A PANASZÜGYEK INTÉZÉSÉRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK mintaszakaszok

A PANASZÜGYEK INTÉZÉSÉRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK. A Társaság – annak érdekében, hogy a szolgáltatással kapcsolatos rendszerhasználói panaszok rövid határidővel egységes eljárással kivizsgálásra kerüljenek, a panasz okai megszűnjenek – a panaszbejelentések esetén követendő eljárásrendet az alábbiak szerint szabályozza: A felhasználó panaszával a székhelyén működő ügyfélszolgálatához, vagy a felhasználói érdekképviseleti, érdekvédelmi szervezetekhez (az 1995. évi CLV. törvényben meghatározott békéltető testülethez) valamint a Magyar Energia Hivatalhoz fordulhat. A panaszok bármelyik ügyfélszolgálati helyen bejelenthetők, annak intézését a Társaság központja felügyeli, vagy végzi. A VET 57. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint az elszámolással, számlázással, díjfizetéssel vagy méréssel kapcsolatos lakossági fogyasztói panaszok ügyében a fogyasztóvédelmi hatóság jár el a fogyasztóvédelemről szóló törvény rendelkezései szerint, míg a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók elszámolással, számlázással, díjfizetéssel vagy méréssel kapcsolatos panaszai ügyében a Magyar Energia Hivatal jár el. A Társaságnál előterjesztett panaszbeadványoknak a következőket kell tartalmaznia: • a panaszos neve, elérhetősége, az érintett felhasználási hely, • a panasz tárgyának rövid leírása, a rendelkezésre álló dokumentumok, • a kért intézkedés megjelölése. A Társaság a beérkezett panaszokat illetve az azokkal kapcsolatos ügyintézésre vonatkozó dokumentációt külön nyilvántartásban iktatja és gondoskodik azok elévülési határidő végéig, visszakereshetően történő megőrzéséről, illetve időtálló adathordozón történő archiválásáról. Ha a beadvány más engedélyest is érint, a Társaság és az engedélyesek kötelesek egymás között a beadvány beérkezésétől számított 15 napon belül a szükséges egyeztetéseket lefolytatni, az egyeztetések végrehajtását dokumentálni, a dokumentációt iktatni és archiválni. A panaszbejelentések kivizsgálására és az írásban történő érdemi válaszadásra a határidő 15 nap, ha jogszabály ettől eltérően nem rendelkezik. A az ügy rendezését a felhasználóval történő közvetlen kapcsolatfelvétel útján kíséreli meg, ennek során a fenti határidőn belül érdemben választ kell adnia a felhasználó részére. A válaszadás elmulasztása, vagy a felhasználó által nem elfogadható minőségben adott válasz esetén, illetve ha – a panaszos megítélése szerint- a Társaság nem kezelte érdemben a beadványban foglaltakat, a felhasználó az ügy tárgyának megfelelően a Hivataltól vagy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságtól panaszbeadván...

Related to A PANASZÜGYEK INTÉZÉSÉRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

  • A szolgáltatás rendelkezésre állása 3.1. Minőségi mutató meghatározása: A szolgáltatás-igénybevehetőség tényleges időtartamának aránya az adatgyűjtési időszak teljes elvi szolgáltatási idejéhez képest. (RA) [%]

  • A szerződéshez rendelt elnevezés Vállalkozási szerződés.

  • Vegyes és záró rendelkezések 1) A jelen szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a vonatkozó jogszabályok mellett a Társaság Üzletszabályzata, Kondíciós listája valamint a Felek között létrejött számlaszerződés és az egyes megbízások megadásához szükséges keret- és egyedi szerződések rendelkezései megfelelően irányadóak, eltérés esetén a jelen szerződés rendelkezéseit kell alkalmazni.

  • Alapvető rendelkezések 2.1. A jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.

  • A Szolgáltató rendes felmondása A Szolgáltató a határozott vagy határozatlan idejű Előfizetői Szerződést 60 (hatvan) napos határidővel jogosult felmondani.

  • Vegyes rendelkezések 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.

  • A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 13.2.1. Az Előfizető köteles a szolgáltatást rendeltetésszerűen használni. Az Előfizető köteles a szolgáltatás igénybevétele során az ÁSZF és az egyedi előfizetői szerződés alapján eljárni. Az Előfizető felelősséggel tartozik a Szolgáltató felé az előfizetői szerződés megszegéséből eredő ténylegesen felmerült károkért (különösen nem megfelelő végberendezés meghibásodásából, nem engedélyezett berendezés csatlakozástatásából, szolgáltató ellenőrzési jogának megakadályozásából, szolgáltató általi hibaelhárítás biztosításának elmulasztásából, harmadik személy részére történő jogosulatlan jel- vagy szolgáltatásátengedésből, illetve jogellenes jelvételezésből eredő károkért).

  • A biztosítási titok megtartására vonatkozó rendelkezések A biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha a törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a biztosító tulajdonosait, vezetőit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha – a biztosító ügyfele vagy annak képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad, – a Bit. alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn, – a biztosító által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg.

  • Bevezető rendelkezések Jelen különös feltételek azokat a rendelkezéseket tartalmazzák, amelyeket a Genertel Biz- tosító Zrt. (a továbbiakban: biztosító) és a szerződő között létrejött Kerékpár biztosítás elnevezésű, a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (a továbbiakban „alap- biztosítás”) mellett köthető kiegészítő biztosítási szerződésre alkalmazni kell, feltéve, hogy a szerződést erre hivatkozással kötötték meg. A jelen különös feltételekben nem szabályo- zott kérdésekben az Ügyféltájékoztató és a biztosítási szerződésre vonatkozó általános ren- delkezések, a Genertel Általános Vagyonbiztosítási Feltételek (GÁVF), a Polgári Törvény- könyv és a mindenkor hatályos magyar jogszabályok rendelkezései az irányadók.

  • Értelmező rendelkezések 3. § E törvény alkalmazásában: