A munkaszerződés tartalma mintaszakaszok

A munkaszerződés tartalma. A munkaszerződés létrejöttéhez a munkáltatónak és a munkavállalónak meg kell állapodniuk az alapbérben és munkakörben. Enélkül a két tartalmi elem nélkül nem jön létre a munkaviszony. A munkaszerződésben a munkaviszony tartamát is meg kell határozni, ha erre nem kerül sor, úgy a munkaviszony határozatlan időre jön létre, vagyis a munkaviszony – eltérő megállapodás hiányában – határozatlan időre jön létre. A munkáltatónak és a munkavállalónak célszerű a munkaszerződésben rögzíteniük a munkavégzés helyét is. Eltérő megállapodás hiányában, vagyis ha nem rögzítették a munkavégzés helyét a munkaszerződésben, úgy munkahelynek a munkakörben szokásos munkavégzési helyet kell tekinteni. A munkaviszony − eltérő megállapodás hiányában − általános teljes napi munkaidőben, azaz nyolc órában történő foglalkoztatásra jön létre. Lényeges lehetőség a munkaszerződés megkötésekor, hogy a felek próbaidőt kössenek ki. Ennek időtartama a munkaviszony kezdetétől számított legfeljebb három hónapig terjedhet. Ennél rövidebb próbaidő kikötése esetén a felek a próbaidőt − legfeljebb egy alkalommal − meghosszabbíthatják. A próbaidő tartama a meghosszabbítása esetén sem haladhatja meg a három hónapot. A munkaviszony kezdetének napját is meg kell határozni a munkaszerződésben. Amennyiben a munkáltató és a munkavállaló eltérően nem állapodott meg, úgy a munkaviszony kezdete a munkaszerződés megkötését követő nap. A felek a munkaszerződés megkötése és a munkaviszony kezdetének napja közötti időszakban nem tanúsíthatnak olyan magatartást, amely a munkaviszony létrejöttét meghiúsítaná. Ezen időtartam alatt a munkaszerződéstől bármelyik fél elállhat, ha a munkaszerződés megkötését követően körülményeiben olyan lényeges változás következett be, amely a munkaviszony teljesítését lehetetlenné tenné vagy aránytalan sérelemmel járna.
A munkaszerződés tartalma. (1) A munkaszerződésben a feleknek meg kell állapodniuk a munkavállaló alapbérében és munkakörében. (FM, KSZ) (2) A munkaviszony - eltérő megállapodás hiányában - határozatlan időre jön létre. (KSZ) (3) Eltérő megállapodás hiányában munkahelynek a munkakörben szokásos munkavégzési helyet kell tekinteni. (KSZ) (4) A munkaviszony - eltérő megállapodás hiányában - általános teljes napi munkaidőben történő foglalkoztatásra jön létre. (KSZ) (5) A felek a munkaszerződésben a munkaviszony kezdetétől számított legfeljebb három hónapig terjedő próbaidőt köthetnek ki. Ennél rövidebb próbaidő kikötése esetén a felek a próbaidőt - legfeljebb egy alkalommal - meghosszabbíthatják. A próbaidő tartama a meghosszabbítása esetén sem haladhatja meg a három hónapot. (Kollektív szerződés legfeljebb hathavi próbaidőt állapíthat meg.)
A munkaszerződés tartalma. A munkaszerződésben a feleknek meg kell állapodniuk a munkavállaló alapbérében és munkakörében.
A munkaszerződés tartalma. Alapbér, munkakör 🞆 Munkahely – meghatározása hiányában, ahol a munkáját szokásosan végzi (azonosítható cím, nagyobb földrajzi egység: megye, ország-pontosítás egyoldalú jognyilatkozatban közölve – rendeltetésszerű joggyakorlás, méltányos eljárás!) „változó” nem lehet

Related to A munkaszerződés tartalma

  • A szerződés tartalma A szerződéskötéskor a MÁV - START Zrt. képviseletében eljáró felelőssége, hogy minden a MÁV - START Zrt. területén külső vállalkozó által munkavégzésre irányuló szerződéshez készüljön munkavédelmi pont. A szerződésben a tevékenység 4.6. 4.7. vagy 4.9. pont szerinti besorolását meg kell határozni. Az utasítás alapján a szerződő felekre vonatkozó kötelezettségeket a munkavédelmi pontban meg kell határozni, amelynek betartására a külső vállalkozót (a szerződésben) kötelezni kell. A mellékletben foglaltaktól csak azonos, vagy nagyobb biztonságot nyújtó módon szabad eltérni. A külső vállalkozót kötelezni kell arra, hogy a MÁV - START Zrt. - vel kötött szerződésben meghatározott munkavédelmi feltételeket érvényesítse a vele szerződéses jogviszonyban álló további vállalkozókkal, megbízottakkal (alvállalkozó, közúti fuvarozó stb.) szemben, ha azokkal a MÁV - START Zrt. területén végeztet munkát vagy nyújtat szolgáltatást. A szerződések megkötésénél a ……. / 6. sz. mellékletben meghatározott szempontokat kiemelten kell vizsgálni és érvényesíteni. A szerződés tárgyából a MÁV - START Zrt. területén végzendő munka, nyújtandó szolgáltatás jellege, tartalma, terjedelme, kezdetének és végének időpontja megállapítható kell, hogy legyen. A szerződésnek nem kötelező tartalmaznia • azokat a – jogszabályban, kötelező szabványban, biztonsági szabályzatban előírt – munkavédelmi szabályokat, amelyek vonatkozó előírásait a külső vállalkozó – a szerződéstől függetlenül is – köteles ismerni, betartani és betartatni (pl. egészségügyi alkalmasság, emelőgép biztonsági szabályzat stb.), • azokat az információkat és kötelezettségeket, amelyek érvényesítéséről a teljesítés időtartama alatt a MÁV - START Zrt. jelen lévő képviselője folyamatos jelenlétével gondoskodik.

