KÖBE
KÖBE
KÖTELEZÔ
GÉPJÁRMÛ-FELELÔSSÉGBIZTOSÍTÁS
Hatályos: 2017. október 30-tól
Tartalomjegyzék
1. Kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítási
feltétel (2009. évi LXII. Törvény) és ügyféltájékoztató 3
2. Tájékoztató a távértékesítés keretében kötött
biztosítási szerzôdéshez 21
3. 2005. évi XXV. törvény a távértékesítés keretében kötött
pénzügyi ágazati szolgáltatási szerzôdésekrôl 23
4. KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület
Alapszabálya 27
Kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítási feltétel és ügyféltájékoztató
Jelen biztosítási feltétel a kötelezô gépjármû-felelôsségbiz- tosításról szóló 2009. évi LXII. törvény (továbbiakban KGFB törvény) azon részeinek ismertetése, amelyek a szerzôdô- nek, illetve a biztosítónak a kötelezô gépjármû-felelôsségbiz- tosítási szerzôdésbeli jogait és kötelezettségeit szabályozza, illetve amelyek ezen szabályokhoz közvetlenül kapcsolód- nak. A törvény vonatkozó rendelkezéseit jelen feltétel szö- veghûen, módosítás nélkül, a törvény számozását is meg- tartva tartalmazza.
Ugyanakkor jelen feltétel nem tartalmazza a törvénynek a szerzôdô felek jogait és kötelezettségeit nem érintô rendel- kezéseit.
Biztosítási feltételek a KGFB törvény alapján
A törvény hatálya
1. §
Ha nemzetközi szerzôdés eltérôen nem rendelkezik, e tör- vény hatálya kiterjed:
a) minden magyarországi telephelyû gépjármû üzemben tartójára, továbbá más tagállami telephelyû gépjármû – ha annak rendeltetés helye szerinti tagállama Magyaror- szág – tulajdonosára, és az általuk kötött kötelezô gép- jármû-felelôsségbiztosítási szerzôdésre;
b) a külföldi telephelyû gépjármû Magyarország területére történô belépésének, valamint Magyarország területén a fogalomban történô részvételének feltételeire;
c) a biztosítók, a kárrendezési megbízott, kárképviselô, a levelezô, a Kártalanítási Számla, a Kártalanítási Alap, a Nemzeti Iroda, a Kártalanítási Szervezet, az Információs Központ, valamint a Magyar Biztosítók Szövetségének (a továbbiakban: MABISZ) e törvényben szabályozott te- vékenységére;
d) a pénzügyi közvetítôrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank (a továbbiak- ban: Felügyelet), a biztosító felszámolójának, a kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítást igazoló okirat (a kötvényt is beleértve) adatait, valamint egyéb vonatkozó adatokat nyilvántartó szervnek (a továbbiakban: kötvénynyilvántar- tó szerv), a kárnyilvántartással kapcsolatos feladatokat ellátó kárnyilvántartó szervnek, a fôvárosi és megyei kor- mányhivatal járási (fôvárosi kerületi) hivatalának (a továb- biakban: járási hivatal) és a vámhatóságnak e törvény- ben szabályozott tevékenységére.
2. §
E törvény hatálya nem terjed ki:
a) a nemzetközi gépjármû-biztosítási – a tagállamok és más államok nemzeti irodái közötti – megállapodásból és a kapcsolódó megállapodásokból eredô – e törvényben nem szabályozott – feladatok ellátására;
b) Magyarország területén rendezett gépjármûversenyen (edzésen) részt vevô gépjármûvekre kötött felelôsség- biztosítási szerzôdésekre;
c) arra az esetre, ha az e törvényben foglaltaktól Magyaror- szág területén állomásozó vagy áthaladó külföldi katonai
gépjármûvek vonatkozásában jogszabály eltérô szabá- lyokat állapít meg.
Értelmezô rendelkezések
3. §
E törvény alkalmazásában:
1. Belsô Szabályzat: a Bizottság 2003. július 28-i, a 72/166/ EGK tanácsi irányelvnek a gépjármû-felelôsségbiztosí- tás ellenôrzésére vonatkozó alkalmazásáról szóló 2003/ 564/EK határozatának függelékében foglalt, a nemzeti irodák egymás közötti kapcsolatait rendezô szabályzat;
2. biztosítási idôszak: a határozatlan tartamú szerzôdések esetében – a díjfizetés gyakoriságától függetlenül – az az idôtartam, amelyre a megállapított díj vonatkozik;
3. biztosító: a biztosítási tevékenységrôl szóló 2014. évi LXXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Bit.) meghatáro- zott szervezet, amely a székhely szerinti tagállamában engedélyt kapott a gépjármû-felelôsségbiztosítási tevé- kenység végzésére, és Magyarország területén az e tör- vényben foglaltaknak megfelelôen a kötelezô gépjármû- felelôsségbiztosítási (a továbbiakban: biztosítás) tevé- kenység folytatására jogosult;
4. biztosított: a gépjármû biztosítással rendelkezô üzemben tartója és a gépjármûvet vezetô személy;
5. díjtarifa: miniszteri rendeletben meghatározott gépjármû- kategóriánként és – a flotta kivételével – bonus-malus osztályonként a biztosító által megállapított alapdíjak és a díj meghatározásánál alkalmazható valamennyi korrek- ciós tényezô összessége;
6. egyedi szerzôdés: adott üzemben tartó által, egy megha- tározott gépjármûre kötött, e törvénynek megfelelô bizto- sítási szerzôdés;
7. fedezetlenségi díj: az adott gépjármû vonatkozásában az üzemben tartó biztosítási kötelezettségének – a szünete- lés idôtartamának, kivételével – díjfizetés hiányában koc- kázatviselés nélküli idôtartamára (fedezetlenség idôtarta- ma) a Kártalanítási Számla kezelôjét megilletô, általa meg- határozott díjtarifa alapján utólagosan megállapított díj;
8. forgalmi engedély: az állandó vagy ideiglenes forgalmi engedély, az ideiglenes forgalomban tartási engedély, valamint a lassú jármû és a négykerekû segédmotoros kerékpár (quad) igazolólapja;
8/A. gazdasági totálkár: a káresemény következtében károsult gépjármû megjavíttatása gazdaságilag nem indokolható, mivel annak javítási, valamint a kár elhárításával kapcso- latos egyéb költségei, illetve a javítást követôen esetle- gesen fennmaradó értékcsökkenés összege a gépjármû károsodás idôpontjában fennálló forgalmi értékének ma- radványértékkel (roncsértékkel) csökkentett összegét meghaladja;
9. gépjármûflotta: egy adott biztosítónál ugyanazon – jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég – szerzôdô üzem- ben tartó által biztosított gépjármûvek együttesen kezelt csoportja, ha ezen gépjármûvek darabszáma a biztosítá- si idôszak kezdônapján eléri az ötöt;
10. gépjármû: a közúti forgalomban való részvétel feltétele- ként hatósági engedélyre és jelzésre kötelezett – a köz-
úti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 1. számú függelékének II. b) pontjában meghatározott – gépjármû, pótkocsi, félpótko- csi, mezôgazdasági vontató, négykerekû segédmotoros kerékpár (quad), lassú jármû és munkagép, továbbá a ha- tósági engedélyre és jelzésre nem kötelezett segédmo- toros kerékpár;
11. gépjármûverseny: zárt versenypályán vagy a forgalom elôl elzárt közúton (útszakaszon) tartott, gépjármûvek számára rendezett sportrendezvény;
12. harmadik ország: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
13. harmadik országbeli biztosító: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
14. határon átnyúló szolgáltatás: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
15. hozott kárelôzményi igazolás: más tagállam által elôírt kö- telezettség alapján megkötött gépjármû-felelôsségbizto- sítási szerzôdésre vonatkozó igazolás, amely tartalmaz- za az adott biztosítónál nyilvántartott idôszakot, valamint a szerzôdés hatálya alatt harmadik személyeknek oko- zott és a más tagállami biztosító által az igazolás kiadá- sának napjáig elismert, vagy vele szemben jogerôsen megítélt kártérítések alapjául szolgáló káresetek számát, idôpontját, illetve a kármentesség tényét;
16. Információs Központ: a gépjármû üzemeltetésével har- madik személyeknek okozott károkból eredô kártérítési igények érvényesítése érdekében adatok közlése és e törvényben meghatározott egyéb feladatok ellátása ér- dekében létrehozott szervezet;
17. ismeretlen gépjármû: az a gépjármû, amely nem azonosít- ható, illetve utólag sem azonosítható, mivel elhagyta a bal- eset helyszínét, vagy azonosító adatokkal nem rendelkezik, illetve azokat meghamisították vagy nem felismerhetôk;
18. kárképviselô: a határon átnyúló szolgáltatás esetében a biztosító által a gépjármû-felelôsségbiztosítási károk ren- dezésével, a biztosító peres és peren kívüli képviseleté- vel megbízott, illetve arra jogosult személy vagy szervezet;
19. károsult: a gépjármûvel okozott kár esetén kártérítésre jogosult személy vagy szervezet;
20. kárrendezési megbízott: a gépjármû-felelôsségbiztosítá- si tevékenységet végzô biztosító székhely szerinti tagál- lamától eltérô tagállamban mûködô megbízottja, aki a biz- tosító által biztosított gépjármû üzemeltetésével kapcso- latban felmerült kártérítési igényeket a károsult lakóhelye (székhelye) szerinti tagállamban kezeli és rendezi, vala- mint a biztosítót a károsulttal szemben képviseli;
21. Kártalanítási Alap: az e törvény szerinti biztosítók által létrehozott és finanszírozott pénzalap, mely azon biztosí- tónál (a továbbiakban: felszámolás alatt álló biztosító) a károkozás idôpontjában e törvény szerinti biztosítási szerzôdés alapján fedezettel rendelkezô üzemben tartó gépjármûvével okozott károk megtérítését fedezi, mellyel szemben a biztosító tevékenységét engedélyezô tagál- lamban felszámolási eljárás megindult;
22. Kártalanítási Számla (Garanciaalap): az e törvény szerin- ti biztosítók által létrehozott és folyamatosan finanszíro- zott pénzalap, amelynek feladata a biztosítási kötelezett- ség ellenére biztosítással nem rendelkezô üzemben tar- tó gépjármûve által vagy az e törvényben meghatározott korlátozásokkal az ismeretlen üzemben tartó gépjármû- ve által, és az ismeretlen gépjármûvel okozott károk, va- lamint az e törvényben meghatározott egyéb károk meg- térítése, amennyiben a kötelezettségvállalás országa Magyarország;
23. kártalanítási szervezet: a gépjármû-felelôsségbiztosítási tevékenységet végzô biztosítók által a székhelyük sze- rinti tagállamban mûködtetett szervezet, amelynek fela- data a belföldi károsult más tagállam területén telep- hellyel rendelkezô gépjármû üzemeltetésébôl eredôen a zöldkártyarendszer valamely országában elszenvedett kára kapcsán a károkozó biztosítója vagy annak kárren- dezési megbízottja kárrendezésének elmaradása esetén a kártérítési igények elbírálása és kielégítése e törvény- ben meghatározott esetekben;
24. kötelezettségvállalás országa: bármely fajta gépjármû biztosítása esetén a
a) telephely szerinti ország, vagy
b) baleset bekövetkezésének helye szerinti ország, amennyiben a hatósági jelzés viselésére kötelezett gépjármû baleset részesévé vált, és nem rendelkezik érvényes hatósági jelzéssel, illetve a rajta lévô ható- sági jelzés nem rendelhetô, vagy már nem rendelhe- tô hozzá, vagy
c) rendeltetés helye szerinti tagállam;
25. külföldi: a devizakorlátozások megszüntetésérôl, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2001. évi XCIII. törvény 2. §-ának 2. pontjában meghatározott fogalom;
26. levelezô: olyan biztosító, a biztosító részére kárrendezési tevékenységet végzô szervezet, kárrendezési megbízott, egyéb szervezet vagy személy, akit vagy amelyet a mûkö- dése szerinti ország nemzeti irodájának jóváhagyásával a zöldkártyarendszerhez tartozó ország biztosítója jelöl a biztosítottjai által a levelezô országában okozott gépjár- mû-felelôsségbiztosítási károk kezelésére és rendezésére;
27. Nemzeti Iroda: az e törvény szerinti biztosítók szerveze- te, amely ellátja a nemzetközi gépjármû-biztosítási meg- állapodásból és a kapcsolódó egyezményekbôl eredô koordinációs, kárrendezési és elszámolási feladatokat;
28. rendeltetés helye szerinti tagállam: gépjármû tulajdonjo- gának átruházása esetén a tulajdonszerzést követôen a rendelkezésre bocsátástól számított harmincnapos idô- tartam folyamán az – a gépjármû telephely szerinti or- szágától eltérô – tagállam,
a) ahol a tulajdont szerzô természetes személy állandó lakóhelye, a jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég tulajdonszerzése esetén annak székhelye talál- ható, illetve
b) amelyben a tulajdont szerzô szokásos tartózkodási helye van, vagy ha a szerzôdô jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég, az a tagállam, amelyben a tu- lajdont szerzônek a szerzôdéssel érintett telephelye, fióktelepe található;
29. Rendszámegyezmény: a nemzeti irodák között létrejött olyan megállapodás, amely alapján az egyezményben ré- szes országok hatóságai a zöldkártyában megtestesülô igazolás helyett az illetô országban megkövetelt gépjár- mû-felelôsségbiztosítási fedezet igazolásául a jármû ha- tósági jelzését (forgalmi rendszámát) az országjellel együtt elfogadják;
30. súlyos személyi sérülés: a balesetbôl eredôen legalább 25%-os össz-szervezeti egészségkárosodással járó ma- radandó fogyatékosságot okozó, vagy a balesetbôl ere- dô, legalább 6 hónapos gyógytartammal járó súlyos egészségromlást okozó sérülés;
31. székhely szerinti tagállam: az a tagállam, ahol a kötele- zettséget vállaló biztosító, biztosításközvetítô, valamint szaktanácsadó székhelye található;
32. tagállam: az Európai Gazdasági Térségrôl szóló megál- lapodásban részes állam és Svájc;
33. telephely szerinti ország: az az ország,
a) amelynek hatósága a gépjármûvet állandó vagy ideig- lenes hatósági jelzéssel ellátta, vagy
b) amelyben a hatósági jelzés viselésére nem kötelezett gépjármûvek esetében a tulajdonos vagy a gépjármû felett egyébként rendelkezési jogot gyakorló személy (jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég) állandó lakóhelye (székhelye), illetve szokásos tartózkodási helye (az érintett telephelye, fióktelepe) található;
34. türelmi idô: a díj esedékességétôl számított hatvannapos idôszak, melynek a díj megfizetése nélkül történô letelté- vel a szerzôdés – amennyiben egyéb okból még nem szûnt meg – díjnemfizetéssel megszûnik;
35. üzemben tartó: a gépjármû telephelye szerinti ország ha- tóságai által kibocsátott okiratba bejegyzett üzemben tar- tó (engedélyes, engedély jogosultja), ennek hiányában a tulajdonos;
36. zöldkártya: a zöldkártyarendszer országaiban elfogadott, egységes szabványnak megfelelô nemzetközi gépjármû- felelôsségbiztosítási igazolvány (kártya), amelyet a nem- zeti iroda nevében a biztosítási szerzôdésnek megfelelô- en a biztosítók állítanak ki az üzemben tartó számára, a meglátogatott országban megkövetelt gépjármû-felelôs- ségbiztosítási fedezet meglétének igazolására;
37. zöldkártyarendszer: a nemzeti irodák közötti megállapo- dások alapján az ezen megállapodásokban részes orszá- gok rendszere, mely rendszerhez tartozó országok ható- ságai a zöldkártyában megtestesülô igazolást az ország- ban megkövetelt gépjármû-felelôsségbiztosítási fedezet igazolásául elfogadják.
3/A. §
E törvény alkalmazásában kár és kártérítés alatt a sérelem- díj-követelés alapjául szolgáló személyiségi jogsérelem és a sérelemdíj is értendô.
A biztosítási kötelezettség
4. §
(1) Minden magyarországi telephelyû gépjármû üzemben tartója köteles – a külön jogszabály alapján mentesített gépjármûvek kivételével – az e törvény szerinti biztosító- val a gépjármû üzemeltetése során okozott károk fede- zetére, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerzôdést kötni, és azt díjfizetéssel hatály- ban tartani (biztosítási kötelezettség).
(2) A biztosítási kötelezettség, ha jogszabály másként nem rendelkezik, a mindenkori üzemben tartót a gépjármû ha- tósági engedéllyel és jelzéssel való ellátásának idôpont- jától – a szünetelés kivételével – a gépjármû forgalomból történô kivonásáig, illetve a külön jogszabályban megha- tározott forgalomba helyezésre nem kötelezett gépjármû esetében a forgalomban történô részvétel kezdetétôl a részvétel végleges megszüntetéséig terheli.
(3) A szerzôdés megkötésére vonatkozó kötelezettség tekin- tetében üzemben tartónak minôsül a gépjármû tulajdono- sa által – szerzôdés vagy más hitelt érdemlôen igazolt jog- cím alapján – üzemben tartóként megnevezett személy.
(4) Ha a szerzôdéskötésre a tulajdonjog átszállása miatt ke- rül sor, az e törvény szerinti új üzemben tartó köteles a tulajdonjog átszállását követôen a biztosítási szerzôdést haladéktalanul megkötni.
(5) Ideiglenes forgalomban tartás engedélyezése, illetve ideiglenes forgalmi engedély kiadása esetén a biztosítá- si kötelezettség az ideiglenes forgalomban tartási enge- dély, illetve az ideiglenes forgalmi engedély érvényessé- gének idôtartama alatt áll fenn.
(6) Az üzemben tartó halála esetén, ha a biztosítási kötele- zettség címzettje nem állapítható meg, a szerzôdés leg- késôbb a hagyatéki eljárást lezáró határozat jogerôre emelkedésétôl számított 30 napig tartható hatályban, amennyiben a gépjármû birtokosa a halál tényét a bizto- sítónak bejelentette, és a szerzôdést díjfizetéssel hatály- ban tartja.
(7) Más tagállami telephelyû gépjármû tulajdonosa – ha a gépjármû rendeltetés helye szerinti tagállama Magyaror- szág – köteles a tulajdonszerzést követôen a rendelke- zésre bocsátástól számított harmincnapos idôtartamra az e törvény szerinti biztosítással rendelkezni.
A szerzôdés létrejötte és megszûnése
5. §
(1) A biztosító a magyarországi telephelyû gépjármû üzem- ben tartójának, valamint azon gépjármû tulajdonosának, melynek rendeltetés helye szerinti tagállama Magyaror- szág, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerzôdés megkötésére vonatkozó – a bizto- sító díjtarifájának megfelelô – ajánlatát a 13. § (1) bekez- désében meghatározott összeghatárok szerint köteles elfogadni. A biztosító a biztosítási idôszak kezdetét hat- van nappal megelôzôen tett ajánlatot nem fogadhatja el, és ezen idôpontot megelôzôen szerzôdést nem köthet, az így létrejött szerzôdés érvénytelen. A biztosító az ajánlat elutasításáról annak beérkezésétôl számított tizenöt na- pon belül értesíti az üzemben tartót.
(2) Ha a biztosítási szerzôdés a biztosítási idôszak tartama
alatt a 21. § (4) bekezdésében meghatározottak szerint (díjnemfizetés) szûnik meg, az üzemben tartónak az adott biztosítási idôszak hátralévô részére fedezetet nyújtó szerzôdés megkötésére vonatkozó ajánlatát kizárólag az a biztosító jogosult és köteles elfogadni, amelynél a szer- zôdés az adott biztosítási idôszakban díjnemfizetéssel szûnt meg.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott esetben az üzemben tartó annál a biztosítónál köteles a szerzôdést – az újra- kötött szerzôdés kockázatviselési kezdetének idôpontjá- ban alkalmazandó díjtarifa alapján – megkötni, ahol a szerzôdése díjnemfizetés miatt szûnt meg.
(4) Az a biztosító, amely a szerzôdés biztosítási idôszak vé- gére történô felmondására nyilatkozatot tett vagy a szer- zôdés a biztosítási idôszak alatt díjnemfizetés miatt szûnt meg, az üzemben tartónak a szerzôdés megszûnését közvetlenül követô biztosítási idôszakra vonatkozó aján- latát nem köteles elfogadni.
6. §
(1) A biztosítási szerzôdés a felek írásbeli megállapodásá- val jön létre.
(2) A szerzôdés úgy is létrejön, ha a szerzôdô üzemben tar- tó a díjtarifának és a biztosítási feltételeknek megfelelô ajánlatát a jogviszony tartalmára, és a biztosítási feltéte- lekre vonatkozó tájékoztatás birtokában, a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon a biztosító vagy annak kép- viselôje részére átadja.
(3) A biztosító a (2) bekezdés szerinti ajánlatot annak átadá-
sától számított 15 napon belül az 5. § (4) bekezdésében meghatározott indokok alapján utasíthatja el.
(4) Ha az üzemben tartó ajánlata nem felel meg a (2) bekez- désben meghatározott feltételeknek, a szerzôdés akkor is létrejön, ha a biztosító az ajánlatra 15 napon belül nem nyilatkozik.
(5) A (2) és (4) bekezdés szerinti esetben a szerzôdés az ajánlat átadásának idôpontjában – az ajánlat szerinti tar- talommal – jön létre.
(6) A biztosító a (4) bekezdésben meghatározott esetben az ajánlatot annak átadásától számított 15 napon belül a díj- tarifától és a biztosítási feltételektôl való eltérésre történô hivatkozással, illetve az 5. § (4) bekezdésében meghatá- rozott indokok alapján elutasíthatja, vagy igazolható mó- don elküldött javaslatot tehet az ajánlat díjtarifának és a biztosítási feltételeknek megfelelô módosítására. Ha az ajánlat módosítására tett javaslatot a szerzôdô a kézhez- vételtôl számított 15 napon belül nem kifogásolja, a szer- zôdés az (5) bekezdésben meghatározott idôpontban a módosított ajánlat szerint létrejön.
(7) Ha a biztosító az ajánlat módosítására tesz javaslatot, köteles az üzemben tartó figyelmét felhívni az ajánlat módosításának tényére, valamint az ajánlathoz viszonyí- tott lényeges eltérésekre. Ennek hiányában a szerzôdés az ajánlat tartalmának megfelelôen jön létre.
(8) A biztosító kötvényt az e §-ban meghatározottak szerint létrejött szerzôdés tartalmával egyezô tartalommal bo- csáthat ki.
7. §
(1) A szerzôdô felek bármelyike a biztosítási idôszak utolsó napjára (biztosítási évfordulóra), azt legalább 30 nappal megelôzôen a biztosítási szerzôdést írásban, indoklás nélkül felmondhatja. A felmondás akkor hatályos, ha az a másik félhez határidôben megérkezik.
(2) A biztosítási idôszakon belül – az e törvényben megha- tározott eseteken túl – a szerzôdés csak a felek közös megegyezésével szüntethetô meg.
(3) A szerzôdés érdekmúlással szûnik meg a gépjármû for- galomból történô kivonásával, az üzemben tartó változá- sa esetén, illetve szünetelés esetén, ha az újbóli üzem- be helyezés a kivonás napjától számított egy éven belül nem történik meg.
(4) A szerzôdés érdekmúlással szûnik meg a tulajdonjog át- szállása esetén, ha a szerzôdéskötésre kötelezett üzem- ben tartó személyében változás áll be.
8. §
(1) A jármûnyilvántartásban szereplô gépjármûvek vonatko- zásában a fennálló biztosítás által érintett biztosítót az e törvényben elôírt feladatainak ellátása céljából, a gépjár- mû forgalomból történô kivonásának, a gépjármû elsô és ismételt forgalomba helyezésének, valamint a gépjármû tulajdonjogát érintô változásnak – ideértve a régi tulajdo- nos (átruházó) külön jogszabályban meghatározott, tulaj- donjog-változáshoz kapcsolódó bejelentési kötelezettsé- ge teljesítésének idôpontját is – jármûnyilvántartásba tör- ténô bejegyzésérôl, továbbá az üzemben tartó és a jár- mûnyilvántartásba bejegyzett üzemben tartó személyét érintô változás jármûnyilvántartásba történô bejegyzésé- rôl – e tény jármûnyilvántartásba történô bejegyzésével egyidejûleg – a kötvénynyilvántartó szerv elektronikus úton értesíti, amely értesítést a biztosító a feladatai ellá- tása során figyelembe veszi.
(2) A jármûnyilvántartásban nem szereplô gépjármû üzem- ben tartója a hatósági engedély visszavonását, a tulaj- donjog átruházását, illetve az üzemben tartó változását igazoló okiratot, a forgalomban történô részvétel végle- ges megszüntetését tanúsító nyilatkozatát köteles a biz- tosítónál 15 napon belül bemutatni.
(3) A biztosító köteles – a díjnemfizetéssel történô megszûnés esetének kivételével – a biztosítási szerzôdés megszû- nésének tényérôl és a megszûnt szerzôdés külön rende- letben meghatározott bonus-malus besorolásáról a meg- szûnést, illetve az arról történt tudomásszerzést követô 30 napon belül az üzemben tartót írásban tájékoztatni.
(4) A szerzôdésre a magyar jogot kell alkalmazni.
(5) A szerzôdésre a Polgári Törvénykönyv rendelkezései ak- kor alkalmazhatók, ha e törvény eltérô rendelkezést nem tartalmaz.
9. §
(1) Az üzemben tartó a szerzôdéskötéskor köteles minden, a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körül- ményt közölni a biztosítóval, így különösen – fennálló szerzôdés esetén a biztosítási idôszak vagy a tartam utolsó napját követô – az új biztosítási idôszak vagy a határozott tartam kezdô napját, biztosítóváltás esetén az elôzô biztosítási idôszakra vonatkozóan a fedezetet nyújtó biztosító megnevezését és a biztosítást igazoló okirat számát, továbbá – amennyiben az üzemben tartó már rendelkezik vele – a kártörténeti rendszerazonosító számot.
(2) Az üzemben tartó a szerzôdéskötéskor köteles a fedezet- lenségi díj megállapításához szükséges adatokat a biz- tosítóval vagy annak képviselôjével közölni.
(3) A 4. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint a gép- jármû tulajdonosa által üzemben tartóként megnevezett személy által kötött szerzôdés az üzemben tartói jogo- sultság keletkezésének – jármûnyilvántartásba bejegy- zett – idôpontjában – de legkorábban a biztosítási szer- zôdésben megállapított idôpontban, ennek hiányában a szerzôdés létrejöttének idôpontjában – lép hatályba. Ha az üzemben tartói jogosultság bejegyzése a szerzôdés- kötést követô 30 napon belül nem történik meg, a szer- zôdés megszûnik.
(4) Az üzemben tartó köteles 8 napon belül bejelenteni a biz- tosítónak a biztosítást igazoló okiratban feltüntetett ada- tok változását.
10. §
(1) Ugyanarra a biztosítási idôszakra vagy ugyanazon bizto- sítási idôszak egy részére kötött további biztosítási szer- zôdés érvénytelen.
(2) Ha a biztosítónak kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítás mûvelésére vonatkozó tevékenységi engedélye visszavo- násra került és a Felügyelet a visszavonásról szóló dön- tést vagy a Bit. 289. § (6a) bekezdésében meghatározott felügyeleti tájékoztatót a honlapján közzétette, a szerzô- dô fél a tevékenységi engedély visszavonásával érintett szerzôdés megszüntetése nélkül más biztosítónál – a te- vékenységi engedély visszavonására hivatkozással – új szerzôdést köthet. A tevékenységi engedély visszavoná- sával érintett szerzôdés – amennyiben korábban nem szûnt meg – az új szerzôdés kockázatviselési kezdeté- nek napját megelôzô napon megszûnik.
(3) Ha a biztosítási szerzôdés az 5. § (2) bekezdésében fog-
xxxxxx szerint a (2) bekezdés szerinti biztosítónál szûnt
meg, akkor a szerzôdô félnek az adott biztosítási idôszak hátralévô részére fedezetet nyújtó szerzôdés megköté- sére vonatkozó ajánlatát bármelyik biztosító jogosult el- fogadni.
A gépjármûflottára kötött szerzôdésre alkalmazandó szabályok
11. §
(1) Gépjármûflottára kötött szerzôdés esetén a szerzôdô fe- lek az e törvényben meghatározottaktól eltérhetnek a szerzôdés létrejöttét, megszûnését, a biztosítási idôsza- kot, a díjfizetést illetôen.
(2) A biztosító a díjat a flottára kötött szerzôdés vonatkozá- sában a biztosítási idôszak, illetve tartam kezdô napján alkalmazandó díjtarifa alapján alakítja ki. A biztosító az így megállapított díjat az adott biztosítási idôszak alatt nem változtathatja meg.
(3) A biztosító köteles a flottára kötött szerzôdés vonatkozá- sában egy – a meghirdetés napjától számított hatvanna- pos idôszakon túli – elôre meghatározott naptól alkalma- zandó díjtarifáját a Magyar Nemzeti Bank elnökének ren- deletében meghatározott módon, a Felügyelet honlapján meghirdetni, továbbá a meghirdetés közzétételével egy- idejûleg a saját és a MABISZ honlapján közzétenni. Elté- rés esetén a Felügyelet honlapján meghirdetett tarifa az alkalmazandó.
(4) Gépjármûflottára a flottához tartozó gépjármûvek kate- góriáitól és fajtáitól függetlenül határozott tartamú szer- zôdés is köthetô.
(5) A biztosító a közbeszerzési eljárás keretében benyújtott
– gépjármûflottára kötendô szerzôdésre vonatkozó ajánla- tát tartalmazó – pályázatában és az annak alapján meg- kötött szerzôdésben eltérhet a (2) bekezdés szerint kiala- kított és a (3) bekezdés szerint meghirdetett díjtarifájától.
A helytállási kötelezettség és annak mértéke
12. §
A biztosítás kiterjed a felelôsség kérdésének vizsgálatára, és azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégíté- sére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a bizto- sítási szerzôdésben megjelölt gépjármû üzemeltetése során okozott károk miatt támasztanak.
13. §
(1) Egy biztosítási esemény vonatkozásában a károsultak számától függetlenül a biztosító dologi károk esetén kár- eseményenként 500 millió forint összeghatárig, személyi sérülés miatti károk esetén káreseményenként 1600 mil- lió forint összeghatárig köteles helytállni, amely összegek magukban foglalják a káresemény kapcsán bármilyen jogcímen érvényesíthetô követeléseket, az igényérvénye- sítés költségeit (beleértve a jogi képviseleti költségeket is), valamint a teljesítés idôpontjáig eltelt idôszakra járó kamatokat.
(2) Ha a biztosított a kárt más tagállam területén okozta, vagy a zöldkártyarendszer azon országainak területén, amelyek nemzeti irodájával a magyar Nemzeti Iroda megállapodást kötött, a biztosító helytállási kötelezettsé- gének mértéke a káresemény helye szerinti ország gép- jármû-felelôsségbiztosítási jogszabályai szerint áll fenn. Ha a biztosító szerzôdésben meghatározott helytállási kötelezettségének mértéke magasabb a káresemény he- lye szerinti országban elôírt mértéknél, a biztosító helyt-
állási kötelezettsége a biztosítási szerzôdésben vállalt összeghatárok mértékéig áll fenn.
(3) Azonos okból bekövetkezett, azzal közvetlen okozati összefüggésben lévô, idôben összefüggô több kárese- mény egy biztosítási eseménynek minôsül.
14. §
(1) Ha egy biztosítási eseménnyel kapcsolatban több jogo- sult megalapozott kártérítési igénye meghaladja a 13. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott összeget, akkor a kártérítési igények megtérítése az összes kártérítési igénynek a károkra káreseményenként meghatározott összeghez viszonyított arányában történik.
(2) Ha kártérítésként járadékfizetési kötelezettség áll fenn, a biztosítási összeg felosztásakor a járadék tôkeértékét kell figyelembe venni. Ha a jövôben várható járadékkifizeté- sek tôkeértéke magasabb a szerzôdésben rögzített biz- tosítási összegbôl rendelkezésre álló összegnél, a bizto- sító a járadékkifizetések tôkeértékét arányosan csökkent- ve állapítja meg a járadék nagyságát.
(3) Ha a biztosítási esemény folytán az adott kártípusra (do- logi, illetve személyi kár) meghatározott káreseményen- kénti összeg kimerül, a biztosítási összeg felosztásakor figyelembe nem vett károsult kizárólag akkor érvényesít- het kártérítési igényt, ha azt a biztosító a károsultnak fel nem róható okból hagyta figyelmen kívül. Ebben az eset- ben a kárt olyan arányban kell az adott kártípusra meg- határozott biztosítási összeg újrafelosztásával megtéríte- ni, amilyen arányban a károsult a biztosítási összeg fel- osztásakor abból részesülhetett volna.
(4) A (3) bekezdés szerinti eljárást kell követnie a biztosító- nak akkor is, ha egy vagy több károsult kártérítési igénye a károsultnak fel nem róható okból a biztosítási összeg felosztását követôen jelentkezik, vagy növekszik (pl. egészségi állapot romlása).
(5) Ha a biztosító a figyelembe nem vett károsult kárát az (1)-(4) bekezdésekben foglaltak szerint megtérítette, a biztosítási összeg újrafelosztása miatt jogosult a többi érintett károsulttól a részükre korábban teljesített kárkifi- zetésbôl az új kártérítési arányt meghaladó kártérítési összeget visszakövetelni a kifizetést követô 5 éven belül. A biztosító az újrafelosztás lehetôségérôl köteles a káro- sultat a kárrendezés során, az elsô kárkifizetéssel egy- idejûleg írásban tájékoztatni.
(6) Ha egy vagy több károsult kártérítési igénye a biztosítá- si összeg (1) bekezdésben meghatározottak szerinti fel- osztásakor figyelembe vetthez képest csökken, abban az esetben a többi károsult a biztosítási összeg újrafelosz- tásából eredô új kártérítési aránynak megfelelô kártérí- tésre jogosult.
15. §
A biztosítás nem terjed ki arra a kárra, amely
a) a károkozó gépjármûben elhelyezett tárgyakban keletke- zett, ha ezek nem a gépjármûvel utazók személyi hasz- nálatára szóló tárgyak;
b) a károkozó gépjármûben keletkezett;
c) a károkozó gépjármû biztosítottjainak egymással szem- beni igényébôl származó dologi kárként, illetve elmaradt haszonként keletkezett;
d) sugárzó, toxikus anyagok és termékek hatására, vagy az egészségügyi hatóságok részérôl a sugárzás káros ha- tásainak megszüntetését célzó intézkedések folytán ke- letkezett;
e) a gépjármû balesete nélkül az út burkolatában keletke- zett;
f) a gépjármû – forgalomban való részvétele nélkül – mun- kagépként való használata során keletkezett;
g) álló gépjármûre fel-, illetve arról való lerakodás következ- tében keletkezett;
h) üzemi balesetnek minôsül, és a gépjármû javítási vagy karbantartási munkái során keletkezett;
i) gépjármûverseny vagy az ahhoz szükséges edzés során következett be;
j) környezetszennyezéssel a gépjármû balesete nélkül ke- letkezett;
k) a gépjármû üzemeltetésével egyéb vagyontárgyban fo- lyamatos állagrongálással okozott, illetôleg állagromlás- ból adódott;
l) háború, háborús cselekmény, terrorcselekmény követ- kezményeként keletkezett.
A biztosítási szerzôdés idôbeli hatálya, és a biztosítási idôszak
16. §
(1) Az állandó forgalmi engedélyre kötelezett gépjármûvek esetében a biztosítási szerzôdés határozatlan tartamú.
(2) Az ideiglenes forgalmi engedéllyel, az ideiglenes forga- lomban tartási engedéllyel rendelkezô gépjármûvek, to- vábbá az igazolólappal rendelkezô lassú jármûvek és a négykerekû segédmotoros kerékpárok (quadok), továb- bá a külön jogszabályban meghatározott forgalomba he- lyezésre nem kötelezett gépjármûvek esetében, valamint a 4. § (7) bekezdésében foglalt esetben a biztosítási szerzôdésben megjelölt határozott tartamú szerzôdés köthetô.
(3) A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti köz- lekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott mezôgazdasági erôgép (lassú jármû) esetében határozatlan tartamú szerzôdés köthetô.
17. §
(1) A határozatlan tartamú szerzôdések esetében a biztosí- tási idôszak egy év, az 5. § (2) bekezdésében meghatá- rozottak szerint újrakötött szerzôdések esetében a meg- szûnt szerzôdés szerinti biztosítási idôszak végéig terje- dô idôszak.
(2) A biztosítási évfordulót a biztosítást igazoló okiraton fel kell tüntetni.
(3) A biztosítási idôszak elsô napja – a szünetelés idôtarta- ma alatt hatályba lépô szerzôdések kivételével – a koc- kázatviselés kezdete.
(4) A biztosító a biztosítási idôszak utolsó napját megelôzô ötvenedik napig elküldött írásos értesítôben tájékoztatja a szerzôdô felet a biztosítási évfordulóról és a következô biztosítási idôszakra – az értesítés idôpontjában rendel- kezésre álló adatok alapján – a díjtarifa szerint várható díjról.
(4a) Az írásos értesítôben a biztosító figyelemfelhívásra al- kalmas módon tájékoztatja a szerzôdô felet, hogy
a) a díjtarifája – a 23. § (3a) bekezdése alapján – csak a javára tartalmazhat különbségtételt abból a szempont- ból, hogy a szerzôdés a 24. § (1) bekezdés szerint módosuló szerzôdésnek minôsül, továbbá
b) a 24. § (1) bekezdés szerint módosuló szerzôdés a szerzôdô javára a 23. § (3a) bekezdése szempontjá- ból hogyan módosul.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott értesítés – a szerzôdô hozzájáruló nyilatkozata alapján – elektronikus úton is megtehetô.
A biztosítási szerzôdés területi hatálya
18. §
A biztosítási szerzôdés területi hatálya a tagállamok területé- re, valamint a zöldkártyarendszer azon országainak területé- re terjed ki, amelyek nemzeti irodájával a magyar Nemzeti Iroda a Belsô Szabályzatnak megfelelô kétoldalú megállapo- dást kötött.
A biztosító kockázatviselése
19. §
(1) A biztosító kockázatviselése (a biztosítási fedezet) a felek által a szerzôdésben meghatározott idôpontban, ennek hiányában a szerzôdés létrejöttének idôpontjában, a 4. §
(3) bekezdésében meghatározott üzemben tartó által kö- tött szerzôdés esetén az üzemben tartói jogosultság ke- letkezésének – jármûnyilvántartásba bejegyzett – idô- pontjában – de legkorábban a biztosítási szerzôdésben megállapított idôpontban, ennek hiányában a szerzôdés létrejöttének idôpontjában – kezdôdik.
(2) Ahhoz, hogy a biztosító kockázatviselése már a biztosí- tási szerzôdés létrejöttét megelôzôen megkezdôdjék, a biztosító vagy az általa feljogosított személy írásbeli elfo- gadó nyilatkozata szükséges.
(3) Semmis a biztosító által egyoldalúan, a másik fél közre- mûködése nélkül meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt szerzôdési (biztosítási) feltétel, amennyiben olyan kikötést tartalmaz, hogy a biztosító csak a díj (elsô díj- részlet) befizetését követôen viseli a kockázatot.
(4) A biztosító kockázatviselése a 21. § (4) bekezdésében meghatározott türelmi idôben fennáll.
(5) A szerzôdés érdekmúlással történô megszûnése esetén a biztosító kockázatviselése a forgalomból történô kivo- nás, a forgalomban történô részvétel végleges megszün- tetése, a szerzôdéskötésre kötelezett üzemben tartó személyének változása esetén a tulajdonjog átszállása, illetve az üzemben tartói jogosultság megszûnésének – jármûnyilvántartásba bejegyzett – idôpontjában szûnik meg.
(6) A biztosító kockázatviselése a szerzôdés közös meg- egyezéssel történô megszüntetése esetén a szerzôdés megszûnésének idôpontjában, a szerzôdés biztosítási idôszak végére történô felmondása esetén a biztosítási idôszak zárónapján szûnik meg.
(7) A szerzôdés a 21. § (4) bekezdésében meghatározott megszûnése esetén a biztosító kockázatviselése a türel- mi idô zárónapján szûnik meg.
(8) A tevékenységi engedély visszavonásával érintett szer- zôdés 10. § (2) bekezdésében meghatározott megszû- nése esetén a biztosító kockázatviselése az új szerzô- dés kockázatviselési kezdetének napját megelôzô napon megszûnik.
(9) A (8) bekezdés szerinti új szerzôdés kockázatviselésének kezdete nem lehet korábbi, mint a tevékenységi enge- dély visszavonásáról szóló felügyeleti tájékoztató közzé- tételének napja.
Díjfizetés
20. §
(1) A biztosítási díj a kockázat viselésének idôtartamára elô- re illeti meg a biztosítót.
(2) A biztosító a kockázatviselése megszûnése napjáig járó biztosítási díj megfizetését követelheti.
(3) A határozott tartamú biztosítási szerzôdések biztosítási díja a biztosítás tartamára egy összegben illeti meg a biztosítót (egyszeri díj).
21. §
(1) A biztosítás elsô díjrészlete, valamint folytatólagos díjrész- letei a felek által a szerzôdésben meghatározott idôpon- tokban esedékesek. Ennek hiányában az elsô díjrészlet a szerzôdés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pedig az adott díjfizetési idôszaknak az elsô napján esedékes.
(1a) Ha a díj a 23. § (2) bekezdésében meghatározott meg- változtatás esetén módosul, vagy a szerzôdô fél által már megfizetett díjat jogszabályváltozás folytán utóbb más tartozására kell elszámolni, az üzemben tartó a díjkülön- bözetet – a felek eltérô megállapodásának hiányában – az esedékes következô biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási idôszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidôvel – köteles megfizetni.
(2) Az egyszeri díjat – a felek eltérô megállapodásának hiá- nyában – a szerzôdés létrejöttekor kell megfizetni.
(3) A biztosítót a késedelmes díjfizetés idôszakára a szerzô- désben megállapított kamat illeti meg.
(4) Ha az esedékes biztosítási díjat nem fizetik meg, a bizto- sító a díj esedékességétôl számított harmincadik nap el- teltéig – a következményekre történô figyelmeztetés mel- lett – a szerzôdô félnek a díj esedékességétôl számított hatvannapos póthatáridôvel, igazolható módon a teljesí- tésre vonatkozó felszólítást küld. A türelmi idô eredmény- telen leteltével a szerzôdés – amennyiben egyéb okból még nem szûnt meg – az esedékességtôl számított hat- vanadik napon megszûnik.
(5) A biztosító köteles a szerzôdés megszûnésérôl 15 napon belül az üzemben tartónak igazolható módon értesítést küldeni, amennyiben a szerzôdés megszûnése díjnem- fizetés miatt következett be.
(6) Az 5. § (3) bekezdésében meghatározott esetben a szer- zôdô fél a szerzôdés megkötésekor köteles megfizetni az újrakötött szerzôdés vonatkozásában az adott biztosítási idôszak hátralévô részére járó díjat, és – amennyiben még nem fizette meg – a díjnemfizetéssel megszûnt szerzô- dés vonatkozásában a türelmi idôre járó díjat.
(7) A biztosító köteles a szerzôdés (4) bekezdés szerinti díj- nemfizetés miatt bekövetkezô megszûnése esetén a köt- vénynyilvántartó szerv felé a 49. § alapján fennálló érte- sítési kötelezettségének a szerzôdés megszûnésétôl szá- mított nyolc munkanapon belül eleget tenni.
Fedezetlenségi díj megfizetésére vonatkozó szabályok
22. §
(1) Az üzemben tartó köteles a fedezetlenségi díjat megfi- zetni.
(2) A teljes fedezetlenségi díjat azon biztosító köteles kiszá- mítani és beszedni, amely az üzemben tartóval a fedezet- lenség idôtartamát követôen szerzôdést köt.
(3) A biztosító a fedezetlenségi díjat az arról történt tudomás- szerzést követôen haladéktalanul köteles kiszámítani.
(4) A fedezetlenségi díj kiszámításánál arra az évre járó meghirdetett díjtarifát kell alkalmazni, amelyre a fedezet- lenség idôtartama esik, a díjat beszedô biztosító díjtarifá- ja nem alkalmazható.
(5) Az üzemben tartó a (3) és (4) bekezdésben meghatáro- zottak szerint kiszámított fedezetlenségi díjat az esedé- kes biztosítási díjrészlettel együtt, a biztosítási idôszakra járó teljes díj egyösszegû megfizetése esetén 30 napos határidôvel köteles megfizetni. A biztosító, ha a fedezet- lenséggel érintett idôszak meghaladja a 120 napot, rész- letfizetési lehetôséget nyújthat.
(6) Ha az üzemben tartó az (5) bekezdésben meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget, a 21. § (4) bekezdé- sében meghatározott rendelkezéseket kell alkalmazni.
(7) A Kártalanítási Számla kezelôje a fedezetlenségi díjnak
– a díjhirdetést követô naptári évre vonatkozó, a Kártala- nítási Xxxxxx általi kártérítések és a kártérítésekhez kap- csolódó eljárási költségek alapján egy naptári évre szá- mított – tarifáját gépjármû-kategóriánként, legkésôbb a naptári év végét megelôzô negyvenötödik napig a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletében meghatározott módon a Felügyelet honlapján meghirdeti, továbbá ezzel egyidejûleg a MABISZ honlapján közzéteszi. Eltérés ese- tén a Felügyelet honlapján meghirdetett tarifa az alkal- mazandó.
(8) A Kártalanítási Számla kezelôje jogosult az érdekmúlás miatt vagy egyéb okból következôen ki nem számlázott, illetve a biztosító által kiszámlázott és az üzemben tartó által részben vagy teljes mértékben ki nem fizetett fede- zetlenségi díjat beszedni.
(9) A Kártalanítási Számla kezelôje a (7) bekezdésben meg- határozottak szerint számított fedezetlenségi díj tarifájá- nak a megállapítása során a 36. § (11)-(12) bekezdésben meghatározott esetre vonatkozóan méltányos mértékû külön tarifát állapít meg.
Díjtarifa, díjhirdetés
23. §
(1) A biztosító a díjat minden egyedi szerzôdés vonatkozá- sában a meghirdetett – a biztosítási idôszak, illetve tar- tam kezdônapján alkalmazandó – díjtarifa alapján alakít- ja ki és azt az adott biztosítási idôszak alatt – jogszabály eltérô rendelkezése hiányában – nem változtathatja meg, kivéve, ha a szerzôdés díja a szerzôdô üzemben tartónak a szerzôdés megkötésekor fennálló közlési vagy együtt- mûködési kötelezettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapítandó díjtól.
(2) A szerzôdô üzemben tartónak a szerzôdés megkötésekor fennálló közlési vagy együttmûködési kötelezettségének megsértése esetén a szerzôdés díja legkésôbb a kocká- zatviselés kezdetét követô hatvan napon belül, az üzem- ben tartó egyidejû értesítése mellett – a szerzôdéskötés- kor fennálló tények figyelembevételével – a kockázatvi- selés kezdetétôl alkalmazandó hatállyal módosítható a biztosítási idôszak, illetve tartam kezdônapján alkalma- zandó díjtarifa szerint.
(3) A biztosító köteles minden egyedi szerzôdés vonatkozá- sában egy – a meghirdetés napjától számított hatvanna- pos idôszakon túli – elôre meghatározott naptól alkalma- zandó díjtarifáját a Magyar Nemzeti Bank elnökének ren- deletében meghatározott módon, a Felügyelet honlapján meghirdetni, továbbá a meghirdetés közzétételével egy- idejûleg a saját és a MABISZ honlapján közzétenni. Elté-
rés esetén a Felügyelet honlapján meghirdetett tarifa al- kalmazandó.
(3a) A biztosító (3) bekezdésben meghatározott díjtarifája csak a 24. § (1) bekezdése szerint módosuló szerzôdéssel rendelkezô javára tartalmazhat különbségtételt abból a szempontból, hogy a szerzôdés új szerzôdésnek vagy pedig a 24. § (1) bekezdés szerint módosuló szerzôdés- nek minôsül.
(4) A biztosító köteles a biztosítási feltételeit és az alkalma- zandó díjtarifáját az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségeiben és a honlapján folyamatosan hozzáférhe- tôvé tenni.
(4a) A biztosító a (4) bekezdésben meghatározott hozzáfér- hetôvé tétel során köteles figyelemfelhívásra alkalmas módon – a díjtarifájával kapcsolatban – azt is feltüntetni, hogy a (3) bekezdésben meghatározottak szerint alkal- mazandó díjtarifája csak a 24. § (1) bekezdése szerint módosuló szerzôdéssel rendelkezô javára tartalmazhat különbségtételt abból a szempontból, hogy a szerzôdés új szerzôdésnek vagy pedig a 24. § (1) bekezdés szerint módosuló szerzôdésnek minôsül.
(5) Ha a biztosító a gépjármû-felelôsségbiztosítást határon átnyúló szolgáltatás keretében nyújtja és Magyarország területén szervezeti egységgel nem rendelkezik, köteles gondoskodni arról, hogy a (4) bekezdésben említett in- formációk a kárképviselô székhelyén vagy lakóhelyén betekintés céljából kifüggesztésre kerüljenek.
24. §
(1) A határozatlan tartamú szerzôdés fennállása alatt a biz- tosítás díja a következô biztosítási idôszak elsô napjától kezdôdô hatállyal a biztosítási idôszak kezdônapján al- kalmazandó díjtarifa szerint módosul, és az az adott biz- tosítási idôszak alatt nem változtatható meg.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól kizárólag akkor lehet el- térni, ha azt jogszabály kifejezetten lehetôvé teszi.
Bonus-malus rendszer
25. §
(1) Az üzemben tartó a kármentes idôszakhoz igazodó díj- kedvezményre (bonus) jogosult, illetve az okozott és a biztosító teljesítési kötelezettségét kiváltó káresemények számához igazodó díjtöbblet (malus) fizetésére köteles.
(2) A biztosítók külön rendeletben meghatározottak szerint kötelesek a kártörténeti adatokat felhasználni, a kártörté- neti adatokon alapuló bonus-malus rendszert mûködtet- ni, továbbá a kártörténeti igazolásokat kiadni.
Szünetelés
26. §
(1) A biztosító kockázatviselése a jármûnyilvántartásban sze- replô gépjármûvek esetében szünetel, ha az üzemben tar- tó kérelmére vagy hivatalból történô eljárás következtében a gépjármû a forgalomból ideiglenes kivonásra került.
(2) A biztosítót az (1) bekezdésben meghatározott ideigle- nes kivonás tényérôl, valamint annak kezdô és záró idô- pontjáról a kötvénynyilvántartó szerv elektronikus úton értesíti.
(3) A szünetelés a (2) bekezdésben meghatározott idôpon- toknak megfelelôen a kivonás napjától a szünetelés le- jártának napjáig vagy a gépjármû ismételt forgalomba helyezésének napjáig, de legfeljebb egy évig tart.
(4) Ha az újbóli üzembe helyezés a kivonás napjától számí- tott egy éven belül nem történik meg, a szerzôdés az egyéves idôszak utolsó napját követô napon megszûnik.
(5) A szünetelést követô díjrészlet fizetésének esedékessé- ge – a felek eltérô megállapodásának hiányában – a szü- netelés megszûnésének a napja.
(6) A hivatalból történô ideiglenes kivonás következtében fennálló szünetelés esetén a biztosító a (2) bekezdésben meghatározott értesüléstôl számított 15 napon belül tájé- koztatja az üzemben tartót a kockázatviselés szünetelé- sének tényérôl és az esetlegesen bekövetkezô károko- zás következményeirôl.
(7) A szünetelés idôtartama alatt az üzemben tartó kötele- zettsége a szerzôdés folyamatos díjfizetéssel történô ha- tályban tartására nem áll fenn.
(8) A jármûnyilvántartásban nem szereplô gépjármûvek ese- tében a szünetelésnek nincs helye.
Kártérítési igények érvényesítése
27. §
A biztosító, a Kártalanítási Számla kezelôje, a Nemzeti Iroda, a kárrendezési megbízott, valamint a Kártalanítási Szervezet a gépjármû üzemeltetése során okozott kárt az e törvényben foglaltak szerint megtéríti. E kártérítés nem érinti a károsult- nak a Polgári Törvénykönyv szerzôdésszegéssel okozott ká- rokért való felelôsség szabályai alapján érvényesíthetô to- vábbi kártérítési igényét.
28. §
(1) A károsult kártérítési igényét e törvény alapján, a biztosí- tási szerzôdés keretei között a károkozó gépjármû üzem- ben tartójának biztosítójával szemben közvetlenül, illetve az e törvényben meghatározott esetekben a Kártalanítá- si Számla kezelôjével szemben jogosult érvényesíteni.
(2) A más tagállam területén lakóhellyel (székhellyel) rendel- kezô károsult keresetet indíthat a károkozó Magyarország területén székhellyel rendelkezô biztosítójával szemben a lakóhelye (székhelye) szerinti tagállamban, vagy a bal- eset bekövetkezésének helye szerinti tagállamban, amennyiben a baleset a zöldkártyarendszer valamely, a károsult lakóhelyétôl (székhelyétôl) eltérô országában következett be.
(3) A biztosítóval szemben támasztott követeléseket a káro- sult választása szerint a kárképviselôvel szemben is ér- vényesítheti a biztosítóra kiterjedô joghatállyal.
29. §
(1) A biztosítási esemény bekövetkeztekor a baleset része- sei a helyszínen kötelesek átadni egymásnak a személy, a gépjármû és a biztosítási szerzôdés azonosításához szükséges – a 46. § (2) bekezdésének a), b) és d) pont- jaiban meghatározott – adatokat, valamint a baleset lé- nyeges körülményeire vonatkozó információkat. Az így átadott adatok az e törvényben meghatározott feladatai- nak ellátása céljából kizárólag a biztosítóhoz, a Nemzeti Irodához, a Kártalanítási Számla kezelôjéhez, a Kártala- nítási Szervezethez, a levelezôhöz, a kárrendezési meg- bízotthoz, a kárképviselôhöz, az egészségbiztosítási szervhez, a nyugdíjbiztosítási szervhez továbbíthatók és a Bit. biztosítási titokra vonatkozó szabályai szerint keze- lendôk.
(2) A károsult a káreseményt – annak bekövetkeztétôl, illetve
a tudomásszerzéstôl számított – 30 napon belül köteles
bejelenteni a biztosítónak. A határidô elmulasztása ese- tén – kivéve, ha a károsult bizonyítja, hogy az önhibáján kívül történt – a késedelmes teljesítés jogkövetkezményei a káresemény bekövetkezése és a káresemény bejelen- tése közötti idôszakra a biztosítóval, a kárrendezési meg- bízottal, a levelezôvel, a Kártalanítási Számla kezelôjé- vel, a kárképviselôvel és a Nemzeti Irodával szemben nem alkalmazhatók.
(3) A Kártalanítási Alap fedezi a károsultnak a felszámolás alatt álló biztosítóval szemben fennálló követelését a biz- tosítási szerzôdésben, valamint e törvényben a kártéríté- si igények érvényesítésével kapcsolatos rendelkezések figyelembevételével.
30. §
(1) A biztosított köteles a káreseményt – a kárrendezéshez szükséges adatok megadásával és a lényeges körülmé- nyek leírásával, valamint a káreseménnyel kapcsolatos hatósági (rendôrségi) eljárást lefolytató szerv megjelölé- sével – 5 munkanapon belül a biztosítójánál írásban be- jelenteni.
(2) Fedezetet nyújtó érvényes biztosítási szerzôdéssel nem rendelkezô üzemben tartó az (1) bekezdésben meghatá- rozottakat 5 munkanapon belül köteles a Kártalanítási Számla kezelôjének bejelenteni. Ha a károsult – a bale- setben részes másik fél vagy az eljáró hatóság tájékoz- tatása alapján – a bejelentést olyan biztosítónál teszi meg, amelynél a gépjármû üzembentartója nem rendel- kezik a káresemény idôpontjában fedezetet nyújtó érvé- nyes biztosítási szerzôdéssel vagy a szerzôdés fennállá- sa vitás és más – biztosítási fedezetet nyújtó – biztosító érintettsége nem merül fel, a biztosító a bejelentést – to- vábbi intézkedés megtétele nélkül – annak beérkezésé- tôl számított 8 munkanapon belül köteles a Kártalanítási Számla kezelôjének továbbítani és a károsultat errôl egy- idejûleg tájékoztatni. A 31. §-ban meghatározott 15 napos, illetve 3 hónapos idôszak kezdô idôpontja a dokumentu- mok, illetve a bejelentés Kártalanítási Számla kezelôjé- hez történô beérkezésének napját követô munkanap.
(3) Köteles a biztosított 5 munkanapon belül bejelenteni azt
is, ha a káreseménnyel kapcsolatban ellene peres vagy nemperes eljárás indult. A biztosító jogosult ebben az el- járásban a biztosított képviseletérôl gondoskodni.
(4) Az érvényes biztosítási szerzôdéssel nem rendelkezô üzemben tartó a (3) bekezdésben meghatározottakat 5 munkanapon belül köteles a Kártalanítási Számla keze- lôjének bejelenteni. A Kártalanítási Számla kezelôje jo- gosult ebben az eljárásban az érvényes biztosítási szer- zôdéssel nem rendelkezô üzemben tartó képviseletérôl gondoskodni.
(5) Külföldön bekövetkezett káresemény bejelentésének ha- táridejét a hazaérkezés idôpontjától kell számítani.
(6) A biztosító, a Nemzeti Iroda, a Kártalanítási Számla ke- zelôje, a kárképviselô és a levelezô kérelmére, a kárren- dezési eljárás lefolytatása céljából, az eljáró hatóság tá- jékoztatást nyújt a káreseménnyel kapcsolatos eljárás ál- lásáról, eredményérôl, a károsult és a károkozó – 46. §
(2) bekezdésének a) pontjában meghatározott – szemé- lyes adatairól, a gépjármû hatósági jelzésérôl, a biztosí- tó megnevezésérôl, a biztosítást igazoló okirat számáról, valamint a káreseménnyel kapcsolatban a konkrét eset- re vonatkoztatva a kártérítési igények rendezéséhez szükséges alapvetô adatokról.
31. §
A biztosító, ennek kárrendezési megbízottja, levelezôje, a kárképviselô, a Kártalanítási Számla kezelôje és a Nemzeti Iroda köteles a kárrendezéshez nélkülözhetetlen dokumen- tumok beérkezésétôl számított 15 napon belül, de ezek be- érkezésének hiányában is legkésôbb a kártérítési igény be- nyújtásától számított három hónapon belül a károsultnak:
a) kellôen megindokolt kártérítési javaslatot tenni azokban az esetekben, amelyekben a felelôsség nem vitás és a kárt a 13. § (1)-(2) bekezdésében foglaltaknak megfele- lôen, jogcímenként (beleértve a kamatra vonatkozó tájé- koztatást) összegszerûen megállapította, vagy
b) indoklással ellátott választ adni a kártérítési igényben fog- lalt egyes követelésekre, azokban az esetekben, amikor a felelôsséget nem ismeri el, vagy az nem egyértelmû, vagy a teljes kárt összegszerûen nem állapította meg.
32. §
(1) A biztosító a kártérítési követelések jogosságát a biztosí- tott felelôsségre vonatkozó nyilatkozatában foglaltak és a rendelkezésre álló tények és adatok összevetése alap- ján, a biztosított kártérítési felelôsségéhez mérten köte- les megállapítani.
(2) A károsult kártérítési követelését elutasító jogerôs ítélet hatálya a biztosítottra – a 35. § (1) bekezdésében meg- határozott esetekben az üzemben tartóra és a vezetôre
– is kiterjed, ha azt a károsult és a biztosító, a kárképvi- selô, a Nemzeti Iroda vagy a Kártalanítási Számla keze- lôje közötti perben hozta a bíróság.
(3) A biztosító, a Kártalanítási Számla kezelôje egyösszegû pénzbeli kártérítés esetén köteles a megállapított össze- get a kártérítési javaslat elfogadását, vagy a kártérítés jogerôs megítélését követô 15 napon belül a károsultnak megfizetni.
32/A. §
(1) Gépjármû károsodása esetén a biztosító elôzetes kalku- lációt készít az általa téríthetô helyreállítási költségek és kiadások nettó, illetve bruttó összegérôl, illetve – amennyiben az értékcsökkenés fizetésének feltétele fennáll – az értékcsökkenés mértékének megfelelô összegrôl, és errôl tájékoztatja a károsultat.
(2) A biztosító a gépjármûben keletkezett kár helyreállításá- hoz szükséges költségek általános forgalmi adóval növelt összegét a károsultnak csak akkor térítheti meg, ha a ká- rosult által bemutatott számla tartalmazza a gépjármû helyreállításához szükséges munkálatok megnevezését, anyagköltségét és munkadíját, valamint az a számvitelrôl szóló törvény elôírásainak megfelel, kivéve, ha a károsult a közlekedésbiztonsági szempontokra is tekintettel a gép- jármû megjavíttatása helyett az (1) bekezdés szerinti mér- tékû nettó kártérítési összeggel szabadon kíván rendel- kezni. Amennyiben az értékcsökkenés fizetésének felté- tele fennáll, a biztosító az (1) bekezdés szerinti értékcsök- kenés összegét téríti meg. Gazdasági totálkár esetén vagy ha a káresemény következtében károsult gépjármû helyreállítása mûszaki okokból nem lehetséges, a biztosí- tó a gépjármû károsodás idôpontjában fennálló forgalmi értékének maradványértékkel (roncsértékkel) csökkentett összegét alapul véve köteles megtéríteni a károsult kárát.
32/B. §
(1) Ha a biztosító úgy ítéli meg, hogy a közlekedési baleset- tel érintett gépjármû kormánymûve, futómûve, illetve ka-
rosszériája (alváza) olyan károsodást szenvedett, amely miatt a közúti forgalomban való további részvételre köz- lekedésbiztonsági szempontból alkalmatlannak tekinthe- tô és a helyreállítás – a jogosult erre irányult nyilatkoza- ta alapján – nem történik meg, a kárfelvételi eljárás befe- jezésétôl számított tíz napon belül – az alkalmatlanság okának feltüntetésével – értesíti a közlekedési hatósá- got, kivéve, ha a károsult a hulladékká vált gépjármûvek- rôl szóló jogszabály hatálya alá tartozó gépjármû esetén annak bontási átvételi igazolását a biztosítónak bemutat- ja.
(2) A gépjármûben keletkezett károsodás esetén a biztosító a kár helyreállításához szükséges teljes költséget bizto- sítási szolgáltatása keretében csak akkor térítheti meg a károsultnak, ha a közlekedési hatóság a gépjármû mû- szaki vizsgálata eredményeként
a) arról tájékoztatja a biztosítót, hogy a gépjármû a köz- úti forgalomban való részvételre közlekedésbiztonsá- gi szempontból alkalmas, vagy
b) a gépjármûvet közlekedésbiztonsági szempontból a
(3) bekezdésben meghatározott kivétellel mûszakilag alkalmatlannak minôsíti, és ennek alapján a gépjár- mûvet a járási hivatal – a külön jogszabályban meg- határozottak szerint – ideiglenesen kivonta a forga- lomból.
(3) A (2) bekezdés b) pontja nem alkalmazható abban az esetben, ha a közlekedési hatóság a gépjármû mûszaki vizsgálata eredményeként a hulladékká vált gépjármû- vekrôl szóló jogszabály hatálya alá tartozó gépjármûvet közlekedésbiztonsági szempontból véglegesen alkalmat- lannak minôsítette.
(4) A biztosító az értékcsökkenés összegét csak abban az esetben fizetheti ki a károsult részére, ha a károsult a hul- ladékká vált gépjármûvekrôl szóló jogszabály hatálya alá tartozó gépjármû esetén annak bontási átvételi igazolá- sát a biztosítónak bemutatta vagy a gépjármûvet a járá- si hivatal – a külön jogszabályban meghatározottak sze- rint – végleg kivonta a forgalomból.
(5) A károsult részére a biztosító nem fizetheti ki a 32/A. §
(1) bekezdése szerint kalkulált nettó összeget, illetve az értékcsökkenés összegét, ha a közlekedési hatóság arról tájékoztatja, hogy az üzemben tartó az (1) bekezdésben foglalt értesítés alapján elrendelt mûszaki vizsgálatra a gépjármûvet nem mutatta be, és a mûszaki vizsgálatára más módon sem került sor.
(6) A 32/A. § (2) bekezdésében, valamint a (2)-(5) bekez- désben foglaltak nem érintik azt a lehetôséget, hogy a biztosító a 32/A. § (1) bekezdés szerint elôzetesen kal- kulált nettó összeg, illetve értékcsökkenés 60%-ának megfelelô összegû szolgáltatási elôleget nyújtson.
(7) Az (1)-(6) bekezdésekben meghatározottakat nem kell alkalmazni, ha a kárt szenvedett gépjármû telephely sze- rinti országa nem Magyarország.
Törvényi engedmény
33. §
Amennyiben a biztosító, a Nemzeti Iroda vagy a Kártalanítá- si Számla kezelôje a kárt megtérítette, a megtérített összeg erejéig ôt illetik meg azok a jogok, amelyek a biztosítottat – a 35. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben az üzem- ben tartót és a vezetôt – illették meg a kárért felelôs sze- méllyel szemben.
Visszkereset
34. §
(1) A biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a 36. § (6) bekez- désében meghatározott esetben a Kártalanítási Számla kezelôje az általa kifizetett kártérítési összeg megtéríté- sét követelheti:
a) attól a vezetôtôl, aki a gépjármûvet az üzemben tartó vagy az egyébként jogosan használó engedélye nél- kül vezette;
b) a biztosítottól, több biztosított közös károkozása ese- tén bármelyiküktôl, ha a kárt jogellenesen és szándé- kosan okozták;
c) a vezetôtôl, ha a gépjármûvet alkoholos vagy a veze- tési képességre hátrányosan ható szertôl befolyásolt állapotban vezette, illetve bármely biztosítottól, ha a gépjármû vezetését ilyen személynek adta át, kivéve, ha bizonyítja, hogy a vezetô alkoholos vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szertôl befolyásolt álla- potát nem ismerhette fel;
d) a vezetôtôl, ha a gépjármû vezetésére jogosító enge- déllyel nem rendelkezett, illetve bármely biztosítottól, ha a gépjármû vezetését ilyen személynek adta át, ki- véve, ha bizonyítja, hogy a gépjármûvet engedéllyel vezetô esetében a gépjármûvezetôi engedély meglé- tét alapos okból feltételezte;
e) az üzemben tartótól, ha a balesetet a gépjármû súlyo- san elhanyagolt mûszaki állapota okozta;
f) a vezetôtôl, ha a kárt segítségnyújtás elmulasztásá- val, illetve foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel okozta;
g) az üzemben tartótól, illetve a vezetôtôl, ha a szerzôdés megkötésekor, a biztosítási esemény bekövetkezése- kor, vagy egyébként terhelô közlési, változásbejelen- tési, kárbejelentési kötelezettségét nem teljesítette, oly mértékben, ahogyan ez a fizetési kötelezettséget befolyásolta.
(2) Ha a biztosított az (1) bekezdés c) pontjában, valamint a vezetô az f) pontban felsorolt esetekben köteles a meg- térítésre, a teljesített szolgáltatások keretei között egy biztosítási eseménnyel kapcsolatban a biztosító, a Nem- zeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelôje leg- feljebb 5 millió Ft-ig érvényesítheti követelését.
(3) Ha a biztosított az (1) bekezdés d) pontjában, valamint az üzemben tartó az (1) bekezdés e) pontjában meghatáro- zott esetben köteles a megtérítésre, a teljesített szolgál- tatások keretei között egy biztosítási eseménnyel kap- csolatban a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kárta- lanítási Számla kezelôje legfeljebb 1,5 millió Ft-ig érvé- nyesítheti követelését.
(4) Ha az üzemben tartó, illetve a vezetô bizonyítja, hogy az
(1) bekezdés g) pontjában meghatározott kötelezettsé- gét nem szándékosan szegte meg, a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelôje követelé- sét az általa teljesített szolgáltatás keretei között legfel- jebb 500 ezer Ft-ig érvényesítheti.
(5) Az elhunyt biztosított örököseivel szemben a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelôje nem érvényesíthet megtérítési igényt.
Tisztelt Tagtársunk!
A KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület 1996. szeptember 24-én alakult. Biztosítónk, mint egyesületi for- mában mûködô biztosító, nonprofit elven mûködik, azaz nye- reségszerzésre nem törekszik. Biztosítási szolgáltatást kizá- rólag tagjaival kötött szerzôdés alapján nyújt.
Az Egyesület székhelye
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx x. 3.
Szakmai felügyeleti szerve
Magyar Nemzeti Bank
Székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0–0. Levélcím: Magyar Nemzeti Bank, 1850 Budapest Ügyfélszolgálat címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx. 39. Telefon: (x00 0) 000-0000
Ügyfélszolgálati telefon: (+36 40) 203-776
Fax: (x00 0) 000-0000
Törvényességi felügyeletet ellátó szerv
Legfôbb Ügyészség
1055 Budapest, Markó u. 16.
A szerzôdés jogának, illetve az alkalmazandó jognak a megjelölése
Jelen biztosítási szerzôdésre, valamint az ez alapján létrejött biztosítási jogviszonyra a magyar jogot kell alkalmazni, ennek megfelelôen a szerzôdés nyelve a magyar.
Pótbefizetés
Az Egyesület Alapszabálya alapján. Abban az esetben, ha egyéb források nem lennének elégségesek az Egyesület tárgyévi kötelezettségeinek teljesítésére, úgy az Igazgatóta- nács – vagy szükséghelyzet esetén, ha ezt az Igazgatótanács a felügyeleti szerv (MNB) felhívására nem teszi meg, úgy a felügyeleti szerv – pótlólagos befizetést írhat elô a tagságnak, vagy a kölcsönös biztosító egyesületre vonatkozó törvény- ben meghatározott személyek körére. A pótlólagos befizetés mértéke nem haladhatja meg a tag által bármilyen jogcímen teljesített éves befizetés 100%-át. A kötelezô gépjármû-fele- lôsségbiztosítások körében a szolgáltatás csökkentésére nincs lehetôség.
A KGFB törvényen alapuló rendelkezések Szerzôdéskötésre kötelezett: a 2009. évi LXII. törvény sze- rinti üzembentartó, azaz a gépjármû telephelye szerinti ország hatóságai által kibocsátott okiratba bejegyzett üzemben tar- tó (engedélyes, engedély jogosultja), ennek hiányában a tu- lajdonos.
Biztosított
A gépjármû biztosítással rendelkezô üzemben tartója és a gépjármûvet vezetô személy.
A biztosítási idôszak és tartam
A biztosítási idôszak egy év, az idôszak elsô napja – a szü- netelés idôtartama alatt hatályba lépô szerzôdések kivételé- vel – a kockázatviselés kezdete. A szerzôdés határozatlan tartamú.
A kockázatviselés kezdete
A biztosító kockázatviselése a felek által a szerzôdésben meghatározott idôpontban, ennek hiányában a szerzôdés
létrejöttének idôpontjában, a KGFB törvény 4. § (3) bekezdé- sében meghatározott üzembentartó által kötött szerzôdés ese- tén az üzemben tartói jogosultság keletkezésének – jármû- nyilvántartásba bejegyzett – idôpontjában – de legkorábban a biztosítási szerzôdésben megállapított idôpontban, ennek hiányában a szerzôdés létrejöttének idôpontjában – kezdôdik.
A díjfizetés, díjmódosítás módja, ideje, lehetôsége
A biztosítás elsô díja a kockázatviselés kezdetének napján, a folytatólagos díja pedig a biztosítási szerzôdésben (ajánla- ton) megjelölt, a díjfizetés gyakoriságától függôen annak az idôszaknak az elsô napján esedékes, amelyre a díjfizetés vonatkozik. A biztosítási díjak a meghirdetett tarifában sze- repelnek, attól eltérni nem lehet. A biztosítási díj utólagos módosítására kizárólag a jogszabályban meghatározott ese- tekben (közlési vagy együttmûködési kötelezettség megsér- tése, bonus-malus besorolási fokozat megállapítása) és fel- tételek szerint van lehetôség. Más esetben a díj módosításá- ra a szerzôdés létrejöttét követôen az adott biztosítási idô- szakban nincs lehetôség. A biztosító a késedelmes díjfizetés idôszakára jogosult a Polgári Törvénykönyv szerinti késedel- mi kamat idôarányos részére.
Bonus-malus besorolás
A 2009. évi LXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott min- denkor hatályos jogszabályi rendelkezések szerint.
A szerzôdés megszûnésének esetei, a felmondás feltételei
Ha a biztosítási díjat nem fizetik meg, a biztosító az esedé- kességtôl számított 30. nap elteltéig – a következményekre való figyelmeztetés mellett – a szerzôdô félnek az esedékes- ségtôl számított 60 napos póthatáridôvel igazolható módon a teljesítésre vonatkozó felszólítást küld. A türelmi idô ered- ménytelen elteltével a szerzôdés – amennyiben a szerzôdés egyéb okból nem szûnt még meg – az esedékességtôl szá- mított hatvanadik napon megszûnik. A biztosítási szerzôdést az évfordulóra (azaz a biztosítási idôszak utolsó napjára) bármelyik fél legalább 30 nappal megelôzôen írásban, indo- kolás nélkül felmondhatja. A felmondás akkor hatályos, ha az a másik félhez határidôben megérkezik. A biztosítási idô- szakon belül a szerzôdés csak a felek közös megegyezésé- vel szüntethetô meg. A szerzôdés érdekmúlással szûnik meg a törvény erejénél fogva a gépjármû forgalomból kivonásával, az üzembentartó változása esetén, illetve szünetelés esetén, ha az újbóli üzembe helyezés a kivonás napjától számított 1 éven belül nem történik meg, továbbá a tulajdonjog átszál- lása esetén, ha a szerzôdéskötésre kötelezett üzembentartó személyében változás áll be.
A biztosítási esemény
A gépjármû üzemeltetése során másnak okozott kárese- mény. A biztosító a biztosítási esemény vonatkozásában – a káresemény kapcsán bármely jogcímen érvényesíthetô kö- veteléseket, az igényérvényesítés költségeit és a teljesítés idôpontjáig járó kamatokat beleértve – dologi károk esetén káreseményenként 500 millió Ft összeghatárig, személyi sé- rülés miatt károk esetén káreseményenként legfeljebb 1600 millió Ft összeghatárig köteles a szerzôdés alapján helytáll- ni, függetlenül a károsultak számától.
Jelen biztosítási szerzôdés alapján keletkezett kártérítési igények a Polgári Törvénykönyv elévülési szabályai szerint évülnek el.
Az alkalmazott kizárások
Az Egyesület nem téríti meg azt a kárt, amely
a) a károkozó gépjármûben elhelyezett tárgyakban keletke- zett, ha ezek nem a gépjármûvel utazók személyi hasz- nálatára szóló tárgyak;
b) a károkozó gépjármûben keletkezett;
c) a károkozó gépjármû biztosítottainak egymással szem- beni igényébôl származó dologi kárként, illetve elmaradt haszonként keletkezett;
d) sugárzó, toxikus anyagok és termékek hatására, vagy az egészségügyi hatóságok részérôl a sugárzás káros hatá- sainak megszüntetését célzó intézkedések folytán kelet- kezett;
e) a gépjármû balesete nélkül az út burkolatában keletkezett;
f) a gépjármû – forgalomban való részvétele nélkül – mun- kagépként való használata során keletkezett;
g) álló gépjármûre fel-, illetve arról való lerakodás során ke- letkezett;
h) üzemi balesetnek minôsül, és a gépjármû javítási vagy karbantartási munkái során keletkezett;
i) gépjármûverseny vagy az ahhoz szükséges edzés során következett be;
j) környezetszennyezéssel a gépjármû balesete nélkül ke- letkezett;
k) a gépjármû üzemeltetésével egyéb vagyontárgyban oko- zott folyamatos állagrongálásból, illetôleg állagromlásból adódott;
l) háború, háborús cselekmény, terrorcselekmény követ- kezményeként keletkezett.
Teendôk a káresemény bekövetkeztekor
A biztosított köteles a káreseményt – a kárrendezéshez szükséges adatok megadásával és a lényeges körülmények leírásával, valamint a káreseménnyel kapcsolatos hatósági (rendôrségi) eljárást lefolytató szerv megjelölésével – 5 mun- kanapon belül az Egyesületnél írásban bejelenteni. Kárt be- jelenteni írásban a 1108 Budapest, Venyige u. 3. sz. alá kül- dött küldeményben, illetve a +36 (1) 433-1182-es fax számon lehet. A kárbejelentés további módjáról és lehetôségeirôl fo- lyamatosan aktualizált tájékoztatás érhetô el egyesületünk weboldalán a www.kobe.hu-n.
Köteles a biztosított 5 munkanapon belül bejelenteni azt is, ha a káreseménnyel kapcsolatban ellene peres vagy nem- peres eljárás indult. A biztosító jogosult ebben az eljárásban a biztosított képviseletérôl gondoskodni.
A baleset részesei a helyszínen kötelesek átadni egymásnak a személy és a gépjármû azonosításához és a felelôsségbiz- tosítási szerzôdés megállapításához szükséges adatokat, valamint a baleset lényeges körülményeire vonatkozó infor- mációkat. Az így átadott adatok kizárólag a hatósági felada- tokat ellátó szervekhez, a biztosítóhoz, a Nemzeti Irodához, a Kártalanítási Számla kezelôjéhez, a Kártalanítási Szerve- zethez, levelezôhöz, kárrendezési megbízotthoz, a kárképvi- selôhöz, az egészségbiztosítási szervhez, a nyugdíjbiztosí- tási szervhez továbbíthatók és a Bit. biztosítási titokra vonat- kozó szabályai szerint kezelhetôk.
