A munka megkezdése mintaszakaszok

A munka megkezdése. Az első bekezdés törlendő és az alábbival helyettesítendő:
A munka megkezdése. 6.1. A munkaterület átadás-átvétele és a munka megkezdésének időpontja: a szerződés aláírását követő 15 napon belül. A Megrendelő a munkaterületet Vállalkozó részére a szerződés teljesítéséhez alkalmas állapotban köteles átadni, melynek megtörténtét Felek jegyzőkönyvben kötelesek rögzíteni. 6.2. A Megrendelő a munkát a Vállalkozó szükségtelen zavarása nélkül bármikor ellenőrizheti. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó nem mentesül a felelősség alól, ha Megrendelő az ellenőrzést elmulasztotta vagy nem megfelelően végezte el. A Vállalkozó az elfedésre kerülő részekről az eltakarás előtt legalább 5 munkanappal értesíti a Megrendelőt, ill. Megrendelő képviselőjét az építési naplón keresztül és telefonon. Ha Megrendelő, ill. Megrendelő képviselője az eltakarásról időben nem kapott értesítést, a feltárás miatt felmerült költséget a Vállalkozónak kell állnia, valamint ő felel az ezzel esetlegesen keletkezett késedelem miatt is. A Vállalkozó nem mentesül a felelősség alól azon a címen, hogy a Megrendelő az ellenőrzést elmulasztotta, vagy nem megfelelően végezte. 6.3. A Megrendelőnek joga van a kivitelezés ellenőrzése érdekében szükség esetén megbeszélést kitűzni, amelyen a Vállalkozó köteles részt venni. A megbeszélés eredményeiről emlékeztetőt kell felvenni, melyet Xxxxx képviselői ellenjegyeznek. Az emlékeztetőben meghatározottak – amennyiben azok nem ellentétesek jelen szerződés előírásaival és a közbeszerzési eljárás alapján rögzítettekkel és a hatályos jogszabályokkal – kötelezőek a Vállalkozó számára.
A munka megkezdése. 6.1 Az építési napló megnyitása, a munkaterület átadás-átvétele és a munka megkezdésének időpontja: a szerződéskötést követő tíz (10) munkanapon belül. Megrendelő a munkaterületet Vállalkozó részére a szerződés teljesítéséhez alkalmas állapotban köteles átadni, melynek megtörténtét Felek jegyzőkönyvben kötelesek rögzíteni. 6.2 Megrendelő a munkát a Vállalkozó szükségtelen zavarása nélkül bármikor ellenőrizheti. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó nem mentesül a felelősség alól, ha Megrendelő az ellenőrzést elmulasztotta vagy nem megfelelően végezte el. 6.3 A Megrendelőnek joga van kivitelezés ellenőrzése érdekében szükség esetén megbeszélést kitűzni, amelyen a Vállalkozó köteles részt venni. A megbeszélés eredményeiről emlékeztetőt kell felvenni, melyet Xxxxx képviselői ellenjegyeznek. Az emlékeztetőben meghatározottak – amennyiben azok nem ellentétesek jelen szerződés előírásaival és a közbeszerzési eljárás alapján rögzítettekkel és a hatályos jogszabályokkal – kötelezőek a Vállalkozó számára,
A munka megkezdése. 6.1. Az építési napló megnyitása, a munkaterület átadás-átvétele és a munka megkezdésének időpontja: a szerződés hatályba lépését követő 15 napon belül. A Megrendelő a munkaterületet Vállalkozó részére a szerződés teljesítéséhez alkalmas állapotban köteles átadni, melynek megtörténtét Felek jegyzőkönyvben kötelesek rögzíteni.
A munka megkezdése. A Kezdési Időpont a szerződés hatálybalépésének a Szerződéses Megállapodás 4.2. 4.4. pontjában első gondolatjelében meghatározott időpontjával egyezik meg.
A munka megkezdése. 6.1. Az építési napló megnyitása, a munkaterület átadás-átvétele és a munka megkezdésének időpontja: az egyedi megrendelésben rögzített határidő. Megrendelő a munkaterületet Vállalkozó részére a szerződés teljesítéséhez alkalmas állapotban köteles átadni, melynek megtörténtét Felek jegyzőkönyvben kötelesek rögzíteni. 6.2. Megrendelő a munkát a Vállalkozó szükségtelen zavarása nélkül bármikor ellenőrizheti. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó nem mentesül a felelősség alól, ha Megrendelő az ellenőrzést elmulasztotta vagy nem megfelelően végezte el.

Related to A munka megkezdése

  • A munkavégzés felfüggesztése 6.1. Ha a foglalkoztatás, a munkaeszközök használata, vagy a biztonsági intézkedések betartásának hiánya a MÁV Csoport munkavállalóit, ügyfeleit, a vasúti közlekedés biztonságát, illetve a vagyonbiztonságot veszélyezteti, úgy a felügyeletet ellátó, az ellenőrzésre jogosult, illetve a Vállalkozó erre feljogosított munkavállalója a munkavégzést azonnal leállíthatja. 6.2. A munkavégzés leállítását az elrendelő Félnek írásban a Felek tudomására kell hozni. 6.3. A Vállalkozó képviselője köteles a munkavégzés leállítására vonatkozó elrendelést tudomásul venni.

