A számla megküldése (1) A (2) bekezdésben írt kivételekkel a Szolgáltató számlázási időszaka a naptári hónap első nap 0:00 órájától az utolsó nap 24:00 órájáig tart (tárgyhónap) azzal, hogy a tárgyhónapban kezdeményezett, de a következő hónapban befejezett hívás esetén a hívás tárgyhónapra eső része is következő hónapi használatnak számít, a díjazási időszaknak megfelelő elszámolással. (2) A Szolgáltató az esedékes díjakról a számlázási időszakot követő hónap 15. napjáig számlát állít ki az Előfizetőnek. A Szolgáltató a számlát havonta egyszer állítja ki, és küldi meg az Előfizető részére, fenntartja azonban a jogot arra, hogy amennyiben a számlázandó - pozitív előjelű - tételek összege nem éri el a bruttó 1016,- Ft-ot, akkor legfeljebb háromhavonta küldje meg a számlát az Előfizetőnek. A számla kiállításának dátuma ez esetben az a nap, amely napon a számlában szereplő pozitív előjelű tételek összege a bruttó 1016,- forintot elérte vagy meghaladta. Amennyiben ez az előző számlazárás napjától számított három hónapon belül nem következik be, úgy a számlát a Szolgáltató – annak végösszegétől függetlenül – az előző számlazárástól számított harmadik hónap elteltét követően küldi meg az Előfizetőnek (tárgyidőszak). (3) Ha az Előfizető a számlát a tárgyhó 25-ig nem kapja meg, úgy ezt a Szolgáltató Ügyfélszolgálatának köteles bejelenteni és számlamásolatot igényelni. Azon számlák esetében, melyeket rendszeresen hó 15. napja után állít ki a Szolgáltató, az Előfizető a következő hó 8. napjáig köteles jelezni a Szolgáltató részére, ha nem kapta kézhez a számlát. A Szolgáltatónak értesítenie kell az Előfizetőt, ha a számla kiállítására rendszeresen hó 15. napja után kerül sor. Továbbá olyan esetben, ha a tárgyidőszakot tartalmazó számla a megállapított minimum összeghatárt (bruttó 1016,- Ft-ot) nem éri el és emiatt a számlát a Szolgáltató egy későbbi időpontban készíti el, úgy az Előfizető köteles bejelenteni a számla hiányát, amennyiben az előző számla kiállítását követő 100. napig nem kapja azt kézhez. Az ezen okokból kiállított számlamásolat díjtalan. Ha bármelyik határnap munkaszüneti napra esik, a fizetés határnapja a következő munkanap. Amennyiben a tárgyhónapban (tárgyidőszakban) a számlafizetés megtörtént akként, hogy az Előfizető által befizetett összeg a Szolgáltató bankszámláján jóváírásra került, úgy a Szolgáltató a tárgyhavi (tárgyidőszaki) számlában az Előfizető által befizetett összeget a számlában jóváírja. (4) A Szolgáltató a tárgyhóban (tárgyidőszakban) fel nem számított vagy tévedésből be nem szedett díjat és szerelési költséget az esedékesség napjától számított egy éven belül számlázhatja. (5) Elektronikus számla szolgáltatás igénybe vétele esetén a számla megküldése a számla xxx.xxxxxx.xx (Díjnet Zrt.) weboldalán történő bemutatását és az erről – az Előfizető által megadott – elektronikus levélcímre küldött értesítő elektronikus levél elküldését jelenti. (6) A Szolgáltató az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 58. §-a szerint a folyamatosan igénybe vett, időszaki elszámolású szolgáltatások díjait tartalmazó számla teljesítési idejének meghatározásakor a számlán szereplő előfizetési és forgalmi díjak által érintett teljes időszakot, előfizetési díj hiányában pedig a forgalmi díj által érintett teljes időszakot veszi figyelembe.