A biztosító szolgáltatásai, azok teljesítésének módja, ideje A biztosító a biztosított által a szerzôdésben megjelölt gép- jármû üzemeltetésével másnak okozott kárt téríti meg, amennyiben bebizonyosodott, hogy az okozott kárért tényleg ôt terheli felelôsség. A kifizetésre a kárigény elbírálásához
nélkülözhetetlen összes dokumentum kézhezvételétôl szá- mított 15 napon belül kerül sor, átutalás formájában.
A gépjármû károsodása esetén a biztosító elôzetes kalkulá- ciót készít az általa téríthetô helyreállítási költségek és kiadá- sok nettó, illetve bruttó összegérôl, illetve – amennyiben az értékcsökkenés fizetésének feltétele fennáll – az értékcsök- kenés mértékének megfelelô összegrôl, és errôl tájékoztatja a károsultat.
A biztosító a gépjármûben keletkezett kár helyreállításához szükséges költségek általános forgalmi adóval növelt össze- gét a károsultnak csak akkor térítheti meg, ha a károsult ál- tal bemutatott számla tartalmazza a gépjármû helyreállításá- hoz szükséges munkálatok megnevezését, anyagköltségét és munkadíját, valamint az a számvitelrôl szóló törvény elô- írásainak megfelel, kivéve, ha a károsult a közlekedésbizton- sági szempontokra is tekintettel a gépjármû megjavíttatása helyett az elôzô bekezdés szerinti mértékû nettó kártérítési összeggel szabadon kíván rendelkezni. Amennyiben az ér- tékcsökkenés fizetésének feltétele fennáll, a biztosító az elô- zô bekezdés szerinti értékcsökkenés összegét téríti meg. Gazdasági totálkár esetén vagy ha a káresemény következ- tében károsult gépjármû helyreállítása mûszaki okokból nem lehetséges, a biztosító a gépjármû károsodás idôpontjában fennálló forgalmi értékének maradványértékkel (roncsérték- kel) csökkentett összegét alapul véve köteles megtéríteni a károsult kárát. (Lásd. 9. oldal)
A biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következménye- inek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó- köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve hely- reállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jo- gosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható. A fentieket megfelelôen alkalmazni kell a Kártalanítási Számla által teljesített kárkifizetésekre.
A biztosító megtérítési igénye
A biztosító az általa kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti:
a) attól a vezetôtôl, aki a gépjármûvet az üzemben tartó vagy az egyébként jogosan használó engedélye nélkül vezette;
b) a biztosítottól, több biztosított közös károkozása esetén bármelyiküktôl, ha a kárt jogellenesen és szándékosan okozták;
c) a vezetôtôl, ha a gépjármûvet alkoholos vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szertôl befolyásolt állapot- ban vezette, illetve bármely biztosítottól, ha a gépjármû vezetését ilyen személynek adta át, kivéve, ha bizonyít- ja, hogy a vezetô alkoholos vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szertôl befolyásolt állapotát nem is- merhette fel (alkoholos befolyásoltságnak tekinthetô a 0,8 ezreléket meghaladó véralkoholszint, illetve a 0,5 mg/l értéket meghaladó légalkohol szint);
d) a vezetôtôl, ha a gépjármû vezetésére jogosító enge- déllyel nem rendelkezett, illetve bármely biztosítottól, ha a gépjármû vezetését ilyen személynek adta át, kivéve, ha bizonyítja, hogy a gépjármûvet engedéllyel vezetô
esetében a gépjármûvezetôi engedély meglétét alapos okból feltételezte;
e) az üzemben tartótól, ha a balesetet a gépjármû súlyosan elhanyagolt mûszaki állapota okozta;
f) a vezetôtôl, ha a kárt segítségnyújtás elmulasztásával, il- letve foglalkozás körében elkövetett szándékos veszé- lyeztetéssel okozta;
g) az üzemben tartótól, illetve a vezetôtôl, ha a szerzôdés megkötésekor, a biztosítási esemény bekövetkezésekor, vagy egyébként terhelô közlési, változás bejelentési, kár- bejelentési kötelezettségét nem teljesítette, oly mérték- ben, ahogyan ez a fizetési kötelezettségét befolyásolta.
Az Egyesület panaszokkal foglalkozó szervezeti egységének neve, címe, a Felügyelethez,
vagy a békéltetô testülethez való elôterjesztésének lehetôsége, illetve tájékoztatás a bírói út igénybevételének lehetôségérôl
Az Egyesülettel kapcsolatos panasza esetén forduljon sze- mélyesen vagy írásban az Egyesület ügyfélszolgálatához [személyesen: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxxx 0., telefonon:
x00 (0) 000-0000; postai úton: 1475 Budapest, Pf. 142.; fa-
xon: x00 (0) 000-0000; e-mail-ben: xxxxx@xxxx.xx.]
Tájékoztatjuk továbbá, hogy a fogyasztónak minôsülô ügyfél a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény- ben meghatározott fogyasztóvédelmi rendelkezések meg- sértése esetén az MNB-nél fogyasztóvédelmi eljárást kezde- ményezhet, a szerzôdés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszûnésével, továbbá szerzôdésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita rendezésére a Pénzügyi Békéltetô Testülethez (1525 Budapest, BKKP Pf.: 172.) fordulhat, vagy igényének érvényesítésére bírósági utat vehet igénybe. A fogyasztónak nem minôsülô ügyfél pa- naszával bírósághoz fordulhat.
Tájékoztatjuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédel- mi eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyúj- tása céljából rendszeresített formanyomtatvány elektroniku- san a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxx/ formanyomtatvanyok elérhetôségen érhetô el.
Azon szervezeteknek a felsorolása, amelyeknek az Egyesület az ügyfelek adatait – a biztosítási tevékenységrôl szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény
(a továbbiakben Bit.) 134–142. § és a 146–151. §-ában foglaltak alapján – továbbíthatja
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn:
a) a feladatkörében eljáró Felügyelettel; b) a nyomozás elren- delését követôen a nyomozó hatósággal és az ügyészséggel;
c) büntetôügyben, polgári peres vagy nemperes eljárásban, közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata során eljá- ró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértôvel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a természetes személyek adósságrendezési eljárásában eljáró fôhitelezôvel, Családi Csôdvédelmi Szolgálattal, családi va- gyonfelügyelôvel, bírósággal; d) a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzôvel, továbbá az általa kirendelt szakértôvel; e) az adóhatósággal szemben, ha adóügyben, az adóhatóság fel- hívására a biztosítót törvényben meghatározott körben nyi- latkozattételi kötelezettség, vagy ha biztosítási szerzôdésbôl eredô adókötelezettség alá esô kifizetésrôl törvényben meg- határozott adatszolgáltatási kötelezettség terheli; f) a feladat- körében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal; g) a feladatkö-
rében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal; h) a feladatkörében eljáró gyámhatósággal; i) az egészségügyrôl szóló 1997. évi CLIV. törvény 108. § (2) bekezdésében foglalt esetben az egészségügyi államigazgatási szervvel; j) törvényben meg- határozott feltételek megléte esetén a titkosszolgálati eszkö- zök alkalmazására, titkos információ gyûjtésre felhatalmazott szervvel; k) a viszontbiztosítóval, valamint együttbiztosítás esetén a kockázatvállaló biztosítókkal; l) a Bit-ben szabályo- zott adattovábbítások során átadott adatok tekintetében a kötvénynyilvántartást vezetô kötvénynyilvántartó szervvel;
m) az állomány átruházás keretében átadásra kerülô biztosí- tási szerzôdési állomány tekintetében az átvevô biztosítóval;
n) a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges adatok tekintetében, és az ezen adatok egymás közti átadásával kapcsolatban a Kártalanítási Számlát és a Kártalanítási Alapot kezelô szervezettel, a Nemzeti Irodával, a levelezôvel, az Információs Központtal, a Kártalanítási Szervezettel, a kárrendezési megbízottal és a kárképviselô- vel, továbbá – a közúti közlekedési balesetével kapcsolatos kárrendezés kárfelvételi jegyzôkönyvébôl a balesetben érin- tett másik jármû javítási adatai tekintetében az önrendelke- zési joga alapján – a károkozóval; o) a kiszervezett tevékeny- ség végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszerve- zett tevékenységet végzôvel, továbbá a könyvvizsgálói fela- datok ellátásához szükséges adatok tekintetében a könyv- vizsgálóval; p) fióktelep esetében – ha a magyar jogszabá- lyok által támasztott követelményeket kielégítô adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a harmadik országbeli biztosító székhelye szerinti állam ren- delkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelmé- nyeket kielégítô adatvédelmi jogszabállyal – a harmadik or- szágbeli biztosítóval, biztosításközvetítôvel; q) a feladatköré- ben eljáró alapvetô jogok biztosával; r) a feladatkörében el- járó Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság- gal; s) a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illet- ve a káresetek igazolásának részletes szabályairól szóló mi- niszteri rendeletben meghatározott kártörténeti adatra és bonus-malus besorolásra nézve a rendeletben szabályozott esetekben a biztosítóval szemben, ha az a)-j), n) és s) pont- ban megjelölt szerv vagy személy írásbeli megkereséssel for- dul az Egyesülethez, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerzôdés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját azzal, hogy a p)-s) pontban megjelölt szerv vagy személy kizárólag a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját köteles megjelölni. A cél és a jogalap igazolásának minôsül az adat megismerésére xx- xxxxxx jogszabályi rendelkezés megjelölése is.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn a Hpt.-ben meghatározott pénzügyi intézménnyel szemben a pénzügyi szolgáltatásból eredô követeléshez kapcsolódó biztosítási szerzôdés vonatkozásában, ha a pénzügyi intéz- mény írásbeli megkereséssel fordul a biztosítóhoz, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerzôdés meg- jelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jog- alapját.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét, ha a biztosító által az adóhatóság felé történô adatszolgáltatás a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelés elômozdításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról szóló Megállapodás kihirdetésé- rôl, valamint az ezzel összefüggô egyes törvények módosí- tásáról szóló 2014. évi XIX. törvény (a továbbiakban: FATCA-
törvény) alapján az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttmûködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Aktv.) 43/B- 43/C. §-ában foglalt kötelezettség teljesítésében merül ki.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét, ha a biztosító által az adóhatóság felé történô adatszolgáltatás az Aktv. 43/H. §- ában foglalt kötelezettség, valamint a FATCA-törvény alapján az Aktv. 43/B. és 43/C. §-ában foglalt kötelezettség teljesíté- sében merül ki.
A biztosító vagy a viszontbiztosító a Bit. 138. § (1) és (6) be- kezdésében, a 137. §-ban, a 138. §-ban és a 140. §-ban meghatározott esetekben és szervezetek felé az ügyfelek személyes adatait továbbíthatja.
A biztosító a nemzetbiztonsági szolgálat, az ügyészség, to- vábbá az ügyész jóváhagyásával a nyomozó hatóság írásbeli megkeresésére akkor is köteles haladéktalanul, írásban tájé- koztatást adni, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet
a) a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény- ben foglaltak szerinti kábítószerrel visszaéléssel, új pszi- choaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lô- fegyverrel vagy lôszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bûnszövetségben vagy bûnszervezetben elkövetett bûn- cselekménnyel,
b) a Btk. szerinti kábítószer-kereskedelemmel, kábítószer birtoklásával, kóros szenvedélykeltéssel vagy kábítószer készítésének elôsegítésével, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselekménnyel, terrorcselekmény feljelentésének elmulasztásával, terrorizmus finanszíro- zásával, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel vissza- éléssel, lôfegyverrel vagy lôszerrel visszaéléssel, pénz- mosással, bûnszövetségben vagy bûnszervezetben el- követett bûncselekménnyel
van összefüggésben.
A biztosító az érintett személyt nem tájékoztathatja a Bit.
138. § (1) bekezdés b), f) és j) pontjai, illetve a Bit. 138. § (6) bekezdése alapján végzett adattovábbításokról.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a biztosító vagy a viszontbiztosító az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvényben meghatáro- zott bejelentési kötelezettségének tesz eleget. Nem jelenti a biztosítási titok és az üzleti titok sérelmét a felügyeleti ellen- ôrzési eljárás során a csoportfelügyelet esetében a csoport- vizsgálati jelentésnek a pénzügyi csoport irányító tagja ré- szére történô átadása.
Továbbá a biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha
a) a magyar bûnüldözô szerv – nemzetközi kötelezettség- vállalás alapján külföldi bûnüldözô szerv írásbeli megke- resésének teljesítése céljából – írásban kér biztosítási ti- toknak minôsülô adatot a biztosítótól.
b) a pénzügyi információs egységként mûködô hatóság a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelôzésérôl és megakadályozásáról szóló törvényben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénzügyi információs egység írásbeli megkeresésének teljesítése céljából írás- ban kér biztosítási titoknak minôsülô adatot a biztosítótól.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a biztosító és a vi- szontbiztosító által a harmadik országbeli biztosítóhoz, vi- szontbiztosítóhoz vagy harmadik országbeli adatfeldolgozó szervezethez történô adattovábbítás abban az esetben:
a) ha a biztosító ügyfele (adatalany) ahhoz írásban hozzá- járult, vagy
b) ha – az adatalany hozzájárulásának hiányában – az adat- továbbításnak törvényben meghatározott adatköre, célja és jogalapja van, és a harmadik országban a személyes adatok védelmének megfelelô szintje az információs ön- rendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 8. § (2) bekezdésében meghatározott bármely módon biztosított. A biztosítási ti- toknak minôsülô adatoknak másik tagállamba történô to- vábbítása esetén a belföldre történô adattovábbításra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét
a) az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelybôl az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem állapít- ható meg,
b) fióktelep esetében a külföldi székhelyû vállalkozás szék- helye (fôirodája) szerinti felügyeleti hatóság számára a felügyeleti tevékenységhez szükséges adattovábbítás, ha az megfelel a külföldi és a magyar felügyeleti hatóság közötti megállapodásban foglaltaknak
c) a jogalkotás megalapozása és a hatásvizsgálatok elvég- zése céljából a miniszter részére személyes adatnak nem minôsülô adatok átadása.
d) a pénzügyi konglomerátumok kiegészítô felügyeletérôl szóló törvényben foglalt rendelkezések teljesítése érde- kében történô adatátadás.
A bekezdésben meghatározott adatok átadását a biztosító és a viszontbiztosító a biztosítási titok védelmére hivatkozva nem tagadhatja meg.
Az adattovábbítási nyilvántartásban szereplô személyes adatokat az adattovábbítástól számított öt év elteltével, a Bit.
136. § alá esô adatok vagy az Infotv. szerint különleges adatnak minôsülô adatok továbbítása esetén húsz év eltelté- vel törölni kell. A biztosító és a viszontbiztosító az érintett sze- mélyt nem tájékoztathatja a Bit. 138. § (1) bekezdés b), f) és
j) pontjai, illetve a 138. § (6) bekezdése alapján végzett adat- továbbításokról. A biztosító és a viszontbiztosító a szemé- lyes adatokat a biztosítási, viszontbiztosítási, illetve a megbí- zási jogviszony fennállásának idején, valamint azon idôtar- tam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási, viszontbiztosítási, illetve a megbízási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvé- nyesíthetô.
A biztosító és a viszontbiztosító a létre nem jött biztosítási szerzôdéssel kapcsolatos személyes adatokat kezelhet, ameddig a szerzôdés létrejöttének meghiúsulásával kapcso- latban igény érvényesíthetô. Továbbá köteles törölni minden olyan, ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy létre nem jött szerzô- déssel kapcsolatos személyes adatot, amelynek kezelése esetében az adatkezelési cél megszûnt, vagy amelynek ke- zeléséhez az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvényi jogalap.
Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekinteté- ben az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerzôdésben nevesített jogosult is gyakorolhatja.
A biztosítási titokra egyebekben a Ptk.-ban foglaltakat kell megfelelôen alkalmazni.
A Bit. 149. § (1) alapján a biztosító – a veszélyközösség ér- dekeinek a megóvása érdekében – a jogszabályokban foglalt vagy a szerzôdésben vállalt kötelezettségének teljesítése so- rán a szolgáltatások jogszabályoknak és szerzôdésnek meg- felelô teljesítése, a biztosítási szerzôdésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel for- dulhat más biztosítóhoz (továbbiakban: megkeresett biztosí- tó) az e biztosító által – a Bit. 135. § (1) bekezdésében meg- határozottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével – kezelt és a Bit. 149. § (3)–(6) bekez- désben meghatározott adatok vonatkozásában, feltéve, ha a megkeresô biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosítá- si szerzôdésben rögzítésre került.
A megkeresett biztosító a jogszabályoknak megfelelô meg- keresés szerinti adatokat a megkeresésben meghatározott megfelelô határidôben, ennek hiányában a megkeresés kéz- hezvételétôl számított tizenöt napon belül köteles átadni a megkeresô biztosítónak.
A Bit. 150. § alapján a biztosítók – a veszélyközösség érde- keinek megóvása érdekében – a jogszabályokban foglalt, vagy a szerzôdésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerzôdésnek megfelelô teljesítése, illetve a biztosítási szerzôdésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából közös adatbázist hozhatnak létre.
A személyes adatok kezelésére vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalók
Az Egyesület tagjainak a tagsági viszonnyal kapcsolatos ada- tait jogosult kezelni. Ezen kívül ügyfeleinek azon biztosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerzôdéssel, létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerzôdés meg- kötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biz- tosítási szerzôdésbôl származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Biztosítási törvény által meghatározott egyéb cél lehet. Ezen céloktól eltérô célból végzett adatke- zelést az Egyesület csak az ügyfél elôzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható elôny. A biztosítási titok tekintetében, idôbeli korlá- tozás nélkül – ha törvény másként nem rendelkezik – titok- tartási kötelezettség terheli a biztosító vagy viszontbiztosító tulajdonosait, vezetôit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bár- milyen módon hozzájutottak. Az ügyfél egészségi állapotával összefüggô az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó sze- mélyes adatok kezelésérôl és védelmérôl szóló törvényben (a továbbiakban: Eüak.) meghatározott egészségügyi adato- kat a biztosító a 135. § (1) bekezdésében meghatározott cé- lokból, az Eüak. rendelkezései szerint, kizárólag az érintett írásbeli hozzájárulásával kezelheti. Jelen szerzôdés kapcsán az ügyfél személyes adatainak, továbbá egészségi állapotá- val összefüggô adatainak kezelésére vonatkozó hozzájáru- lását az ajánlattétel során és/vagy a biztosítási szolgáltatás igénybevételét közvetlenül megelôzôen adja meg. A biztosí- tó a személyes adatokat, továbbá az egészségügyi állapot- tal közvetlenül összefüggô, általa kezelt adatokat a biztosítá- si jogviszony fennállásának idején, valamint azon idôtartam
alatt kezelheti, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcso- latban igény érvényesíthetô. A biztosító és a viszontbiztosító köteles törölni minden olyan, ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy létre nem jött szerzôdéssel kapcsolatos személyes adatot, amelynek kezelése esetében az adatkezelési cél megszûnt, vagy amelynek kezeléséhez az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvé- nyi jogalap. Személyes adatot kezelni, csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Csak olyan személyes adat kezelhetô, amely az adat- kezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, de csak a cél megvalósulásához szük- séges mértékben és ideig. Az adatokat a biztosító kezeli és dolgozza fel.
Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha
a) a biztosító vagy a viszontbiztosító ügyfele vagy annak képviselôje a kiszolgáltatható biztosítási titokkört ponto- san megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad,
b) e törvény alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn.
Az információs önrendelkezési jogról és az információsza- badságról szóló 2011. évi CXII. (továbbiakban: Infotv.) sze- rint személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemzô ismeret –, valamint az adat- ból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;
adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adato- kon végzett bármely mûvelet vagy a mûveletek összessége, így különösen gyûjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, to- vábbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, va- lamint az adatok további felhasználásának megakadályozá- sa, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzôk (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése; adatfeldolgozás: az adatkezelési mûveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a mûveletek vég- rehajtásához alkalmazott módszertôl és eszköztôl, valamint az alkalmazás helyétôl, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik;
hozzájárulás: az érintett akaratának önkéntes és határozott
kinyilvánítása, amely megfelelô tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körû vagy egyes mûveletekre ki- terjedô – kezeléséhez;
Az Infotv. szerint az érintett kérelmezheti az adatkezelônél
a) tájékoztatását személyes adatai kezelésérôl,
b) személyes adatainak helyesbítését, valamint
c) személyes adatainak – a kötelezô adatkezelés kivételével
– törlését vagy zárolását.
Az érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen,
a) ha a személyes adatok kezelése vagy továbbítása kizá- rólag az adatkezelôre vonatkozó jogi kötelezettség telje- sítéséhez vagy az adatkezelô, adatátvevô vagy harma- dik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szüksé- ges, kivéve kötelezô adatkezelés esetén;
b) ha a személyes adat felhasználása vagy továbbítása köz- vetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudomá- nyos kutatás céljára történik; valamint
c) törvényben meghatározott egyéb esetben.
A biztosító az érintett tiltakozást a kérelem benyújtásától szá- mított legrövidebb idôn belül, de legfeljebb 15 napon belül megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntésérôl a kérelmezôt írásban tájékoztatja. Amennyiben a biztosító az érintett tiltakozásának megalapo- zottságát megállapítja, az adatkezelést – beleértve a továb- bi adatfelvételt és adattovábbítást is – megszünteti, és az adatokat zárolja, valamint a tiltakozásról, továbbá az annak alapján tett intézkedésekrôl értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbí- totta, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvénye- sítése érdekében. Amennyiben az érintett a biztosító fentiek szerint meghozott döntésével nem ért egyet, illetve ha a biz- tosító a fentiek szerinti határidôt elmulasztja, az érintett – a döntés közlésétôl, illetve a határidô utolsó napjától számított 30 napon belül – az Infotv. 22. §-ában meghatározott módon
– bírósághoz fordulhat. Az adattovábbítási nyilvántartásban
szereplô személyes adatokat az adattovábbítástól számított öt év elteltével, a Bit. 136. § alá esô adatok vagy az Infotv. szerint különleges adatnak minôsülô adatok továbbítása esetén húsz év elteltével törölni kell.
Biztosítónk személyes adatot biztosítási tevékenységével összefüggésben az érintett Infotv. 3. § 7. pontja szerinti hoz- zájárulásával (illetve a Infotv. 6. § (6) bekezdésében foglalt vélelem figyelembe vételével), a biztosítási titoknak minôsü- lô adatokat a Bit. 135. §-ában kapott felhatalmazás alapján, míg személyes adatot tagjai tekintetében a Ptk. 3:63. §, va- lamint a Civiltv. 5. §-a alapján kezel.
A Biztosító részére (elektronikus) adatfeldolgozást az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt., az Északút Kft., illetve az UNO- SOFT Számítástechnikai Kft. végez.
Fizetôképességrôl és a pénzügyi helyzetrôl szóló jelentés
A biztosító a Bit. 108. §-a alapján köteles évente jelentést közzétenni fizetôképességérôl és pénzügyi helyzetérôl. A biztosító ezt a jelentést legkésôbb 14 héttel a vállalkozás pénzügyi évének vége után, honlapján (www.kobe.hu) teszi közzé, melynek a közzétételi naptól számított öt évig elérhe- tônek kell maradnia. A biztosító a jelentése egy nyomtatott példányát a kéréstôl számított 20 munkanapon belül elküldi mindazoknak, akik azt a közzétételi naptól számított két éven belül kérik.
A KGFB kárigény érvényesítésekor kért okiratok
Általánosan kért iratok
Jogosultság
• A biztosító által rendszeresített, vagy azzal megegyezô tar- talmú, kitöltött és aláirt kárbejelentô nyomtatvány.
• Kitöltött, lehetôleg mindkét fél részérôl aláírt Baleseti Beje- lentô („kék-sárga nyomtatvány”), illetve olyan irat, amelyet a részes felek közösen vettek fel írásban a balesetet köve- tôen és a balesettel kapcsolatosan minden lényeges körül- ményt, adatot tartalmaz.
• Részletes – a biztosítónál rendszeresített – résztvevôi/oko- zói nyilatkozat.
• Biztosítási fedezetet igazoló dokumentumok.
• A baleseti bejelentôn, illetve a kárbejelentésben jelzett kar- esemény tanúinak nyilatkozatai.
• A kárbejelentésben megjelölt vezetô személy vezetôi en- gedélyének vagy azt helyettesítô hiteles okiratnak a máso- lata – kivéve, ha parkolt a károsult jármû, forgalmi engedély másolata, vagy azt helyettesítô hiteles okirat másolata, törzskönyv másolata, adás-vételi szerzôdés másolata.
• Banki terhelés, zálogjog, lízing esetén a jogosult pénzinté- zet megnevezése, és nyilatkozata a kártérítési összeg tel- jesítésére vonatkozóan.
• Szabályos meghatalmazás, vagy engedményezés a kár- igénylôi jogok átruházásához, aláírási címpéldány gazdál- kodó szervezet károsult esetében, írásban tett nyilatkozat (fax, e-mail, levél) az igénylô, vagy jogosult által megjelölt bankszámlaszámról vagy postai kézbesítési címrôl a kifize- téshez, mely nyilatkozat tartalmazza a biztosító kárszámát, vagy a károsult rendszámát és a kárdátumot.
• Tulajdonjog bejegyzéssel, vagy törléssel kapcsolatos iratok
• Vámkezeléssel kapcsolatos iratok.
• A gépjármû használatára vonatkozó szerzôdés vagy okirat, üzembentartói szerzôdés vagy okirat.
• Tachográf korong, vagy digitális tachográf kiértékelésének dokumentációja.
• Menetlevél, fuvarlevél, útnyilvántartás.
• „P” rendszám esetén indítási napló.
Jogalap
• A bejelentett káresemény tekintetében indult büntetô- vagy szabálysértési eljárást igazoló dokumentum, rendôrségi iga- zolás, a baleset lefolyását, az eljárás megállapításait tartal- mazó rendôrségi igazolás, a kirendelt szakértô írásbeli vé- leménye, baleseti helyszíni szemle jegyzôkönyve, vázraj- za, fényképei.
• A károkozói elismerés hiányában, vagy vitatott jogalap ese- tén – a kifizetés esedékességét nem érintôen – a felelôssé- get megállapító hatóság által meghozott jogerôs határozat, vagy a vádirat, amennyiben azok valamelyike a károsult rendelkezésére áll.
• A biztosító megbízottjai, alkalmazottjai által kért további részletes nyilatkozat a káresemény körülményeinek tisztá- zásához.
• Meghatalmazás a biztosító részére, hogy a rendôrségi, ügyészségi, bírósági iratokba betekinthet, azokról másola- tokat készíthet.
• A károsult nyilatkozata a társbiztosítói elôzmények adatké- réséhez, illetve az adatkezeléshez, vizsgálathoz, engedély a személyes iratok fénymásolásához.
• A balesetben részes jármûvek együttes szemléjének jegy- zôkönyve és fotó dokumentációja.
• Tûzvizsgálati jelentés, tûzoltósági hatósági bizonyítvány.
• Vizsgálati, nyomozói szakértôi jegyzôkönyv.
• GPS helyzet-meghatározó által készített útnyilvántartás.
Szolgáltatási összeg
• A biztosító kárfelmérô megbízottja által készített kárfelvételi jegyzôkönyv.
• Keletkezett károk biztosító kárfelmérô megbízottja által ké- szített fotó dokumentációja.
• A 2009. évi LXII. Tv. (Kgfb. Törvény) szerint az arra jogo- sult nyilatkozata a helyreállítás szándékáról, annak módjá- ról (számlás javítás, egyezség).
• Részletes javítási árajánlat, mely tartalmazza a költségeket, idôtartamot és a javítás lehetséges megkezdésének idô- pontját.
• Eredeti javítási számla és mellékletei.
• A károsult Áfa-visszaterítési jogosultságára vonatkozó nyi- latkozat (káreseménnyel összefüggô, a kárhelyreállítás kap- csán kiállított számlák vonatkozásában).
• Eredeti szállítási, mentési, tárolási számla és a szállítólevél másolata.
• Bérgépjármû szerzôdés, számla, a jogosultságot igazoló dokumentumok, bérautó forgalmi engedélye.
• Károsodott vagyontárgyak tulajdonjogának igazolása.
• Károsodott ingóságok listája, beszerzési számlák, garancia- jegyek, könyvelési iratok, tulajdoni lap, telekkönyvi kivonat.
• Károsodott ingatlanok esetén építési engedély, építési nap- ló, tervdokumentáció.
• Minden kárigény tétel esetén a kárigény jogosságát és mér- téket igazoló irat (• Elmaradt haszon, keresetveszteség, kárenyhítési kötelezettség, • teljesítésére tett intézkedések igazolása).
• Egyéni vállalkozó, vagy gazdálkodó szervezet esetében el- maradt haszon, bevételkiesés igazolására szükséges a ba- leset elôtti 1 évben a bevételek, ráfordítások/kiadások iga- zolása hitelt érdemlô módon (pl. könyvelô által lebélyegez- ve, aláírva, eredetiben) havi és jogcím szerinti bontásban (adóbevallás, egyszerûsített éves beszámoló, eredmény kimutatás, mérleg).
• Arra vonatkozó bizonyító irat(ok), hogy a baleset kapcsán a vállalkozás a szerzôdésben rögzítetteknek megfelelni mi okból nem tudott, megbízások visszavonását igazoló ira- tok, igazoló iratok arra vonatkozóan, hogy a vállalkozás az adott munkát más géppel, jármûvel, alvállalkozóval pótóni nem tudta, és a baleset miatt – adott esetben szerzôdés- ben vállalt – kötelezettségét – nem tudta teljesíteni (pl. al- vállalkozókkal kötött szerzôdések másolata).
• Keresetveszteségre vonatkozóan a bérszámfejtési iratok, munkavégzésben való akadályoztatást igazoló dokumentu- mok.
• A kárenyhítési kötelezettség teljesítése (veszteség elkerü- lés, költségcsökkentés) érdekében tett intézkedéseket (sé- rült jármû/munkatárs elvárható idôn belüli pótlása, alvállal- kozó bevonása, több ajánlat begyûjtése stb.) igazoló doku- mentumok.
További kért iratok személyi sérülés kárigények esetén
Saját jogú igények és halálos kimenetelû közlekedési balesetek esetén a hozzátartozók részérôl benyújtandó további iratok
Jogalapi iratok
• A balesettel kapcsolatban keletkezô minden rendôrségi, ügyészségi, bírósági irat, határozat, amely információt tar- talmaz a baleset lefolyására, a balesetben részesek maga- tartására, a baleseti mechanizmusra vonatkozóan, illetve a részesek felelôsségre vonatkozó nyilatkozatával kapcsolat- ban (így például helyszíni szemle jegyzôkönyve, tanúnyilat- kozat, okozói/résztvevôi nyilatkozat, szabálysértési határo- zat, nyomozást lezáró határozat, vádirat, igazságügyi mû- szaki vagy orvos szakértôi vélemény, közvetítôi eljárás ese- tén a megállapodás, illetve az ügyészségi büntetôeljárást megszüntetô határozat, jogerôs bírósági határozat vagy végzés, munkabaleseti jegyzôkönyv).
• Okozói/résztvevôi nyilatkozat, okozói/résztvevôi kárleírás,
a károsult nyilatkozata, engedélye az adatkezeléshez, vizs- gálathoz, engedély a személyes iratok megismeréséhez, tárolásához továbbításához, fénymásolásához.
• A hozzátartozói viszony igazolására alkalmas iratok máso- lata: halotti anyakönyvi kivonat, házassági anyakönyvi ki- vonat (amennyiben az elhalt házas családi állapotú volt az elhalálozáskor), születési anyakönyvi kivonat, gyámható- sági igazolás örökbefogadásról.
• Hagyatéki végzés, gyámhatósági rendelkezés
Orvosi iratok
• A balesettel kapcsolatban a károsult/hozzátartozó részérôl keletkezô teljes orvosi dokumentáció (zárójelentések, am- buláns lapok, kezelôlapok, kórtörténet stb. NRSZH, RSZSZ szakvélemények, alkalmassági vizsgálatokra vonatkozó or- vosi iratok) illetve, szükség esetén az egyéb, természetes megbetegedésre vonatkozó orvosi iratok, színes fénykép az esztétikai jellegû kár bizonyítására a károsult részérôl.
• A biztosító részérôl a kárigények elbírálhatósága érdeké- ben kezdeményezett/ szervezett vagy végzett vizsgálatok iratai (pl.: kirendelt igazságügyi orvos szakértôi/vezetô or- vosi szakértôi vélemény, továbbá az OEP-tôl, ill. MEP-tôl, illetve az adatokhoz való hozzáférést engedélyezô károsulti nyilatkozatok).
• A baleset során elhunyt személy vonatkozásában – kórhá- zi zárójelentés(ek), halott vizsgálati bizonyítvány, boncjegy- zôkönyv, üzemi/munkabaleset esetén az elismerô határo- zat.
Szolgáltatási összeg Keresetveszteség
• A baleset elôtti 1 évre vonatkozó jövedelmet igazoló alap-
dokumentumok, a NAV-nak benyújtott teljes adóbevallás másolata, munkáltatói jövedelemigazolás, továbbá a bizto- sító formanyomtatványán benyújtott, a jövedelmet havi és jogcím szerinti bontásban részletezô munkáltatói igazolás, NAV által kibocsátott jövedelemigazolás.
• Amennyiben az elôzô pontban foglaltak alapján a kereset- veszteség nem állapítható meg, a balesetkori munkáltató igazolása hasonló korú, végzettségû, azonos munkakörû, dolgozók bruttó munkabérére, jövedelmére vonatkozóan.
• A folyósított bruttó táppénz összegére vonatkozó kifizetô- helyi igazolás, a táppénzes idôszak teljes tartamára vonat- kozóan.
• A károsult személyes adatait igazoló dokumentumok máso- lata, vagy az azokról felvett nyomtatvány (név, lakcím, szü- letési hely, idô, édesanyja neve, adóazonosító jele és TAJ száma).
• Az Önkormányzat/Nyugdíjbiztosító/Egészségbiztosító/Kor- mányhivatalok bizonyos, a közlekedési balesettel össze- függésben megállapított/megszüntetett ellátására vonatko- zó megállapító, módosító, megszüntetô határozata.
• A károsult végzettségére, szakképzettségére vonatkozó igazolások.
• A betegállomány befejezôdését követôen az ismételt mun- kába álláskor keletkezô iratok, munkaszerzôdés, munkakö- ri leírás, bruttó bérre vonatkozó igazolás.
Vagyoni károk
• A ténylegesen felmerült kárt számszerûen alátámasztó és igazoló eredeti számlák (pl. gyógyszerköltség, BÉVER lis- ta, egészségügyi segédeszközök számlái, baleset elôtti és utáni rezsi költség, temetési számla stb.), továbbá minden kárigény tétel esetében a számlákon kívül a kár tényleges felmerülését, összegszerûségét igazoló illetve megalapozó dokumentumok (pl.: tulajdoni lap, a kár lehetséges felmerü- lését igazoló szakértôi vélemény stb.).
• A biztosító megbízottja által készített vagyonszakértôi, illet- ve a megjelölt kárigények értékeléséhez alkalmas egyéb szakértôi (építész, mezôgazdasági stb.) vélemény.
• A kárenyhítési kötelezettség és együttmûködési kötelezett- ség teljesítése (a felmerült költségek csökkentése) érdeké- ben tett intézkedéseket (OEP és önkormányzatok, vagy egyéb szervezetek által nyújtott térítésmentes vagy ala- csony költségû szolgáltatások igénybevételét vagy annak kísérletét) igazoló dokumentumok, Az OEP által nem vagy csak részlegesen finanszírozott kezelések esetén ennek a körülménynek az alátámasztását és a kezelés szükséges- ségét igazoló dokumentumok.
• A károsult végzettségére, szakképzettségére vonatkozó igazolás.
• Egyedi, speciális kárigény tétel eseten a kárigény jogossá- gát és mértéket igazoló irat, munkáltatói nyilatkozat
• Munkáltató által rendszeresen, béren kívüli juttatást megál- lapító dokumentációja (pl. cafeteria-szabályzat, jutalom, bónusz szabályzat stb.
Tájékoztató
a távértékesítés keretében kötött biztosítási szerzôdéshez
Tájékoztatás a szolgáltatóra vonatkozóan
Név: KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület Székhelye: 1108 Budapest, Venyige utca 3.
Levelezési címe: 1475 Budapest, Pf. 142. Központi telefonszám: 06-1/433-1180 Központi faxszám: 06-1/433-1181 Központi e-mail: kobe@kobe.hu
Jogi forma: egyesület Fôtevékenység: biztosítás
Nyilvántartásba vételrôl szóló határozat száma: 9. Pk. 61. 110/1996
Nyilvántartási szám: 01-02-0007283 Nyilvántartó bíróság: Fôvárosi Törvényszék
Tájékoztatás a szolgáltatásra vonatkozóan
A szerzôdés létrejöttével a szolgáltató biztosítási szolgálta- tást nyújt a fogyasztó részére. A szerzôdésre a biztosítási te- vékenységrôl szóló 2014. évi LXXXVIII. törvényt, a Polgári Törvénykönyvrôl szóló 2013. évi V. törvényt, a távértékesítés tekintetében a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ága- zati szolgáltatási szerzôdésekrôl szóló 2005. évi XXV. tör- vényt (továbbiakban Tétv.), valamint kötelezô gépjármû-fele- lôsségbiztosítási szerzôdés esetén a kötelezô gépjármû-fe- lelôsségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvényt, és annak végrehajtási rendeletei vonatkozó rendelkezéseit kell alkal- mazni.
A biztosítási szerzôdésre a KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület szerzôdési feltételei és az ügyféltájékoz- tató vonatkozik. A szerzôdési feltételek Egyesületünk honlap- ján elérhetôek. A szerzôdési feltételeket, így – többek között
– a szolgáltatás és ellenszolgáltatás, valamint a fizetés és teljesítés feltételeit a fenti jogszabályok, valamint a szerzô- dési feltételek tartalmazzák. A feleket a szerzôdés létrejöttét megelôzô idôszakban terhelô együttmûködési és tájékozta- tási kötelezettségre a magyar jog alkalmazandó. A szerzô- déskötést megelôzô tájékoztatás, a szerzôdéskötés, valamint a szerzôdés hatálya alatt az ügyféllel való kapcsolattartás nyelve a magyar.
