A STRATÉGIA MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI mintaszakaszok

A STRATÉGIA MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI. Amennyiben a stratégia érvényben van, akkor az alábbi idő- pontokban a biztosító a meglévő (stratégiával érintett) befek- tetési egységekre automatikus áthelyezéseket, míg a straté- giával érintett rendszeres díjakra automatikus átirányítást hajt végre az alábbiak szerint: – a szerződés lejáratát megelőző 3 évvel (a szerződés lejá- ratának megfelelő naptári napon, vagy ha ez nem forgal- mazási nap, akkor az azt követő első forgalmazási napon) Globális Lendületes portfólióból Globális Mérsékelt portfó- lióba, – fentiek szerint definiált – automatikus áthelyezés és/vagy át- irányítás között kevesebb, mint 6 hónap van, akkor a definíció szerinti következő áthelyezés és/vagy átirányítás szerint kerül- nek áthelyezésre a befektetési egységek, illetve elhelyezésre a beérkező díjak.
A STRATÉGIA MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI. Amennyiben a stratégia érvényben van, akkor az alábbi idő- pontokban a biztosító a meglévő (stratégiával érintett) befek- tetési egységekre automatikus áthelyezéseket, míg a straté- giával érintett rendszeres díjakra automatikus átirányítást hajt végre az alábbiak szerint: – a szerződés lejáratát megelőző 3 évvel (a szerződés lejá- ratának megfelelő naptári napon, vagy ha ez nem forgal- mazási nap, akkor az azt követő első forgalmazási napon) Lendületes portfólióból Mérsékelt portfólióba, – a szerződés lejáratát megelőző 1 évvel (a szerződés lejá- ratának megfelelő naptári napon, vagy ha ez nem forgal- mazási nap, akkor az azt követő első forgalmazási napon) Mérsékelt portfólióból Óvatos portfólióba. Amennyiben a stratégia bekapcsolása és az azt követő első – fentiek szerint definiált – automatikus áthelyezés és/vagy át- irányítás között kevesebb, mint 6 hónap van, akkor a definíció szerinti következő áthelyezés és/vagy átirányítás szerint kerül- nek áthelyezésre a befektetési egységek, illetve elhelyezésre a beérkező díjak.

Related to A STRATÉGIA MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

  • A Szolgáltató adatkezelésének szabályai 5.1. A Szolgáltatót a tudomására jutott személyes adatokkal kapcsolatosan titoktartási kötelezettség terheli, azok megismerését harmadik személy részére csak az érvényes jogszabályokban és jelen Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzatban meghatározottak szerint teheti lehetővé.

  • A szolgáltatás igénybevételének módja Az igénylő a Szolgáltatónál erre a célra rendszeresített formanyomtatványon benyújtja ISDN szolgáltatásra vonatkozó igényét, amelyben pontosan megjelöli a kért szolgáltatást és nyilatkozik, hogy hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa megjelölt felszerelési helyen Szolgáltató a szükséges méréseket elvégezze, ennek érdekében az igénylő biztosítja Szolgáltató részére az ingatlanra történő bejutást valamint a mérés elvégzéséhez műszakilag indokolt feltételeket. - Az ISDN szolgáltatás egyedi előfizetői szerződés alapján vehető igénybe. A szerződéskötésre az ÁSZF általános szabályai az irányadók.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • A szolgáltatás igénybevételének feltételei (1) A Szolgáltató a szolgáltatást csak azokon a meghatározott társszolgáltatói hozzáférési pontokon nyújtja, melyekre vonatkozóan a társszolgáltatóval az Eht-ban és külön jogszabályban meghatározottak szerint helyi hurok átengedési szerződést kötött, és a szolgáltatás nyújtásához szükséges műszaki feltételek adottak. Az előfizetői hozzáférési pont Előfizető által kezdeményezett áthelyezése is csak a fentiekben meghatározott, a szolgáltatással ellátható területekre lehetséges.

  • Az Eladó visszatérítési kötelezettségének módja A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az Eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy postai cím következtében történő késedelem miatt az Eladó-t felelősség nem terheli.

  • A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása (1) A Szolgáltató az Egyedi előfizetői szerződést egyoldalúan kizárólag az Eht-ban meghatározott keretek között, az ÁSZF-ben vagy az Egyedi előfizetői szerződésben írt feltételek fennállása esetén, az ÁSZF egyoldalú módosítása útján módosíthatja.

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnik a) a határozott idő leteltével, ha az Előfizető egyoldalúan - vagy az Előfizető és a Szolgáltató közös akarattal - a határozott idő lejártát megelőzően írásban nyilatkozik arról, hogy a határozott idő leteltével a szerződést megszünteti,

  • A Szolgáltató kötelezettségei A Szolgáltató köteles gondoskodni az általa kezelt előfizetői adatok biztonságáról és az adatkezelési műveleteket úgy megszervezni, hogy a GDPR és az adatkezelésre vonatkozó más szabályok alkalmazása során biztosítsa az érintettek magánszférájának védelmét. A Szolgáltató alkalmazottai, alvállalkozói és megbízottjai – jogszabály kötelezően alkalmazandó eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltatóval azonos adatvédelmi és titoktartási kötelezettség teljesítésére kötelesek. A Szolgáltató – szükség szerint más szolgáltatókkal közösen – megfelelő műszaki és szervezési intézkedésekkel gondoskodni köteles a továbbított közlés és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatok jogosulatlan lehallgatásának, tárolásának vagy megfigyelésének, valamint a közléshez és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatokhoz történő jogosulatlan vagy véletlen hozzáférésnek a megakadályozásáról (közlés bizalmassága). A Szolgáltató csak úgy választhatja meg, és minden esetben úgy üzemeltetheti a Szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközöket, hogy biztosítani tudja a közlés bizalmasságát. A Szolgáltató a továbbított közlések tartalmát csak olyan mértékben ismerheti meg és tárolhatja, amely a Szolgáltatás nyújtásához műszakilag elengedhetetlenül szükséges. Egy Előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy Előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása vagy más megfelelő jogalap alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni. A fentiekben meghatározott tevékenysége keretében a Szolgáltató köteles az alábbi szabályoknak megfelelni: Tükrözés: A hálózati kiszolgáló gép (a továbbiakban: szerver) a személyes adatok elvesztésének elkerülésére folyamatos tükrözéssel (biztonsági másolat készítésével és megőrzésével, az irányadó adatmegőrzési időkre is tekintettel) biztosítható egy tőle fizikailag különböző adathordozón.

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó különös szabályok 2.1.5.1. A határozott idejű előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató igazolható módon köteles tájékoztatni az Előfizetőt a határozott idejű előfizetői szerződés teljes időtartama alatt minimálisan terhelő valamennyi költség összegéről szolgáltatásonként, vagy szolgáltatáselemenként külön-külön, valamint összesítve. Költség különösen az előfizetői szerződés keretében a belépési díj, a díjcsomag havi vagy időszaki díja, valamint az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszony keretében végberendezés vagy egyéb eszköz értékesítése esetén a végberendezés vagy egyéb eszköz ára, részletvétel esetén a kezdőrészlet, a további részletek, a kamatok és egyéb díjak megjelölésével, bérbeadása esetén a bérleti díj, használatának más módon történő átengedése esetén a használati díj. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződésben az Előfizetőt érintő, a határozott idejű előfizetői szerződésből eredő bármilyen hátrányos jogkövetkezményt megállapító szerződéses rendelkezés semmis.