A megbízás Tartalma mintaszakaszok

A megbízás Tartalma. Jelen szerződés keretében a Felek a befektetési tanácsadás fogalmának meghatározásában a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény [továbbiakban: Bszt.] szerinti definíciót tekintik irányadónak. A befektetési tanácsadás ezek szerint pénzügyi eszközre vonatkozó ügylethez kapcsolódó, személyre szóló ajánlás nyújtása, ide nem értve a nyilvánosság számára közölt tény, adat, körülmény, tanulmány, riport, elemzés és hirdetés közzétételét, továbbá az SPB által az Ügyfél részére adott, Bszt. szerinti előzetes és utólagos tájékoztatást. Jelen szerződés alapján az Ügyfél arra ad megbízást az SPB részére, hogy az Ügyfél vagyonával kapcsolatos befektetési döntésekben az Ügyfél részére ellenérték fejében szakmai tanácsot adjon. SPB a megbízást a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel elfogadja. Az SPB által nyújtott befektetési tanácsadás alapján a konkrét befektetési döntést kizárólag az Ügyfél hozza meg önállóan, saját belátása szerint és saját kockázatára. A befektetési döntés kockázatainak viselésére az Ügyfél köteles, azt az SPB-re át nem háríthatja. Az SPB köteles a befektetési tanácsadás során szakértőtől elvárható gondossággal eljárni azzal, hogy jelen szerződés eredménykötelmet nem keletkeztet, így az SPB nem vállal felelősséget az általa nyújtott befektetési tanácsadás eredményességéért, a befektetés hozamáért, értékéért, veszteségéért, valamint az azzal kapcsolatosan felmerült károkért vagy meghiúsult várakozásokért. Az SPB felelőssége kizárólag arra terjed ki, hogy az általa adott befektetési tanács a jogszabályoknak megfelelő és szakszerű, továbbá az Ügyfél számára alkalmas volt. Az SPB a befektetési tanácsadás Ügyfél számára való alkalmasságáról tartós adathordozón – alkalmassági nyilatkozat formájában – tesz nyilatkozatot az Üzletszabályzatban foglalt rendelkezések szerint. A Felek megállapodnak, hogy az SPB befektetési tanácsadási tevékenységet végezhet minden az SPB és az Ügyfél között fennálló szerződésre vonatkozóan, kivéve, ha a Felek ettől kifejezetten eltérően állapodnak meg.
A megbízás Tartalma. Jelen szerződés keretében a Felek a Befektetési tanácsadás fogalmának meghatározásában a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény [továbbiakban: Bszt.] szerinti definíciót tekintik irányadónak. A befektetési tanácsadás ezek szerint pénzügyi eszközre vonatkozó ügylethez kapcsolódó, személyre szóló ajánlás nyújtása, ide nem értve a nyilvánosság számára közölt tény, adat, körülmény, tanulmány, riport, elemzés és hirdetés közzétételét, továbbá a Megbízott által a Megbízó részére adott, Bszt. szerinti előzetes és utólagos tájékoztatás. Jelen szerződés alapján a Megbízó arra ad megbízást a Megbízott részére, hogy a Megbízó vagyonával kapcsolatos befektetési döntésekben a Megbízó részére ellenérték fejében szakmai tanácsot adjon. A Megbízott által nyújtott befektetési tanácsadás alapján a konkrét befektetési döntést kizárólag a Megbízó hozza meg. A Megbízott köteles a befektetési tanácsadás során szakértőtől elvárható gondossággal eljárni azzal, hogy jelen szerződés eredménykötelmet nem keletkeztet, így Megbízott nem vállal felelősséget az általa nyújtott befektetési tanácsadás eredményességéért, a befektetés hozamáért, értékéért, veszteségéért, valamint az azzal kapcsolatosan felmerült károkért vagy meghiúsult várakozásokért. A Megbízott felelőssége kizárólag arra terjed ki, hogy az általa adott befektetési tanács a jogszabályoknak megfelelő és szakszerű , továbbá a Megbízó számára alkalmas volt. A Megbízott a befektetési tanácsadás Megbízó számára való alkalmasságáról tartós adathordozón – alkalmassági nyilatkozat formájában – tesz nyilatkozatot az Üzletszabályzatban foglalt rendelkezések szerint..
A megbízás Tartalma. A megbízás tartalmának egyértelműnek kell lenni. A megbízásnak minden, a teljesítéséhez szükséges adatot tartalmaznia kell. Módosítás, visszaigazolás vagy megismétlés esetén, ezt a tényt külön fel kell tüntetni. Az írásbeli megbízást cégszerűen vagy a Banknál képviseletre bejelentett személy(ek) által kell aláírni. Felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy Ügyfél viseli annak kockázatát, ha az általa adott megbízás nem egyértelmű és/vagy hiányos. Bank kérésére Ügyfél köteles meghatározott megbízásokat (pl. akkreditívnyitás, kezesség/ garancianyújtás) írásban, adott esetben Bank által előírt formanyomtatványon benyújtani. Ügyfélnek a megbízás adásakor Bank figyelmét külön fel kell hívnia arra, ha a megbízást egy meghatározott időpontban, vagy az általános bankgyakorlattól eltérően (pl. soron kívül) kell teljesíteni.
A megbízás Tartalma. Megbízott felülvizsgálja a Megbízó tulajdonában álló informatikai rendszereket. Tanácsadást nyújt a hardver, szoftver és egyéb információtechnológia területén, melynek célja a Budapest XIV. kerület Zugló Önkormányzata tulajdonában lévő ingatlanok (különösen: intézmények) biztonságtechnikai rendszereinek integrált szemléletű fejlesztése.