A megállapodás célja 1. A Megállapodást Szerződő Felek a … hrsz.-ú ingatlanra/ingatlanokra tervezett … során az érintett vezeték kiváltása/ megfelelő védelem kialakítása és az Üzemeltetőt ebből következően jogszerűen ért károk megtérítése (kártalanítása) érdekében kötik. 2. A Szerződő Xxxxx megállapodnak abban, hogy az Üzemeltető részére a Kártalanító kártalanítást nyújt a fenti jogszerű kár megtérítése érdekében. Üzemeltető megbízásából a vezetékkiváltással/megfelelő védelem kialakításával kapcsolatos valamennyi feladatot a Kártalanító, illetve az általa megbízott vonatkozó jogszabályok szerinti szakmai képesítéssel rendelkező (al)vállalkozó (a továbbiakban: (al)Vállalkozó vagy Szakkivitelező) végzi el. 3. Szerződő Felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy kölcsönösen együttműködnek a beruházói, építtetői, kártalanítói, tulajdonosi és az üzemeltetői érdekek összehangolása érdekében a … által érintett, az Üzemeltető tulajdonában és üzemeltetésében lévő gázszállító vezetéket és/vagy tartozékát érintő munkálatok előkészítése és kivitelezése során. Ezzel kívánják biztosítani a gázszállító vezetéket és/vagy tartozékát érintő munkálatok szakszerű és biztonságos, valamint a … szükséges határidőben történő elvégzését.
A szerződés megszűnésének esetei A kiegészítő biztosítási szerződés megszűnik: – a főbiztosítás megszűnésével egyidejűleg; – ha a főbiztosítás díjmentessé válik díjmentessé válás napján; – a biztosított halála esetén a biztosított halála napján; – annak a biztosítási évnek a végén, amelynek során a biztosított a 75. élet- évét betölti; – a Baleset- és Egészségbiztosítási Általános Feltételek a 2.§ (9)-(10) pontok- ban foglalt szerződő általi felmondása esetén; – a Baleset- és Egészségbiztosítási Általános Feltételek a 2.§ (11) pontban foglalt szerződő általi felmondása esetén; – a Baleset- és Egészségbiztosítási Általános Feltételek 4.§ (2) pontban fel- tüntetett esetben; – a díjfizetés elmulasztása esetén a biztosító által küldött írásbeli felszólítás- ban megállapított 30 napos határidő eredménytelen elteltével az esedé- kességre visszamenő hatállyal.
Az Előfizetői Szerződés megszűnésének esetei Határozott idejű szerződés esetén a szerződésben meghatározott idő elteltével;
A Szolgáltató (1) A jelen ÁSZF tekintetében Szolgáltató az INVITEL Távközlési Zrt., amelynek adatait a jelen ÁSZF 1. fejezete tartalmazza. (2) A Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatot üzemeltető és elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatásokat nyújtó gazdasági társaság.
A szerződés módosítása, megszűnése 1. Felek tudomással bírnak arról, hogy jelen szerződésnek módosítására kizárólag felek közös megegyezésével, írásban a Kbt. 141. §-ában foglaltak szerint van mód. Nem minősül szerződésmódosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban, így különösen a székhelyében, képviselőiben, számlavezető bankjában, bankszámlaszámában bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró szervezet és a kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Nem minősül szerződésmódosításnak a vagyonértékek, mennyiségek műszaki specifikációban rögzített mértéke szerinti, tűréshatáron belüli változása sem, amennyiben a biztosítandó tevékenység, a biztosítandó vagyontárgyak (jelleg, funkció) és a kockázati körülmények változatlanok. Fentiek megvalósulása esetén a Biztosító a biztosítási oltalmat a biztosítási szerződésben rögzített díjtételekkel kalkulált biztosítási díj ellenében nyújtja. Az említett változásokról az érintett fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban, a Műszaki Specifikációban rögzítettek szerint, vagy ha érintett változás a Műszaki Specifikációban nem szerepel, akkor a változás bekövetkezését követő 10 munkanapos határidővel köteles értesíteni. 2. A szerződő Xxxxx a biztosítási évforduló előtt legkésőbb 6 hónappal a szerződést felmondhatják a biztosítási évfordulóra. 