Tájékoztatás a szerzôdésre vonatkozóan
A fogyasztó (az a természetes személy, akinek a részére – önálló foglalkozása és gazdasági tevékenysége körén kívül esô célból – a szolgáltatást nyújtják, továbbá, aki a szolgál- tatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat (ajánlati felhí- vás) címzettje) a szerzôdést a szerzôdéskötés napjától szá- mított tizennégy napon belül azonnali hatállyal felmondhatja, amennyiben annak tartama meghaladja az egy hónapot.
A felmondási jog gyakorlása abban az esetben tekinthetô ér- vényesnek, ha a fogyasztó az erre vonatkozó nyilatkozatát a
fenti határidô lejárta elôtt postára adja, vagy egyéb igazolha- tó módon – az írásbeliségre vonatkozó jogszabályi rendelke- zéseknek megfelelôen – a biztosítónak elküldi. A felmondás- ról szóló nyilatkozatot a biztosítóra vonatkozó tájékoztató részben megadott levelezési címre, faxszámra, vagy elektro- nikus levelezési címre szükséges eljuttatni.
Nem illeti meg a fogyasztót a felmondási jog a szerzôdésnek mindkét fél általi teljes körû teljesítését követôen, amennyi- ben ez a fogyasztó kifejezett kérése alapján történt.
Tájékoztatjuk, hogy az azonnali felmondásra nyitva álló ha- táridô lejárta elôtt a szerzôdés alapján szolgáltatás nyújtását csak a fogyasztó kifejezett hozzájárulását követôen kezdhet- jük meg. Amennyiben a fogyasztó kifejezett hozzájárulását adja, a biztosító kockázatviselése már az azonnali felmon- dásra nyitva álló határidô lejárta elôtt megkezdôdik. Ha azon- ban a fogyasztó felmondási jogát gyakorolta, úgy a biztosító kizárólag a szerzôdésnek megfelelôen ténylegesen teljesített szolgáltatás arányos ellenértékét (a biztosítás idôarányos dí- ját) követelheti, amennyiben az azonnali felmondásra vonat- kozó tájékoztatást megadta. A biztosító a fogyasztó által ezen felül fizetett összeget az azonnali hatályú felmondásról szóló nyilatkozat kézhezvételét követôen haladéktalanul, de legkésôbb 30 napon belül, a fogyasztó pedig a biztosító által kifizetett pénzösszeget az azonnali hatályú felmondás elkül- dését követôen haladéktalanul, de legkésôbb 30 napon be- lül köteles visszatéríteni.
Ha az azonnali felmondásra nyitva álló határidô a Tétv. 6. § (6)-(8) bekezdései alapján meghosszabbodott, a biztosító a meghosszabbítás idôtartama alatt, azaz a törvénynek meg- felelô tájékoztatás megadásáig teljesített szolgáltatás ellen- értékét nem követelheti.
A biztosító tájékoztatást nyújt továbbá, mely szerint a kötele- zô gépjármû-felelôsségbiztosítással rendelkezô fogyasztók a biztosító esetleges felszámolása esetén a Garanciaalaphoz fordulhatnak kártérítésért, a nem kötelezô gépjármû-felelôs- ségbiztosítás(ok)ra jelen szerzôdés vonatkozásában nincs – az Országos Betétbiztosítási Alap és a Befektetôvédelmi Alaptól eltérô – speciális garanciaalap, vagy más kártérítési lehetôség.
A biztosítási szerzôdés legrövidebb tartama 1 nap. A jelen tájékoztatóban nem említett egyéb lényeges információkat a tájékoztatóval együtt a fogyasztó által elérhetô biztosítási fel- tételek és ügyféltájékoztató, valamint a kötvény tartalmazza.
Tájékoztatás a jogvita esetén alkalmazandó eljárásra vonatkozóan
Amennyiben panasza merülne fel, kérjük, forduljon írásban vagy szóban a KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület ügyfélszolgálataihoz:
Személyesen a központi (1108 Budapest, Venyige utca 3.), valamint további ügyfélszolgálati irodákba;
telefonon: 06-1/433-1180;
postai úton: 1475 Budapest, Pf. 142.; faxon: 06-1/433-1181;
Felügyeleti szervünk
neve: Magyar Nemzeti Bank
székhelye: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. levelezési címe: 1534 Budapest BKKP, Pf. 777. telefonszáma: 06-80/203-776
faxszáma: 06-1/489-9102
e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu
Tájékoztatjuk továbbá, hogy amennyiben Ön fogyasztó, úgy a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény- ben meghatározott fogyasztóvédelmi rendelkezések meg- sértése esetén a biztosítónk által meg nem válaszolt, illetve elutasított panaszával az MNB-nél fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet, illetve a Pénzügyi Békéltetô Testülethez (1525 Budapest, BKKP Pf.: 172.) fordulhat, amennyiben a kérelem benyújtását megelôzôen biztosítónknál közvetlenül megkísérelte a vitás ügy rendezését vagy eredménytelenül méltányossági kérelemmel élt. Ezenkívül igényének érvé- nyesítésére bírósági utat is igénybe vehet.
2005. évi XXV. törvény
a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerzôdésekrôl
A törvény hatálya
1. § (1) E törvény hatálya a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerzôdésekre terjed ki.
(2) Az olyan pénzügyi ágazati szolgáltatásokra irányuló szerzôdések esetében, amelyek egy alapmegállapodás alap- ján egymást követô ügyleteket, vagy azonos jellegû, de idô- ben elkülönülten végrehajtott mûveletsort foglalnak maguk- ba, a törvény rendelkezéseit csak az alapmegállapodásra kell alkalmazni.
(3) Más jogszabálynak a pénzügyi ágazati szolgáltatási szerzôdés alakiságára vonatkozó elôírásait e törvény rendel- kezései nem érintik.
Értelmezô rendelkezések
2. § (1) E törvény alkalmazásában:
a) alapmegállapodás: a szolgáltató és a fogyasztó között létrejött olyan megállapodás, amely egy adott idôszakra vo- natkozóan meghatározza a megállapodás alapján a jövôben megkötendô ügyletek, illetve mûveletsor lényeges feltételeit;
b) fogyasztó: az a természetes személy, akinek a részére
– önálló foglalkozása és gazdasági tevékenysége körén kívül esô célból – a szolgáltatást nyújtják, továbbá, aki a szolgál- tatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat (ajánlati felhí- vás) címzettje;
c) pénzügyi ágazati szolgáltatás: a hitelintézetekrôl és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény hatálya alá tartozó pénzügyi és kiegészítô pénzügyi szolgál- tatás, a biztosítási tevékenységrôl szóló törvény hatálya alá tartozó biztosítási, biztosításközvetítôi és biztosítási szakta- nácsadói szolgáltatás, a befektetési vállalkozásokról és az árutôzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhetô te- vékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) hatálya alá tartozó befektetési szol- gáltatás, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítô szolgáltatás, és az árutôzsdei szolgáltatás, valamint az Ön- kéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény (a továbbiakban: Öpt.) által meghatározott tag- sági jogviszony keretében a pénztártagot megilletô jogosult- ságok biztosítása;
d) szolgáltató: aki a c) pontban meghatározott szolgáltatást
gazdasági vagy szakmai tevékenysége keretében nyújtja;
e) tartós adathordozó: olyan eszköz, amely a fogyasztó számára lehetôvé teszi a neki címzett adatoknak az adat cél- jának megfelelô ideig történô tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történô megjelenítését;
f) távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szol- gáltatási szerzôdés: a c) pontban meghatározott szolgáltatá- sokra irányuló szerzôdés (önkéntes kölcsönös biztosító pénz- tári tagság esetében a pénztár által elfogadott belépési nyi- latkozat), amelyet szolgáltató és fogyasztó köt egymással szervezett távértékesítés keretében olyan módon, hogy a szerzôdés megkötése érdekében a szolgáltató kizárólag táv- közlô eszközt alkalmaz;
g) távközlô eszköz: bármely eszköz, amely alkalmas a fe- lek távollétében – szerzôdés megkötése érdekében – szer- zôdési nyilatkozat megtételére.
(2) Az (1) bekezdés f) pontja alkalmazásában nem minô- sül szervezett távértékesítésnek egyedi szerzôdéseknek táv- közlô eszköz útján történô megkötése.
A fogyasztók tájékoztatása
3. § (1) A szolgáltató a fogyasztó szerzôdéskötésre irányu- ló jognyilatkozatát megelôzôen – tekintettel a szolgáltatás és a távközlô eszköz jellegére –, kellô idôben köteles a fogyasz- tót a (2) bekezdésben foglaltakról tájékoztatni.
(2) A szolgáltató a következô adatokról köteles tájékozta- tást adni:
a) a szolgáltatóra vonatkozóan:
aa) a szolgáltató cégnevérôl (nevérôl), székhelyérôl, fô te- vékenységi körérôl, cégjegyzékszámáról vagy bírósági nyil- vántartásba vételi számáról, a fogyasztóval való kapcsolat- tartás címérôl,
ab) szolgáltató – a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállam- ban székhellyel rendelkezô – esetleges képviselôjének ne- vérôl, címérôl, a fogyasztóval való kapcsolattartása címérôl, ac) szükség szerint a szolgáltatótól, illetve a szolgáltató- nak a szerzôdés megkötésében közremûködô képviselôjétôl eltérô, a fogyasztóval üzleti kapcsolatban álló, a szolgáltató érdekében eljáró közremûködô nevérôl, címérôl, illetve a
szolgáltatóval való kapcsolat jellegérôl,
ad) a szolgáltató tevékenységét engedélyezô vagy a szol- gáltatót nyilvántartó felügyelô hatóság nevérôl, székhelyérôl, ae) a szolgáltatót nyilvántartó szakmai vagy egyéb szerve-
zetrôl, és a szolgáltató nyilvántartási számáról;
b) a szolgáltatásra vonatkozóan:
ba) a szerzôdés tárgyának lényeges jellemzôirôl,
bb) az ellenszolgáltatásról, beleértve a szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb fizetési kötelezettségeket is, illetve – amennyiben az ellenszolgáltatás pontosan nem állapítható meg – a díjkalkuláció alapjáról,
bc) az ellenszolgáltatáson kívüli, a fogyasztót terhelô egyéb fizetési kötelezettség (ideértve az adókat) felmerülésének le- hetôségérôl,
bd) a szolgáltatáshoz kapcsolódó eszközök esetleges kü- lönleges kockázatairól, valamint arról a körülményrôl, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás a piac ingadozásától függ, illetve arról, hogy a múltbeli teljesítések nem jelentenek ga- ranciát a jövôben várható teljesítésekre nézve,
be) a megadott adatok érvényességének esetleges idôbeli korlátozásáról,
bf) a fizetés és a teljesítés feltételeirôl,
bg) a távközlô eszköz használatának a fogyasztót terhelô esetleges többletköltségérôl;
c) a szerzôdésre vonatkozóan:
ca) a 6. §-ban szabályozott elállási (felmondási) jogról, il- letve annak fenn nem állásáról; az elállási (felmondási) jog gyakorlásának feltételeirôl, módjáról és jogkövetkezményei-
rôl, ideértve a 8. §-ban foglaltakat; továbbá arról a címrôl (elektronikus levelezési címrôl, telefaxszámról), amelyre a fo- gyasztónak elállási (felmondási) nyilatkozatát küldenie kell,
cb) a szerzôdés legrövidebb idôtartamáról olyan esetben, amikor a szerzôdésben foglaltak teljesítésére folyamatosan vagy ismétlôdôen kerül sor,
cc) a szerzôdés lejárata elôtti egyoldalú megszüntetésé- nek lehetôségérôl és következményeirôl,
cd) a feleket a szerzôdés létrejöttét megelôzô idôszakban terhelô együttmûködési és tájékoztatási kötelezettségre al- kalmazandó jogról, az elôzetes tájékoztatás nyelvérôl,
ce) a szerzôdéskötés nyelvérôl, továbbá a szerzôdés hatá- lya alatt az ügyféllel való kapcsolattartás – az ügyféllel egyet- értésben megállapított – nyelvérôl vagy nyelveirôl, valamint
cf) az esetleges jogválasztásról, kizárólagos hatáskör, ille- tékesség kikötésérôl;
d) a jogvita esetén alkalmazandó eljárásra vonatkozóan:
da) a szerzôdésbôl eredô jogviták peren kívüli elintézésé- re rendelkezésre álló fórumokról,
db) arról, hogy létezik-e olyan – az Országos Betétbiztosí- tási Alaptól és a Befektetôvédelmi Alaptól eltérô – speciális garanciaalap (vagy más kártérítési lehetôség), amelyhez a fogyasztó fordulhat.
(3) A szolgáltató az (1) bekezdés szerinti tájékoztatási kö- telezettségnek egyértelmûen, közérthetôen és pontosan, az igénybe vett távközlô eszköznek megfelelô módon köteles eleget tenni. A szolgáltató köteles szerzôdéskötési szándé- kát egyértelmûvé tenni.
(4) Ha más jogszabály – a (2) bekezdés szerinti tájékozta- táson túl – a szerzôdés megkötése elôtt további tájékoztatá- si kötelezettséget ír elô, a szolgáltató a további tájékoztatást is az (1) bekezdés szerint köteles a fogyasztónak megadni.
(5) A más jogszabály által elôírt szerzôdéskötést megelô- zô tájékoztatás megadásával a szolgáltató a (2) bekezdés- ben meghatározott azonos tartalmú tájékoztatási kötelezett- ségének is eleget tesz.
(6) A (2) bekezdés aa)–ad), ba)–bb), cb)–cc), ce)–cf) és da) alpontjában meghatározott tájékoztatás helyett a pénz- forgalmi szolgáltatásról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 8–10. §-ában és 29–31. §-ában elôírt tájékoztatást kell meg- adni, ha pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására kerül sor.
(7) A (2)–(3) bekezdésben meghatározott tájékoztatás he- lyett a fogyasztónak nyújtott hitelrôl szóló 2009. évi CLXII. törvény 5–7. §-a szerinti tájékoztatást kell megadni, ha fo- gyasztónak nyújtott hitel nyújtására kerül sor.
(8) A (2) és (3) bekezdésben meghatározott tájékoztatás he- lyett a fogyasztónak nyújtott hitelrôl szóló 2009. évi CLXII. tör- vény 6. § (6) bekezdése szerinti tájékoztatást kell megadni, ha fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret nyújtására kerül sor.
(9) Amennyiben az egymást követô ügyletek, illetve az azo- nos jellegû elkülönült mûveletek, amelyek idôbeli kapcsolat- ban állnak egymással, az 1. § (2) bekezdésétôl eltérôen, alapmegállapodás nélkül ugyanazon felek között kerülnek végrehajtásra, az (1)–(8) bekezdések rendelkezéseit kizáró- lag az elsô ügyletre vagy mûveletre kell alkalmazni. Ha egy évnél hosszabb ideig nem kerül sor ügylet vagy azonos jel- legû mûvelet teljesítésére, az ezt követô ügyletet vagy mû- veletet új ügyletnek, illetve egy újabb mûveletsor elsô mûve- letének kell tekinteni, és arra az (1)–(7) bekezdések rendel- kezéseit ismét alkalmazni kell.
4. § (1) Ha a szolgáltató a fogyasztónak telefonon tesz szerzôdéskötésre ajánlatot vagy ajánlattételi felhívást, annak megtétele elôtt legalább cégnevét (nevét), székhelyét és te-
lefonszámát köteles közölni, valamint a fogyasztó figyelmét kifejezetten fel kell hívnia szerzôdéskötési szándékára.
(2) Telefonon tett szerzôdéskötésre vonatkozó ajánlat vagy ajánlattételi felhívás során, ha a fogyasztó ehhez kifejezetten hozzájárult, a szolgáltató a 3. § (2) bekezdésében foglaltak- tól eltérôen a következôkrôl köteles tájékoztatást adni:
a) a fogyasztóval kapcsolatban álló személy nevérôl és a szolgáltatóhoz fûzôdô viszonyáról,
b) a szerzôdés tárgyának lényeges jellemzôirôl,
c) az ellenszolgáltatásról, beleértve a szolgáltatáshoz kap- csolódó egyéb fizetési kötelezettségeket is, illetve – amennyi- ben az ellenszolgáltatás pontosan nem állapítható meg – a díjkalkuláció alapjáról,
d) az ellenszolgáltatáson kívüli, a fogyasztót terhelô egyéb fizetési kötelezettség (ideértve az adókat) felmerülésének le- hetôségérôl,
e) a fizetés és a teljesítés feltételeirôl,
f) a 6. §-ban szabályozott elállási (felmondási) jogról, illet- ve annak fenn nem állásáról; az elállási (felmondási) jog gya- korlásának feltételeirôl, módjáról és jogkövetkezményeirôl, ideértve a 8. §-ban foglaltakat; továbbá arról a címrôl (elekt- ronikus levelezési címrôl, telefaxszámról), amelyre a fogyasz- tónak elállási (felmondási) nyilatkozatát küldenie kell,
g) arról, hogy a fogyasztó kérése esetén további tájékoz- tatást kap, illetve ezen további tájékoztatás jellegérôl.
(3) A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott tájékozta- tás fogyasztónak nyújtott hitel nyújtása esetén legalább a fo- gyasztónak nyújtott hitelrôl szóló 2009. évi CLXII. törvény 6.
§ (1) bekezdés 4–7. pontjában, 9. pontjában és 6. § (2) be- kezdésében foglalt adatokat, a hitel teljes összegét és a tel- jes hiteldíj mutatót egy reprezentatív példával tartalmazza.
(4) A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott tájékozta- tás fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret nyújtása esetén legalább a fogyasztónak nyújtott hitelrôl szóló 2009. évi CLXII. törvény 6. § (1) bekezdés 4., 7. és 8. pontjában, továbbá 6.
§ (6) bekezdés c) pontjában foglalt adatokat tartalmazza, ha fogyasztó a fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret azon- nali rendelkezésre bocsátását kéri.
5. § (1) A szolgáltató köteles a fogyasztó részére a fo- gyasztó szerzôdéskötésre irányuló jognyilatkozatát megelô- zôen – tekintettel a szolgáltatás és a távközlô eszköz jellegé- re – kellô idôben a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerzôdésre vonatkozó szerzôdési fel- tételeket és a 3. § (2) és (4) bekezdésében foglaltakat papí- ron vagy más, a fogyasztó számára hozzáférhetô tartós adathordozón rendelkezésre bocsátani.
(2) Ha a szerzôdés megkötése a fogyasztó kérése alapján olyan távközlô eszköz útján történt, amely az elôzetes tájé- koztatást nem teszi lehetôvé, a szolgáltató a szerzôdés meg- kötését követôen haladéktalanul köteles az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást megadni.
(3) A fogyasztó kérésére a szolgáltató a szerzôdés fennál- lása alatt bármikor köteles a szerzôdési feltételeket papíron rendelkezésre bocsátani.
(4) A szerzôdés fennállása alatt a fogyasztó jogosult a táv- közlô eszköz fajtáját megváltoztatni, ha ez a megkötött szer- zôdéssel és a szolgáltatás jellegével összeegyeztethetô.
Elállási, illetve felmondási jog
6. § (1) A fogyasztó a szerzôdéstôl – a (2)–(9) bekezdések- ben meghatározott eltérésekkel – a szerzôdéskötés napjától számított tizennégy napon belül indokolás nélkül elállhat.
(2) Önkéntes kölcsönös biztosító pénztári tagság esetében a pénztár által elfogadott belépési nyilatkozat tekintetében az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidô a belépési nyilatkozat pénztár általi elfogadása napjától számított har- minc nap.
(3) Biztosítási szerzôdés esetében a fogyasztó a szerzô- dést a szerzôdéskötés napjától számított tizennégy napon belül indokolás nélkül azonnali hatállyal felmondhatja.
(4) Életbiztosítási szerzôdés esetében a felmondási jog gyakorlására nyitva álló határidô attól a naptól számított har- minc nap, amikor a szolgáltató a fogyasztót a szerzôdés lét- rejöttérôl tájékoztatja.
(5) Ha a fogyasztó a 3. § (2) és (4) bekezdései szerinti tá- jékoztatást az 5. § (2) bekezdése alapján a szerzôdéskötést követôen kapja kézhez, elállási (felmondási) jogát az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott idôponttól kezdôdôen a tájé- koztatás kézhezvételétôl számított, az (1)–(4) bekezdések- ben meghatározott határidô elteltéig gyakorolhatja.
(6) Ha a szolgáltató az 5. § (1), illetve (2) bekezdése sze- rinti kötelezettsége ellenére a fogyasztónak semmiféle tájé- koztatást nem nyújt, a fogyasztó elállási (felmondási) jogát az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott idôponttól kezdô- dôen a törvénynek megfelelô tájékoztatás kézhezvételétôl számított, az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott határidô, de legfeljebb az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott idô- ponttól számított egyéves jogvesztô határidô elteltéig gyako- rolhatja.
(7) Ha a szolgáltató az 5. § (1)–(2) bekezdései szerinti tá- jékoztatási kötelezettségének nem megfelelô tartalommal tesz eleget, a fogyasztó elállási (felmondási) jogát az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott idôponttól kezdôdôen a tör- vénynek megfelelô tájékoztatás kézhezvételétôl számított, az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott határidô, de legfel- jebb az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott idôponttól számított három hónapos jogvesztô határidô elteltéig gyako- rolhatja.
(8) Ha a szolgáltató a fogyasztót a 3. § (2) bekezdésének ca) alpontjában meghatározottakról nem tájékoztatta, a fo- gyasztó elállási (felmondási) jogát az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott idôponttól kezdôdôen a törvénynek megfele- lô tájékoztatás kézhezvételétôl számított, az (1)–(4) bekez- désekben meghatározott határidô, de legfeljebb az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott idôponttól számított egyéves jogvesztô határidô elteltéig gyakorolhatja.
(9) Nem illeti meg a fogyasztót az e §-ban szabályozott el- állási (felmondási) jog:
a) a Bszt. szerinti pénzügyi eszközök vonatkozásában;
b) az utazási és poggyászbiztosítások, illetve más hasonló rövid idôtartamú biztosítások vonatkozásában, amennyiben ezek idôtartama nem haladja meg az egy hónapot;
c) a szerzôdésnek mindkét fél általi teljes körû teljesítését követôen, amennyiben ez a fogyasztó kifejezett kérése alap- ján történt.
(10) Az elállási (felmondási) jogot határidôben érvényesí- tettnek kell tekintetni, ha a fogyasztó az erre vonatkozó nyi- latkozatát az (1)–(8) bekezdésekben meghatározott határidô lejárta elôtt postára adja vagy egyéb igazolható módon a szolgáltatónak elküldi.
7. § (1) A 6. § nem alkalmazható a távollévôk között kötött szerzôdésekrôl szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 6. §- ának (1) bekezdése, valamint az ingatlanok idôben megosz- tott használati jogának megszerzésére irányuló szerzôdé- sekrôl szóló 20/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 12. §-ának (1)
bekezdése alapján felbontott fogyasztási kölcsönszerzôdé- sekre.
(2) A fogyasztó 6. § szerinti elállási (felmondási) jogának gyakorlása a szerzôdéshez kapcsolódó azon egyéb távollé- vôk között kötött szerzôdést, illetve távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerzôdést is felbontja (megszünteti), amely a szolgáltató által vagy egy harmadik fél és a szolgáltató elôzetes megállapodása alapján a har- madik fél által nyújtott szolgáltatásra vonatkozik.
8. § (1) Az elállásra (felmondásra) nyitva álló határidô le- járta elôtt a szerzôdés teljesítése csak a fogyasztó kifejezett hozzájárulását követôen kezdhetô meg.
(2) Ha a fogyasztó a 6. § szerinti elállási (felmondási) jogát gyakorolta, a szolgáltató kizárólag a szerzôdésnek megfele- lôen ténylegesen teljesített szolgáltatás arányos ellenértékét jogosult követelni. A fogyasztó által fizetendô összeg nem haladhatja meg a már teljesített szolgáltatásért – a szerzô- désben meghatározott szolgáltatás egészéhez viszonyítot- tan – arányosan járó összeget, és nem lehet olyan mértékû, hogy szankciónak minôsüljön. A szerzôdés megkötésével kapcsolatos szolgáltatások ellenértéke megtéríttetésének is csak a ténylegesen teljesített egyéb, a szerzôdés tárgyát ké- pezô szolgáltatással arányos mértékben van helye.
(3) A szolgáltató csak abban az esetben jogosult a (2) be- kezdés szerinti összeg követelésére, ha igazolja, hogy a fo- gyasztó részére a 3. § (2) bekezdésének ca)alpontjában elô- írt tájékoztatást megadta.
(4) Ha az elállásra (felmondásra) nyitva álló határidô a 6.
§ (6)–(8) bekezdései alapján meghosszabbodott, a szolgál- tató a meghosszabbítás idôtartama alatt, azaz a törvénynek megfelelô tájékoztatás megadásáig teljesített szolgáltatás ellenértékét nem követelheti.
(5) Ha a szolgáltató a teljesítést az elállási (felmondási) határidô lejárta elôtt a fogyasztó elôzetes hozzájárulása nél- kül kezdte meg, a fogyasztóval szemben a (2) bekezdésben meghatározott összeg követelésére sem jogosult.
(6) A szolgáltató köteles a fogyasztó által fizetett pénz- összeget – a (2) bekezdésben meghatározott összeg kivéte- lével – az elállásról (felmondásról) szóló nyilatkozat kézhez- vételét követôen haladéktalanul, de legkésôbb 30 napon be- lül visszatéríteni.
(7) A fogyasztó köteles a szolgáltató által kifizetett pénz- összeget vagy átadott dolgot az elállásról (felmondásról) szó- ló nyilatkozatának elküldését követôen haladéktalanul, de legkésôbb 30 napon belül visszatéríteni, illetve visszaadni.
8/A. § A 6–8. §-ban foglaltak helyett a fogyasztónak nyúj- tott hitelrôl szóló 2009. évi CLXII. törvény 21. §-ában foglal- tak szerint kell eljárni, ha a fogyasztónak nyújtott hitelszerzô- déstôl történô elállásra kerül sor.
Vegyes rendelkezések
9. § A szolgáltató nem követelhet a fogyasztótól ellenszol- gáltatást, ha olyan szolgáltatást nyújt, amelyet a fogyasztó nem rendelt meg.
10. § (1) A fogyasztó kifejezett hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a szolgáltató távmásolót (telefaxot), illetve – em- beri közremûködés nélkül mûködô – automata hívókészülé- ket használjon.
(2) Ha más jogszabály eltérôen nem rendelkezik, a szol- gáltató a fogyasztó kifejezett tiltakozásának hiányában hasz-
nálhat az (1) bekezdésben foglaltakon kívüli, közvetlen kap- csolatot lehetôvé tevô távközlô eszközt.
(3) Az (1)–(2) bekezdések szerinti mûveletek a fogyasztó- ra költségeket nem róhatnak.
11. § (1) A fogyasztó az e törvényben meghatározott jogai- ról érvényesen nem mondhat le.
(2) A fogyasztó tájékoztatására vonatkozó szolgáltatói kö- telezettség teljesítése, és a szerzôdés megkötésére, illetve adott esetben a teljesítésére vonatkozó fogyasztói hozzájá- rulás vagy kérés megtörténte tekintetében a bizonyítás a szolgáltatót terheli.
12. § Ha a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ága- zati szolgáltatási szerzôdés az Európai Gazdasági Térség valamelyik államával szoros kapcsolatban áll, harmadik or- szág jogának a felek által a szerzôdésre irányadó jogként való választása érvénytelen annyiban, amennyiben e harma- dik ország joga az említett államnak a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet átültetô jogszabálya eltérést nem engedô rendelkezésével ellentétes. Az érintett kérdés- ben a felek által választott jog helyett az említett állam jogát kell a szerzôdésre alkalmazni.
Eljárás a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó rendelkezések megsértése esetén
12/A. § A fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakor- latra, így különösen a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó rendelkezések megsértése esetén a pénzügyi közvetítôrend-
szer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen ke- reskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény- ben meghatározott szabályok szerint jár el.
Hatálybalépés
13. § Ez a törvény 2005. július 1-jén lép hatályba; rendel- kezéseit a hatálybalépését követôen tett ajánlattételi felhívá- sokra, ajánlatokra és a hatálybalépését követôen megkötött szerzôdésekre kell alkalmazni.
14–18. §
Az Európai Unió jogának való megfelelés
19. § Ez a törvény a következô uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:
a) az Európai Parlament és a Tanács – a 2005/29/EK irány- elvvel és a 2007/64/EK irányelvvel módosított – 2002/65/EK irányelve (2002. szeptember 23.) a fogyasztói pénzügyi szol- gáltatások távértékesítéssel történô forgalmazásáról, vala- mint a 90/619/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK irányelv és a 98/27/EK irányelv módosításáról,
b) az Európai Parlament és a Tanács 2007/64/EK irányel- ve (2007. november 13.) a belsô piaci pénzforgalmi szolgál- tatásokról és a 97/7/EK, a 2002/65/EK, a 2005/60/EK és a 2006/48/EK irányelv módosításáról és a 97/5/EK irányelv ha- tályon kívül helyezésérôl – 31. cikk második bekezdés.
KÖBE KÖZÉP-EURÓPAI KÖLCSÖNÖS BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET
ALAPSZABÁLYA
(A 2017. május 17-én megtartott Küldöttgyûlésen elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben)
Jóváhagyta a KÖBE 2017. május 17-i Küldöttgyûlése
KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület Alapszabálya
(továbbiakban: Alapszabály)
Az 1996. szeptember 24. napján megtartott alakuló ülésen (Alakuló Közgyûlés) jelenlévô tagok a jelen okirat II. fejezetében meg- határozott célok elérése érdekében elhatározták a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület – korábbi nevén Közle- kedési Biztosító Egyesület (a továbbiakban: Egyesület) – megalapítását.
1. AZ EGYESÜLET NEVE, JOGÁLLÁSA ÉS KÉPVISELETE
1.1. Egyesület neve:
1.1.1. Az Egyesület elnevezése: KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület angolul: KÖBE Central European Mutual Insurance Association
németül: KÖBE Zentraleuropäischer Versicherungsverein auf Gegenseitigkeit
1.1.2. Az Egyesület rövidített neve: KÖBE
1.2. Az Egyesület székhelye
1108 Budapest, Venyige u. 3.
1.3. Az Egyesület jogállása
Az Egyesület az egyesülési jog alapján létrejött, önálló jogi személyiséggel rendelkezô szervezetként mûködik, megfe- lelve a Polgári Törvénykönyv, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek mûködésérôl és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV törvény, valamint a biztosítási tevékenységrôl szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (Bit.) kölcsönös biztosító egyesületekre és biztosítási tevékenységre vonatkozó rendelkezéseinek.
1.4. Az Egyesület mûködési területe
Az Európai Unió területe.
1.5. Az Egyesület jelképei
Az Egyesület logói. Az Egyesület logóinak elemei vezérigazgatói engedéllyel a felhasználás típusának, céljának megfe- lelôen külön is alkalmazhatóak az egyesület népszerûsítésére.
1.6. Az Egyesület Internetes oldala, elérhetôsége:
1.6.1. Az Egyesület internetes oldala: www.kobe.hu
1.6.2. Az Egyesület e-mail elérhetôsége: kobe@kobe.hu
1.7. Az Egyesület képviselete, cégjegyzése
1.7.1. Az Egyesület képviseletére az Igazgatótanács Elnöke, a szakmai képviseletére a Vezérigazgató jogosult.
1.7.2. A cégjegyzés akként történik, hogy az erre jogosult két személy az Egyesület elôírt, elônyomott vagy nyomtatott neve fö- lé együttesen írja alá nevét aláírási címpéldányának megfelelôen.
1.7.3. Az Egyesületnél cégjegyzésre az Igazgatótanács Elnöke – akadályoztatása esetén az Igazgatótanács kijelölt tagja –, a Vezérigazgató és helyettesei, valamint az erre feljogosított munkavállalók jogosultak a Szervezeti és Mûködési Szabály- zatban meghatározott módon.
1.7.4. A Küldöttgyûlés felhatalmazza az Igazgatótanácsot, hogy a Vezérigazgató elôterjesztése alapján döntsön az Egyesület- tel munkaviszonyban álló alkalmazottak cégjegyzési joggal való felruházásáról.
1.7.5. A cégjegyzés gyakorlása magában foglalja a bankszámla feletti rendelkezést, továbbá az Egyesülettel kapcsolatos köte- lezettségvállalásnál az Igazgatótanács Elnökének, míg a biztosítási tevékenységgel kapcsolatos kötelezettségvállalásnál a további cégjegyzési jogosultaknak az eljárását a hatóságok és az ügyfelek (tagok) irányába.
1.7.6. Az Igazgatótanács Elnöke és az Egyesület Vezérigazgatója, illetve helyettesei jogosultak arra, hogy a hatáskörükbe utalt ügyekben, ügycsoportokban együttes aláírási és utalványozási jogukat írásban átruházzák bármely, az Egyesülettel mun- kaviszonyban lévô személyre, azzal azonban, hogy az együttes aláírás miatt a két aláíró az aláírási jogát ugyanarra a személyre nem ruházhatja át.
1.8. Fogalmak
1.8.1. Tagdíj: az Egyesület Küldöttgyûlése által meghatározott díj. A tagdíj a biztosítási idôszakra (biztosítási évre) kerül meg- állapításra.
1.8.1.1. A tagdíj elôre, a tagsági jogviszony létrejöttekor, fennálló tagsági jogviszony esetén a még esedékessé nem vált tagdíj a biztosítási idôszak elsô napján esedékes. A tagsági jogviszony fennállása alatt kötött biztosítási szerzôdés biztosítási idôszakából a megelôzôen kötött szerzôdés alapján esedékessé vált tagdíjjal nem fede- zett hátralevô részre esô tagdíj az új szerzôdés megkötésével esedékessé válik. A tagsági viszony biztosítási idôszak közbeni megszûnése esetén a befizetett tagdíj nem kerül visszatérítésre.
1.8.1.2. Amennyiben a tag tagsága érvényes biztosítási szerzôdés hiányában a biztosítási idôszakon belül megszûnik, de a megszûnt szerzôdés ugyanazon biztosítási idôszakában új biztosítási szerzôdés alapján ismételten taggá válik, úgy a megszûnt szerzôdés szerinti biztosítási idôszakra ismételt tagdíjfizetési kötelezettsége nem kelet- kezik feltéve, hogy a korábbi tagsági viszonya alapján a tagdíjat befizette.
1.8.2. Biztosítási díj: a biztosítási szerzôdés szerinti díj (a továbbiakban: biztosítási díj).
1.8.3. Pótlólagos befizetés: az Egyesület pótlólagos befizetést csak abban az esetben alkalmaz, ha a tárgyévi szolgáltatások és az esetleges veszteségek fedezetét az Egyesület vagyona, a biztosítási díjak, a viszontbiztosítás és a biztosítástech- nikai tartalékok nem biztosítanák.
2. AZ EGYESÜLET CÉLJA, TEVÉKENYSÉGI KÖRE
2.1. Az Egyesület céljai
2.1.1. Az Egyesület olyan önkéntesen létrehozott, kölcsönösségi alapon mûködô szervezet, amely kizárólag tagjai részére, tag- jai biztosítási igényeinek teljesítése céljából, nyereségérdekeltség nélkül, a biztosítási díj ellenében a biztosítási feltéte- lekben meghatározott biztosítási események bekövetkezése esetében, biztosítástechnikai elvek alapján, elôre megha- tározott szolgáltatást nyújt.
2.1.2. Az Egyesület további célja, hogy a biztosítási, valamint a tagságnak a biztosítási tevékenységgel összefüggôen nyújtott szolgáltatások szakmai és szolgáltatási színvonalát folyamatosan emelje, illetve megtartsa, valamint a tagságát és a szolgáltatásainak körét lehetôségeihez és a tagság, valamint a biztosítási piac igényeihez mérten bôvítse.
2.1.3. Az Egyesületnek a fenti célokhoz kapcsolódóan kiemelt feladata:
• saját személyi állományának folyamatos szakmai képzése,
• a társadalom tagjai öngondoskodás és kármegelôzés iránti igényének felkeltése, fejlesztése.
2.1.4. Az Egyesület a fenti célok elérése érdekében saját eszközeit a vonatkozó jogszabályi elôírások megtartásával befektet- heti, a feladatok ellátására gazdálkodó szervezeteket, alapítványokat hozhat létre, továbbá a mindenkor hatályos vonat- kozó jogszabályi rendelkezések betartásával támogatást nyújthat.
2.1.5. Az Egyesület politikai tevékenységet nem végez és politikai pártot, vagy szervezetet nem támogat.
2.2. Az Egyesület tevékenységi köre
TEÁOR ’08 6512 Nem életbiztosítás
Az Egyesület a fenti tevékenységi körbôl az alább felsorolt és Bit. 1. számú mellékletének A) részében nevesített ága- zatok alá tartozó és az Egyesület mûködésére vonatkozó H-EN-II-112/2016. számú MNB engedély szerinti kockázato- kat mûveli:
Ágazatok:
1. 1. Baleset (beleértve a munkahelyi balesetet és a foglalkozási megbetegedéseket)
2. 2. Betegség
3. 3. Szárazföldi jármûvek (sínpályához kötött jármûvek kivételével)
4. 7. Szállítmány (beleértve az árut, a poggyászt és minden egyéb vagyontárgyat)
5. 8. Tûz és elemi károk
6. 9. Egyéb vagyoni kár
7. 10. Szárazföldi jármûvekkel kapcsolatos felelôsség
8. 13. Általános felelôsség
9. 16. Különbözô pénzügyi veszteségek
10. 18. Segítségnyújtás
Fentieken túl az Egyesület a Bit 1. számú melléklete C) része szerinti kiegészítô kockázatokat is mûveli.
Az Egyesület biztosítási tevékenységgel közvetlenül összefüggô tevékenységként a PSZÁF EN-II-195/2010. sz. határozata alap- ján függô biztosításközvetítôi tevékenység, míg a PSZÁF EN-II-140/2012. sz. határozata alapján leányvállalatai részére történô könyvelési tevékenység végzésére jogosult.
3. AZ EGYESÜLETI TAGSÁGI VISZONY KELETKEZÉSE ÉS MEGSZÛNÉSE
3.1. A tagsági viszony létrejötte
3.1.1. Az Alapító tagok esetében az Alapító Közgyûlés alakulást kimondó határozatával jött létre a tagsági viszony.
3.1.2. Az Egyesület tagja lehet az Alapítókon túl az Egyesülettel biztosítási szerzôdést kötô (szerzôdô)
• természetes személy,
• jogi személy,
• mindazon jogi személyiséggel nem rendelkezô szervezet, mely a saját neve alatt jogokat kötelezettségeket szerezhet.
3.1.3. A 3.1.2. pontban írtak tekintetében az írásos belépési nyilatkozat alapján, a biztosítási szerzôdés kockázatviselésének napjával jön létre a tagsági viszony. Az írásos belépési nyilatkozat a jogszabályban meghatározott távértékesítés kere- tében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatás esetén az ajánlattételkor a távértékesítés módjának megfelelô nyilatkozattal is megtehetô.