  • A szolgáltatás tartalma A Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben a könnyebb áttekinthetőség, és az Előfizetők tájékoztatása érdekében szabályozza a Szolgáltatások körébe nem tartozó, egyéb olyan (kiegészítő és járulékos) szolgáltatásainak (vagy harmadik fél által, az Előfizetőknek nyújtott szolgáltatások) feltételeit is, melyek nem minősülnek elektronikus hírközlési szolgáltatásnak (Kiegészítő szolgáltatások). Ilyen szolgáltatások lehetnek különösen a Szolgáltatás igénybe vételéhez az Előfizető részére eszközök rendelkezésre bocsátása, adásvétele, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvényben meghatározott szolgáltatások, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény hatálya alá tartozó információs társadalommal összefüggő szolgáltatások. A fenti, elektronikus hírközlési szolgáltatásoknak nem minősülő szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezések kizárólag az Előfizetők teljes körű tájékoztatása érdekében kerültek egységes szerkezetbe szerkesztésre a Szolgáltatásra vonatkozó feltételekkel, így azok módosítása – tekintettel arra, hogy e járulékos szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezések nem tartoznak az Eht. hatálya alá – nem minősül a jelen ÁSZF vagy az Előfizetői Szerződés Eht. 130-132. §-ai szerinti módosításának, így az Eht. 144.§-ban foglalt tájékoztatási kötelezettség sem terheli e vonatkozásban a Szolgáltatót. A Szolgáltató a Szolgáltatások és Kiegészítő szolgáltatások nyújtásához harmadik személyek szolgáltatásait is igénybe veheti.

  • A szerződés tartama A Grátisz 100 díjcsomagra vonatkozó szerződés határozatlan időtartamra vagy 1 vagy 2 év határozott időtartamra jön létre, Az 1 vagy 2 éves határozott tartamú szerződéssel igénybe vett Grátisz 100 díjcsomag esetében az Előfizető a Szolgáltató által biztosított kedvezményes feltételekre tekintettel vállalja, hogy a szerződés határozott tartamán belül a Grátisz 100 díjcsomagra vonatkozó szerződését nem szünteti meg. A megrendeléstől számított 2 hónapon belül az előfizető kötbér megfizetésére vonatkozó kötelezettség nélkül jogosult áttérni a Szolgáltató adott időpontban kizárólag üzleti előfizetők részére értékesíthető bármely díjcsomagjára. Az 1 vagy 2 éves határozott időtartam a 2 hónap lejártát követően kezdődik.

  • egyszeri díjas életbiztosítások általános szerződési feltételei („BEÁF”) ◼ A szerződés alanyai ◼ Területi hatály ◼ Fogalmak ◼ A befektetéssel kapcsolatos tudnivalók ◼ A befektetés és befektetési lehetőségek módosítása ◼ A szerződés létrejötte ◼ A szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete ◼ A szerződés tartama, a biztosítási időszak és a biztosítási évforduló ◼ Biztosítási események és szolgáltatások ◼ A biztosítási díj, a díjfizetés szabályai ◼ A szerződésen érvényesített levonások ⏵◼ A szerződésen történő jóváírások: ⏵◼ Maradékjogok, részleges visszavásárlás ◼ A szerződés módosítása ◼ A kockázatviselés és a szerződés megszűnése ◼ A felekre vonatkoztó egyéb jogok és kötelezettségek ◼ A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése, mentesülések, kizárások ◼ Egyéb rendelkezések „Life Planet ×1” egyszeri díjas, befektetési egységekhez kötött élet- biztosítás különös feltételei („KF”)

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • Fagyasztott élelmiszerek megromlása Biztosítási eseménynek minősül, ha a fagyasztószekrényben, mélyhűtőládában, 0 °C hőmérséklet alatt tárolt élelmiszerek áramkimaradás következtében megromlanak.

  • Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.

  • A szerződés meghatározása/tárgya Megbízási szerződés kerületőri feladatok ellátására.

  • A térítési összeg meghatározásának alapelvei A biztosító a szolgáltatás összegéből levonja: – a felhasználható maradványok értékét; – valamint azt az összeget, amelyet a biztosított az adóhatóságtól visszaigényelhet; − díjtartozást; − ha a szerződés biztosítási esemény bekövetkezése miatt szűnik meg, a biztosítási időszak végéig járó díjakat. Ha a kár bekövetkezésében a biztosítási eseményen kívül más káro- sító esemény, tényező, műszaki hiányosság vagy karbantartás elmu- lasztása, illetve az épület, építmény építési előírásainak be nem tar- tása miatti körülmény is közrehatott, a biztosító a kárt olyan mér- tékben téríti meg, amilyen mértékben az a biztosítási eseménynek tudható be.

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnik a) a határozott idő leteltével, ha az Előfizető egyoldalúan - vagy az Előfizető és a Szolgáltató közös akarattal - a határozott idő lejártát megelőzően írásban nyilatkozik arról, hogy a határozott idő leteltével a szerződést megszünteti, b) a Szolgáltató halálával/jogutód nélküli megszűnése esetén, c) a természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése esetén, d) a nem természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése esetén, e) az egyedi előfizetői szerződésben megjelölt szolgáltatás (beleértve az egyes szolgáltatáscsomagokat, értéknövelt és kiegészítő szolgáltatásokat is külön-külön vagy összességükben) Szolgáltató általi végleges megszüntetése esetén, melyről a Szolgáltató a megszűnés időpontját megelőző legalább 60 nappal korábban értesíti az Előfizetőt,