  • A munkavállaló kártérítési felelőssége A munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítésre vonatkozó anyagi jogi szabályokat a KSz 68. §-a tartalmazza. A kártérítés alkalmazása során – a jogszerűség és megalapozottság érdekében – a munkáltatói jogkörgyakorló lehetőség szerint a vizsgálóbiztos bevonásával jár el. A munkavállalói kártérítési felelősség megállapítására és érvényesítésére az alábbi szabályok alapján kerülhet sor.

  • A megállapodás célja 1. A Megállapodást Szerződő Felek a … hrsz.-ú ingatlanra/ingatlanokra tervezett … során az érintett vezeték kiváltása/ megfelelő védelem kialakítása és az Üzemeltetőt ebből következően jogszerűen ért károk megtérítése (kártalanítása) érdekében kötik. 2. A Szerződő Xxxxx megállapodnak abban, hogy az Üzemeltető részére a Kártalanító kártalanítást nyújt a fenti jogszerű kár megtérítése érdekében. Üzemeltető megbízásából a vezetékkiváltással/megfelelő védelem kialakításával kapcsolatos valamennyi feladatot a Kártalanító, illetve az általa megbízott vonatkozó jogszabályok szerinti szakmai képesítéssel rendelkező (al)vállalkozó (a továbbiakban: (al)Vállalkozó vagy Szakkivitelező) végzi el. 3. Szerződő Felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy kölcsönösen együttműködnek a beruházói, építtetői, kártalanítói, tulajdonosi és az üzemeltetői érdekek összehangolása érdekében a … által érintett, az Üzemeltető tulajdonában és üzemeltetésében lévő gázszállító vezetéket és/vagy tartozékát érintő munkálatok előkészítése és kivitelezése során. Ezzel kívánják biztosítani a gázszállító vezetéket és/vagy tartozékát érintő munkálatok szakszerű és biztonságos, valamint a … szükséges határidőben történő elvégzését.

  • A szerződés módosítása, megszűnése 1. Felek tudomással bírnak arról, hogy jelen szerződésnek módosítására kizárólag felek közös megegyezésével, írásban a Kbt. 141. §-ában foglaltak szerint van mód. Nem minősül szerződésmódosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban, így különösen a székhelyében, képviselőiben, számlavezető bankjában, bankszámlaszámában bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró szervezet és a kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Nem minősül szerződésmódosításnak a vagyonértékek, mennyiségek műszaki specifikációban rögzített mértéke szerinti, tűréshatáron belüli változása sem, amennyiben a biztosítandó tevékenység, a biztosítandó vagyontárgyak (jelleg, funkció) és a kockázati körülmények változatlanok. Fentiek megvalósulása esetén a Biztosító a biztosítási oltalmat a biztosítási szerződésben rögzített díjtételekkel kalkulált biztosítási díj ellenében nyújtja. Az említett változásokról az érintett fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban, a Műszaki Specifikációban rögzítettek szerint, vagy ha érintett változás a Műszaki Specifikációban nem szerepel, akkor a változás bekövetkezését követő 10 munkanapos határidővel köteles értesíteni. 2. A szerződő Xxxxx a biztosítási évforduló előtt legkésőbb 6 hónappal a szerződést felmondhatják a biztosítási évfordulóra. 3. A Kbt. 143. § (1) bekezdése alapján a Szerződő jelen szerződést felmondhatja, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - a szerződéstől elállhat, ha: a) feltétlenül szükséges a szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a Kbt. 141. § alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni; b) a Biztosító nem biztosítja a Kbt. 138. §-ban foglaltak betartását, vagy a Biztosító személyében érvényesen olyan jogutódlás következett be, amely nem felel meg a Kbt. 139. §-ban foglaltaknak; vagy c) az EUMSZ 258. cikke alapján a közbeszerzés szabályainak megszegése miatt kötelezettségszegési eljárás indult vagy az Európai Unió Bírósága az EUMSZ 258. cikke alapján indított eljárásban kimondta, hogy az Európai Unió jogából eredő valamely kötelezettség tekintetében kötelezettségszegés történt, és a bíróság által megállapított jogsértés miatt a szerződés nem semmis. 4. A Kbt. 143. § (2) bekezdése alapján a Szerződő/Biztosított(ak) köteles a jelen szerződést felmondani, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - attól elállni, ha a szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy a Biztosító tekintetében a közbeszerzési eljárás során kizáró ok állt fenn, és ezért ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásból. 5. Szerződő/Biztosított(ak) a Kbt. 143. § (3) bekezdése alapján jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon – ha a) Biztosítóban közvetetten vagy közvetlenül 25 %-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott valamely feltétel; b) Biztosítóban közvetetten vagy közvetlenül 25 %-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott valamely feltétel. 6. Szerződő/Biztosított a Biztosító súlyos szerződésszegése esetén jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, vagy attól elállni. A Biztosító súlyos szerződésszegésének minősül különösen, de nem kizárólagosan, ha: a) a teljesítést jogos ok nélkül megtagadja vagy megszakítja, vagy a teljesítés egyéb, a felelősségi körébe tartozó okból elmarad, illetve együttműködési kötelezettségét a Szerződő/Biztosított írásbeli felszólítása ellenére sem teljesíti,