3.1.4. A 2005.01.01. napjától az Alapító tagok kivételével csak azon személy/szervezet lehet tagja az Egyesületnek, aki/amely az Egyesület által nyújtott biztosítási szolgáltatások közül legalább egy biztosítási termékre vonatkozó hatályos szerzô- déssel rendelkezik.
3.1.5. A belépni kívánó tag 3.1.3. pontban foglaltak szerinti módon tett belépési nyilatkozatával elfogadja az Alapszabályt és vállalja az egyesületi tagdíj és a biztosítási szerzôdése szerinti díj megfizetését.
3.2. Alapító tag
Az Egyesületet az 1. számú mellékletben felsorolt alapító tagok hozták létre.
3.3. Az egyesületi tagság megszûnése
3.3.1. A tagsági viszony megszûnik
3.3.1.1. A természetes személy tag esetén a tag halálával.
3.3.1.2. A jogi személy, vagy nem jogi személy szervezet tag jogutód nélküli megszûnésével.
3.3.1.3. A tag kilépésével.
3.3.1.4. A tag kizárásával.
3.3.1.5. A tag biztosítási jogviszonyának megszûnésével.
3.3.2. Amennyiben a tag biztosítási jogviszonya a biztosítási díj esedékességének napjára visszamenôleg szûnik meg (Ptk. 6:449. §), a tagsági jogviszony a biztosítási díj teljesítésére adott póthatáridô utolsó napjának eredménytelen elteltével szûnik meg.
3.3.3. A tag halála, illetve nem természetes személy tag jogutód nélküli megszûnése esetében a tagsági viszony a tag halála idôpontjával, illetve nem természetes személy tag (szervezet) esetében az adott szervezeti formára irányadó szabályok szerinti megszûnéssel egyidejûleg szûnik meg.
3.3.4. Kötelezô gépjármû felelôsség biztosítás esetében a tag halálakor, ha a gépjármû birtokosa a tag halálát az Egyesület felé bejelenti, úgy a biztosítási szerzôdést folyamatos díjfizetéssel, legkésôbb a hagyatéki eljárást lezáró határozat jog- erôre emelkedéséig hatályban tarthatja anélkül is, hogy tagként az Egyesületbe belépne feltéve, hogy a szerzôdés idô- közben egyéb okból nem szûnik meg. A halál tényének bejelentését írásban – a halál tényét igazoló közokirat másola- tának csatolásával – kell megtenni.
3.3.5. Egyéb biztosítási termékeknél, ha a tag, mint a szerzôdô halála esetén annak örököse jogszabály alapján a szerzôdés- be szerzôdôként beléphet, de a belépéssel együtt tagként az Egyesületbe is be kell lépnie, kivéve, ha már az Egyesület a tagja. Ugyanez az irányadó a vagyonbiztosítás esetében, amennyiben jogszabály alapján a biztosított a szerzôdô he- lyére kíván lépni.
3.3.6. A tag jogosult az Egyesületbôl való kilépési szándékát bármikor bejelenteni. A bejelentést írásban kell az Egyesület ré- szére közölni. A kilépés a tag érvényes biztosítási szerzôdése szerinti legkorábbi évfordulóval, több szerzôdése eseté- ben a legkésôbbi évforduló napján hatályosul. A biztosítási szerzôdés a tag kilépési nyilatkozata közlését követôen a leg- korábbi évfordulón szûnik meg kivéve, ha a tag szerzôdése ezen évforduló elôtt egyéb okból megszûnik (pl. érdekmú- lás, díj nem fizetés miatti szerzôdés megszûnés).
3.3.7. A tag – bármely tag vagy egyesületi szerv kezdeményezésére – kizárható az Egyesületbôl, ha
3.3.7.1. jogszabályt;
3.3.7.2. az Alapszabályt, vagy
3.3.7.3. a Küldöttgyûlés határozatát
súlyosan vagy ismételten sértô magatartást tanúsít.
3.3.8. A kizárás kérdésében az Igazgatótanács dönt. A kizárási eljárás megindításáról a tagot értesíteni kell a kizárás okának megjelölésével és lehetôvé kell tenni, hogy a kizárással kapcsolatos észrevételeit megfelelô határidôn belül írásban kö- zölje. Az Igazgatótanács köteles a döntésrôl szóló határozatot írásba foglalni, indokolással ellátni és haladéktalanul meg- küldeni a kizárással érintett tag részére. A döntéssel szemben fellebbezésnek helye nincs. A döntés ellen a tag a tudo- másszerzést követô 30 napon belül bírósághoz fordulhat. A bírósági eljárás kezdeményezése a határozat végrehajtását nem érinti, kivéve, ha a bíróság a határozat végrehajtását felfüggeszti. Az Egyesület a tag kizárását kimondó Igazgató- tanácsi határozat meghozatalát követôen a tag biztosítási szerzôdéseit azok legközelebbi évfordulójára felmondja. A biz- tosítási szerzôdés ezen alapuló felmondásából eredôen az Egyesületet felelôsség nem terheli, még abban az esetben sem, ha jogorvoslati eljárásban esetlegesen a kizárás jogellenességét állapítanák meg.
3.3.9. A tag által az Egyesület felé történô bármilyen jogcímû befizetéseit az Egyesület a jogszabály alapján elsôbbséget élve- zô levonásokat követôen jogosult elsôsorban a tag tagsági viszonyából eredô – a befizetés jóváírásáig esedékessé vált
– fizetési kötelezettségei javára elszámolni. Ugyanez az irányadó a kötelezô gépjármû felelôsségbiztosításra vonatkozó jogszabály szerinti, elôzményi idôszak alapján érvényesítendô összegek (elmaradt díj /„fedezetlenségi díj”/) elsôdleges érvényesítésére is.
3.4. A tag jogai és kötelezettségei
3.4.1. A tag jogosult az Alapszabályában meghatározott módon az Egyesület céljainak megvalósításában tevékenyen részt venni, és munkájával, magatartásával az eredményes mûködést elôsegíteni.
3.4.2. A tag jogosult a Küldöttválasztó Gyûlésen közvetlenül részt venni, a Küldöttgyûlésen a saját területi küldöttje útján Egye- sületet érintô bármely kérdést felvetni, annak napirendre tûzését indítványozni.
3.4.3. A jogszabály, vagy az Alapszabály eltérô rendelkezése hiányában a tag az Egyesület bármely tisztségére jelölhetô és megválasztható.
3.4.4. A tag jogosult az Egyesület bármely szervének törvénysértô határozatát – a kölcsönös biztosító egyesület mûködésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelôen – a tudomásszerzést követô belül 30 (harminc) napon belül bíró- ság elôtt megtámadni.
3.4.5. A tag köteles tagdíjat fizetni. A tagdíj fizetésének elmaradása a tag kizárását vonhatja maga után. Nem köteles tagdíj fizetésére az a tag, akinek tagsági jogviszonya kizárólag valamely nem az alábbi termékek közt szereplô biztosítási szer- zôdés vagy szerzôdések alapján áll fenn:
- Kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítás,
- KÖBE Casco Biztosítás,
- Lendület Start Casco,
- Lendület Top Casco,
- KÖBE Önrész Biztosítás,
- KÖBE Otthon Biztosítás,
- EASY I. Általános Háztartási Biztosítás,
- Közúti közlekedési szolgáltatást végzô árufuvarozók és autóbuszos személyszállítók felelôsségbiztosítása,
- Fuvarozói Árukár Felelôsségbiztosítás,
- CMR Biztosítás,
- Belföldi Árukár Felelôsségbiztosítás,
- Flotta Casco,
- Általános Vagyon- és Felelôsségbiztosítás
- Munkanélküliség biztosítás
Nem kell tagdíjat fizetni a tagsági jogviszony alapszabály 3.3.2. pontja szerinti megszûnése esetén a jogviszonyt meg- alapozó szerzôdés kockázatviselésének megszûnése és az alapján a tagsági jogviszony megszûnése közötti idôtartam- ra, amennyiben a megszûnt tagsági jogviszonyt megalapozó szerzôdés vagy szerzôdések alapján kockázatviselés a tag- sági jogviszony megszûnésével érintett biztosítási idôszakban nem áll fenn.
3.4.6. A tag jogosult az állandó lakcíme, nem természetes személy tag esetében a székhelye szerinti területi küldöttválasztá- son személyesen részt venni. Nem természetes személy tag nevében a szervezeti formájának megfelelôen a rá vonat- kozó jogszabályi elôírások szerint kizárólag a szervezet – aláírásra jogosult – képviseleti joggal felruházott mindenkori képviselôje(i) személyesen járhat(nak) el.
3.4.7. Az Alapszabály kifejezetten kizárja a tag tagsági jogainak meghatalmazotton keresztüli gyakorlását, ide nem értve érte- lemszerûen a Küldötteken keresztül történô közvetett joggyakorlást.
3.4.8. A tag köteles állandó lakcíme, illetve nem természetes személy tag esetén székhelye és a szervezeti formája szerinti képviselôje/képviselôi változását haladéktalanul, de legkésôbb a változást követô 5. munkanapon belül bejelenteni az Egyesület részére. A tag ezen kötelezettsége elmulasztásából, vagy késedelemébôl eredô következményekért az Egye- sületet felelôsség nem terheli.
4. AZ EGYESÜLET SZERVEI
4.1. Az Egyesület szervezeti felépítése
4.1.1. Társadalmi szervezet
4.1.1.1. Küldöttgyûlés
4.1.1.2. Igazgatótanács
4.1.1.3. Felügyelô Bizottság
4.1.1.4. Bizottságok
4.1.2. Szakmai szervezet
4.2. Küldöttgyûlés
4.2.1. Az Egyesület legfôbb, döntéshozó szerve a tagok által, maguk közül 5 évre megválasztott Küldöttekbôl álló Küldöttgyû- lés. A Küldötteket az Egyesület adott küldöttválasztási területéhez (lsd. 4.4.3.) tartozó tagjainak gyûlése (Területi Küldött- választó Gyûlés) titkos, írásbeli szavazással választja meg az adott választási területhez tartozó tagok közül. (Küldött)
4.3. Küldött jelölése
4.3.1. Küldöttnek bármelyik, az adott küldöttválasztási területhez tartozó tag jelölhetô.
4.3.2. Küldöttjelöltet jelölni az adott küldöttválasztási területhez tartozó bármelyik tag jogosult. Egy tag több személyt, valamint saját magát is jelölheti Küldöttnek.
4.3.3. Küldöttet jelölni az Igazgatótanács által erre a célra rendszeresített – az Egyesület internetes oldaláról letölthetô, vagy az Egyesület székhelyén igényelhetô – a jelölt és a jelölô személyének (név, lakcím) beazonosításra alkalmas, valós adatokkal és teljes körûen kitöltött jelölô lapon, minimálisan teljes bizonyító erejû magánokirati formában lehet. A küldött- jelölt a jelölés elfogadásáról a jelölô lap aláírásával nyilatkozik.
4.3.4. A Küldött a jelölése elfogadásakor anyagi és büntetôjogi felelôssége tudatában köteles nyilatkozni arról, hogy büntetett elôéletû-e vagy sem, valamint arról, hogy ô, illetve a Bit. 3. § (1) 93. pontban meghatározott közeli hozzátartozója más biztosítóval, vagy más biztosítóval jogviszonyban álló biztosításközvetítôvel, vagy biztosítási szaktanácsadóval munka- viszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, vagy ilyenben tulajdonos, tisztségviselô vagy ellen- ôrzô testület tagja. Ezen nyilatkozat tartalmát a Levezetô elnök a küldöttválasztás megkezdése elôtt ismerteti az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen megjelentekkel.
4.3.5. A jelölés akkor érvényes, hogy az alakszerûen kitöltött – a jelölt elfogadó nyilatkozatát is tartalmazó – jelölôlap legké- sôbb az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés szavazási eljárása megkezdéséig a Levezetô elnök részére eredetben át- adásra kerül. Az adott küldöttválasztási területre vonatkozóan beérkezett érvényes jelölések alapján a küldöttjelöltek lis- tája az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés helyszínén folyamatosan megtekinthetô. A listán már feltûntetett személy to- vábbi jelölése érvénytelen.
4.4. Küldöttválasztás
4.4.1. A küldöttválasztás megszervezése és lebonyolítása az Igazgatótanács feladata. A küldöttválasztást az Igazgatótanács szükség szerint, de a 4.4.2. pontban foglaltaknak megfelelôen legalább ötévente köteles akként megszervezni, hogy a Küldöttgyûlés mûködésének folyamatossága biztosítható legyen.
4.4.2. A küldöttválasztásra küldöttválasztási területenként kerül sor. (Területi Küldöttválasztó Gyûlés) Az Igazgatótanács a 4.4.1. pontban foglaltak biztosítása érdekében köteles az új Küldöttgyûlés megalakulásához szükséges valamennyi Területi Küldöttválasztó Gyûlést az aktuálisan megválasztott, mûködô Küldöttgyûlés megalakulásától számított 5 év elteltét meg- elôzô 365 napon belül lebonyolítani.
4.4.3. A küldöttválasztási területeket az Igazgatótanács a megyék (+fôváros) területe szerint határozza meg. Amennyiben az adott megyéhez/fôvároshoz tartozó tagok száma az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatkozó hirdetmény köz- zétételét megelôzô naptári hónap elsô napján nem éri el a 3000 tagot, vagy az Igazgatótanács által a 4.4.5. pont szerint meghatározott szükséges taglétszámot, azt a megyét/fôvárost az Igazgatótanács összevonja bármelyik másik szomszé- dos megyével, vagy akár megyékkel egy közös küldöttválasztási területbe. A Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatko- zó hirdetmény az Egyesület internetes oldalán is megtekinthetô.
4.4.4. A tag az Egyesület által nyilvántartott állandó lakcíme, nem természetes személy tag esetében az Egyesület által nyil- vántartott székhelye szerint kerül küldöttválasztási területi besorolásra. Ugyanabban a küldöttválasztási eljárásban a tag csak egy Területi Küldöttválasztó Gyûlésen szavazhat függetlenül attól, hogy az adott küldöttválasztási eljárás során a lakcíme/székhelye utóbb egy olyan választási területre kerül át, ahol még az adott választási eljárás szerinti Területi Kül- döttválasztó Gyûlésre nem került sor.
4.4.5. Küldöttválasztási területenként annyi Küldöttet kell választani, hogy az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagságot minden 3000 tag után 1 Küldött képviselje. Ha a küldöttválasztási terület taglétszáma a 3000-et, illetve annak egész szá- mú többszörösét legalább 1500 taggal meghaladja, úgy további egy Küldött választására kerül sor az adott küldöttvá- lasztási területben. Amennyiben az adott küldöttválasztási eljárás elsô Területi Küldöttválasztó Gyûlésére vonatkozó hir- detmény közzétételét megelôzô naptári hónap elsô napján fennálló taglétszám alapján a fentiek szerint számított Küldött- gyûlés létszáma meghaladja a törvényben elôírt legfelsô mértéket, az Igazgatótanács valamennyi Területi Küldöttválasz- tó Gyûlés tekintetében egységesen köteles meghatározni az egy küldött választásához szükséges küldöttválasztási te- rületi taglétszámot olyan módon, hogy a megválasztásra kerülô új Küldöttgyûlés létszáma a törvényi elôírás szerinti ma- ximum és annak 20%-kal csökkentett mértéke közé essen és azt az elsôként megtartandó Területi Küldöttválasztó Gyû- lésrôl szóló hirdetményében közzétenni.
4.4.6. A megválasztott Küldött(ek) mellé egyben küldöttválasztási területenként a megválasztott Küldöttek számával azonos pótküldött is megválasztásra kerül. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó Küldött küldötti viszonyának megszûné- se esetében a helyébe a sorrendben az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen legtöbb szavazatot kapott pótküldött lép.
4.4.7. Az adott küldöttválasztási terület Küldöttje(i), illetve pótküldöttje(i) azok a küldöttjelöltek lesznek, akik az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen leadott érvényes szavazatok alapján sorrendben a legtöbb szavazatot kapták.
4.4.8. Az Egyesület az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés összehívására vonatkozó hirdetményt a küldöttválasztási eljárás- ban az azzal érintett Területi Küldöttválasztó Gyûlés napja elôtt legkésôbb 10 nappal megelôzôen internetes honlapján, valamint két országos napilapban teszi közzé.
4.4.9. Az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen az a tag is gyakorolhatja tagsági jogait, aki a hirdetmény közzétételének ha- tárnapja és a rá irányadó Területi Küldöttválasztó Gyûlés kezdô idôpontja között lép be az Egyesületbe, feltéve, hogy tag- sági viszonyát a rá vonatkozó Területi Küldöttválasztó Gyûlés elôtti regisztráció során hitelt érdemlôen igazolja, melynek módját az Igazgatótanács köteles elôzetesen meghatározni és a hirdetményben közzétenni.
4.4.10. A küldöttválasztási eljárásban az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésrôl közzétett hirdetményben közlésre kerül a Terü- leti Küldöttválasztó Gyûlés helye és ideje, valamint annak határozatképtelensége miatt megismételt Területi Küldöttvá- lasztó Gyûlés idôpontja és helye, valamint a megismételt Területi Küldöttválasztó Gyûlésre irányadó (lsd. 4.4.15.) szabá- lyok. A megismételt Területi Küldöttválasztó Gyûlés az eredeti Területi Küldöttválasztó Gyûlés kezdôidôpontját követôen, lehetôleg ugyanazon a napon legkorábban egy órával késôbbi idôpontra, de legkésôbb 15 napon belülre hívható össze.
4.4.11. A Területi Küldöttválasztó Gyûlésen
4.4.11.1. az adott küldöttválasztási területhez tartozó és regisztrált tagok,
4.4.11.2. az Igazgatótanács által írásban felkért, vagy meghívott személyek vehetnek részt.
4.4.12. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagokat az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés elôtt közvetlenül az Igazga- tótanács által meghatározott formában, írásban regisztrálni kell (jelenléti ív). A regisztráció során biztosítani kell, hogy az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésre megjelent valamennyi tag tagsági viszonya ellenôrizhetô legyen.
4.4.13. A természetes személy tag, illetve a nem természetes személy tag képviselôje a regisztráció során köteles személyazo- nosságát és lakcímét hitelt érdemlôen (eredeti személyi irataival) igazolni. A nem természetes személy tag képviselôje(i) ezen túlmenôen a képviseleti jogosultságát(ukat) is köteles(ek) hitelt érdemlôen igazolni. Értelemszerûen irányadóak a regisztrációnál a 3.4.6. pontban írtak is.
4.4.14. A Területi Küldöttválasztó Gyûlés akkor határozatképes, ha a küldöttválasztási területhez tartozó tagok 50%-a + 1 tag je- len van.
4.4.15. Határozatképtelenség miatt megtartásra kerülô megismételt Területi Küldöttválasztási Gyûlés az elôre meghirdetett na- pirendi pontokkal a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes. A megismételt Területi Küldöttválasztó Gyûlé- sen az eredeti közzétételben meghirdetett napirendi pontokon, illetve azok sorrendjén nem lehet változtatni kivéve, ha ezen valamennyi az adott küldöttválasztási területhez tartozó tag jelen van és ezt a megismételt Területi Küldöttválasztó Gyûlés elhatározza.
4.4.16. A Területi Küldöttválasztó Gyûlést az jelenlévô tagok által nyílt szavazással, egyszerû többséggel megválasztott Leve- zetô Elnök vezeti le.
4.4.17. A Levezetô Elnök feladata biztosítani a napirendi pontok folyamatos és hatékony tárgyalásának lehetôségét, a szavazá- si eljárás alakszerûségét.
4.4.18. A Levezetô Elnök jogosult saját hatáskörben a szót megvonni bármelyik felszólalótól, amennyiben a felszólalásának tar- talma, magatartása a Területi Küldöttválasztó Gyûlés munkáját hátráltatja, akadályozza.
4.4.19. Az Igazgatótanács a választási eljárás jogszerûsége és tisztasága biztosítására valamennyi Területi Küldöttválasztó Gyû- lésre tagjai sorából 2 tagot delegál, akik az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés levezetô elnökével együtt (választást felügyelô bizottság) szótöbbséggel határoznak a Területi Küldöttválasztó Gyûlés esetleges berekesztésérôl. Amennyiben a választást felügyelô bizottság a Területi Küldöttválasztó Gyûlés berekesztése mellett döntött, úgy az adott Területi Kül- döttválasztó Gyûlésen a szavazás érvényesen nem tartható meg, illetve az adott területi küldöttválasztás érvénytelen. Ilyen esetben az Igazgatótanács az adott küldöttválasztási területre új Területi Küldöttválasztó Gyûlést hív össze. A vá- lasztást felügyelô bizottság Igazgatótanács által delegált két tagja egybehangzóan dönt a regisztráció során a tagsági jogviszony hitelt érdemlô igazolásával (4.4.9.), illetve a képviseleti jogosultság hitelt érdemlô igazolásával (4.4.13.) kap- csolatos vitás esetekben.
4.4.20. A Terület Küldöttválasztó Gyûlés hatáskörébe kizárólag az adott választási területhez tartozó tagok küldötti képviseletét ellátó Küldöttek megválasztása tartozik.
4.4.21. A Területi Küldöttválasztó Gyûlésrôl jegyzôkönyv készül, melyet a Levezetô elnök által felkért személy vezet. A jegyzô- könyvet a választást felügyelô bizottság tagjai írják alá és a Területi Küldöttválasztó Gyûlés által megválasztott két jegy- zôkönyv hitelesítô hitelesíti.
4.5. A Küldött jogállása
4.5.1. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagokat a Küldöttgyûlésen az adott küldöttválasztási terület Területi Küldött- választó Gyûlésén megválasztott Küldött képviseli. A tagok a Küldöttgyûléssel összefüggô tagsági jogaikat a Küldötteken keresztül gyakorolhatják.
4.5.2. Amennyiben nem természetes személy a Küldött, úgy a Küldött nevében a szervezeti formájára vonatkozó jogszabályi elôírás szerint a szervezet képviseletére jogosult személy(ek) személyesen járhat(nak) el.
4.5.3. A Küldött megbízása a megválasztásával érintett Küldöttgyûlés 5.2.1. pont szerinti alakuló ülésének napjától kezdôdôen az azt követôen megválasztásra kerülô új Küldöttgyûlés alakuló ülésének napjáig szól. A Küldött újraválasztható.
4.5.4. A Küldött megbízása megszûnik:
4.5.4.1. ha a Küldött megbízási ideje lejárt és a lejárat elôtt nem választották újra,
4.5.4.2. tagsági jogviszonyának megszûnésével,
4.5.4.3. lemondással.
4.5.5. A Küldött a megbízásáról bármikor, de legkésôbb a Küldöttgyûlés elôtt 20 nappal az Igazgatótanács Elnökéhez megér- kezô írásbeli nyilatkozatával lemondhat.
4.5.6. A Küldött küldötti viszonyának megszûnése esetén, a megválasztás szerint soron következô pótküldött lép a helyére. Amennyiben nincs több pótküldött, abban az esetben a Küldöttgyûlést az ötéves választási ciklus végéig a megmaradt Küldöttek alkotják és új Küldötteket nem választanak, csak abban az esetben, ha küldöttek létszáma 50% alá csökken.
4.5.7. A Küldöttet az Egyesületrôl, annak tisztségviselôirôl, tagjairól tudomására jutott mindennemû adat, információ tekinteté- ben, mint biztosítási és/vagy üzleti titokra vonatkozó titoktartási kötelezettség terheli. A Küldött a megválasztása esetén elfogadó nyilatkozatában ezen kötelezettsége felvállalását írásban is köteles megerôsíteni.
4.6. A Küldöttgyûlés kizárólagos hatásköre
4.6.1. az Alapszabály elfogadása és módosítása a jelenlévô küldöttek háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata, az egyesület alapszabályban meghatározott célját érintô módosítás esetén az összes küldöttek háromnegyedének egyet- értô szavazata alapján,
4.6.2. a Egyesület stratégiai terve, az üzleti terv és az éves beszámoló, illetve konszolidált beszámoló elfogadása,
4.6.3. az Egyesület tulajdonában lévô gazdasági társaság(ok) számviteli törvény szerinti éves beszámolójának elfogadása,
4.6.4. az Egyesület könyvvizsgálója beszámolójának elfogadása,
4.6.5. a tagdíj mértékének meghatározása az Igazgatótanács javaslata alapján,
4.6.6. az eredmény felhasználásáról való döntés az Alapszabályban lefektetett elvek szerint,
4.6.7. az Igazgatótanács és a Felügyelô Bizottság éves beszámolójának elfogadása,
4.6.8. a Vezérigazgató két Küldöttgyûlés közötti idôszakra vonatkozó beszámolójának elfogadása,
4.6.9. az Egyesület tisztségviselôinek és Könyvvizsgálójának megválasztása, visszahívása/felmentése,
4.6.10. a Szavazatszámláló Bizottság tagjainak megválasztása, visszahívása,
4.6.11. a jegyzôkönyvvezetônek és a jegyzôkönyv hitelesítôknek megválasztása,
4.6.12. az Egyesület tisztségviselôi és a Könyvvizsgáló tiszteletdíjának meghatározása,
4.6.13. az Egyesület feloszlásának, egyesülésének (beolvadás, összeolvadás), szétválásának, átalakulásának elhatározása, ál- lomány átadása, illetve átvétele, az összes küldöttek háromnegyedének egyetértô szavazata alapján,
4.6.14. rendelkezés az Egyesület jogutód nélküli megszûnése vagy megszüntetése után fennmaradó vagyon felosztásáról.
4.6.15. az Egyesület javadalmazási politikájának elfogadása,
4.6.16. döntés mindazon kérdésekben, melyek elbírálását a Küldöttgyûlés a saját hatáskörébe vonta.
4.7. Küldöttgyûlés határozatképessége, határozathozatal
4.7.1. A Küldöttgyûlés akkor határozatképes, ha azon a küldöttek több mint 50%-a jelen van.
4.7.2. A határozatképes Küldöttgyûlés határozatait – jogszabály, vagy az Alapszabály eltérô rendelkezése hiányában – a je- lenlévô küldöttek szavazatainak egyszerû (több mint 50%) többségével hozza.
4.7.3. A Küldöttgyûlés határozatait nyílt, vagy titkos szavazással hozza.
4.7.4. A Küldöttgyûlésen a szavazás történhet:
4.7.4.1. a szavazati jog számának azonosítására és számolására alkalmas, egyidejû vélemény kinyilvánítással (kéz, vagy szavazólap felemelése),
4.7.4.2. a napirendi pont jellegétôl függôen az Igazgatótanács által meghatározott formájú és tartalmú szavazólap ér- telemszerû kitöltésével és leadásával,
4.7.4.3. elektronikus (nyomógombos) szavazással (amennyiben ennek biztonságos és megbízható technikai feltételei adottak).
4.7.5. Írásbeli szavazás esetén a teljes szavazólap érvénytelennek tekintendô, ha abban javítás, elírás van vagy a tartalomtól, formától eltérôen, vagy hiányosan kerül leadásra. Írásbeli szavazás esetén a szavazólapokat a jegyzôkönyvvel együtt és azonosan kell kezelni és irattározni.
4.7.6. Küldöttgyûlésen a Küldött a jogait csak személyesen gyakorolhatja.
4.7.7. A nem természetes személy Küldött esetében a Küldött nevében kizárólag a szervezeti formájára irányadó szabályok szerinti (cég)jegyzésére jogosult képviselôje(i) személyesen járhat(nak) el. A képviseleti jogot a képviselô(k) köteles(ek) a regisztráláskor igazolni.
4.7.8. Az Alapszabály kifejezetten kizárja a Küldött, vagy a nem természetes személy Küldött képviselôje meghatalmazotton keresztüli eljárását
4.7.9. A szavazás módját a Küldöttgyûlés határozza meg, akár eseti jelleggel.
4.7.10. A Küldöttgyûlésen a határozat meghozatalakor nem szavazhat az a Küldött,
4.7.10.1. Akit a határozat kötelezettség vagy felelôsség alól mentesít vagy az Egyesület terhére másfajta elônyben ré- szesít;
4.7.10.2. akivel a határozat szerint szerzôdést kell kötni;
4.7.10.3. aki ellen a határozat alapján pert kell indítani;
4.7.10.4. akinek olyan hozzátartozója érdekelt a döntésben, aki az Egyesületnek nem tagja vagy alapítója;
4.7.10.5. aki a döntésben érdekelt más szervezettel többségi befolyáson alapuló kapcsolatban áll; vagy
4.7.10.6. aki egyébként személyesen érintett a döntésben.
4.7.11. Ha egy Küldött valamely ügyben nem szavazhat, ôt az adott határozat meghozatalánál a határozatképesség megállapí- tása során figyelmen kívül kell hagyni.
4.8. A Küldöttgyûlés összehívása
4.8.1. Az Igazgatótanács a Küldöttgyûlést szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal köteles összehívni. Az Igazga- tótanács a Küldöttgyûlés idôpontját minimum 15 nappal korábban köteles kitûzni és azt az Egyesület Internetes oldalán közzétenni. A Küldött választást követô elsô Küldöttgyûlés összehívására az Igazgatótanács jogosult a rendkívüli Kül- döttgyûlés összehívásának szabályai szerint (lsd. 4.8.7.).
4.8.2. A Küldöttgyûlést össze kell hívni akkor is, ha azt a Küldöttek egyharmada az ok és cél megjelölésével indítványozza, vagy ha az összehívását a bíróság, vagy a szakmai felügyeletet ellátó szerv a napirendi pontok megjelölésével elrendeli. A Vezérigazgató kezdeményezésére az Igazgatótanács a Küldöttgyûlést összehívhatja.
4.8.3. Az Igazgatótanács köteles a Küldöttgyûlést összehívni a szükséges intézkedések megtétele céljából, ha
4.8.3.1. az Egyesület vagyona az esedékes tartozásokat nem fedezi;
4.8.3.2. az Egyesület elôreláthatólag nem lesz képes a tartozásokat esedékességkor teljesíteni; vagy
4.8.3.3. az Egyesület céljának elérése veszélybe került.
4.8.4. A 4.8.3. pontban foglaltak alapján összehívott Küldöttgyûlésen a Küldöttek kötelesek az összehívásra okot adó körül- mény megszüntetése érdekében intézkedést tenni vagy az Egyesület megszüntetésérôl dönteni.
4.8.5. A meghívót a Küldöttek részére legalább a Küldöttgyûlést megelôzô 15 nappal korábban – a Küldött Egyesülethez beje- lentett (3.4.8. pont) nyilvántartott lakcímére, illetve székhelyére vagy az Egyesület nyilvántartásában lévô elektronikus postafiókja címére – el kell küldeni. A Küldöttgyûlés megtartható az Egyesület székhelyétôl eltérô, a Küldöttgyûlés lebo- nyolítására alkalmas más helyen is.
4.8.6. A napirendi pontokat és annak sorrendjét az Igazgatótanács határozza meg. A napirendre fel kell venni azt a kérdést, amelynek megtárgyalását az Igazgatótanács Elnökéhez intézett levélben a tagok/Küldöttek 10 (tíz) %-a, vagy a Vezér- igazgató legkésôbb 30 nappal a Küldöttgyûlés tervezett idôpontja elôtt írásban kérte. Amennyiben a napirendi pontra tör- tént javaslat a fenti határidô után érkezik az Igazgatótanács Elnökéhez, úgy a javaslatot a Küldöttgyûlésen a napirendi pontokkal összefüggésben ismertetni kell. Az ilyen napirendre vonatkozó javaslat tárgyalására a javaslat fenntartása esetén a soron következô Küldöttgyûlésen kerül sor.
4.8.7. A Küldöttgyûlésre vonatkozó meghívóban közlésre kerül a Küldöttgyûlések helye és ideje, valamint határozatképtelen- sége miatt megismételt Küldöttgyûlések idôpontja és helye, valamint a megismételt Küldöttgyûlésre irányadó szabályok (lsd. 4.14.) szerinti szabályai.
4.8.8. A Küldöttgyûlés a meghívóban nem szereplô napirendi pontot csak abban az esetben tárgyalhatja, ha a Küldöttgyûlésen legalább a Küldöttek háromnegyede jelen van és a napirend felvételét a Küldöttgyûlés egyhangúlag elhatározza.
4.8.9. Rendkívüli Küldöttgyûlés összehívására az Igazgatótanács döntése alapján az Igazgatótanács Elnöke, illetve az 5.5.7. pont alapján a Felügyelô Bizottság Elnöke jogosult. A Rendkívüli Küldöttgyûlést az Igazgatótanács által javasolt napi- renddel 24 órán belüli idôpontra is össze lehet hívni. Az összehívás történhet elektronikusan (e-mailen), táviratban, visszaigazolt telefonhívással, postai úton és faxon.
4.8.10. A Rendkívüli Küldöttgyûlés határozatképtelenségére vonatkozó eljárásra a Megismételt Küldöttgyûlésre irányadó 4.14. pontban foglaltakat kell alkalmazni.
4.8.11. Az Igazgatótanács tagjai kötelesek a Küldöttgyûlésen részt venni, a Küldöttgyûlésen az Egyesülettel kapcsolatos kérdé- sekre válaszolni, az Egyesület tevékenységérôl és gazdasági helyzetérôl beszámolni.
4.9. Regisztráció a Küldöttgyûléshez
4.9.1. A Küldötteket a Küldöttgyûlésen az Igazgatótanács által meghatározott formában, írásban regisztrálni kell (jelenléti ív). A regisztráció során biztosítani kell, hogy a Küldöttgyûlésen jelenlévô valamennyi Küldött azonosítható, továbbá a hatá- rozatképesség a Küldöttgyûlés alatt is folyamatosan vizsgálható legyen.
4.9.2. A természetes személy Küldött, illetve a nem természetes személy Küldött képviselôje(i) a regisztráció során köteles(ek) személyazonosságát(ukat) személyi azonosító okmánnyal, továbbá lakóhelyét lakcímkártyával igazolni. A nem termé- szetes személy Küldött képviselôje ezen túlmenôen képviseleti jogosultságát is köteles igazolni.
4.9.3. A Küldöttgyûlésen csak regisztrált Küldött vehet részt. A Küldöttgyûlésen a regisztrált Küldötteken kívül csak az Igazga- tótanács által meghívott személyek vehetnek részt.
4.10. Küldöttgyûlés Levezetô Elnöke
4.10.1. A Küldöttgyûlést az Igazgatótanács által elôzetesen megbízott levezetô elnök, míg az ô akadályoztatása esetében az Igazgatótanács által elôzetesen megbízott helyettes vezeti le. Jelen pont rendelkezései a levezetô elnök helyettesre is vonatkoznak.
4.10.2. A Levezetô Elnök:
4.10.2.1. biztosítja a napirendi pontok folyamatos és hatékony tárgyalásának lehetôségét,
4.10.2.2. biztosítja a határozatok meghozatalának (szavazási eljárás) alakszerûségét,
4.10.2.3. amennyiben a Küldöttgyûlés a napirendekkel összefüggô felszólalások, észrevételek idôtartamát megállapítja, úgy biztosítja az idôkorlátok betartását.
4.10.3. A Levezetô Elnök jogosult saját hatáskörben a szót megvonni bármelyik felszólalótól, amennyiben a felszólalásának tar- talma, magatartása a Küldöttgyûlés munkáját hátráltatja, akadályozza kivéve, ha a Küldöttgyûlés az érintett személy to- vábbi felszólalása mellett dönt.
4.10.4. Amennyiben a Levezetô Elnök az adott napirendi pontban érintett, az érintettség idôtartamára az Igazgatótanács által elôzetesen megbízott Levezetô Elnök-helyettes helyettesíti.
4.11. A Küldöttgyûlés Jegyzôkönyve
4.11.1. A Küldöttgyûlésrôl írásbeli jegyzôkönyv készül. A jegyzôkönyvet a Levezetô Elnök által javasolt, és Küldöttgyûlés által nyílt szavazással megválasztott Jegyzôkönyvvezetô vezeti.
4.11.2. Bármelyik jelenlévô Küldött indítványára a Küldöttgyûlés akként határozhat, hogy az ott elhangzottakról hangfelvétel ké- szüljön, amennyiben ehhez a technikai lehetôségek rendelkezésre állnak. Az írásbeli jegyzôkönyv a felvétel alapján ké- szítendô el, legkésôbb a Küldöttgyûlést követô 15 munkanapon belül. Amennyiben a felvétel készítését a Küldöttgyûlés érdemi megkezdését követôn határozzák el, úgy a felvétel megkezdése elôtt elhangzottakról készült írásbeli jegyzôkönyv- részt a Levezetô Elnök, a Jegyzôkönyvezetô és a két Jegyzôkönyv-hitelesítô köteles aláírásával külön is hitelesíteni.
4.11.3. A felvételt a Küldöttgyûlést követô 365 napig, vagy az adott Küldöttgyûlésen hozott határozat elleni felülvizsgálati eljárás kezdeményezése esetében az eljárás jogerôs befejezéséig kell megôrizni.
4.11.4. A jegyzôkönyvet a Levezetô Elnök, a Jegyzôkönyvvezetô és a Küldöttgyûlés által megválasztott kettô jegyzôkönyv-hite- lesítô aláírásával hitelesíti.
4.11.5. A jegyzôkönyv, illetve a felvétel megôrzését és irattárózását az Egyesület erre vonatkozó szabályzata szerint, ennek hiá- nyában a legnagyobb gondosság mellett az Igazgatótanács, illetve az Igazgatótanács által megbízott személy köteles megszervezni és arról gondoskodni.
4.12. Mandátumvizsgáló Bizottság
4.12.1. A Mandátumvizsgáló Bizottság feladata a Küldöttgyûlés napján és kezdete elôtt a Küldöttek részvételi jogosultságának ellenôrzése.
4.12.2. Ennek keretében:
4.12.2.1. a regisztráció adatait ellenôrzi, megállapítja a jelenlevô küldöttek számát, személyét,
4.12.2.2. elnöke útján indítványt tesz a Küldöttgyûlés Levezetô Elnökének a határozatképesség megállapítására vonat- kozóan,
4.12.2.3. folyamatosan ellenôrzi a határozatképesség meglétét.
4.12.3. Amennyiben a Mandátumvizsgáló Bizottság bármikor határozatképtelenséget állapít meg, mindaddig nem lehet a Kül- döttgyûlésen további érdemi határozatot hozni, amíg a határozatképesség helyre nem áll, tartós határozatképtelenséget a Levezetô elnök jogosult megállapítani ez esetben szükség szerint megismételt Küldöttgyûlést kell tartani.
4.12.4. A Mandátumvizsgáló Bizottság kettô–öt fôbôl álló bizottság, melyet az Igazgatótanács jelöl ki a Küldöttgyûlést megelô- zôen eseti jelleggel.
4.12.5. A Mandátumvizsgáló Bizottság munkáját a belsô ellenôr és az informatika segíti. A regisztrációt egyebekben az Egye- sület munkaszervezetének a Vezérigazgató által felkért tagjai végzik.
