A panaszügyintézés további részletei mintaszakaszok

A panaszügyintézés további részletei. 74. A panaszügyintézés során, a Telefonos ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) közölt panaszokat rögzítjük, azok öt éven át visszakereshetőek. A hangrögzítés tényére felhívjuk az Ön figyelmét. Ügyfeleink kérésére biztosítjuk a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá térítésmentesen kérhetik a hangfel- vételről készített hitelesített jegyzőkönyvet, vagy a hangfelvétel másolatát, amelyet huszonöt napon belül Ügyfeleink rendelkezésére bocsátunk. A beszélgetéseket Központi ügyfélszolgálatunkon hallgathatja vissza, előzetes időpont-egyeztetést követően. A telefonos ügyfélszolgálatunkon igyekszünk biztosítani az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést. A telefonon közölt szóbeli panasz esetén az indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított öt percen belül élőhangos bejelentkezés érdekében úgy vagyunk kötelesek eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Amennyiben az Ön telefonon leadott bejelentését kollegáink nem tudják meg- oldani, panasz bejelentő lapon rögzítik, és továbbítják azt a Fogyasztóvédelmi osztályra. A panasz bejelentő lap (jegyzőkönyv) másolatát a Fogyasztóvédelmi osztálytól megkapott válaszban továbbítjuk Önnek. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződés- szám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az Ügyfél igé- nye, szükséges dokumentumok másolata, szükség esetén érvényes meghatal- mazás, a panasz kivizsgálásához szükséges egyéb adat. A megadott adatokat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A szóbeli panaszokat igyekszünk azonnal megoldani, orvosolni. Amennyiben annak eredményével Ön nem ért egyet, panasz bejelentő lapon a panaszát rögzítjük és az kivizsgálásra a Fogyasztóvédelmi osztályhoz kerül. A panaszbe- jelentő lap másolati példányát Ön megkapja. A Fogyasztóvédelmi osztályon működő központi panaszkezelésen dolgozó kollégák az Ön panaszügyét kivizsgálják és megkeresik a legmegfelelőbb megoldást. Erről írásban tájékoz- tatják Önt, 30 napon belül. Amennyiben az ügy kivizsgálása hosszabb időt vesz igénybe, erről a késedelem okának megjelölésével tájékoztatjuk Önt és lehető- ség szerint megjelöljük a vizsgálat befejezésének várható időpontját is. Elutasítás esetén természetesen indoklással és jogorvoslati lehetőségekkel együtt kapja...

Related to A panaszügyintézés további részletei

  • Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő: Telefon: +00-00-000-0000 Internet cím: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxx.xx A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik. A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás- ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:

  • Minőségi mutatók neve, meghatározása, értelmezése 1./ A szolgáltatáshoz való új hozzáférési pont létesítési ideje: a szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek az esetek 80 %-ában teljesített határideje napokban, egy napnál rövidebb határidő esetén órában kifejezve. Új hozzáférés létesítésnek minősül az első hozzáférés létesítés, az áthelyezés, az előfizetőnél további hozzáférés létesítés, ha a létesítés fizikai megvalósítást igényel helyhez kötött előfizetői hozzáférés igénybevétele esetén. Amennyiben a szolgáltató és az előfizető megegyezik, hogy több vonal vagy szolgáltatási tétel megrendelését lépcsőzetesen teljesíti, akkor minden egyes jóváhagyott szállítási időpont külön megrendelésnek számít mérési szempontból. Amikor egy igénybejelentő többféle helyszínen létesített szolgáltatást rendel, akkor a szolgáltatásnak az egyes helyszíneken történő biztosítása külön megrendelésnek számít mérési szempontból. Kizárt esetek különösen: − visszavont megrendelések, − az új előfizetői hozzáférési (fizikai) pont létesítése nélküli bekapcsolás, − azok az esetek, amikor a szolgáltatást az előfizetőnek kell aktiválnia (pl. pre-paid szolgáltatás), − ha a létesítés az előfizetői hozzáférési ponthoz való bejutástól függ és ez nem lehetséges a megkívánt időben, − ha az igénylő halasztást, vagy későbbi időpontot kért a létesítésre.

  • Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 30 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény és képújságban történő hirdetmény útján, valamint internetes oldalán.

  • Műszaki, illetve szakmai alkalmasság Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: M1) Előzetes igazolási mód:Ajánlattevő a Kbt. 114. § (2) bekezdése alapján a Kbt.67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatában csak arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, a teljesítésre vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. Az alkalmasság igazolása során a Kbt. 65. § (6) bekezdései alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike a közös ajánlattételi szándékáról nyilatkozni köteles(ez megtehető egy közös nyilatkozatban is). Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodik, abban az esetben - az ajánlatának részeként benyújtandó, az alkalmassági feltételeknek való megfelelésről szóló nyilatkozatában - meg kell jelölnie ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának hivatkozásával azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek való megfelelés érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A (7) bekezdés szerinti kötelezettségvállalásnak a referenciákra vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet tekintetében azt kell alátámasztania, hogy ez a szervezet ténylegesen részt Alkalmassági minimumkövetelmény(ek):M/1.Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás megküldésétől visszafelé számított 3 évben (36 hónap) nem rendelkezik befejezett (azaz szerződésszerűen teljesített, befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett), referenciákkal: a) egy szerződés keretén belül teljesített legalább 3 db rendezvény teljes körű megszervezésére vonatkozó referenciával b) egy szerződés keretén belül teljesített marketingkommunikációs feladatok ellátására vonatkozó referenciával, melynek értéke minimum nettó 1 millió forint média és/vagy PR stratégia elkészítését tartalmazza. vesz a szerződés teljesítésében, az ajánlatkérő a szerződés teljesítése során ellenőrzi, hogy a teljesítésbe történő bevonás mértéke e bekezdésekben foglaltaknak megfelel. Ebben az esetben az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek, a Kbt. 67. § (3) bekezdés szerinti tartalmú, a Kbt. 114. § (2) bekezdés szerinti egyszerű nyilatkozatát. Ajánlattevő arra vonatkozóan is nyilatkozni köteles, amennyiben nem vesz igénybe kapacitást nyújtó szervezetet az alkalmassági minimumkövetelmények igazolására. Csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Utólagos igazolási mód: A Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdésére tekintettel ajánlatkérő felhívja ajánlattevő(ke)t az igazolások, dokumentumok benyújtására. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás megküldésétől visszafelé számított megelőző három év (36 hónap) legjelentősebb, befejezett (sikeres műszaki átadás- átvételi eljárással lezárt) referenciájának ismertetését a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 23.§ szerint a szerződést kötő másik fél által adott igazolással legalább a következő tartalommal: • teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja) • a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe (székhelye/lakcíme), • a szerződés tárgya, valamint mennyisége (egyértelmű leírását, amely igazolja, hogy az alkalmassági követelményként előírt munka elvégzése megtörtént), • a kontaktszemély megnevezése, elérhetősége (cím és/vagy telefonszám és/vagy e-mail cím és/vagy fax), • a teljesítés helye • nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. • ha a teljesítést nem önállóan végezte, annak feltüntetését, hogy a referenciát bemutató szervezet a teljesítésben milyen ellenértékkel vagy mennyiséggel vett részt (önálló teljesítés esetén ennek a ténynek a feltüntetése nem szükséges)A referenciáknak teljesítésigazolással lezárt, megrendelő által átvett munkákra kell vonatkozniuk. A referencia időpontjaként a teljesítésigazolás kiállításának dátuma tekintendő.

  • Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Honvédelem Szociális védelem Közrend és biztonság

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • A közbeszerzés rövid ismertetése Egyösszegű átalánydíjas tervezési szerződés keretén belül a meglévő szennyvíztisztító telep I-III. ütemben történő bővítése és fejlesztéséhez vízjogi engedélyezési tender tervek elkészítése és az ahhoz kapcsolódó létesítési vízjogi engedélyezési eljárás lebonyolítása az közebszerzési dokumentáció mellékletét képező koncepciótervben foglaltak szerint a Szigetszentmiklós 0267/4 helyrajzi számú ingatlanon, szükség szerint további ingatlanok bevonásával. Feladatai közé tartozik a vízjogi engedélyezési eljárást megelőző környezetvédelmi engedélyezési eljárás lebonyolítása is. A nyertes Ajánlattevőt terhelik a hatósági engedélyezi eljárás során felmerülő hatósági eljárás díja is. A meglévő szennyvíztisztító telep bővítése összesen 5 000 m3/d nap kapacitással, amellyel a telep összesített terhelhetősége 11 000 m3/d lesz. Tekintettel arra, hogy pályázati források jelenleg nem állnak rendelkezésre, ezért a beruházás jellemzően önerős beruházás, ennek megfelelően a pénzügyi források hatékony felhasználása ütemezésekben valósul meg. Összesen 3 db fejlesztési ütem került meghatározásra, részletezve:  I. ütem 2 500 m3/d kapacitású új tisztítás-technológia reaktor egység III. fokozattal, utóülepítővel, továbbá az szükséges iszapvonallal, amely az esetlegesen később megvalósuló II-III. ütemek építészeti-gépészeti egységeit is tartalmazza.  II. ütem 2 500 m3/d kapacitású újabb egység megépítése, méretében és egyéb paramétereiben az I. ütemmel megegyező módon, kivétel az iszapvonal, amely erről az egységsorról az I. ütemnél kibővített gépészeti egységekhez (iszapprés) csatlakozik.  III. ütem a meglévő gépészetileg és szerkezetileg elavult ún. „régi” tisztítási sor teljes építészeti és gépészeti felújítása a meglévő 2 500 m3/d megtartásával. Az I. ütem, mint „kezdeti” ütemnek a vízvonal műtárgyain túlmenően tartalmaznia kell a telep teljes működéséhez (11 000 m3/d) tartozó műtárgyakat az alábbiak szerint:  bővített központi elő-mechanikai gépészeti egységet MEVA vagy azzal egyenértékű léptető mechanikájú gépi síkrácsot, hosszanti átfolyású levegőztetett homokfogó párral,  osztott terű iszapsilót és iszapdekantáló műtárgyat a meglévő 500 m3-es iszapsiló kiegészítésére,  a meglévő OMS műtárgy helyiségeiben a szükséges iszapprések elhelyezését (hatékonysági megfontolások alapján szalagprés vagy centrifuga),  a meglévő kezelőépület felújítását, korszerűsítését. Nyertes Ajánlattevő feladatai közé tartozik továbbá az általa elkészített tervekre vonatkozóan árazatlan és árazott költségvetési kiírást elkészítése is.

  • A szolgáltatás igénybevételének módja Az igénylő a Szolgáltatónál erre a célra rendszeresített formanyomtatványon benyújtja ISDN szolgáltatásra vonatkozó igényét, amelyben pontosan megjelöli a kért szolgáltatást és nyilatkozik, hogy hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa megjelölt felszerelési helyen Szolgáltató a szükséges méréseket elvégezze, ennek érdekében az igénylő biztosítja Szolgáltató részére az ingatlanra történő bejutást valamint a mérés elvégzéséhez műszakilag indokolt feltételeket. - Az ISDN szolgáltatás egyedi előfizetői szerződés alapján vehető igénybe. A szerződéskötésre az ÁSZF általános szabályai az irányadók.

  • A Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye A Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pontját, azaz a szolgáltatás Előfizetőnek való átadásának helyét, minden esetben jelen ÁSZF A.- D., I., J. és K Mellékletei határozzák meg az egyes szolgáltatások kapcsán.