 15 nappal korábban – a Küldött Egyesülethez beje- lentett (3.4.8. pont) nyilvántartott lakcímére, illetve székhelyére vagy az Egyesület nyilvántartásában lévô elektronikus postafiókja címére – el kell küldeni. A Küldöttgyûlés megtartható az Egyesület székhelyétôl eltérô, a Küldöttgyûlés lebo- nyolítására alkalmas más helyen is. 4.8.6. A napirendi pontokat és annak sorrendjét az Igazgatótanács határozza meg. A napirendre fel kell venni azt a kérdést, amelynek megtárgyalását az Igazgatótanács Elnökéhez intézett levélben a tagok/Küldöttek 10 (tíz) %-a, vagy a Vezér- igazgató legkésôbb 30 nappal a Küldöttgyûlés tervezett idôpontja elôtt írásban kérte. Amennyiben a napirendi pontra tör- tént javaslat a fenti határidô után érkezik az Igazgatótanács Elnökéhez, úgy a javaslatot a Küldöttgyûlésen a napirendi pontokkal összefüggésben ismertetni kell. Az ilyen napirendre vonatkozó javaslat tárgyalására a javaslat fenntartása esetén a soron következô Küldöttgyûlésen kerül sor. 4.8.7. A Küldöttgyûlésre vonatkozó meghívóban közlésre kerül a Küldöttgyûlések helye és ideje, valamint határozatképtelen- sége miatt megismételt Küldö...
A Küldöttgyûlés összehívása. Az Igazgatótanács a Küldöttgyûlést szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal köteles összehívni. Az Igazga- tótanács a Küldöttgyûlés idôpontját minimum 15 nappal korábban köteles kitûzni és azt az Egyesület Internetes oldalán közzétenni. A Küldött választást követô elsô Küldöttgyûlés összehívására az Igazgatótanács jogosult a rendkívüli Kül- döttgyûlés összehívásának szabályai szerint (lsd. 4.8.7.).
A Küldöttgyûlés összehívása. 4.8.1. Az Igazgatótanács a Küldöttgyûlést szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal köteles összehívni. Az Igazga- tótanács a Küldöttgyûlés idôpontját minimum 15 nappal korábban köteles kitûzni és azt az Egyesület Internetes oldalán közzétenni. A Küldött választást követô elsô Küldöttgyûlés összehívására az Igazgatótanács jogosult a rendkívüli Kül- döttgyûlés összehívásának szabályai szerint (lsd. 4.8.7.). 4.8.2. A Küldöttgyûlést össze kell hívni akkor is, ha azt a Küldöttek egyharmada az ok és cél megjelölésével indítványozza, vagy ha az összehívását a bíróság, vagy a szakmai felügyeletet ellátó szerv a napirendi pontok megjelölésével elrendeli. A Vezérigazgató kezdeményezésére az Igazgatótanács a Küldöttgyûlést összehívhatja. 4.8.3. Az Igazgatótanács köteles a Küldöttgyûlést összehívni a szükséges intézkedések megtétele céljából, ha

Related to A Küldöttgyûlés összehívása

  • Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) 72262000

  • Szerződésszegés és jogkövetkezményei 6.1. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – késedelmesen teljesít, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani és a meghiúsulási kötbért követelni. 6.2. Szerződő Xxxxx megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelő. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján. 6.3. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető. 6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni. 6.5. Megrendelő a kötbért, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szemben. 6.6. Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére. 6.7. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben. 6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt. 6.9. Megrendelő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • A szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek A szervezeteknek közölniük kell a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét és képzettségét

  • A KÖZBESZERZÉS ÉRTÉKE Az ellenszolgáltatás összege (A szerződés szerinti összértéket kérjük megadni számokkal, az összes szerződést, részt és opciót beleértve) Áfa nélkül Áfával Áfa (%) Érték: 21325109 Pénznem: HUF X ,

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • A Pénzügyi Számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás és átvilágítás alapján fennálló kötelezettségek (1) Az Aktv. szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentő Magyar Pénzügyi Intézmény (e pont alkalmazásában a továbbiakban: intézmény) az általa kezelt, az Aktv. 1. melléklet VIII/C. pontja szerinti Pénzügyi Számla vonatkozásában elvégzi az Aktv. szerinti Számlatulajdonos és Jogalany (e pont alkalmazásában a továbbiakban együtt: Számlatulajdonos) illetőségének az Aktv. 1. melléklet II–VII. pontja szerinti megállapítására irányuló vizsgálatot (ezen cím alkalmazásában a továbbiakban: illetőségvizsgálat). (2) Az intézmény a Számlatulajdonost az illetőségvizsgálat elvégzésével egyidejűleg az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben közzétett hirdetmény útján vagy – ha az lehetséges – elektronikus úton tájékoztatja a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről, b) az Aktv. 43/H. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségéről. (3) Az Aktv. 43/H. §-a szerinti adatszolgáltatásról az intézmény a Számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől számított harminc napon belül írásban – ha az lehetséges elektronikus úton – tájékoztatja.

  • A közbeszerzés tárgya és mennyisége 4.1. A közbeszerzés tárgya: építési beruházás

  • Díjfizetési kötelezettség a szerződés megszűnése esetén 6.6.1. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik és a szerződés megszűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra járó díj megfizetését követelheti. 6.6.2. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor a kockázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet visszatéríti.

  • A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása, felfüggesztése 28 5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az előfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei 28 5.2. Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának, így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének esetei és feltételei, továbbá megvalósításának módjai 30 5.3. Az előfizetői szolgáltatás felfüggesztésének esetei és feltételei 33