4.13. Szavazatszámláló Bizottság
4.13.1. A Küldöttgyûlés határozatai meghozatalakor a szavazatokat össze kell számolni. A szavazatszámlálás módját az Alap- szabály rendelkezése szerint (lsd. 4.7.4.) a Levezetô Elnök határozza meg. A napirendi pontokkal összefüggô szavaza- tokat a Szavazatszámláló Bizottság számolja össze, ide nem értve az elektronikus szavazatszámlálást.
4.13.2. A Szavazatszámláló Bizottság a Küldöttgyûlés által nyílt szavazással, alkalmanként kerül megválasztásra, és minimum 3 fôbôl áll. A szavazatszámlálók maguk közül egy elnököt választanak.
4.13.3. A Szavazatszámláló Bizottság ellenôrzi a szavazás szabályszerûségét, elvégzi a szavazatszámlálást és Elnökén keresz- tül beszámol a Küldöttgyûlésnek a szavazás eredményérôl.
4.13.4. A Szavazatszámláló Bizottságnak nem lehet tagja olyan személy, aki az adott szavazáson jelöltként szerepel. Amennyi- ben a jelölést követôen összeférhetetlenség merül fel, az összeférhetetlenséget azonnal meg kell szüntetni. Ennek ke- retében a jelölés elfogadása esetén a Szavazatszámláló Bizottságba kell új személyt választani, vagy a jelölés vissza- utasítása esetén szükség szerint új jelöltet kell állítani.
4.13.5. A szavazatszámlás eredményét a jegyzôkönyvben rögzíteni kell.
4.14. Megismételt Küldöttgyûlés
4.14.1. Amennyiben a Küldöttgyûlés határozatképtelen, úgy a megismételt Küldöttgyûlés összehívására a rendkívüli Küldöttgyû- lésre vonatkozó rendelkezések az irányadók. azzal, hogy amennyiben a megismételt Küldöttgyûlés összehívására az eredeti napirenden szereplô ügyekben az eredeti meghívóban szereplô napon késôbbi idôpontban kerül sor, a Küldött- gyûlés a meghívóban meghirdetett napirendi pontok tekintetében akkor határozatképes, ha azon a küldöttek több mint 50%-a jelen van.
4.14.2. A határozatképtelenség miatt megismételt Küldöttgyûlés az eredeti napirenden szereplô ügyekben az eredeti idôpontot legalább három és legfeljebb tizenöt nappal követô idôpontra is összehívható, s ez esetben a megismételt Küldöttgyû- lés a megjelent Küldöttek létszámára tekintett nélkül határozatképes.
4.14.3. A határozatképtelenség miatt megismételt Küldöttgyûlés összehívása az eredeti Küldöttgyûlés meghívójában megjelölt feltételekkel történhet. Az eredeti Küldöttgyûlésrôl távolmaradó küldötteket a megismételt Küldöttgyûlés tartásáról tájé- koztatni kell.
4.14.4. A megismételt Küldöttgyûlésen az eredeti meghívóban meghirdetett napirendi pontokon, illetve azok sorrendjén nem le- het változtatni, kivéve, ha a megismételt Küldöttgyûlésen valamennyi küldött jelen van és ezt a megismételt Küldöttgyû- lés elhatározza.
4.15. A Küldöttgyûlés határozatának kihirdetése
4.15.1. A Küldöttgyûlés által hozott határozatot az azt tartalmazó jegyzôkönyv hitelesítését követô 15 napon belül az Egyesület Internetes oldalán ki kell hirdetni. A kihirdetésrôl az Igazgatótanács a vezérigazgató útján gondoskodik.
5. AZ EGYESÜLET TISZTSÉGVISELÔI
5.1. Az Egyesület tisztségviselôi
5.1.1. Igazgatótanács Elnöke és tagjai
5.1.2. Felügyelô Bizottság Elnöke és tagjai
5.2. Az Egyesület tisztségviselôire vonatkozó közös szabályok
5.2.1. A Küldöttgyûlés az Egyesület tisztségviselôit alapesetben 5 évre, de a mindenkori országos küldöttválasztási eljárás tel- jes körû lebonyolítását követôen az újonnan megválasztott Küldöttekbôl álló új Küldöttgyûlés alakuló ülését (alakuló Kül- döttgyûlés) követô 90 napon belül megtartandó tisztségviselô-választásig bízza meg. Amennyiben a tisztségviselô meg- bízása a megválasztása (ciklus) lejárata elôtt bármely okból megszûnik, úgy a helyére választott tisztségviselô megvá- lasztása az eredeti öt éves ciklus végéig szól.
5.2.2. Tisztségviselô csak olyan személy lehet, aki megfelel a Bit. vonatkozó feltételeinek.
5.2.2.1. Tisztségviselô az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvôképességét a tevékenysége ellátásához szüksé- ges körben nem korlátozták.
5.2.2.2. Nem lehet az Egyesület tisztségviselôje az, akit bûncselekmény elkövetése miatt jogerôsen szabadságvesz- tés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett elôélethez fûzôdô hátrányos következmények alól nem mentesült.
5.2.2.3. Nem lehet tisztségviselô az, akit e foglalkozástól jogerôsen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerôs bí- rói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt nem lehet az Egyesület tisztségviselôje, amennyiben az Egyesü- let az ítéletben megjelölt tevékenységet folytat.
5.2.2.4. Az eltiltást kimondó határozatban megszabott idôtartamig nem lehet az Egyesület tisztségviselôje, akit eltiltot- tak a vezetô tisztségviselôi tevékenységtôl.
5.2.2.5. Nem lehet a Felügyelôbizottság Elnöke vagy tagja aki, vagy akinek hozzátartozója az Egyesület Igazgatótaná- csának Elnöke vagy tagja.
5.2.3. Tisztségviselô csak természetes személy egyesületi tag lehet. A tisztségviselôi megválasztás az érintett személy által való elfogadásával jön létre.
5.2.4. A tisztségviselôket a megbízás ellátásáért Küldöttgyûlés által megállapított tiszteletdíj illeti meg.
5.2.5. A tisztségviselôk a tisztségüket az Egyesület vezetése és mûködtetése során az ilyen tisztséget betöltô személyektôl el- várható fokozott gondossággal, az Egyesület érdekeinek elsôdlegessége alapján kötelesek ellátni.
5.2.6. A tisztségviselô a tisztségét csak személyesen láthatja el, képviseletnek helye nincs.
5.2.7. Az a tisztségviselô, aki nem választott Küldött, a Küldöttgyûlésen tanácskozási joggal részt vehet.
5.2.8. A tisztségviselô megbízása megszûnik
5.2.8.1. a megbízás idôtartamának lejártával,
5.2.8.2. visszahívással,
5.2.8.3. lemondással,
5.2.8.4. a tisztségviselô egyesületi tagsági viszonyának megszûnésével,
5.2.8.5. a tisztségviselô halálával,
5.2.8.6. a tisztségviselô cselekvôképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történô korlátozásával,
5.2.8.7. a Bit. eltérô rendelkezése hiányában a tisztségviselôvel szembeni kizáró vagy összeférhetetlenségi ok bekö- vetkeztével.
5.2.9. A tisztségviselô a megválasztási idôtartamának lejárta elôtt a Küldöttgyûlés határozatával indokolás nélkül bármikor visszahívható.
5.2.10. A tisztségviselô a tisztségérôl bármikor lemondhat azonban, ha az Egyesület adott szerve mûködôképességét (határo- zatképességé) ez akadályozná, úgy a lemondás csak annak bejelentésétôl számított hatvanadik napon válik hatályossá kivéve, ha az Egyesület Küldöttgyûlése az új tisztségviselô megválasztásáról már ezt megelôzôen gondoskodott.
5.2.11. A tisztségviselôk az Egyesületrôl, annak tisztségviselôirôl, tagjairól tudomására jutott mindennemû adat, információ te- kintetében, mint biztosítási és/vagy üzleti titokra vonatkozó titoktartási kötelezettség terheli. A tisztségviselô a megvá- lasztása esetén elfogadó nyilatkozatában ezen kötelezettsége felvállalását írásban is köteles megerôsíteni.
5.2.12. Az Egyesület tisztségviselôi összeférhetetlensége kérdésében a Bit. mindenkor hatályos rendelkezései alkalmazandóak.
5.3. A jelölés
5.3.1. Tisztségviselônek (IT tag és elnök, FB tag és elnök) az Egyesület bármely természetes személy tagja jelölhetô, aki az adott tisztségre elôírt jogszabályi, illetve alapszabályi feltételeinek megfelel.
5.3.2. Tisztségviselôt jelölni kizárólag Küldött jogosult a saját nevében, vagy az általa képviselt tagok esetleges javaslatai alap- ján. Egy Küldött több személyt, illetve azonos személyt több tisztségre is jelölhet.
5.3.3. A jelölés írásban, minimálisan teljes bizonyító erejû magánokiratban (jelölô lap), a jelölt és a jelölô személyének (név, lakcím) beazonosításra alkalmas adatainak feltüntetésével történhet. A Küldöttválasztást követô tisztségviselô választás- ra a jelölôlapokat a Küldöttválasztás utáni elsô Küldöttgyûlést követô 30. napig lehet érvényesen leadni. Megválasztott tisztségviselô kiesésekor szükséges pótlása esetében az IT erre vonatkozó, küldötti értesítését követô 30. napig lehet a jelölôlapo(ka)t leadni. (Az értesítés kiküldésére a Küldöttgyûlési meghívó alakszerûsége az irányadó) A jelölô lapnak az IT elnökének címezve, a KÖBE székhelyére ezen határidôn (30 nap) belül úgy kell megérkeznie, hogy a jelölés érvé- nyességéhez szükséges, hogy ahhoz egyidejûleg a jelöltnek a fenti alakszerûségekkel megadott elfogadó nyilatkozatát, valamint az adott tisztség tekintetében a szakmai felügyelet engedélyezési útmutatójában meghatározott okiratokat, nyi- latkozatokat is csatolni kell.
5.3.4. Az IT elnöke a fenti határidôn belül beérkezett érvényes jelöléseket haladéktalanul felterjeszti a szakmai felügyelet ré- szére a felügyeleti engedélyezés érdekében.
5.3.5. A Küldöttgyûlés elé csak olyan személyek terjeszthetôk, akik személye az adott tisztség tekintetétben a vonatkozó jog- szabályi rendelkezések szerint engedélyezettnek minôsül.
5.3.6. A tisztségviselô jelölt, amennyiben a tisztségviselô választó küldöttgyûlésen nincs személyesen jelen, a tisztségre nem választható meg, kivéve, ha megválasztása esetére elôzetesen írásban elfogadó nyilatkozatot tett.
5.3.7. Az Igazgatótanács a tisztségviselô választást a szakmai felügyelet által a felterjesztések tárgyában hozott legutolsó ha- tározat kézhezvételét követô 30 napon belülre köteles kitûzni feltéve, hogy a szakmai felügyelet elegendô számú jelölt személyét hagyta jóvá. Amennyiben a felügyeleti engedélyezési eljárás az adott jelölt tekintetében a 45 napot megha- ladja – az 5.2.2. pontban foglaltakra tekintettel – jelen pontban foglaltak alkalmazásában az adott jelölést az Igazgatóta- nács nem köteles figyelembe venni. Megválasztott tisztségviselô kiesésekor szükséges pótlása esetében, amennyiben a kiesés folytán az adott egyesületi szerv tagjainak létszáma nem csökken a határozatképességhez szükséges mérték alá, az Igazgatótanács a kiesô tisztségviselôk megválasztását legkésôbb a soron következô rendes Küldöttgyûlésre kö-
teles kitûzni, feltéve, hogy a felterjesztés tárgyában hozott legutolsó határozat kézhezvétele a soron következô rendes Küldöttgyûlés idôpontját megelôzô 15. napnál korábban megtörtént.
5.4. Igazgatótanács
5.4.1. Az Egyesület vezetô szerve az Igazgatótanács.
5.4.2. Az Igazgatótanács 7 tagból áll.
5.4.3. Az Igazgatótanács tagja és közeli hozzátartozója [Bit. 3. § (1) 93. pont] az Egyesület Felügyelô Bizottságának tagjává nem választható meg.
5.4.4. Az Igazgatótanács tagjai az Egyesületnek okozott károkért a Ptk. szabályai szerint felelnek, Az Igazgatótanács tagjai fe- lelôssége egyetemleges. Mentesül a felelôsség alól az Igazgatótanácsi tag, aki a döntésben nem vett részt, vagy a ha- tározat ellen szavazott.
5.4.5. Az Igazgatótanács testületként jár el. Az Igazgatótanács szükség szerint, de legalább 2 havonta ülésezik és tevékeny- ségérôl a Küldöttgyûlésnek beszámol.
5.4.6. Az Igazgatótanács határozatképességéhez minimum 4 tagjának jelenléte szükséges. Az Igazgatótanács döntéseit a je- lenlévô tagjainak egyszerû többségével hozza.
5.4.7. Szavazategyenlôség esetén a kérdést ismételten szavazásra kell bocsátani. Ismételt szavazategyenlôség esetén a kér- dést el kell napolni.
5.4.8. Az Igazgatótanács üléseit az Igazgatótanács Elnöke hívja össze és vezeti. Az ülés összehívását – az ok és a cél meg- jelölésével – az Igazgatótanácsi tagok bármelyike, a Felügyelô Bizottság Elnöke, a Vezérigazgató írásban kérheti az Igazgatótanács elnökétôl, aki a kérelem kézhezvételétôl számított nyolc napon belül köteles intézkedni az Igazgatóta- nács ülésének 15 napon belüli idôpontra történô összehívásáról. Ha az Igazgatótanács Elnöke a kérelemnek nem tesz eleget, a kérelmet elôterjesztô maga jogosult az ülés összehívására.
5.4.9. Az Igazgatótanács egyebekben az ügyrendjét maga állapítja meg.
5.4.10. Az Igazgatótanácsot az Igazgatótanács Elnöke, akadályoztatása esetén az Igazgatótanács által írásban felhatalmazott Igazgatótanácsi tag képviseli.
5.4.11. Az Igazgatótanács jogosult eljárni minden olyan ügyben, amely nem tartozik a Küldöttgyûlés kizárólagos hatáskörébe, továbbá amit a Küldöttgyûlés a hatáskörébe utal.
5.4.12. Az Igazgatótanács hatáskörébe tartozik különösen:
5.4.12.1. A küldöttválasztás lebonyolítása – azon belül különösen a küldöttválasztási területeinek kijelölése, a Területi Küldöttválasztó Gyûlések összehívása –, valamint az ezzel összefüggô végrehajtási szabályok meghatáro- zása,
5.4.12.2. Küldöttgyûlés lebonyolítása – azon belül különösen annak összehívása, napirendjének megállapítása –, va- lamint az ezzel összefüggô végrehajtási szabályok meghatározása,
5.4.12.3. Küldöttgyûlés napirendjén szereplô elôterjesztések, határozati javaslatok elôkészítése és szakmai megalapo- zása,
5.4.12.4. A Küldöttgyûlés határozatainak kihirdetése,
5.4.12.5. Küldöttgyûlési határozatok végrehajtásának megszervezése és ellenôrzése,
5.4.12.6. üzletpolitikai célok meghatározása,
5.4.12.7. stratégiai terv véleményezése és elôzetes jóváhagyása,
5.4.12.8. éves üzlet terv elôzetes elfogadása,
5.4.12.9. a Vezérigazgató feletti munkáltatói jogok gyakorlása,
5.4.12.10. a Vezérigazgató helyettesei kinevezésének és felmentésének jóváhagyása,
5.4.12.11. a Bit.-ben nevesített egyéb vezetôk kinevezésének és felmentésének jóváhagyása, a belsô ellenôrzési veze- tô kivételével,
5.4.12.12. döntés a saját tulajdonú gazdasági társaság legfôbb szerve kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyekben, kivé- ve a számviteli törvény szerinti éves beszámoló jóváhagyását.
5.4.12.13. új biztosítási termékek elfogadása,
5.4.12.14. tag kizárásáról szóló döntés,
5.4.12.15. az Egyesület Szervezeti Mûködési Szabályzatának megállapítása,
5.4.12.16. saját ügyrendjének megállapítása,
5.4.12.17. az Igazgatótanács jogosult szakértô vagy szakértôk igénybevételére azokban a kérdésekben, amelyekben az Vezérigazgatóval és/vagy a szakmai vezetéssel nem ért egyet és/vagy nem tudnak megegyezni,
5.4.12.18. az Igazgatótanács jogosult a Felügyelô Bizottságnál vizsgálat lefolytatását kezdeményezni,
5.4.12.19. a felkért munkabizottságok mûködtetése, irányítása.
5.4.12.20. a Mandátumvizsgáló Bizottság tagjainak megbízása.
5.4.12.21. gazdasági társaság, társadalmi szervezet, alapítvány alapítása, illetve más gazdálkodó vagy egyéb szerve- zetekkel közös tulajdonú társaság alapítása.
5.4.12.22. az Egyesület tulajdonában lévô gazdasági társaság(ok) mûködési formájának és fôtevékenységének megvál- toztatása, a társaság(ok) átalakulásának és jogutód nélküli megszûnésének elhatározása
5.4.12.23. a szolgáltatás csökkentésének, illetve a tagok által teljesítendô kötelezô pótlólagos befizetés elrendelése, és mértékének meghatározása,
5.4.12.24. a javadalmazási politika végrehajtásának felügyelése,
5.4.12.25. a középtávú tôkemenedzsment terv monitorozása,
5.4.12.26. a hatáskörébe tartozó jelentések, beszámolók tárgyalása, jóváhagyása,
5.4.12.27. a jogszabályi elôírás szerint az Igazgatótanács által jóváhagyandó, így különösen az Egyesület kockázatke- zelésére, belsô kontrollrendszerére, belsô ellenôrzésére és kiszervezésére vonatkozó belsô szabályzatok jó- váhagyása,
5.4.13. Az Igazgatótanács:
Elnöke: Ádám Imre György
Tagjai: Dr. Jelen Tamás Szemán Róbert Tomka Boglárka
Dr. Smidelik Péter Árpád Dr. Szikszai Julianna Dr. Zámbó Ákos József
5.5. Felügyelô Bizottság
5.5.1. Az Egyesület mûködését és gazdálkodását 7 tagú Felügyelô Bizottság ellenôrzi. Tagjait és elnökét a Küldöttgyûlés írás- beli szavazással 5 évre választja. A Felügyelô Bizottság tagjai közül elnökhelyettest választhat, aki az elnök akadályoz- tatása esetén, eseti jelleggel az elnök helyettesítését ellátja. Az elnökhelyettes egyéb feladatait, hatáskörét a Felügyelô Bizottság saját ügyrendjében állapítja meg. A Felügyelô Bizottság elnökhelyettesének tiszteletdíja a Felügyelô Bizottság elnöke részére a Küldöttgyûlés által megállapított tiszteletdíj mértékének 80%-a.
5.5.2. A Felügyelô Bizottság ellenôrzi és felügyeli az Egyesület mûködését és gazdálkodását, gondoskodik arról, hogy az Egye- sület rendelkezzen átfogó és az eredményes mûködés biztosítására alkalmas ellenôrzési rendszerrel, felügyeli és szak- mailag irányítja a belsô ellenôrzési szervezetet, szükség esetén ajánlásokat és javaslatokat dolgoz ki a belsô ellenôrzés által végzett vizsgálatok megállapítása alapján, ellenôrzi az éves és közbensô pénzügyi jelentéseket, továbbá ellátja a Bit. 89. § /6/ bekezdésében elôírt feladatokat.
5.5.3. A belsô ellenôrzési szervezet irányítása keretében a Felügyelô Bizottság:
a) gondoskodik arról, hogy a biztosító rendelkezzen átfogó és eredményes mûködésre alkalmas ellenôrzési rendszerrel;
b) irányítja a belsô ellenôrzési feladatkört ellátó személy tevékenységét, amelynek keretében
• elfogadja a belsô ellenôrzési szervezeti egység éves ellenôrzési tervét,
• legalább naptári negyedévente megtárgyalja a belsô ellenôrzési feladatkört ellátó személy által készített jelentése- ket, és ellenôrzi a szükséges intézkedések végrehajtását,
• szükség esetén külsô szakértô felkérésével segíti a belsô ellenôrzés munkáját,
• megállapítja a belsô ellenôrzési feladatkört ellátó személyek létszámát, ha az Egyesület nem szervezi ki a belsô el- lenôrzési feladatkört,
• a belsô ellenôrzési feladatkört ellátó személy által végzett vizsgálatok megállapításai alapján ajánlásokat, javaslato- kat, és intézkedéseket dolgoz ki és ellenôrzi ezek végrehajtását.
5.5.4. A Felügyelô Bizottság az Igazgatótanácstól, illetve az Egyesület vezérigazgatójától felvilágosítást kérhet, az Egyesület könyveit és iratait megvizsgálhatja.
5.5.5. A Felügyelô Bizottság éves tevékenységérôl a Küldöttgyûlésnek számol be.
5.5.6. Ha a Felügyelô Bizottság megítélése szerint az Egyesület társadalmi, vagy szakmai vezetése jogszabályba, az Alapsza- bályba, illetve az Egyesület legfôbb szervének határozataiba ütközô tevékenységet végez, vagy ilyen módon mûködik, vagy egyébként sérti az Egyesület vagy a tagok érdekeit, és ennek megszüntetésére tett javaslatait az érintett nem vette figyelembe, a Felügyelô Bizottság elnöke összehívja az Egyesület Küldöttgyûlésének rendkívüli ülését, és javaslatot tesz annak napirendjére.
5.5.7. Törvényszegés észlelésekor a Felügyelô Bizottságnak a szakmai, törvényességi felügyeletet ellátó szervek felé bejelen- tési kötelezettsége van a törvényesség helyreállítása céljából. A Felügyelô Bizottság elnöke – a bizottsági ülést követô 10 napon belül – a Felügyeletnek megküldi azokat a jegyzôkönyveket, elôterjesztéseket, illetôleg jelentéseket, amelyek a Felügyelô Bizottság által tárgyalt olyan napirendi pontra vonatkoznak, amelyek tárgya az Egyesület belsô szabályza- tainak súlyos megsértése vagy az irányításban, vezetésben észlelt súlyos szabálytalanság.
5.5.8. Az Igazgatótanács által kezdeményezett vizsgálatot a Felügyelô Bizottság soron kívül lefolytatja, vagy a belsô ellenôrrel elvégezteti, és annak eredményérôl a soron következô Igazgatótanácsi ülésen ad tájékoztatást. Amennyiben a vizsgálat lefolytatását nyilvánvaló okok miatt nem látja indokoltnak, annak elutasításáról mind az Igazgatótanácsnak, mind a Kül- döttgyûlésnek beszámol.
5.5.9. A Felügyelô Bizottság testületként jár el. A Felügyelô Bizottság szükség szerint, de legalább évente négy alkalommal ülésezik.
5.5.10. A Felügyelô Bizottság határozatképességéhez legalább 4 tagjának jelenléte szükséges. A Felügyelô Bizottság határoza- tait a jelenlévô tagjainak egyszerû többségével hozza. Szavazategyenlôség esetén a kérdést ismételten szavazásra kell bocsátani. Ismételt szavazategyenlôség esetén a kérdést el kell napolni.
5.5.11. A Felügyelô Bizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek nincs helye.
5.5.12. A Felügyelô Bizottság tagját e minôségében az Egyesület tagja, Küldöttgyûlése, az Igazgatótanács nem utasíthatja.
5.5.13. A Felügyelô Bizottság ügyrendjét maga állapítja meg.
5.5.14. A Felügyelô Bizottság Elnöke tanácskozási joggal részt vehet az Igazgatótanács ülésein.
6. AZ EGYESÜLET SZAKMAI SZERVEZETE
6.1. Szakmai szervezet:
6.1.1. A szakmai szervezet feladata, hogy az Egyesületet és szerveit segítse az Alapszabály és a Küldöttgyûlés által elfogadott stratégia szerinti célkitûzések és feladatok megvalósításában. Ezek teljesítése érdekében segíti a testületek döntés-elô- készítô tevékenységét és végrehajtja a döntéseket, ellátja a szakmai feladatokat.
6.1.2. A szakmai szervezet közvetlen irányítását az Elsô számú vezetô látja el.
6.1.3. Két Küldöttgyûlési idôpont között a szakmai szervezet által végzett munkáról az Elsô számú vezetô a Küldöttgyûléseken beszámol.
6.2. Vezérigazgató:
6.2.1. Az Egyesület szakmai vezetését a Vezérigazgató látja el, aki egyben az Egyesület, mint biztosító egyesület elsô számú vezetôjének minôsül.
6.2.2. Az Egyesület munkatársai felett a Vezérigazgató gyakorolja a munkáltatói jogkört azzal, hogy a Bit.-ben nevesített veze- tôk alkalmazásához és felmentéséhez az Igazgatótanács egyetértése és a Felügyelô Bizottság elôzetes tájékoztatása szükséges. A vezérigazgató az Egyesület SZMSZ-ében írtak szerint jogosult egyes munkáltatói jogokat az Egyesület más munkavállalóira telepíteni.
6.2.3. Vezérigazgató csak olyan személy lehet, aki megfelel a Bit.-ben az elsô számú vezetôre elôírt feltételeknek.
7. AZ EGYESÜLET INDULÓ VAGYONA
7.1. Az Egyesület induló vagyona
Az Egyesület megalakulásakor rendelkezett – az alakuláskor hatályos – 1995. évi XCVI. törvény 46. § (1) bekezdés a) pontjában, illetve a (2) bekezdés c) pontjában meghatározott alapítói vagyonnal.
8. A TAGDÍJ ÉS A TAGSÁGI HOZZÁJÁRULÁS KIALAKÍTÁSI ELVEI, BIZTOSÍTÁSI ÁGAZATONKÉNT MEG- HATÁROZOTT MÉRTÉKE, FIZETÉSÉNEK MÓDJA
8.1. Az Egyesület bevételei
8.1.1. tagok tagdíja,
8.1.2. a tagok, mint a mûvelt biztosítási termékek szerzôdôi által fizetett biztosítási díj,
8.1.3. egyéb források,
8.1.4. pótlólagos befizetés.
8.2. A tagi befizetések:
8.2.1. A tagdíj, amely az Egyesület mûködési költségeinek a fedezetéül szolgál. A tagdíj mértékét az Egyesület Küldöttgyûlé- se hagyja jóvá és változását az esedékességét megelôzô 30 (harminc) nappal az Igazgatótanács Elnöke teszi közzé, vagy arról a tagokat értesíti.
8.2.2. Az Egyesület által tagjainak nyújtott biztosítási szolgáltatás ellenértéke a biztosítási díj. A biztosítási díj mértékét bizto- sítástechnikai elvek alapján az Egyesület szakmai vezetése állapítja meg, és az Igazgatótanács hagyja jóvá.
8.2.3. Abban az esetben, ha egyéb források nem lennének elégségesek az Egyesület tárgyévi kötelezettségeinek teljesítésére, úgy az Igazgatótanács – vagy szükséghelyzet esetén, ha ezt az Igazgatótanács a felügyeleti szerv (MNB) felhívására nem teszi meg, úgy a felügyeleti szerv – pótlólagos befizetést írhat elô a tagságnak, vagy a kölcsönös biztosító egyesü- letre vonatkozó törvényben meghatározott személyek körére. A pótlólagos befizetés mértékét és esedékességét az Egyesület Igazgatótanácsa a tagdíj, a biztosítási díjak valamint a nyújtott szolgáltatások alapján azonos feltételek ese- tén azonos alapelvek szerint határozza meg. A pótlólagos befizetési kötelezettség alapján az Egyesület tagja által telje- sítendô befizetés nem haladhatja meg a tag által a pótlólagos befizetési kötelezettség teljesítése nélkül az Egyesület ré- szére bármilyen jogcímen évente teljesített befizetései 100 százalékát.
8.3. A befizetések módja
8.3.1. A tagdíjat a tag a belépési nyilatkozat aláírása után, a biztosítási szerzôdés megkötésekor, legkésôbb a második díjfize- tési gyakoriság szerinti díjjal együtt köteles az 1.8.1. pontban foglaltak szerinti tárgyidôszakra megfizetni, azután a tárgy- idôszakot követô években az Egyesület által küldött díjbekérô levélen megjelölt idôpontig tartozik az Egyesületnek meg- fizetni.
8.3.2. A biztosítási szolgáltatások díját az egyes szerzôdéseknek megfelelôen kell a tagnak megfizetnie.
8.3.3. A tag a befizetéseit csoportos díjbeszedéssel (inkasszóval), vagy a részérôl indítványozott banki átutalással vagy kész- pénz átutalási megbízással (csekk) teljesítheti.
8.4. A tagdíj mértéke
8.4.1. A tagdíj mértékét a Küldöttgyûlés jogosult megállapítani, melyet a 18/2009 (IX. 11.) számú határozatával havi 150 forint- ban állapított meg.
9. AZ EREDMÉNY FELHASZNÁLÁS ELVEIRÔL
9.1. Az Egyesület gazdálkodása
9.1.1. Az Egyesület nonprofit szervezet.
9.1.2. Az Egyesület a vagyonával önállóan gazdálkodik.
9.1.3. Ennek megfelelôen az Egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel, a tagok – a tagdíj és a biztosítási díj megfizetésén túl – az Egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.
9.1.4. Az Egyesület jellegébôl adódóan nyereséget nem képez, a tárgyévi nyereségének az éves beszámolót elfogadó Küldött- gyûlés döntésének megfelelôen, vagyonának növelésére, tartalékképzésre és/vagy szolgáltatások nyújtására használja fel.
9.1.5. Az Egyesület tárgyévi nyereségének az éves beszámolót elfogadó Küldöttgyûlés döntésének megfelelô részét az Egye- sület díjcsökkentés formájában visszajuttathatja azon tagjainak, akik az adott évben az Egyesület tagjai voltak és nem okoztak kárt, valamint az eredmény képzôdésének évét követô évben az Egyesületnél élô biztosítási szerzôdéssel ren- delkeznek.
9.1.6. Az 9.1.5. pontban meghatározott visszajuttatásra nem kerülhet sor, amennyiben az Egyesületnek jogszabályból eredô tôkefeltöltési vagy tartalékfeltöltési kötelezettsége van.
10. AZ EGYESÜLET MEGSZÛNÉSE
10.1. Az Egyesület megszûnése
Az Egyesület megszûnik:
10.1.1. feloszlását, más egyesülettel való egyesülését kimondó Küldöttgyûlési határozattal, illetôleg biztosító részvénytársaság- gá való átalakulással,
10.1.2. feloszlatással, illetôleg megszûnésének megállapításával,
10.2. Jogutód nélküli megszûnés vagy megszüntetés esetén az egyesületi vagyon felhasználása
10.2.1. Az Egyesület megszûnése, megszüntetése esetén a kötelezettségek teljesítésének elsôdleges módja az állomány átru- házása.
10.2.2. Az Egyesület megszûnése, megszüntetése esetén a biztosítási szerzôdésbôl eredô követeléseket elsôsorban a képzô- dött tartalékokból, majd az Egyesület egyéb vagyonából kell kielégíteni.
10.2.3. A kölcsönös biztosító egyesület jogutód nélküli megszûnésére vonatkozó jogszabályi rendelkezésekben meghatározott követelések kielégítése után fennmaradó egyesületi vagyont az Egyesület megszûnéskori tagjai között, a Küldöttgyûlés külön döntésének megfelelôen kell felosztani.
11. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
11.1. Hatályosulás
11.1.1. Az Egyesület mûködését a Fôvárosi Bíróságon történô nyilvántartásba vételét követôen kezdte meg.
11.1.2. Ezen módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabályt az Egyesület Küldöttgyûlése 2017. május 17. napján Küldöttgyûlési határozatával jóváhagyta.
11.1.3. Az Alapszabály rendelkezései a jóváhagyás napjától lépnek hatályba.
11.1.4. Az Alapszabály küldöttválasztás és a Küldöttgyûlés lebonyolítására vonatkozó rendelkezései végrehajtásához szüksé- ges technikai, vagy eljárási részletszabályokat az Igazgatótanács jogosult meghatározni.
11.2. Felügyelet
11.2.1. Az Egyesület szakmai felügyeletét a Bit. és a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX törvény alapján a felü- gyeleti jogkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank látja el.
11.2.2. Az Egyesületre, annak törvényességi felügyeletére, valamint az Igazgatótanács és a Küldöttgyûlés határozataival kap- csolatos jogorvoslatra a Polgári Törvénykönyv, továbbá az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek mûködésérôl és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV törvény rendelkezései alkalmazandók a Bit. rendel- kezéseiben foglalt eltérésekkel.
11.2.3. Az Alapszabályban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállás- ról, valamint a civil szervezetek mûködésérôl és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV törvény, illetve a Bit. rendelkezé- seit kell alkalmazni.
Budapest, 2017. május 17.
Dr. Zámbó Ákos Ádám Imre
vezérigazgató s.k. elnök s.k.
KÖBE Alapszabály 1. sz. melléklet
Alapítók:
Berkó Károly 1093 Budapest, Lónyai u. 34.
Botár Emil 2000 Szentendre, Kisforrás u. 19.
Dittel Gábor 1997 Budapest, Illatos u. 9.
Döme János 7636 Pécs, Fagyöngy u. 42. Dunaújvárosi Ipartestület 2401 Dunaújváros, Piac tér 2. EURO Bt. 7100 Szekszárd, Mérleg 4.
Fehérvár taxi 8000 Székesfehérvár, Berzsenyi u. 13.
FUVOSZ 1139 Budapest, Forgách u. 9/A
Fôtaxi Rt. 1087 Budapest. Kerepesi u. 15.
Fülöp Ilona 2428 Kisapostag, Petôfi u. 48.
Gyôri Ipartestület 9021 Gyôr, Arany J. u. 31. Hódmezôvásárhelyi Ipartestület 6800 Hódmezôvásárhely, Zrínyi u. 7. Jeager Lászlóné 1064 Budapest, Izabella u. 63.
J.-N.-SZ. M.KKSZSZ 5000 Szolnok, Szapáry u. 19.
Juhász József 5000 Szolnok, Botár Imre. u. 2.
Kassai Róbert 1125 Budapest, Istenhegyi u. 82.
Kellner Ferenc 1104 Budapest. Csombor u. 2/B Kiskunhalasi Ipartestület 6400 Kiskunhalas, Szatmári S. u. 5. Kiss Sándor 4000 Nyíregyháza Dózsa Gy. u. 9.
Kökény Mihály 1125 Budapest, Tusnádi u. 38/B
Lévai József 6800 Hódmezôvásárhely, Damjanich u. 73.
Meixner György 8000 Székesfehérvár, Virágh B. u. 9.
Makói Ipartestület 6900 Makó, József A. u. 3.
Nagy Sándor 6900 Makó, Mátyás újsor 27.
OVIT Rt. 1601 Budapest, Körvasút sor 105.
Pápai Ipartestület 8500 Pápa, Széchenyi u. 4.
Peredi Péter 1131 Budapest, Babér u. 25. Pécsi Szállítók Ipartestülete 7623 Pécs, Rákóczi u. 24-26. Ragályi István 1114 Budapest, Bartók B. u. 15.
Samu József 5600 Békéscsaba, Szabó P. tér 1.
Sárdi Lajos 7400 Kaposvár, 48-as Ifjúsági u. 13.
Special Transport 1041 Budapest, Szigeti J. u. 27.
Szakács Tibor 1031 Budapest, Pákász u. 7.
Szalay Aladár 8500 Pápa, Széchenyi u. 4. Szállítók Ipartestülete (Nyíregyháza) 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9. Szekeres Ferenc 9400 Sopron, Táncsics M. u. 40.
Székely András 1031 Budapest, Kazal u. 127.
Takács László 2370 Dabas, Batthyány J. u. 1.
Toman Kft. 1701 Budapest, Pf.: 7.
Tóth Sándor 2344 Dömsöd, Széchenyi u. 24.
Trans-port Kft. 9023 Gyôr, Csaba u. 21.
Vígh Csaba 1192 Budapest, Ady u. 9.
Vörös László 2120 Dunakeszi, Szilágyi u. 58.
Werner Jenô 7100 Szekszárd, Csalogány u. 4.
Zilahi Sándor 5000 Szolnok, Százados u. 2.
KÖBE KÖZÉP-EURÓPAI KÖLCSÖNÖS BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET
ALAPSZABÁLYA
/A 2014. szeptember 12-én megtartott Küldöttgyűlésen elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben/
Jóváhagyta a KÖBE 2014. szeptember 12-i Küldöttgyűlése
Tartalomjegyzék
1. Az Egyesület neve, jogállása és képviselete 3
2. Az Egyesület célja, tevékenységi köre 5
3. Az egyesületi tagsági viszony keletkezése és megszűnése 6
4. Az Egyesület szervei 8
5. Az Egyesület tisztségviselői 15
6. Az Egyesület szakmai szervezete 20
7. Az Egyesület induló vagyona 20
8. A tagdíj és a tagsági hozzájárulás kialakítási elvei, biztosítási
ágazatonként meghatározott mértéke, fizetésének módja 20
9. Az eredmény felhasználás elveiről 21
10. Az Egyesület megszűnése 21
11. Záró rendelkezések 22
1. sz. melléklet
KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület Alapszabálya
(továbbiakban: Alapszabály)
Az 1996. szeptember 24. napján megtartott alakuló ülésen (Alakuló Közgyűlés) jelenlévő tagok a jelen okirat II. fejezetében meghatározott célok elérése érdekében elhatározták a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület – korábbi nevén Közlekedési Biztosító Egyesület (a továbbiakban: Egyesület) – megalapítását.
1. AZ EGYESÜLET NEVE, JOGÁLLÁSA ÉS KÉPVISELETE
1.1. Egyesület neve:
1.1.1. Az Egyesület elnevezése: KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület angolul: KÖBE Central European Mutual Insurance Association
németül: KÖBE Zentraleuropäischer Versicherungsverein auf Gegenseitigkeit
1.1.2. Az Egyesület rövidített neve: KÖBE
1.2. Az Egyesület székhelye
1108 Budapest, Venyige u. 3.
1.3. Az Egyesület jogállása
Az Egyesület az egyesülési jog alapján létrejött, önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezetként működik, megfelelve a Polgári Törvénykönyv, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV törvény, valamint a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (Bit.) kölcsönös biztosító egyesületekre és biztosítási tevékenységre vonatkozó rendelkezéseinek.
1.4. Az Egyesület működési területe
Az Európai Unió területe.
1.5. Az Egyesület jelképei
Az Egyesület logói. Az Egyesület logóinak elemei vezérigazgatói engedéllyel a felhasználás típusának, céljának megfelelően külön is alkalmazhatóak az egyesület népszerűsítésére.