  • A médiaszolgáltatás továbbításának felfüggesztése, illetve megszüntetése a Médiatanács felhívása alapján (1) A Szolgáltató, mint műsorterjesztő a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) 188-189. §-ban foglalt kötelezettségénél fogva a Médiatanács által kibocsátott felhívás alapján a médiaszolgáltatás továbbításának felfüggesztésére illetve megszüntetésére kötelezhető. Szolgáltató a műsorszolgáltató műsorának tartalmáért nem felelős. (2) Amennyiben a Médiatanács az Mttv 187.§ (3) bekezdés e) pontjában meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza a médiaszolgáltatóval szemben, a műsorterjesztő köteles – a határozat jogerőre emelkedését követően a Médiatanács által kibocsátott felhívás alapján – a határozat tárgyát képező médiaszolgáltatás terjesztését a felhívásban meghatározottak szerint megszüntetni. (3) Amennyiben ismételt jogsértés esetén a Médiatanács vagy a Hivatal az Mttv 187.§ (3) bekezdés b)-d) pontjaiban meghatározott valamely jogkövetkezményt alkalmazza a médiaszolgáltatóval szemben, és a médiaszolgáltató a jogerős és végrehajtható, jogkövetkezményt tartalmazó határozatot a Médiatanács vagy a Hivatal felszólítására nem teljesíti, a Szolgáltató köteles - a határozat jogerőre emelkedését és a teljesítési határidő leteltét követően a Médiatanács által kibocsátott felhívás alapján - a határozat tárgyát képező médiaszolgáltatás terjesztését a felhívásban meghatározottak szerint felfüggeszteni. (4) Amennyiben a KTV szolgáltatás csatornakiosztásában (Függelék) szereplő médiaszolgáltatás a Médiatanács felhívása alapján a fentiek szerint felfüggesztésre vagy megszüntetésre kerül, ez nem minősül sem a Szolgáltató hibás teljesítésnek, sem az Előfizetői szerződés Szolgáltató általi megszegésének, sem pedig az Előfizetői szerződés Szolgáltató által jogellenes egyoldalú módosításának. A médiaszolgáltatás továbbításának megszüntetésére kötelező felhívás esetén a Szolgáltató a felhívásban megjelölt médiaszolgáltatás továbbítását a felhívásban foglalt időpontban megszünteti, az ÁSZF-et egyoldalúan módosítja, továbbá egyidejűleg az érintett szolgáltatáscsomagok vonatkozásában a programcsomag összeállítást, csatorna kiosztást egyoldalúan saját hatáskörben jogosult módosítani. Előfizető erre hivatkozással nem élhet az ÁSZF Törzsszöveg 9.2.1. (8) (felmondás a Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása esetén), 6.2. (számlareklamáció), 7.5. (kötbér, díjcsökkentés) pontban foglalt jogaival, továbbá erre a körülményre hivatkozással egyéb kárigényt sem érvényesíthet a Szolgáltatóval szemben. (5) Az Előfizető a médiaszolgáltatás továbbításának a Médiatanács felhívására történt felfüggesztése esetén is köteles az esedékes előfizetési díjat a Szolgáltató részére megfizetni. A médiaszolgáltatás továbbításának Médiatanács felhívására történő felfüggesztése a Szolgáltató által vállalt rendelkezésre állási időbe nem számít bele.

  • Befektetési egységekhez kötött rendszeres díjas életbiztosítások általános szerződési feltételei („BRÁF”) ⏵„Dimenziók Bónusz” rendszeres díjas,

  • A biztosítási szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete A biztosítási szerződés a kockázatviselés kezdő napján lép hatályba. A biztosító kockázatviselése az ajánlaton megjelölt időpontban kez- dődik. A kockázatviselés kezdő időpontja nem lehet korábbi, mint az ajánlat biztosító számára történő hozzáférhetővé válás időpontját követő nap 0 órája. Amennyiben az ajánlaton a kockázatviselés kezdő idő- pontjaként korábbi időpont került feltüntetésre, mint az ajánlat biz- tosító számára történő hozzáférhetővé válás időpontját követő nap, úgy a kockázatviselés kezdő időpontjának a biztosító számára történő hozzáférhetővé válás időpontját követő nap 0 óráját kell tekinteni.

  • A biztosító mentesülése a szolgáltatás teljesítése alól, a kockázatviselésből kizárt események A biztosító jelen biztosítás esetében az általános feltételek VI. fejezetében meghatározottak szerinti esetekben mente- sül a baleseti műtéti térítésre vonatkozó szolgáltatás telje- sítése alól, valamint az általános feltételek VII. fejezetében felsorolt esetekre nem terjed ki a biztosító kockázatviselése.

  • A szerződés időtartama vagy a befejezés határideje A (tervezett) időtartam hónapban: 12 vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) VAGY: Kezdés (év/hó/nap) Befejezés (év/hó/nap)

  • A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.