3. A Kbt. 143. § (1) bekezdése alapján a Szerződő jelen szerződést felmondhatja, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - a szerződéstől elállhat, ha: a) feltétlenül szükséges a szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a Kbt. 141. § alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni; b) a Biztosító nem biztosítja a Kbt. 138. §-ban foglaltak betartását, vagy a Biztosító személyében érvényesen olyan jogutódlás következett be, amely nem felel meg a Kbt. 139. §-ban foglaltaknak; vagy c) az EUMSZ 258. cikke alapján a közbeszerzés szabályainak megszegése miatt kötelezettségszegési eljárás indult vagy az Európai Unió Bírósága az EUMSZ 258. cikke alapján indított eljárásban kimondta, hogy az Európai Unió jogából eredő valamely kötelezettség tekintetében kötelezettségszegés történt, és a bíróság által megállapított jogsértés miatt a szerződés nem semmis. 4. A Kbt. 143. § (2) bekezdése alapján a Szerződő/Biztosított(ak) köteles a jelen szerződést felmondani, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - attól elállni, ha a szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy a Biztosító tekintetében a közbeszerzési eljárás során kizáró ok állt fenn, és ezért ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásból. 5. Szerződő/Biztosított(ak) a Kbt. 143. § (3) bekezdése alapján jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon – ha a) Biztosítóban közvetetten vagy közvetlenül 25 %-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott valamely feltétel; b) Biztosítóban közvetetten vagy közvetlenül 25 %-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott valamely feltétel. 6. Szerződő/Biztosított a Biztosító súlyos szerződésszegése esetén jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, vagy attól elállni. A Biztosító súlyos szerződésszegésének minősül különösen, de nem kizárólagosan, ha: a) a teljesítést jogos ok nélkül megtagadja vagy megszakítja, vagy a teljesítés egyéb, a felelősségi körébe tartozó okból elmarad, illetve együttműködési kötelezettségét a Szerződő/Biztosított írásbeli felszólítása ellenére sem teljesíti,
A szerződés megszűnése, megszüntetése 1. A bérleti szerződés az alábbi esetekben szűnik meg: • a IV.1. pont szerint a szerződés lejártakor, • határozatlan idejű szerződés esetén 1 hónappal a szerződés Bérlő vagy Xxxxxxxx által írásban történt felmondását követően; • közös megegyezéssel a jelen fejezetben foglaltak szerint; • súlyos szerződésszegés esetén azonnali hatályú bontással a jelen fejezetben foglaltak szerint; • a II.1-2. pontokban meghatározottak szerint, • gazdasági vagy műszaki totálkár esetén a biztosítói teljes kárkifizetést és a roncs eladását, lopási esemény esetén abiztosítói teljes kárkifizetést követően; • a jelen ÁSZF-ben meghatározott egyéb esetekben. 2. Szerződő Xxxxx a bérleti szerződést írásban, közös megegyezéssel is megszüntethetik. 3. Bármelyik Szerződő Fél a bérleti szerződést a másik Fél súlyos szerződésszegése esetén jogosult azonnali hatállyal felmondani. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy amennyiben a Bérlő és a Bérbeadó között egyidejűleg több, bérleti szerződés is hatályban van, úgy Bérbeadó jogosult a Bérlő bármelyik bérleti szerződéssel összefüggésben tanúsított súlyosan szerződésszegő magatartására hivatkozással valamennyi hatályos bérleti szerződés vonatkozásában az azonnali hatályú felmondás jogát, továbbá az azonnali hatályú felmondás jogkövetkezményeit gyakorolni. Azesetleges viták elkerülése végett Felek megállapítják, hogy bármely bérleti szerződés tekintetében beálló súlyos szerződésszegés valamennyi további szerződés vonatkozásában súlyos szerződésszegésnek minősül. 4. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, de nem kizárólagosan, ha a Bérlő • a bérleti szerződésből fakadó valamely fizetési kötelezettségével késedelembe esik és a Bérbeadó által megküldött írásbeli fizetési felszólításban megállapított 8 (nyolc) naptári napos póthatáridő eredménytelenül telik el; • a bérleti szerződésben rögzített tájékoztatási és értesítési kötelezettségének nem tesz eleget; • nem teszi lehetővé, hogy Bérbeadó gyakorolja az VI.12. pontban meghatározott ellenőrzési jogát; • a gépjármű használatát a bérleti szerződés alapján arra nem jogosult személy részére engedi át; • nem tartja be a gépjármű biztosítására vonatkozó feltételeket; • a gépjármű karbantartásáról, állagmegóvásáról nem gondoskodik megfelelően, illetve nem rendeltetésszerűen használja a gépjárművet (ideértve azt az esetet, amikor az előírt műszaki szemle lefolytatását az VI.12. pontban foglaltak szerint nem teszi lehetővé, továbbá, ha megszegi az VI.13-15. pontokban foglaltakat); • a gépjárművet átalakítja, annak műszaki paramétereit megváltoztatja, vagy egyéb olyan módosítást végez, amely meghaladja a szokásos használat körét; • a gépjárműbe szerelt műholdkövető rendszert megrongálja és/vagy eltávolítja; • vagyoni, gazdálkodási, jogi helyzetében olyan mértékű változás következik be, amely a bérleti szerződés teljesítését veszélyezteti (pl. csődeljárás vagy felszámolási eljárás kezdeményezése az arra jogosult részéről); • a Bérbeadóval kötött más szerződését jelentősen megszegi, ellene büntetőeljárás indul, vagy a bérleti szerződés megkötésével kapcsolatosan bűncselekmény alapos gyanúja merül fel; • korlátozottan cselekvőképessé vagy cselekvőképtelenné válik, ismeretlen helyre, vagy külföldre távozik; • olyan felróható magatartást tanúsít, amely veszélyezteti a bérleti szerződés teljesítését vagy Bérbeadó jogait, ideértve a Bérlő valóságnak nem megfelelő adatszolgáltatását. Ebben a körben az is annak minősül, ha a Bérlő nem küldi meg a kilométeróra adatokat, vagy kiderül, hogy a küldött kilométeróra adatok eltérnek a tényleges kilométeróra adatoktól. • egyéb, jelen ÁSZF-ben foglalt esetek. Bérbeadó jogosult a Bérlő szerződésszegése esetén – kárenyhítési kötelezettsége körében eljárva, saját megítélése szerinti esetekben, előzetes figyelmeztetést követően – a műholdkövető rendszer segítségével – amennyiben ilyen a gépjárműben van – a gépjárművet mozgásképtelenné tenni és azt birtokába visszavenni. Az előre nem látható súlyos szerződésszegés és súlyos bérlői mulasztások esetében, így pl. amennyiben a Bérlő fizetési felszólítás ellenére 1 havi bérleti díjfizetési kötelezettségét elmulasztotta, Bérbeadó jogosult a gépjárművet külön ezen következményre való előzetes figyelmeztetés nélkül is mozgásképtelenné tenni és mindaddig mozgásképtelen állapotban tartani, amíg a bérleti díj tartozás megfizetésre nem kerül. A mozgásképtelenség időtartamára a Bérbeadót a szerződésben rögzített havi bérleti díj megilleti, feltéve, hogy a mozgásképtelenné tétel a Bérlőnek felróható okból történt. A mozgásképtelenné tétellel kapcsolatban felmerülő valamennyi költség (pl.: szállítási költség, bírság, kár stb.) a Bérlőt terheli. Amennyiben a gépjármű mozgásképtelenné tételének oka a bérlői oldalon megszűnik, úgy Bérbeadó köteles a gépjármű mozgásképtelenségét a megszűnéstől számított 24 (huszonnégy) órán belül megszüntetni. A Bérbeadó hasonlóan köteles eljárni abban az esetben, ha úgy dönt, hogy a gépjármű mozgásképtelenségét megszünteti. A gépjármű mozgásképtelenségének megszüntetéséért, a mindenkor hatályos díjtáblázat szerinti visszakapcsolási díjat Bérlő köteles megfizetni. Amennyiben a mozgásképtelenség időtartama alatt azonnali hatályú felmondásra is sor kerül, úgy a bérletidíj tartozás megfizetését követően sem kerül sor a gépjármű mozgásképtelenségének a megszüntetésére. Ez esetben a Bérlő köteles a Bérbeadó képviselőjének a gépjármű elvitelét lehetővé tenni vagy köteles a gépjármű Bérbeadó által megjelölt telephelyre történő szállításáról gondoskodni saját költségén. A Bérbeadó ugyanakkor jogosult ettől függetlenül, amennyiben fizikai lehetősége van rá, a gépjárművet bármely nyilvános helyről, parkolóházból Bérlő költségén elszállítani, elhozni. Ebben az esetben a szállítás, elhozatal költsége, valamint az esetleges parkolással kapcsolatosan felmerülő költségek mind Bérlőt terhelik és Bérbeadó jogosult azokat Bérlővel szemben érvényesíteni. Ha Bérbeadó részéről rendkívüli felmondásra kerülne sor és a Bérlő a gépjárművet nem szolgáltatja vissza, úgy a Bérlő köteles a visszaszolgáltatás elmulasztása miatt Xxxxxxxxxxx napi kötbért fizetni, amelynek mértékét az ÁSZF díjszabályzata tartalmazza. A fenti esetekben Bérbeadó jogosult 2 havi díjnak megfelelő szerződésbontási díjat felszámítani a Bérlő terhére,kivéve amennyiben a szerződés határozott időtartamú és a lejáratig hátralévő idő az 1 évet meghaladja. Ebben az esetben a 7. pontban foglaltak az irányadóak. 5. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, de nem kizárólagosan, ha a Bérbeadó • a bérleti szerződés szerint a Bérleti díj megfizetése ellenében vállalt szolgáltatások nyújtásának valamelyikét szándékosan három (3) alkalomnál többször elmulasztja, a Bérlő ezirányú írásos kérése ellenére; • nem biztosítja a gépjármű zavartalan használatához szükséges és kizárólag a tulajdonos által beszerezhető okmányokat és engedélyeket; • vagyoni, gazdálkodási, jogi helyzetében olyan mértékű változás következik be, amely a bérleti szerződés teljesítését veszélyezteti (pl. csődeljárás vagy felszámolási eljárás kezdeményezése az arra jogosult részéről). Bérbeadó súlyos szerződésszegése esetén a Bérlő által befizetett óvadék teljes egészébenvisszajár, kivéve, ha a Bérlőnek tartozása áll fenn a Bérbeadó felé, mely esetben a tartozás összege az óvadékból levonásra kerül és csak a maradványösszeg kerül visszafizetésre a Bérlőnek. 6. A bérleti szerződés azonnali hatályú felmondásáról az érintett Fél köteles a másik felet írásban értesíti, melynek elsődleges formája elektronikus levél (email), Amennyiben az elsődleges forma nem alkalmazható, úgy annak formája tértivevényes küldemény vagy személyes kézbesítés. A bérleti szerződés akkor szűnik meg, mikor az azonnali hatályú felmondás kézbesítettnek tekintendő. 7. Határozott idejű bérleti szerződést Bérlő jogosult írásban, 30 napos felmondási idővel, az alábbi szerződésbontási díj egyidejű megfizetése mellett felmondani: - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő kevesebb, mint 6 hónap, úgy 1 havi bérleti díj; - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő 6 hónapnál több, de 12 hónapnál kevesebb, úgy 2 havi bérleti díj; - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő 12 hónapnál több, de 24 hónapnál kevesebb, úgy 4 havi bérleti díj; - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő 24 hónapnál több, de 36 hónapnál kevesebb, úgy 5 havi bérleti díj; - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő 36 hónapnál több, úgy 6 havi bérleti díj. Határozott idejű szerződés fentiek szerinti felmondása esetén a Bérlő nem jogosult az Első Bérleti Díjból még be nem számított rész összegére, valamint az óvadék teljes összegére sem. 8. Felek rögzítik, hogy totálkár vagy lopáskár esetén a Bérlő havi bérleti díj fizetési kötelezettsége a biztosítóval történő elszámolás napjáig áll fenn. 9. A bérleti szerződés a IX.1-4. pontokban rögzített valamely módon történő megszűnése esetén, Bérlő köteles a gépjárművet Bérbeadó részére haladéktalanul visszaszolgáltatni a Bérbeadó által meghatározott helyen és időpontban, a bérleti szerződés szerinti felszereltséggel és tartozékaival együtt, a normál elhasználódást figyelembe véve a Bérlő által történő átvételkori állapotnak (gumiabroncs, felni) megfelelően. Felek rögzítik, hogy amennyiben a Bérlő a Bérbeadó által meghatározott időpontban és helyen, de legkésőbb a szerződés megszűnését követő három (3) napon belül alapos ok nélkül az általa használt gépjárművet a Bérbeadónak nem szolgáltatja vissza, a Bérbeadó jogosult választása szerint a műholdkövető rendszer segítségével a gépjárművet mozgásképtelenné tenni és azt birtokba venni, illetve a magyar jogszabályok szerint biztosított intézkedéseket megtenni az illetékes hatóságok felé (rendőrség, bíróság stb.) a gépjármű birtokának visszaszerzése érdekében, ideértve a gépjármű forgalomból történő kivonatását is. A visszavett gépjárművet Bérbeadó jogosult a Bérlő hozzájárulása nélkül, harmadik személy részére újra bérbe adni, vagy más módon hasznosítani. Bérbeadót a Szerződés megszűnésének időpontjától kezdődően – függetlenül a birtokba vétel időpontjától és helyétől - a Bérlő által a gépjárműben hagyott tárgyakért semmilyen felelősség nem terheli.