1.6. Az Egyesület Internetes oldala, elérhetősége:
1.6.1. Az Egyesület internetes oldala: www.kobe.hu
1.6.2. Az Egyesület e-mail elérhetősége: kobe@kobe.hu
1.7. Az Egyesület képviselete, cégjegyzése
1.7.1. Az Egyesület képviseletére az Igazgatótanács Elnöke, a szakmai képviseletére a Vezérigazgató jogosult.
1.7.2. A cégjegyzés akként történik, hogy az erre jogosult két személy az Egyesület előírt, előnyomott vagy nyomtatott neve fölé együttesen írja alá nevét aláírási címpéldányának megfelelően.
1.7.3. Az Egyesületnél cégjegyzésre az Igazgatótanács Elnöke - akadályoztatása esetén az Igazgatótanács kijelölt tagja -, a Vezérigazgató és helyettesei (Bit szerinti ügyvezetők), valamint az erre feljogosított munkavállalók jogosultak a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott módon.
1.7.4. A Küldöttgyűlés felhatalmazza az Igazgatótanácsot, hogy a Vezérigazgató előterjesztése alapján döntsön az Egyesülettel munkaviszonyban álló alkalmazottak cégjegyzési joggal való felruházásáról.
1.7.5. A cégjegyzés gyakorlása magában foglalja a bankszámla feletti rendelkezést, továbbá az Egyesülettel kapcsolatos kötelezettségvállalásnál az Igazgatótanács Elnökének, míg a biztosítási tevékenységgel kapcsolatos kötelezettségvállalásnál a további cégjegyzési jogosultaknak az eljárását a hatóságok és az ügyfelek (tagok) irányába.
1.7.6. Az Igazgatótanács Elnöke és az Egyesület Bit szerinti ügyvezetője/i jogosultak arra, hogy a hatáskörükbe utalt ügyekben, ügycsoportokban együttes aláírási és utalványozási jogukat írásban átruházzák bármely, az Egyesülettel munkaviszonyban lévő személyre, azzal azonban, hogy az együttes aláírás miatt a két aláíró az aláírási jogát ugyanarra a személyre nem ruházhatja át.
1.8. Fogalmak
1.8.1. Tagdíj: az Egyesület Küldöttgyűlése által meghatározott díj. A tagdíj a biztosítási időszakra (biztosítási évre) kerül megállapításra.
1.8.1.1. A tagdíj előre, a tagsági jogviszony létrejöttekor, fennálló tagsági jogviszony esetén a még esedékessé nem vált tagdíj a biztosítási időszak első napján esedékes. A tagsági jogviszony fennállása alatt kötött biztosítási szerződés biztosítási időszakából a megelőzően kötött szerződés alapján esedékessé vált tagdíjjal nem fedezett hátralevő részre eső tagdíj az új szerződés megkötésével
esedékessé válik. A tagsági viszony biztosítási időszak közbeni megszűnése esetén a befizetett tagdíj nem kerül visszatérítésre.
1.8.1.2. Amennyiben a tag tagsága érvényes biztosítási szerződés hiányában a biztosítási időszakon belül megszűnik, de a megszűnt szerződés ugyanazon biztosítási időszakában új biztosítási szerződés alapján ismételten taggá válik, úgy a megszűnt szerződés szerinti biztosítási időszakra ismételt tagdíjfizetési kötelezettsége nem keletkezik feltéve, hogy a korábbi tagsági viszonya alapján a tagdíjat befizette.
1.8.2. Biztosítási díj: a biztosítási szerződés szerinti díj (a továbbiakban: biztosítási díj).
1.8.3. Pótlólagos befizetés: az Egyesület pótlólagos befizetést csak abban az esetben alkalmaz, ha a tárgyévi szolgáltatások és az esetleges veszteségek fedezetét az Egyesület vagyona, a biztosítási díjak, a viszontbiztosítás és a biztosítástechnikai tartalékok nem biztosítanák.
2. AZ EGYESÜLET CÉLJA, TEVÉKENYSÉGI KÖRE
2.1. Az Egyesület céljai
2.1.1. Az Egyesület olyan önkéntesen létrehozott, kölcsönösségi alapon működő szervezet, amely kizárólag tagjai részére, tagjai biztosítási igényeinek teljesítése céljából, nyereségérdekeltség nélkül, a biztosítási díj ellenében a biztosítási feltételekben meghatározott biztosítási események bekövetkezése esetében, biztosítástechnikai elvek alapján, előre meghatározott szolgáltatást nyújt.
2.1.2. Az Egyesület további célja, hogy a biztosítási, valamint a tagságnak a biztosítási tevékenységgel összefüggően nyújtott szolgáltatások szakmai és szolgáltatási színvonalát folyamatosan emelje, illetve megtartsa, valamint a tagságát és a szolgáltatásainak körét lehetőségeihez és a tagság, valamint a biztosítási piac igényeihez mérten bővítse.
2.1.3. Az Egyesületnek a fenti célokhoz kapcsolódóan kiemelt feladata:
▪ saját személyi állományának folyamatos szakmai képzése,
▪ a társadalom tagjai öngondoskodás és kármegelőzés iránti igényének felkeltése, fejlesztése.
2.1.4. Az Egyesület a fenti célok elérése érdekében saját eszközeit a vonatkozó jogszabályi előírások megtartásával befektetheti, a feladatok ellátására gazdálkodó szervezeteket, alapítványokat hozhat létre, továbbá a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartásával támogatást nyújthat.
2.1.5. Az Egyesület politikai tevékenységet nem végez és politikai pártot, vagy szervezetet nem támogat.
2.2. Az Egyesület tevékenységi köre
TEÁOR ’08 6512 Nem életbiztosítás
Az Egyesület a fenti tevékenységi körből az alább felsorolt és Bit. 1. számú mellékletének A) részében nevesített ágazatok alá tartozó és az Egyesület működésére vonatkozó mindenkor hatályos PSZÁF engedély szerinti kockázatokat műveli:
Ágazatok:
1. Baleset (beleértve a munkahelyi balesetet és a foglalkozásból adódó megbetegedést)
2. Betegség
3. Szárazföldi jármű-casco (sínpályához kötött járművek nélkül)
4. Szállítmány (beleértve árukat, poggyászokat és valamennyi más vagyontárgyat)
5. Tűz- és elemi károk
6. Egyéb vagyoni károk
7. Önjáró szárazföldi járművekkel összefüggő felelősség
8. Általános felelősség
9. Segítségnyújtás
10. Különböző pénzügyi veszteségek
Fentieken túl az Egyesület a Bit 1. számú melléklete C) része szerinti kiegészítő kockázatokat is műveli.
Az Egyesület biztosítási tevékenységgel közvetlenül összefüggő tevékenységként a PSZÁF EN-II- 195/2010. sz. határozata alapján függő biztosításközvetítői tevékenység, míg a PSZÁF EN-II- 140/2012. sz. határozata alapján leányvállalatai részére történő könyvelési tevékenység végzésére jogosult.
3. AZ EGYESÜLETI TAGSÁGI VISZONY KELETKEZÉSE ÉS MEGSZŰNÉSE
3.1. A tagsági viszony létrejötte
3.1.1. Az Alapító tagok esetében az Alapító Közgyűlés alakulást kimondó határozatával jött létre a tagsági viszony.
3.1.2. Az Egyesület tagja lehet az Alapítókon túl az Egyesülettel biztosítási szerződést kötő (szerződő)
▪ természetes személy,
▪ jogi személy,
▪ mindazon jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, mely a saját neve alatt jogokat kötelezettségeket szerezhet.
3.1.3. A 3.1.2. pontban írtak tekintetében az írásos belépési nyilatkozat alapján, a biztosítási szerződés kockázatviselésének napjával jön létre a tagsági viszony. Az írásos belépési nyilatkozat a jogszabályban meghatározott távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatás esetén az ajánlattételkor a távértékesítés módjának megfelelő nyilatkozattal is megtehető.
3.1.4. A 2005.01.01. napjától az Alapító tagok kivételével csak azon személy/szervezet lehet tagja az Egyesületnek, aki/amely az Egyesület által nyújtott biztosítási szolgáltatások közül legalább egy biztosítási termékre vonatkozó hatályos szerződéssel rendelkezik.
3.1.5. A belépni kívánó tag 3.1.3. pontban foglaltak szerinti módon tett belépési nyilatkozatával elfogadja az Alapszabályt és vállalja az egyesületi tagdíj és a biztosítási szerződése szerinti díj megfizetését.
3.2. Alapító tag
Az Egyesületet az 1. számú mellékletben felsorolt alapító tagok hozták létre.
3.3. Az egyesületi tagság megszűnése
3.3.1. A tagsági viszony megszűnik
3.3.1.1. A természetes személy tag esetén a tag halálával.
3.3.1.2. A jogi személy, vagy nem jogi személy szervezet tag jogutód nélküli megszűnésével.
3.3.1.3. A tag kilépésével.
3.3.1.4. A tag kizárásával.
3.3.1.5. A tag biztosítási jogviszonyának megszűnésével.
3.3.2. Amennyiben a tag biztosítási jogviszonya a biztosítási díj esedékességének napjára visszamenőleg szűnik meg (Ptk. 6:449. §), a tagsági jogviszony a biztosítási díj teljesítésére adott póthatáridő utolsó napjának eredménytelen elteltével szűnik meg.
3.3.3. A tag halála, illetve nem természetes személy tag jogutód nélküli megszűnése esetében a tagsági viszony a tag halála időpontjával, illetve nem természetes személy tag (szervezet) esetében az adott szervezeti formára irányadó szabályok szerinti megszűnéssel egyidejűleg szűnik meg.
3.3.4. Kötelező gépjármű felelősség biztosítás esetében a tag halálakor, ha a gépjármű birtokosa a tag halálát az Egyesület felé bejelenti, úgy a biztosítási szerződést folyamatos díjfizetéssel, legkésőbb a hagyatéki eljárást lezáró határozat jogerőre emelkedéséig hatályban tarthatja anélkül is, hogy tagként az Egyesületbe belépne feltéve, hogy a szerződés időközben egyéb okból nem szűnik meg. A halál tényének bejelentését írásban
– a halál tényét igazoló közokirat másolatának csatolásával - kell megtenni.
3.3.5. Egyéb biztosítási termékeknél, ha a tag, mint a szerződő halála esetén annak örököse jogszabály alapján a szerződésbe szerződőként beléphet, de a belépéssel együtt tagként az Egyesületbe is be kell lépnie, kivéve, ha már az Egyesület a tagja. Ugyanez az irányadó a vagyonbiztosítás esetében, amennyiben jogszabály alapján a biztosított a szerződő helyére kíván lépni.
3.3.6. A tag jogosult az Egyesületből való kilépési szándékát bármikor bejelenteni. A bejelentést írásban kell az Egyesület részére közölni. A kilépés a tag érvényes biztosítási szerződése szerinti legkorábbi évfordulóval, több szerződése esetében a legkésőbbi évforduló napján hatályosul. A biztosítási szerződés a tag kilépési nyilatkozata közlését követően a legkorábbi évfordulón szűnik meg kivéve, ha a tag szerződése ezen évforduló előtt egyéb okból megszűnik (pl. érdekmúlás, díj nem fizetés miatti szerződés megszűnés).
3.3.7. A tag kizárható az Egyesületből, ha
3.3.7.1. az Egyesület céljaival ellentétes magatartást tanúsít;
3.3.7.2. a tagdíjat felszólítás ellenére sem fizeti meg;
3.3.7.3. az Egyesületnek súlyos érdeksérelmet okozott.
3.3.8. A kizárás kérdésében az Igazgatótanács dönt. A kizárási eljárás megindításáról a tagot értesíteni kell a kizárás okának megjelölésével és lehetővé kell tenni, hogy a kizárással kapcsolatos észrevételeit megfelelő határidőn belül írásban közölje. Az Igazgatótanács köteles a döntésről szóló határozatot írásba foglalni, indokolással ellátni és haladéktalanul megküldeni a kizárással érintett tag részére. A döntéssel szemben fellebbezésnek helye nincs. A döntés ellen a tag a tudomásszerzést követő 30 napon belül bírósághoz fordulhat. A bírósági eljárás kezdeményezése a határozat végrehajtását nem érinti, kivéve, ha a bíróság a határozat végrehajtását felfüggeszti. Az Egyesület a tag kizárását kimondó Igazgatótanácsi határozat meghozatalát követően a tag biztosítási szerződéseit azok legközelebbi évfordulójára felmondja. A biztosítási szerződés ezen alapuló felmondásából eredően az Egyesületet felelősség nem terheli, még abban az esetben sem, ha jogorvoslati eljárásban esetlegesen a kizárás jogellenességét állapítanák meg.
3.3.9. A tag által az Egyesület felé történő bármilyen jogcímű befizetéseit az Egyesület a jogszabály alapján elsőbbséget élvező levonásokat követően jogosult elsősorban a tag tagsági viszonyából eredő – a befizetés jóváírásáig esedékessé vált - fizetési kötelezettségei javára elszámolni. Ugyanez az irányadó a kötelező gépjármű felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabály szerinti, előzményi időszak alapján érvényesítendő összegek (elmaradt díj /„fedezetlenségi díj”/) elsődleges érvényesítésére is.
3.4. A tag jogai és kötelezettségei
3.4.1. A tag jogosult az Alapszabályában meghatározott módon az Egyesület céljainak megvalósításában tevékenyen részt venni, és munkájával, magatartásával az eredményes működést elősegíteni.
3.4.2. A tag jogosult a Küldöttválasztó Gyűlésen közvetlenül részt venni, a Küldöttgyűlésen a saját területi küldöttje útján Egyesületet érintő bármely kérdést felvetni, annak napirendre tűzését indítványozni.
3.4.3. A jogszabály, vagy az Alapszabály eltérő rendelkezése hiányában a tag az Egyesület bármely tisztségére jelölhető és megválasztható.
3.4.4. A tag jogosult az Egyesület bármely szervének törvénysértő határozatát – a kölcsönös biztosító egyesület működésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően – a tudomásszerzést követő belül 30 (harminc) napon belül bíróság előtt megtámadni.
3.4.5. A tag köteles tagdíjat fizetni. A tagdíj fizetésének elmaradása a tag kizárását vonhatja maga után. Nem köteles tagdíj fizetésére az a tag, akinek tagsági jogviszonya kizárólag
valamely nem az alábbi termékek közt szereplő biztosítási szerződés vagy szerződések alapján áll fenn:
- Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás,
- KÖBE Casco Biztosítás,
- Lendület Start Casco,
- Lendület Top Casco,
- KÖBE Önrész Biztosítás,
- KÖBE Otthon Biztosítás,
- EASY I. Általános Háztartási Biztosítás,
- Közúti Árufuvarozók Felelősségbiztosítása 2004,
- Fuvarozói Árukár biztosítás 2007,
- CMR Biztosítás,
- Belföldi Árukár Felelősségbiztosítás,
- Flotta Casco,
- Általános Vagyon- és Felelősségbiztosítás
Nem kell tagdíjat fizetni a tagsági jogviszony alapszabály 3.3.2. pontja szerinti megszűnése esetén a jogviszonyt megalapozó szerződés kockázatviselésének megszűnése és az alapján a tagsági jogviszony megszűnése közötti időtartamra, amennyiben a megszűnt tagsági jogviszonyt megalapozó szerződés vagy szerződések alapján kockázatviselés a tagsági jogviszony megszűnésével érintett biztosítási időszakban nem áll fenn.
3.4.6. A tag jogosult az állandó lakcíme, nem természetes személy tag esetében a székhelye szerinti területi küldöttválasztáson személyesen részt venni. Nem természetes személy tag nevében a szervezeti formájának megfelelően a rá vonatkozó jogszabályi előírások szerint kizárólag a szervezet - aláírásra jogosult - képviseleti joggal felruházott mindenkori képviselője(i) személyesen járhat(nak) el.
3.4.7. Az Alapszabály kifejezetten kizárja a tag tagsági jogainak meghatalmazotton keresztüli gyakorlását, ide nem értve értelemszerűen a Küldötteken keresztül történő közvetett joggyakorlást.
3.4.8. A tag köteles állandó lakcíme, illetve nem természetes személy tag esetén székhelye és a szervezeti formája szerinti képviselője/képviselői változását haladéktalanul, de legkésőbb a változást követő 5. munkanapon belül bejelenteni az Egyesület részére. A tag ezen kötelezettsége elmulasztásából, vagy késedeleméből eredő következményekért az Egyesületet felelősség nem terheli.
4. AZ EGYESÜLET SZERVEI
4.1. Az Egyesület szervezeti felépítése
4.1.1. Társadalmi szervezet
4.1.1.1. Küldöttgyűlés
4.1.1.2. Igazgatótanács
4.1.1.3. Felügyelő Bizottság
4.1.1.4. Bizottságok
4.1.2. Szakmai szervezet
4.2. Küldöttgyűlés
4.2.1. Az Egyesület legfőbb, döntéshozó szerve a tagok által, maguk közül 5 évre megválasztott Küldöttekből álló Küldöttgyűlés. A Küldötteket az Egyesület adott küldöttválasztási területéhez (lsd. 4.4.3.) tartozó tagjainak gyűlése (Területi Küldöttválasztó Gyűlés) titkos, írásbeli szavazással választja meg az adott választási területhez tartozó tagok közül. (Küldött)
4.3. Küldött jelölése
4.3.1. Küldöttnek bármelyik, az adott küldöttválasztási területhez tartozó tag jelölhető.
4.3.2. Küldöttjelöltet jelölni az adott küldöttválasztási területhez tartozó bármelyik tag jogosult. Egy tag több személyt, valamint saját magát is jelölheti Küldöttnek.
4.3.3. Küldöttet jelölni az Igazgatótanács által erre a célra rendszeresített – az Egyesület internetes oldaláról letölthető, vagy az Egyesület székhelyén igényelhető - a jelölt és a jelölő személyének (név, lakcím) beazonosításra alkalmas, valós adatokkal és teljes körűen kitöltött jelölő lapon, minimálisan teljes bizonyító erejű magánokirati formában lehet. A küldöttjelölt a jelölés elfogadásáról a jelölő lap aláírásával nyilatkozik.
4.3.4. A Küldött a jelölése elfogadásakor anyagi és büntetőjogi felelőssége tudatában köteles nyilatkozni arról, hogy büntetett előéletű-e vagy sem, valamint arról, hogy ő, illetve a Bit.
3. § (1) 93. pontban meghatározott közeli hozzátartozója más biztosítóval, vagy más biztosítóval jogviszonyban álló biztosításközvetítővel, vagy biztosítási szaktanácsadóval munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, vagy ilyenben tulajdonos, tisztségviselő vagy ellenőrző testület tagja. Ezen nyilatkozat tartalmát a Levezető elnök a küldöttválasztás megkezdése előtt ismerteti az adott Területi Küldöttválasztó Gyűlésen megjelentekkel.
4.3.5. A jelölés akkor érvényes, hogy az alakszerűen kitöltött – a jelölt elfogadó nyilatkozatát is tartalmazó - jelölőlap legkésőbb az adott Területi Küldöttválasztó Gyűlés szavazási eljárása megkezdéséig a Levezető elnök részére eredetben átadásra kerül. Az adott küldöttválasztási területre vonatkozóan beérkezett érvényes jelölések alapján a küldöttjelöltek listája az adott Területi Küldöttválasztó Gyűlés helyszínén folyamatosan megtekinthető. A listán már feltűntetett személy további jelölése érvénytelen.
4.4. Küldöttválasztás
4.4.1. A küldöttválasztás megszervezése és lebonyolítása az Igazgatótanács feladata. A küldöttválasztást az Igazgatótanács szükség szerint, de a 4.4.2. pontban foglaltaknak megfelelően legalább ötévente köteles akként megszervezni, hogy a Küldöttgyűlés működésének folyamatossága biztosítható legyen.
4.4.2. A küldöttválasztásra küldöttválasztási területenként kerül sor. (Területi Küldöttválasztó Gyűlés) Az Igazgatótanács a 4.4.1. pontban foglaltak biztosítása érdekében köteles az új Küldöttgyűlés megalakulásához szükséges valamennyi Területi Küldöttválasztó Gyűlést az aktuálisan megválasztott, működő Küldöttgyűlés megalakulásától számított 5 év elteltét megelőző 365 napon belül lebonyolítani.
4.4.3. A küldöttválasztási területeket az Igazgatótanács a megyék (+főváros) területe szerint határozza meg. Amennyiben az adott megyéhez/fővároshoz tartozó tagok száma az adott Területi Küldöttválasztó Gyűlésre vonatkozó hirdetmény közzétételét megelőző naptári hónap első napján nem éri el a 3000 tagot, vagy az Igazgatótanács által a 4.4.5. pont szerint meghatározott szükséges taglétszámot, azt a megyét/fővárost az Igazgatótanács összevonja bármelyik másik szomszédos megyével, vagy akár megyékkel egy közös küldöttválasztási területbe. A Területi Küldöttválasztó Gyűlésre vonatkozó hirdetmény az Egyesület internetes oldalán is megtekinthető.
4.4.4. A tag az Egyesület által nyilvántartott állandó lakcíme, nem természetes személy tag esetében az Egyesület által nyilvántartott székhelye szerint kerül küldöttválasztási területi besorolásra. Ugyanabban a küldöttválasztási eljárásban a tag csak egy Területi Küldöttválasztó Gyűlésen szavazhat függetlenül attól, hogy az adott küldöttválasztási eljárás során a lakcíme/székhelye utóbb egy olyan választási területre kerül át, ahol még az adott választási eljárás szerinti Területi Küldöttválasztó Gyűlésre nem került sor.
4.4.5. Küldöttválasztási területenként annyi Küldöttet kell választani, hogy az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagságot minden 3000 tag után 1 Küldött képviselje. Ha a küldöttválasztási terület taglétszáma a 3000-et, illetve annak egész számú többszörösét legalább 1500 taggal meghaladja, úgy további egy Küldött választására kerül sor az adott küldöttválasztási területben. Amennyiben az adott küldöttválasztási eljárás első Területi Küldöttválasztó Gyűlésére vonatkozó hirdetmény közzétételét megelőző naptári hónap első napján fennálló taglétszám alapján a fentiek szerint számított
Küldöttgyűlés létszáma meghaladja a törvényben előírt legfelső mértéket, az Igazgatótanács valamennyi Területi Küldöttválasztó Gyűlés tekintetében egységesen köteles meghatározni az egy küldött választásához szükséges küldöttválasztási területi taglétszámot olyan módon, hogy a megválasztásra kerülő új Küldöttgyűlés létszáma a törvényi előírás szerinti maximum és annak 20%-al csökkentett mértéke közé essen és azt az elsőként megtartandó Területi Küldöttválasztó Gyűlésről szóló hirdetményében közzétenni.
4.4.6. A megválasztott Küldött(ek) mellé egyben küldöttválasztási területenként a megválasztott Küldöttek számával azonos pótküldött is megválasztásra kerül. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó Küldött küldötti viszonyának megszűnése esetében a helyébe a sorrendben az adott Területi Küldöttválasztó Gyűlésen legtöbb szavazatot kapott pótküldött lép.
4.4.7. Az adott küldöttválasztási terület Küldöttje(i), illetve pótküldöttje(i) azok a küldöttjelöltek lesznek, akik az adott Területi Küldöttválasztó Gyűlésen leadott érvényes szavazatok alapján sorrendben a legtöbb szavazatot kapták.
4.4.8. Az Egyesület az adott Területi Küldöttválasztó Gyűlés összehívására vonatkozó hirdetményt a küldöttválasztási eljárásban az azzal érintett Területi Küldöttválasztó Gyűlés napja előtt legkésőbb 10 nappal megelőzően internetes honlapján, valamint két országos napilapban teszi közzé.
4.4.9. Az adott Területi Küldöttválasztó Gyűlésen az a tag is gyakorolhatja tagsági jogait, aki a hirdetmény közzétételének határnapja és a rá irányadó Területi Küldöttválasztó Gyűlés kezdő időpontja között lép be az Egyesületbe, feltéve, hogy tagsági viszonyát a rá vonatkozó Területi Küldöttválasztó Gyűlés előtti regisztráció során hitelt érdemlően igazolja, melynek módját az Igazgatótanács köteles előzetesen meghatározni és a hirdetményben közzétenni.
4.4.10. A küldöttválasztási eljárásban az adott Területi Küldöttválasztó Gyűlésről közzétett hirdetményben közlésre kerül a Területi Küldöttválasztó Gyűlés helye és ideje, valamint annak határozatképtelensége miatt megismételt Területi Küldöttválasztó Gyűlés időpontja és helye, valamint a megismételt Területi Küldöttválasztó Gyűlésre irányadó (lsd. 4.4.15.) szabályok. A megismételt Területi Küldöttválasztó Gyűlés az eredeti Területi Küldöttválasztó Gyűlés kezdőidőpontját követően, lehetőleg ugyanazon a napon legkorábban egy órával későbbi időpontra, de legkésőbb 15 napon belülre hívható össze.
4.4.11. A Területi Küldöttválasztó Gyűlésen
4.4.11.1. az adott küldöttválasztási területhez tartozó és regisztrált tagok,
4.4.11.2. az Igazgatótanács által írásban felkért, vagy meghívott személyek vehetnek részt.
4.4.12. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagokat az adott Területi Küldöttválasztó Gyűlés előtt közvetlenül az Igazgatótanács által meghatározott formában, írásban regisztrálni kell (jelenléti ív). A regisztráció során biztosítani kell, hogy az adott Területi Küldöttválasztó Gyűlésre megjelent valamennyi tag tagsági viszonya ellenőrizhető legyen.
4.4.13. A természetes személy tag, illetve a nem természetes személy tag képviselője a regisztráció során köteles személyazonosságát és lakcímét hitelt érdemlően (eredeti személyi irataival) igazolni. A nem természetes személy tag képviselője(i) ezen túlmenően a képviseleti jogosultságát(ukat) is köteles(ek) hitelt érdemlően igazolni. Értelemszerűen irányadóak a regisztrációnál a 3.4.6. pontban írtak is.
4.4.14. A Területi Küldöttválasztó Gyűlés akkor határozatképes, ha a küldöttválasztási területhez tartozó tagok 50%-a + 1 tag jelen van.
4.4.15. Határozatképtelenség miatt megtartásra kerülő megismételt Területi Küldöttválasztási Gyűlés az előre meghirdetett napirendi pontokkal a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes. A megismételt Területi Küldöttválasztó Gyűlésen az eredeti közzétételben meghirdetett napirendi pontokon, illetve azok sorrendjén nem lehet változtatni kivéve, ha ezen valamennyi az adott küldöttválasztási területhez tartozó tag jelen van és ezt a megismételt Területi Küldöttválasztó Gyűlés elhatározza.
4.4.16. A Területi Küldöttválasztó Gyűlést az jelenlévő tagok által nyílt szavazással, egyszerű többséggel megválasztott Levezető Elnök vezeti le.
4.4.17. A Levezető Elnök feladata biztosítani a napirendi pontok folyamatos és hatékony tárgyalásának lehetőségét, a szavazási eljárás alakszerűségét.
4.4.18. A Levezető Elnök jogosult saját hatáskörben a szót megvonni bármelyik felszólalótól, amennyiben a felszólalásának tartalma, magatartása a Területi Küldöttválasztó Gyűlés munkáját hátráltatja, akadályozza.
4.4.19. Az Igazgatótanács a választási eljárás jogszerűsége és tisztasága biztosítására valamennyi Területi Küldöttválasztó Gyűlésre tagjai sorából 2 tagot delegál, akik az adott Területi Küldöttválasztó Gyűlés levezető elnökével együtt (választást felügyelő bizottság) szótöbbséggel határoznak a Területi Küldöttválasztó Gyűlés esetleges berekesztéséről. Amennyiben a választást felügyelő bizottság a Területi Küldöttválasztó Gyűlés berekesztése mellett döntött, úgy az adott Területi Küldöttválasztó Gyűlésen a szavazás érvényesen nem tartható meg, illetve az adott területi küldöttválasztás érvénytelen. Ilyen esetben az Igazgatótanács az adott küldöttválasztási területre új Területi Küldöttválasztó Gyűlést hív össze. A választást felügyelő bizottság Igazgatótanács által delegált két tagja egybehangzóan dönt a regisztráció során a tagsági jogviszony hitelt érdemlő igazolásával (4.4.9.), illetve a képviseleti jogosultság hitelt érdemlő igazolásával (4.4.13.) kapcsolatos vitás esetekben.
4.4.20. A Terület Küldöttválasztó Gyűlés hatáskörébe kizárólag az adott választási területhez tartozó tagok küldötti képviseletét ellátó Küldöttek megválasztása tartozik.
4.4.21. A Területi Küldöttválasztó Gyűlésről jegyzőkönyv készül, melyet a Levezető elnök által felkért személy vezet. A jegyzőkönyvet a választást felügyelő bizottság tagjai írják alá és a Területi Küldöttválasztó Gyűlés által megválasztott két jegyzőkönyv hitelesítő hitelesíti.
4.5. A Küldött jogállása
4.5.1. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagokat a Küldöttgyűlésen az adott küldöttválasztási terület Területi Küldöttválasztó Gyűlésén megválasztott Küldött képviseli. A tagok a Küldöttgyűléssel összefüggő tagsági jogaikat a Küldötteken keresztül gyakorolhatják.
4.5.2. Amennyiben nem természetes személy a Küldött, úgy a Küldött nevében a szervezeti formájára vonatkozó jogszabályi előírás szerint a szervezet képviseletére jogosult személy(ek) személyesen járhat(nak) el.
4.5.3. A Küldött megbízása a megválasztásával érintett Küldöttgyűlés 5.2.1. pont szerinti alakuló ülésének napjától kezdődően az azt követően megválasztásra kerülő új Küldöttgyűlés alakuló ülésének napjáig szól. A Küldött újraválasztható.
4.5.4. A Küldött megbízása megszűnik:
4.5.4.1. ha a Küldött megbízási ideje lejárt és a lejárat előtt nem választották újra,
4.5.4.2. tagsági jogviszonyának megszűnésével,
4.5.4.3. lemondással.
4.5.5. A Küldött a megbízásáról bármikor, de legkésőbb a Küldöttgyűlés előtt 20 nappal az Igazgatótanács Elnökéhez megérkező írásbeli nyilatkozatával lemondhat.
4.5.6. A Küldött küldötti viszonyának megszűnése esetén, a megválasztás szerint soron következő pótküldött lép a helyére. Amennyiben nincs több pótküldött, abban az esetben a Küldöttgyűlést az ötéves választási ciklus végéig a megmaradt Küldöttek alkotják és új Küldötteket nem választanak, csak abban az esetben, ha küldöttek létszáma 50 % alá csökken.
4.5.7. A Küldöttet az Egyesületről, annak tisztségviselőiről, tagjairól tudomására jutott mindennemű adat, információ tekintetében, mint biztosítási és/vagy üzleti titokra vonatkozó titoktartási kötelezettség terheli. A Küldött a megválasztása esetén elfogadó nyilatkozatában ezen kötelezettsége felvállalását írásban is köteles megerősíteni.
4.6. A Küldöttgyűlés kizárólagos hatásköre
4.6.1. az Alapszabály elfogadása és módosítása a jelenlévő küldöttek háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata, az egyesület alapszabályban meghatározott célját érintő módosítás esetén az összes küldöttek háromnegyedének egyetértő szavazata alapján,
4.6.2. a Egyesület stratégiai terve, az üzleti terv és az éves beszámoló, illetve konszolidált beszámoló elfogadása,
4.6.3. az Egyesület tulajdonában lévő gazdasági társaság(ok) számviteli törvény szerinti éves beszámolójának elfogadása,
4.6.4. az Egyesület könyvvizsgálója beszámolójának elfogadása,
4.6.5. a tagdíj mértékének meghatározása az Igazgatótanács javaslata alapján,
4.6.6. az eredmény felhasználásáról való döntés az Alapszabályban lefektetett elvek szerint,
4.6.7. az Igazgatótanács és a Felügyelő Bizottság éves beszámolójának elfogadása,
4.6.8. a Vezérigazgató két Küldöttgyűlés közötti időszakra vonatkozó beszámolójának elfogadása,
4.6.9. az Egyesület tisztségviselőinek és Könyvvizsgálójának megválasztása, visszahívása/felmentése,
4.6.10. a Szavazatszámláló Bizottság tagjainak megválasztása, visszahívása,
4.6.11. a jegyzőkönyvvezetőnek és a jegyzőkönyv hitelesítőknek megválasztása,
4.6.12. az Egyesület tisztségviselői és a Könyvvizsgáló tiszteletdíjának meghatározása,
4.6.13. az Egyesület feloszlásának, egyesülésének (beolvadás, összeolvadás), szétválásának, átalakulásának elhatározása, állomány átadása, illetve átvétele, az összes küldöttek háromnegyedének egyetértő szavazata alapján,
4.6.14. rendelkezés az Egyesület jogutód nélküli megszűnése vagy megszüntetése után fennmaradó vagyon felosztásáról.
4.6.15. az Egyesület javadalmazási politikájának elfogadása,
4.6.16. döntés mindazon kérdésekben, melyek elbírálását a Küldöttgyűlés a saját hatáskörébe vonta.
4.7. Küldöttgyűlés határozatképessége, határozathozatal
4.7.1. A Küldöttgyűlés akkor határozatképes, ha azon a küldöttek több mint 50 %-a jelen van.
4.7.2. A határozatképes Küldöttgyűlés határozatait - jogszabály, vagy az Alapszabály eltérő rendelkezése hiányában - a jelenlévő küldöttek szavazatainak egyszerű (több mint 50 %) többségével hozza.
4.7.3. A Küldöttgyűlés határozatait nyílt, vagy titkos szavazással hozza.
4.7.4. A Küldöttgyűlésen a szavazás történhet:
4.7.4.1. a szavazati jog számának azonosítására és számolására alkalmas, egyidejű vélemény kinyilvánítással (kéz, vagy szavazólap felemelése),
4.7.4.2. a napirendi pont jellegétől függően az Igazgatótanács által meghatározott formájú és tartalmú szavazólap értelemszerű kitöltésével és leadásával,
4.7.4.3. elektronikus (nyomógombos) szavazással /amennyiben ennek biztonságos és megbízható technikai feltételei adottak/
4.7.5. Írásbeli szavazás esetén a teljes szavazólap érvénytelennek tekintendő, ha abban javítás, elírás van vagy a tartalomtól, formától eltérően, vagy hiányosan kerül leadásra. Írásbeli szavazás esetén a szavazólapokat a jegyzőkönyvvel együtt és azonosan kell kezelni és irattározni.
4.7.6. Küldöttgyűlésen a Küldött a jogait csak személyesen gyakorolhatja.
4.7.7. A nem természetes személy Küldött esetében a Küldött nevében kizárólag a szervezeti formájára irányadó szabályok szerinti (cég)jegyzésére jogosult képviselője(i) személyesen járhat(nak) el. A képviseleti jogot a képviselő(k) köteles(ek) a regisztráláskor igazolni.
4.7.8. Az Alapszabály kifejezetten kizárja a Küldött, vagy a nem természetes személy Küldött képviselője meghatalmazotton keresztüli eljárását
4.7.9. A szavazás módját a Küldöttgyűlés határozza meg, akár eseti jelleggel.
4.8. A Küldöttgyűlés összehívása
4.8.1. Az Igazgatótanács a Küldöttgyűlést szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal köteles összehívni. Az Igazgatótanács a Küldöttgyűlés időpontját minimum 15 nappal korábban köteles kitűzni és azt az Egyesület Internetes oldalán közzétenni. A Küldött
választást követő első Küldöttgyűlés összehívására az Igazgatótanács jogosult a rendkívüli Küldöttgyűlés összehívásának szabályai szerint (lsd. 4.8.7.).
4.8.2. A Küldöttgyűlést össze kell hívni akkor is, ha azt a Küldöttek egyharmada az ok és cél megjelölésével indítványozza, vagy ha az összehívását a bíróság, vagy a szakmai felügyeletet ellátó szerv a napirendi pontok megjelölésével elrendeli. A Vezérigazgató kezdeményezésére az Igazgatótanács a Küldöttgyűlést összehívhatja.
4.8.3. A meghívót a Küldöttekkel legalább a Küldöttgyűlést megelőző 8 nappal korábban közölni kell. A meghívó akkor is határidőben közöltnek tekintendő, ha azt a Küldött Egyesülethez bejelentett (3.4.8. pont) nyilvántartott lakcímére, illetve székhelyére a Küldöttgyűlés időpontja előtt 15 nappal korábban, igazolhatóan postára adták, vagy az ezen határidőben az Egyesület nyilvántartásában lévő elektronikus postafiókja címére megküldték. A Küldöttgyűlés megtartható az Egyesület székhelyétől eltérő, a Küldöttgyűlés lebonyolítására alkalmas más helyen is.
4.8.4. A napirendi pontokat és annak sorrendjét az Igazgatótanács határozza meg. A napirendre fel kell venni azt a kérdést, amelynek megtárgyalását az Igazgatótanács Elnökéhez intézett levélben a tagok/Küldöttek 10 (tíz) %-a, vagy a Vezérigazgató legkésőbb 30 nappal a Küldöttgyűlés tervezett időpontja előtt írásban kérte. Amennyiben a napirendi pontra történt javaslat a fenti határidő után érkezik az Igazgatótanács Elnökéhez, úgy a javaslatot a Küldöttgyűlésen a napirendi pontokkal összefüggésben ismertetni kell. Az ilyen napirendre vonatkozó javaslat tárgyalására a javaslat fenntartása esetén a soron következő Küldöttgyűlésen kerül sor.
4.8.5. A Küldöttgyűlésre vonatkozó meghívóban közlésre kerül a Küldöttgyűlések helye és ideje, valamint határozatképtelensége miatt megismételt Küldöttgyűlések időpontja és helye, valamint a megismételt Küldöttgyűlésre irányadó szabályok (lsd. 4.14.) szerinti szabályai.
4.8.6. A Küldöttgyűlés a meghívóban nem szereplő napirendi pontot csak abban az esetben tárgyalhatja, ha a Küldöttgyűlésen valamennyi Küldött jelen van és a napirend felvételét a Küldöttgyűlés egyhangúlag elhatározza.
4.8.7. Rendkívüli Küldöttgyűlés összehívására az Igazgatótanács döntése alapján az Igazgatótanács Elnöke, illetve az 5.5.7. pont alapján a Felügyelő Bizottság Elnöke jogosult. A Rendkívüli Küldöttgyűlést az Igazgatótanács által javasolt napirenddel 24 órán belüli időpontra is össze lehet hívni. Az összehívás történhet elektronikusan (e-mailen), táviratban, visszaigazolt telefonhívással, postai úton és faxon.
4.8.8. A Rendkívüli Küldöttgyűlés határozatképtelenségére vonatkozó eljárásra a Megismételt Küldöttgyűlésre irányadó 4.14. pontban foglaltakat kell alkalmazni.
4.9. Regisztráció a Küldöttgyűléshez
4.9.1. A Küldötteket a Küldöttgyűlésen az Igazgatótanács által meghatározott formában, írásban regisztrálni kell (jelenléti ív). A regisztráció során biztosítani kell, hogy a Küldöttgyűlésen jelenlévő valamennyi Küldött azonosítható, továbbá a határozatképesség a Küldöttgyűlés alatt is folyamatosan vizsgálható legyen.
4.9.2. A természetes személy Küldött, illetve a nem természetes személy Küldött képviselője(i) a regisztráció során köteles(ek) személyazonosságát(ukat) személyi azonosító okmánnyal, továbbá lakóhelyét lakcímkártyával igazolni. A nem természetes személy Küldött képviselője ezen túlmenően képviseleti jogosultságát is köteles igazolni.
4.9.3. A Küldöttgyűlésen csak regisztrált Küldött vehet részt. A Küldöttgyűlésen a regisztrált Küldötteken kívül csak az Igazgatótanács által meghívott személyek vehetnek részt.
4.10. Küldöttgyűlés Levezető Elnöke
4.10.1. A Küldöttgyűlést az Igazgatótanács által előzetesen megbízott levezető elnök, míg az ő akadályoztatása esetében az Igazgatótanács által előzetesen megbízott helyettes vezeti le. Jelen pont rendelkezései a levezető elnök helyettesre is vonatkoznak.
4.10.2. A Levezető Elnök:
4.10.2.1. biztosítja a napirendi pontok folyamatos és hatékony tárgyalásának lehetőségét,
4.10.2.2. biztosítja a határozatok meghozatalának (szavazási eljárás) alakszerűségét,
4.10.2.3. amennyiben a Küldöttgyűlés a napirendekkel összefüggő felszólalások, észrevételek időtartamát megállapítja, úgy biztosítja az időkorlátok betartását.
4.10.3. A Levezető Elnök jogosult saját hatáskörben a szót megvonni bármelyik felszólalótól, amennyiben a felszólalásának tartalma, magatartása a Küldöttgyűlés munkáját hátráltatja, akadályozza kivéve, ha a Küldöttgyűlés az érintett személy további felszólalása mellett dönt.
4.10.4. Amennyiben a Levezető Elnök az adott napirendi pontban érintett, az érintettség időtartamára az Igazgatótanács által előzetesen megbízott Levezető Elnök- helyettes helyettesíti.
4.11. A Küldöttgyűlés Jegyzőkönyve
4.11.1. A Küldöttgyűlésről írásbeli jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyvet a Levezető Elnök által javasolt, és Küldöttgyűlés által nyílt szavazással megválasztott Jegyzőkönyvvezető vezeti.
4.11.2. Bármelyik jelenlévő Küldött indítványára a Küldöttgyűlés akként határozhat, hogy az ott elhangzottakról hangfelvétel készüljön, amennyiben ehhez a technikai lehetőségek rendelkezésre állnak. Az írásbeli jegyzőkönyv a felvétel alapján készítendő el, legkésőbb a Küldöttgyűlést követő 15 munkanapon belül. Amennyiben a felvétel készítését a Küldöttgyűlés érdemi megkezdését követőn határozzák el, úgy a felvétel megkezdése előtt elhangzottakról készült írásbeli jegyzőkönyvrészt a Levezető Elnök, a Jegyzőkönyvezető és a két Jegyzőkönyv-hitelesítő köteles aláírásával külön is hitelesíteni.
4.11.3. A felvételt a Küldöttgyűlést követő 365 napig, vagy az adott Küldöttgyűlésen hozott határozat elleni felülvizsgálati eljárás kezdeményezése esetében az eljárás jogerős befejezéséig kell megőrizni.
4.11.4. A jegyzőkönyvet a Levezető Elnök, a Jegyzőkönyvvezető és a Küldöttgyűlés által megválasztott kettő jegyzőkönyv-hitelesítő aláírásával hitelesíti.
4.11.5. A jegyzőkönyv, illetve a felvétel megőrzését és irattárózását az Egyesület erre vonatkozó szabályzata szerint, ennek hiányában a legnagyobb gondosság mellett az Igazgatótanács, illetve az Igazgatótanács által megbízott személy köteles megszervezni és arról gondoskodni.
4.12. Mandátumvizsgáló Bizottság
4.12.1. A Mandátumvizsgáló Bizottság feladata a Küldöttgyűlés napján és kezdete előtt a Küldöttek részvételi jogosultságának ellenőrzése.
4.12.2. Ennek keretében:
4.12.2.1. a regisztráció adatait ellenőrzi, megállapítja a jelenlevő küldöttek számát, személyét,
4.12.2.2. elnöke útján indítványt tesz a Küldöttgyűlés Levezető Elnökének a határozatképesség megállapítására vonatkozóan,
4.12.2.3. folyamatosan ellenőrzi a határozatképesség meglétét.
4.12.3. Amennyiben a Mandátumvizsgáló Bizottság bármikor határozatképtelenséget állapít meg, mindaddig nem lehet a Küldöttgyűlésen további érdemi határozatot hozni, amíg a határozatképesség helyre nem áll, tartós határozatképtelenséget a Levezető elnök jogosult megállapítani ez esetben szükség szerint megismételt Küldöttgyűlést kell tartani.
4.12.4. A Mandátumvizsgáló Bizottság kettő-öt főből álló bizottság, melyet az Igazgatótanács jelöl ki a Küldöttgyűlést megelőzően eseti jelleggel.
4.12.5. A Mandátumvizsgáló Bizottság munkáját a belső ellenőr és az informatika segíti. A regisztrációt egyebekben az Egyesület munkaszervezetének a Vezérigazgató által felkért tagjai végzik.
4.13. Szavazatszámláló Bizottság
4.13.1. A Küldöttgyűlés határozatai meghozatalakor a szavazatokat össze kell számolni. A szavazatszámlálás módját az Alapszabály rendelkezése szerint (lsd. 4.7.4.) a Levezető
Elnök határozza meg. A napirendi pontokkal összefüggő szavazatokat a Szavazatszámláló Bizottság számolja össze, ide nem értve az elektronikus szavazatszámlálást.
4.13.2. A Szavazatszámláló Bizottság a Küldöttgyűlés által nyílt szavazással, alkalmanként kerül megválasztásra, és minimum 3 főből áll. A szavazatszámlálók maguk közül egy elnököt választanak.
4.13.3. A Szavazatszámláló Bizottság ellenőrzi a szavazás szabályszerűségét, elvégzi a szavazatszámlálást és Elnökén keresztül beszámol a Küldöttgyűlésnek a szavazás eredményéről.
4.13.4. A Szavazatszámláló Bizottságnak nem lehet tagja olyan személy, aki az adott szavazáson jelöltként szerepel. Amennyiben a jelölést követően összeférhetetlenség merül fel, az összeférhetetlenséget azonnal meg kell szüntetni. Ennek keretében a jelölés elfogadása esetén a Szavazatszámláló Bizottságba kell új személyt választani, vagy a jelölés visszautasítása esetén szükség szerint új jelöltet kell állítani.
4.13.5. A szavazatszámlás eredményét a jegyzőkönyvben rögzíteni kell.
4.14. Megismételt Küldöttgyűlés
4.14.1. Amennyiben a Küldöttgyűlés határozatképtelen, úgy a megismételt Küldöttgyűlés összehívására a rendkívüli Küldöttgyűlésre vonatkozó rendelkezések az irányadók. azzal, hogy a megismételt Küldöttgyűlés a meghívóban meghirdetett napirendi pontok tekintetében a megjelent Küldöttek létszámára tekintett nélkül határozatképes. Az eredeti Küldöttgyűlésről távolmaradó küldötteket a megismételt Küldöttgyűlés tartásáról tájékoztatni kell.
4.14.2. A megismételt Küldöttgyűlésen az eredeti meghívóban meghirdetett napirendi pontokon, illetve azok sorrendjén nem lehet változtatni, kivéve, ha a megismételt Küldöttgyűlésen valamennyi küldött jelen van és ezt a megismételt Küldöttgyűlés elhatározza.
4.15. A Küldöttgyűlés határozatának kihirdetése
4.15.1. A Küldöttgyűlés által hozott határozatot az azt tartalmazó jegyzőkönyv hitelesítését követő 15 napon belül az Egyesület Internetes oldalán ki kell hirdetni. A kihirdetésről az Igazgatótanács a vezérigazgató útján gondoskodik.
5. AZ EGYESÜLET TISZTSÉGVISELŐI
5.1. Az Egyesület tisztségviselői
5.1.1. Igazgatótanács Elnöke és tagjai
5.1.2. Felügyelő Bizottság Elnöke és tagjai
5.2. Az Egyesület tisztségviselőire vonatkozó közös szabályok
5.2.1. A Küldöttgyűlés az Egyesület tisztségviselőit alapesetben 5 évre, de a mindenkori országos küldöttválasztási eljárás teljes körű lebonyolítását követően az újonnan megválasztott Küldöttekből álló új Küldöttgyűlés alakuló ülését (alakuló Küldöttgyűlés) követő 90 napon belül megtartandó tisztségviselő-választásig bízza meg. Amennyiben a tisztségviselő megbízása a megválasztása (ciklus) lejárata előtt bármely okból megszűnik, úgy a helyére választott tisztségviselő megválasztása az eredeti öt éves ciklus végéig szól.
5.2.2. Tisztségviselő csak olyan személy lehet, aki megfelel a Bit. vonatkozó feltételeinek.
5.2.3. Tisztségviselő csak természetes személy egyesületi tag lehet. A tisztségviselői megválasztás az érintett személy által való elfogadásával jön létre.
5.2.4. A tisztségviselőket a megbízás ellátásáért Küldöttgyűlés által megállapított tiszteletdíj illeti meg.
5.2.5. A tisztségviselők a tisztségüket az Egyesület vezetése és működtetése során az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal, az Egyesület érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni.
5.2.6. A tisztségviselő a tisztségét csak személyesen láthatja el, képviseletnek helye nincs.
5.2.7. Az a tisztségviselő, aki nem választott Küldött, a Küldöttgyűlésen tanácskozási joggal részt vehet.
5.2.8. A tisztségviselő megbízása megszűnik
5.2.8.1. a megbízás időtartamának lejártával,
5.2.8.2. visszahívással,
5.2.8.3. lemondással,
5.2.8.4. a tisztségviselő egyesületi tagsági viszonyának megszűnésével.
5.2.9. A tisztségviselő a megválasztási időtartamának lejárta előtt a Küldöttgyűlés határozatával indokolás nélkül bármikor visszahívható.
5.2.10. A tisztségviselő a tisztségéről bármikor lemondhat azonban, ha az Egyesület adott szerve működőképességét (határozatképességé) ez akadályozná, úgy a lemondás csak annak bejelentésétől számított hatvanadik napon válik hatályossá kivéve, ha az Egyesület Küldöttgyűlése az új tisztségviselő megválasztásáról már ezt megelőzően gondoskodott.
5.2.11. A tisztségviselők az Egyesületről, annak tisztségviselőiről, tagjairól tudomására jutott mindennemű adat, információ tekintetében, mint biztosítási és/vagy üzleti titokra vonatkozó titoktartási kötelezettség terheli. A tisztségviselő a megválasztása esetén elfogadó nyilatkozatában ezen kötelezettsége felvállalását írásban is köteles megerősíteni.
5.2.12. Az Egyesület tisztségviselői összeférhetetlensége kérdésében a Bit. mindenkor hatályos rendelkezései alkalmazandóak.
5.3. A jelölés
5.3.1. Tisztségviselőnek (IT tag és elnök, FB tag és elnök) az Egyesület bármely természetes személy tagja jelölhető, aki az adott tisztségre előírt jogszabályi, illetve alapszabályi feltételeinek megfelel.
5.3.2. Tisztségviselőt jelölni kizárólag Küldött jogosult a saját nevében, vagy az általa képviselt tagok esetleges javaslatai alapján. Egy Küldött több személyt, illetve azonos személyt több tisztségre is jelölhet.
5.3.3. A jelölés írásban, minimálisan teljes bizonyító erejű magánokiratban (jelölő lap), a jelölt és a jelölő személyének (név, lakcím) beazonosításra alkalmas adatainak feltüntetésével történhet. A Küldöttválasztást követő tisztségviselő választásra a jelölőlapokat a Küldöttválasztás utáni első Küldöttgyűlést követő 30. napig lehet érvényesen leadni. Megválasztott tisztségviselő kiesésekor szükséges pótlása esetében az IT erre vonatkozó, küldötti értesítését követő 30. napig lehet a jelölőlapo(ka)t leadni. (Az értesítés kiküldésére a Küldöttgyűlési meghívó alakszerűsége az irányadó) A jelölő lapnak az IT elnökének címezve, a KÖBE székhelyére ezen határidőn (30 nap) belül úgy kell megérkeznie, hogy a jelölés érvényességéhez szükséges, hogy ahhoz egyidejűleg a jelöltnek a fenti alakszerűségekkel megadott elfogadó nyilatkozatát, valamint az adott tisztség tekintetében a szakmai felügyelet engedélyezési útmutatójában meghatározott okiratokat, nyilatkozatokat is csatolni kell.
5.3.4. Az IT elnöke a fenti határidőn belül beérkezett érvényes jelöléseket haladéktalanul felterjeszti a szakmai felügyelet részére a felügyeleti engedélyezés érdekében.
5.3.5. A Küldöttgyűlés elé csak olyan személyek terjeszthetők, akik személye az adott tisztség tekintetétben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint engedélyezettnek minősül.
5.3.6. A tisztségviselő jelölt, amennyiben a tisztségviselő választó küldöttgyűlésen nincs személyesen jelen, a tisztségre nem választható meg, kivéve, ha megválasztása esetére előzetesen írásban elfogadó nyilatkozatot tett.
5.3.7. Az Igazgatótanács a tisztségviselő választást a szakmai felügyelet által a felterjesztések tárgyában hozott legutolsó határozat kézhezvételét követő 30 napon belülre köteles kitűzni feltéve, hogy a szakmai felügyelet elegendő számú jelölt személyét hagyta jóvá. Amennyiben a felügyeleti engedélyezési eljárás az adott jelölt tekintetében a 45 napot meghaladja – az 5.2.2. pontban foglaltakra tekintettel – jelen pontban foglaltak
alkalmazásában az adott jelölést az Igazgatótanács nem köteles figyelembe venni. Megválasztott tisztségviselő kiesésekor szükséges pótlása esetében, amennyiben a kiesés folytán az adott egyesületi szerv tagjainak létszáma nem csökken a határozatképességhez szükséges mérték alá, az Igazgatótanács a kieső tisztségviselők megválasztását legkésőbb a soron következő rendes Küldöttgyűlésre köteles kitűzni, feltéve, hogy a felterjesztés tárgyában hozott legutolsó határozat kézhezvétele a soron következő rendes Küldöttgyűlés időpontját megelőző 15. napnál korábban megtörtént.
5.4. Igazgatótanács
5.4.1. Az Egyesület vezető szerve az Igazgatótanács.
5.4.2. Az Igazgatótanács 7 tagból áll.
5.4.3. Az Igazgatótanács tagja és közeli hozzátartozója [Bit. 3. § (1) 93. pont] az Egyesület Felügyelő Bizottságának tagjává nem választható meg.
5.4.4. Az Igazgatótanács tagjai az Egyesületnek okozott károkért a Ptk. szabályai szerint felelnek, Az Igazgatótanács tagjai felelőssége egyetemleges. Mentesül a felelősség alól az Igazgatótanácsi tag, aki a döntésben nem vett részt, vagy a határozat ellen szavazott.
5.4.5. Az Igazgatótanács testületként jár el. Az Igazgatótanács szükség szerint, de legalább 2 havonta ülésezik és tevékenységéről a Küldöttgyűlésnek beszámol.
5.4.6. Az Igazgatótanács határozatképességéhez minimum 4 tagjának jelenléte szükséges. Az Igazgatótanács döntéseit a jelenlévő tagjainak egyszerű többségével hozza.
5.4.7. Szavazategyenlőség esetén a kérdést ismételten szavazásra kell bocsátani. Ismételt szavazategyenlőség esetén a kérdést el kell napolni.
5.4.8. Az Igazgatótanács üléseit az Igazgatótanács Elnöke hívja össze és vezeti. Az ülés összehívását - az ok és a cél megjelölésével - az Igazgatótanácsi tagok bármelyike, a Felügyelő Bizottság Elnöke, a Vezérigazgató írásban kérheti az Igazgatótanács elnökétől, aki a kérelem kézhezvételétől számított nyolc napon belül köteles intézkedni az Igazgatótanács ülésének 15 napon belüli időpontra történő összehívásáról. Ha az Igazgatótanács Elnöke a kérelemnek nem tesz eleget, a kérelmet előterjesztő maga jogosult az ülés összehívására.
5.4.9. Az Igazgatótanács egyebekben az ügyrendjét maga állapítja meg.
5.4.10. az Igazgatótanácsot az Igazgatótanács Elnöke, akadályoztatása esetén az Igazgatótanács által írásban felhatalmazott Igazgatótanácsi tag képviseli,
5.4.11. Az Igazgatótanács jogosult eljárni minden olyan ügyben, amely nem tartozik a Küldöttgyűlés kizárólagos hatáskörébe, továbbá amit a Küldöttgyűlés a hatáskörébe utal.
5.4.12. Az Igazgatótanács hatáskörébe tartozik különösen:
5.4.12.1. A küldöttválasztás lebonyolítása - azon belül különösen a küldöttválasztási területeinek kijelölése, a Területi Küldöttválasztó Gyűlések összehívása -, valamint az ezzel összefüggő végrehajtási szabályok meghatározása,
5.4.12.2. Küldöttgyűlés lebonyolítása - azon belül különösen annak összehívása, napirendjének megállapítása -, valamint az ezzel összefüggő végrehajtási szabályok meghatározása,
5.4.12.3. Küldöttgyűlés napirendjén szereplő előterjesztések, határozati javaslatok előkészítése és szakmai megalapozása,
5.4.12.4. A Küldöttgyűlés határozatainak kihirdetése,
5.4.12.5. Küldöttgyűlési határozatok végrehajtásának megszervezése és ellenőrzése,,
5.4.12.6. üzletpolitikai célok meghatározása,
5.4.12.7. stratégiai terv véleményezése és előzetes jóváhagyása,
5.4.12.8. éves üzlet terv előzetes elfogadása,
5.4.12.9. a Vezérigazgató feletti munkáltatói jogok gyakorlása,
5.4.12.10. a Vezérigazgató helyettesei kinevezésének és felmentésének jóváhagyása,
5.4.12.11. a Bit.-ben nevesített egyéb vezetők kinevezésének és felmentésének jóváhagyása,
5.4.12.12. döntés a saját tulajdonú gazdasági társaság legfőbb szerve kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyekben, kivéve a számviteli törvény szerinti éves beszámoló jóváhagyását.
5.4.12.13. új biztosítási termékek elfogadása,
5.4.12.14. tag kizárásáról szóló döntés,
5.4.12.15. az Egyesület Szervezeti Működési Szabályzatának megállapítása,
5.4.12.16. saját ügyrendjének megállapítása,
5.4.12.17. az Igazgatótanács jogosult szakértő vagy szakértők igénybevételére azokban a kérdésekben, amelyekben az Vezérigazgatóval és/vagy a szakmai vezetéssel nem ért egyet és/vagy nem tudnak megegyezni,
5.4.12.18. az Igazgatótanács jogosult a Felügyelő Bizottságnál vizsgálat lefolytatását kezdeményezni,
5.4.12.19. a felkért munkabizottságok működtetése, irányítása.
5.4.12.20. a Mandátumvizsgáló Bizottság tagjainak megbízása.
5.4.12.21. gazdasági társaság, társadalmi szervezet, alapítvány alapítása, illetve más gazdálkodó vagy egyéb szervezetekkel közös tulajdonú társaság alapítása.
5.4.12.22. az Egyesület tulajdonában lévő gazdasági társaság(ok) működési formájának és főtevékenységének megváltoztatása, a társaság(ok) átalakulásának és jogutód nélküli megszűnésének elhatározása
5.4.12.23. a szolgáltatás csökkentésének, illetve a tagok által teljesítendő kötelező pótlólagos befizetés elrendelése, és mértékének meghatározása,
5.4.12.25. az Egyesület kockázatkezelésére, belső kontrollrendszerére, belső ellenőrzésére és kiszervezésére vonatkozó belső szabályzatok jóváhagyása.
5.5. Felügyelő Bizottság
5.5.1. Az Egyesület működését és gazdálkodását 7 tagú Felügyelő Bizottság ellenőrzi. Tagjait és elnökét a Küldöttgyűlés írásbeli szavazással 5 évre választja. A Felügyelő Bizottság tagjai közül elnökhelyettest választhat, aki az elnök akadályoztatása esetén, eseti jelleggel az elnök helyettesítését ellátja. Az elnökhelyettes egyéb feladatait, hatáskörét a Felügyelő Bizottság saját ügyrendjében állapítja meg. A Felügyelő Bizottság elnökhelyettesének tiszteletdíja a Felügyelő Bizottság elnöke részére a Küldöttgyűlés által megállapított tiszteletdíj mértékének 80%-a.
5.5.2. A Felügyelő Bizottság ellenőrzi és felügyeli az Egyesület működését és gazdálkodását, gondoskodik arról, hogy az Egyesület rendelkezzen átfogó és az eredményes működés biztosítására alkalmas ellenőrzési rendszerrel, felügyeli és szakmailag irányítja a belső ellenőrzési szervezetet, szükség esetén ajánlásokat és javaslatokat dolgoz ki a belső ellenőrzés által végzett vizsgálatok megállapítása alapján, ellenőrzi az éves és közbenső pénzügyi jelentéseket, továbbá ellátja a Bit. 89. § /6/ bekezdésében előírt feladatokat.
5.5.3. A belső ellenőrzési szervezet irányítása keretében a Felügyelő Bizottság:
a) gondoskodik arról, hogy a biztosító rendelkezzen átfogó és eredményes működésre alkalmas ellenőrzési rendszerrel;
b) irányítja a belső ellenőrzési szervezetet, amelynek keretében
• Elfogadja a belső ellenőrzési szervezeti egység éves ellenőrzési tervét
• Legalább félévente megtárgyalja a belső ellenőrzés által készített jelentéseket, és ellenőrzi a szükséges intézkedések végrehajtását
• Szükség esetén külső szakértő felkérésével segíti a belső ellenőrzés munkáját
• Javaslatot tesz a belső ellenőrzési szervezeti egység létszámának változtatására
• a belső ellenőrzés által végzett vizsgálatok megállapításai alapján ajánlásokat és javaslatokat dolgoz ki.
5.5.4. A Felügyelő Bizottság az Igazgatótanácstól, illetve az Egyesület vezérigazgatójától felvilágosítást kérhet, az Egyesület könyveit és iratait megvizsgálhatja.
5.5.5. A Felügyelő Bizottság éves tevékenységéről a Küldöttgyűlésnek számol be.
5.5.6. A Felügyelő Bizottság ellátja az audit bizottság törvényben meghatározott feladatait. Ezen feladatkörében eljárva a Felügyelő Bizottság hatáskörébe tartozik:
a) a számviteli törvény szerinti beszámoló előzetes véleményezése;
b) a számviteli törvény szerinti beszámoló könyvvizsgálatának nyomon követése;
c) javaslattétel a könyvvizsgáló személyére és díjazására;
d) a könyvvizsgálóval megkötendő szerződés előkészítése;
e) a könyvvizsgálóval szembeni szakmai követelmények, összeférhetetlenségi és függetlenségi előírások érvényre juttatásának figyelemmel kísérése, a könyvvizsgálóval való együttműködéssel kapcsolatos teendők ellátása, a könyvvizsgáló által a számviteli törvény szerinti beszámoló könyvvizsgálatán kívül az egyesület részére nyújtott egyéb szolgáltatások figyelemmel kísérése, valamint - szükség esetén - az igazgatótanács számára intézkedések megtételére való javaslattétel;
f) a pénzügyi beszámolási rendszer működésének értékelése és javaslattétel a szükséges intézkedések megtételére;
g) az igazgatótanács munkájának segítése a pénzügyi beszámolási rendszer megfelelő ellenőrzése érdekében; valamint
h) a belső ellenőrzési és kockázatkezelési rendszer hatékonyságának a figyelemmel kísérése;
i) az adózott eredmény felhasználására vonatkozó javaslat előzetes véleményezése;
j) az éves és közbenső pénzügyi jelentések ellenőrzése.
5.5.7. Ha a Felügyelő Bizottság megítélése szerint az Egyesület társadalmi, vagy szakmai vezetése jogszabályba, az Alapszabályba, illetve az Egyesület legfőbb szervének határozataiba ütköző tevékenységet végez, vagy ilyen módon működik, vagy egyébként sérti az Egyesület vagy a tagok érdekeit, és ennek megszüntetésére tett javaslatait az érintett nem vette figyelembe, a Felügyelő Bizottság elnöke összehívja az Egyesület Küldöttgyűlésének rendkívüli ülését, és javaslatot tesz annak napirendjére.
5.5.8. Törvényszegés észlelésekor a Felügyelő Bizottságnak a szakmai, törvényességi felügyeletet ellátó szervek felé bejelentési kötelezettsége van a törvényesség helyreállítása céljából. A Felügyelő Bizottság elnöke – a bizottsági ülést követő 10 napon belül – a Felügyeletnek megküldi azokat a jegyzőkönyveket, előterjesztéseket, illetőleg jelentéseket, amelyek a Felügyelő Bizottság által tárgyalt olyan napirendi pontra vonatkoznak, amelyek tárgya az Egyesület belső szabályzatainak súlyos megsértése vagy az irányításban, vezetésben észlelt súlyos szabálytalanság.
5.5.9. Az Igazgatótanács által kezdeményezett vizsgálatot a Felügyelő Bizottság soron kívül lefolytatja, vagy a belső ellenőrrel elvégezteti, és annak eredményéről a soron következő Igazgatótanácsi ülésen ad tájékoztatást. Amennyiben a vizsgálat lefolytatását nyilvánvaló okok miatt nem látja indokoltnak, annak elutasításáról mind az Igazgatótanácsnak, mind a Küldöttgyűlésnek beszámol.
5.5.10. A Felügyelő Bizottság testületként jár el. A Felügyelő Bizottság szükség szerint, de legalább évente négy alkalommal ülésezik.
5.5.11. A Felügyelő Bizottság határozatképességéhez legalább 4 tagjának jelenléte szükséges. A Felügyelő Bizottság határozatait a jelenlévő tagjainak egyszerű többségével hozza. Szavazategyenlőség esetén a kérdést ismételten szavazásra kell bocsátani. Ismételt szavazategyenlőség esetén a kérdést el kell napolni.
5.5.12. A Felügyelő Bizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek nincs helye.
5.5.13. A Felügyelő Bizottság tagját e minőségében az Egyesület tagja, Küldöttgyűlése, az Igazgatótanács nem utasíthatja.
5.5.14. A Felügyelő Bizottság ügyrendjét maga állapítja meg.
5.5.15. A Felügyelő Bizottság Elnöke tanácskozási joggal részt vehet az Igazgatótanács ülésein.
6. AZ EGYESÜLET SZAKMAI SZERVEZETE
6.1. Szakmai szervezet:
6.1.1. A szakmai szervezet feladata, hogy az Egyesületet és szerveit segítse az Alapszabály és a Küldöttgyűlés által elfogadott stratégia szerinti célkitűzések és feladatok megvalósításában. Ezek teljesítése érdekében segíti a testületek döntés-előkészítő tevékenységét és végrehajtja a döntéseket, ellátja a szakmai feladatokat.
6.1.2. A szakmai szervezet közvetlen irányítását az Első számú vezető látja el.
6.1.3. Két Küldöttgyűlési időpont között a szakmai szervezet által végzett munkáról az Első számú vezető a Küldöttgyűléseken beszámol.
6.2. Vezérigazgató:
6.2.1. Az Egyesület szakmai vezetését a Vezérigazgató látja el, aki biztosítás szakmai értelemben ügyvezetőnek és egyben az Egyesület, mint biztosító egyesület első számú vezetőjének minősül.
6.2.2. Az Egyesület munkatársai felett a Vezérigazgató gyakorolja a munkáltatói jogkört azzal, hogy a Bit.-ben nevesített vezetők alkalmazásához és felmentéséhez az Igazgatótanács egyetértése és a Felügyelő Bizottság előzetes tájékoztatása szükséges. A vezérigazgató az Egyesület SZMSZ-ében írtak szerint jogosult egyes munkáltatói jogokat az Egyesület más munkavállalóira telepíteni.
6.2.3. Vezérigazgató csak olyan személy lehet, aki megfelel a Bit.-ben az első számú vezetőre előírt feltételeknek.
7. AZ EGYESÜLET INDULÓ VAGYONA
7.1. | Az Egyesület induló vagyona | |
Az Egyesület megalakulásakor rendelkezett – az alakuláskor hatályos – 1995. évi XCVI. törvény 46. § (1) bekezdés a) pontjában, illetve a (2) bekezdés c) pontjában meghatározott alapítói vagyonnal. | ||
8. | A TAGDÍJ ÉS A TAGSÁGI HOZZÁJÁRULÁS KIALAKÍTÁSI ELVEI, BIZTOSÍTÁSI ÁGAZATONKÉNT MEGHATÁROZOTT MÉRTÉKE, FIZETÉSÉNEK MÓDJA | |
8.1. | Az Egyesület bevételei |
8.1.1. tagok tagdíja,
8.1.2. a tagok, mint a művelt biztosítási termékek szerződői által fizetett biztosítási díj,
8.1.3. egyéb források,
8.1.4. pótlólagos befizetés.
8.2. A tagi befizetések:
8.2.1. A tagdíj, amely az Egyesület működési költségeinek a fedezetéül szolgál. A tagdíj mértékét az Egyesület Küldöttgyűlése hagyja jóvá és változását az esedékességét megelőző 30 (harminc) nappal az Igazgatótanács Elnöke teszi közzé, vagy arról a tagokat értesíti.
8.2.2. Az Egyesület által tagjainak nyújtott biztosítási szolgáltatás ellenértéke a biztosítási díj. A biztosítási díj mértékét biztosítástechnikai elvek alapján az Egyesület szakmai vezetése állapítja meg, és az Igazgatótanács hagyja jóvá.
8.2.3. Abban az esetben, ha egyéb források nem lennének elégségesek az Egyesület tárgyévi kötelezettségeinek teljesítésére, úgy az Igazgatótanács – vagy szükséghelyzet esetén, ha ezt az Igazgatótanács a felügyeleti szerv (PSZÁF) felhívására nem teszi meg, úgy a felügyeleti szerv - pótlólagos befizetést írhat elő a tagságnak, vagy a kölcsönös biztosító egyesületre vonatkozó törvényben meghatározott személyek körére. A pótlólagos befizetés mértékét és esedékességét az Egyesület Igazgatótanácsa a tagdíj, a biztosítási díjak valamint a nyújtott szolgáltatások alapján azonos feltételek esetén azonos alapelvek szerint határozza meg. A pótlólagos befizetési kötelezettség alapján az Egyesület tagja által teljesítendő befizetés nem haladhatja meg a tag által a pótlólagos befizetési kötelezettség teljesítése nélkül az Egyesület részére bármilyen jogcímen évente teljesített befizetései 100 százalékát.
8.3. A befizetések módja
8.3.1. A tagdíjat a tag a belépési nyilatkozat aláírása után, a biztosítási szerződés megkötésekor, legkésőbb a második díjfizetési gyakoriság szerinti díjjal együtt köteles az 1.8.1. pontban foglaltak szerinti tárgyidőszakra megfizetni, azután a tárgyidőszakot követő években az Egyesület által küldött díjbekérő levélen megjelölt időpontig tartozik az Egyesületnek megfizetni.
8.3.2. A biztosítási szolgáltatások díját az egyes szerződéseknek megfelelően kell a tagnak megfizetnie.
8.3.3. A tag a befizetéseit csoportos díjbeszedéssel (inkasszóval), vagy a részéről indítványozott banki átutalással vagy készpénz átutalási megbízással (csekk) teljesítheti.
9. AZ EREDMÉNY FELHASZNÁLÁS ELVEIRŐL
9.1. Az Egyesület gazdálkodása
9.1.1. Az Egyesület nonprofit szervezet.
9.1.2. Az Egyesület a vagyonával önállóan gazdálkodik.
9.1.3. Ennek megfelelően az Egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel, a tagok - a tagdíj és a biztosítási díj megfizetésén túl - az Egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.
9.1.4. Az Egyesület jellegéből adódóan nyereséget nem képez, a tárgyévi nyereségének az éves beszámolót elfogadó Küldöttgyűlés döntésének megfelelően, vagyonának növelésére, tartalékképzésre és/vagy szolgáltatások nyújtására használja fel.
9.1.5. Az Egyesület tárgyévi nyereségének az éves beszámolót elfogadó Küldöttgyűlés döntésének megfelelő részét az Egyesület díjcsökkentés formájában visszajuttathatja azon tagjainak, akik az adott évben az Egyesület tagjai voltak és nem okoztak kárt, valamint az eredmény képződésének évét követő évben az Egyesületnél élő biztosítási szerződéssel rendelkeznek.
9.1.6. Az 10.1.5. pontban meghatározott visszajuttatásra nem kerülhet sor, amennyiben az Egyesületnek jogszabályból eredő tőkefeltöltési vagy tartalékfeltöltési kötelezettsége van.
10. AZ EGYESÜLET MEGSZŰNÉSE
10.1. Az Egyesület megszűnése
Az Egyesület megszűnik:
10.1.1. feloszlását, más egyesülettel való egyesülését kimondó Küldöttgyűlési határozattal, illetőleg biztosító részvénytársasággá való átalakulással,
10.1.2. feloszlatással, illetőleg megszűnésének megállapításával,
10.2. Jogutód nélküli megszűnés vagy megszüntetés esetén az egyesületi vagyon felhasználása
10.2.1. Az Egyesület megszűnése, megszüntetése esetén a kötelezettségek teljesítésének elsődleges módja az állomány átruházása.
10.2.2. Az Egyesület megszűnése, megszüntetése esetén a biztosítási szerződésből eredő követeléseket elsősorban a képződött tartalékokból, majd az Egyesület egyéb vagyonából kell kielégíteni.
10.2.3. A kölcsönös biztosító egyesület jogutód nélküli megszűnésére vonatkozó jogszabályi rendelkezésekben meghatározott követelések kielégítése után fennmaradó egyesületi vagyont az Egyesület megszűnéskori tagjai között, a Küldöttgyűlés külön döntésének megfelelően kell felosztani.
11. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
11.1. Hatályosulás
11.1.1. Az Egyesület működését a Fővárosi Bíróságon történő nyilvántartásba vételét követően kezdte meg.
11.1.2. Ezen módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabályt az Egyesület Küldöttgyűlése 2014. szeptember. 12. napján Küldöttgyűlési határozatával jóváhagyta.
11.1.3. Az Alapszabály rendelkezései a jóváhagyás napjától lépnek hatályba.
11.1.4. Az Alapszabály küldöttválasztás és a Küldöttgyűlés lebonyolítására vonatkozó rendelkezései végrehajtásához szükséges technikai, vagy eljárási részletszabályokat az Igazgatótanács jogosult meghatározni.
11.2. Felügyelet
11.2.1. Az Egyesület szakmai felügyeletét a Bit. és a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX törvény alapján a felügyeleti jogkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank látja el.
11.2.2. Az Egyesületre, annak törvényességi felügyeletére, valamint az Igazgatótanács és a Küldöttgyűlés határozataival kapcsolatos jogorvoslatra a Polgári Törvénykönyv, továbbá az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV törvény rendelkezései alkalmazandók a Bit. rendelkezéseiben foglalt eltérésekkel.
11.2.3. Az Alapszabályban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV törvény, illetve a Bit. rendelkezéseit kell alkalmazni.
KÖBE Alapszabály 1.sz.melléklet
Alapítók:
Berkó Károly 1093 Budapest, Lónyai u. 34.
Botár Emil 2000 Szentendre, Kisforrás u. 19.
Dittel Gábor 1997 Budapest, Illatos u. 9.
Döme János 7636 Pécs, Fagyöngy u. 42.
Dunaújvárosi Ipartestület 2401 Dunaújváros, Piac tér 2.
EURO Bt. 7100 Szekszárd, Mérleg 4.
Fehérvár taxi 8000 Székesfehérvár, Berzsenyi u. 13.
FUVOSZ 1139 Budapest, Forgách u. 9/A
Főtaxi Rt. 1087 Budapest. Kerepesi u. 15.
Fülöp Ilona 2428 Kisapostag, Petőfi u. 48.
Győri Ipartestület 9021 Győr, Arany J. u. 31. Hódmezővásárhelyi Ipartestület 6800 Hódmezővásárhely, Zrínyi u. 7. Jeager Lászlóné 1064 Budapest, Izabella u. 63.
J.-N.-SZ. M.KKSZSZ 5000 Szolnok, Szapáry u. 19.
Juhász József 5000 Szolnok, Botár Imre. u. 2.
Kassai Róbert 1125 Budapest, Istenhegyi u. 82.
Kellner Ferenc 1104 Budapest. Csombor u. 2/B
Kiskunhalasi Ipartestület 6400 Kiskunhalas, Szatmári S. u. 5.
Kiss Sándor 4000 Nyíregyháza Dózsa Gy. u. 9.
Kökény Mihály 1125 Budapest, Tusnádi u. 38/B
Lévai József 6800 Hódmezővásárhely, Damjanich u. 73.
Meixner György 8000 Székesfehérvár, Virágh B. u. 9.
Makói Ipartestület 6900 Makó, József A. u. 3.
Nagy Sándor 6900 Makó, Mátyás újsor 27.
OVIT Rt. 1601 Budapest, Körvasút sor 105.
Pápai Ipartestület 8500 Pápa, Széchenyi u. 4.
Peredi Péter 1131 Budapest, Babér u. 25.
Pécsi Szállítók Ipartestülete 7623 Pécs, Rákóczi u. 24-26.
Ragályi István 1114 Budapest, Bartók B. u. 15.
Samu József 5600 Békéscsaba, Szabó P. tér 1.
Sárdi Lajos 7400 Kaposvár, 48-as Ifjúsági u. 13.
Special Transport 1041 Budapest, Szigeti J. u. 27.
Szakács Tibor 1031 Budapest, Pákász u. 7.
Szalay Aladár 8500 Pápa, Széchenyi u. 4. Szállítók Ipartestülete (Nyíregyháza) 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9. Szekeres Ferenc 9400 Sopron, Táncsics M. u. 40.
Székely András 1031 Budapest, Kazal u. 127.
Takács László 2370 Dabas, Batthyány J. u. 1.
Toman Kft. 1701 Budapest, Pf.: 7.
Tóth Sándor 2344 Dömsöd, Széchenyi u. 24.
Trans-port Kft 9023 Győr, Csaba u. 21.
Vígh Csaba 1192 Budapest, Ady u. 9.
Vörös László 2120 Dunakeszi, Szilágyi u. 58.
Werner Jenő 7100 Szekszárd, Csalogány u. 4.
Zilahi Sándor 5000 Szolnok, Százados u. 2.