A minőségi mutató meghatározása Az Előfizetői Szerződés létrejöttétől számított időtartam, amelyen belül a Szolgáltató hozzáférést biztosít az Előfizető által igényelt szolgáltatáshoz. A megadott érték a szolgáltatáshoz létesített új hozzáférések 80 %-a esetén teljesített határidő, naptári napban számolva. A mutató kalkulációjánál számításba NEM vett esetek: visszavont megrendelések, azok az esetek, amikor a Szolgáltató és az Előfizető közötti szolgáltatási szerződés az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaktól eltérő megállapodás alapján jön létre. A Szolgáltató által vállalt célérték: 72 óra.
A megállapodás tárgya Az Egyetem jelen megállapodás aláírásával tudomásul veszi, hogy a dolgozatban szereplő, a dolgozattal összefüggésben a Társaságtól származó személyes, informatikai, üzleti, műszaki és egyéb információ (a továbbiakban együttesen: Információ) bizalmas természetű és a Társaság tulajdonát képezi. Felek jelen megállapodás aláírásával tudomásul veszik és kijelentik, hogy az elkészült dolgozat és mellékletei jelen titoktartási megállapodás hatálya alá tartoznak.
A kötbér meghatározása, mértéke és módjai 7.5.1. A Szolgáltató által fizetendő kötbér esetei meghatározását és megfizetése módját a 6.2.5.- 6.2.6. pontja tartalmazza. 7.5.2. Az Előfizetőt az Eht. és az előfizetői szerződésekre vonatkozó NMHH elnöki rendelet alapján megillető kötbér mértéke az alábbi: 7.5.2.1. A 2.3.1. pontban meghatározott, illetve a Szolgáltató által a 2.1.1.2.9. b) pontja szerint vállalt határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató által fizetendő kötbér összege minden késedelmes nap után a bekapcsolási díj egy tizenötöd része, bekapcsolási díj hiányában az előfizetői szerződés alapján az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban fizetendő havi előfizetési díj, illetve az előre fizetett szolgáltatások esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének nyolcszorosa. 7.5.2.2. Amennyiben az előfizetői szerződésben foglalt határidő teljesítésére a Szolgáltató műszaki okból nem képes, és ezért az előfizetői szerződést rendes felmondással megszünteti, a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a szerződés megszűnéséig fizetendő kötbér összege a szolgáltatásnyújtás késedelme miatti 7.5.2.1. pont szerinti kötbér fele. 7.5.2.3. Amennyiben a Szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az átírás díjának egytizede. 7.5.2.4. Az áthelyezési igénybejelentés Szolgáltató általi elfogadása esetén a meghatározott határidők be nem tartása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az áthelyezés díjának egyharmada. 7.5.2.5. A hibás teljesítéssel kapcsolatban a 6.1.1.3. pont szerinti értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén az értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig az alábbi vetítési alap kétszerese. A hibás teljesítéssel kapcsolatban a hiba kijavítására nyitva álló 6.1.1.4. pont szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén a határidő eredménytelen elteltétől a hiba elhárításáig terjedő időszakra az alábbi vetítési alap - négyszerese, ha a hiba következtében az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató által vállalt minőséghez képest alacsonyabb minőségben képes csak igénybe venni, - nyolcszorosa, ha a hiba következtében az előfizetői szolgáltatást nem lehet igénybe venni. A kötbér meghatározásához szükséges vetítési alap a) a hiba bejelentését megelőző hat hónapra az előfizető által az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (előre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg, b) hat hónapnál rövidebb időtartamú előfizetői jogviszony esetén annak teljes időtartama alatt, az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (előre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg, c) ha a hiba bejelentését megelőzően az előfizető az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban díjat még nem fizetett, akkor a havi előfizetési díj alapján egy napra vetített összeg. 7.5.2.6. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a kötbér mértéke minden megkezdett késedelmes nap után a visszakapcsolási díj egyharmada. Amennyiben a Szolgáltató visszakapcsolási díjat nem számít fel, a kötbér mértéke az előfizetői szerződés alapján az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban fizetendő havi előfizetési díj, illetve előre fizetett szolgáltatás esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének négyszerese.